Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Egyszer volt 02x07 - Child of the Moon

2013. október 03. 13:00 - mysisterstheslayer

Ez olyan rész, amit egy doboz savlekötővel sem tudok úgy megemészteni, hogy az olvasók 12 éven aluli tagjai ne gyűlölnének meg végleg. De sebaj, már megy a harmadik évad az Óperencián túl! Törpikék egy csapat lego-ember természetességével csákányoznak és lelkesednek a bányában. Morcos Roy persze nem hajlandó abbahagyni, mert csak a munka, meg a párt, meg minden. És ezzel a lendülettel átcsákányozza magát egy üregbe, ahol a mennyezetet vastagon borítja a tündérkristály. Aki Roy-törpöt folyton mosolygásra instruálja, vagy pszichotrillereken dolgozott eddig, vagy egyszerűen perverz. Pótsheriff rohan a bányába, valamiért magánál hordozza a szakadt kalapot is. Nagy örömködés van, mert holnap már ugorhatnak is dimenziót, mihelyst porították a tündérkristályokat.

vlcsnap-2013-09-30-21h11m30s212.png

Én nem tudom, ki hogy van vele, de mikor a hetedik rész magasságában elkezd látszani a megoldás, én váratlan és értelmetlen katasztrófordulatot sejtek, pl Apakirály, aki sajnos ma szerepelt az „előzőleg történt" rovatban. Még valaki szerepelt ma: Egér. Bölcs dolog volt újra megmutatni Billy-t, mert ember nincs a földön, aki emlékezne a 3 másodperces képernyő-pillanatára. Ez a fiatalember nevéhez méltó stílusban próbál randit kérni a tivornyázó törpéket épp kiszolgáló Piroskától. Az a helyzet, hogy a Biliegér kategóriás aranyos kissrácok mindig a legalkalmatlanabb pillanatban kérnek randit a náluk többszörösen összetettebb és problémás lányoktól. Barnabella lép közbe és menti meg a helyzetet, úgy, hogy a srác még meg is bántódhasson, mert most hirtelen ő Piroska legjobb barinője és behazudik egy sajtos-boros csajbulit. Barnabella ilyen könnyen kötődő típus. Piroska viszont nem az, és nem is kezdi részletezni, hogy miért nem parti ő most randizásra.

vlcsnap-2013-09-30-21h31m00s140.png

Az ivóban Henri is szeretne valami hatékonyat bevinni a szervezetébe: kávézik, hogy ne aludjon. Ne tedd Henri, a te álmod az egyetlen, ami momentán bárkit is érdekel az összes szál közül! Nagypapi megnyugtatja, éljen. De báz, már meg is érkezett a Deus ex Machina, Apakirály. Népmesei kötekedés: David, te kis szötty molnárfiú, megbánod te még, hogy előbb meg nem öltél, csak várj. Jaja, majd én is ott leszek, itt én vagyok a király. Ó, csak essünk túl rajta mielőbb már.

Nagymami heggesztőcuccban, mi másban. Az ő fiatalkorában a Flashdance volt menő, érthető. Davidnek elmagyarázzák, hogy a varázslat megtörése óta ez az első telihold, és biztonságos zárkába kell csukni a nagylányt, mert nincs meg a védőköpenyeg. Piroska nem szeretné, ha valakivel még olyan szörnyűség történne mint szegény Péterrel, és nem érzi úgy, hogy a belső farkaskontrolja ugyanúgy működhetne, mint korábban. Hiába bízik benne David is úgy mint Hófehérke rég, Piroska bezáratja magát a hűtőházba.

vlcsnap-2013-09-30-21h40m07s224.png

Hófehérci és Piroskica erdőben-szaladósat játszanak a kedvenc fehér és piros köpenyükben. Mami nézd, hogy lobog! Pikk-pakk, kitekerik a nyakát pár katonának aztán kis erdőbenszaladás után elbújnak és megmenekülnek egy gyökér mögött. Itt valamiért mindketten átváltanak gügyögős hangfekvésbe, Piroskica sipog, hogy elszakadt a köpenye, és most akkor nem tudja majd kordában tartani a farkastermészetét. Hófehérci gügyögve vigasztalja és megbeszélik, hogy reggel újra találkoznak, és együtt játszanak tovább, mert ők öribarik. Piroskicának valóban elég veszélytelen lehet a farkastermészete, mert nem veszi észre, hogy egy sárga szemű fiatalember hallgatózott közben a fák között.

vlcsnap-2013-09-30-22h07m08s81.png

Reggel Storybrooke egyetlen kávézójában: Az acélcella üres, karmolások mindenütt.

