Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Őslények kalandorai 3x05

2013. június 29. 11:00 - FZoli9

Sir Richard Bentley, brit üzletember, Lloyd nevű emberét küldi fel a lakásába néhány dokumentumért. Lloyd a csicsás lakásban található műalkotásokat (hát… fogjuk rá) nézegeti, amikor észreveszi az ott tárva-nyitva álló anomáliát. Egyből csörgeti is a főnököt, megvannak a papírok és nagyon szép az új holmi. Sir Richard értetlenkedik, hónapok óta nem vett semmit. Lloyd leteszi a telefont, pechjére az anomália beszippantja, ő pedig utánamegy, ahol aztán szépen le is gurul egy kisebb domboldalon.

vlcsnap-2013-06-26-22h36m20s203.jpg

Különösebb baja nem esik, a telefon felmarkolása után álmélkodva nézi az erdős-hegyes tájat, majd szemet szúr neki az egyik közeli zöld trutyi. Lloyd elköveti a szokásos hibát, közel megy, mire a zöld trutymó egy nyílásból nagy adag fehér port köp a férfira. Lloyd egyből rosszul lesz és visszaindul főnöke lakásába, ám az anomáliában térde esik. Felhívja Sir Richardot, ám egy köhögő roham miatt beszélni nem tud. Sir Richard „Ki van rúgva!” felkiáltással leteszi a telefont. Lloyd köhögése végül valami fekete por kihányásában tetézik, majd a bezáruló anomália elnyeli őt. A fekete por rohamos gyorsasággal az anomália túl felén látott zöld trutyi alakját kezdi felvenni.

vlcsnap-2013-06-26-22h36m32s78.jpg

James vidáman érkezik az ARC-ba, ám befelé menet szemet szúr neki Connor rengeteg kiterített alsógatyája. Enyhe köhögéssel felébreszti a fiút, majd megkérdezi tőle, hogy mindig ennyivel készül? Tudja, némelyik lény elég rémisztő, de azért ez mégis túlzás. Alig James lelép, megszólalnak az ARC riasztói. Connor ellenőrzi a Diictodonok elrejtett ketrecét, annak bizony ki van rágva az ajtaja és Nancy gubbaszt benne egyedül, Sid sehol. Connor csatlakozik a Becker és Jenny vezette csapathoz, ő Sidet hiszi a riasztás kiváltó okának, bár ezt nem mondja ki teljesen konkrétan. Jenny Helenre tippel, ha valóban ő az, azonnal agyon kell lőni. Nos, egyik tipp sem jött be, a behatoló Danny Quinn. Jenny nem hisz a szemének, Danny szerint lenne mit javítani a biztonságon.

vlcsnap-2013-06-26-22h37m06s127.jpg

Dannyt Lester irodájába viszik kikérdezésre, hogy jutott be, mit akar elérni. Danny továbbra is csatlakozni akar, bármennyire is tiltakozik James. Sir Richard eközben felér a lakásába, ahol megtapogatja a padlón terjengő feketés-zöldes foltot, aztán még jól meg is szagolja az ujjait, melynek következtében egyből köhintenie kell. Felmarkolva az iratokat visszaül a kocsijába, ám egyre jobban köhög, ráadásul utasítja a sofőrjét, hogy kapcsolja fel a fűtést, mert fázik.

vlcsnap-2013-06-26-22h38m03s221.jpg

Connor Siddel kergetőzik az ARC-ban, eközben Sarah laborjába téved. A lány már félig megtisztította a leletet, épp ekkor valamiféle írás kezd kibontakozni. Alaposabban megvizsgálva nem is írás, hanem egy számsor. Sid újra felbukkan, majd sikeresen kikerüli Connort, akit az útja az új botanikai laborba visz, ahol épp Abby foglalkozik a növényekkel. A lány áradozik a laborról, ám Connor láthatóan inkább a szökevény Diictodon keresésével van elfoglalva. Végül csak leáll beszélgetni, Abby Connor szállása felől érdeklődik, ő úgy tudja, egy régi haverjánál szállt meg. A beszélgetés kezdene kényesebb témák felé terelődni, mikor egy munkás nyit be, Sid pedig szépen újra kereket old. Abby meglepődik rajta, Connor viszont kivágja magát, haver épp takarít, csak egy napra hozta el őket.

vlcsnap-2013-06-26-22h38m28s166.jpg

A következő állomás a központi csarnok, ahol épp Dannyt ültetik le további döntésig. Látva a volt nyomozó érdeklődését, Connor elkezd a detektorral büszkélkedni. Dannynek viszont feltűnik egy apró hiba, miért ugrál a képernyő? Sid bizony szórakozott, elrágta a detektor egyik kábelét. Connor egyből munkához lát, James dühödten tudni akarja, mégis miért tart itt bent állatokat, ám ekkor a detektor jelzi az anomáliát, amiről lemaradtak. Hogy teljes legyen az öröm, Christine Johnson is beállít két kísérővel – Wilder kapitánnyal és egy Mark Baker nevű férfival – az oldalán. James gyorsan elküldi Beckert Jennyért, Christine pedig cinikuson tudni szeretné, van-e valami probléma?

vlcsnap-2013-06-26-22h39m10s121.jpg

Jennynek az ARC egyik dolgozója egy ládát nyom a kezébe, mely tele van a Nick után maradt dolgokkal, család híján nem tudták mi legyen velük. A holmiban matatva a kezébe kerül a Nick által széttépett fénykép összeragasztott, Claudia Brownt ábrázoló fele. Az érkező Sarah tudni szeretné mikor készült a kép, mire Jenny elmondja neki, kit is ábrázol a kép, és szinte sokkolja, hogy ő korábban tényleg valaki más volt. Sajna nincs idő mindezt feldolgozni, Becker jön Jennyért, anomália riasztás van. Sarah már ajánlkozna, ám Jenny összeszedi magát és megy.

vlcsnap-2013-06-26-22h39m54s53.jpg

Sir Richard egyre rosszabbul van, hol itt, hol ott vakarózik. A csapat megérkezik a lakásához, Abby és Connor a kilátásban gyönyörködnek, majd utóbbi egy ventillátoros alkotás értelmét próbálja megfejteni. Közben befut Jenny Beckerrel, megvan a lakástulajdonos neve. Hőseink közelebbről – de nem túl közelről – szemügyre veszik a padlón terjengő anyagot, Abby szerint valami gomba, majd mintát vesz belőle, amit aztán Connor kezébe nyom kielemzésre.

vlcsnap-2013-06-26-22h40m31s157.jpg

James gyorsan eldarálva megmutatja a nem kívánt triónak az ARC-ot, de ennyivel nem ússza meg, Christine négyszemközt akar vele beszélni. Sarah befogja Dannyt ládacipelésre, míg Wilder és Baker szemmel láthatóan valamit forgatnak a fejükben. Christine természetesen a leletről faggatja Jamest, de ő nem látta, lehet megsemmisült a tűzben. A másik téma Nick utódja, Lester szerint van pár jó jelölt. Nos, Christine is hozott egyet Wilder kapitány személyében, a miniszter is támogatja. James nem ijed meg, küldje át az önéletrajzát, majd beteszi a többi közé.

vlcsnap-2013-06-26-22h44m15s95.jpg

Connor befut a mintával, tesztelés alá veszi és szörnyülködve tapasztalja, milyen gyorsan növekszik. Egy tárolóba teszi a mintát, majd hívja Jennyt, karantén alá kell tenni a lakást és meg kell találni mindenkit, aki érintkezett vele. Jenny kiadja a parancsot: meg kell keresni Sir Richardot, most! Eközben az ARC-ban Baker a folyósokon első ránézésre céltalanul sétálgat, ám Dannynek szemet szúr a viselkedése. Hiába, a zsaruvér, ráadásul a beszélőkéje se rossz, így végül Sarah nem állítja meg, mikor a somfordáló fazon után megy.

vlcsnap-2013-06-26-22h45m09s119.jpg

Jenny megkapta az infót, Sir Richard a vonatra sietett, ráadásul az egyik ott lévő könyv hátulján rajta van a fényképe, így már arcot is tudnak társítani a keresett személyhez. A nevezett úriember egyre rosszabb állapotban van, a gomba szemmel láthatóan kiütközik a kezén. Az ARC-ban Connor elhagyja a botanikai laboratóriumot, természetesen Baker egyből ide megy be. Annak idején őt sem tanították arra, hogy ne fogdozzon ronda zöld trutyikat, így felnyitja az egyre jobban szaporodó mintát tartalmazó tárolót és megérinti azt. A hatás garantált, görnyedve összeesik. Az utána érkező Danny segíteni akarna rajta, ám Baker ekkor a hátára fordul, a zöld foltok már a fél arcát betakarják, így Danny inkább a riasztót indítja el és bezárja a labor ajtaját.

vlcsnap-2013-06-26-22h45m47s252.jpg

Sir Richard időközben megérkezett a vasútállomásra, Napóleonos kéztartásával természetesen egyből szemet szúr egy ott bámészkodó férfinak. Az ARC-ban Connor és Danny már javában a vegyvédelmis ruhába öltöznek, ők rendelkeznek a megfelelő kiképzéssel. Míg a többiek kintről nézik őket, ők behatolna a laborba, ám már késő, Baker halott, a gomba egyre jobban ellepi a testét. Christine Jamest hibáztatja, megölte egy emberét, ám Lester ellentámadásba megy át, mit keresett egyáltalán tiltott területen? A halottkém elemzése után majd küldi a jelentést, most pedig jobb lesz, ha távoznak. Christine és Wilder elvonulnak, ám kifelé menet a nő tudni akarja, hány beépített emberük van, Wilder szerint két karbantartó. Nos, Johnson kisasszony tudja, hogy James hazudott a leletről, így egy sarok sem maradhat ellenőrizetlen.

vlcsnap-2013-06-26-22h46m19s53.jpg

Az Abby-Jenny-Becker trió is befut a pályaudvarra és azonnal Sir Richard keresésébe fognak. Első körben semmi, így Jenny beküldi Beckert a vonatba, ő pedig már az evakuáción gondolkozik, de ekkor Abby megpillantja a keresett személyt, aki a nevét hallva egyből felszívódik. Az ARC-ban Danny bezsákolta Baker holttestét, majd Conorral a mintát nézik, nagyon gyorsan rá kell jönniük, hogyan lehet megállítani. Eközben a hátuk mögött mocorogni kezd a zsák. Abby már győzködi a többieket, hogy tényleg látta Sir Richardot, amikor megpillantják a férfit. Ő táskáját eldobva kirohan az állomásról, majd a nap bántó sugarai elől egy közeli alagútba fut. Az ARC-ban a zsák felállt, de a vitatkozó Connor és Danny nem vették észre, nem úgy, mint Sarah. Gyorsan figyelmezteti a két pasit, akik kérdő tekintettel fordulnak hátra. A zsákból ekkor tépi ki magát egy két lábon járó zöld humanoid, az egyszerűség kedvéért hívjuk gombaembernek. Egy asztallal átmenetileg sikerül szó szerint a sarokba szorítani, majd kirohannak a laborból. A megérkező Lester tudni szeretné, mégis mi a túró a laborban dühöngő lény.

vlcsnap-2013-06-26-22h47m39s89.jpg

Sir Richard egyre beljebb halad az alagútrendszerben, közben a gombafertőzés eléri a végső stádiumát és ő is gombaemberré változik. Morgása nem hat túl biztatóan a bejárathoz megérkező csapatnak. Az ARC-ban James szárazon megjegyzi, hogy ezt bizony nehéz lesz a rokonságnak megmagyarázni: jó hír – nem halt meg, rossz hír – gomba lett belőle. Gombaembert valahogy semlegesíteni kellene, Sarah adja az ötletet: a gombák szeretik a nedvességet, próbálják meg kiszárítani. Connor feltekeri a fűtést, de a várt hatás elmarad, így James a B terv felől érdeklődik. Sajnos csalódnia kell, B terv helyett kérdő tekinteteket kap. Némi idő után a terv mégis beválik, a gombaember szétrobban, fekete trutyival terítve be az ablakot.

vlcsnap-2013-06-26-22h48m51s45.jpg

Az alagutak hosszúnak és sötétnek bizonyulnak, így a csapat felszerelkezik zseblámpákkal majd Sir Richard keresésére indulnak, aki a hangokból kiindulva nincs messze. Végül egy zsákutcában a falon függeszkedve megtalálják, Becker egyből kiadja a tűzparancsot, ám a lénynek sikerül elkerülni a lövéseket. Az egyik katonát fellöki – egyúttal megfertőzi -, majd elmenekül. Jenny egyből biztonsági konténert kér.

vlcsnap-2013-06-26-22h48m06s100.jpg

Az ARC-ban lévő tagok lángszórókkal fegyverkeznek fel, Lester csőrét igencsak böki, mikor meglátja, hogy Danny is ott sürög-forog. Sarah és Connor győzködik, Danny már többször segített nekik, ráadásul most minden segítő kézre szükség van. James szerint Danny még csak 5 perce van itt, máris zendülést okoz, ám végül engedi menni, de a két ifjúnak maradnia kell. Az alagútban lévők törik a fejüket, hogyan kapják el a két lábon járkáló gombát, mikor Jenny közli a legfrissebb infót: Danny úton van néhány lángszóróval, önként érkezik. Abby és Becker ezen kissé meglepődnek, Abby szerint Danny bátor ember, Jenny más véleményen van róla.

vlcsnap-2013-06-26-22h49m45s67.jpg

Sarah és Connor kintről szemlélik a botanikai labort, a növényeknek annyi. Sid ekkor bújik elő a laborban található szellőzőjáratból, Connor öltözhet be újra, hogy kihozza, de a sisakot elfelejti feltenni. Az alagútban a csapat felfegyverkezett a lángszórókkal, némi vita után eldől, hogy amíg Danny megy elől, addig ő dirigál. A terve egyszerű: bekerítik a lényt és meggrillezik. Abby szerint ez kegyetlenség, az a lény korábban ember volt, lehet még most is az. Nos, Danny hajlik a kompromisszumokra: előbb szépen megkérik, aztán grillezik meg. Egyre mélyebbre hatolnak, végül Becker javaslatára szétválnak.

vlcsnap-2013-06-26-22h51m32s111.jpg

Connor megpróbálja elkapni Sidet, ám miközben kis Diictodon visszamászik a szellőzőbe, ő felrúg egy folyadékot tartalmazó flaskát, mely a fekete trutyira borulva azonnal beindítja a gomba szaporodását. Amit hamunak hittek, az több millió spóra, ha bejut a szellőzőbe, nekik annyi. Connor Sarah-val üzen Dannyéknek, ne használják a lángszórókat, különben megfertőzik fél Londont.

vlcsnap-2013-06-26-22h51m59s139.jpg

Sarah hiába telefonál, a föld alatt rossz a vétel, Jenny nem érti, mit mond, végül a vonal megszakad. Ez bizony pech, mert a gombaembert sikerült újra sarokba szorítani. Sarah újra hívja Jennyt, ezúttal átmegy a lényeg és még időben elkapják a lángszórókat, a gombaember pedig újfent menekülni kezd. Danny gyorsan telefonál, egy furgon felől érdeklődik.

vlcsnap-2013-06-26-22h52m18s67.jpg

A laborban egyre rosszabb a helyzet, de szerencsére Connort megszállja az ihlet: ha a gomba szereti a meleget, akkor biztos nem komálja a hideget. Kinyitja az egyik hűtőt, mire a gomba visszahúzódik előle, igazolva az elméletét. Egyből kéri Sarah-t, hogy tekerje le a hőmérsékletet amennyire csak lehet. A lány aggódik miatta, meghalhat, ám Connor ki fog tartani, így kint Lester is rábólint a dologra. A gombaember eközben a felszín felé tart, a furgon szerencsére hamarosan a helyén lesz. A laborban Connor majd megfagy, de a gomba a -15 fok ellenére tovább szaporodik. -25 alatt aztán végre elpusztul, Lester egyből kihozatja a teljes átfagyott fiút, majd megy hűtőkocsit rendelni. Erről tájékoztatja a kinti csapatot is, ám a sarokba szorított gombaembert nem lehet sokáig ott tartani, így Danny kiadja az ukázt: Lester készítse elő a terepet, az ARC-ba viszik a lényt. Sikerül a gombaembert a furgonba terelni, Danny egyből bepattan és elhajt. Jenny szerint kicsit túljátssza az alfahím szerepét, ám ekkor a furgon visszatolat. Nincs GPS a kocsiban, Jennynek mutatnia kéne az utat.

vlcsnap-2013-06-26-22h52m48s111.jpg

Az ARC-ban előkészítik a főcsarnokot, hűtőgázokat vezetnek be, Connor szerint hamarosan hidegebb lesz, mint az Északi-sarkon. A megérkező Dannyéket Connor erről telefonon tájékoztatja, öt perc múlva éri el a terem hőmérséklete a megfelelő szintet. Sajna gombaember nem egy türelmes alkat, kiszakítja a furgon ajtaját és meglép. Valahogy be kell terelni a csarnokba, ehhez szén-dioxidot fognak használni, Abby és Jenny a jegesedő csarnokban lévő tűzoltó készülékekért indulnak. Danny és Sarah a lény nyomára bukkannak, bemászott a szellőzőbe, ami pont a központi terembe vezet, pont ahova egyébként is terelnék.

vlcsnap-2013-06-26-22h53m49s192.jpg

Jenny és Abby felmarkolják a tűzoltókat és távozni készülnek, amikor Danny hívja Jennyt. Ő Abbyt előreküldi, majd fogadja a hívást. Danny közli az infót, a lény a terembe tart. Jenny lemerevedik, hisz ő még ott van, mire a háta mögött a gombaember leugrik a szellőzőből. Megpróbál elfutni előle, ám az elállja a menekülési utat, így a szén-dioxiddal tartja sakkban, miközben a többiek tehetetlenül szemlélik az eseményeket az üveg túloldalán.

vlcsnap-2013-06-26-22h54m30s103.jpg

A szén-dioxidtartály hamar kiürül, a hideg pedig először Jennyn teszi meg a hatását, a földre roskad. Danny ismét nem bír magával, beront a terembe, hogy magára vonja a lény figyelmét. Az ő szén-dioxidja is elfogy, ám sikerült kellő időre elvonni a gombaember figyelmét, végre megfagy, majd darabokra törik. A csapattagok egyből rohannak be Jennyhez, de őt is megfertőzte a gomba, meg kell várniuk míg elpusztul, addig nem segíthetnek rajta. Óráknak tűnő másodpercek után a gomba lehull Jennyről, akit egyből visznek is ki. Azonnal lélegeztetni kezdik, de Abby elsőre nem érez pulzust. Némi küzdelem után ez szerencsére változik, a felébredő Jenny Nicket szólítja. Valamivel később Jenny az egyik laborban üldögél, kezében Claudia Brown fényképével. Az érkező James az állapotáról érdeklődik, vicceskedve megjegyzi, hogy ezentúl másképp tekint a gombára, ám a lány komolyra fordítja a szót, valamit meg kell beszélniük.

vlcsnap-2013-06-26-22h55m17s62.jpg

Lester megtréfálja Christine-t. Elismeri, hogy szükség van a csapatában egy olyan emberre, mint Wilder kapitány, ám Johnson kisasszony korán örül, James nem akarja őt elvenni tőle, az új csapatfőnök Danny lesz, a miniszterrel már le is egyeztette. Christine nem tehet mást, gratulál neki, majd elvonul. James reméli Danny egyetért a döntésével, aki persze igennel válaszol, ha a többiek is egyetértenek. Eleve ők döntöttek, illetve leginkább Jenny. Danny még Lester után szalad, mennyi lesz a fizetés? Amikor Jenny felől érdeklődik, csak bánatos arcokat lát, egyből leesik neki, hogy titkolnak valamit előle.

vlcsnap-2013-06-26-22h55m44s72.jpg

Jenny javában pakolja a cuccát az öltőzőben, az érkező Danny kerek-perec megmondja neki, hogy nem mehet el. Jenny már döntött, a csapat Nické volt, mostantól pedig Dannyé. Ő ma meghalt, addig szeretne elmenni, amíg tud. El akarja felejteni az ARC-ot, a lényeket, az anomáliákat és legfőképp Nick Cuttert és Claudia Brownt. Danny szerint megpróbálhatja, de nem fog menni. Jenny erre nem szól semmit, egy utolsó kézfogással sok sikert kíván Dannynek, majd magára hagyja. Utoljára körbenéz még a központi csarnokban, majd mosolyogva elhagyja a helyet.

vlcsnap-2013-06-26-22h57m13s152.jpg

Connor szép álmokat kíván a két – már befoltozott dobozban – ücsörgő Diictodonnak. Az arra sétáló Lesternek ezúttal leesik a tantusz, Connor ott lakik? A fiú persze magyarázkodik, ez csak átmeneti dolog. James végül felajánlja a városban található lakását, ahol hét közben szokott megszállni, és legyen oly szíves, vegyen fel egy nadrágot. Lester a Diictodonok hangját hallva már sejti, hogy valószínűleg ezt a döntését még nagyon megbánja.

vlcsnap-2013-06-26-22h57m35s174.jpg

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása