Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

X-Faktor 4xDÖNTŐ - Majd jövőre jobb lesz

2013. december 14. 20:04 - Chat Géza

Emberek, mivel egyszerre pp-zi a comment meg a velvet az X-Faktort, mondjuk mint kiderült, csak holnap, így én nem is erőltetném ezt a dolgot a végsőkig. Ellenben holnap gigabrutál extra luxy tartalom lesz itt. Rámásszunk a USTREAM-re gecc. De most azért nézzük az adást, amíg van kraft, addig én itt lesek, ellenben hajnalban pótlom az lemaradást, hogy reggel mindenki ezzel kelhessen. Na csapatás!

x1.png

Nem hiszem el, hogy 2013-ban még az amcsi műsorvezetők beköszönésével űzik a parasztvakítást, amit egy non plus ultraként betolt ELSŐ EMELETTEL huggyoznak telibe a szerkesztők.

A vizuális sokkot és a szellemi hányingert elfojtva felüdülésként érkezik Lilu, meg a csürhe, hogy kihirdessék, innen már nincs tovább, csak holnap, ahol ugyanez lesz, mint ma, cask mínusz egy ember, mert a mai adás végén valakit hazaküldenek, ne kelljen feleslegesen három versenyzőnek a színpadon munkát/éneket/playbacket színlelve masszívan malmoznia.

x2.png

Lilu csókot dob (nekem). (Nincs mit anyám!)

Szikora: Még a kínaiak is szavazzanak!

Krasznai: Kihúztam a gerincemet

A kisfilmben felvonultatott drámától még Sheakspeare is tanulhatna, pedig az öreg, azért vágta ezt a témát. Mindegy is, mert mire ezt leírtam, Tünde már a szinpadról lihegve suttogja a fülembe a New Yorkot.

x3.png

summázva a mentorok krityóit: nem baj, hogy hamis volt, mert már megszoktuk (Gabi). Ezt követően alföldi virtuálisan lecsutakolta Krasznai alvázát, majd Szikora lefojtotta azt valami cuki hülyeséggel, mire Geszti tette fel az őszinte hegyi beszéd "i"-jére a cool listát is szarrá szégyenítő pontot.

Gyün a BTW.

  • Kisfilmben jópofizás: pipa
  • többi zenekar indokolatlan képernyőre cibálása: pipa
  • Szikora faszságot mond: pipa

x4.png

Gabi megtapsoltatja bencét, mert lefogyott. Hát gratula bazmeg. Gondolom a gyomoridegtől nem nagyon tudott mit enni, vagy a Corvin-sétányon szar a menza. Ja a produkció amúgy hamis volt, mint mindig mindegyik versenyzőnél, leszámítva Danics Dórát. Igen, ő a kedvencem. Jön is, mint a szél.

x5.png

Most komolyan. A fura rucit, meg a színpadi jelenlétnek eladott eléggé pingvines togyogást leszámtva ez az ÉNEK hibátlan volt. És ezt a mentorok is alátámasztják, bár ők a lovat szopnék kategóriáig toljákaz ajnározást.

SMS! SMS! SMS! Reklám, anál, prosztata, fogkrém, autó, mobil, auchan-reklám. Nem elég az X-Faktor még a reklámokban is maxon tolják az agyporszívót.

x6.png

Isten elmagyarázza, hogy többet ilyen soha nem lesz (minimum még 3/4 évig), hogy X-Faktorra basszuk ki a rezsidémontól elszipkázott súlyos kenőt, szóvel tessék iparkodni. Mindenki nyúljon a telefonjához, hey. Kicsit Való Világostva az X-Faktor Jersey (?) fantomképével mutogatják, hogy mennyire iszonyatosan fontos is ez a vérre menő verseny, ez a kertévés, XXI. századi kis magyar éhezők viadala. Nagyon. A második rundóra az el nem énekelt párbajdalokkal kedveskednek a faktorok. A nayot kummantó beharangozó szerint sokat készültek rá, ehhez képest krasznait saját erőltetett magas hangjai alázzák rommá. de ilyen ez a szakma, meg ahogy hanyag kőmvesek is mindig mondják, aki nem dolgozik, cask az nem hibázik, e. A BTW is megüti a minősíthetetlen fos szintjét, de attól még Gabi alul is és felül is kajakra benedvesedett. Íme a kép. Gabi amúgy pink szalagba öltözött, mert ez illik az ilyen fenomenális estéhez.

