Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Őslények kalandorai - 1-5. webizódok

2013. augusztus 14. 15:00 - FZoli9

A harmadik évad végén kedvenc ős- és jövőbeli lény kalandorainkat elérte a kaszás, ám hála néhány tévétársaság nemzetközi összefogásának, mégis elkészülhetett a negyedik és az ötödik évad. A hercehurca miatt a harmadik és a negyedik évad közt másfél év telt el, így aztán az amúgy is jelentős változásokat hozó évadnyitót egy öt rövid részből álló websorozat vezette fel, mely az alábbiakban kerül bemutatásra.

vlcsnap-2013-08-08-22h44m33s213.jpg

1. rész

Az ARC kihallgatási archívumát láthatjuk, épp Jamestől kérdeznek nevet. No, nem az övére kíváncsi a kérdező, hanem az eltűnt csapattagokét. Lester sorolja: Connor Temple, Abby Maitland és Danny Quinn. Becker hasonló kihallgatáson vesz részt, tőle a saját nevét kérdik. A „Maga szerint még életben vannak?” kérdésre James kitérő választ ad, azt akarják, hogy találgasson? Becker konkrétabb, nem találtak holttesteket. Ismét James, mivel az anomália a jövőbe vezetett x évszázaddal, így hivatalosan a csapat tagjai még nem halottak.

vlcsnap-2013-08-08-22h16m30s11.jpgBecker elmondja, hogy több mentőakciót is indítottak, de az utolsón, ahol Sarah… A kérdező közbevág, igen, olvasta a jelentést. (Itt még konkrétan nem mondják ki, de elég egyértelmű, hogy sajnos a csapat egyiptológusa bizony a jövőbeli lények áldozata lett.) Nos, ezután már nem próbálkoztak több jövőbeli úttal. James elismeri, a mentőexpedíciók nem jártak sikerrel, de a küldetés maga sikerült, hisz Helen Cutter nem bukkant fel. A kérdezőnek szerencséje, hogy nem ismerte, gonosz egy nőszemély, sok khaki színű ruhát viselt. Becker nem tudja mi történt a többiekkel, de minden egyes nap gondol rájuk. Következő kérdés: hagyni kéne, hogy az ARC tovább működjön? James eleve kolosszális hibának tartja a felfüggesztésüket, a miniszter máris bánhatja a döntését. Egy Stegosaurus az Alsóház ülésén… Szerencsétlen dolog, nem?

vlcsnap-2013-08-08-22h16m58s53.jpg

Ismét váltunk, ezúttal megismerhetjük a két új szereplőnket, Matt Andersont és cuki Jess Parkert. Jess épp a Stegosaurusról készült felvételen csodálkozik, Matt viszont egyből mondja a dínó faját. Kérdező úr nem túl kedves Jess-szel, ha gondolja itt egyből abba is hagyhatják az interjút. Matt-tel bőbeszédűbb, a felvétel múlt héten készült, de nem úgy tűnik, hogy őt meglepné. Matt pókerarccal megjegyzi, már mondták neki, hogy kifejező az arca. Jess még mindig csodálkozik, igazi volt az a lény a felvételen? Matt viszont a szokatlan fegyveres gyakorlatok és az állásinterjú helye (titkos kormánylétesítmény) miatt mindenre felkészült. Jess-t egy dolog érdekli, ugye ő nem kerülne kapcsolatba a lényekkel? Az interjúztató megnyugtatja, nem. James már menne, épp új állást keres magának. Vissza Jess-hez, mit gondol miért jutott ilyen sokáig a válogatásban? Leányzó nagy büszkén kijelenti, ő a létező legjobb csapatkoordinátor.

vlcsnap-2013-08-08-22h17m21s49.jpg

Az interjúztató nekiszegezi Beckernek a kérdést: visszavonja a felmondását? Becker nem hiszi. James Lester szerint a hármas még életben van, nekik pedig szükségük van Jamesre, ő pedig Beckert akarja. Nem sokára tájékoztatják, de a lényeg, az ARC folytathatja a tevékenységét ilyen vagy olyan formában. Ilyen vagy olyan formában? Jamesnek nem igazán tetszik ennek a hangzása.

