Folytassuk akkor Richard Armitage Hobbit előtti munkásságának feldolgozását, most egy romantikus sorozattal, mely Elizabeth Gaskell azonos című regényét viszi képernyőre, négy részben. A Válaszcsapással ellentétben jelen esetben olvastam a sorozat eredetijéül szolgáló regényt (kétszer is), de a nagyon nyilvánvaló eltéréseken kívül igyekszem nem fennakadni azon, ha az alkotók nem követik hűen – mondjuk nem is igazán lesz lehetőségem ezen rágódni, mert meglehetősen korrekt lett a feldolgozás. Sőt, megszereztem a sorozat eredetijét, amiben minden rész jó öt-hat perccel hosszabb, mint az itthon leadott, a hogyvót az alapján készült. Szóval.

Londonban nyitunk, egy elegáns Harley Street-i házban, pontosabban meg nem jelölt évben, de miután a regény 1854-ben jelent meg, gyanítom nagyjából az írónő „jelenében” járunk. Ismerkedjünk meg a szereplők közül néhánnyal. Főszereplőnk Margaret Hale, akit fiatal kora óta nagynénje, Mrs. Shaw nevel. Szülei Mr. és Mrs. Hale a vidéki (déli) Helstone-ból adták Londonba Margaretet, nyilván, hogy olyan nevelést kapjon, ami az előkelő társaságban is megállja a helyét. Mielőtt a család vidéken újra egyesül, egy jelentős esemény szemtanúi lehetünk: Margaret unokatestvérének, Edith Shawnak, illetve most már Lennoxnak az esküvőjét ünneplik. Margaret nagyon boldog unokahúga boldogsága láttán, de – ahogy azt Edith sógorának, Henry Lennoxnak röviden elrebegi – ő szívesebben menne férjhez imádott faluja kicsi templomában, egyszerű ruhában, mindenféle felhajtás nélkül. Henry nagy levegőt vesz – gyanítom szívesen látná magát a vőlegény szerepében – de annyiban hagyja a témát.

Kicsit előre ugrunk az időben, Margaretet vidéken látjuk viszont, amint szokásos sétáinak egyikén elaludt az erdő szélén, a fűben. Aranyos, na. Henry Lennox érkezik, ha már ilyen sokat beszélt erről a gyönyörű helyről új rokona, hát eljött megnézni. Margaret hazaviszi a szüleihez, majd sétálnak is egy nagyot, aztán amikor a templomhoz érnek, Henrynek rögtön beugrik, hogy nemrég az esküvőn Margaret ezt a templomot említette, mint ahol szívesen férjhez menne. Úgyhogy ha már erre járnak, kap az alkalmon, és leánykérésbe kezdene, de nem jut sokáig: Margaret pár suta mondat után leállítja – mert neki még esze ágában sincs férjhez menni. Így hát Henry kénytelen az állát felkötni, és sebeit nyalogatva sértetten elvonulni.

Ismét ugrunk előre az időben, nagyjából egy hónapot. A Hale család Dixonnal, a cselédjükkel együtt vonaton utazik, úton vannak az északi Miltonba, egy iparvárosba, mert a családfő az oda költözés mellett döntött (az okokról majd később). Mrs. Hale morcos is rendesen a változás miatt, és akkor sem lesz jobb a kedve, amikor megérkeznek a füstös városba. Hát igen, eléggé nagy változás a zöldből egy zajos, poros helyre költözni. Az asszony sírdogál egy kicsit, még a vonaton, de aztán csendben követi urát és lányát.

Másnap Margaret és az édesapja járni kezdik a várost (külön-külön), hogy megfelelő házat találjanak maguknak. Maradjunk annyiban, hogy a felhozatal hagy némi kívánni valót maga után. Amikor Margaret az egyik házba betoppan, épp hallhatja a tulajdonos és egy másik férfi beszélgetését: őket tárgyalják ki, nevezetesen, hogy Mr. Hale lelkész volt délen, de elhagyta a plébániáját – lehet min nyelvet köszörülni rendesen. Margaret büszkén lép közéjük, és a ház béréről érdeklődik a tulajdonosnál. A másik férfi fellengzősen szól közbe: a főnöke, Mr. Thornton kérte meg őt, hogy segítsen Mr. Hale-nek házat keresni, és a főnöke szerint ez a ház tökéletes lesz. Margaret felhúzza magát: mégis ki ez a Mr. Thornton, hogy jobban tudja, mi jó nekik? Vigyen hozzá, utasítja a férfit, majd én beszélek vele.

Így is történik, a férfi egy gyárhoz viszi Margaretet, itt él és dolgozik Mr. Thornton. Amíg a férfi előkeríti főnökét, Margaret várjon szépen az irodában – hősnőnknek azonban negyed óra múlva elege lesz, és maga indul megkeresni a sokat emlegetett férfit. Belép a gyárba, ahol munkások hatalmas szövőgépek mellett dolgoznak, és mindent apró, folyton szálló fehér szösz borít. Na ja, messze vannak még azok az idők, amikor a cefet munkakörülményekért jól meg lehet rángatni a gyárosokat.

Szóval Margaret be, és rögtön meg is ismeri Thornton „kedvesebbik” oldalát: a férfi épp rajtakapja egyik munkását, aki pipázott (ennyi gyapjú és szövet között meglehetős felelőtlenség mondom én) és laza egyszerűséggel ütni, rúgni kezdi. (Itt írnám le azt a hosszú ideje a fejemben járó gondolatot, miszerint Armitage akkor a legjobb, ha dühös karaktert kell játszania, hát még ha őrjönghet, mint most.) Margaret persze közbelép, hogy a férfi hagyja abba, de annak épp elöntötte a szar az agyát, és az ebben a pillanatban megérkező munkatársával (aki idekísérte hősnőnket) egyszerűen kihajíttatja Margaretet.

Később a Hale házban Dixon, Mrs. Hale szobalánya jelentkezőket hallgat meg a család számára alkalmazottnak, nulla sikerrel – a városiak nem igazán akarnak nekik dolgozni. Miért is? Mert hát megy a pletyka az ide költözött újakról, nem tudják mifélék, csak annyit hallottak, hogy a családfő elhagyta lelkészi hivatását. Mrs. Hale ugyanezt említi a férjének, aki végre előadja családjának, hogy miért vannak itt: új püspök lépett hivatalba, aki minden lelkésztől azt kérte, erősítse meg a fogadalmát – ő azonban úgy érezte, erre képtelen. Kétségek gyötörték már egy ideje a hitével kapcsolatban, így nem tett újra fogadalmat, hanem elhagyta az egyházat, és felcsapott miltoni tanárnak A felesége rettentő dühös, de lenyeli a mérgét, Margaret pedig némán tűri szülei vitáját.

A lány később épp a városban igyekszik valahová, amikor összefut egy halom ebédre igyekvő munkással. Azok rögtön piszkálni kezdik, a kalapját húzgálják, lökdösik stb., mire végre egyikük kimenti szorult helyzetéből. Margaret ijedt és nagyon hálás, a férfi pedig figyelmezteti: ebédidőben többé ne császkáljon a gyár közelében, mert ugyanígy járhat.

Hazaérve aztán érdekes találkozásban lesz része: apja lelkesen bemutatja első magántanítványát és újdonsült barátját, aki nem más, mint John Thornton. Margaret még élénken emlékszik a férfi első „bemutatkozására” nem sokkal korábbról, így rögtön bajszot is akasztanak: a lány lekezelően felemlegeti, hogy megvert egy munkást, a férfi pedig védi az álláspontját: hatalmas tűz is lehetett volna a munkás dohányzásából, ami emberéleteket veszélyeztet, jogos volt az erőszak. Nincs megegyezés, a férfi némileg sértetten elüget, bár előtte azért megemlíti, hogy édesanyja nemsokára ellátogat majd hozzájuk. Oké.

Margaret a város feletti dombokon sétálva egy vele nagyjából egyidős fiatal lányba botlik, akit ismerősnek talál, meg is szólítja. Igen, látták egymást a Marlborough Gyárban, azaz Mr. Thorntonnál, amikor a férfi ököllel intézte el a munkását. A nő épp az apja elé igyekszik, aki a Hamper Gyárban dolgozik – meg is érkezik, mi pedig felismerjük, hogy nem sokkal ezelőtt ő mentette ki Margaretet szorult helyzetéből, amikor a vicces kedvű munkások ebédidejükben az utcán piszkálták. Most már nevük is van új ismerőseinek: Bessy és Nicholas Higgins. Hősnőnk a nagy megismerkedés örömére mindjárt meg is látogatná őket otthonukban, a férfi azonban elutasító: északon nem szokás valahova csak úgy beállítani.  Aztán megenyhül, Margaret vegye úgy, hogy meg van hívva, és jöhet, ha akar, de úgyis elfelejti őket. Margaret leforrázva marad hátra, ki kell még ismerni az északi szokásokat, na.

Másnap Mrs. Thornton, és a lánya, Fanny érkezik Hale-ékhez vendégségbe. (Tegye fel a kezét, aki tudta: a Mrs. Thorntont alakító színésznő Jeremy Irons felesége!!) Csak Margaret és az édesanyja vannak itthon, ők ülnek le beszélgetni a két nővel, akik meglehetősen fenn hordják az orrukat. A beszélgetés nehezen indul. Mrs. Thornton eléggé lekezelő, és rögtön kellemetlent kérdez: Miért jöttek a városba? Aztán a fiával dicsekszik, miszerint a miltoni lányok futnak utána, erre Margaret óvatlanul elneveti magát, mire az asszonyság vérig sértődik. Lányával együtt távoznak, bár előtte még meghívják a háziakat vendégségbe – azaz ha sértetten ügetnek is el, a kapcsolat a két család között fennmarad (nyilván Mrs. Thornton figyelemmel van arra, hogy fia milyen jóban van tanítójával).

Mr. Hale később vendégségbe érkezik Thorntonékhoz, az anya fogadja. Váltanak pár udvarias szót, aztán már azt látjuk, ahogy a férfi a gyárosokkal vacsorázik. A beszélgetés természetesen az üzlet és a pénz körül forog. Mr. Hale eléggé elfogultan nyilatkozik Mr. Thornton irányába, látszik, hogy kedveli a fiatal férfit. Eközben Mrs. Hale otthon kesereg, hogy a férje helyettük a gyárosok társaságát részesíti előnyben. Dixon betrappol, és morog, mint egy bolhás kutya, hogy ez a költözés (ami persze Mr. Hale hibája) mennyivel lejjebb lökte őket a társadalmi ranglétrán, és mind itt fognak kinyúvadni ebben a sötét, koszos, barátságtalan városban. Margaret elcsípi őt négyszemközt, és utasítja, hogy máskor ne beszéljen így az apjáról, cselédként illenék tudnia, hol a helye. Mindenesetre megígéri, hogy amíg nincs másik alkalmazottuk, majd ő segít a házimunkában. Nofene.

Másnap a lány meglátogatja Higginséket, akik bezony a szegénynegyedben laknak. Csak Bessy és a húga, Mary van otthon, kedvesen, de még némileg tartózkodóan fogadják. Bessy csúnyán köhög, de elüti a dolgot – szerintem azért komolyabb dolog ez. Ekkor ér haza az apjuk, aki szakszervezeti gyűlésen volt. Először nem akar beszélni arról, mit intézett, hiszen Margaret apja a gyárosokkal jár össze, de a lány meggyőzi: nyugodtan beszélhet előtte. Higgins összefogást említ, hogy győzködnek minél több embert, tartsanak velük.

Részleteket most nem tudunk meg, Thorntonékhoz ugrunk, ahol John épp melóba indul, de jelzi anyjának, hogy este Hale-ékhez megy, előtte még hazajön díszmagyarba vágni magát. Anyus kiakad: egy kiugrott lelkészhez miért nyalod ki magad? Csak nem a lánya miatt? Mert az úgyis lenéz téged, bár nem tudom milyen alapon. John megnyugtatja: Miss Hale nem feni rám a fogát, de az apja jó barátom, ezért a nagy kiöltözés. Mindenesetre amikor a fia távozik, az öreglány meglehetősen lehangolt fejjel marad hátra.

Margaret tényleg beáll vasalni, ahogy megígérte Dixonnak. Este Hale-ék nappalijában tea mellett beszélget John és tanítója, Margaret pedig ugyanitt egy karosszékben beverte a szunyát. Aztán persze felébred, és teával kínálja a vendéget, aki lopva olyan pillantást vet rá, hogy én már kezdem érteni az anyja aggodalmát. Mert ezek bizony csodáló, hódoló pillantások, ismerjük be. Ekkor lép be Mrs. Hale, a társalgás pedig az északi és a déli élet különbözőségeire terelődik. John persze kijelenti, hogy nem szeretne a léha délen élni, mire Margaret azonnal összemorog vele: a férfi nem is ismeri a déli életet, és különben is csak egy munkásait kínzó gazdag gyáros, aki hírből sem ismeri a szegénységet. A férfi ellentmond: igenis szegény sorból emelkedett fel, mert jómódban csak addig éltek, míg az apja meg nem halt, ő pedig fiatalon dolgozni nem kényszerült. Egészen belehergeli magát a monológjába, nem egyszerű eset a tag, annyi szent. Végül távozni készül, és béke jobbot nyújt Margaretnek, aki viszont nem fogadja el a kezet, sőt el is fordul – eléggé csúnya dolog ez.

Amikor John távozik, Margaret letolást kap apjától, hogy el kellett volna fogadnia a kézfogást, mert itt északon ez szokás. A lány kissé letört lesz, hogy így megsértette apja barátját (jókor kap észbe, csak mondom), de hát elfáradt az egész napi házimunkában, jön a mentegetőzés. Apja még többet mesél John nehéz múltjáról, mert több részletet ismer, mint amit a férfi elmondott – egy barátjától tud mindent. Margaret megrendül, és elnézést kér apjától, hogy megbántotta a barátját. Azért én szkeptikus vagyok, hogy ezek ketten sem mostanában lesznek jóban, mert eddig ha összeengedték őket, abból mindig szóváltás lett. Na haladjunk.

A munkások gyűlést tartanak, amit a gyárosok egy ablakból figyelnek. Megegyeznek, hogy közösen kell az elégedetlenkedők ellen fellépni, de Thornton morcos: az egyik gyáros ugyanis titokban hajlik a munkásoknak engedni, csak hogy ne legyen leállás. Szóval le is tolja a partnerét, hogy ilyet ne tegyen.

A gyűlésen eközben Higgins beszél, hangot ad elégedetlenségüknek az alacsony bérek miatt, meg azért, mert a gyárosok persze gyarapodnak. Ő is az összetartás fontosságáról beszél, arról, hogy a különböző gyárban dolgozók egyszerre álljanak majd le a munkával, senki ne fogadja el az esetleges emelést, ha a másik gyárban a többiek nem kapnak – mert csak így érhetnek el valamit, ha közösen állnak ki mindannyiukért. Néhány tiltakozó hang is akad, hogy miből fognak megélni sztrájk idején, de Higgins mindenkit nyugalomra int: a szakszervezet mindnyájunkról gondoskodik, a saját befizetésünkből, ugye, de most még amúgy sem sztrájkolunk, csupán megbeszélünk.

A gyűlés estéjén Margaret és édesapja sétálnak hazafelé. A férfi kéri, hogy lánya próbálja megismerni az itteni embereket, mert azok nem is olyan mások, mint a déliek. Eközben Thorntonhoz beállít a munkás, akit a rész elején ököllel bocsátott el, hogy vegye vissza, akkor elmondja, hogy mit hallott a gyűlésen. Thornton viszont ordítva és lökdösődve zavarja el, naná, hogy Margaret és az apja ekkor érnek ide. Mr. Hale kérdi, hogy miért nem szánja meg a szegény embert, de Thornton neki is csak kaffog: ne szóljon a dolgomba. Komoly problémák vannak itt a düh kezeléssel, csak mondom. Margaret elrángatja az apját, John morcosan marad hátra.

Zárásként Margaretet látjuk: az asztalára borulva elaludt. A hangját halljuk narrációként, a levelet olvassa fel, amit Edith unokahúgának írt. Arról beszél, hogy ez a hely itt nem más, mint a földi pokol (és nyilván az ördög benne Mr. Thornton, teszem hozzá én). Hm.

... és akkor szokásom szerint néhány random kép a főszereplőkről ...

John Thornton

Margaret Hale

Edith Shaw Lennox

Mrs. Thornton (alias Mrs. Jeremy Irons)

Fanny Thornton