Ma megtudhatjuk, hogy ki lép a skót doki örökébe, valamint, hogy randizik-e McKay Zelenkával. Mindezen izgalmak azonban eltörpülnek amellett, hogy a Város újra repülni kényszerül, és pocsékba kell vágnunk a fúróplatformunkat.

Már-már sértő ez a bizalmatlanság, amellyel az emlékezetünket illetik, mert mesmeg retrospektívvel kezdünk, a „kik is azok a replikátorok és hogyan ártottunk eleddig egymásnak” témakörben. Érjük, repis rész jön, haladjunk!

A hajnali város idilli képeivel nyitunk, ergo valami nagy-nagy baj fog történni. A doki halála óta, az ember kissé idegesebben néz az események elébe, máris kezdhetünk szorongani. Míg ezen morfondírozunk, a doki utódja egy felejthető szőkeség szalad Vezérasszonyunk után, és rinyál azon, hogy ő csak helyettesnek jött, és jaj, jaj naon nem bírja a felelősséget! Úgy látszik a skót doki helyettese tökéletes, még a nyafogásban is pótolja őt. A kis szentjános-bogárka egyelőre csak egy átlag szőke, de majd megbarátkozunk vele. Vezérasszonyunk is így van vele, bár jelenleg láthatólag egy kissé idegesíti; gyorsan lerázza.

Dolgos hétköznapi teendőkkel folytatjuk, év végi teljesítmény-értékelés zajlik a városban, és a két helyettes, mint minden férfi főnök, rühelli az adminisztrációt. Már-már elalszik a gyanakvásunk, végre a mindennapi életről lesz egy rész, vitákkal a heti menüről, esetleg a kölcsönzött könyvek késedelmes visszaviteléről, ne adj isten a helyi faliújságon felejtett fekete csipke bugyi gazdájának zaklatott kereséséről – ja, az nem, az egy másik sorozat!

Ám ekkor befut az Apolló, az új hajónk. Csak csendben kérdezem, hogy van valami hajó/űrhajó utónévkönyv és csak abból lehet nevet választani? Miért épp Apolló? Oké, oké a napisten meg a mozi védőszentje és gyógyító istenség is, de mégis, akkor miért nincs például. USS Jézus? Vagy USSSuperman? miért épp Apolló? Mi ez a kozmikus vonzalom az ógörögök iránt? Csak nem a klasszika-filológus maffia keze van a dologban?

A hajó parancsnoka egy határozott, ámde iskolázottnak látszó néger. Hiába, hiányzott már egy  afroamerikai a PC miatt, mióta Ford hadnagyot beszippantotta a lidérckokó, majd a sugár. Elis ezredes nem tűnik ilyen barátkozónak, a marconaság határát súrolóan kopasz, bár a zipzáras khaki kezeslábas némileg enyhít az összképen. Elis váratlan terem előttünk, és azonnali eligazítást tart. Így kijelentő módban, semmi kérem, meg, ha a Vezérasszonyunk is úgy gondolná. Weir általában érzékeny az ilyesfajta militáns bunkóságokra, de van valami Elis ezredes arcán, ami ma visszatartja a kioktatástól. Ezt látva, a kisfőnök és McKay gondterhelten néznek egymásra.

A gondterhelt nézést, hamarost a döbbenet veszi át, ugyanis a felderítés adataiból kiderül, hogy a repik hajókat építenek. Sokat. Elis bejelenti, hogy megelőző csapást fogunk rájuk mérni. Mi. Mármint, hogy a város és az Apolló. A Kisfőnök katonaként tudomásul veszi, McKay vacakol erősen, de őt elszívják máris, robbanófejeket tutujgatni. (élesít, meg fürtökbe rendez, bekalibrál a jó fene, meg az atomfizikusok tudják, mit kell ilyenkor csinálni.)

A Kisfőnök óvatosan Vezérasszonyunkra sandít, tudván, hogy ebből balhé lesz. Próbálja meggyőzni, hogy a fenyegetés valós, ennyi hajó nem kellhet Atlantisz ellen, itt a Föld a célpont. Vezérasszonyunk azért még fut egy kört az ezredessel, és próbálna valamiféle diplomáciai megoldást javasolni, meg lévén győződve arról, hogy ha belerúgunk az alvó oroszlánba, az a mi bokánkat fogja elkapni, míg Elis valahol a Félút állomás táján nyugodtan sopánkodhat a sorsunk felett. Elis tenyérbe mászó és kioktató. Leginkább a „Minden tiszteletem az Öné, de…” kezdetű mondatai ütnek. Aztán valami olyasmivel söpri le a diplomata érveit, hogy szívesen futná le a köröket, hogy kinek van igaza és kinek nincs, de parancsa van. Weir szája elkeskenyedik. Rosszat sejtünk.

Rossz érzésünk tovább nő Zelenka és McKay halk pusmogását hallva, robbanófej tutujgatás közben, annál is inkább, mert McKay Radeknak szólítja az izgága csehet. Hűha, baj van, McKay szerint is súlyos a fenyegetés, itten bombázni kell!

A Kisfőnök következik, aki elkéretőzik Vezérasszonyunktól, hogy figyelemmel kísérje a bombázás eredményét. Kissé féloldalas csevejükből kiderül, Weir sem a Bizottságnál, sem O'Neillnál nem járt sikerrel a halasztás tárgyában. A hangja reménytelen, és kurtán-furcsán lezárja a beszélgetést, nem is reagálva az alezredes halvány meggyőzési kísérletére, majd faképnél hagyja kedvenc katonai parancsnokát, előtte Johnnak szólítva. Sheppard maradék kedve is elmegy az egész küldetéstől.

A küldetés azonban, katonailag, remekül sikerül. Bravúros felvételeken kísérhetjük figyelemmel a hordozót és a robbanófejeket, egész a becsapódásig.

Még el sem ül az atomlobbi diadaljelentése, amikor valami kilép a hiperűrből, és pályára áll a bolygó, pontosabban a város felett. Weir nem habozik, felhúzatja a pajzsot. Az izéről hamarost kiderül, hogy egy kis hajtóművel ellátott csillagkapu. Elis ezredes most nem olyan határozott és tökös, késik szétlőni a fura izét. A kapu aktiválódik, és ukmukfukk, egy erős folyamatos sugárral lőni kezd.

Első körben az Apollót, de az gyorsan kikerül a hatóköréből, így a műhold a várost veszi célba. Milyen jó, hogy Vezérasszonyunk már felhúzatta a pajzsot! McKay öt perc gondolkodás után megállapítja, hogy bajban vagyunk. Nagy bajban vagyunk. A kapun keresztül a sugár táplálja a műhold pajzsát és lő minket, plusz bónuszként nem engedi bezáródni a kaput, és mellesleg megakadályozza, hogy mi tárcsázhassunk. Elis arca sem olyan önelégült immár. Vezérasszonyunk, a diplomáciát javasolja újra, és fapofával, ellenben kéjjel vágja ugyanazon szavakat Elis fejéhez. „Minden tiszteletem az Öné, de…” kezdetű mondatai ugyanúgy ütnek, és az ezredes fogcsikorgatva, de némán hallgatja vissza a „szívesen futnám le a köröket, hogy kinek van igaza és kinek nincs, de…” kezdetű mondatait is. Sajnos más lehetőség nem nagyon van. Sheppard arcán Vezérasszonyunkat figyelve, több van, mint csodálat.

A főrepi mindazonáltal nem túl készséges, eléggé neheztel a legutóbbi győzelmünk, és az iménti megelőző csapásunk miatt. A tárgyalás még időhúzásnak sem volt immár jó. Kell egy új terv! Elsőként kivárjuk a 38. percet, de nem tudunk betárcsázni. Kell egy új terv, hangzik el ismét, és Vezérasszonyunk McKayre néz. Míg McKay ötletel, intermezzóval szórakozunk. Sheppard Elisnél próbálja kieszközölni, hogy egy partizán-akcióval, a repik bolygójánál semlegesíthessük a fenyegetést. Az ezredes ellenzi. Ők helyesen cselekedtek, jön a válasz. Ez eddig oké, de miért nem lehet most a városnak segíteni, tűnődünk, de Elis rátesz még egy lapáttal, és uszítaná Sheppardet, hogy neki kellene a Város parancsnokának lennie! Na, pont jó helyen próbálkozik! Sheppard viccel üti el, hogy miért is nem tör imádott Vezérasszonyunk helyére.

Vezérasszonyunk eközben Teylának puffog, hogy a fafejű katonák mindig nélküle döntenek az igazán fontos dolgokban, és ezzel neki már teli van a szamócás napozója, ő lemond, ha… ha ennek vége lesz. Megkönnyebbülten szusszanunk, ó az nem most lesz, és biztos majd meggondolja magát, sőt kihasználja majd a helyzetet valami újabb engedményre a Bizottságtól.

Közben McKay és Zelenka megszüli a következő ötletet; süllyesszük el a Várost! Bár az ötlet inkább McKayé, Zelenka szkeptikus, de hát mi a szépszemű kanadaira hallgatunk inkább.

A látvány, ahogy a víz alá süllyed a város, mesés, tátott szájjal bámulunk a vezérlő ablakán át, azonban kiderül, hogy messze nem érte meg a fáradtságot, össz-vissz kilenc órát, ha nyert nekünk.

McKay több mint frusztrált, és Zelenkával is már némileg fásultan marakodnak, mire Sheppard pikírten randizást ajánl nekik. Mármint egymással. Döntés nem születik a kérdésben, legnagyobb sajnálatunkra. Sheppard a továbbiakban visszavesz a sokkolásból, inkább vigasztal. A vigasztalás ötletrohamba torkollik, és Zelenka azon elkeseredett mondatára, miszerint nincs a bolygón olyan hely, ahol… a két kisfőnöknek felcsillan a szeme!

A bolygón ugye nincs, de ez egy REPÜLŐ VÁROS! (Az Isten szerelmére!) Jut eszünkbe. Rohamléptekkel épül az új terv, elrepülünk innen, hisz az Ősök a provizórikus itt tartózkodásuk alatt kipofozták az öreglányt. (Csak halkan jegyezném meg, hogy mi meg, hogy el ne repítsék a repik, mielőtt bekapcsolnánk a pajzsgenerátorokra telepített ARF-t, kissé szétlőttük a fényalatti hajtóművet/eket. Vagy az azóta meggyógyult?!)

A terv gyengéje (a korábban szétlőtt hajtómű mellett) az energia. Nem lesz elég, mert a pajzs túl sokat fogyaszt, és ugye csak egy ZedPíeMünk van. Először a fúróplatform jut eszünkbe, az indításhoz. McKay gyors fejszámolás után, csüggedten int nemet; kevés. Aztán jön Sheppard nagy ötlete, hogy a pajzsot tehermentesítendő a felszállás alatt, egy kövér aszteroidát húzzunk a sugár útjába, plusz a víz alatti energia-termelő telepet is kapcsoljuk maximumra, és így talán az indulásra elég lesz a kakaó egy ZPM-mel is. McKay bizakodni kezd, Elis ezredes meg, nem mer immár tiltakozni, indulhat az aszteroida vontatás!

Előkészülünk, csak a minimális személyzet marad a városban, a fúrótorony nyomja a kakaót, Sheppard a székben, fény alatti hajtóművek melegednek… és showtime!

Az aszteroida beér a sugár elé, a pajzson csökken a nyomás! Indulás, irány a felszín!

A fúróplatform energiájával emelkedni kezdünk! Sajnos nem eléggé. Most Weir segíti ki a kétségbeesni készülő pasikat, kapcsoljuk le a pajzsot, míg a légkörben vagyunk, az energia 30%-t úgyis az első 10 percben használjuk el! Oké, pajzs le! A város immár a levegőben; repülünk! Mindenki, de legalábbis Vezérasszonyunk a kilátást csodálja.

De ennyi, vissza kell kapcsolni a pajzsot. Zárjuk az ernyőt, de ekkor… A szerencse istenasszonya épp ezt a pillanatot választja, hogy félre nézzen egy veszélyesen hosszú pillanatra…

és megadja magát az aszteroida pereme és átszakad. A sugár pedig az utolsó pillanatban még betalál, szerencsére csak horzsolja a tornyot!

Ami a városnak nem tűnik vészesnek, az irányítóban, az ablakok közelében állókra végzetes. Sheppard mit sem sejtve minderről, hipertér-ablakot nyit, és huss! Már itt sem vagyunk!

Örömünk a kevésnél is rövidebb ideig tarthat, Sheppard máris hallja a borzalmas csendet a fülesén, majd a sérültekről szóló jelentést a vezérlőben. Rohan, de nincs mit tennie. Ronon vállából jókora üvegszilánk áll ki, McKay és Zelenka sebek és ütődések gyűjteménye, és a Vezérasszonyunk hordágyon, rajta nyakmerevítő, és a doki lassan reagáló pupillákról beszél. Nemigen fog jó szívvel emlékezni erre a startra!

Nem nagy a baj, jelenti ki McKay, és a szerencse istenasszonya tovább érezteti neheztelését, így rögtön vijjogni kezdenek a szirénák vészesen, majd kilépünk a hipertérből. McKay arcán több van, mint ijedtség, értetlen. És ez pánikkal tölti el. Túl korán léptünk ki, nincs ismerős naprendszer sem a közelben, így nem tudjuk a kaput sem használni, az energiánk vészesen fogy, tele vagyunk sebesültekkel, és ELVESZTÜNK!