Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Bosszú 2x17 - Győzelem

2013. június 13. 15:00 - fuszulykavirág

Emily gondjai csak sűrűsödni látszanak: Eli is rontja a levegőt, itt ez a Falcon fedőnevű hacker legenda is, nem látszik még a fény az alagút végén. Bejelentkezik azért Danielhez, hogy éppen kéznél legyen, amikor a gondterhelt cégvezető ki akarja majd önteni a szívét. Eli reggelinél meggyőzi a Graysonokat, hogy támogassák a régi, gonosz nevelőanyjuk otthonát, mert az milyen jó lesz az alapítványnak, meg Conrad kampányának is. Nolan nem sok sikerrel nyomozgat a Falcon után, Padma pedig kapott egy üzenetet az apjától: él, két nap múlva várják őt a programmal. Nolan addig még gyorsan visszakéri a Carriont, kicsit át akarja alakítani.

1.JPG

Eli terve egyébként az, hogy bosszút állnak a gonosz nevelőanyjukon, és Emilyt is sikerül bevennie a buliba: a gonosz mostoha egy rakás levelet őrizgetett, amiket Emily Apu küldött a lányának, de sose kapta meg őket. Aiden tervezgeti Nolannel a Carrion átadás részleteit, és mellesleg kiderül, hogy Padmanak és az apjának utána el kell tűnniük, örökre. Új nevek, új helyek, nem lesz happy ending. Jack közben kezd ráfixálódni jóRyan megtalálására (mert ugye Nolan azt adta be neki, hogy ő mentette meg), de nem találja, még nyomát se. Emily kicsit győzködi Jacket, hogy hagyja a fenébe az egész bosszúállósdit, nem való az neki, foglalkozzon inkább a fiával. Jack látszólag egyet ért, de én már nem hiszek neki.

Declan segíteni akar a bátyjának, és ellopja az egyik iskolatársa telefonját, amiben megtalálja a jóRyan számát. Nolan beavatja Padmat a szomorú tervekbe (soha többet nem látják egymást), nagy a sírás meg minden, de így lesznek ők biztonságban, és ha megbuknak majd a terroristák, akkor ők újra egymáséi lesznek. Annyira romcsi. Eli és Emily meglátogatják a gonosz mostohát, akinek egyrészt nagyon kell a pénz, különben elveszti a házát (a sok kis árva otthonát), másrészt tagadja, hogy lenne nála bármi, ami még a kis Amandához tartozik (levelek például), harmadrészt pedig kiderül, hogy a gonosz mostoha együtt dolgozik Eli-al, és csak jó sok pénzre akarják lehúzni a Graysonokat. Sőt, a mostoha majd visszaadja a pénz egy részét Eli-nak. Tiszta közbeszerzés.

2.JPG

A gonosz mostoha Victoria királynő elé járul, és majdnem elájul a felajánlott pénz mennyiségétől. Mondjuk vonjon le belőle 60%-ot, mert az jár Elinak a bizniszért. Declan leszervezett egy randevútt Jacknek jóRyannel az ellopott telefonnal, Conrad pedig szerepet ajánl a pultos fiúnak a kampányában. Jól mutat a nép egyszerű gyermeke a kamerák előtt. Emily Daniellel ebédel, megtudja, hogy Aiden lesz a palimadár, ha arra kerül a sor, és azt is, hogy Padma átadóját előre hozták. Nem tud odaérni, Aiden és Nolan egyedül kell, hogy elintézze. Aiden máris a tetőn hasal kezében a távcsöves puskájával, Nolan pedig sík ideg, hogy ők itt most ölni fognak.

3.JPG

Padma átadja a programot, őt magát belökik a csomagtartóba, Nolan pedig elrontja Aiden egyetlen lövését a terroristára. Na, hát ez nem volt valami sikeres akció. Padmat elviszik az apjához, de a boldogságos összeborulás előtt még egy felvételt készítenek róla – ennek se lesz jó vége. Jack végre megtalálja jóRyant, aki kitart amellett, hogy nem ő mentette ki a vízből (mert tényleg nem), viszont bevallja, hogy gonoszRyan felvette a beszélgetéseit Conraddal, és a felvételek megvannak. Na ez kell Jacknek.

4.JPG

A Potyautasban zajlik közben egy sajtótájékoztató, ahol mindenki szépeket mond, jaj a kis árvák, aztán Eli csak elkezd arról beszélni, hogy a gonosz mostoha bezárva tartotta, éheztette őket. A gonosz mostoha ki is akad, és ha már minden mindegy, elmondja ország-világnak, hogy a tüzet, ami leégette az otthont, ami miatt Amanda javítóba került, valójában Eli gyújtotta. Victoria sürgősen ki is adja az útját, és Emily is ezt tenné, de Eli helyre akarja hozni a dolgokat, nagyon. Nolan és Aiden üldözik a poloskát, ami a Carrion mellett volt, de félre vannak vezetve. Elhagyták Padmat is, az apja sincs meg, és a szuper veszélyes programot is átadták a terroristáknak. Van még hova fejlődni.

5.JPG

Jack meghallgatja a felvételt, amin lényegében Conrad megrendeli gonoszRyantől az ő megölését, de szerinte ez nem elég semmire, több bizonyíték kell, hogy volt valami pénzmozgás is közöttük. Nolan ki van borulva, Emily ver bele egy kis életet, és már megy is vissza dolgozni. Eli betegesen egyenlíteni akarja a számlát, ezért mindenképpen visszaszerzi Emilynek a leveleit, amiket az apja írt neki, ennek az első lépése pedig az, hogy bezárta a gonosz mostohát abba a kis verembe, ahova őket zárta be gyerekkorukban.

6.JPG

Azt sajnos nem tudjuk meg, hogyan vallatta Eli a gonosz mostohát, de Emily kap tőle egy vallomást másnap: a leveleket évekkel ezelőtt eladta valami fickónak. Eli reméli, hogy Emily megbocsát neki, és távozik a történetből. Pedig fogadni mertem volna rá, hogy valahogy ő is meghal majd. Jack elfogadja Conrad ajánlatát és beszáll a kampányba, nyilván azzal a hátsó szándékkal, hogy bizonyítékokat gyűjtögessen. Nolan nyomozgat, és közelít is a megoldáshoz, amikor ismét a Falconba botlik, aki ezek szerint nem csak Graysonékat, de a terroristákat is védi. Ezért gondolom jó fizetés jár.

7.JPG

Daniel kap egy csomagot, benne egy fotó a titkos ebédjéről Emilyvel, mellette pedig két töltény… A helyében most kezdenék el csomagolni, és eltűnnék örökre. Viszont ez a csomag Victoriától érkezett, aki terrorista fenyegetésnek álcázva akarja beszüntetni az ismét bimbózó kapcsolatot a fia és a szomszéd lány között. Emily Apu régi leveleit persze Mason, az író, pillanatnyilag börtönlakó, vette meg, de sajnos elégtek egy első évados háztűzben. Viszont elmondja mit tudott meg belőlük: Victoriának van egy másik fia, akit lányanya korában állami gondozásba adott. Emily ezzel az infóval eljátszadozik majd egy ideig.

Címkék: bosszú revenge
7 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.06.13. 19:49:53

Képet IS köszi! Látszik, hogy Emms nélkül nem igazán boldogul senki, sem Nolanék, sem Eli.
Viktória most túl messzire ment, hogy ebből mi lesz...?!:)
jajdenagyon izgulok!!! (már nem tudok mit lerágni magamon, körmök-kezek-lábak megvoltak. Fuszulyka, jövő héttől a te végtagjaidat fogom csócsálni. Már megbocsáss.

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.06.13. 20:21:27

@Pácsó Ármándó: Sajnos nem eleget, csak amennyit eddig leadtak :D És te mit nézel mostanság?

Gabba 2013.06.15. 09:52:44

Mennyi zabigyerek :)
Nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy Danielnek is valaki más az apja.

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.06.15. 10:17:58

@Gabba: Ejnye. még egy ilyen rosszindulatú lényt nem hordott a hátán a bolygója!
(ja, de. Engem)

Berix 2013.06.15. 15:38:05

Már mindenkinek van eltitkolt rokona? Izgalmas rész volt, jó sok minden történt. Eli csak így lelép? Ezen meglepődtem, valahogy többet képzeltem a karakterről.

fofofo 2013.06.17. 12:13:29

ez a sok eltitkolt gyerek meg féltestvér, kezd az egész brazil szappanopera jelleget ölteni. remélem, azért nem ez lesz a fővonal.
a poszt továbbra is szuper, köszi!
süti beállítások módosítása