Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Halottnak a csók 2x06 – Oh Oh Oh… It’s Magic

2013. július 30. 11:00 - Zenóbia

Hogyan veszítette el kis Ned a hitét a csodákban? Amikor az apukájával ittapirosholapirost játszott, akkor még megvolt neki a csodahit, de amikor az apukája azt  játszotta, hogy nem ment többé érte a bentlakásos iskolába, pedig megígérte, akkor meg már nem volt. Ráadásul ezt még tetézte azzal, hogy a féltesóknak is megtanította az ittapirosholapirost, és emellett még sok más trükköt is. Aztán ők is úgy jártak, mint Ned, mert 9 évvel, 42 héttel, 6 nappal, 13 órával és 7 perccel ezelőtt apu lelépett, és ebben nem volt semmi trükk. Maurice és Ralston viszont ennek ellenére nem utálták meg a varázslatot, sőt, lett belőlük illuzionista-duó. Nedből a varázslat említésére egyből előtör a hányinger, ez most állandósulni fog, mert a tesóiból meg a varázslat tör elő egyfolytában, még a pitéket is elbűvölik. Na meg Olive-ot és Chuckot is, mert ők a cukifiúk, akik jegyeket varázsoltak a cseresznyés pitébe. Jegyeket, a bűvész showra, ahol a Nagy Herrmann után fognak fellépni, aki mellesleg a pótapjuk, miután az igazinak el kellett mennie. A fiúk egyszerűbben megoldották az apa kérdést, mint Ned.

2x06_hcs1.jpg

Akinek muszáj elfogadnia a meghívást, hiszem még Emerson is menni akar, igaz, ő csak gyakorolni a leleplezést. Éééééééééés, máris itt van a Varázslók Vára, ahol egy faszi poharat eszik. Üvegpoharat. Ízlik neki. Chucknak nagyon szép ruhája van, Olive-nak meg nagyon étvágygerjesztő pohara, de ő nem eszi meg, miután elfogy belőle a piros lötty. Reméljük. Neden még nem tört ki a mindent elsöprő testvéri szeretet a fattyak iránt, akik elrabolták az apját, amit a lányok nem értenek, Emerson meg igen. Az üvegpohárevő pasi közben lenyel egy élő egeret. Csak mondom. Chuck imádja a varázslatot, neki mondjuk eleve muszáj, de azt is muszáj neki magától Lily-től hallani, hogy ő az anyja. Ezért jobbnál-jobb kitalált történetekkel hívja fel telefonon, de Lily hajthatatlan, amint meghallja az anya, ne adj isten a szülni szót, egyből levágja a kagylót.

Hohó, itt is van a Nagy Herrmann, a fiúk pót varázsapuja, aki egyből szoros ölelésébe vonja Nedet, de csak azért, hogy közölje vele, hogy már mocskosul unja az ikreket. És ki mást vihetne magával segítőnek a színpadra, mint Emersont, mert szerinte ez vicces. Emerson szerint nem annyira, de senki nem tudja nála szkeptikusabb arccal végignézni, ahogy Nagy Herrmann megbilincselt testét két köbméter betonnal borítja be. Nézi is, immáron az asztaluk mellől, amikor is a terítő alól kibukkan Nagy Herrmann, mert szüksége van Emersonra, hogy kinyomozza, ki gyilkolja le a segédeit. Alicet, a nyulat, Fredeg és Gingert a galambokat, Mercury-t, a majmot. Hát, ugyan először lealacsonyítónak tűnik a feladat, de megfelelő mennyiségű pénztől azért felértékelődhet. Nagy Herrmann meg bármekkora összeget elő tud varázsolni a köntöse ujjából, úgyhogy hajrá. Megosztja Neddel a szuper történetet, miszerint a fiúk és egyben az ő varázsapuja lelépett a műsora közben, ő meg azt kamuzta a kölyköknek, hogy valami roppant fontos dolgot kellett elintéznie.

2x06_hcs2.jpg

Akik aztán minden egyes délután meglátogatták, mert van bennük szeretet és ragaszkodás bőven. Kicsit túl sok is, ha őt kérdezitek. Lily 30 éve és 9 hónapja aggódik azon, hogy Vivian egyszercsak rájön, hogy lefeküdt a vőlegényével, és ez most kézzelfogható közelségbe került, mivel megjelenik az ajtóban Dwight Dixon, Charles régi barátja. Együtt voltak békefenntartók, így aztán a nagy sivatagi tevegelésben simán elmesélt neki mindent, amit nem kellett volna. Lily legszívesebben keresztüllőné, de úgy tűnik meg kell várnia, hogy Dwight kinyögje, mit akar tőle a hallgatásért cserébe. Egy antik zsebórát, ami még Charles-é volt, de azt nem kapja meg, helyette egy titkos randit Viviannal, a pitekuckóban. A nyulat megmérgezték, a galambokat átszúrta egy-egy tőr, a majomra ráesett egy homokzsák. A gyilkos otthon van a színfalak mögött, és ráadásul Herrmannt akarja kinyírni, csak totál béna. Eddig legalábbis az volt, de mostanra belejött, így pótvarázsapu belekötött a betonba. Munkahelyi baleset.

2x06_hcs3.jpg

Ned eddig bírta, leteszi a szent esküt a fiúknak, hogy megbosszulja nekik varázsaput. Nagy Testvér szétrúgja a seggét a gyilkosnak! Nehéz, amikor felnéznek az emberre. Herrmann asszisztense ugyan utálta őt mint a szart, a majmot meg különösen, amit nem is csodálok, a majmokkal nekem is vannak problémáim, mert már nagyon akart volna saját műsort. Hát, most lehet neki. Azt azért nem vallja be, hogy ő öntötte rá túl hamar a betont, hanem inkább továbbirányítja őket Gyíkhoz, az üvegpohár evő faszihoz. Gyíknak még van hova fejlődnie, az egér visszaöklendezéstől el akar jutni a macskáig. Azta. Eleinte ő volt Herrmann beépített embere, ő hipnotizálta, ő meg megette a sörösüveget, amolyan apa és fia varázslat, Ned mindjárt tényleg elhányja magát. A mostani műsor alatt begyűjtött egy pár apróságot a nézőktől, többek között egy mágnest is, mert Chuck medálja odatapad a mellkasára.

2x06_hcs4.jpg

Később azokat szokta kiokádni a színpadon, de most még belül vannak. Csodás. Javasolja nekik, hogy faragják ki Herrmannt a betonból, nem egy hülye ötlet. Vivian a frászt hozza Olive-ra, amikor betoppan szokás szerint váratlanul a pitekuckóba, hát még, hogy jön vele Dwight is. Innen meg már csak egyre nagyobb lesz a frász, mert Dwight előadja, hogy azért kell neki Charles zsebórája, mert megígérték egymásnak, hogy az utolsó közülük visszaviszi a sivatagba az órákat. Vivian pedig közli, hogy azt bizony eltemették Chuckkal együtt, aki Charles lánya. Meg Lily-é mondja Dwight, de még nem borul a bili teljesen. Még. Majd ha kiássa a koporsót, és nem lesz benne senki, na majd akkor. Mint ahogy a betontömbben sincs senki, csak egy képeslap, hogy szevasztok, megléptem én is, mert a varázsapuk már csak ilyenek. Nedre vár a feladat, hogy beadja az újabb csodás hírt a fiúknak, és először ő is a fontos dolga volt mesével próbálkozik, de másodjára és kilenc évvel, 48 héttel, 26 nappal és 7 órával később ez már nem jön be.

2x06_hcs5.jpg

Anno varázsapu volt az önkéntes Herrmann műsorában, akit először eltüntetett, aztán visszavarázsolt. De itt most csak az eltüntetős rész jött be, hát kénytelen volt megvigasztalni a fiúkat. Most viszont lecsap rájuk a kegyetlen valóság, az apjuk egyszerűen csak otthagyta őket egy délutáni matinén. Inkább maradtak volna a fontosember volt akinek fontosdolga akadt hitben, de most kénytelenek elengedni többek között Nagy Herrmann sáljának azon részét, ami kilógott a cementből. Nednek leesik, hogy ha a fele sál itt van, akkor a másik felének a cementben kellett volna lennie, de nem volt. Ergo pótvarázsapu mégis csak halott, viszont a cementtömböt amiben a hullája van, kicserélték arra, amelyikben nincs a hullája. Ha nincs hulla, nincs gyilkosság, de mivel van okos pitesütőnk, így mégis. Meg kell keresni a másik tömböt, aminek valahol a Varázslók Várában kell még lennie. Fémdetektorral indulnak neki a dolognak, mondván a Nagy Herrmann bilincsei miatt majd veszettül sípolni fog.

2x06_hcs6.jpg

A páncélok nem annyira zavarják a detektort, ellenben a tonnányi betonba épült bilincsre egyből reagál. Aki elhelyezte akkurátusan a tömböt a színpad alatt, az ismét beindítja a betonkeverőt, az ikrek persze üldözőbe veszik a detektorokkal felszerelkezve. Őket üldözőbe veszi Emerson és Olive, közben pedig megtalálják a Gyík hulláját, akinek egy kurva nagy szög áll ki az orrából. A szög hegyesebbik fele az agyában van. A fiúk felhajtották az asszisztens nőt, aki állítása szerint még mindig nem gyilkos, hanem épp csomagol, hogy valahol máshol hódítsa meg a világotjelentőt. A kivésett Herrmann pedig megosztja Neddel a titkot, hogy a cipőjébe rejtett mágnessel nyitotta a csapóajtót, és úgy menekült meg a beton elől, de valaki lenyúlta a mágneseket. És ki zabált fel egy csomó mágnest nem olyan régen? A Gyík, de az meg halott. Most akkor mi van? Hát az, hogy a Gyík mégsem halott, és túszul ejti Olive-ot, akit ott hagytak, hogy őrizze. Azzal fenyegetőzik, hogy lenyelt egy pisztolyt, amit már ki is biztosított a hasizmaival, és ha elsül, kitátja a száját, a golyó pedig elszabadul. Jézus.

2x06_hcs8.jpg

A Gyík apafiguraként gondolt a Nagy Herrmannra, de az nem benne látta az utódját, hanem az ikrekben, ez lett a veszte. A Gyíknak meg az, hogy Ned eltereli a figyelmét a sztorival, hogy őt is elhagyta az apja, de akármennyire is haragudott rá, attól még végig szerette és vissza akarta kapni. A Gyík lezuttyan a csapóajtón, egyenesen Nagy Herrmann kezei közé. A fiúk pedig megkapják a Titkok Könyvét, de mivel ők rendesek, megosztják azt Alexandriával, az asszisztenssel is. Nednek így a rész végére elmúlt a hányingere a varázslástól, és megszerette a Nagy Testvér szerepét is. És mivel nagy mértékben köszönheti Chucknak, hogy van családja, akikkel beszélgethet, ezért intéz neki egy Lily-s beszélgetést. Közvetve, mert Olive van odabent, és ráveszi Lilyt, hogy játsszák azt, hogy ő most Chuck. Aki végre hallhatja, hogy Lily a mamája, és hogy a zárdában született a délelőtti - dél előtti mise alatt, és hogy olyan volt, mint egy angyal. Dwight meg kiásta a koporsót, és tádámm, ittahalottlány-holahalottlány.

2x06_hcs9.jpg

Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása