Mindig is sejtettem, hogy Bear Grylls egy rohadék. Nem azért, mert élve falja fel a a pondrókat, és élvezi, ahogy a soha szárnyat nem bontó pillangók szétfröccsennek a fogai alatt. És nem is csak azért, mert úgy belez ki egy tatut, mintha csak a zsebeit fordítaná ki, miközben aprót keres a kólaautomatához. Sőt még csak nem is azért irgalmatlan nagy köcsög, mert a Túlélőpróba című realityben szemmel láthatóan azt élvezte a legjobban, amikor néhány zsíros hamburgert, meg egy kiadós fogmosást ígérve rávette a játékosokat, hogy megigyák a saját vizeletük. Ráadásul langyosra felmelegítve, ahogy még a sörtől is öklendeznénk, nemhogy a sűrű, fáradt reggeli pisától. De csak egy igazi, jól megtermett rohadék képes arra, hogy egy speedboaton, frissen vasalt pólóban feszítve kiabáljon sztárgázsiért meggyötört, fáradt emberekkel, hogy aztán még azt is hozzátegye, hogy mindezt csak értetek teszem. Ja, meg a nézőkért. És a bónuszért.
De hát Bear Gryllst éppen ezért szeretjük, persze azon kívül, hogy nonstop úgy nyomja, mint egy előléptetése vágyó John McClane, aki nem is sejti, hogy Bruce Willis rémálmaiban létezik csak. A Túlélőpróba harmadik részében tengerpartra, pontosabban a tengerparti dzsumbujba küldi a játékosokat, sőt előzékenyen maga viszi őket a kiindulási pontra egy pimpelt sárga versenyhajóval. Csak azt felejti el megemlíteni, hogy nincs kedve kikötni a partra, ezért a csapat inkább ússzon egy kicsit a jéghideg óceánban.