Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Gossip girl - A pletykafészek 3x02 - The freshmen

2013. július 12. 15:00 - Agent "V"

A gólyák. Ez a mai rész címe, tehát kezdődik a gyerekeink új élete, mégpedig az egyetemen. Vanessa, Dan, Blair és Georgina az NYU-ra mennek, Serena meg összepakolja a bőröndöt és meg a Brownra.Pakol is, de nem túl boldogan, Blairt meg elkíséri Chuck is, aki nem örül, hogy a csaja koliba költözik a nyárspolgárok közé. Blair szerint nem kell aggódni, mert így lehet belőle királynő, hiszen az UES-ról nem uralkodhat az NYU népe felett.Szegény itt még nem tudja, hogy Georgina lesz a szobatársa de majd lefagy a mosoly az arcáról ebben a szép bordó ruciban.

bb.png

Serena nem akar a Brownra menni, ez világos, Dannel beszél éppen telefonon, aki fél, hogy nem nagyon lesznek az egyetemen sem barátai. Serena szomorú, nem is tudom, hogy Dannek hogy nem esik ez le. Miután leteszik a telefont,Dant leszólítja egy csaj, aki szintén jelentkezett a New Yorker írói ösztöndíjra, de veszített Dannel szemben. Mondjuk legalább benyögi, hogy tetszett az írása és meghívja egy írói klubba, szóva Dan itt lehet nem lesz annyira magányos.Serena indul, Rufus szól, hogy megjött érte a limó, úgyhogy hajts. Dan megy a suliba,meglátja Vanessát Scottal smárolni. Miközben megy a baráti adok-kapok megérkezik limóval Blair és szépen megdumálják, hogy az egyetemen nem ismerik egymást. Miközben mindenki suliban van, Chuckhoz megérkezik ezer cuccal Serena, aki itt fog bújkálni, míg el nem meri mondani az anyjának, hogy kihagyja az egyetemet.

Blair a szobájában tart eligazítást a proli gólyáknak, még hajpántot is ad ajándékba, csak hogy vili legyen, ki kihez tartozik. Áradozik Dorotának arról, hogy mennyire fasza lesz minden, ha meghódítja az egyetemet, meg, hogy egyedül fog lakni, mire megérkezik Georgina, aki nagyon jól játsza a szerepét a mit sem sejtő, a viszontlátásnak örvendő libát. Kicsit később már kettesben balhéznak, pont erre érkezik meg Vanessa, aki pont szemben fog lakni és nem örül egyik szomszédjának sem.Dorota gyorsan új feladatot kap, mégpedig partit kell szerveznie Balir helyett, aki így tervezi a népek meghódítását.

g.png

Serena Chucknak mesél, aki szívesen befogadja és kicsit kifaggatja, hogy Carter is szerepet játszik-e a döntésben. Milyen jó tesó. Megkéri még, hogy menjen el este, mert jön egy fickó tárgyalni és előadja a terveit, hogy hogyan  fog éttermet és mögötte titkos bűnbarlangot működtetni. Senki nem tud erről, mert még nem tuti, de ha megy a buli, akkor előbb lesz egy saját milliója, mint Bartnak.Dan és Vanessa könyvesboltban találkoznak össze, jön  a békülés és Vanessa már mesélne is, mire betoppan Georgina, aki nagyon jól játsza a szerepét és próbálja magát beenni a duóba. Senki nem vevő rá, ezért elsuhanna, majd meghívja a srácokat kávéra, amit Dan szépen visszautasít.Vanessa szerint bocsássanak meg neki, de Dan, nem megy bele a dologba. Nate és a tiltott csaja henteregnek, Nate kivinné már az utcára is, de a csaj nagyon nem akarja felvállalni.Ahelyett, hogy élnék a normális párok életét, inkább bezárkóznak 24 órára, hogy kiderítsék mit útálnának a másikban, ha tényleg járnának.

db.png

Chuck tárgyal, nagyon előadja a terveit és ez be is jön, viszont megérkezik Serena, akinek letört a cipősarka. Chuck elmegy telefonálni, Serena meg véletlenül elszólja magát a titkos tervről. Hoppá, asszem vége a testvéri szeretetnek. Blair japán buliján egy lány jelenik meg összesen,aki elmeséli, hogy a többiek a tv szobában néznek valamit. Visszatérünk Chuckhoz, aki leordítja Serena fejét, jól elhordja mindennek. Blair beront a tv szobába, ahol Georgina szervezte meg a mozizást, Vanessa dokumentumfilmjével. Blair hívja a többieket, elég arrogánsan, de a többiek nem vevők rá és elküldik szépen a fenébe. Reggel Serena Dannél ébred, aki elbújtatta, miután Chuck kidobta.Dan meséli, hogy mennyi ki is barátot szerzett, illetve előadja, hogy Serena kérdezze meg Rufust, mert ő aztán nagy tanácsadó.Georgina bulit szervez, ami miatt Blair kérdőre vonja de sajnos még mindig ő húzza a rövidebbet, mert sajnos Georgina jobban látja, hogy mire van szüksége az egyszerű népeknek. Serena hazamegy Rufushoz, ahol sajnos Chuck már megelőzte, úgyhogy a megértő atyai beszélgetésről le is mondhat.Rufus sajnos bekeményít, de ezzel Serenanál pont az ellenkezőjét éri el.Szegény faszi egyszer akar kemény lenni, és akkor is rosszul sül el. Sajnos emiatt Serena Carterhez menekül, ami meg mindennél rosszabb.

s.png

Blair érkezik egy kávézóba, ahol Dan poénján mulat a nép, mikor Blair megkéri, hogy legyen a partnere Georgina bulijára.Huh..nagy lépés előző reggel óta. Dan eleget tesz a kérésnek és még a hajpántot is kidobja a hajából, majd felérnek a tetőre, ahol Blair sajnos nem örül felhőtlenül a hordós sörnek meg a papírpohárnak, valamint túl hülyén néz, mikor Dan újdonsült haverja tudatja vele, hogy Dan amúgy író. Georgina szépen a lelkére beszél, hogy pattintsa Blairt mert ki fogja használni.Dan láthatóan elgondolkodik ezen, és itt jegyezném meg, hogy valami lett vele a nyáron, mert most tök jó pasi.Nate és a csaja marhulnak, kiderül,hogy Nate őrzi a beszállókártyát arról az útról, mikor Breevel összejött. Serena Carterrel ünnepel, és megérkezik Chuck is. Carter menne, de Serena bosszút forral, úgyhogy oda is pattannak és kiidegelik valamint lejáratják a srácot az idős bankár pasik előtt. Ez mondjuk szerintem is túlzás és nagyon gáz, hogy Serena ebbe belemegy. Szerencsére most Chuck az okosabb és elmegy, de előtte még közli Serenával, hogy aggódott érte és ezért szólt Rufusnak, hogy bújkál. Blair egyedül ácsorog, hallgatja két hülyegyerek intergalaktikus dumáját, de közben érkeznek valakik, viszont még nem tudjuk meg kiket vár a csaj. Scott és Dan dumálnak, jönnek a csajok és valami professzorról, ami miatt Scott nagyon kellemetlenül érzi magát, tehát köze lehet a hazudott életéhez.Ekkor szól közbe Blair, aki köszönti Georginát, majd bevonulnak a krisnák emberkék kántálva és bizony Georgina feje nagyon gőzöl.

b.png

Carter lépne, kérdőre vonja Serenát, aki őt is kihasználta ezért most szépen ott hagyja. Blair átszervezi a bulit egy bárba. Blair arrogáns fellépése miatt előadja a nagyon jófej, tök laza srácot, és lenyom egy totál érzelgős szöveget, amivel eléri, hogy mindenki vele akar maradni és haverkodni meg bulizni. Szegény B, én sajnálom,kicsit rosszul szocializálták, na. Reggel Rufus érkezik Brooklynba, ahol Serena ücsörög. Végre előjön a jófej mostohaapa, és Serena is megbánta minden tettét, úgyhogy jöhet a várva várt beszélgetés.Rufus megértő és kedves, Serena meg hálás a barátságáért, meg azért mert segít neki Lilyvel, meg hát nem nagyon volt apja szegénynek, ilyen meg főleg nem.Bree a mutterjával csacsog, meséli, hogy belezúgott íNatebe. A srác hallja, meg azt is, hogy a mama leteszi a telefont. Ezek után a csaj végre bevállalja a kapcsolatot, Blair meg a MET lépcsőjén panaszkodik Serenának és imádom ezt a két csajt az a helyzet. Végre Blair is belátja, hogy az élet más, mint a gimi, Serena szerint pedig mindkettőjüknek jót tesz az új kihívás.

d.png

Vanessa ebédel, Scott érkezik, hozza a tanárairól szóló összefoglalóját. Nagggyon durván tenyérbe mászó a srác, engem buzira idegesít, de Vanessának bejön a nyál. Serena megy Carterhez bocsánatot kérni, ez meg nyálas ez a gyerek, meg szerintem drogos is, de szöszinknek láthatóan bejön, úgyhogy egy óriási smárolásba fognak bele az utca közepén. Blair pedig Chuck mellé bújik be, és belátja, hogy igaza volt, Chucknak pedig csak ennyi kellett, hogy jobban legyen. Istenem annyira cukik. Dan ébred fel a tetőn, totál szétcsúszva mikor Vanessa hívja, mi pedig meglátjuk, hogy kedvenc vörös démonunkkal töltötte az éjszakát. Viccnek is rossz.

xoxo

Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása