Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Gossip girl - A pletykafészek 2x20 - Remains of the J

2013. április 12. 15:00 - Agent "V"

A beépített hogyvoltban olyan régi sztorikat is elővesznek, mint Lily meg Rufus közös gyerekének halála, tehát ezt a fonalat is felvesszük újra. Ezen kívül Serena barátnője, a nagyon menő Poppy is előkerül és ugye tudjuk, hogy miatta Blairrel eléggé össze balhézott, úgyhogy ha ő megint előkerül, akkor Blair nem fog hamar kikerülni a gödörből.

1.png

Serenával nyitunk, aki a Madisonon sétál és Blairrel beszél telefonon, aki azt hazudja, hogy otthon van és pizsiben zabálja a pirítóst, de valójában ugyanabban az utcában bujkál egy oszlop mögött.Miután letették a telefont,Serena összefut Poppyval, akivel az évad elején került nagy barátságba és ekkor került állandóan a lapok címlapjára.Elkezdenek dumálni, kiderül hogy Poppy élete sokkal izgalmasabb, Serenával meg nem nagyon történik semmi.Persze mindenki tök hülyén érzi magát ebben a beszélgetésben, úgyhogy gyorsan be is fejezik és ugrunk Brooklynba, ahol Rufus meg a gyerekek indulnak reggelizni Lilyhez, aki valamilyen csodával határos módon reggelit készít. Közben befut egy szóra Vanessa, de tényleg csak egy szóra, mert itt nem érnek cseverészni, kérem szépen,A csaj panaszolja,hogy 1 hetet adott Natenek agyalni a kettejük dolgán és eddig baszta hívni.Dan szerint ne parázzon, majd keresi, ha itt az idő, erre jön egy e-mail, hogy fél óra múlva talizzanak Nate-nél.Gyorsan frissen mindenki Van der Woodsenéknél, ahol a nagy közös reggeli azért van, mert kicsi J 16 éves lesz holnap és Serena meg Lily partit akarnak adni neki. Jenny ennek nem örül, inkább lenne csak velük és társasozna, úgyhogy a két nő elrohan megrendeléseket lemondani, a többiek meg suliba. Mikor Serena is odaér hangosan nem érti Ericknek, hogy Jenny miért nem akar partit, mire leesik neki, hogy azért, mert kb mindenki utálja a suliban. Ezt demonstrálandó jönnek a rabszolgák, akik közlik, hogy nem mennek a partira, helyette csinálnak egy sajátot, ahova mindenkit meghívtak.Serena reakciója a fejcsóváláson kívül, hogy felhívja Poppyt.

2.png

Vanessa érkezik Nate házához, esküszöm erre az évadra találtak már szegény csajnak egy normális sztájlisztot, mert újabban tök jól néz ki.Szóval érkezik, aztán gyorsan beugrik egy fa mögé, mert meglátja, hogy Blair éppen távozóban van onnan, ahova ő érkezne. Ekkor Chuck dugja ki a kis fejét a Vanessa mellett álló limóból és közli, hogy mivel Nate olyan egyszerű, mint egy faék, így feltörte a levélfiókját és ő írt e-mailt, mert azt akarta, hogy lássa Vanessa is a meghitt búcsút.Kiderül, hogy Blair az utóbbi egy hétben mindig ilyenkor megy el Nate-től, szóval nagyon gyorsan lépni kell valamit, mielőtt ezek megint összemelegednek. Később a suliban el is kapja Blairt, mármint Chuck és gyorsan kérdőre vonja, de sajnos nem jön össze semmilyen vallomás, mert Blair szerint ők Nate-tel csak barátok, Chuck meg vegyen vissza, mert nagyon sokat harcolt érte, de a srác mindig ellökte és párszor jól meg is taposta. Ebben egyébként igazat adok neki.Brooklynban Rufus és Lily főzik a chilit Jenny szülinapjára, amikor Rufus kitálal, hogy Dan nem kap ösztöndíjat a Yale-re. Lily adna pénzt, de az nem kell a faszinak, inkább kitalál mást, mire Lily bedobja, hogy esetleg költözzenek össze nála és adják el a Brooklyni kecót.

3.png

Osakint Nate és B sétálnak, Nate mondja, hogy dumál Vanessával sé szakít vele. Blair nagyon erőltetné ezt a járás dolgot, nemtom mit hisz, mi lenne jobb akkor, de mindegy. Egy sokkal jobb helyen, a Missoniban Poppy és Serena akarják meglepni Jennyt valami rucival a szülinapi bulijára. Jennynek nagyon tetszik egy ruha, amiért amúgy én is ölnék, de mivel csak kis költségvetésű buli lesz, ezért egy egyszerűbb cuccot visz be próbálni. Amíg öltözik, Poppy azzal tömi Serena fejét, hogy milyen uncsi az élete, meg ne csicskuljon már be, meg még nincs veszve egy igazi Serenás parti. Rábeszélik Jennyt a dögös pliszírozott rucira, és serena gyorsan felhívja a catering céget, és még az előzőnél is nagyobb bulit kezd el szervezni. Egy kávézóban Nate szakít Vanessával, aki megkérdezi, hogy van-e valaki,amit persze Nate tagad. Azt hiszem ennyi kellett Vanessának, hogy gyorsan Blair legyen, aki közben otthon várja Nate-t, akitől azt reméli, hogy szakított és most ledönti őt a pamlagra. Sajnos ez nem jön össze, sőt a drága pezsgőt is vissza dugóztatja kis híján, miután Nate nem marad és homlokpuszival búcsúzik.Ennél sokkal pörgősebben érkezik Vanessa Chuckhoz, hogy azonnal kezdjenek el valami szervezkedést.

4.png

Megint Brooklyn, most Dan szaglássza a chilit, Jenny meg pakolja össze a társasokat. Csörög a telefon, Dan felveszi, és majdnem elájul, mikor kiderül, hogy egy ingatlanos értékbecslős valaki telefonált a lakás ügyében. Otthon serena készülődik, telefonon csacsog Blairrel, aki szintén készülődik és bizonygatja, hogy a Nate dolog tök jó és ennek így kell lennie és nincs tüzijáték de legalább nem basszák át. Ekkor érkezik Eric, aki nem érti, mi van náluk, úgyhogy Serena rohan szervezkedni, Humphrey gyerekek meg jönnek a lifttel. Jenny tök boldog, hogy ilyen családi cucc lesz, aztán Dan persze elpofázza, hogy szerinte hamarosan tényleg egy család lesznek, mert szerinte összebútoroznak. Ekkor felérnek a lakásba és meglepett boldogtalanok. Természetesen az elsők akik eléjük kerülnek a rabszolgák, akik jó nagyot belerúgnak a kiscsajba. Jenny szalad Serenához, hogy számon kérje, aki meg egyáltalán nem érti, hogy Jenny miért nem boldog mint az állat. Nem is tudnak szót érteni, még majdnem serenának áll feljebb, úgyhogy Jenny végül csinál egy nagyot szemét dolgot, és közkinccsé teszi a bulit a csőcseléknek.

5.png

A liftben most Chuck és Vanessa érkezik, akik még nem értenek egyet a Nate-Blair dolog hogy csináljukjában, de mikor belépnek ők az elsők, akiket meglátnak, így aztán Vanessa jobb ötlet híján lesmárolja Chuckot. Vágás után a tomboló bulit látjuk, amit Serena nem tud kézben tartani, Poppy meg a barátnői meg elhúznak, mert kezd égő lenni a parti.Serena megy Jennyhez, mondja neki, hogy nem kell fosni, megoldja ő a dolgot, kidob mindenkit, mire J közli, hogy nem kell, mert ő hívta őket, amúgy meg szarik az egészre, mert őt is leszarta Serena. Ott is hagyja gyorsan. Dan élvezi az ostoba csajokat és nyomatja magát, de jön S és elrángatja, hogy segítsen neki lerendezni a dolgokat. Nate is megtalálja Vanessát, aki szembesíti a hazugságával, ami igazából csak a gyakorlatban hazugság mert végülis van valaki más neki. Blair is megérkezik, ront is a helyzeten, szóval Vanessa elküldi őket a rákba, Blair meg egy üres szobában Natet próbálja megerőszakolni, aki viszont nagyon nem vevő erre a dologra. A kidobottaknak több se kell, akcióba lendülnek, mikor Blair elviharzik, de valójában csak annyit érnek el, hogy Nate Blairhez hasonlítja Vanessát, akinek ez nem esik túl jól.

