Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Csillagkapu Atlantisz - 04x02 Menekülő út III.

2013. november 08. 09:00 - Segna

Ma belépünk a "mátrixba", hogy rászabadítsuk a lidércekre leglidércesebb álmaikat, és ezért halálos ígérteket tetetünk, és odadobjuk az életünket, amivel tönkre tesszük azt a csapatot, amelyet megmentettünk.

06j.jpg

Ott vesszük fel a fonalat, hogy be fogunk törni a repik bolygójára ősduracellért. Lássuk be, ez még az atlantiszi alfa csapattól is hajmeresztő terv. Előkészületként először, a nem lineáris dinamika és a húrelmélet viszonyáról hallunk néhány bevezető gondolatot. Ha nem McKay fejtegetné Sheppardnek, még bele is tekernénk – tekintettel a fizika órai rossz emlékekre – de így csüggünk minden szaván a szép szemű kanadainak. A csevej eléggé egyoldalú, hiába majdnem MENSA tag kedvenc alezredesünk. A lényeg annyi, hogy az ugrót valószínűleg sikerül felspécizni, hogy belépjen a hipertérbe. Valószínűleg… bla-bla-bla… Sajnos azonban ez csak az egyik probléma lesz, a többi a repik bolygóján fog sorjázni. McKay annyit mond, hogy csak akkor fog sikerülni, ha Ő segít. Ajaj, ez rossz előjel, ha már a masszív rajongók is csak Ő-ként emlegetik Vezérasszonyunkat!

Ugrunk. Felejtve korábbi kételyeinket és a lappangó rosszérzéseket, a csapat bizakodó és egységes, amikor megkérjük a több mint gyanúsan gyorsan felépült Vezérasszonyt, hogy tartson velünk ZedPíeMet lopni. …és Főcím!

01j.jpg

A laza bemelegítő után, élesbe fordulnak a dolgok. McKay vázolja a terveket, hangsúlyozva, hogy Weir nanitjaira számít, mert a révükön fogjuk megtudni, hol van a legközelebbi ZedPíeM a repik bolygóján, és hogy lehet azt onnan kihozni. Weir kérdez, hogy mi van, ha a testében lévő nanitok átveszik felette az irányítást? Sheppard megnyugtatja, hogy van egy biztonsági megoldás, McKay le tudja kapcsolni a nanitokat. – Akkor én meghalok. – összegez Weir. Sheppard rögtön közbevág és győzködné, hogy ez nem fordulhat elő, mert… de Weir hűvösen bólint, és a szavába vág; - Mikor indulunk? Sheppard megragadva az alkalmat, azonnali indulást parancsol. A csapat ezek után tapintatosan kettesben hagyja a főnököket. Váratlanul egy kegyetlen párbeszédbe csöppenünk. Weir arra kéri kedvenc katona parancsnokát, hogy a legkisebb gyanús jelre is kapcsolja le benne a nanitokat.

02j.jpg

Sheppard lazázna, hogy á, erre nem kerülhet sor, de Vezérasszonyunk komoly marad, és a szavába vág; - Habozás nélkül John! – és Sheppard végre feladja, és Vezérasszonyunk szemébe nézve megígéri neki, hogy megöli, ha kell. … és az idő megáll.

03j.jpg

Sheppard ennél többet nem adhat bálványának, akivel valami furcsa perverz versenyben vannak, hogy ki tud többet adni, nagyobb áldozatot hozni a Városért. (OFF Aki szerint Flanigannek nem az „A” ligában lenne a helye, és nem tehetséges, azt leköpjük! Vita nincs! OFF, én beszéltem!)

A meglepetéseknek nincs vége, Sheppard Teylával folytatja a súlyos beszélgetéseket. Az athosiak királynőjét nem viszi magával az öngyilkos küldetésre, rábízza a Város maradékát. Összegezzünk, Teyla a „B” terv. Ha 12 órán belül nem jövünk vissza, Teyla az ugrókkal szálljon le egy közeli bolygón, és tartsa össze a csapatot. Mert ő egy vezető.

04j.jpg

Úgy látszik Sheppard ma érzelmes hangulatában van, már-már úgy tűnik, van szíve. A másik gyengéjét legalább igyekszik megmenteni, ha már Vezérasszonyunk úgy tűnik nem engedi.

Csak halkan kérdem, hogy honnan lett a közelben hirtelen egy lakható bolygó? – de hagyjuk is, haladjunk, indul a csapat, Teyla helyett Weirrel felturbózva. Mindenki homlokig kevlárban, és a szokásos manírok nélkül van. Vezérasszonyunkat Sheppard, és még négy katona kíséri, biztos, ami biztos. A városiak a falhoz lapulva figyelik őket. Most bezzeg senki sem irigyli, hogy ők a vezetők. Morituri te salutant! – suttogjuk borzongva, a komor párost figyelve.

05j.jpg

Még egy idétlen vicc indulóban, és belevágunk! McKay hipertér-ablakot nyit és … huss, már itt sem vagyunk!

Míg mi utazunk, intermezzóként megnézhetjük, amint Cartert felveszi az Apolló, és belekezd a kutatásunkba. Elis ezredes nem túl boldog, hogy ötszörös energia-felhasználás mellett, a hajó több alkatrészéből átbuherált érzékelőkkel, és a szubtérkommunikációt kiherélve kell kutatnia a Város után, de beletörődik. Carter nagyon meggyőző tud lenni.

Közben mi is kilépünk a hipertérből, épp a repik bolygójánál. Bravó Rodney! McKay máris aktiválja Vezérasszonyunk nanitjait, aki ettől egyből látja a „mátrixot” a város minden épületét, minden folyosóját és minden replikátorát.

06j.jpg

Sheppard óvatosan bizakodó mosollyal nyugtázza ezt. Hamarosan kinézünk egy közeli ZedPíeM-et, és a két túlélő-művész elindul megszerezni azt. Weir távirányít minket, álomi a csapatmunka. Az első kör a mienk, az ősduracell a kisbőröndben, a csapat az ugróban, húzzunk innen!

07j.jpg

Egy pillanat, nem mehetünk! McKay arcán a szokásosnál is nagyobb frusztráció látszik, pedig nem akármilyen szintről indult, tekintve az elmúlt napokat. Megvan a szent Grál! Az értetlenség nem csak Ronon arcára ül ki. McKay lelkesen meséli, hogy megvan az a parancssor, ami arra utasítja a repiket, hogy megtámadják a lidérceket – amiért eredetileg is alkották a kis agresszív dögöket – csakhogy a parancssor, valamiért deaktiválva van. Még mindig nem értjük, hogy mi van, de Vezérasszonyunk gyorsan kapcsol. (Nem tudom eldönteni, hogy már előtte is okosabb volt nálunk, vagy a nanitos abgrételés tett jót a cortexének…) szóval fel lehetne tölteni a parancsot, és lássuk be, nem akármekkora könnyebbség lenne, ha az egyik ellenségünk irtaná a másikat!

McKay persze, jó pesszimista módjára, máris a veszélyeket sorolja, legelőször is azt, hogy feltöltés után meg kellene várnunk, a replikátorok első összeolvadását (ez afféle tudatmegosztás, közös frissítés) és akkor már mindegyikre hatna a parancs, de ezzel együtt rögtön észrevennék Weir jelenleg álcázott nanitjait is, és asszimilálnák őt. (Vagyis bevonnák a tudatfrissítésbe, vagyis megszállnák, amire minekünk ugye meg kellene ölnünk őt. Vagyis, hogy Sheppardnek kellene őt megölnie. Mert megígérte.) Sheppard, hogy fogalmazzak finoman, nem boldog a kilátástól, így azonnali indulást parancsol. McKay rimánkodó kiskutya-pillantással könyörög egy esélyért a parancsaktiválásra, de Sheppard hajthatatlan. Azonban emberére akad Vezérasszonyunkban, aki fütyül a katonás hangnemre, meg a parancsokra, kijelenti, hogy ő vállalja a kockázatot.

A vitát Rodney vágja ketté azzal, hogy van egy „B” variáció is, a város központjában, a Magban, van egy biztonsági tároló, egy tartalék mentés, és ha abba fel tudnánk tölteni az aktiválást, akkor már félúton lennénk hazafelé, amikor az feltöltődne, így nem tudnák Elizabethet elérni. Hurrá, induljunk!

08j.jpg

Míg Sheppard vezet, Vezérasszonyunk meg navigálja őt, Rodney hátul Rononnak magyarázza el, hogy az ugró álcázópajzsát megbuherálva, és a ZedPíeM energiájával felturbózva, egy replikátor-ellenes mezőt generálunk, hogy zavartalanul feltölthessük a Magba az aktiváló parancsot. McKay, míg magyaráz, enyhén pánikol is, hogy nem tud elég gyorsan futni, de Sheppard megnyugtatja, hogy nem is kell, mert ő itt marad, Elizatbethtel együtt. majd Rodney kiírja egy lemezre a parancsot, ő meg feltölti. McKay kiakad, hogy ez nem egy plag and play típusú feltöltés lenne, de a Kisfőnök rövidre zárja, hogy kedvenc fizikusunk így is, úgy is marad. McKay fájdalmasan értetlen, hogy miért? Weir nem bírja tovább az eufémizmust, és közbevág, hogy ha baj van, lekapcsolhasd a nanitjaimat. McKay lefagy, Sheppard meg dühösen nézi, hogy muszáj volt neki emlékeztetnie Vezérasszonyunkat, hogy az életébe kerülhet ez a móka?

0001j.jpg

Míg McKay túlteszi magát ezen, megnézzük, hogy O’Neill nemzeti kincse mit csinál. Röviden; minket keres. Az Apolló felturbózott érzékelőivel 52 ugrásnyira rövidítette a több száz évnyi keresésünket, a feltételezett útvonalunk mentén. Brávó! Mellesleg a 12.-nél járnak. Vissza a feltöltős mókához!

Megérkezve a Maghoz, McKay betolja a mezőt és megpróbáljuk lemásolni az iménti sikeres akciónkat; a két túlélő művész máris a helyszínre siet Vezérasszonyunk irányításával. Sajnos a Rodney által összedobott interfacet nem ismeri fel a Mag, Sheppard legnagyobb döbbenetére. Nem baj, mindjárt kiszűrjük a paralelizmusokat, az eszköz interfacén… Mi van?! – értetlenkedik a két életrevaló. Engednünk kell az adatáramon belül a reszinkronizációt – segít McKay. Látszik Shepparden, hogy mi a véleménye erről is, meg a mai napról is… Míg ő dolgozik Rodney kedvenc háton is hordható tabletjén, a repik átjutnak a mezőn. McKay lefagy, Vezérasszonyunk meg súlyos elhatározásra jut, és kirohan az ugróból. Masszív pánikba esünk. Hová ment? És főleg miért?! Ki irányítja? Ő, vagy már a nanitok? McKay csak sápadozni képes, Sheppard pedig csak kétségbeesetten szólongatja, hogy Elizabeth, Elizabeth… de semmi. Ronon marad egyedül az eszénél, és gyöngéd higgadtsággal emlékezteti a barátait, hogy pont az ilyen esetekre mondta Elizabeth, hogy habozás nélkül kapcsolják le a nanitjait.

Igen, de… - jön a határozott válasz Rodneytől. Te döntesz! – frusztrálja Sheppardet a Nagyszabású. Csináld! – határozza el magát végre Sheppard. … és McKay megteszi. Ám nem történik semmi! Nem tudjuk, mi lehet az oka, de a nanitok nem kapcsolódnak le. Vagy csak nincs megerősítés, vagy Elizabeth irányítja őket, vagy… Mindegy! – fúj egyet Sheppard, és ha már úgyis mindegy, és mind meghalunk, akár meg is tehetjük, amiért jöttünk. – filozofál eztán nyugodtan. Ez a beszéd!

09j.jpg

Közben szeretett Vezérasszonyunk, hozzáfér a kollektív replikátor tudathoz, vagyis a helyszínre siető Oberothnak (a repik kevéssé sem szimpatikus főnökének) a fejébe nyúl. Kedélyesen csevegnek. Aztán Oberoth következik a fejbenyúlkálással. Folyik az erőteljes szájkarate, míg mi a Magban dekkolunk az átkos kütyüvel. Aztán Oberoth nyeri a szellemi szkandert, és minket elkapnak. Sheppard már megint térden, és jön a fejbenézés,

10j.jpg

és a … meglepetés. Sheppard váratlanul átalakul Weirré és kiderül, hogy ezt az egész „elkaptuk a csapatot és most a fejetekben turkálunk”-at Oberoth csak képzeli, Vezérasszonyunk a bolondját járatta vele!

11j.jpg

Mi szabadon kószálunk, a repik mozdulatlanul szobroznak, a feltöltés meg teszi a dolgát - gondolom. Oberoth nem boldog, és megtalálja a módját, hogy szabaduljon a bűvölet alól. Az események itt összefutnak, Sheppard és Ronon épp akkor találják meg Weirt, amikor Oberoth kihúzza a kezét a fejéből. Patthelyzet. Sheppard fegyvert fog Oberothra, és könyörög Weirnek, hogy menjen velük. Ronon pedig lő.

12j.jpg

Oberoth magához térve, semlegesíti Ronon lövéseit, majd megfenyegeti a csapatot. Vezérasszonyunknak döntenie kell; a csapat kísérelje meg kiszabadítani őt, kockáztatva a saját életüket, és azt, hogy a megszerzett ZedPíeM-t nem tudják elvinni a városba, vagy áldozza fel magát értünk. Sheppardet látva nem kétséges a választás! Parancsot ad, menjenek! Sheppard még bepróbálkozik a "senkit nem hagyunk magára, de Vezérasszonyunk elhajtja.

13j.jpg

Mennünk kell! Az ugróban sincs időnk tűnődni a történteken, nincs álcázásunk, nincsenek fegyvereink, és McKay még mindig sokkos. Sheppard szerencsére repülni azért tud, ám mindhiába, fenn az űrben csapda vár ránk.

14j.jpg

Ám ekkor megérkezik a lovasság, az Apolló és Carter képében. Épp időben, ahogy McKay megállapítja. Sajnos Vezérasszonyunk életjeleit nem érzékeli az Apolló. Értjük.

15j.jpg

Hazatérve azonnal bekötjük az új ZedPíeMet, és irány az M35117. Jól hangzik. Nagy óceánja van, bár mérges kígyószerű lények lakják a szárazulatát. Legfeljebb nem kirándulunk sokat, döntjük el. Sheppard a székbe ül, és máris ereszkedünk. McKay aggodalmaskodását és hisztérikus utasításait leszámítva, simán landolunk.

001j.jpg

Sheppard csak gubbaszt a székben és hiába Carter gratulációja, valahogy nem túl boldog. Talán a legutóbbi repülésen gondolkozik. Teyla és Ronon is Vezérasszonyunktól búcsúzik, a holmiját csomagolják, és előre sajnálják az utódját.

16j.jpg

McKay persze rögtön Carterrel lóg, a kaput buherálják. Aztán végre egy jó hír, a repikben aktiválódott az a nyomorult parancs, megindultak egy lidérc világ ellen.

17j.jpg

Zárásként, csakhogy ne uralkodjon el rajtunk az eufória, Sheppard tipródását láthatjuk, Vezérasszonyunkkal közös kedvenc teraszán. Carternek ígéri meg, hogy ha még él, ő megtalálja Elizabethet. Sokba került nekünk ez a győzelem...

18j.jpg

Erre a részre mindenképp inni kell valamit. Tekintve a tekintendőket, 38 fokosnál nem lehet szelídebb...

Címkék: atlantisz
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pácsó Ármándó 2013.11.08. 17:55:21

Köszi a hogyvoltot, még alaposabban át kell tanulmányoznom. A 38-fok az maximum láz, de nem pálinka. Állítólag :-)
III. St. Pácsó Ármándó (ha jól számoltam)

Segna 2013.11.08. 23:55:56

@St. Pácsó Ármándó:
Kedves Hármaska (sőt IIIaska!) 38 fokosnál nem lehet szelídebb, mint írtam volt. Pl. a raki, meg az ouzó meg más hasonló balkáni tudatmódosító szerek ilyesfélék. De ha pontosítás kell, én pl. a Márkházi pálinka főzde borzag pálinkáját ajánlom, (47fok) az ilyetén sokkokra.

Pácsó Ármándó 2013.11.09. 07:55:24

@Segna: Köszönöm Segna Az Első! Pálinkát én nem fogyasztok (tudom, nem lehet mindenki tökéletes), de ha a repik és lidércek ellen véd, akkor újragondolnám a dolgot :-)

Segna 2013.11.10. 11:05:58

@St. Pácsó Ármándó: én is inkább csak hivatalból ismerem a töményeket, én inkább kávéfan vagyok, de azért el kell ismerni ha valami jó. Ez a Márkházi, még minket fanyalgókat is elismerésre ingerel. És a sokk ellen tényleg a tömény a jó. Ha valami lazább rész lesz, majd valami enyhébbet fogok ajánlani. Bár a fő pia ajánló a Hawaii Five-0 részeknél van. (Ne terjeszd, a töredékét sem kóstoltam!)

Pácsó Ármándó 2013.11.10. 13:23:50

@Segna: Ha a Csillagkapu - Atlantisz sorozat rövidítését nézem --> SGA és kiegészítem pár véletlenszerűen kiválasztott betűvel --> SeGnA, akkor már rá is jövök, hogy minden mindennel összefügg és ezért lehet, hogy egy Hawai tüzihorganyzó üzemben képződött cinkoxid habból készült borzag pálinkát enyhe kávéval ajánlják a fanyalóknak. Ha jól kombináltam :-)

Segna 2013.11.10. 18:57:39

@St. Pácsó Ármándó: Kedves IIIaska! Nem, illetve nem tudom, illetve lehet, hogy a tudatalattim... ;-)
Segna a kelta mitológiában egy éjbanya, Sholtónak (Lordja azoknak akik Átjárnak) a sluagh királyának a testőre.
Csak.

higeona 2013.11.10. 20:45:46

@St. Pácsó Ármándó: :D
@Segna: Köszi a hogyvolt! Képzeld, ezt a részt LÁTTAM! :) Mármint ledaráltam az előző rész hogyvoltja miatt még néhánnyal együtt. Jókor kezdem nézni...
süti beállítások módosítása