Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Halottnak a csók 2x13 – Kerplunk - SOROZATZÁRÓ

2013. szeptember 16. 11:00 - Zenóbia

Történjék bármi is ebben a részben, ennél szomorúbb hogyvolt nem lesz a földkerekségen se innen se túl, mert itt vége, sosem tudjuk meg, süt-e valaha Ned teljes kiőrlésű lisztből pitét, de a lelkünk mélyén sejtjük, hogy nincs az az Isten! De legalább kis Lily-vel meg kis Viviannal kezdünk, ez is valami. Lily Charles 5 éves, 16 órás és 2 perces, és van egy lukas, de immáron befoltozott szívű kishúga, akinek gondját kell viselnie, mindig és örökké. A frusztrált gyerekkor utánzóművészt csinált Lily-ből, így amikor 11 éves korában medencét és ugyanolyan fürdőruhát kapnak, adott a karrier. Harmadjára rá is jöttem, hogy nem az van, hogy nem mutatják a fürdőruhát, hanem az ott a fürdőruha. A többit már tudjátok, szerelem, megcsalás, terhes Lily, apácák, titkok, befordulás, halott csaj, töttörö. Jelenleg épp másfél éve halt meg Chuck, erről egy bazi nagy sajtos pogácsába szúrt gyertyával emlékeznek meg. Vivian nyíltan szomorú, Lily meg újság mögé bújva zokog, míg Vivian fel nem fedez valami nagyon érdekeset az újság felé eső oldalán.

2x13_hcs01.jpg

Még pedig, hogy újra a városba jön az Aquacade, ahova minden fél éves szülinapján elvitték Chuckot. Mivel ez szerinte égi jel, és mivel Lily már annyira megszokta, hogy a húga kívánságait a maga kívánságai elé helyezi, ezért természetesen elmennek. Kesztyűben. A pitések sem feledkeztek meg a Halott lány félszülinapjáról, úgyhogy ő is kap egy bazi nagy pogácsát benne gyertyával, kezdek kételkedni ebben a pogácsa dologban. Emersontól a Kis gumicsizma dedikált példányát, Nedtől meg elsőre úgy tűnik semmit, másodjára meg négyes randi lesz az Aquacade vízi parádén Olive-val és Emersonnal. Meg a nénikékkel, csak ők ezt nem fogják tudni.

Juhú, van itt minden, lufik, dalok, cápalovas cápával, szinkronúszó nénikék, meg a szinkronúszó nénikék régi riválisai, az Aquadolls, akik műsorukat tökéletesen alárendelték az amerikai zászlónak. Blanche és Coral és a Kedvenc Hableány Kedvencek iszonyú rivalizálásban voltak, és az Aquadolls a ma esti műsor nyitószáma, amit muszáj a nénikék orra alá dörgölniük. Meg azt is, hogy az egyikük összeszedett egy nála minimum 15 évvel fiatalabb vattacukorzabáló férjet Hawaii-n. Vivian megfutamodna, de Lily kemény, pedig martinit sem adnak a büfében, micsoda hülye egy családbarát hely ez. Chuck látcsövön lesi ahogy magukba zuhannak, de aztán egy roppant frappáns „Rohadjon meg az Aquadolls!” felkiáltással mosolyt csal az arcukra. Ééééés kezdődjék a műsor, ez itt Bubba a cápa, de előtte még jönnek a hazafias lányok, szinkronúsznak a himnuszra, mi másra. Kicsit göcsörtösek, ez feltűnik Bubbának is, úgyhogy rövid úton megszabadítja a közönséget az egyiküktől, asszem Blanche-tól. Hamm!

2x13_hcs02.jpg

Vivian részvéttáviratot írna, egészen addig, míg meg nem jelenik az ajtóban az Aquacade tulajdonosa Jimmy Neptune, hogy ugyan térjenek már vissza a porondra, és legyenek ők az új nyitószám. Persze csak ha letelt az egy napos gyászidő. Olyan sok? És mivel Vivian lelkes… A fishburger náluk valahogy nem úgy néz ki, mint nálunk, ráadásul Emerson kénytelen félretenni egy ügyfél miatt, aki nem bírja a halszagot. Szerencsére legalább pénze az van. Gulveston Gus a cápalovagló ember próbálja rávenni, hogy bizonyítsa már be, hogy nem ő volt hanyag, hanem valaki más nyitotta ki Bubba ketrecét. Nos, Blanche kukucskál kifelé Bubba felvágott hasán, olyan hasznos információkkal segíti a nyomozást, hogy őszül a haja, de szerencsére az ősz haj által okozott stresszt kiválóan oldja a férje óriási méretű farka. Szuper. Végül meggyanúsítja Viviant és Lilyt, hogy ők nyírták ki, mire Chuck elküldi a büdös pokolba, bár már ott van.

2x13_hcs03.jpg

A szinkronúszók disznózsírt kevernek a hajzselébe, hogy álljon az a konty, mint a cövek (ezt a punkok tudják?!), erre bukott rá Bubba, szegény bepalizott cápánk. Emersonnak kéne egy belső ember az Aquacade-re, kapásból kettőt is kap, bár Lily és Vivian annyira gyakorolnak, hogy ők most lehet, hogy mégis csak egy embernek minősülnek. Chuck boldog, hogy a nénik kitörtek a magányból és újra a rivaldafénybe lépnek, na meg mi is azok vagyunk, ez sem egy elhanyagolható szempont. AZTA! Hát ez kurva jó, mármint Lily és Vivian belépőruhája sem semmi, de Emerson és Olive egyen tréningruhája, felülmúlhatatlan! Összeállt a Sellőlányok csapata, edző, sminkes-fodrász, ügynök, mi kell még, nekünk semmi. Icipici Olive feladata megszerezni a vétkes hajzselét Blanche öltözőjéből, Nednek, mint ügynöknek, rá kell tapadnia Jimmy Neptunra. Emerson meg mint edző (ezt képzeljük már el azért), megkörnyékezi az elárvult Aquadoll-t, és Blanche férjét, akiről soha semmi más nem fog már többé eszünkbe jutni, mint hogy akkora farka van, mint egy lónak.

2x13_hcs04.jpg

A nénikéknek marad a gyakorlás és a rivalda, bár ennek nem mindenki örül, lásd előző mondat utolsó két szereplője (nem, nem a farok). És jelen mondat első szereplője sem, aki Sid Tango és azt hitte, hogy az övé lesz végre a nyitószám, de már megint előkapartak két dohos nyanyát, ezek sosem fogynak el. Olive megkaparintja a hajzselét, de csak Coralét, mert Blanche-é már eltűnt. Nyilván. Biztosan fel volt dúsítva egy kis plusz disznózsírral. De erre most nem tudnak koncentrálni, mert feltűnik az egyszemélyes férfi szinkronúszó, egy kisebbnél is kisebb fecskében, meg egy rohadt nagy, rendkívül dizájnos övvel a derekán. Ugrabugrál kicsit a medence szélén, amivel sikeresen rávezeti őket arra, hogy amikor megérinti az övét, felnyílik és lecsukódik Bubba ketrecének ajtaja. Bizony, mert az övet felnyitva ott a piros gomb, és azt mindenki tudja, hogy ha megnyom egy piros gombot, akkor abból nem sok jó fog kisülni. Tango bekerült a megyei börtönbe, ahol lecserélték a csini gatyót kevésbé csini narancsszín overállra.

2x13_hcs05.jpg

A gyanút hamargyorsan áttereli magáról Coralra, mert a nő mindig is utálta, hogy Blanche árnyékában él. Ezt eléggé igazolja, hogy most éppen egyszemélyes szinkronúszó emlékműsort akar, amit Jimmy Neptune viszont nem akar, mert már ott vannak neki a Sellőlányok. Coralt inkább motorosruhába bújtatná, rákötözné egy motorra, felgyújtaná, majd átugrattatná egy lángoló karikán. A perverz. A Sellőlányok mindent megkapnak, még a vodkapultot is, de csak akkor, ha bevállalnak egy európai turnét. Na? Hát persze, hogy bevállalják, mert talán itt az ideje továbblépni, és magukkal is törődni kicsit. Hajrá! Ezt az örömteli hírt a megláncolt Coral fuldoklása szakítja félbe, mert meg akarta mutatni, hogy képes a motoros mutatványra, de nem. Kimenti őt A férj, aki a szükségesnél tovább masszírozza Coral mellkasát, úgyhogy lebukás van. Lily felfedezni véli a párhuzamot saját maga és a maradék Aquadoll között, hiszen mindketten lenyúlták a testvérük szerelmét. Vivianból nem nagy meglepetésre kitör az együttérzés, és beveszi az esti számba Coralt is, hiába kérdezi Lily, hogy miafasz?!

2x13_hcs06.jpg

Nedben, és a világító zöld nyakkendőjében felmerül, hogy mi van, ha a Csődör a gyilkos, aki már menekül is a motoron, ami nem lángol. A lakókocsijában találtak is némi zsírral dúsított hajzselét, meg hogyan kell távirányítót klónozni kisokost. Chuck tök jó kalapot kap, hogy másnap az első sorból nézhesse a Kedvenc Hableány Kedvencek első fellépését, amit immáron hármasban fognak végrehajtani. Meg egy tök jó hírt, hogy a nénik amúgy európai turnéra indulnak, kár, hogy ő ezt egyáltalán, semennyire sem látja jó hírnek. Kiakad Nedre, mert átírta a játékszabályokat, kár, hogy ez nem egy játék. Most kénytelen eldönteni, hogy Neddel maradjon, vagy kövesse a néniket mindenhova álruhában, hátha szükségük lesz rá. Hmm. Ned is kb. ennyit tud erre mondani. Lily izgul, amit most nem csillapíthat vodkával, mert az úszás kizárja a piát, nahát. Coral lefeküdt a nővére férjével, ő meg lefeküdt a húga vőlegényével, és mivel emiatt utálja saját magát, ezért kénytelen Coralt is utálni. Az mondjuk meg is érdemli, mert lebukik, hogy jól fel akarta hergelni Lily-t, hogy rontson, majd átvette volna a főszerepet egy csillámló arany dresszben. A dög.

2x13_hcs07.jpg

Olive feldugna egy cilindert a seggébe, de sajnos ezt nem nézhetjük meg, mert Lily kiküldi. Közli Corallal, hogy aki átveri a testvérét, az mindig is egy önző, hitvány némber lesz, Coral meg azt közli vele mielőtt távozna, hogy tud róla, hogy van egy gyereke, szóval jó lesz, ha elkezd kétségbe esni. Lily el is kezdett, úgyhogy Viviannak kell meggyőznie, hogy most kivételesen ne érte, hanem magáért ússzon. Addig is Emerson leleplezi a Halott csajt, aki bajszos gondnoknak öltözött, és a kevésbé bajszos Ned követi. Remek, mindketten szabotálni akarták a nénik műsorát, mert mindketten féltették a saját boldogságukat, és ezért simán romlásba döntötték volna a Kedvenc Hableány Kedvenceket. De még időben közbelépett Emerson, aki egy jól irányzott fenékbe rúgással fenyegette meg a gyerekeket, akiknek most két hétig nem lesz esti tévézés, az már biztos. Bűnbánó arc. Bűnbánó arcból aztán csodálattal teli arc lesz, mert a nénik megkezdték táncukat, ami sajnos nem sokáig marad háborítatlan. Megjelenik ugyanis az idióta Shane, ráknak öltözve.

2x13_hcs08.jpg

Ledönti a lábáról Jimmy Neptunt, majd hangos szerelmet vall Coralnak, és közli, hogy most mindjárt behajítja a mikrofont a medencébe, amitől kinyúvadnak a Sellőlányok, és megint ő lehet a sztár. Coral örül, a mikrofon repül, de Ned elkapja egy szákkal, Chuck meg Shane-t kapja el egy úszógumival, a nővérek meg épp feljönnek a víz alól, úgyhogy ők az egészről lemaradtak, viszont soha ilyen nagy tapsot nem kaptak még, az tuti. Másnap reggel Ned bevallja Chucknak, hogy csak azért mondta, hogy a nénik soha nem tudhatják meg, hogy ő él, mert a saját boldogságát tartotta szem előtt, mert félt, hogy elveszíti a szerelmét. Hű, kezdünk eldurvulni, Lily már épp jól érezné magát, de ez úgy két percig tarthatott nála, mert Coral beköpte Viviannél, aki dobálózni kezd, majd elzavarja Lily-t. Minden hiába, ez a más boldogságát a magamé elé helyezem dolog nem annyira jön be, vonjátok le a tanulságot, azonnal küldjetek el mindenkit a francba, akit eddig csak tapintatból nem küldtetek.

2x13_hcs09.jpg

Vivian közli, hogy nem lett volna muszáj végigszenvedned az életet az én kedvemért, te választottad, és valahol igaza van. A taxis csenget, úgyhogy ajtót nyitnak, de persze ott nem a taxis áll, hanem Ned és Chuck, virág, pezsgő, sikerült a legjobb pillanatot kiválasztani. De úgy tűnik, jó volt a döntés, mert a nénik harminc éves sérelmétől kezdve az európai turnéig, mindent elhomályosít a tény, hogy Chuck él. Emerson is megkapja a maga sorsfordító eseményét, az ajtaján kopogtató új ügyfélnek ugyanis gyanúsan vékonyka hangja van. Olyan fogszabályzós kislányosan vékony. Olive végre beengedi szívébe a preparátort, és megnyitja saját éttermét, a sajtos makaróni hazáját, a Rendíthetetlen Tehént. Chuck és Ned pedig kibővíti a családot, amivé váltak. Digby ugrándozik nekünk egyet még utoljára, egy olyan sárga mezőn, amilyen sárgát soha nem látunk már, emiatt hiába mondják, hogy a történetnek itt nincs vége, amikor számunkra mégis vége, zokog. Zokognék, ha nem jutna folyton eszembe a Rendíthetetlen Tehén!

2x13_hcs10.jpg

2x13_hcs11.jpg

6 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szakyster 2013.09.17. 11:19:46

Szenvedjen örök csuklásban, aki kaszálta a sorozatot!

Zenóbia 2013.09.17. 13:59:10

@Szakyster: Ezzel mélységesen egyetértek! :)

Gabba 2013.09.18. 14:23:38

@Zenóbia: kösz a hogyvoltokat és hogy egy újabb félbehagyott sorit sikerült így lezárni itt a blogon!

Zenóbia 2013.09.18. 15:31:02

@Gabba: Igazán nincs mit, ezt különösen élveztem megírni! :)

Timi1983 2013.09.23. 09:49:19

jujjj pedig milyen jó volt
süti beállítások módosítása