Henri a lángszobában! Wow! Üvölt a királylány felé a sarokban, mikor az aktuális bébiszitter, Regina felébreszti álmából. De kár. Fejlemény, hogy a fiú kezén valódi égésnyomok támadtak!

Pótsheriff és Nagyi megtalálják Piroskát az erdőben. A lány ki van borulva, semmire nem emlékszik, és biztos benne, hogy kárt tett valakiben. Ekkor riasztás kapnak, valaki rossz helyen parkol. Muhahah. De azért hármasban indulnak megnézni.

Piroskica felébred biztonságos köpenye alatt, majd a folyóhoz siet mosakodni. Ekkor Farkasfi elrabolja tőle a piros köpenyt, és beszélgetésre kényszeríti. Nagy a meglepetés, amikor kiderül, hogy mindketten a Hold gyermekei. Én eddig imádtam ezt a csajt, nem értem ebben az epizódban miért van olyan mimikája, mint egy szenilis mikiegérnek. Farkasfi ismeri a lány félelmeit, hogy emlékezetkiesésben zajlik az átváltozása, nem tudja kontrolálni, és embereket is megtámad közben. De...van megoldás, és meg tudja tanulni. Piroskica boldogan, bár kétkedve követi, mégpedig egy föld alatti palotába, ami echte ópiumbarlangnak néz ki, de nem baj, itt minden mágikus valami drog-analógia, kibírjuk. A palota ura pedig nem más, mint Piroskica Édesanyja...

vlcsnap-2013-09-30-22h20m32s161.png

Jön a három parkolási biztos. Természetesen hamar kiderül, hogy hullaszag van, és hogy szegény Biliegér ismét befejezte szereplését az évadban.

Henrihez Regina kihívta a doktort. Persze nem a kórházit, hanem a bűbájost, akinek jók a beszólásai. Az alvós átkoknak van egy mellékhatása: felébredés után is abba a köztes létbe kerül az áldozatok lelke, amiben az átok alatt volt foglyul ejtve. Nem lehetséges a folyamatot megállítani, viszont ha Henri megtanulja kontrolálni, már nem fog félni tőle. Ehhez pedig egy holdas-mintás kis folyadéktégelyt ad a kisfiúnak – ajándékba, ingyen. Amúgy egy ilyen kiszállás megfizethetetlen lenne, hehe.

vlcsnap-2013-09-30-22h30m23s190.png

Biliegér kettétépve fekszik, Piroska szerint egyértelmű, hogy az ő áldozata lett. David emlékezteti, hogy Mary Margaretre is mindenki azt mondta egyszer, hogy gyilkos, pedig dehogy, ugye. Bár még ő is azt mondta, ja. De most nem. Nagy a hiszti. Piroska szerint börtönben a helye, mert nem őt kell megvédeni, hanem a Zembereket tőle.

Anyafarkas sajnálja, hogy nagyi rejtegette eddig az igazságot, és elmondja, hogy legtöbben hazugságokból kellett önmaguk valóságára ráébredjenek. És felszabadult farkaskodásra buzdítja a lánykáját. Ehhez először is le kell vetkőzni. A gátlásokat. Úgy is mint a varázsköpenyt. Mert a farkastermészetet el kell fogadni, részünk, és nem egy létidegen dolog, bele kell vetni magunkat. Anyafarkas egyszerre hasonlít Sigourney Weaver-re és Julianne Moore-ra és én nem tudom eldönteni, hogy szónoklatában a módosult tudatállapotok szivárványára gondol vagy a szenvedélyes szexre?

vlcsnap-2013-09-30-22h39m55s15.png

Közben David rács mögé rakja Storybrooke Piroskát. Ekkor betoppan Apakirály, aki lincselést szervezne, a városlakók védelmében, és az alkalmatlan Pótsheriff eltávolításának céljából, természetesen.

Anyafarkas beavatja a leányát a nagy farkasmisztériumba, végignézhetjük, hogy az állati ösztön lendülete hogyan járja át a farkashordát, és Piroska végre emlékezni tud a teliholdnál átélt kalandokra. Bevallom, bár a kócos CGI farkasok pocsék élményt nyújtanak, a szemükön át látható holdas pagony csábító képekből áll, kedvencem a hold a vízben.

vlcsnap-2013-10-01-19h53m57s212.png

Apakirály a statiszták egy új városlakó-gárdáját lázítja rutinosan, a tömeg unatkozgat. Érdekelne, hogy ő most milyen funkciót tölt be egész pontosan a városban. Nem, viccelek, valójában csak látni se akarom. Mire berontanak a börtönbe, a cella már üres, David kiradírozta onnan a nyomukat is. A sheriff példás furfanggal a könyvtárban dugja el Piroskát. Jogos, oda egyetlen városlakó be nem teszi a lábát. Barnabella megint legjobb barinő próbál lenni, Piroska viszont sündisznóvá változott teliholdkor.

A Farkasbarlangban betolakodót detektálnak, Hófehérci érkezett, majdnem megfojtják. Piroskica elmeséli neki micsoda új barátokat, meg anyukát talált és itt nem kell szégyellnie hogy ki ő, ezért nem is megy tovább a biztos halálba Hófehércivel. Bámulatos mennyiségű női hajat tartalmaz a mai produkció. Hófehérci nagyon megértő az anyuka-vonal miatt, és nagy öribari puszival búcsúzkodnak, mikor egy nyílvessző beleáll Farkasfi mellkasába. Itt vannak a katonák, akik persze Hófehérkét követték, nagy a csihi puhi, és sajnos Farkasfi is belehal a sérülésébe.

vlcsnap-2013-10-01-20h00m02s53.png

A könyvtárban Piroska még mindig tombol, Barnabella pedig továbbra is barátkozni próbál. Azt nem értem miért kommunikál vele úgy, mintha legalább is Rumpihoz beszélne, hogy látja a jót benne, meg a múltbéli vétkek blabla? Tudtommal Piroska elég frankó kiscsaj volt mindkét világban, csak van neki ez az idősszakos menzesz-problémája. Hja, a felfalt udvarló. Hát kérem, ez az az évad, amikor mindenkinek rá kell jönni, hogy nem fekete-fehérek az emberek, mint a figurák a sakktáblán. Mikor Barnabella már tényleg úgy gondolja, hogy meggyőzte a lányt hogy szerethető, Piroska rákattintja a bilincset a csuklójára, ő maga pedig kivonul a csőcselékkel farkasszemet nézni, stílszerűen.

Közben a Pótsheriff és Nagyi szimatolnak az utcán, szó szerint. Hamar megtalálnak egy autót, amelynek csomagtartóját felpattintva előkerül egy balta és Piroska varázsköpönyege. Miután valszeg nem tudhatja a jelszót az irodai számítógéphez hogy lekérdezhesse a jármű rendszám alapján a tulajdonost, David betöri az ablakot, és kivesz egy iratot, amiből kiderül hogy a gépjármű tulajdonosa Apakirály. Még jó, hogy ebben a biztonságos városban senki nem használ riasztót.

A horda gyászol a Farkasbarlangban, Anyafarkas pedig szemet szemért alapon Hófehérci életét követeli. Ráadásul a lányától várja a kivégzés végrehajtását. Nem szabad egy ilyen friss kapcsolatot ilyen keményen megterhelni, anyuka. A lány persze megtagadja a barátja a lemészárlását, erre viszont anyuka változik farkassá, hogy uralkodói feladataként kivégezze a prédát. Az utolsó pillanatban egy másik farkas ugrik rá, és Hófehérci megmenekül. A másik farkas Piroskica volt, ebben akkor lehetünk biztosak, amikor a piros köpeny alól visszaváltozva előreszket. Azt szeretném tudni, hogy Anyafarkas hogy tudott pont úgy lezuhanni, hogy ez az ismeretlen fém eszköz, rajta nem kicsi geometriai díszekkel átszúrja a mellkasát és aztán duzzadó cicivel lebegjen rajta.

vlcsnap-2013-10-01-20h35m03s65.png

Anyafarkas szerint a lánya a havert választotta a horda helyett, Piroskica viszont kijelenti, hogy önmagát választotta és ő nem gyilkos. Anya meghal, Piroskica siratja az új árvaságot.

Az istenadta nép fáklyákkal megy a farkas ellen. Apakirály pisztolyával készül lelőni, mikor Nagyi egy lángoló nyíllal kilövi a kezéből a fegyvert és meg is fenyegeti a férfit. A farkas nem tűnik ma különösebben vérengzőnek egyébként. Pótsheriff nyomul előre a tömegen át, és elmondja a népnek, hogy Apakirály állította ezt a csapdát, megölte Biliegeret, és a lányt akarja bűnösnek beállítani Davidet pedig puhapöcs vezérnek. Erre a farkas is felhörög mint én, és Pótsheriff bátran odaóvatoskodik a köpennyel a kezében, elmondja neki is, hogy mi történt és a „hiszek benned" szöveget, és átváltoztatja a Piroskát.

vlcsnap-2013-10-01-20h50m00s80.png

Apakirály az izgalmak közben felszívódott, de a nyomozó és Rex felügyelő, párdon, David és Piroska utánaered. A következő perceket gyakorlatilag nem tudom elhinni... Apakirály áll egy lobogó tábortűznél, és elégeti a Kalapot. Mégis hol tárolta ez a bajnok eddig a kulcs-tárgyat? És hogy szerezte meg Apakirály hirtelen? Nem lehetne a váratlan fordulatok közül végleg kiiktatni az Apakirály által végrehajtott erőltetett és hihetetlen akciókat? Az agyam eldobom. Persze Apakirály kap egy moziboxot a családi újraegyesítést sirató férfitól. David bizonyára látta Brad Pitt idevágó filmjelenetét arról, hogy ilyenkor nem szabad lelőni az aljas gonosztevőt, mert akkor veszítesz, úgyhogy megint mi járunk rosszul, sajnos még számíthatunk Apakirály hasonló felbukkanására.

vlcsnap-2013-10-01-21h02m30s174.png

Piroskica a frissen tanult hagyományok szerint eltemeti Anyafarkast, egy holdas jelű fejfánál. És azt mondja kispajtásának, hogy nem a családját vesztette ma el, hanem önmagát találta meg. És aztán öribari fogadalmakat tesznek. Hófehérci mondja hogy na, menjünk, játszhatsz a helókittimmel. Szupi, én leszek a pónival. Nem tudom az zavar-e hogy hosszabb a hajuk, mint az enyém, vagy hogy a farkashorda csak úgy elengedte mindkettőjüket. Vagy hogy úgy viselkednek, mint két nagycsoportos?? Sose gondoltam volna, hogy egy Piroska epizódtól kifordulok a fotelemből.

vlcsnap-2013-10-01-21h10m23s18.png

Na, otthon David és Piroska együtt mereng Henri fölött, és a lány viszonozza a „hiszek benned" szöveget a csüggedt Herecegh felé. És aztán elindul, hogy szabadon futkosson egy kicsit végre. Kedves tőle hogy előtte figyelmezteti Davidet, hogy engedjék ki Barnabellát a a könyvtárból, ahová lebilincselte. Első lépésként nem rossz, lehet hogy még tényleg barátok lesznek a végén.

vlcsnap-2013-09-30-22h11m11s187.png

Meseország, királylányok. Áh, Auróra megint a gyöngyöskoszorújában feküdt le aludni, szerintem rémálma lesz. Oh yes! Lángok és üvöltések. Henri profinak bizonyul álom-kontrol témában: bátran szorongatja a medált, és szól a nőneműnek a szembe-sarokban, hogy ne féljen. A rémálmából riadó Gyöngykoszorú elmondja a rokonságnak, hogy egy kisfiú beszélt hozzá a tűzszobában, akit úgy hívtak: Henri.

15 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.10.03. 17:43:41

Még egy hv??? Anyám, tuti hogy karácsony van!!!
Azonnal meg kell néznem :)

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.10.03. 17:57:48

Ácsi! Nem is volt tegnap, átrakták szombatra.
(Egy pillanatra leizzadtam, mikor nem találtam a felvételt, de már jól vagyok, köszönöm az aggódást).
A hv viszont megint végigröhögős volt :)

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.10.03. 21:27:14

Már előre fentem és csattogtattam a fogsoromat, hogy ez mekkora király ász rész lesz, mert farkasos-átváltozós, és azt én NAGGGYON imádom, és erre jól orrba nyomott az m1, hogy átpakolta a sorit másik napra.
És azt szeretném még kérdezni, hogy rajtam kívül szokott-e még magában beszélni/írosgatni bárki is? Mert én igen, és szerintem menő. Ha mindezeket nyílvános helyen teszi, azért PLUSZ menőség jár!

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2013.10.03. 21:48:08

Woha, még egy Once upon HV:D
Ez még azt kell mondjam, nem is volt olyan rossz, a farkaslakba BÁRMIKOR szívesen beköltöznék, nekem nagyon bejött, tök pöpec :D
Farkasanyu karaktere is tetszett, végre egy olyan női figura aki úgy tud erős lenni, hogy közben megmarad dögös, vad nőnek. (persze az ilyen figurák nem élnek sokáig...)
A farkaskák CGI megoldása engem inkább egy pocokhordára emlékeztetett. Nem hiszem el, hogy ez a megoldás olcsóbb volt, mintha béreltek volna valahonnan 5-6 szánhúzókutyát, amik legalább hajaznak a farkasokra -.-

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2013.10.03. 21:48:55

@aggyistenbiri: én szoktam :D Többnyire magamban "beszélek" a neten :D

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2013.10.03. 21:57:31

Ja és apakirály...hát Hereceget se hagynám vezetni az tuti, ilyen lassú reakcióidőkkel... (Apakirály előveszi a kalapot a tűz előtt, megmutatja, emeli, dobja, és Hereceg meg se mozdul hogy kitépje a kezéből vagy valami)

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.10.03. 22:07:24

@Hüpna: Belőled ki is néztem.

Apakirály színészt kedvelem, ne piszkáld, mysisterstheslayer. Nézd, még egy légyszit is idebiggyesztek: Légyszi.

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2013.10.03. 22:12:26

@aggyistenbiri: a színész jó, csak a figurája idegesítő :D

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.10.03. 22:16:27

@Hüpna: Kit érdekel a figurája, ilyen apróságon fennakadni, már megbocsáss! :)

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2013.10.03. 22:33:56

@aggyistenbiri: igaz igaz, ez legyen a legkevesebb :D
Amúgy nem tudom, ki figyelt fel eddig erre, de az első képen a törpék pont úgy néznek ki, mintha valami horrofilmből lennének, és a következő pillanatban villogó szemekkel megindulnának a zseblámpatartó felé :D

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.10.03. 22:56:55

@Hüpna: Beteg elme vagy :DDDDD A barinőm leszel, és ez nem választás kérdése, hanem fix eldöntött.

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2013.10.04. 20:50:45

@aggyistenbiri: aztán együtt kergetőzünk az erdőben :D

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.10.04. 21:08:29

@Hüpna: Oh yeah! De előtte egyeztessünk már, hogy hánymennyi kilóvattos porszívóval közlekedsz. Nagyon kínos lenne, ha csak úgy öregesen pöfögnék utánad esélytelenül.
Marha jó takarító célszerszámon van egyébként, ÉNB Lali gigáját is kiszippantotta volna (bárcsak!)

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2013.10.04. 23:22:35

@aggyistenbiri: csak legyen elég póthajunk is hozzá :D
Najó, a cuki farkasfiú is jöhet...

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.10.06. 12:39:15

Komolyra fordítva a szót. Soha többet nem olvasom el a hogyvoltot, mielőtt megnézném az aktuális részt. A hogyvolt sokkal jobb volt! olyan érzésem volt végig, mint amikor egy általam elolvasott könyvből csinálnak filmet. Csalódás.
süti beállítások módosítása