x8.png

Danics ruhája, ugyan kukázva van, valami gardrób vásárból, de nem ez a lényeg egy párbaj dal esetén, mert bizony, amit a színpadon a hangjával művel, azzal simán letarolja a mai pop szcéna színe javát. Tóth Gabi persze még a By The Way érzelmi gennyével mocskolja be Danics előadását, de az ilyen piti, bölcsis hajcibálásokon túl simán túl kell lendülni, mivel Gabika hangja még rádión keresztül is szénné szexualizálja a hallójárataimat. Nem a jó értelemben. Ezt Danics Dóra is egy szolid "na mész te a picsába" fejjel reflektál. Zsenélia.

Jesszus. Jönnek a sztárduettek. Ha valami, akkor ez tuti stabilan visszatérő rémálmok okozója lesz, mármint a két amatőr esetében, mert Danics az istennő ugye. Valamint feltenném azt a hülye kérdést, hogy egy négytagú fiúzenekar, hogy tud duettezni? Az akkor nem pentatett, he? A szarrágó szakkört ezennel meg is nyitottam.

Takács Nicolas feljavította Krasznai Tünde borzalmas hallelújázását. Lilunál begőzölt a gáz, vagy lefutott egy kúpert, vagy ő is félig megsemmisült, hogy ezt a borzalmas feldolgozást testközelből kellett átélnie. Ez a botrány, nem a Blikk címlap. És nagyjából alább látható zseniális hat másodpercbe sűrített véleményem.

(közben a háttérmunkások kalapálnak, hát lehet gy dolgozni, basszameg) Ha a BTW nem a Fat Phoenix-szel duettezik, akkor megeszem a kalapom. Hát nem is ők jönnek, hanem az ő személyes Jézus Krisztusuk, Bozsek Márk, aki megmentette a fokhagyma seggüket a kieséstől, még anno. Ezt isten is jól az orruk alá dörgöli, ahogy illik.

x9.png

Na végre a nyuggereket is megszóltja az X-faktor. Dés László krimpírozik a színpadon. Danics Dóra kezdő aláhümmögését leszámítva ez is zeneiskolai csillagos ötös hangász rezegtetés volt. És itt már talán a hülyék is látják, hogy a két nyest fog döntőzni. (És a kettő közül messze nem cápafej Tündéek van tolva az imidzse, per pillanat. Mondjuk a muzsikálás szóhasználatért behúzok egy strigulát. Vastagon.

A Kistehénen a sor, hogy kitöltse túlságosan is hosszúra nyújtott műsoridőt. Az őket felkonferáló szarul megrt, vagy szarul rögtönzött, Isten nagyképűségépen dagonyázó párbeszédet csak Lilu kimért, enyhén lenéző higgadtsága tudta kihúzna a gányból, de nem a subbáról. Szerencsére még a Kistehén is faszán tolta a keménységet. A közös produkcióból egy valamit emelné ki, azt a hiteles gitár szólót, azt. Slash, Hendrix, Van Halen mehetnek a picsába.

x10.png

Akkor tehát, akkor tehát Krasznai Tünde párbajdal nélkül, egyenes úton kiesik a francaba, hála a magasságosnak. Hát ennyi. Nem hittem volna, de az emberek csak beimátkozták danics Dórát a döntőbe, győzött a zenei inteligencia meg a tinilányok BTW-re kidobott sms-cunamija. Egy kérdés van, hogy BTW vagy Dóra? Dóra vagy BTW? Alap, hogy Dóra. De engem az is érdekelne, hogy Lilu mennyire sík ideg Bencétől? Válasz: nagyon, de ezért még lefolytatok pár emailbeszélgetést. Tessen csak figyelni! Holnap pedig USTREAM velem és kedves kollégámmal, közben elő hogyvolt, csak hogy az írásos tartalomtól se szokjunk el, ugye, meg még fasza vine-ok is lesznek, meg még kitudja mik, lehet, hogy ablaküvegnek ugró kiscicákat is láthat majd a hogyvoltot olvasó nagyérdemű.

86 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ő-szinte 2013.12.14. 20:47:22

HAZUDSZ!
commenten nincs is semmi :-O :-(
de velveten sem... :-S

Chat Géza · http://chatgeza.tumblr.com/ 2013.12.14. 20:52:04

@ő-szinte: már én is rájöttem, ezek szerint holnap lesz a tripla élő X-Faktor döntő. Le fog égni az internet.

ő-szinte 2013.12.14. 20:53:21

szikora kimondta a frankót,: szopi megszépül éneklés közben :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
szar lehet neki, hogy folyton énekelnie kell ehhez
de nekünk is :-S :-DDDDDDDDDDDDDDDDDD

ő-szinte 2013.12.14. 20:57:32

@Chat Géza: de nem a használattól... ;-) :-DDDDDDDDDD
Lilut miért öltöztették karácsonyi Cleopatranak? :-O

ő-szinte 2013.12.14. 20:59:04

@Chat Géza: posztolod tovább ? merolvasnám... :-) :-);-D

AnnaKarenina 2013.12.14. 21:03:35

Már megijedtem, hogy a BTW el tud énekelni rendesen egy számot, de a végére megint szétesett minden, és mindenki hozta a hamis hangokat.
Nújork nem tetszett, Krasznaitól a második már jó volt. Danics Dóra a legegyenletesebb.
TG sírva mondott valami olyat a BTW után, hogy megszabadították a bánattól, vagy mi. :) Szikora 2.

ő-szinte 2013.12.14. 21:06:12

danicsdóra feje LOL miközben gabika az ő technikai problémáit feszegeti :-D "aha, anyád, előbb a sajátodat javítsd ki!" kb :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Chuck Νorris 2013.12.14. 21:10:47

volt már valami? 10 percenként retekre kapcsolok de mindig reklám megy vagy smstarha.

ő-szinte 2013.12.14. 21:10:49

rájöttem már hogy néz ki Lilu, mint egy elbaszott elsőbálozó Bivalybasznádról...

ő-szinte 2013.12.14. 21:15:29

@Chuck Νorris: ma csak reklám van :-P viszont jó a cucc amit tolunk és vizionáljuk a sztorit :-D ;-)

Chat Géza · http://chatgeza.tumblr.com/ 2013.12.14. 21:17:05

@ő-szinte: hát, még bruttó egy óra, azt valahogy kibírom.

ja. Erről a streamről nézem, ezért bufferel kicsit a hogyvolt, na meg persze meg is kell fogalmaznom ezt a rengeteg aranyba foglalandó alany állítmányt.

ő-szinte 2013.12.14. 21:20:22

@Chat Géza: hehe, akkor nem csak én láttam azt a gondolatot DD arcán ;-DDD
ja és asszem jobban járnak a tv nézők ha magukhoz nyúlnak nem a telefonhoz :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

AnnaKarenina 2013.12.14. 21:28:43

Ennél jobb válasuzás nem is lehetett volna. Bozsek az ötödik (hamis) elem.

ő-szinte 2013.12.14. 21:29:05

@Chat Géza: én is streamről :-)
jó, csak elég forró legyen az az arany ;-DDDDDDDDDDDDD
jahhh, hogy bozsekmárk már sztárvendég? :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
hol voltam én idáig? :-O ;-DDDDDDDDDDDDDD

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2013.12.14. 21:33:39

Tokmindegy melyik nyer, ha rajtam mulik mindegyik ehen fog halni. Mert se koncertre nem megyek majd el, se lemezt nem fogok toluk venni.

Amugy ugy veszem eszre eroteljesen nyomatjatok az egyik versenyzot.

ő-szinte 2013.12.14. 21:33:43

@AnnaKarenina: de azmiaz, hogy sztárvendég??? :-OOOO :-DDDDDDDDDDDDD
pofám leszakad :-O :-DDDDDDDDDD

Gyevi bíró 2013.12.14. 21:33:55

Én is nézem, de inkább hallgatom... Lassan elcsöppenek a sok "hűdejó, deszuper és tiaztánhosszúutatjártatokbe" szövegektől.
Kicsit kezdek telítődni és máig nem értem, mi ez a hype az X-faktor körül ennyi weboldalon...

Gyevi bíró 2013.12.14. 21:36:41

Arról ne is beszéljünk, hogy a szépfiú Bence hozza azokat a műsorvezetői dolgokat, amelyek idegesítők. Másrészt rászól a közönségre, hogy ő mit akar... A három szavazati arányon sem lepődtem meg, jó, hogy tizedesek nincsenek, hogy 33,3333333% mindegyik. Na meg aki a végén volt, az előre jött és aki elől az nem. Áh, nagyon gáz.

ő-szinte 2013.12.14. 21:39:48

@Hurrá Torpedó: az erősen nyomatott egyik versenyző legalább tud valamennyire énekelni... :-)

AnnaKarenina 2013.12.14. 21:40:52

@Hurrá Torpedó: Kik?
Danics Dóra énekes, Krasznai érdekes és hallgatható, BTW: ???

ő-szinte 2013.12.14. 21:44:30

@Gyevi bíró: igen, kicsit elcsépelt és nevetséges de hát a mi kutyánk kölyke :-DDDDDDDDDDDD

@Chat Géza: vv-t te fogod? :-)

Gyevi bíró 2013.12.14. 21:52:09

@ő-szinte: Felőlem lehet elcsépelt, de nem hiszem, hogy egy csatorna nem tud több műsorvezetőt kinevelni. Mondjuk amennyi saját gyártású műsoruk van, nem is biztos, hogy kell több.. :-S
Szerintem ma a BTW vagy Tünde esik ki, Dóra továbbjut holnapra.

Chat Géza · http://chatgeza.tumblr.com/ 2013.12.14. 21:57:08

HÉLÓ!
Közben lőttem ám egy fasza vine-t érdemes vissza scrollozni!!! Internetarany alert!

Gyevi bíró 2013.12.14. 21:57:21

Mi ez a béna párbeszéd? Áh...

ő-szinte 2013.12.14. 21:58:49

mi volt ez a gagyi "nem ez nem az én felkonf szövegem hanem a tiéd" ?????????

ő-szinte 2013.12.14. 22:00:47

@Peppermint Twinklepudding: jó reggelt ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

ő-szinte 2013.12.14. 22:02:30

ez a kistehén legalább annyira kellett mint krasznai porszívó tünde alias szopi :-S :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Luca72 2013.12.14. 22:03:47

Eddig nem voltam oda Géza hogyvoltjaiért, de ez tetszik. A véleményem igaz más, én Tündének drukkolok, mert különleges hangja van, Dóráé nekem nagyon éles a magas tartományokban, meg valahogy nem jön be ahogy énekel.

Gyevi bíró 2013.12.14. 22:06:17

Szeretem ezt a számot, amit közösben énekeltek. De milyen gáz volt ez a koreográfia a gitárszólónál?

ő-szinte 2013.12.14. 22:13:24

@Chat Géza: így szokott kezdődni a filmes karrier... :-P a következőnél meg már mentegetőzöl majd, hogy csak egyszeri alkalom volt meg még nagyon fiatal voltál és rosszak voltak az anyagi és szociális körülményeid és különben is ez csak egy casting volt :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDD :-P

Pepe135 2013.12.14. 22:13:29

Rossz hírem van... Dóra fog kiesni :(
Az egész műsor alatt, úgy van beállítva, olyan dalok lettek választva neki, amitől művelt, intelligens nőnek látszik. Erre nem vevők a 60-as iqval rendelkező SMS küldők!

Chat Géza · http://chatgeza.tumblr.com/ 2013.12.14. 22:16:37

@ő-szinte: A VV-re nagy meglepetéssel készül a hogyvolt. Stay Tuned vagy mi.

Gyevi bíró 2013.12.14. 22:17:27

Ez a szöveg, hogy "több versenyző volt kieső helyen"... Maximum ketten lehetnek ott, nem? :-DDD

ő-szinte 2013.12.14. 22:18:06

@Pepe135: nekem is rossz hírem van :-)))
kurvára nem számít hány sms-t küldenek :-DDDDDDDDDDD

Gyevi bíró 2013.12.14. 22:19:19

@Chat Géza: Ugye majd az Ének iskolájánál is így lesz? :-P

ő-szinte 2013.12.14. 22:19:23

@Chat Géza: ezt kifejtenéd? :-O mert vagy csak kurvára szőke vagyok vagy 2 bites de ezt most akkor sem tudom kihámozni :-DDDD

Gyevi bíró 2013.12.14. 22:24:49

és aki megnyalta a holdat...

Gyevi bíró 2013.12.14. 22:25:34

Pacsi, Dórát mondtam, hogy döntős. :-) Sőt...
A nézőket mivel fogják lehűteni?

ő-szinte 2013.12.14. 22:26:38

gabinak az a fej :
"bassza meg ezt én akartam megnyerni!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!" LOL :-DDDDDDDDDDDDD

Gyevi bíró 2013.12.14. 22:27:15

BTW jutott be. Akkor Dóra nyeri. :-)

ő-szinte 2013.12.14. 22:28:51

hatttttalmasss dráma a színpadon, egyik FÉRFI ember össze is esik :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

szopi meg örüljön, hogy eddig eltolta Geszti a farkával... :-)

ő-szinte 2013.12.14. 22:30:11

Lilu szopinak: csodálatos élményeket szereztél mindenkinek...
Hátttt igen :)))
csak egy másik műfajban ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Gyevi bíró 2013.12.14. 22:30:13

Végre kiengedték a dugót, mindenki leengedheti a gőzt. :-) És ezért lesz holnap X-faktor nap? Eh...

Gáborom 2013.12.14. 22:31:47

@AnnaKarenina: Pont így gondolom. Vagy fontos és pénzes apucik vannak a fiúcsapat mögött, vagy tényleg ilyen a hazai közönség.

Gyevi bíró 2013.12.14. 22:34:10

@Gáborom: Szerintem részvétből tolták őket tovább, mert énekelni nem annyira tudnak. Inkább azt értékelik, hogy küzdenek...

Gáborom 2013.12.14. 22:36:00

Eléggé gáz,hogy Krasznairól még mindig a pornós múlt jut eszébe - még az úgynevezett újságírónak vagy bloggernek vagy mittoménhogyishíjják kinek is.
Gáz,hogy a rosszindulat ekkora ebben az országban.
Nem vagyok egy Krasznai rajongó, de ő legalább nem a segílyért állt sorba sem akkor régen, sem most.
És lám dobogós lett egy -szerintem nem is rossz - versenyben.

Úgy látszik a lazaság, a liberális izé nem is igazi, ha jobban fizet a magyaros bunkóság.

Félek,hogy ez a pár hamis fiúka lenyomja Dórát, de talán majd a piac dönt,kinek a lemezét veszik többen.

AnnaKarenina 2013.12.14. 22:36:01

@Gáborom: Ilyen a 12 éves lányközönség. :) Akkor is borzasztó.

@ő-szinte: Ez nem volt szép. Krasznai jó előadó. Biztos van mit tanulnia technikailag, de ezerszer inkább hallgatható, mint a négy fiú.

garrett27 2013.12.14. 22:36:55

Na a Nyúlhajtó brigád a döntőben DD-val. Egy már hetek óta kiesett csapat! No comment, ez Magyarország! Amúgy meg teljesen mindegy, kuka az egész.
Bozsek Márknak meg volt arca visszajönni duettezni! Igen, nálunk az öt ember az is duett!

Gáborom 2013.12.14. 22:37:44

@Gyevi bíró: lehet, bár kis hazánkban nem éppen díjazzák a küzdést.
Lásd Krasznait...

Gyevi bíró 2013.12.14. 22:41:51

@Gáborom: Krasznainál nem a küzdést díjazták, ahogy fentebb is írtad: a pornóst emlegetik mai napig, és a négy fiú meg szimpátia miatt ment tovább. Amúgy meg érdekesség lesz a zenekar vs. énekesnő felállás. Mivel a szavazók eddig is Dórát vitték tovább, úgyhogy annyira nem izgulok.

ő-szinte 2013.12.14. 22:44:46

@Gáborom: Uhhh :-DDDDDD
szerinted mi a jó ist'n jusson eszébe bárkinek is egy olyan csajról, aki pornózott idáig, énekelni meg nem tud?????????
és mégis milyen rosszindulat van abban, hogy tényszerűek vagyunk? :-O
"nem a segélyért állt sorba"... valóban nem, nagyon szorgalmasan el ment dolgozni :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD LOL
igen, valóban dobogós
de nem az énekesi tudása miatt...

Bacchusz 2013.12.14. 22:45:40

Komolyan elég hihetetlen, amit láthatunk a mai döntőbe (szerencsére én csak az utolsó 10-15 percet láttam).
Hogy a BTW hogy juthatott tovább a mai teljesítmények után -csak az utolsó összefoglalót láttam az utolsó percekben - felfoghatatlan. A két lány számomra sokkal kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtott, míg a BTW már több mint egy hónapja nem tud újat mutatni-az egyetlen amire emlékszem az még a Cup Song volt. Duett-nél meg betenni a Bozseket ötödik tagnak. Konkrétan hangosan felröhögtem mikor megláttam azt a sztárduett-párosítást.
Meg komolyan a szikorának le kellett volna rúgni az arcáról azt az önelégült vigyort, amit vágott a végén a várakozásnál, rég hatott rám valaki ennyire irritálóan.
Na mindegy, mindenesetre az RTL már tudhatja, hogy hol fog engem megtalálni holnap. Más csatornán, WWE-különkiadást nézve.

ő-szinte 2013.12.14. 22:50:55

@AnnaKarenina: mi nem volt szép? :-O nem a hangi adottságai miatt van ott, gondolhatod...
1. minden hova kell egy pornós/bohóc/akármi hogy vigye a sót a hátán
2. Geszti majd elcsöppent minden adásban...
3. lehet, hogy jó előadó, de ha nincs mit előadnia az elég gáz
4. a négy fiú sem túlképzett de vhogy kevésbé irritál mint szopi, akiből a meleglevegőn kívül nagyon más nem jön
hangnak meg semmiképp sem nevezném azt az alul intonált artikulálatlan vmit :-/

ő-szinte 2013.12.14. 22:53:49

@garrett27: az hagyján de sztárvendégnek felkonferálni :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
mint ha legalább is George Michael lenne :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

ő-szinte 2013.12.14. 22:55:12

@Gyevi bíró: de jó, hogy vki más is látja ;-)

ő-szinte 2013.12.14. 22:56:07

@Chat Géza: ez nagyon diplomatikus volt, köszönöm :-P

AnnaKarenina 2013.12.14. 22:59:59

@Gáborom: Hát igen, normális ember sms-t nem küld, még az is lehet, hogy a BTW nyeri. Amennyire nem volt kérdés, hogy a három közül kik tehetségesek egyáltalán, annyira megalázó ez Danics Dórának.
@garrett27: Kistehén el is dalolta.

foxglove (éppen NEM törölt) (törölt) 2013.12.14. 23:01:13

@ő-szinte: jobb volt, mint akik idáig kiestek. Nekem tetszik a hangja bár én nem értek hozzá, de örülök h eljutott idáig. A "szopizás" valóban unalmas. Igen volt egy két fasz a szájában, juuuj, és pénzért, juuuj. Másnak is, és vszinű nem mindenkinek "szerelemből". (Bocs h megint ellenkezem:))

AnnaKarenina 2013.12.14. 23:02:55

@ő-szinte: az nem volt szép, amit Krasznairól és Gesztiről írtál; leírtam már én is, Krasznainak van mit javítania, de ezerszer eredetibb előadó, mint a négy semmilyen, hamis fiú

ő-szinte 2013.12.14. 23:10:35

@foxglove (éppen NEM törölt): ha unod, tudod a megoldást...: görgesd tovább :-DDDDDDDDDDD
nem az a baj, hogy pornózott, hanem hogy nem abban a kategóriában indult és nem jó rendezvényen faszomatbazdmeg :-D
ha meg énekelni akar, akkor tanuljon meg. vagy nincs mit csodálkozni, hogy mindenki a másik műfajban elért eredményeit veszi számba.
és itt most meg sem kérdezem akkor , hogy te is pénzért és nem szerelemből??? (mert tudom, hogy nem!)de nem kellene általánosítani... :-)
mellesleg nálánál sokkal jobbak estek ki... :-(
nem tom már mi volt annak a pufi roma csajnak a neve, de magasan verte hangilag a mezőnyt...
(nem zavar, hogy ellenkezel <3 :* )

foxglove (éppen NEM törölt) (törölt) 2013.12.14. 23:14:36

@ő-szinte: szerintem ő volt az egyik legjobb énekileg:) de mondom, nem vagyok szakértő
viszont csak gondold el, lehet a sok nem-szakértőnek (vagy akár botfülűnek, a kedvedért:D) is tetszhetett ugyanúgy, mint nekem...

foxglove (éppen NEM törölt) (törölt) 2013.12.14. 23:16:47

@ő-szinte: hallodhülyevagy, miért görgessem tovább ha el is mondhatom?:D

ő-szinte 2013.12.14. 23:17:44

@AnnaKarenina: nem szép volt, hanem őszinte ;-)
a szépségre nem törekszem :-)
és hiába akarsz sütit eladni, ha nincs hozzá liszted, cukrod,élesztőd, vajad, tölteléked, csak sütőd...
a fiúkák meg egyértelműen azért jutottak tovább, hogy DD-nek egyenesebb legyen az út :-)

ő-szinte 2013.12.14. 23:20:26

@foxglove (éppen NEM törölt): dehülyevagybazdmeg :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDD de nekem akkor is csak szopi marad :-)-o-
ha megtanult énekelni újratárgyaljuk ;-) :-DDDDDDDD

foxglove (éppen NEM törölt) (törölt) 2013.12.14. 23:22:59

@ő-szinte: :D na jó, akkor maradjon neked szopi:)) jó éjt mogyi:)

ő-szinte 2013.12.14. 23:26:16

@foxglove (éppen NEM törölt): igen, ez tisztán látszik, hogy nem vagy szakértő :-DDDDDDDDDDDD <3
igen, ez most komolyan elgondolkodtat sajnos :-(((((((((
hogy itt már a szar is jó mert más :-/// :-(
azért bocsásson meg a világ de ne emlegessük már egy lapon pl cserhátival (aki szintén nem volt tökéletes de legalább nem volt hamis)vagy egyéb énekesekkel...

fagzal 2013.12.15. 04:34:43

@AnnaKarenina: Pornó, aztán tévés tehetségkutató... csak dolgozni és valamihez érteni ne kelljen :)

blasiusii 2013.12.15. 04:53:22

EMBEREK!!!

Még egyszer tisztázzuk: ez nem tehetségkutató, hanem tehetségkutatónak álcázott reality ("valóságshow") műsor. Innen tessék újragondolni.

Kelly és a szexi dög 2013.12.15. 09:32:41

remélem nem a köcsögbandával nyeretik meg

jogalany 2013.12.15. 09:43:52

Azonkivül, hogy az iró alpárisága amit nagy értelmiségi sáncugratásnak mutatna be, azt sem értem , hogy az előre eldöntött döntő miért is érdekes?
Jobb helyeken, ahol van etika, ott egy Krasznai akkor sem jut mikrofonhoz, ha Krasznai, hiszen ettől azért elismertebb szépségversenyekről is kizárják akikről valaha meztelen fotó készült, nemhogy pornó filmek főszereplőjeként debütált a szórakoztató iparban.
Danicstól is fel áll hátamon a szőr, mert undoritónak tartom, hogy valaki az anyja hátán ugrik a világot jelentő deszkákra. És hozzá a hamisságot a hangjával népszerűsíti.
Miért van olyan érzésem, hogy ennek ellenére Őt fogják győztesnek hirdetni? talán csak nem a megelőző Király, Tolvaj banda hang nélküliek hagyománya?

Ronald 2013.12.15. 12:23:11

"Klimpíroz", nem "Krimpíroz", bazmeg.

timotheus78 2013.12.15. 12:37:11

Ez az ő-szinte nevű egyén, egyszerű mint a faék és még grafomán is, mert szemtől szembe bizonyosan fél minden felnőtt embertől. Mindazonáltal, aki pornót néz, cimbora, az egyetlen szót sem szólhat azokra, akik abban szerepelnek. Pusztán csak azért, mert ama nézőnek nincs erkölcsi bázisa hozzá, ha netán "miért"-et ropognál a fogaid között. Krasznai nem csupán az afro-amerikai hang színezete miatt, de a lelki adottságai miatt is kiemelkedik a többiek közül. A BTW hangban persze nem, de lélékben szintén messze Danics előtt jár.

timotheus78 2013.12.15. 12:40:10

@jogalany: Jóga lány, vagy jogalany? :-) van jónéhány világsztár pornós múlttal. Mik a "jobb helyek" szerinted? Bali? Abban egyetértek. OK.

Dacascos 2013.12.15. 12:49:03

Castingon kérdezik Krasznait.
-"How old are you?"
-"I'm fine, thanks!" :)
Ez megbocsájtható. Szerintem nem volt jó, de néha nagyon jót énekelt! A Danics nem tetszik, bár őt is ugyanabba a kategóriába sorolom. Nem énekel jól, de néha jót énekelt. A bájdövéj katasztrófa. Egy igazi dalversenyen hangvillatartónak sem kellenének!! A zsűri geccc.....iszar! Egy embert kedvelek, aki nem a ripacskodó csaj, nem a csikidam, meg nem a reklámos! :)

Gáborom 2013.12.15. 14:29:59

Itt sokszoros gázszagot érzek.
1. Ahogy a poszt szerzője ír és még képen ki is rakja közönséges és ocsmány véleményét, jobb helyeken a kutyának sem kellene, mert hitelteleníti az egész közeget - itt most az index környékét - ahol megjelenik.Persze az Index már többször tudtunkra adta,hogy nem hiteles hanem bulvár. Akkor viszont miért hírportál ? Na mindegy.
2. A kommentelők többsége összeesküvés elméleteket gyárt,fel sem merül hogy tényleg a szavazatok döntenek - ez viszont gáz az ország jelenlegi helyzetére vonatkozóan.
3. Ez a rettenetes posztoló, és vele együtt egy sor kommentelő a fene nagy felvilágosultságával és korszerűségével leragad a pornós múlt felemlegetésénél, amit persze elsők között tett közszemlére emlékeim szerint a szent index is , lesüllyedve azok képmutatásához,szemforgatásához,akiket másutt ezerrel ekéz.
4. Nem értem, hogy ha valami ennyire nem tetszik, akkor azt miért kell nézni és pláne miért kell hosszasan,hétről-hétre kommentálni?

Írt már a posztoló valaha is értelmes cikket, ami nem mások munkájának fikázásából állt? Van igazi újságírói teljesítménye, vagy nálunk már ez is annak minősül?

Szánalom.
Én marha meg felhúzom magam, és ide írogatok, hát ez is gáz.

Chat Géza · http://chatgeza.tumblr.com/ 2013.12.15. 15:51:53

@Gáborom: Akiknek semmi sem elég jó, azoknak itt egy ömlengős, ámbár kicsit sem őszinte írásom az x-faktorról.
hogyvolt.blog.hu/2013/11/10/x-faktor_4x18_a_legjobb_show_valaha

Általánosságban véve a blogolás rohadtul nem újságírás. Amúgy mivel utóbbi tevékenységet is leginkább csak Uj Péter nevéhez lehet kötni (joggal) így nem mondanám, hogy valaha is írtam volna bármi értékelhetőt a XX századi száraz újságírói vélemény nélküli végtermékekhez szokott nagyérdemű számára.
Szerintem az újságírás alapja az olvashatóság. A nemtetszést pedig egy továbbkattintással lehet jelezni, mindenkinek jobb, meg azzal, hogy kommentelsz, azzal is nő a kattintásszám, vagyis annál tovább marad életben az adott site.

Amúgy meg a hogyvolt nem is egy szimpla blog, itt saját véleményünket hozzáadva summázzuk az adott műsorok epizódjait. Ez nem egy Origo filmklub.

jogalany 2013.12.16. 13:43:07

@Chat Géza:
Igazad van: nem az, nem jó még arra sem.
Lám, hogy el lehet találni, már két héttel előre ki fog nyerni, csak meg kell nézni ki a felmenője és már lehet nagy biztonsággal saccolni.
Pláne, ha Majka önvallomását is elolvassuk, amit az RTL-nél folyó ezen és hasonló műsorok tisztaságáról írt meg.
Ilyen ebben az országban szinte minden, birói ítéletek sora, telefonos
szavazások, X faktor is, NAV, Lottó adatbázis kezelés, közpénzből megrendelések baksisa, megvesztegetések, lakáskiutalások, nokia dobozok, stb.
süti beállítások módosítása