Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Gossip girl - A pletykafészek 2x23 - The Wrath of Con

2013. május 17. 13:00 - Agent "V"

A mai rész első 10 percéről sajnos nem tudok túlságosan bőven nyilatkozni, mert a múltkori kálvária folytatódik, ami az jelenti, hogy Blair még mindig Nate-tel jár, ami még mindig egy vicc, Serena Gabrielt kajtatja, aki átbaszta Rufust, meg a válogatott hülyékből álló gazdagok gyülekezetét, akik telerakták pénzzel a dollárjeles hátizsákját, Chuck meg visszahozta Georginát, aki a legnagyobb fucking bitch evör.

1.png

Tehát az első 10 perc arról szól, hogy Blair nem akar válaszolni Nate-nek az összeköltözési ajánlatára, ezért inkább elrohan segíteni Serenának, aki nem meri megmondani az anyjának, hogy a pasi, aki szerinte mennyire jó választás és ezért az okos döntésért még a dédi gyémánt karkötőjét is Serenának adja, szóval, hogy a pasi egy kretén, aki meglépett többek között Rufus összes pénzével. Serena szobájában gyűlik a kis sereg, a csaj üzit hagy Gabrielnek, hogy lehet, hogy terhes, szóval talizzanak már. Megy némi vita arról, hogy kinek kéne intézni a dolgokat, mikor megérkezik Dan, aki persze kiakad, mert így az ő Yale-es pénze veszett el és persze már menne a felnőttekhez, de a többiek időt kérnek, hogy megoldják. Ekkor toppan be Georgina, akinek megjelenése osztatlan kiborulást vált ki, amit csak Gabriel telefonja tud megszüntetni. A következő jelenetben a srác már Serenának viszi a kávét, aki kérdőre vonja a pasit. Jön persze a hülye szöveg, hogy az egészet miért csinálta, de a pénzt nem akarja visszaadni. Ekkor lép a színre Chuck, aki Al Capone-nak hiszi magát és tesz néhány fenyegető megjegyzést. Ekkor a rémült Gabriel kénytelen bevallani, hogy nem egyedül volt a buliban, hanem Poppyval, aki a pénzt is birtokolja, szóval ott tessenek kopogtatni.

2.png

Ugyanekkor Árulkodós Dan elcsípi Lilyt és elpanaszolja neki a történteket, mire persze Lily megígéri, hogy mindent rendbe hoz, Dan ne aggódjon semmin, az egyetemi pénzen meg pláne ne. Gabriel még mindig meséli a sztoriját, ami szerint Poppy nem is előkelőség, csak jó emberektől jó cuccokat kap és ezek a vonzás törvénye szerint összehozták neki az életstílusát. Természetesen a srác nem akart bántani senkit és egyébként nem olyan szemét, mert az érzelmek közbe szóltak  és nagyon remélem, hogy ezt Serena nem hiszi el, mert akkor megverem. Szerencsére Chuck, mint reális és életképes ember a segítségére van. Nate menne a dolgára, de Blair nem engedi, mert nem hajlandó egyedül maradni Georginával, aki folyton a szent szövegeit nyomja. A vitának Chuck vet véget, valamint az érkező Serena-Nyálas köcsög páros, és a srác még mindig nyomatja a de én tényleg szerettelek szöveget. Szerencsére Serena ezt már nem akarja meghallgatni és rátérnek a Poppy lebuktató tervre, ami szerint Georgina visszatér a mennyekből és lépre csalja a rohadt lotyót. Serena hazaér, hogy Lily lekaphassa a 10 körméről, és persze neki az a legnagyobb baja, hogy mit fognak gondolni a lányáról és a családjáról. Serena nem érti az anyját és én sem, mert Poppyt szerintem is jól seggbe kéne rúgni. Rufus, akinek senki nem szólt, hogy a fasz rossz végén áll, Eric-kel sétál, aki olyanokról faggatja, hogy készen áll-e elvenni az anyját, és az egész beszélgetés borzasztó nevetséges, valamint elég arra, hogy Rufus elbizonytalanodjon.

3.png

Blair Georginát öltözteti, meg gyúrja a csajt, hogy segítsen nekik Poppyt kicsinálni. Serena telefonál, hogy jegeljék egy kicsit a dolgot, de Blairt elnézve ebből nem lesz semmi. Serenát az anyja hívja, aki Poppyval teázik..wtf??? Poppy persze hazudik, mert nem tudja, hogy már lebukott, Serena meg suttogva kéri számon az anyját, aki tényleg hülye.Szerinte ebben a helyzetben az a felnőtt viselkedés, ha kifizeti az átbaszottak pénzét és hagyják, hogy Poppy eltűnjön, mások meg majd remélhetőleg okosabbak lesznek és nem adnak egy rakás pénzt minden jöttmentnek.A lényeg, hogy megtudják, hogy Poppy Floridába megy kiheverni ezt a rettenetes közjátékot. Innen Danhez kapcsolunk, aki felveszi a csörgő telefont, és megtudja, hogy az apja befektetése sikerült.Dan csodálkozik, mert a befektetés befuccsolt és megléptek a zs-vel is, de a telefonáló lelkesen biztostja, hogy nemsokára meglesz az első adag jövedelem is.Ezek szerint a nagyon felnőtt Lily ne óhajtja vele közölni, hogyminden pénzének annyi, inkább befektetett neki egy másik összeget.Okos.

4.png

Serena rohan be Blairhez, hoy mégis menjen a revenge projekt, aminek Blair nagyon örül és bemutatja az újra ribanccá váló Georginát, aki egy buta de gazdag lány szerepében fogja pénzrablásra csábítani Poppyt. Chuck úgy döntött, hogy diktafonnal kerítik majd csapdába és ezzel visszaszerzik a pénzeket. Dan hívja Serenát érdeklődni a pénz miatt, de Serena rövid úton elhajtja a picsába, Blair meg olyan hangosan mondja, hogy hova mennek, hogy azt Brooklynban is hallani, szóval Árulkodós Dan tuti beköpi őket Lilynek.Rufus meg Jenny hazaérnek, J dicséri aput, hogy ügyesen akarja megkérni Lily kezét, aki toppan be, de Jenny eltereli kicsit a figyelmét, hogy apunak legyen ideje kipakolni az oldalast meg a virágot.

5.png

A teaházba érkeznek az ifjak, Nate elkapja Chuckot, hogy mesélje el, hogy miért hazudik magának az érzéseiről és miért játszik. Vagy mondja meg Blairnek, hogy szereti vagy húzzon el a francba.Jenny már az Alkonyat mesélésénél tart, mikor Dan hívja a pénz miatt Lilyt, aki meséli, hogy mit intézett, apu hallgatózik, Dan meg köp. Lily fenyegeti Serenát, aki nem akarja meghallani amit mond, és rá is bassza a telefont. Rufus a gyertyákat igazgatja, majd persze megtalálja a papírokat, amiről megtudja, hogy mi történt a háta mögött. A teaházban megy a Georgina-Poppy conversation, a pultnál meg Chuck hívja meg italra Blairt, aki nem kér belőle, viszont örül, hogy megnevettette Chuckot és elmondja, hogy nem válaszolhat Natenek az ajánlatára, mert Chuck ajánlatára vár. A srác meg persze egy idióta, mert az istennek se nyögi már ki neki, hogy szereti. Na ezt a fajta vergődést utálom és pont. Blair sír és még így is szép, de a válasz amit kap, nemleges és én mindjárt megverem ezt a gyereket ezt komolyan mondom.Serena nem érti, hogy ez mire volt jó, Chucknak meg az a válasza, hogy szereti, csak nem teheti boldoggá.

6.png

Georgináék gyorsan eljutnak a pénzlenyúlásos részhez, a többiek meg készen vannak kint és Serena megy az érkező rendőrökhöz, hogy megdumálják a letartóztatást. Poppy elsétál, kint meg a rendőrök Serena legnagyobb meglepetésére őt tartóztatják le, ugyanis az anyja feljelentette a karkötő miatt, amit neki adott, hogy állítólag ellopta. Na így kell egy akciót teljesen elbaszni.Blair ezért lebassza Georginát, aki kivételesen nem tud semmit és pofára is esett, mert a saját lóvéját adta oda a csajnak, aminek búcsút is mondhat. Blair igazságtalan a következő fél percben és ez tutira visszaüt még. Rufus rákérdez Lilynél a dolgokra, és nem érti, hogy Lily miért nem érzi, hogy ez számára megalázó. Megértem mondjuk Lilyt is, mert szeretné Dannek is a legjobbat, pl a Yale-t. Hívják a zsaruk, Rufus menne a lányért, de Lily még nem indul, mert úgy döntött, hogy egy éjszakát nyugodtan eltölthet a rendőrségen. Na gyerekek, ebből nem lesz lánykérés az kurvaélet.Rufus kiábrándul, Lily meg rájön, hogy mi készült itt. Chuck is érkezik a rendőrségre, Nate most is féltékeny, Blair meg közli, hogy nem kéne összeköltözniük. Kiderül, hogy Nate sem akar, úgyhogy ebből nem lesz balhé legalább.A végszó ma Georgináné, aki felhívja Blairt, hogy tudassa elintézi a Poppy dolgot és mondja meg Jézusnak, hogy a ribanc visszatért.Lily egyedül borozik, a Humphrey család totál kiakad, Chuck, Nate és Blair pedig telefonálgatnak, magyarázkodnak és mindent megtesznek, hogy a barátjukat kivigyék.

xoxo

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása