Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

The Big Bang Theory 2x09 - The White Asparagus Triangulation

2013. június 28. 11:00 - Szakee

A mai részben elég sok érdekességgel fogunk találkozni Sheldon részéről, kapaszkodjunk, kemény lesz!

Penny és Sheldon már a földszinten találkoznak, Sheldon pedig mindenképp szeretne beszélgetést kezdeményezni. Még utána nézett pár „szlengnek" is, szóval jól felkészült a dologra. A szokásos hogy vagy? kérdések után rá is tér a témára: Leonard és Stephanie (a bögyös vörös az előző részből) járnak, Sheldon azt szeretné, ha Penny nem veszélyeztetné ezt a kapcsolatot. Sheldon semmilyen célzást nem ért, nem járatos a témában, meg amúgy is, a szarkazmus nem az erőssége.

vlckép00002(1).png

Máris egy hármasrandiba kapcsolódunk, Sheldon a harmadik kerék szerepét tölti be ebben a kicsit boldogtalan tricikliben. Cooper most Stephanie-val is beszélgetést kezdeményez, én már kezdem úgy érezni magam a kérdéseitől, mintha több hetes kínzás után Guantánamoban történne ugyanez. Ez a feszélyezett hangulat csak addig tart, míg ki nem derül, hogy Sheldonnak és Stephanie-nak van egy közös pontja: Stephanie dolgozott abban a kórházban, ahol Sheldon született. Shelly már meg is nyílik, rögtön jönnek is a sztorik, arról hogyan épített magának CT-t 12 évesen.

vlckép00003(1).png

Sheldon és Leonard a konyhában beszélik meg a történteket, Leonard már most ideges, kell a fenének ez az őrült még ilyenkor is. Sheldon pedig elmagyarázza, hogy neki kötelessége itt maradni és segíteni Leo-t mert csak így kerülhet egy orvos a csapatba.

vlckép00004(1).png

A moziban bögyi-vöri és Leo azt hiszik, hogy megszabadultak Sheldontól, de ő ennél sokkal okosabb, nem lehet csak simán lerázni. Miután már a randit megzavarta, alkalmasnak érzi az időt, hogy komplett idiótát csináljon magából, mialatt megkeresi, hol a legjobb a terem akusztikája. A legjobb helyet Leonard már elfoglalta, ezért kicsit furán fognak mozizni.

vlckép00005(1).png

Éjjel Sheldon ébreszti Leo-t, mert bögyi-vörinek a Facebook-ján még mindig egyedülálló, és hát ez ugye nem jó jel. Jó ezt egy ilyen nagy szakértőtől hallani, mint Dr. Sheldon Cooper. Leo leginkább egy fekete lyukba kívánná ilyenkor Shelly-t, mi meg ezt megértjük.

vlckép00006(1).png

Sheldon már megint Penny-t zaklatja, de már visz magával kaját is, hogy legyen ürügye bemenni a lakásba. Na itt lőtt egy újabb öngólt, mert Penny-nek enyhén szólva sincs rendben semmi a lakásban, Sheldont ez eléggé feszélyezi (jó mondjuk őt szinte minden, ami nem fér bele a kis világképébe). Shelly azért jött át, hogy kiderítse, miért szakított Penny Leonarddal, hátha ezzel megmentheti a mostani kapcsolatát.

vlckép00007(1).png

Az ebédlőben Sheldon kemény fába vágja a fejszéjét, amikor megkérdezi Raj-t és Howardot, hogy világosítsák már fel őt ezzel a randizós meg hasonló dolgokkal kapcsolatban. Na azért hamar kiderül, hogy nem neki kell a segítség, csak Leo-t és bögyi-vörit kellene egyben tartani. Csak hát ez matematikailag lehetetlen, ha az előző kapcsolatait nézzük, már rég szakítaniuk kellett volna. A srácok csak irreleváns ötleteket tudtak adni, hiába, annyi közük van a nőkhöz, mint szabolcsi TSZ-elnöknek egy űrhajóhoz – láttak már olyat, de nem értik, hogy működik, az meg tuti, hogy bele nem fognak kerülni.

vlckép00008(1).png

Dr. Cooper sokadjára is Penny-t zaklatja, de most korábban nyit ajtót, nem várta meg a harmadik kopogtatást. Sheldon ezért az ajtófélfán még kopog hármat, meg egy halk Penny-t is elereszt, csak hogy tiszta maradjon a lelkiismerete. Ajándékot megint hozott, szóval tuti megint lesz valami hülye kérdése. És lám, be is futott időben a Sheldon expressz: hogy állsz a menstruációs ciklusoddal? Penny rögtön faképnél hagyja Sheldont, nagyobb ajándékkel ahhoz, hogy ezt megbeszéljék.

vlckép00009(1).png

Újabb randi, szó szerint gázos a helyzet, Leonard beleevett a sajtmártásba, amitől kitört a vulkán. Megint előkerül Sheldon, nem jó ómen. Egy befőttes üveget próbál kinyitni, de úgy csinál, mintha nem menne, hogy Leonard megmutathassa bögyi-vörinek, hogy ki is itt az alfahím. Nem is egy sitcom lenne, ha Leo-nak sikerülne kinyitni az üveget. Ehelyett viszont összetöri, megvágja a kezét. Bögyi-vöri ránéz: Hűha, ide kell majd egy pár öltés – mondja. A jó hír hallatán Leo visszaereszti a szabadba a kis Vukot. Na ilyen egy tökéletes randi!

vlckép00010(1).png

Már bent a kórházban Shelly dicséri a varratot, nagyon jó munkát végzett a bögyi-vöri. Leonard még sírt is, amit mindenki jól megemlít neki. Viszont ezzel a kis kerülővel kiderül, hogy nem lesz ma hancúr.

vlckép00011(1).png

Kicsit később, mikor a srácok otthon kajálnak, Penny jön be, gratulál, hogy most már hivatalosan is járnak, kint van Facebook-on is. Csak hát nem Leo változtatta meg a státuszt, hanem Sheldon volt az, mivel közel érezte a végét a kapcsolatnak, ezért be kellett szállnia. Leonardból most tört ki a vulkán, mondjuk kicsit másképp, mint a sajtmártás után. De a történetnek nincs még vége, mert közben valami más is történt, bögyi-vöri visszajelölte Leo-t. Most már hivatalosan is járnak...

vlckép00012(1).png

... azt nem tudjuk, meddig, de ha Sheldon továbbra is így ügyeskedik, akkor abból akármi is kisülhet!

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tengeritehen 2013.07.01. 11:56:14

1-4. évadig végignéztem egy fenékkel az összes részt, de erre valahogy nem emlékszem. Most kezdhetem elölről:( :D:D:D

Szakee 2013.07.09. 22:23:05

@tengeritehen: sok volt a jóból, azért nem emlékszel minden részre :D De a hogyvoltok átolvasásával simán eszedbe juthat jó pár rész.
süti beállítások módosítása