Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Sherlock és Watson 1x16 – Részletkérdés

2013. május 17. 11:00 - Láng Vince

Az előző részben Sherlock majdnem felszippantott pár utcányi kokaint, miközben egy kilencujjú kislányt keresett, aki a bőröndjébe bújt. Nézzük, mi a mai menü. Félelmetesen indul az epizód: Watson gyanútlanul arra érkezik haza, hogy az előszobában kiégett a villany. Ez önmagában még nem tűnik igazán veszélyesnek, de azzal együtt már igen, hogy a nőt megtámadja egy maszkos ismeretlen, aki a hallban várakozott. Watson próbál elmenekülni, de orra bukik, az idegen pedig elkapja és valószínűleg csúnyán megerőszakolná, ha nem Holmes lenne az, aki a lány önvédelmi tudását akarta tesztelni. Anyádat teszteld! – gondolja Watson. Sherlock nem hagyja ennyiben a dolgot, azt ígéri, felfogad néhány (részeges) karatemestert, hogy tanítsák önvédelemre a lányt, aki további tesztekre is számíthat.

001 - Masked Sherlock.jpg

Bell nyomozó ért az önvédelemhez, ez azonban nem menti meg azoktól az ellenségeitől, akik automata fegyverekkel lőnek rá, miközben békésen közlekedik New York utcáin. A lövések elől menekülve ráhajt egy rámpára, s így autója látványos tigrisbukfenccel felborul. Egy átlagos pasas valószínűleg jól összetörné magát, de a mi nyomozónk egy zsarubőrbe bújt Superman, aki néhány karcolással megússza. Kezdődjék a nyomozás: ki lőtt Bellre? Sherlock már bele is bújt az aktákba. Meglepve veszi tudomásul, hogy bár nem látszik rajta, Bellnek mégiscsak sikerült az elmúlt években jó pár bűnözőt elkapnia, és fogalma sincs, melyik lehetett a lövöldöző. Hál'istennek, ebben a furcsa, kifordított világban Bell már ki is következtette, amit Holmes nem tudott: egy régi gengszter haverja, Curtis Bradshaw akarta elintézni. Bradshaw egy drogkereskedő banda vezére volt, akik közé Bell beépült és többségüket börtönbe juttatta. A gangsta a tárgyalásán megígérte Bellnek, hogy ha kijön a böriből, saját kezűleg fogja elintézni, egy kék kabrióban. Pont olyanban, amiből a nyomozóra lőttek.

002 - Car.jpg

Nem hiszitek el ki a gengszter: Slim Charles, a világ legjobb gengszteres sorozatából, a Drótból! (The Wire) Imádom ezt a figurát, olyan a hangja, mint Horváth Charlie-nak reggel kilenckor, egy doboz cigi meg fél üveg whiskey után. Épp utcai kosármeccset néz a haverjaival. Gregson maga hallgatja ki. A kocsijából tegnap este lövéseket adtak le Bell nyomozóra, van alibije? Kettő is – röhög a gangszta – választhatsz közülük. A kocsit pedig ellopták. Holmes ekkor fogadást ajánl neki: ha harminc méter távolságból betalál a kosárba, Bradshaw elmondja neki, hol hagyta a kocsit. Ha nem, akkor nem mond semmit. A dobás annyira lehetetlennek látszik, hogy az ürge belemegy a fogadásba. Sherlock nem is próbálkozik a lehetetlennek tűnő dobással, inkább feldobja a labdát egy ház tetejére. Úgyse mondott volna semmit – fűzi hozzá. Hehe, megszívtad Slim Charles. A sikertelen kosarazás után Bell meglátogatja a bátyját, Andre-t, aki nemrég jött ki a sittről, mi más, mint drogterjesztés miatt. Talán épp Bradshaw bandájában volt?

003 - Slim Charles.jpg

Holmes-ék folytatják a nyomozást Bradshaw ellen. A pasas annyira elővigyázatos volt, hogy sose tudták volna rábizonyítani a szervezett bűnözést. Végül úgy sikerült mégis elkapni, hogy egy zsaru, Mickey Hudson drogot rejtett a lakásába. Amikor a koholt bizonyíték kiderült, Hudson ellen vádat emeltek, ezért öngyilkos lett. Watson az intenzív agymunkában megéhezett, de még mielőtt rendelne egy kis kaját, Holmes hátbadobja egy teniszlabdával. Egy újabb önvédelmi teszt. Watson válasza: felborítja Sherlock országok szerint sorrendbe rakott lakatgyűjteményét. Mint a gyerekek.

004 - Sad Sherlock.jpg

Bármilyen elbájoló az orgánuma, Slim Charles sajnos nem kapott túl sok szöveget: az éjszaka folyamán valaki egyetlen lövéssel elintézte. Az újságírók Bellre gyanakszanak. Mennyire jó ez a sztori: a gonosz zsaru megbosszulja az ellene elkövetett gyilkossági kísérletet. Százezer kattintás, minimum. Ennél nagyobb gond, hogy Holmes a tetthelyen egy olyan lábnyomot talál, ami megegyezik Bell bakancsának nyomával. Sherlock még nem sejti, amit mi már igen: Bell bátyja, sittes Andre lehetett a bűnös. Bellt azért felfüggesztik, a biztonság kedvéért.005 - Grim Charles.jpg

Holmes ballisztikai vizsgálatot végez, amire szerinte az ideális hely a nappali a lakásában. Watson kiakad: miért nem a zsaruk csinálják? Azért, mert Sherlock nem akarja odaadni azt a pisztolyt, amivel lövöldözik. Majd biztos kiderül, hogy miért, egyelőre nem tudni. Eközben Bell felkeresi a bátyját, aki kiderítette, hogy ki turbózta fel a géppisztolyt, amivel Bellre lőttek: Tico Bettis, Brooklynban. Bell lecseszi a bátyját: próbaidőn vagy, te idióta, minek spanolsz bűnözőkkel? Ha kiderül, mehetsz vissza a kóterba tök fölöslegesen. A nyomozást hagyd a nyomozókra, te meg húzzál vissza a kifőzdébe hamburgert sütni, gyökér.

006 - Burger Joint.jpg

Holmes meghívja Bellt az otthonába. Szerinte valaki rá akarja kenni Bradshaw megölését a nyomozóra. Hogyan? Egyrészt Bell cipőjével mászkál a tetthelyen, másrészt Bell pisztolyával lő. Sherlock ugyanis egy elrejtett 9 milliméteres pisztolyt talált a nyomozó lakásában és azzal végezte a ballisztikai kísérletet. Bell azt állítja, hogy sose látta ezt a fegyvert, ami lehetséges, hogy igaz, az azonban problémás, hogy ezzel ölték meg a gengszterfőnököt. Tizenhat rész alatt mégiscsak kialakult valami betyárbecsület a főszereplők között: Holmes azt hazudja Gregsonnak, hogy a pisztolyt egy kukában találta. Holmes még egyszer át akarja vizsgálni Bell lakását és rákérdez, hogy kinek van kulcsa hozzá. A fegyver elrejtője ugyanis nem barmolta szét a zárat, úgyhogy valószínűleg kulccsal ment be. Bell azt állítja, hogy senki másnak nincs kulcsa.

007 - TrouBell.jpg

Bell behívja Andre-t az őrsre. Valaki – mondja neki – rám akarja kenni a Bradshaw-gyilkosságot. Ezért ellopta a kocsiját, és rámlőtt, hogy legyen indítékom, aztán pedig megölte a gangsztát, és a pisztolyt a lakásomba rejtette. Mindezt pedig egy olyan cipőben, amilyet én adtam neked, amikor kijöttél a sittről. Andre felháborodik: azt hiszed én voltam? Igazából most lehet tudni, hogy mégsem Andre volt, mert ő tűnik a leggyanúsabbnak és az egyetlen, ami ellene szól, a cipő. (Meg a lakáskulcs.) Bell megkérdezi: te voltál? Erre Andre úgy válaszol, ahogy a telepen szokás: egy oltári parasztlengővel. Szerintem ez azt jelenti, hogy nem.

008 - He got hit.jpg

Sherlock és Watson Bell lakásában kutatnak, de mivel semmit nem találnak, inkább "újradefiniálják" a kapcsolatukat. A lányt idegesíti, hogy Holmes milyen mélyen beleavatkozik az életébe, hiszen ő nem a tanítványa, hanem a rehabilitációs mentora. Sherlock szerint ez távolról sincs így, hiszen a szerződése hetekkel ezelőtt megszűnt. Mégsem szeretné, ha Watson végleg elhúzna, mert amióta a lány vele van, sokkal jobban megy neki a nyomozás. Ezért felajánlja neki, hogy legyenek társak és nyomozzanak a jövőben hivatalosan is együtt. Még fizetést is adna. Watsonnak elakad a szava erre az ajánlatra, így egyelőre nem tudjuk meg, mit válaszol.

009 - Surprised Watson.jpg

Bell – akinek a keresztneve Marcus – átmegy a bátyjához, bocsánatot kérni, de Andre nem válaszol a kopogásra. Odabent Bell megtalálja a fiút, vérbe fagyva. Lelőtték, de még él. A test mellett vérrel írt üzenet: nem Marcus volt. Holmes-ék a helyszínen újfent megtalálják Bell lábnyomát. A bizonyíték-koholó ismét ott járt. Még érdekesebb, hogy Watson kikövetkezteti: Bell volt az a nyomozó, aki feljelentette Mickey Hudsont, a zsarut, aki Bradshaw lakásába rejtette a drogot. A rendőrök abból a nyomozócsoportból nyilván nem örültek neki, hogy Bell feldobta Hudsont. Nem kizárt, hogy közülük valaki akarja Bellre kenni Bradshaw megölését.

010 - Was not Marcus.jpg

Gregson kihallgatja Reyes rendőrtisztet, a mezei rendőrlányt, akivel Bell korábban kavart és aki korábban, kétszer tíz másodpercig már szerepelt ebben az epizódban. Hudson tanítványa és nagy tisztelője volt, ráadásul a Bradshaw-nyomozócsoport tagja. Reyes kiderítette, hogy Bell szólt a belső ellenőrzésnek az ellopott és Bradshaw lakásába rejtett drogról és úgy döntött, bosszút áll Bellen, akit felelősnek tartott Hudson haláláért. Amikor anno randiztak, Bell kulcsot is adott a lakásához, így könnyen bejutott és elrejtette a fegyvert. Bizonyíték is van: Holmes-ék Reyes lakásában megtalálták a lábnyomokhoz tartozó cipő maradványait – amit a nő megpróbált elégetni. A fegyverekre is van magyarázat: pár hónapja Reyes letartóztatott egy Denny Vargas nevű bűnözőt, akinek informátorok szerint jó pár lenyomozhatatlan fegyvere volt, épp olyanok, amivel a Bell bemártásával kapcsolatos bűncselekményeket elkövették. Reyes ezekkel lőtt Bellre, Andre-re, ás Bradshawra.

011 - Reyes.jpg

Hát akkor ennyi, az ügy lezárva, mehetünk piálni. Nekem elég meglepő volt, hogy ez a nő volt a gyilkos, mivel az utolsó öt percig az égvilágon semmilyen jel nem utalt arra, hogy bármi köze lenne a bűncselekményekhez. De szóljatok, ha valaki számított rá. A végére teljes a happy end: Bell és a bratyója kibékülnek, Watson elfogadja Holmes ajánlatát, aztán meglepetésszerűen fejbedobja valamivel. A nyomozás folytatódik a jövő héten!

1 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2013.05.20. 10:59:15

Ez a sorozat rettenet vacak. Miller teljesen hiteltelen, Liu pedig mintha meg mindig az Ally McBealben latott ugyved figurat nyomna.
Egy evados vacak.
süti beállítások módosítása