Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Retróhogyvolt: Éden hotel - 1x44

2013. április 18. 14:00 - sixx

Két éve került adásba az Éden hotel, az újkori magyar tévézés egyik legjobb realityje, aminek sem a menetébe, sem a kimenetelébe nem szóltak bele a nézői sms-ek, a játékosok egymás között döntötték el, kivel tolnak ki az adott pillanatban és hagyják pár nélkül, azaz zavarják haza a kolumbiai édenkertből. A Viasat elkezdte ismételni az első évadot, mi meg előkaptuk a klasszikus hogyvoltokat, tessék kommentelni az adás alatt és után, ingyen van. 

Nos, meghalt a cselszövő, nem dúl a rút viszály, hotelünk élni fog, mert Kristóf nagy király - vagy valami hasonló az, ami reggel a hotel lakói fejiben kavaroghat, hiszen Pókmajomban elszakadt a madzag, és kipofozta magát a tutiból. A T69-es ugyanabban a pózban, a korlátnál vezeti fel az eseményeket, mit tegnap, csak már nem kapaszkodik a fába tíz körömmel, ruhája törtfehér, szűzies, haja oroszlános, lenőtt. Ma van az utolsó párválasztás, helló.

Jacko ébreszti a lakosságot, a mödanszié mellett táncolnak felszabadultan, sajnos még énekelnek is hozzá, legalábbis Prosztó baritonja mintha felsejlene a pop egykori királyának vinnyogása mögül, mékjúvanaszkrím. Pincsi a pultnál üldögél, a legutolsó parancsa vélhetően az "ül" volt, és azóta ugye nincs új input, elment a gazdi escortnak a kolumb gerillákhoz, csak éhen ne vesszen szegény ember. Niki és Alíz is életvidámságról és megkönnyebbülésről számol be, rendes a bélmozgás is, Pókmajom nélkül még az eső is szebben esik. Jacko tovább dúl a CD-lejátszóban, Szent Dani egy olszlopnál végez kígyózó mozgást, nagyon kellett a vidám reggel, mondja Kristóf. Bezzeg Pincsi, vele kibaszott a sors.

Reggeliznek, továbbra is két asztalnál, ha agyonvernek sem értem ezt, biztos valami kolumb népszokás, hogy a nők és a férfiak nem reggeliznek közösen. TökösBula is le van nyugodva, faszom kivan már a nyugalommal, lassan hatodik perce tart az idilli állapot, Kristóf úgy vette észre, hogy Pókmajom távozása nyugalmat hozott a hotelre. A nők kínjukban Kristófot hesszelik, micsoda teste van, mondja Niki, TökösBula bevállalná egy kanyarra, de akár egy édeshármasba is belemenne. Jól csókol, mondja Niki.

Kristóf virtuális faszának a szopása tovább folytatódik a szponzorbögrés kávézás alatt is, Kriiiistóóóóóf, hogy vaaaagy iiiilyeeeen baaaarnaaaa, eeeez neeeem igazsáááág, mindja az asszonykórus, úgy, bazmeg, hogy a napon volt, nem zsinórtangában okádta tele a budikat, csak mondom. Lehúzatják vele a fürdőgatyát, TökösBula meg benyögi, hogy a világos fasz az nagyobbnak látszik. Kristóf farkát Stanley-nek hívják, simán leéltem volna ezt a hátralevő 30-40 évet az információ nélkül, de most már tényleg mindegy, a nők viszont vihognak és kacér pillantásokat vetnek Stanley irányába. Levél jön, lesz majd nemulass menten. Nem lesz, felszólításra kell gyónni, ráadásul nem is fülkében, szabályosan, hanem mindenki előtt: ki, mit bánt meg itten. Komolyan kell venni a játékot, helló.

Prosztó kezdi, eleinte volt pár dolog, amit az elmebeteg küldetésem alatt tettem, na, azért bocsánatot kérek. A kamerába meg azt mondja, bánja a kánya, ennyit az őszinteségről. TökösBula azt mondja, neki egyedi stílusa van, (paraszt), és ezzel meg tud ám bántani sok embert, például Alízt. Most meg szeretne bocsánatot kérni, de csak félig-meddig, mert részben azért igaza volt. Így is lehet Canossát járni, csak nem annyira effektív. Pincsi mindenkitől bocsánatot kér, sunyi, bunkó, kémkedő zombi voltam, amikor Pókmajom kesztyűbábnak használt, becsicskultam és a hatása alá kerültem érdekből. Alíz azt bánta meg, hogy nem volt elég határozott eddig. De majd most!

Kristóffal előfordult, hogy mások háta mögött ugatott, de ezt megbánta, és most elnézést kér, ó de szép is ez. A kamerába persze azt mondja, leszarja az egészet. Szent Dániel Nikitől kér mélyebb szinten bocsánatot, mert külső dolgokkal bántotta (műcsöcs, zsírleszívás, milyen értékekről beszélsz te, NEM FELEJTÜNK, PÁPA!). Nem esett nehezére a bocsánatkérés, aszongya. Niki Alíztól, Kristóftól és Szent Dánieltől kér bocsánatot, én is Pókmajom hatása alatt voltam, ez azért kicsit hogyismondjam, gusztustalan mosakodás, a hotelből kiebrudalt főellenségre kenni a saját gerinctelenségünket, mármint. Na, ezzel is végeztünk, mindenki ül. Van egy olyan érzésem, ez így fog menni a végéig, az meg kurva unalmas lesz.

Beesteledik, Niki kezd a szerkesztők fejével gondolkodni, tegyük fel, nem állhatunk a saját párunk mögé! Tegyük, mondja Prosztó, aki Niki kedves invitálására (gyerecsakide!) csatlakozik a nőegylethez. Na ha ez van, akkor Prosztó-Niki, Szent Dani-Alíz, Kristóf-TökösBula lesz a menet, Pincsi meg mehet az anyjába, Oké? Oké. Kristóffal is megosztják a tervet, Pincsi kiejtése tutinak látszik. Kristófnak több esze van, mint a nőegyletnek és Szent Daninak közösen (mert ő is előkerül), mi van, ha Prosztó marad utoljára, és nem állhat be TökösBula mögé? Pincsit odaküldjük, én megyek Nikihez, te, pápa Alízhoz, Prosztó meg hullik. Hű, ez tényleg jó terv, ébred rá Szent Dani, ezt kéne megcsinálni. Ezt a tervet nem kötik a nők orrára.

Isaura csillogós levelet hoz, vágjátok magatokat puccba, párválasztás jön, az utolsó. Egy fiú esik, akik maradnak, döntősök. A végjátékról sem a lakók, sem mi nem tudunk semmit, lehet a kolumb gerillák vadásszák le őket csúzlival, esetleg műveltségi vetélkedőt rendeznek (értsd: zsákbafutás). Alíz annyira megörül a dolognak, hogy csöcst villant, mást nem izgat fel a kiválasztás annyira, hogy levetkőzzön, Prosztó külvárosi maffiózónak öltözik, ing kigombol, szőr kilóg, csak Szűz Mária aranyba öntött mosolya hiányzik negyvencentis átmérőben, török aranyból.

A T69-es hányásszínű ruhája felett nagyon furcsa színű hajzuhatagot (felül barna, alul fekete, vaddöfakk?) a lábán stílszerű, króm topánkát visel, legalább nem öltöztették, mittudomén, cowboynak, értékeljük, tényleg, de a nyakába aggatott, gemkapcsokból buherált nyakláncra logikus magyarázat nincs. A felkonf Pókmajomról szól és egy hulló fasziról, izgalomra én nem számítok. Jönnek befelé, és hoppá, valami nem stimmol, a faszik ülnek le négyen, a nők állnak hárman, így aztán Kristófék terve dugába dőlt, a következő félórának meg semmi értelme, mert egy nő sem fog Pincsi mögé állni, nem is értem a szerkesztőket. Bár valami csavart belevihetnek, az igaz.

Pinokkina próbál valami kis izgalmat csempészni a dologba, de nem megy. Kristóf, megérdemelted a pofont tegnap? Nem, de jól jött, mert Pókmajom így legalább elhúzott a gecibe. Niki, bele voltál nőve Pókmajom seggibe, nem fázik a fejed most, hogy elment? Nem, jól vagyok, mindenki felszabadult. Nikire új szponzorgöncöt adtak, fekete selyemruha, rózsaszín és sárga virágokkal, menten kiég a szemem. Prosztó, te Kristófot hibáztattad Pókmajom távozása miatt. Prosztó kivágja magát valahogy, de a kamerába azt mondja, hiányzik neki a csudapina. Szent Dani, sikerült feldolgozni a király önfeláldozását? Nem. TökosBula, most, hogy a csudapina már nem kísérti Prosztót, megdug végre? Hát, remélem. Prosztó nem érti, ő nem akar semmit TökösBulától. Pincsi, mondja unott arccal a T69-es, te most nem szarban vagy? De, abban.

Na, ugorgyunk a választásra, ami nem tartogat semmiféle izgalmakat, TökösBula - Prosztó, Niki - Szent Dani, Alíz - Krtistóf, Pincsi meg megy a levesbe. Szevasz, nem is fogunk emlékezni rád, bár elég keserű búcsúbeszédet adsz elő. A ceremónia után Niki nem iszik (!!!), a zsinórtanga kispados egy ideig. Szent Dani felhívja a figyelmét arra, hogy innentől embernek ember lesz farkasa, tessék vigyázni. Kristóf és Szent Dani vodkázik egy sort, Kristóf alkoholizmust vizionál magának a jövőben. A zenedoboztól Eddát kérnek és kapnak, és énekelnek bazmeg, Juan egy perc alatt lelép, és beáll forradalmárnak, ennél még a máglyahalál is jobb. Kristóf szerint karaokera itták magukat, még Juant is visszarángatják az ajtóból, és a szöveget magyarázzák neki, érezd a kínt te is. Én érzem, Kristóf, hidd el. Még négy adás, feleim, Horváth Éva izgalmakat ígér, higgyünk neki.

Címkék: éden hotel
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

beacska 2011.05.20. 15:39:42

@Liller: nem, hanem a csupaszok miatt én akár otthon is maradnék, tehát, hazudok, és nem is oda megyek, hanem....a szeretőmhöz pl. ;D

beacska 2011.05.20. 15:45:38

egyébként, hogy az Édennél maradjunk, feltűnt nektek, hogy Kristóf a Szandra-akciójával alfahímmé avanzsált a Hotelban? Rögtön beindult a csajok nyálelválasztása. Vicces ;DD

Liller 2011.05.20. 15:55:54

@beacska: ja,ertem mar!:)mondjuk csupaszok miatt en sem mennek oda,pedig nincs is bajom a csupaszokkal:)))

Liller 2011.05.20. 16:01:01

@beacska: jaja,ez nekem is feltunt.meg azon is nevettem,h Niki kozolte,h milyen jo teste van,erre egybol mind a 3-an ramozdultak:)mint a gimiben:ha valakire azt mondta egy csaj,h jo pasi,akkor onnantol kezdve az osszes lany szerelmes volt bele:)

mosoly73 - a Lila Cipellős Mosoly Ani 2011.05.20. 16:35:19

Nálunk miért csak a lányoknak volt sztriptíz és szépségverseny?

www.youtube.com/watch?v=ugS4-0YgpZs&NR=1

Nekünk nincs Mr Éden Hotelünk :((((
Csak Mr Nyíregyházánk :)

Móka na 2011.05.20. 16:49:38

@mosoly73: ehehe vicces, meg ahogy bejön az operatőr vagy valami :D.

Szóval egy fináléban tuti 11en szavaznak, egy másikban pedig talán másik 5 embert láttam a 2 páron kívül...Olyan hogy 24-en lettek volna =)), olyan nem volt.

Mennem kell, majd lehet még benézek. Csumi!

@beacska: Majd tájékoztass mi lett az uraddal :D.

mosoly73 - a Lila Cipellős Mosoly Ani 2011.05.20. 17:00:34

@Móka na: Én is úgy láttam. Nem játékos lehetett, inkább operatőr. Maónika só :)

Nézegettem a finálékat neten, ha jól értem a nyertes pár, ha nem dobja el ki-ki a maga gömbjét, akkor osztozik a lóvén(?)! Ha valamelyik eldobja, akkor ő viszi az egészet (?)! Volt ahol a döntésük előtt 1-1 korábbi játékossal vagy a tényleges párjával (ha például csavarként megcserélik őket a fináléra) beszélhetett, kaphatott tanácsot.
Előtte pedig a régi játékosokból páran döntenek, hogy melyik pár nyert az uccsó kettőből.

yooker77 2011.05.20. 17:15:28

nem olvastam végig a kommenteket ,ha már írta valaki akkor felejtő....

ez a bomba dolog abszolút manipulálható lehet kintről , egy kis hekkelés a szerkezettel
és annál robban majd akinél akarják...

mosoly73 - a Lila Cipellős Mosoly Ani 2011.05.20. 17:58:26

@yooker77: Hacsak nem adnak egy mérhető időtávot. Az előzetesben Alizék visszaszámoltak a gongig, ha meg nem tévesztettek.

mimózA 2011.05.20. 19:44:25

@foxglove: Na még időben rájöttél, nem jobb egyiknél sem, ráadásul ilyen unalmas pasit régen láttunk. Szegény egyszerű Aliz segitett neki, hogy bentmaradjon. Lesz homo megmozdulás? Danival igy biztos megerősödne a szövetség.l

mimózA 2011.05.20. 19:50:57

Én egyébként Prosztónak és Nikinek drukkolok, megérdemelnék, az a sok hányás ne vesszen kárba, Prosztó meg megtudott maradni a végéig, ami nem volt könnyű ennyi cinikus agyament faszi mellett.

nyílegyenes labirintus 2011.05.20. 20:13:15

@f.m.j.: "f@bpetya75: élórája a nickeden nyihogok :):):)"
Pilinszkyt savazd miatta, Ő alkotta az oximoront. :)

@bpetya75: Nehogy lemenj pincsibe testvér! Csak keményen! Megtudod csinálni! Szabadítsd fel a tudatod! A kukták elég súlyos Pókmajom-szindrómában szenvednek! :D

nyílegyenes labirintus 2011.05.20. 20:15:51

@vernal: Van egy söröm rá, hogy kibasznak! :)

Móka na 2011.05.20. 20:18:43

@nyílegyenes labirintus: eddig sikerült kitartani? a jó hétvégével?

Szerintem mi ketten láttuk csak, eddig az infót, milyen jó lesz priviket küldeni :D

Móka na 2011.05.20. 20:21:45

@vernal: Te nagy vizsla vagy amúgy nem? Én is teszek egy sört Labirintusé mellé. :D

nyílegyenes labirintus 2011.05.20. 20:23:30

@Móka na: Másképp alakult a nap(hálisten'), reggel ezt még nem láttam előre...(megjegyezted a reggeli kommentem :oO wow! ) :)
Hát túl sok infót nem árult el a spoilergyanú, lehet elkapkodtam azt a fogadást... :D

Móka na 2011.05.20. 20:25:40

@nyílegyenes labirintus: Én minden hülyeséget megjegyzek, főleg a kedvenceimét.... :D.
Sz. azért elég nagy spoiler, viszont megnéztem és Vernal már elég sok érdekességet megtalált neten... elég jó infói vannak. :)

A csajok hiányodban kicsit pihennek...:).

nyílegyenes labirintus 2011.05.20. 20:26:24

@Móka na: Egyébként a múltkori mail, amit írtam Neked...hát basszus, nagyon csúnyán félrevezettek, úgyhogy utólag is bocs... az illető akiről szó volt, lényegében a saját rokonainak is kamuzott. :)

Móka na 2011.05.20. 20:29:50

@nyílegyenes labirintus: na várj, mert én két levelet is kaptam... sz. te az Ás voltál nem? Amiben az volt hogy finalista de nem nyertes... Engem amúgy nem lep meg, mert ha Ának azt mondták, hogy kuss, akkor ő tartotta magát és gondolom rokonyok meg szétszekálták... így kellett mondani valamit. Amikor kiesett az illető, rájöttem, hogy nagyon csíptem. :)

Móka na 2011.05.20. 20:33:12

@nyílegyenes labirintus: ehehehh. én mindjárt megyek és leiszom vernal nevében a söröd. Ez így jó lesz??? Sz. mi leszünk a királyok, hogy ezt elkaptuk..:D

vernal 2011.05.20. 20:37:17

Ha ez megjelenik, akkor nem dobtak ki és nyitok egy sört :) Amúgy ha kitettek volna, akkor most lenne +2 söröm?

Visszafogom magam ezek után. És köszönöm sixx-nek, hogy figyelembe vette, hogy csak homályos spoiler volt és sokszoros figyelmeztetéssel.

nyílegyenes labirintus 2011.05.20. 20:38:00

@Móka na: Na jó, akkor kibontok egyet én is vernal egészségére! :D
Annyi spoilerünk van már, hogy elkezdhetjük árulni egy vállalkozás keretében, a pénből meg elmegyünk Kolumbiába. :D
ha tudni szeretnéd az ÉH végét, hívd most: 06 90 ........ Na? :D

nyílegyenes labirintus 2011.05.20. 20:39:00

@vernal: Király vagy! De a sört már buktad. :D

vernal 2011.05.20. 20:40:11

Ha ez így megy, akkor ma félrészegen megnézi mindenki a +18-at is valami újdonságra várva. Lehet mutatják például, hogy miért kellett befáslizni Kristóf könyökét....Annyira érdekes.

Móka na 2011.05.20. 20:42:32

@nyílegyenes labirintus: Amúgy a magánéletben is eladsz, ha jól emlékszem, akkor a naptárbizniszt is te indítottad, nem?
Kíváncsi lennék a telszámra és a tarifákra.
@vernal: sixx-nek kibaszott jó napja lehet, sörök száma vajon? :D
Bennem már van egy pohár, de megyek a többiért.
Holnap!

Visszlát!

nyílegyenes labirintus 2011.05.20. 20:50:07

@Móka na: A Pókmajom erotikus naptárbiznis csak egyszeri alkalom volt.
Te vagy a pénztáros, annyi pénzt kérsz az infókért, amennyit akarsz... :)

bpetya75 2011.05.20. 21:10:54

@nyílegyenes labirintus: Olyan bizonytalannak érzem magam. Ilyenkor csak a férfias keménység segíthet :D Juszt se pincsülök. ;-)

Mifélefajta fogadás van itten kibontakozóban? A döntő mikéntjéről tippelgettek?

beacska 2011.05.20. 21:37:27

@Móka na: kategórikus válasza: NEM
:((((

Falatkányi 2011.05.20. 21:57:27

@sixx

Imádom a hogyvoltot! Mindig felvidítod a napom :) Köszönöm!!! :)

Begugliztam a Pókmajmot, csak kíváncsiságból :) az egyikre az Éden Fan Clubot adta ki, ugyanezekkel a leírásokkal. Te rakod fel oda is, vagy csak lenyúlják tőled?

Papucs Orrán Pamutbojt 2011.05.20. 22:30:57

Megtaláltam Póki fácse adatlapját... Jóba maradt Nikivel... Érdekes, csak vele van közös kép...

Papucs Orrán Pamutbojt 2011.05.20. 22:37:19

@Papucs Orrán Pamutbojt: Helyesbítek, van egy-egy Jennys és Katás kép is.

CSÉ 2011.05.21. 09:23:51

Pókmajom nélkül megeszi őket a penész.

De nem őket sajnálom a legjobban, mert maguknak csinálták, meg azért jobb így nekik. Inkább a nézőket sajnálom igazán, meg Juant. Szegény embernek mit kellett kiállnia!!!

CSÉ 2011.05.21. 09:27:24

Meg persze a szerkesztők is rájátszottak a nyugalomra. Eddig pont ők szereztek feszült pillanatokat a játékosoknak, hol Póki által, hol nem általa.

beacska 2011.05.21. 10:08:12

@nyílegyenes labirintus: ti már megint sugdolództok :(((

Móka na 2011.05.21. 13:06:59

Sziasztok!
@beacska::(
@mosoly73: tegnap este volt egy spoiler - amit sz. nyílegyenes és én kaptunk csak el, na meg a szerző + sixx.
Szerző végül maradt, mert rengetegszer kiírta, hogy spoiler és csak aztán az infót. Bejegyzés törölve lett, szerző pedig maradt. :)

GL-581 g 2011.05.21. 18:46:07

@Móka na: én nagyon szeretem a spoilereket! :( esetleg át tudnád küldeni? :D:D

még ELŐTTE a tippem a finisre:
Lassú-Pocok
Műfog-Prosztó

És az Anciene Régime nyer. :D
És tetszőleges módon, de oszt nekik: Pápa, Don, Niki, talán Prosztó VAGY Bigfoot.

Ez a tippem...

GL-581 g 2011.05.21. 18:49:51

@CSÉ: Vihar előtti csend. :D Adtak egy pihinapot a daráló előtt. Pont, mint az Édenbarmok, Strip poker, Limbó napon. Akkor is mi jött utána...

GL-581 g 2011.05.21. 20:48:21

@Móka na: itt is köszi. ;) sínen vagyunk, mint József Attila... :D
@Papucs Orrán Pamutbojt: igen, állítólag Detti, Nyafi és a Minyonmellű tartott ki Pókmajom mellett IRL. nem tudom értelmezni a viselkedésüket... :D:D

ga_zsi 2011.05.21. 21:15:57

Lehet, hogy már nem olvassa senki, mert majd az új részt nézitek, azért leírom az én véleményem.
teljesen jogos volt, hogy a pofon után Szandra repült. ezzel tisztában is volt.
Kiakadt, de nem hiszem, hogy sokan lennének, akik nem így lettek volna. Amikor bement, sikerült egy kicsit gyengíteni az ellenoldalt, erre beküldték A danit. (hogy minek???) Most megint elért valamit, mindegy hohy hogy, de Niki mellette volt, erre a kiesett Ádámmal meg dumáltatták a fejét. Szandra "munkája" másodszor is füstbe szállt. Az ellenoldal soha nem járt így, mégha azt mondjátok is, hogy sok segítséget kapott Szandra is.
Nikiről inkább nem mondok semmit. Annak a nőnek a megbízhatósága a béka feneke alatt van jócskán.
Linda detto
Robi meglepett, pozitív irányban.
dani egy bunkó. Anno Tünde nem kirúgni akarta, hanem leírta annak a nevét, aki a legbunkóbb volt vele és tökéletesen igaza volt.
"Kiki bácsi" a tanítványai szintjén van. Minta 10 éves, de azok között is a bugyutábbja.
Sokan írtátok, hogy nem szeretné senki, hogy olyan lánya legyen, mint Szandra. Hát valóban nem lenne jó, de én azt is remélem, hogy a fiam soha nem süllyed olyan mélyre, mint a hőn szeretett, agyondicsért Kristófka. Pedig - SZERINTEM - sajna ő fog nyerni. Az elején még neki és Aliznak szurkoltam.
Aliz a behódoilása és csicskasága ellenére is még az, aki a legjobban megérdemelné, meg talán Robi.
A legutolsó adás egy merő unalom volt. Jó, hogy nem ilyenek voltak az előzőek, mert akkor senki sem nézte volna szvsz még ti sem.

CSÉ 2011.05.22. 16:15:23

@GL-581 g: Remélem nem lesz igazam, de szerintem a folytatás már nem lesz olyan izgalmas, max csak vicces.

Attól félek, hogy ez is olyan lesz, mint amilyen a Palota Ékköve volt. Az is rohadt jó volt addig, míg a főgonosz Csve családot nem sikerült kivonni a forgalomból, aztán az utolsó pár részben meg dögunalom volt az egész, de muszáj volt elvarrni a szálakat (itt muszáj valakinek megnyerni a játékot), meg azért sem érhet itt véget a sztori a főgonosz kicsinálásával, mert akkor tényleg úgy tűnne, hogy ő a történet hőse.
De mondom, remélem tévedek.

zitoka 2011.05.22. 22:27:02

Ha Niki vitte volna a pénzt, most nem Pókmajommal osztozna az albérleten...

Morcz 2011.05.23. 09:24:12

@zitoka: érdekes, de ebből nem kellene következtetéseket levonni. Egyébként meg én is olvastam a Velveten, de nem szoktam elhinni mindent amit ot leírnak.

Ha valaki megy a bulira írja meg milyen volt, please! :)
Ja és ha véletlenül ott lenne pm üsse le egy lapáttal a nevemben, köszönöm! :)

Szerintem a győztes a Niki-Kristóf páros lesz, mert gyanítom nem csak a bomba játéknak lesz következménye..

beacska 2011.05.23. 09:27:11

jó reggelt, jó szurkolást az utsó héten!

bpetya75 2011.05.23. 09:43:03

Csatlakozom az előttem szólóhoz :-)

nyílegyenes labirintus 2011.05.23. 10:38:50

Tényleg összeköltözik Pók és Csöcsi, azt hittem fake.
velvet.hu/blogok/gumicukor/2011/05/22/osszekoltozik_eden_szandra_es_eden_niki/

Mondjuk ez miért jó ez?
(lehet olcsóbb a tarifa threesome-ba) hehe :D

beacska 2011.05.23. 11:27:07

@nyílegyenes labirintus: gondolom, mert mindkettő vidéki, és így olcsóbb a lakbér, másrészt, hogy bizonyítsák, hogy "ugye, mi jó barátok vagyunk"...nehogymá' csak a fiúk...igenis mi is nagyon...;DD

terrortűrő tintatartó 2011.05.23. 11:42:01

@nyílegyenes labirintus: @beacska: mégiscsak beindult a várva várt haknitúra :) azért a legkomolyabb a boszorkányos rész. a "megnézte azt is, hogy nincs-e rajtunk rontás" mindent visz :D

és jónapot is persze :)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.05.23. 12:12:11

@nyílegyenes labirintus: írtam neked!

Egyébként biztosan igaz a hír, mert még a Bors is megírta, bizony ám!!!:P

De ebből én is ugyanazt vontam le!:)

bpetya75 2011.05.23. 12:19:22

@beacska: Csodálkozom a dolgon. Nem tudom, hogy Csálé hogyan tudta kimagyarázni PM-nél a kihullása után elhangzottakat.

yilane 2011.05.23. 12:43:08

@bpetya75: Mindkettejüknek van mit magyarázni, hiszen amikor Niki/Dani randizni ment, Szandra azt nyilatkozta a képernyő előtt, hogy azt szeretné, ha ők lennének a következő kiesők.

Nem hiszem, hogy őket különösebben zavarná, hogy mikor mit mondtak.
Szeruintem könnyedén átlendültek ezen. :)

beacska 2011.05.23. 12:51:01

@bpetya75: jajj, teee!! hisz ez egy játééék! mindketten csak megjátszották magukat, nem is így gondolták, és a valóságban ő teljesen mások, és másként is viselkednek! teee! (szájbiggyesztés és fejcsóva)

bpetya75 2011.05.23. 13:31:46

@yilane: Igazad van.

@beacska: A Tisztelt Hölgy tanulhatna az előtte szólótól! Kikéremmagamnakeztet a szájbiggyesztő hangnemet! Mordizomadta!

beacska 2011.05.23. 13:33:13

@bpetya75: mélységesen mély elnézéséért esedezem (szemlesütve, szempillarebegtetve)

bpetya75 2011.05.23. 13:47:39

@beacska: Most az egyszer még elnézem. De ne tessék ám még egyszer elkanászodni, mert akkor nem leszek ilyen megbocsátó ;-)

nyílegyenes labirintus 2011.05.23. 14:08:07

@Jozeph Pelikahn: :D :D

@terrortűrő tintatartó: Tényleg nagyon kemény... jövő7en, már az lesz a hír, hogy beleejtettek egy mobilt a wc-be, CsudaPöcs náluk járt rapporton és egyéb érdekességek...de jó.

nyílegyenes labirintus 2011.05.23. 14:10:08

@bpetya75: Csak keményen! :)
Asztalra csapkodás megy már? Én ezt gyakoroltam 7végén.... alakul. :D

Móka na 2011.05.23. 14:25:29

Függők társasága melóból :).

Jozeph Pelikahn 2011.05.23. 14:29:37

Vajon Kristóf alattuk vagy fölöttük lakik? Mert ugye azt már tudjuk, hogy...
:-)

nyílegyenes labirintus 2011.05.23. 14:35:13

@Móka na: Ugyan már. Milyen függők? én csak a söröket szeretném behajtani a spoilerekért... :)

yilane 2011.05.23. 14:48:12

@nyílegyenes labirintus: Ó, spoiler? Ez a spoiler olyan nekem, mint a gömbvillám meg az ufók. Mindig mástól értesülök róla, hogy valaki látott olyat. :)

Én beismerem, hogy függő vagyok. Az már függés, hogyha nem vagyok tv közelben este és nem látom a köv. epizódot, akkor hiányérzetem van és igyekezem minél gyorsabban pótolni.
Jó is, hogy már vége lesz.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.05.23. 15:02:54

Ha valaki megy Mix Clubba, mesélje már el, hogy a vetítés után közösen megtapsolják a jelenlévők a nyertest? Vagy hogy képzeljem el. Azért ott még csak nem tartunk, mint az amcsi reality finálékban, hogy fele banda visít, a másik meg sír örömében. Gondolom. K-ajrópai népek zsigerből csöppet visszafogottabbak vagyunk. Gondolom.

beacska 2011.05.23. 15:08:41

@yilane: :DD

én is úgy időzítettem, hogy ma d.e. írom a műleírást, mert az nagyon koncentrálós. Holnapra meg vmi lightos marad ;D mármint munka

beacska 2011.05.23. 15:11:01

@neccharisnyás útonálló: meg már marhára tudják is a szereplők az eredményt. Csak a nézőktől lehet ilyesmire számítani. Az meg kb. úgy lesz, hogy a Kristóf Fan Club tizenéves tinédzserei lesznek ott (HA megengedhetik maguknak-márpedig ők tutira, hisz nem az ő pénzük), és nekik tök mindegy mi lesz az eredmény, visítanak ha köll, ha nem

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.05.23. 15:13:47

@beacska: Hát akkor elkél néhány lumberjack-füldugó. Azzal még a motoros láncfűrészt se hallani. :D

yilane 2011.05.23. 15:18:32

@beacska: én ezt így sajna nem tudom megoldani :(

yilane 2011.05.23. 15:19:42

@beacska: muszáj, hogy legyenek visítozók, ők az ingyenes hangulatfelelősök

bpetya75 2011.05.23. 15:46:55

@Jozeph Pelikahn: Az hát! Neked mi a kérdésed? :D Merthogy nekem van. Mit tudunk Kristófról???

@nyílegyenes labirintus: Kemény vagyok, mint a fagyott bakasz@r :D

nyílegyenes labirintus 2011.05.23. 16:06:41

@neccharisnyás útonálló: annyira frappáns metafóráid vannak, hogy teljesen megkészülök tőlük... :)

nyílegyenes labirintus 2011.05.23. 16:10:44

@bpetya75: Helyes! :D Én meg mint Tarzan talpa!

haruka 2011.05.23. 16:12:21

@nyílegyenes labirintus: most nem azért, de ezt én is belinkeltem, rögtön mikor olvastam, de hol a hozzászólásom? semmi spoiler nem volt benne :( vagy csak vak vagyok?

nyílegyenes labirintus 2011.05.23. 16:16:45

@haruka: ööö... nem láttam a Tiédet. Nem hiszem, hogy cenzúráztak volna, inkább a blogmotor...

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.05.23. 16:19:38

@nyílegyenes labirintus: Tudod, kiscsikókoromban, mikor épp verselemzésekkel gyötört az irodalomtanár, elhatároztam, hogy egyszer én is leszek olyan jó, hogy bekerüljek a magyar irodalom tananyagba, és az én szövegeimbe próbáljanak avar között kúszó, ezüstös hátú gyíkokat belevizionálni az LSDn függő, pártaktivista irodalmárok. Még csiszolom a stílusom. A nagy színrelépés még csak ezután lesz. örökké kínzó hagyatékot ruházok nemzetemre halálomkor. :DDD

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.05.23. 16:21:31

Lemaradtam a Lottis csirkeevő gifről! :( Valami jótétlélek Terézanya/apa kisegítene? Lécci!

nyílegyenes labirintus 2011.05.23. 16:38:46

@neccharisnyás útonálló:
parancsoljon:
nyílegyenes labirintus 2011.05.19. 21:05:08
Csirke evés mesterfokon by Lotti :)

kepfeltoltes.hu/110519/csirkeee_www.kepfeltoltes.hu_.gif

Tudom, hogy meg lehetne szebben, jobban is csinálni de véges időmből ennyit szántam rá. Emléknek jó lesz... :)

haruka 2011.05.23. 16:45:52

@nyílegyenes labirintus: jaj, elnézést kérek, én vagyok a hülye, de legalább beismerem! :D véletlenül egy régebbi részhez írtam, pedig ide akartam.

este közvetít valaki, ugye? nem tudom nézni sajna. :(

nyílegyenes labirintus 2011.05.23. 16:50:03

@haruka: Figyi, ha ezen múlik a védettséged, én írásban is elismerem, hogy a Tiéd volt előbb, csak, hogy a párválasztón nehogy gond legyen. :)
Na jó, ez már súlyos, most megyek haza de villámgyorsan... :)

Papucs Orrán Pamutbojt 2011.05.23. 17:00:25

Ma kiesik egy pár... Érdekesen indul a döntő hete! :D

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.05.23. 17:05:23

@nyílegyenes labirintus: Ótemagasságos! Börtönláncot csörgető, köpönyegbe burkolt hálám kergessen a sírig! :)

GL-581 g 2011.05.23. 17:09:10

nah, kikerült a mai előzetes. vajon a szerkik megint szopatnak minket a "valaki kiesik a bombás játék után" dumával? Akkor elég érdekes lenne a következő két nap... mit csinál a maradék 4 ember? Ultizik? :DD

viszont lesz valami kiválasztás-szerűség este. érdekes rész lesz.

Go Aliz, Go! Go-GO-GOOOO!!! :DDD
Pocokpower! :D

Jozeph Pelikahn 2011.05.23. 17:39:56

@Móka na: ...nincsenek egy szinten!
:-)
(bocsi-bocsi-bocsi)

GL-581 g 2011.05.23. 21:17:46

Ma valaKInek távoznia kell? EGY embernek? Érdekes...

mosoly73 - a Lila Cipellős Mosoly Ani 2011.05.23. 21:21:59

sziasztok :)))
Új komment nyílt 1x25 néven,ott lehet folytatni.
süti beállítások módosítása