Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Bosszú 2x18 - Álcázás

2013. június 20. 11:00 - fuszulykavirág

Halloween közeledik, Graysonéknál álarcos bál lesz, Declan faragja a tököt, Charlotte az egyetemi jelentkezését írja, Nolan pedig megszállottan nyomoz a Falcon után, vagyis Padma után. Mindegy, a lényeg, hogy nyomoz. Tényleg megszállottan. Emily ki akarja rángatni őt ebből, ezért azt ígéri, segít megtalálni Padmat. Victoria nagyban tervezgeti a bált, meg azt, hogy kivel hozza össze Danielt, amikor is kap egy rejtélyes levelet: a postai bélyegző 1973-at mutat rajta, a feladó pedig a fia. Na ez nem Daniel lesz, hanem a másik. Akit születésekor állami gondozásba adott a lányanya.

1.JPG

Nyilván Emily keze van a dologban, aki éppen azt tervezgeti Aidennel, hogy megtorpedózzák a terroristák befektetéseit, hátha azzal előcsalogatják őket, és visszakaphatják Padmat. Conrad készül a lakossági fórumra, Jackről kiderül, hogy született választási tanácsadó, Ashley pedig elcsacsogja Victoria rejtélyes levelét. Hogy semmi ne zavarhassa meg az eseményt, Conrad kap egy kis dugót a fülébe, hogy segíthessenek majd neki a rázós kérdéseknél. Aiden meg is keverte gyorsan kicsit a terroristák pénzét, és az új fő-terrorista meg is jelent azonnal Daniel irodájában.

Nolan összekapta magát, meg is látogatja Jacket, aki éppen ki akarja játszani Conradot a fülhallgatóval és azzal a felvétellel, amit a jóRyantől kapott (amin Amanda megöléséről beszélgetnek). Emily békejobbot nyújt Victoriának, és meghívást kér az álarcos bálba, de nem kap. Kicsit célozgat még arra, hogy Victoria mennyire jó anya, de meghívó ezért sem jár. A főterrorista közli Daniellel, hogy azonnali hatállyal minden befektetésüket elviszi a cégtől, figyelmezteti Danielt, hogy Aiden talán nem az, akinek látszik, és tagadja, hogy megfenyegették volna őt meg Emilyt. Na ebből vajon mennyit fog fel a szépfiú?

2.JPG

Daniel megkönnyebbül, gyorsan randira is hívja Emilyt, persze a bálra, naná, hogy igent mond Emily. Victoria kap egy nagycsokor fekete rózsát, a kártya szerint a fiától, aki az ígéri, hogy a bálon ő is ilyet visel majd. Kezdenék aggódni Victoria helyében, mert ennek nem lehet jó vége. A főterroristát Aiden várja a kocsijában, fegyverrel, és Padmat akarja. Közben Conrad ígérget mindent, mint egy igazi politikus, Jack és Nolan pedig eléggé összezavarják egy kérdéssel, meg azzal, hogy a fülére játsszák a gonoszRyanes beszélgetést. Mindenesetre bátran kiáll, és azt mondja, hogy újra fogja nyitni a David Clarke ügyet. Hát majd meglátjuk.

3.JPG

Conrad megtalálja a rózsákat és a kártyákat, Victoria pedig azt állítja neki, hogy az anyja pasijától esett teherbe, de elvetette a gyereket, és valaki csak egy rossz tréfát űz most velük. Conrad megsajnálja, majd együtt megoldják. Aiden magával hurcolja a főterroristát, aki megmutatja neki az éppen ma reggel elhunyt Padmat (előtte még 6 hétig fogságban volt, éppen most ölték csak meg), úgyhogy Aiden hirtelen felindulásból megöli a főterroristát (nagy a fluktuáció ebben a pozícióban), és már szirénáznak is a rendőrök odakint.

4.JPG

A Grayson partin felkerülnek a maszkok, Victoria kutatja a fekete rózsát viselő férfit (a fiát), de csak Emilyt találja – nagy bánatára. Zajlik a parti, smúzol mindenki, Conrad pedig magyarázkodik a David Clarke ígéret miatt. Conrad nem tudja, ki hozta teljesen zavarba a fórumon, de már Ashleyt is képes meggyanúsítani. Vagy lényegében bárkit, aki él és mozog. Victoria kitartóan kutatja a fekete rózsás fiát, de csak azt a lányt találja, akit Daniel mellé nézett ki – hiába. Merthogy már a bulvár média is megírta, hogy újra összejöttek Emilyvel. Victoria gyorsan le is teremti kisfiát, hogy micsoda veszélynek teszi ki ezzel magukat, de Daniel csak nevet, és visszaszolgáltatja Anyunak a két golyót, ami a fenyegetés része volt.

5.JPG

Nolan megtudja, hogy Padma meghalt, kiborul rendesen, le is lép, de Emily még marad, neki dolga van. Charlotte közben felképeli az egyik barinőjét, aki csúnyákat mond a nemrégiben elhalálozott Amandára, Emily pedig megtudja, hogy már az újságok is írnak a felújuló románcáról Daniellel, nincs visszaút. Victoria még összeszólalkozik egy kicsit Jackkel, majd megpillantja a maszkos férfit a fekete rózsával, utána ered, de eltéveszti szem elől, és el is ájul. Nagyon látványos. A rózsás férfi még biccent Emilynek, majd távozik. Másnap reggel Conrad az ájulásról faggatja Victoriát, és azt gyanítja, hogy nem is elvetetve az a gyerek anno, és most itt kísérti Victoriát, aki bizonyítékot ígér.

6.JPG

Emily és Aiden civakodnak reggel egy kicsit Daniel miatt, aztán tervezgetik a Nagy Terv további lépéseit. Jack látni kívánja Ashleyt, ugyanis a segítségét kéri, hogy fogjanak össze Conrad ellen. Nem tudom, mennyire őszintén, de a lány belemegy. Padma halála kapcsán a rendőröknek gyanús lesz Nolan, aki azonban nem beszélget velük, Victoria pedig meglátogatja a helyet, ahol anno megoldották a gyerekproblémáját. Hát itt bizony apácák vannak, a kis Victoria pedig bizony megszülte azt a gyereket, és az apácák gondoskodtak az örökbeadásáról. Victoria távozása után Emily telepszik le a nővér mellé, és mondja el nagy, sírós szemekkel: terhes, nincs hova mennie. Azzal mégse kezdhetett, hogy rákérdez, hova adták örökbe Victoria gyerekét.

Címkék: bosszú revenge
23 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fofofo 2013.06.20. 14:13:39

Végre megint láttam egy részt, a két évadból összesen kb. a harmadikat. Nem mintha a hv nem lenne tökéletes, de így mégis más :)
Azért remélem, Victoria fia egy új szereplő lesz, nem derül ki, hogy pl. Nolan az.

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.06.20. 19:25:00

Namármost! irtóra vártam a posztot, menő lett megint! A problémám az, hogy ezt a részt is szanaszét izgultam és pattogtam, és már nem emlékeztem rá, hogy miután a korábbi részeknél a sajátjaimat már rég lerágtam, kinek is ígértem be a végtagjai lerágását. A jószágom meglátta az őrületet lángolni a szememből, elbújt. Most az orrommal vagyok kénytelen gépelni. Tekintettel arra, hogy kicsi, tartok tőle, hamar elkopik. Kinek a karját is akartam lerágni? Muszáj utánanéznem.

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.06.20. 19:34:04

Lábjegyzet: Nagyon-nagyon bolhaszarnyi betűvel szedve, és az orrom alatt sutyorogva elmotyogva: kevés a Nolan kép.
(és zárójelbe is tettem)

Gabba 2013.06.20. 20:57:47

szegény Padma, szegény Nolan, szegény nughop...

Gabba 2013.06.20. 20:59:39

@aggyistenbiri: fuszulykáét akartad lerágni, kis kannibál :)

fuszulykavirág 2013.06.20. 21:09:41

Igen, én voltam a kiszemelt áldozat... reméltem, hogy megúszom. Ellenkező esetben nem lesz mivel posztot írnom/Nolan képeket válogatnom...:)

Gabba 2013.06.20. 21:13:13

@fuszulykavirág: a 3. évadot is fogod majd tolni, ugye?

fuszulykavirág 2013.06.20. 21:14:53

@Gabba: hát ha marad hozzá kezem :)

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.06.20. 21:16:29

@Gabba: azóta már eszembe jutott, lapítottam is.
@fuszulykavirág: még csak a bal lábadnál tartok. Na de majd ha te is az orroddal gépelsz, azt majd kibeszéljük, mennyire nehézkes és kellemetlen szituáció. Én már kezdem megszokni, néha melléütök, de semmi komoly.

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.06.20. 22:18:57

Néni nem véletlenül kezdte morzsikálni a gyöngyeit, és buzgón imádkozni. Hazudós!

Berix 2013.06.21. 10:26:09

Micsoda izgalmas rész, már megint! Hiányolom azt a Nolan képet, amikor felült az asztal sarkára:)

fikusz9 2013.06.21. 13:49:47

@aggyistenbiri: csak óvatosan, Biri, fuszulynak vannak pártfogói. Komolyak is.
Nem állítom hogy egy lábrágás olyan lenne mintha Emily Thornba kötnél bele, de majdnem egyenértékű vele. :-)

W.Jack. 2013.06.21. 20:40:48

@Gabba: :) Szegény nughop már vagy 5. napja vízen bolyong (nem, nem a felületén járva, az állítólag keveseknek megy csak), kész csoda, hogy még a betűket látom :) Talán jobb is, hogy nem láttam a szomorkodó Nolant. De ha már búcsút kellett venni Padmától: akkor szegény Gabba :)
@fuszulykavirág: Köszi a hv-ot, most külön jól jött a leírás. Kíváncsi leszek, vajon Ashley tényleg segít-e majd Jacknek, és nagyon bízom abban, hogy Victoria örökbe adott fia nem olyasvalaki lesz, aki már szerepel (az már nekem is sok lenne, pedig egész elfogadó vagyok), hanem egy új ember bukkan fel a színen.

Gabba 2013.06.22. 00:19:41

@nughop: Nolan miatt vagy szegény, aki most szomorú, te meg bírod őt :)

Nekem még ott van Felicity az Arrow-ból, meg Claudia a 13-as raktárból :)

W.Jack. 2013.06.22. 06:01:45

@Gabba: Értettem, hogy emiatt írtad, de én most olyan szinten sajnálom magamat a meleg miatt, hogy szegény Nolanre alig maradt sajnaló kapacitásom:) Emellett a hóvakság mintájára nekem most vízvakságom van szerintem, így amúgy sem látnám momentán milyen kis helyes :)

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.06.22. 10:34:57

@fikusz9: ha ismernél, tudnád, hogy sosem emelnék kezet (fogsort) fuszulyra, csak a levegőbe puffogtatok (fogsort). Nem mintha betojtam volna a pártfogóktól, még a mégoly komolyaktól sem (pedig de) :)
Nekem is kell olyan, hol kaphatni??? (nem fogsor, az van) Megvan, pártfogót kérek szülinapomra! Kösz az ötletet, hála!

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.06.22. 13:31:51

@Pácsó Ármándó: szülcsinapcsira kértem, vedd fel a kapcsolatot az illetésekkel. De Ne már! Te mint aki a pártomat fogod? Te is érzed, hogy ez több mint vicces.

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.06.22. 13:45:37

(megvettettem 1 számmal nagyobb szandit mert belezúgtam, az gáz?)szerencsére szabályozhatós a pántja. úgy nézek ki benne mint egy nyomtatott Lö betű. D szekszi Lö betű. Tetszik.

Pácsó Ármándó 2013.06.22. 14:35:07

@aggyistenbiri: Úgy terveztem egyszer-kétszer azért hagynám hogy elfenekeljenek, mert állítólag rád fér :-)

@aggyistenbiri/2: Képet! :-)

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.06.26. 22:10:09

aztaaa. Madeleine Stowe megint nagyon nagyot alakított. Várom a hogyvoltot. (most nem rágtam le senki végtagját)

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.06.26. 22:24:37

@Pácsó Ármándó: nem volt olyan köröm- és végtagrágósan izgi ez a rész, inkább a rejtett elfojtott indulatokra hegyeződött ki, azokat pedig bírom kezelni, elég csak magamra gondolni. egyszer volt csak, amikor majdnem agylobbot kaptam, amikor a két nagyon fiatal hekker emberek sorsáról akart dönteni játékgépezéssel. akkor mérges voltam.
(rágóm van, kösz, olyan erős, hogy lefagy tőle az agyad. még a télen vettem, hogy tisztítsa az orromat)
süti beállítások módosítása