6a.png6b.png

Ezek után Serenát és Dant láthatjuk, akik amiatt cserélnek ágyneműt, mert idegen tinik dugtak az ágyában. Dan végülis ráveszi, hogy valójában magának rendezte a partit, hogy visszakerüljön a térképre és ne legyen már annyira gimis az élete. Egész jól szórakoznak, mikor jön Eric, aztán meg mind a négyen rohannak le a bejárathoz, ahol rohadt sok ember próbálna bejutni, tisztára olyan mint a német csaj szülinapja lehetett úgy 3 éve, aki elfelejtette a facebookos eseményt privátban csinálni, aztán meg úgy menekítették ki a házból. Jön a rendőrség, meg a szülők, úgyhogy kezdődhet odafent a lebaszás. Állnak is a kölykök szép sorban, Lily meg ki van bukva a szétdorbézolt kecó miatt, és vádolja Serenát, aki a szolid partiért vállalja is a felelősséget, de a csürhe miatt nem, viszont Lily nem hisz neki. Serenának sem kell több, ott hagyja az egész bagázst, a szülők meg tényleg annyira hülyék, hogy nem jönnek rá, hogy ha nem Serena volt a felelős, akkor valószínű, hogy a szemlesütve ácsorgó Jenny az. Dan ugyancsak kihúzza magát, Eric megvédi Serénát, végül Jenny bevallja a bűneit. Persze hozzáteszi, hogy de és hogy persze nem az ő hibája az egész. Végül persze a monológból kijön, hogy tudnak az összeköltözésről.

7.png

Serena Poppyval iszik és panaszkodik, aki ráveszi, hogy utazzon el de ne kocsival, ahogy a csaj szeretne, hanem magángéppel Spanyolországba, már holnap reggel. Végül persze S beleegyezik én meg irígylem, hogy ezt csak úgy lehet a suli utolsó heteiben. Reggel megint Brooklynban van, ahova Lily menekült a káoszból, amit éppen takarítanak. Megdumcsizzák, hogy az összeköltözés jó ötlet, de talán nem kellene elsietni a dolgot, meg hát a gyerekekre is gondolni kell. Jön Dan, persze a duma felét hallotta, úgyhogy kiderül, hogy nyista ösztöndíj, de ne aggódjon, Rufus mindent megold. Én amúgy kérnék a volt nejemtől, aki lelépett a faszba. Dorota és Blair sétálgatnak a parkban, mennek kacsákat etetni.Blair panaszkodik, mert hiényzik neki Nate, akit olyan langyosan szeret, majd meglátja Natet a tóparton, aki felhívta Dorotát, hogy mi Blair kedvenc helye, mert ott akarja az első csókot. Jön is a smárolás, meg a kenyeret zabáló kacsák...ráz a hideg ettől.

8.png

Serena érkezik és Poppyt keresi, de odamegy hozzá egy srác, akiről kiderül, hogy tavaly Svetlanaként őt rázta le egy klubban, mikor a Démonnal iszogatott.Dan a rajongóját hívja, Scottot, aki a novellája miatt írt neki. Sajnos a srác nem veszi fel, de a szülei igen, akik konkrétan azok, akik Lilyéknek azt hazudták, hogy a fiúk meghalt. A zárszóban Lily hazaér és olvassa Serena üzenetét, hogy elhúz egy hétre, látjuk még a nyáladzó Blair-Nate párost, valamint az ágyban fetrengő Chuckot és az onnan éppen kikelő Vanessát.Nem mondom, hogy váratlan fordulat, de eddig ez a legrosszabb  befejezés ever.

xoxo

Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása