Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Bosszú 2x21-22 - Igazság

2013. július 25. 15:00 - fuszulykavirág

Hát jól rápihentünk itt a befejezésre, de cserébe az mtv sem választja szét azt, ami összetartozik, és a dupla részes évadzárót megkapjuk egyben mi is. Ott hagytuk abba néhány héttel ezelőtt, hogy a terroristák világpusztító terve mozgásba lendült, és ennek első lépéseként sötétségbe borították a várost, most pedig pont innen folytatjuk. Nolannek persze van kütyüje, ami akkor is működik, amikor semmi más nem, de hát ő ezért van. Daniel kishúgát vezeti biztonságos környékre a kialakuló káoszban, aki ugye épp most vallotta be, hogy terhes. A hirtelen jött sötétség összezárja Victoriát és Jacket is, akik arra jutnak, hogy Conrad titkos széfjében kéne kutatniuk egy bizonyos laptop után.

1.JPG

Declan Charlotte legújabb barátnőjével kerül összezárásra, megy is a cicaharc rendesen. Conrad közben furcsán viselkedik, de Ashley nem tud kiszedni belőle semmit, a szupercsapat pedig rájön, hogy ők hozták mozgásba az eseményeket, amikor Aiden jelszavával lenullázták a David Clarke alapítvány számláját. És így lesz majd Aidenből a következő bűnbak. Victoria és Jack nem találják a széfben sem a rejtélyes laptopot (mert Emily már a tenger fenekére helyezte azt), de legalább Jack elszólja magát, hogy Ashley is benne van a buliban, és megy a sajtóhoz a felvétellel Conradról meg a gonoszRyanről.

A Falcon eléggé átalakította már a Carriont, alig engedelmeskedik Nolannek, Declan pedig rájön, hogy Charlotte új barátnője amúgy eléggé bele van esve a csajába. Aki amúgy terhes. Jaj, ez szép lesz. És már vissza is tért a fény a városba, Declan és az új lány kiszabadulnak a bank fogságából, de távozásként még a lány egy köteg pénzt rejt Declan kabátjába, amit a fiú nem vesz észre. Daniel és Charlotte eljutnak a papa kampányközpontjába, ahol Conrad kioktatja egyetlen fiát arról, hogy is kell akkor most viselkedni. Irodát bezárni, Emilyvel a karján kamerák előtt megjelenni, 1 nap van a választásokig.

2.JPG

Conrad hazahelikopterezik, ahol asszonykája beavatja mindenbe a Jack Porter frontról: keresett laptop, Ashley bűnsegédlete, szabotálni tervezett sajtótájékoztató.  Emily és Nolan megtalálják Takeda holttestét, megsiratják, meg találnak egy fotót egy bekarikázott fejű emberről, és őt sejtik a gyilkosnak. Pedig Aiden volt, mi tudjuk. Victoria a kukába vág egy Jack Porter feliratú mappát, közben pedig talál a szemétben egy pozitív terhességi tesztet. Nem mondanám jó cserének. Az új lány azt mondja Charlottenak, hogy Declan megütötte őt, és kirabolta, a pénz meg ugye ott van a fiúnál, szóval a biztonságiak vezetik el.

3.JPG

Daniel intézkedik, mert nem kéne, hogy a céghez kössék az elsötétítést, ha már egyszer úgyis Aiden keze benne volt, Victoria meg közben nyomja neki, hogy Emily terhes. Daniel se bírja sokáig, és anyuka megtudja Charlotte titkát. Conrad sajtótájékoztatónak időpontjával variálnak, meg hogy Jacket ne engedjék be, Ashley meg persze egyből nyúl a telefonja után, amivel simán lebuktatja a kis összeesküvésüket. Jack közben talál egy régi vízumkérelmet Japánba Amanda cuccai között, amit persze nem ért, Aiden pedig meg akarja győzni Emilyt, hogy tűnjön el vele együtt, de Emily meg rájön, hogy ő ölte Takedát, és nagy lesz a hiszti.

4.JPG

Merthogy Takeda menyasszonya is rajta volt a lezuhant gépen, és Takeda a saját bosszúhadjáratához használta Emilyt, és ezt akarja Aiden leleplezni, ezért lett a harc, és ezért halt meg Takeda. Ez mondjuk nem boldogítja Emilyt, elszalad meggyőzni Danielt, hogy ne húzza rá Aidenre a vizes lepedőt, Aidennek meg azt javasolja, hogy tűnjön el. A technikus srác nem tudta életre kelteni a Grayson Global szervereit, Emily viszont kiszúrta, hogy a bizonyos technikus srác éppen az, akinek a bekarikázott fotóját Takeda lakásában megtalálták, szóval utána is iramodik. Declannek egy Victoria féle csevejhez van szerencséje – lényegében megfenyegeti az anyós, hogy letépi a tökeit, ha nem tartja távol magát Charlotte-tól.

5.JPG

Conrad randira hívja Jacket Ashley nevében a megtalált laptop ígéretével. Aiden elbúcsúzik Nolantől, el kell tűnnie, de még egy borítékot bíz rá, Emilynek címezve. Charlottenak felajánlja az új barátnője, hogy neveljék fel ketten a babát (haha), Declan szerencsére ki tudja magyarázni magát, és Charlotte szeme is felnyílik. A borítékban, amit Aiden hagyott hátra, bizonyíték van Takeda menyasszonyára, szóval legalább Aiden nem hazudott. Csak nem mondta el, amit tudott. Egészen más. A technikus srácról pedig kiderül, hogy bérgyilkos, Jack meg éppen csapdába sétál.

6.JPG

Conrad lendületesen mondja a beszédét, Jack megérkezik az irodába, a bérgyilkos biccent egyet Conradnak, aki visszaint a pódiumról, és mindenki kap egy sms-t egy ismeretlen számról: „Éljen soká David Clarke”, és egy robbanás után törmelék kezd hullani az égből. Ennyi az első rész, de máris jön a folytatás. A Grayson Global irodáiban volt a robbanás, Jacket éppen oda csalták, úgyhogy Emily már rohan is befelé, hogy megmentse – ismét. Conrad meg arról beszél, hogy micsoda szerencse, hogy Daniel reggel hazaküldte minden alkalmazottját. Amúgy Conrad javaslatára. Mire Emily megtalálja Jacket, addigra már a tűzoltók is ott vannak, és kitessékelik őt az éppen összeomló épületből.

7.JPG

Vagy lehet, hogy Emily mégsem Jacket találta meg, mert ő már Nolan irodájában van, és kérdőre vonja a tech zsenit, hogy mégis honnan tudta, hogy fel fog robbanni az épület. A kérdés tényleg jogos. Nolan el is mondja neki, hogy a Falcon nyomába eredve talált rá a nagy terrorista összeesküvésre, Jack meg széttapossa a telefonját, mintha az (meg ő) megsemmisült volna a robbanásban. Ez tényleg csak ennyi lenne? Rálépek és nem találnak meg? Nolan elmondja Emilynek, hogy Jack igazságosztó üzemmódba kapcsolt, és vigyázni kéne rá.

8.JPG

Jack levadássza Ashleyt, akinek elhiszi, hogy tényleg nem ő csalta csapdába, hanem Conrad, aki ezek szerint tudott a robbantásról. Aiden is megjelenik a helyszínen, Daniel persze egyből lerohanja, és amíg keres egy rendőrt, addig Aiden felszívódik. Az épületben ragadt férfi pedig Declan volt, Conrad legnagyobb döbbenetére – egy másik Portert várt. Ashley értesíti Jacket a fejleményről, aki szalad is a kórházba Emilyvel, aki szerez neki álruhát, hogy beosonhasson a tesóhoz, és van nagy kibékülés is. A nővérnek öltözött Jack elsőként azt tudja meg Declantől, hogy Carl fiának lesz egy uncsitesója, és hát nem felhőtlenül boldog ettől.

9.JPG

Aiden érzelmes búcsút vesz Emilytől, aki hagyja elmenni a Férfit, Akit Szeret. Charlotte-ot beengedik végre a pasijához, meg is beszélik, hogy megtartják a gyereket. Nolan és Emily Aident siratják, amikor rájönnek, hogy basszus, elhagyták Jacket. Daniel elmondja az apjának, hogy amúgy Aiden kitakarította az Amanda Clarke Alapítvány számláját (vagyis oda az összes pénzük), de Conradot nem viseli meg a dolog. Sőt. Bevallja, hogy ő bizony tudott mindenről, és megtett mindent, hogy csak járulékos veszteségek legyenek. Ja, így is nézhetjük. Nolan megtudja, hogy Declannek szívműtétje lesz, és korántsem biztos, hogy rendbe jön.

10.JPG

Emily és Victoria korántsem barátilag elcsevegnek, épp csak egymás torkát nem vágják el, a tévében meg közben bemondják, hogy elfogták Aident a kanadai határ felé tartva, és mindennel őt gyanúsítják. Daniel elmondja az anyjának, hogy papa mindenről tudott, Victoria pedig letámadja ezzel az új infóval a férjét. Conrad nem tagadja, benne volt nyakig, Helenen, a halott terrorista nőn keresztül ő is bekerült a titkos társaságba, ahol világokat döntenek romba a profitért. Na ezt még Victoria sem gondolta volna, arcon is köpi férjurát – szó szerint. Jack visszatért a kórházba, de csak Nolant találja, meg Declan videóra rögzített búcsúüzenetét: meghalt a fiú. Jack elveszti a fejét, jobban fűti a bosszúvágy mint valaha.

11.JPG

Nolan hosszas szipogások közepette megtelefonálja Emilynek a híreket, és szaladnak is Conrad győzelmi bulijára, biztos ott lesz Jack is. A Grayson kúriában Jack majdnem lelövi Victoriát a viszontlátás örömére, de aztán mégse, mert inkább egy hosszú és fájdalmas életet érdemel az asszony. Közben a rendőrök nem adnak ügyvédet Aidennek, merthogy „más irányt vett a nyomozás”, és az FBI lerohanja Nolant, bilincsbe is verik, terrorizmus a vád. Victoria felébreszti a szendergő Charlotte-ot, de nem mondja el neki, mi történt a fiújával.

12.JPG

Danielt Aiden várja Emily házában, és azt ajánlja neki, hogy sürgősen álljon át a jók oldalára, és hagyja veszni a családját. Ja, meg mondjon le Emilyről. Az alfahímek között közelharcra kerül sor, végül Daniel megpillantja Emily fegyverét, és ennek nem lesz jó vége. Emily közben Conrad győzelmi partiján van, a nyomozók pedig Nolant faggatják a Carrionról. Meg megmutatják neki az utolsó felvételt Padmaról, ami egy vallomás lesz, még nem tudjuk miről. Egyelőre arról, hogy viszonya volt a főnökkel. Bejelentik Conrad győzelmét, Jack és Ashley terve pedig az, hogy Conrad győzelmi beszéde közben bejátsszák majd a felvételt, amin Conrad megrendeli Amanda halálát. Emily meg aggódik, mert szerinte Jack inkább megölné Conradot.

13.JPG

Padma vallomása arról szól, hogy Nolan maga a terrorista hálózat, és ez a megoldás tetszik a nyomozóknak is. Ashley mégiscsak engedi színpadra lépni Conradot, ha Jack megöli, hát haljon meg, mégiscsak egy féreg ez. Daniel érkezik meg egy véres foltot takargatva az ingén (az övé a vér? vagy Aidené?). Conrad beszédet tart, megemlékezik Declanről, Emily pedig Jacket keresi a tömegben. Victoria közben ajtót nyit első szülött fiának, Patricknek, bárcsak látnánk az arcát is, Jack pedig pisztolyt fog Conradra, de még mielőtt elsütné, Emily esik be az ajtón. És könnyes arccal, bociszemekkel bevallja Jacknek, hogy ő Amanda Clarke. És függöny, évad vége. 

Címkék: bosszú revenge
73 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.07.25. 18:16:56

Köszi! Erősen a Gonoszok, akik nagyon gonoszok állnak nyerésre. Jól itt hagytak minket a megválaszolatlan kérdésekkel a folytatásig.
Eddig arra gondoltam, hogy Patrick olyan figura lesz, akivel találkoztunk már, mert a Család közelében volt, csak nem tudtuk róla, hogy ő AZ. De ezt a hangot még soha nem hallottam egy részben sem. Vaaagy nem szólalt meg. Nem tudom. Most megint izgulhatok. Jajj.
Na és persze szegény Nolan! Megyek, most viszek neki levest a böribe, majd jövök.

fuszulykavirág 2013.07.25. 18:22:20

@aggyistenbiri: és Aiden??? mi történt Aidennel??? engem ez a kérdés is eléggé frusztrál :)

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.07.25. 18:28:39

@fuszulykavirág: olyan hosszú esszét írtam, hogy ezt már nem akartam taglalni. na igen, Aiden! valahogy nem nézem ki Danielből, hogy lelőtte volna. Úgy képzelem, hogy átáll a jó oldalra. jaj, nem tudom, ne faggass, mert megráglak! :)
Jacken is ki voltam akadva, tipikusan "az Agyam Izom" emberként működött, és nem az öccse halála után, hanem már előtte is.

W.Jack. 2013.07.25. 19:51:29

@aggyistenbiri: Köszi, akkor én majd készítek neki kenyérbe sült reszelőt :)

Csak a második részét sikerült elcsípnem, azt sem mindjárt az elejétől - meg ugye előtte is lemaradtam már pár részről - így csak kapkodtam a fejemet. Nem a happy end irányába tendálnak a dolgok, sőt. Nem szoktam ennyire azonosulni képernyőn látott helyzetekkel, de bizony kinyílt párszor a bicska a zsebemben (ja, nem is ott, mert a táskámban tartom) Conrad flegma, képmutató, kétszínű, tenyérbemászó megnyilvánulásain. A könnyes szemű Nolantől meg összefacsarodott a szívem.
Jack eléggé kamikaze üzemmódra kapcsolt, ami részben érthető Igazi Emily-Ál Amanda és Declan elvesztése miatt érzett fájdalmában és felháborodásában, másrészt nem értem, hogyan írhatja ez felül azt, hogy Carlnak szinte csak ő maradt, és ha lelövi Conradot, akkor mi lesz a kisgyerekkel.
Eddig is ugyancsak furdalta az oldalamat, hogy ki lehet Victoria elsőszülöttje, most meg egyre inkább. Daniel arckifejezése számomra olyasmit sugallt, hogy nála is átvették az indulatok az irányítást, és megragadta azt a pisztolyt, de az úgy túl egyszerű lenne.
Nolanhez visszakanyarodva, az, hogy végig kellett néznie / hallgatnia Padma ellene tett vallomását, akkor is megdöbbentő és fájó lehetett számára, ha sejti, hogy ezt kényszer hatására mondta.

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.07.25. 20:00:33

@nughop: ne becsüld le a levesemet, kedves! és engem se :) abban kütyü van, amivel meghekkeli a böri rendszerét:)
és igen, tele volt megcsalatott emberekkel ez a két rész. nagyon vesztésre állnak, de innen szép nyerni, bármilyen közhelyes is a kifejezés, én bízom benne és nagyon szeretném. és Padma is nagy talány, remélem, kiderül hogy csak Apukája életével zsarolták, azért olvasta fel a szöveget. Olvasta.

erzsók_a 2013.07.25. 20:14:39

@aggyistenbiri:
Sziasztok! Itt többen is a folytatásról írtok, de eddig én akárhol is néztem utána, csak 2 évadot (22+22 rész) találtam... Én is várnám a folytatást, mert ez minden volt, csak nem egy sorozat lezárása. Vagy ha az, már értem a címet, "Bosszú", de a nézőn, aki már hónapok óta követi a történéseket... :(

fuszulykavirág 2013.07.25. 20:15:38

@erzsók_a: ősztől vetítik a folytatást Amerikában, kis szerencsével nem sokkal később nálunk is

fuszulykavirág 2013.07.25. 20:19:50

A spekulálókhoz csatlakozva pedig: Padma nyilvánvalóan kényszer hatására mondta, amit mondott, és ezt Nolan is pontosan tudja. Aiden pedig szerintem le lett lőve, de majd csodával határos módon túléli. Jack sztorija meg nagyon elcsúszott már, nem így viselkedik egy ember akinek újszülött gyereke van. Előbb menne világgá, minthogy erkélyekről mesterlövészkedjen kis pisztollyal - úgy hogy kb. sose lőtt még...

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.07.25. 20:31:06

@fuszulykavirág: jó, de mit mondott Emilynek a kocsiban, mikor megkapta a mentős álcát, hogy bemehessen az öccséhez? már nem tudom visszanézni. (azon kívül, hogy újra visszafogadta Keresztanyának).

fuszulykavirág 2013.07.25. 20:38:31

@aggyistenbiri: szerintem semmi érdemlegeset nem mondott Jack, csak a keresztanyaságot...

Jack: Emily. I'm not gonna pretend I... understand why you're doing all this for me.

Emily: You've been suffering. You're angry. Believe me, I...I get it.

Jack: Good.'Cause I'm not sure how all this is gonna play out, but I was hoping that you'd still be Carl's godmother if something should happen to me.

Emily: Part of taking care of Carl means not letting anything happen to you. Now get dressed. Your brother needs you.

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.07.25. 20:44:03

@fuszulykavirág: ott van az a mondat! :"if something should happen to me."
plusz Emily válasza. Nekem ebből az jött le, hogy a fia másodlagos, a bosszúja már alakulóban van. Még ha a folytatásban ki is fog derülni, hogy -természetesen- nem így van, de akkor is marhára félrevezető. Vagy nem?

fofofo 2013.07.26. 15:44:35

@fuszulykavirág: köszi az összes posztot, mindegyiket élveztem. és második részre még haza is értem.
bármennyire szeretem is ezt a sorozatot, nem bánnám, ha a harmadik évaddal vége lenne, mert már nagyon szeretném tudni a végét. most már a "bosszút állok és mindenki happy" befejezést se bánnám, mert úgy megsajnáltam szegény Emilyt, amikor Aiden elment.

Gabba 2013.07.27. 15:50:21

@fuszulykavirág: én is köszi a posztokat!
a 3. évadig esetleg fel lehetne zárkózni Alicia Florrick vonalon? ott is nagyon pöpec volt a mostani évad. csak kérdezem.

fuszulykavirág 2013.07.27. 17:39:47

@Gabba: Alica Florrick vonalon most az lesz, megcsinálom a 4. évadot, amibe legutóbb belekaptam, de csak az első részig jutottam

Gabba 2013.07.27. 20:28:27

@fuszulykavirág: yessssss! jó döntés :) várom!

fofofo 2013.07.30. 15:29:08

@fuszulykavirág: éljanéljen, én is várom már!

Berix 2013.08.01. 08:34:07

Komolyan a rosszak győztek? Milyen évadzáró az ilyen?:)))
Jack-től a falra másztam, annyira idegesítő lett a végére! Viszont Nolant nagyon sajnálom, kérem vissza, de gyorsan. Ki lesz az új fiú? Kíváncsi vagyok. az írók merre viszik tovább a történetet? Annyi kérdés lett a végére.
A képek is nagyon jók!

blurdiamond 2013.08.18. 17:50:35

Nagy osszegben fogadnek ra, hogy Trask baratunkrol (uj foterrorista) kiderul, hogy o Patrick. A hangja es a frizuraja (hatulrol) stimmel, bar idosebbnek tunik 40 evesnel, szoval ki tudja... :/
Daniel pedig tuti nem lotte le Aident. Tulsagosan nyilvanvalo lett volna, es hat gondoljatok csak az elso evadban “Daniel lelovesere“, az is tok egyertelmunek tunt, aztan kiderult, hogy Mike Kelley csak szivatott minket, raadasul Emily agyat mar nem b*szhatjak fel ennel is jobban, marmint az emberileg lehetetlen :D
Nagyon varom mar a szeptember 29et (a harnadik evad amerikai premierje), kivancsi vagyok, mihez kezd majd Mike Kelley utodja a sorozattal, es allitolag Ashley-t ki fogjak irni :P

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.10.15. 15:04:00

@fuszulykavirág: Tudsz valamit a hazai folytatás időpontjáról? Vagy nézzük addig az amerikait?
Pedig úgy kibeszélném :(

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.11.05. 19:24:10

@fuszulykavirág: Igen, ezt én is olvastam, meg jött üzenet a szolgáltatótól, nézem is, de már úgy kibeszélném. :D
Az elmúlt napokban elkezdték ismételni az 1. évadot, és haláli jó újra nézni a történések ismeretében. És még mindig tele van megválaszolatlan kérdéssel: Viktória miért ragaszkodott annyira Emms intézetbe zárásához, és miért ragaszkodott ahhoz, hogy soha többé ne találkozzon az apjával?!
És most jobban tudok koncentrálni a zenékre is, egyre több kedvenc kerül a könyvtáramba. Most a legújabb Agnes Obel: Riverside.

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.03.01. 01:08:59

@fuszulykavirág: 03/04-től jön a 3. évad, csak szólok, mert jelezte a gép :) Óóó, de sok kibeszélnivalóm van. A hogyvoltját intézed, ugye?

Snoopyka 2014.03.01. 10:01:48

@Biri a KrokodilCápa: én is láttam az előzetest tegnap :-)
alig várom a keddet, nagyon sok kérdés lóg a levegőben, és az előzetes szerint most sem lesz unalmas...

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.03.02. 11:00:43

@Snoopyka: Amikor kint elindultak vele, néztem úgy a 4. részig, de abbahagytam, mert nem tudtam kibeszélni a történéseket, na de majd mostantól :D

fuszulykavirág 2014.03.02. 11:35:36

@Biri a KrokodilCápa: @Snoopyka: sziasztok! sajnos én biztosan nem tudom majd hogyvoltozni az új évadot :(

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.03.02. 11:38:46

@fuszulykavirág: Ó. Sajnálom :(
Ha nem lesz róla HV, akkor itt fogjuk kitárgyalni :)

Snoopyka 2014.03.02. 19:16:21

@fuszulykavirág: ó, de kár!:-(((
Biri, én szívesen dumálok veled itt az eseményekről:-)

Snoopyka 2014.03.05. 10:14:29

@aggyistenbiri: hogy tetszett? szerintem jó kis évad alakul:-) tényleg nem lesz róla hv?

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.03.07. 17:50:40

@Snoopyka: Ó hát nagyon, köszönöm kérdésed :) Neked? :) Direkt újranéztem az évadzárót, meg ezt a részt is, és továbbra is felizgatott, hogy nem onnan folytatták, ahol abbahagyták. A HV-ról sajnos én sem tudok semmit, én csak egy pici pötty vagyok itt.

Snoopyka 2014.03.18. 10:56:09

@aggyistenbiri: úgy tűnik, HV nélkül nem megy a kommentelés, pedig nagyon jók az új részek, vajon ez már az utolsó évad?
Vajon mit tervelt ki Aiden a lárvaarcú Victoriával Emily ellen? Végleg ellenségek lesznek?
A mai rész előzetes alapján nem fogunk este unatkozni.:-))

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.03.18. 17:53:43

@Snoopyka: A 3x02. részt még decemberben láttam, a múlt héten meg elfelejtettem újra nézni, most nem is igazán jut eszembe hirtelen, hogy mik is történtek :( ejj, de hiányzik az a hogyvót :)

Snoopyka 2014.03.19. 10:39:41

@aggyistenbiri: nagyon hiányzik, a jó kis fotókkal együtt :-(
na, de annak nagyon örülök, hogy Aiden mégsem lett ellenség, bár nagyon hitelesen csinálta :-)
gumigerinc Danielt tegnap többször pofán vágtam volna, rettentő tenyérbemászó figura, Jack további "karakterfejlődése" még egy nagyon érdekes kérdés, biztosan nem marad ilyen nemtörődöm hülyegyerek

fofofo 2014.03.19. 10:39:56

tegnap véletlenül átkapcsoltam az m1-re, és mit látok? nem hittem volna, hogy tudják még hova csavarni, azt hittem, el fog laposodni, de nem

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.03.19. 23:38:35

@Snoopyka: Fotók: kéne nekem is olyan póló, amit Nolan viselt ( az a rendőrségi) :D
Aident nem bírom megkedvelni 3 évad alatt sem, ahogy Jacket sem. :( Viktóriától pedig el a kezekkel, világbajnok szarkeverő, imádom.
@fofofo: Nézzed, sok csavar, Emily bosszújának melléfogásai, fincsi események következnek, és csak ezután igazából :)

Snoopyka 2014.03.20. 11:45:33

@aggyistenbiri: " fincsi események következnek, és csak ezután igazából :)"
ezek szerint már láttad az évadot? ne mondj semmit előre! :DD a póló nekem is nagyon tetszik, meg Nolan is:-)
azért az izgalmas számomra, hogy az elveszett fiú (Patrick) mit kavar majd, mert kavarni fog, ebben biztos vagyok...
imádom ezt a sorozatot! nem is emlékszem másra, ami ennyire tartotta volna a színvonalat, évadokon keresztül

fofofo 2014.03.21. 11:14:21

@aggyistenbiri: részemről örülök neki, ha egyre több melléfogása lesz Emilynek, kicsit sok már a bosszúból, a megbocsátást is kellene gyakorolnia, és nem csak érdekből. ezt persze csak az érzelmeim mondják, a sorozat szuper, és egyáltalán nem kell, hogy minden úgy történjen, ahogy szeretném. csak legyen minél több Aiden, mert én meg nagyon bírom. sztem a többi férfi a sorozatban hozzá képest puhap.cs

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.03.22. 10:15:26

@Snoopyka: Csak az első pár (4-5-6) részt néztem meg, a többit egyrészt időhiány miatt nem, másrészt meg mert hiányzott, hogy nincs hol és kivel kitárgyalni. Spoiler veszély nincs részemről, tudok uralkodni magamon, még ha nehezen is :)
@fofofo: Nem mindegyik. Én például szeretem a gonoszok játszmáit is, és azért az öreg Graysont lepuhapöcsözni erős túlzás :D A megbocsátás pedig ebben a sokszereplős, szétágazó történetben valóban kéne.

fofofo 2014.03.24. 10:35:03

@aggyistenbiri: jajajnem, azt Jackre meg Danielre értettem elsősorban. és Nolan is kezd olyan lenni, de remélem, ezt nem teszik meg a karakterrel. (vagy ez is csak szerepjátszás, és ebből is valami csavar lesz - remélem)

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.04.26. 07:36:49

@Snoopyka: @fofofo: Miket tudtam meg ma a belső emberektől?! A Daniel-t játszó színész már a 2. évadot sem akarta volna elvállalni, csak ha színt visznek a karakterébe, azaz legyen kicsit genyóbb a karaktere. De nem is ez az igazán érdekes, hanem az, lesz 4.(!!!) évad. Kicsit sírok.

Snoopyka 2014.04.26. 09:52:38

@aggyistenbiri: ó, te jó ég! imádom a sorozatot, de nagyon reméltem, hogy szépen lezárul ezzel az évaddal, félek, az lesz, mint pl. a Good wife esetében, hogy az 5. évad annyira szar és idegesítő lett, hogy nincs is kedvem nézni

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.04.26. 11:41:53

@Snoopyka:Eldolgozzák a szálakat, és mindenki megy haza. Ennél viszont csak az a rosszabb, ha beszippant egy sorozat_de_nincs_folytatása. Remélem, hogy a 4. a dobozban marad.

fofofo 2014.05.08. 15:23:43

@aggyistenbiri: én meg remélem, hogy el sem készül a negyedik évad. egyrészt nem tudok hinni benne, hogy jó lesz, másrészt már kíváncsi vagyok a végére.
ugyanakkor már Jack-szurkoló lettem (mármint, hogy kivel maradjon Emily), Aiden tényleg elég ijesztő volt, amikor összeverte azt a fickót. és az is ijesztő, hogy tudják befolyásolni a nézők szimpátiáját egy-egy karakter iránt a sorozat készítői. legalábbis az enyémet tudják.

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.05.08. 17:59:35

@fofofo: Nekem most kicsit egyik sem tetszik, se Jack, se Aiden, se Daniel, de még Nolan sem. Emsre pedig egyenesen haragudni is szoktam, már ő is sok nekem.

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.05.16. 16:18:07

@fofofo: @Snoopyka: Az eheti rész viszont nagggyon kafa volt (nekem), ilyenkor megint sajnálom, h nincs hávé róla.

Snoopyka 2014.05.16. 19:04:39

@aggyistenbrittudós: egyetértek, NAGYON jó epizód volt a héten, hangosan morogtam, amikor vége lett, a hv. hiánya nagyon fájó pont, mert olyan apróságokra is kitért, amik azonnal nem is tűntek fel, szuper volt mindig pár nap késéssel olvasni, nem ide tartozik, de nézed előtte a spanyol Gran Hotelt? jó kis sorozat az is:-))

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.05.16. 19:17:46

@Snoopyka: jaj ne is mondd, nem, de fel van írva. Annyi jó van, idő meg olyan kevés, muszáj rangsorolni, szelektálni.
A revenge-t is már csak magyar időben nézem, be is vagyok kakilózva rendesen.

fofofo 2014.05.18. 15:54:34

@aggyistenbrittudós: csak most tűnt fel a neved, LOL. Jó volt a rész, a régi szép időket idézte :)

Snoopyka 2014.05.21. 09:49:02

@aggyistenbrittudós: @fofofo: na, a tegnapi jó idegesítő rész volt, még szerencse, hogy a legvégén legalább Emily amnéziája elmúlt, ahogy látom az jövő heti előzetesből, most fordulnak a dolgok, és Emily eddigi sikerszériája véget ér:-((( nagyon nem szeretném a 4. évadot!!!:-))

fofofo 2014.05.21. 10:04:42

@Snoopyka: @aggyistenbrittudós: egyvalamit nem értek, és segítsetek lécci, mert nem hiszem, hogy ekkora baki lenne a sorozatban: Daniel meghallotta, hogy Victoria és Emily miről beszélgetnek. De közben jött Aiden, és ő is megszólalt, azt hogy nem hallotta meg? Vagy ez még később lesz egy csavar, előhúzza ezt még Daniel valamikor? Ezt meg nem nagyon hiszem, ő nem ennyire okos.

Snoopyka 2014.05.21. 10:17:42

@fofofo: igazad van (erre lenne jó a hogyvolt:-((), amúgy Aiden el is kapta Victoriát, elkábítja, és mondja Emilynek, hogy mikor lőjön, ez így tényleg nem teljesen tiszta, és én sem hiszem, hogy gumigerinc Daniel annyira tökös lenne, hogy ezt az infót későbbre tartalékolja, azt sem értem, hogy egy annyira biztonságos hightech ház széfjéből (Nolan) hogyan szerzi meg Victoria Emily titkos ládáját (ez az előzetesben volt)

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.05.27. 19:03:55

@fofofo: @Snoopyka: Ennél engem sokkal jobban idegesített az, ahogy Daniel végig faarccal szerepelt, amikor a családtagjait kihallgatták, pláne később, mikor Emily előkerült, és akkor már gyilkossági kísérlet miatt is kikérdeztek őket.
És oké, elhiszem, hogy a színész csak úgy volt hajlandó szerepelni, ha kicsit csavarnak a karakterén, de a játéka maga az nekem nem annyira hiteles. Biztos a gumigerince miatt lehet.
És oké, hogy ne mindig Emily győzzön az önbíráskodással, hiszen ez nem szabad, hogy működjön -ugye-, de most nagyon összecsaptak a feje felett a hullámok, átvitt értelemben is.

Snoopyka 2014.05.27. 19:18:41

@aggyistenbrittudós: @fofofo: ami a LEGBORZASZTÓBB, hogy jövő kedden már nincs műsoron:-(((( most őszig várni kell a folytatásra? amit Danielről írtál, egyetértek, látványosan unta Daniel, és olyan pofákat vágott, hogy fel tudtam volna rúgni, azért mindennel együtt nagyon bízom benne, hogy a végén mégiscsak Emily jön ki győztesen, mint egy női Monte Cristo:-)))

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.05.27. 19:33:01

@Snoopyka: Én úgy látom, hogy 06/07-én lesz folytatása az m2-n.

Snoopyka 2014.05.27. 19:37:22

@aggyistenbrittudós: én az M1-n kerestem, miért kell variálni? a Gran Hotelt is áttették hétfőre, pont arra az idősávra, amikor a Universal-on megy a Botrány:-((

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.05.27. 19:42:29

@Snoopyka: nahát hogy ezért is izguljunk, ne csak a fociért :) de az a lényeg, hogy nem hagyják abba, hanem haladnak tovább, igaz hogy másik időpontban, másik csatornán. ;)
bezzeg ha lenne hávé, tudnánk :DDDD

Snoopyka 2014.05.28. 20:13:35

@aggyistenbrittudós: @fofofo: segítsetek, léccci, pont akkor volt telefonom, amikor az utolsó jelenet zajlott Emily és Victoria között, összefoglalnátok nekem, mi volt a csattanó? köszi:-) amúgy tényleg 7-én lesz 8-kor az M2-n, felfoghatatlan számomra, mi ebben a logika egy sorozat 3. évadjának felénél...

fofofo 2014.06.12. 09:59:39

@Snoopyka: sajnos én sem láttam, és a szombatit sem. akármennyire szeretem ezt a sorozatot, alapszabály, hogy programot nem mondok le tévé miatt.

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.06.15. 11:12:06

@Snoopyka: most én járok hasonló cipőben, mint te a múltkor. csak a 20. percig vette fel a 14. részt :((((( alternatív megoldást kell találnom pótlásra. :(
...és még hv sincs. :(

Snoopyka 2014.06.17. 20:16:24

@agyistenbrittudós: hú, pedig nagyon izgalmas volt:-((( nem tudom, pontosan mi volt a második felében, de Conrad első felesége rendesen bekavart, kiderült, a vityilló a váláskor általa megszerzett földön áll, így szépen kikúrta a házból Lárvaarcot és Conradot is, majd a legvége az volt, hogy ex Grayson-né elmegy a Potyautasba, hogy kifaggassa Jack-et a Conrad-konflitusról, mire Jack azt mondja, ez magánügye, mire a csaj, az én ügyem is, mert én vagyok az anyád!!!!!!!!!!! alig várom a szombatot:-)))
@fofofo: most én bevallom, minden szombat estét úgy tervezek, hogy láthassam, momentán olyan nekem a sorozat, mint a heroin, és a videóm bedöglött, szóval, csak a Bosszú után kezdődhet a buli:-))))

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.06.17. 20:48:16

@Snoopyka: azta, döbbenek :) nagyon köszi, ezek mind nagyon fontos dolgok voltak :) most így ezek után bírom I. mrs Graysont. (egyelőre)
.
én iptv--s vagyok, és ki is jelezte, hogy felvett 75 percet, de miután elkezdtem nézdegézni, 20 után leállt, hogy vége. na, akkor használtam csúnya szavakat.

és ő jack anyja, hát behalok :D itt is mindenki mindenkivel :)

köszi a pótlást, hálám!

fofofo 2014.06.18. 09:18:25

@Snoopyka: részemről nem buli, vidéken vagy külföldön vagyok, jellemzően valamilyen kempingben. Viszont borzasztó, milyen kevés eszem van, és eddig nem kértem meg senkit, hogy vegye fel nekem. De majd most! :)

Snoopyka 2014.08.09. 21:09:40

@aggyistenbrittudós: @fofofo: hát, kedves fórumtársak, ez valami elképesztő izgalmas évadzáró volt!!!
hogy fogom kibírni, hogy most nem lesz jövő héten folytatás? tudtok valamit az új évad bemutatójáról?
Aident nagyon sajnálom, a végén mégis Jack lesz a befutó?
Üdv: Snoopyka

fofofo 2014.08.10. 19:45:28

@fuszulykavirág: nem tudom, hogy jutottam erre a linkre, de bearanyozta a napom az Alicia folytatás híre :)

fofofo 2014.08.10. 19:52:24

@Snoopyka: ja, már tudom, hogy jutottam ide, csak a telefonon nehéz navigálni. Én nem láttam az évadzárót, de azért elolvastam előre. Nem tudok semmit a következő évadról, de Aidennek volt egy fontos gondolata az előző részben: hogy Jack nem Emilybe szerelmes, hanem a régi Amandába. Ha ebből visszjönne valami, az jó lenne. Ez pedig a megbocsátás lenne szerintem. Én olyan Sándor Mátyás féle lezárást tudnék elképzelés, amikor nem akarta elintézni a bűnösöket a végén, de a sors megoldotta.

Snoopyka 2014.08.11. 19:18:27

@fofofo: nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit hoznak össze a 4. évadban, David felbukkanásával jól megkavarták a dolgokat, kiderül, hogy Emily/Amanda áldozatos bosszúja érdemtelen embernek szólt? (az egy dolog, hogy él, de szemrebbenés nélkül gyilkolt is, miután a lánya mindent elrendezett) bár én kicsit remélem, hogy Conrad nem halt meg:-) mindenesetre alig várom a folytatást, javaslom, hogy azért nézd meg az utolsó részt, mert olvasva nem az igazi!:-)

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.08.11. 19:29:56

@Snoopyka: szétizgultam magam :)))) a davidet játszó színész tényleg elérte amit akart, márhogy legyen gonosz, a végére őt utáltam a legjobban :) jackkel még mindig nem tudok megbarátkozni, aidenért brühühü, viktóriának meg kinéz jópár kellemetlen nap a vigyorgóban. a 4.évadról csak annyit találtam, hogy szept 28-án kezdik a vetítését kinn.

Snoopyka 2014.08.11. 20:16:48

@aggyistenbrittudós: szept. 28? akkor van esély arra, hogy tavasszal mi is lássuk:-) a David Clark életben van vonalon kívül alig várom a Daniel pofára esik sztori folytatását, kezdem a srácot jobban utálni, mint az anyját, Jack szerepe is picit jobb lett ebben az évadban, a folytatásban pedig nyilván még inkább, majd megkedveled:-)

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.08.11. 21:12:12

@Snoopyka: jahhha, elírtam, danielt akartam írni, csak david clark felbukkanása is az eszemben volt, nahát. egyébként akármennyire is ágáltam a 4. évad ellen, ezek miatt a csavarintások miatt már alig várom, hogy mit fognak kihozni belőle.

aggyistenbrittudós (törölt) 2014.08.11. 21:18:49

@Snoopyka: gideon is eléggé felemásnak tűnik, biztos hogy vele kapcsolatban is lesznek majd meglepetések, egyelőre ő is genyónak tűnik. már eleve az is wtf volt, hogy csak féltesók margaux-val. meg david clark hogy jutott ki a böriből és hol volt eddig. jaj még lehet hogy jó kis izgalmas 4. évad lesz!!! :)))) nagyon várjuk együtt :)

Snoopyka 2014.08.12. 09:45:53

@aggyistenbrittudós: ja, te is Daniel-t gondoltad, így érthető:-)) én sem voltam lelkes, amikor először hallottam az újabb évadról, de ez a 3. annyira fordulatos lett, főleg a második fele, hogy most már örülök neki, csak kivárni lesz nehéz... Gideonról lehetett sejteni, már Margaux elbeszélése alapján is, hogy egy igaz gazfickó, de ez a halott nő Daniel ágyában akció mindent visz, kíváncsi leszek, nem kerül-e bajba miatta Nolan barátunk:-) Victoria büntetése sokkal rosszabb, mintha Emily simán agyonveri és elássa a temetőben, ő is utalt valamit arra, hogy David nem olyan, amilyennek a lánya gondolja, nyilván kiderül, hogy nem volt teljesen szeplőtlen régen sem, ahogy elintézte Conradot, az nem kispályásra vallott, mert feltehetően a szökés minden részletét is ő intézte, nem Conrad emberei, szóval lesznek itt izgalmak, és igen, nagyon várjuk már! :-))
süti beállítások módosítása