vlcsnap-2013-08-08-22h17m33s161.jpg2. rész

Becker megérkezik az új ARC-ba, Jess egyből letámadja, üdvözli, úgy örül, hogy végre lesz társasága. Beckernek Parkernél kell jelentkeznie, hát az ő lenne. Akcióhősünk erre meglepődik és kézfogás közben alaposan végigméri Jess-t. (Valahol meg tudom érteni, eddig nem igazán rohangáltak rövid szoknyás helyes lánykák az ARC-ban. Na, majd most!) Jess megnyugtatja, nem mindig ilyen bolond, csak az elmúlt két hétben egyedül volt itt. Egyedül a lényekkel, így jobb híján elolvasta az összes jelentést. A legjobb, hogy úgy érzi, ismeri őt, Abbyt, Connort és Dannyt. Mivel látja, Becker kellemetlenül érinti a téma, így gyorsan témát vált, ha szeretne körülnézni, akkor körbevezeti.

vlcsnap-2013-08-08-22h18m02s188.jpg

Matt egy öreg férfivel telefonál, még nem kapott semmi hírt. Az öreg szerint aggódó a hangja, pedig nem kellene, a háttere tökéletes és hihető is, sőt még talán tökéletesebbé is teszik. No, ezt Matt is észrevette, az Everest megmászása kissé túlzás volt, nem? Az öreg szerint mivel az ARC biztonsági szolgálata ex-katonákból áll, nem elég lenyűgözni őket, meg is kell őket félemlíteni. Az öreg ezzel leteszi a telefont.

vlcsnap-2013-08-08-22h18m36s31.jpg

Az ARC-ban Jess pont Matt aktáját adta Beckernek, ő az új csapatparancsnok, illetve leendő. James azt szeretné, ha Becker átnézné, minden rendben van-e? Beckert meglepi, hogy Lester választja az embereket, mikor az ARC már magánkézbe került. Valójában fele-fele, magán és állami. És Lester még mindig a miniszternek jelent, nem pedig a Nobel-díjas fickónak a Prosperótól, hogy is hívják? Jess egyből adja a választ, ő lenne Philip Burton és úgy tűnik Jamesnek őt is, és a minisztert is boldogtalanítania kell. Becker rátér az önéletrajzra, Jess áradozik, mennyi mindent csinált Matt, azt hinné valami öreg csóka, de nem. Becker jót mosolyog, ő az egyetlen jelölt? Igen, biztos az Everest miatt. Na, ez már nem tetszik Beckernek, miért kell egyes embereknek kérkedni? Jess reakciója erre egy „Veszélyben érzi magát?”. Ha pusztán azért tenne be Mattnek, mert túl jó, az gáz lenne. A leányzó tovább sorolja Matt érdemeit: ex-katona, kitüntették hősiességért, állatviselkedési-szakértő, ragyogó ajánlásai vannak, tökéletes. Becker védekezik, ő komolyan csak arra volt kíváncsi, nincs-e másik jelölt. Jess szerint szimplán attól tart, hogy a főnöke jobb lesz nála. Beckernek végül leesik a tantusz, Jess csak szívatja. A lány arra volt kíváncsi, tudd-e mosolyogni és mivel tud, máris jobb társaságnak bizonyult, mint a mamut. Becker távoztában még megjegyzi, valami ronda van Jess arcán, ami persze trükknek bizonyult. Jó páros lesznek ezek ketten, úgy érzem.

vlcsnap-2013-08-08-22h18m56s217.jpg

Matt-tet hívják, megköszöni a hívást, majd egyből tárcsázza az öreget, bent van. A papa szerint készen áll, nem csak a munkára, hanem a küldetésre is. Bármi történik, ne szúrja el!

3. rész

Az előző epizódban említett Philip Burtonnel kezdünk, a Prospero vezérigazgatójaként egy promóvideóban sorolja cége érdemeit. Számtalan területen tevékenykednek, Philip csak a legjobbakba és a legokosabbakba fektet be. Büszke rá, hogy a néző itt van és üdvözli a fedélzeten, tudja, majd a néző is büszke lesz a cégre. A néző jelen esetben Matt, a védjegyének számító pókerarccal nézi a felvételt. A cég mottóját – Prospero Vállalat. A jövő. – a Matt mögött álló Jess lelkesen tátogja, mivel minden új alkalmazottam megnézette a kisfilmet, így már kívülről tudja. Na, nem mintha Matt egyszerű alkalmazott lenne, ő a főnök, az ő főnöke. Azért urazni nem kell, a Matt megteszi.

vlcsnap-2013-08-08-22h19m42s160.jpg

Az újdonsült csapatfőnök egyből Burton felől érdeklődik, Jess kétszer találkozott vele, azt hitte ijesztő lesz, de nem. A lány egy karkötőt helyez Matt karjára, ez az új azonosító, a bőre mintázatához illeszkedik, ezzel nyithatja az ajtókat, és ha elhagyja, más nem tudja használni. Matt visszatereli a szót Philipre, saját irodája sincs? Nincs, Jamesét használja, ha beugrik. Képzelem mennyire örül neki…

vlcsnap-2013-08-08-22h20m09s186.jpg

Befut Becker, üdvözli Matt-tet, úgy hallotta Lestertől, van valami kifogása. Az idő nem a legalkalmasabb rá, de igen, Matt szerint a biztonsági csapatnak civilben kellene lennie, a fekete egyenruhákat kissé feltűnőnek tartja. Becker szerint erősítik a csapatszellemet és tekintélyt adnak az embereinek. Remélhetőleg erre jók lesznek a fegyverek, szúrja közbe Matt, Becker viszont úgy tartja, az egyenruha növeli a polgárok bizalmát, főleg ha fegyverek kerülnek elő. Sem Nicknek, sem Dannynek nem volt vele problémája. Matt nem akar vitázni, térjenek vissza erre később, inkább vezesse őt Becker körbe. Rendben, első célállomás lehet a fegyvertár?

vlcsnap-2013-08-08-22h20m43s1.jpg

Valamivel később Matt újfent az öreggel telefonál, apókát az anomália-kutatás jelenlegi állása érdekelné. Erről egyelőre nem tud mit mondani, még Lesterrel sem találkozott, csupán annyit tudott meg róla, hogy udvariasságból gyenge, szarkazmusból erős, nehezen kiismerhető. Mi a helyzet a csapatkoordinátorral? Túl fiatalnak tűnik, de azt mondták elképesztő mikor egy csapatot irányít. Na és a helyettes? Szereti a fegyvereket. Ennyi? Nagyon szereti a fegyvereket. El fog tartani egy ideig, míg Matt-tet elfogadja. Közel állt az eltűnt hármashoz, felelősnek érezheti magát azért, ami történt, de az anomáliák után nem mutat érdeklődést. Az öreg szerint ez beleillik a keresési mintájukba, Matt szerint nem őt keresik.

vlcsnap-2013-08-08-22h21m18s110.jpg4. rész

Jess és Matt épp az ARC-ban tartanak valahova, amikor Becker letámadja főnököt, igaz, hogy nem-halálos fegyvereket rendelt? Matt nem zavartatja magát, először is jó reggelt, majd Jessnek leadja a rendelést, három polc, sok növénye van. Becker a halálos fegyverek mellett érvel, nem állatkertnek gyűjtenek, ezek a lények veszélyesek, ha sarokba szorulnak, emberek sérülnek, vagy halnak meg. Matt ezzel egyetért, de talán Beckernek kellene egy esélyt adnia az új fegyvereknek. Találkoznak a megbeszélésen, majd hátrahagyja a párost. Becker szerint Matt nem tudja, mit csinál, Jess szerint viszont de. Az lehet, de Becker akkor sem bízik benne, és szerinte a csapat sem fog.

vlcsnap-2013-08-08-22h21m44s89.jpg

A megbeszélésen Matt bemutatkozik a dolgozóknak, ő az új csapatparancsnok. Beszédére James is felfigyel, kijön az irodájából meghallgatni. Matt-tet az elmúlt napokban Becker elég sokat ostromolta a dolgozok munkájának részleteivel, hogy biztosítsa, mindenki életben marad. Ezennel megígéri, hogy a biztonság fő szempont lesz. Mivel itt nem lehet hibázni, munka közben kiképezni, ezért néhány új irányelv kerül bevezetésre. Minden új terepi alkalmazott szigorúan katona vagy katonai hátterű lesz, nem lesz több civil-bevonás. Ha valaki szeretne beszélni erről, az ajtaja nyitva áll.

vlcsnap-2013-08-08-22h22m16s140.jpg

Az elmúlt hónapokban sokat tanúskodtak a jelenlévők közül a régi ARC utolsó küldetése ügyében. A tegnapi napon a vizsgálatot lezárták. Abbyt, Connort és Dannyt eltűntnek, feltehetően halottaknak nyilvánították. Itt szeretné világosság tenni, hogy ez nem jelent semmit. Az évek során sok rengeteg embert vesztettek, Nicket, Stephent és legutóbb Sarah-t, de nála az előbbi hármas nem tartozik ebbe a körbe. Még mindig odakint lehetnek és küzdenek az életben maradásért és a hazajutásért. Szóval, mint új csapatparancsnok, ő elutasítja a kormány álláspontját, nem mondanak le róluk. Az eredmény általános taps, még James is biztatóan kacsint egyet.

vlcsnap-2013-08-08-22h22m55s60.jpg5. rész

Jess az új nyomkövetőt mutatja be Beckernek és Mattnek, egy fülhallgatóból és egy Matt szerint elég nagy dobozból áll. Való igaz, de adatokat is gyűjt az anomáliákról, valamint vesz mindent, amit a terepen mondanak, így egyből mindenki tudni fogja, ha valaki a terepen bajba kerül. Ráadásul Philip és Lester azt szeretné, ha mindig, riasztáson kívül is a csapattagokon lenne. A hatótávja elképesztő, de megszakad, ha átmennek az anomálián. Becker erre eléggé beindul, ez miért lenne gond, a szabály világos, senki nem megy át, semmilyen indokkal. Megy és kiosztja a nyomkövetőket. Jess megszeppenve néz utána, nem arra célzott, hogy bárkinek át kéne menni. Matt vigasztalja, ezt Becker is tudja, majd lenyugszik.

vlcsnap-2013-08-08-22h23m18s33.jpg

Valamivel később meg is történik a kölcsönös bocsánatkérés. Becker tudja, hogy Jess a régi csapatról kérdezősködött, őt is kérdezheti, nem harapja le a fejét. Hát lenne valami, amit Jess nem ért. Úgy hitte a trió a jövőbe követte Helent, de halotta, hogy mások a múltról és az ősemberekről beszélnek. Nos, miután a többiek nem tértek vissza, Sarah megfejtett valamit Helen naplóján: 333-as helyszín, Nagy-hasadékvölgy. A lány meg volt róla győződve, ez Helen célja, hogy megölhesse az előembereket és ezáltal kitörölje az emberi fajt. Jess leszűri a tanulság, Helennek komoly gondok voltak a fejében. De nem járt sikerrel, ugye? Hisz még itt vannak. Úgy tűnik, Becker barátai megállították őt.

vlcsnap-2013-08-08-22h23m42s0.jpg

Matt rohan kifelé az ARC-ból, kezében a telefonnal, az öreget türelemre kéri, majd kikapcsolva a jeladó felvevőjét. Elmulasztotta a szokásos hívási időt, de Iguanodonok bukkantak fel egy iskolásban. A csapat fantasztikus volt, Becker kissé problémás eset, de érti a dolgát. Apó elcsöndesedik a másik oldalon, gond van? Ő megérti, hogy ezek az emberek idővel Matt barátai lesznek, természetes dolog. Matt nyugtatja Gideont (csak kiderült az 5. részre a neve…), nem fog közel kerülni senkihez, nem vállal kockázatot. Gideon elnézést kér, néha úgy érzi lehetetlen, amire vállalkoztak és kudarcot vallanak. Matt szerint nem fognak, mire Gideon erélyesen csak annyit mond, kifutnak az időből és leteszi a telefont.

vlcsnap-2013-08-08-22h24m04s228.jpg

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása