Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Retróhogyvolt: Éden hotel - 1x40

2013. április 11. 14:00 - sixx

Két éve került adásba az Éden hotel, az újkori magyar tévézés egyik legjobb realityje, aminek sem a menetébe, sem a kimenetelébe nem szóltak bele a nézői sms-ek, a játékosok egymás között döntötték el, kivel tolnak ki az adott pillanatban és hagyják pár nélkül, azaz zavarják haza a kolumbiai édenkertből. A Viasat elkezdte ismételni az első évadot, mi meg előkaptuk a klasszikus hogyvoltokat, tessék kommentelni az adás alatt és után, ingyen van.

A héten tulajdonéppen minden a megszokott mederben folyt, aki vetkőzni szokott, az vetkőzött, aki részegen szokott üvöltözni, az üvöltözött, Pókmajom leszarozódott, jött két új, jellegtelen játékos, Detti meg elment a kolumb gerillákhoz (vagy gorillákhoz?) kommunikációs tanácsadónak. Ma párválasztás, kiszámítható végeredménnyel, már ha Alíz nem dönt úgy, hogy izomból rúgja fel a szaros bilit. A T69-es a tegnap esti adás végén látott mintás göncben vezeti fel a parádét, a fején sörény, csúcsra járatták a tupírfésűt délután. Hideg ármány és csel uralja az édenkertet, mondja Shakespeare régen halott feleségének hangján.

Na, ébredjünk reggelivel, ananászt zabálnak a nők a szponzorbögrék tengerében, Niki teli szájjal kijelenti, hogy ma mindenki csomagoljon, mert senki nincs biztonságban. A nők sem? Nem értem. A rossz példa ragadós, Pókmajom egy fél szalámis zsömlével a pofazacskójában kommunikál, TökösBula egy krinolinnal űbereli, a szájukból hulló kajával jól lehetne lakatni egy szomáliai kisvárost. Kristóf is a váratlant várja enyhe képzavarral, a reggeli után a mödanszié mellett heverő félpucér luvnyák mondókáját meg nem lehet érteni, nagyjából annyit vettem ki belőle, hogy hagatkéspi Dani ápuzzeklop Dani bazdmeg keáűlkakptm faszombamár. Ha fontos lenne, feliratozná a Viasat, megnyugszom.

Niki a kamerába örömmel nyugtázza, hogy a király mit sem sejt, de már előre fosik, hogy egyszer megtudja, azt hiszem ez az az pont, amikortól a fosást realizálni lehet. A király úgy van vele, hogy Niki az ott lesz neki addig, míg a világ világ, vagy be nem üt a klimax, szóval nem fog itt feleslegesen izgulni. Az eső, mint szokta, esik, Kristóf igazi fotballistás-gacsos mozdulatokkal szalad az erkélyen Alíz szobája felé. Krisztofóró, kiált fel az, és rendesen örülni látszik, a szobában Laci is ott héderezik, Kristóf vele akar beszélni. Nem egy mellébeszélős fajta, te Laci, ha maradni akarsz, akkor nem állsz Alíz mögé, ez a szitu. Lotti mögé kellene állnod, hallod? Miért, kérdez vissza az eszetlen Laci, mert ha nem, baszod, akkor semmi esélyed. És ismét előjön a "Kristóf megmentette Alízt" történet, tényleg így volt, és Alíz valóban megígérte Lassúbeszédűnek, hogy megmenti a seggét.

Kicsivel később a pápa és Kristóf megint a párválasztóról beszélnek, mi van, ha kiesik Pókmajom, kérdi Szent Dániel, akkor miafasz van? Értem már, ezek arra számítanak, hogy a kitöltött lapok a szövetségesekről meg ellenségekről majd számítanak valamit. Szerintem a szerkesztők most az egyszer csak szopatták őket, én tuti megcsinálnám egyszer. És Szent Dani előjön azzal, hogy ha Pókmajom kiesik, akkor ő is Alíz mögé áll. Ez azért boríthatja itt a király terveit, ebből kurva nagy baj lesz, még a végén Szent Dani is le lesz szutyokribancozva. Alíz beugrik Pókmajomhoz felcsípni némi infót, majd meghallgatja a pápa ajánlatát is, miszerint ő is mögé áll majd. És tetszik tudni mi van? Alíz ebben az esetben Szent Danit választaná.

Na, Lassúbeszédű húzta a legkönnyebb kokainos zacskót, neki kell elmondania a sziesztából felzavart királynak, hogy a pápa elkezdte a kavarást Alíz viszonylatában. Mit variál ez? Hol a pápa? Hívd ide! Ne csinálja ezt, mert minden állami támogatást megvonok tőle, még a mutyit is! Szedhet adományokat a büdös parasztja! A király fasza kezd tele lenni a pápával, legalábbis saját bevallása szerint, ehhez hevesen gesztikulál és gúvad a szeme terasz hányásmentes részén. A Lassúbeszédűnek van szüksége Alíz seggére, nem a pápának, és kész, passz, további vitának, érveknek helyen NEM VAN. Gyere, beszéljük ezt meg a pápával. Kristóf inkább menne Fásy Zsülihez háttérénekesnek Tarzan-kosztümben, de engedelmesen útra kél.

A pápát a zuhany alól ugrasztja ki a király, és mennek át a trónterembe, Szent Dani farkát törölköző takarja, felöltözni nem hagyják ezt a szegény embert. Pókmajom mögé álljál be, mondja Korleóne, nem értem mire ez a fene nagy Pókmajom-bizodalom, eddig nem arról volt szó, hogy nyála savas, esze semmi, büdös ribanc, aki elemészt mindet és mindenkit? Miért gondolják ezek hárman, hogy majd most nem fog kibaszni Szent Dániellel? Hiába mondogatja a király, hogy a Pókmajom csak a pápával nyerhet, ez akkor is méretes faszság.

Jézus fasza, segíts mostan én rajtam, de hirtelen! A T69-est az elmebeteg és/vagy vak sminkes-fodrász-sztájliszt kommandó olyanná varázsolta, mint egy kolumb szappanopera női főszereplője, a piros ruha a melly előtt díszelgő ezüstös csattal, a kreppelt(?) haj, a biciklikerék fülbevaló és a vérvörös ajakrúzs olyan elegyet alkot, mit alkot, tombol szegény Horváth Éva fizimiskáján, amiért nincs bocsánat, nem is lehet, hiszen kiégett a szemem. Ariadna Muñoz de González teátrális mozdulatokkal közli, hogy jön a párválasztás, és közben forog, mint akit egy malomkőre applikáltak pillanatragasztóval, és különösen geci törpék forgatnak a legváratlanabb helyzetben - a kamera alig bírtja követni az eseményeket.

Na, beállnak sorban a faszik, a nők ülnek a kis fatuskókon, Lottit kiglancolták, mint Szaros Pistát Krisztus nevenapjára, Pókmajom fejét meg valaki (a király?) legalább tíz percig nyomhatta a téglaporos bödönbe, a hatás garantált. Alíz fejét fekete masni fogja össze, tán kiesne az agya, ha nem zárják be? A faszik a röhögőgörcs határán nézik Ariadna Muñoz de Gonzálezt, a jövőtök múlhat a választáson mondja. Te Szent Dániel, te jámbor léleknek tűnsz, Niki viszont fel tud baszni alaposan. Fel, de megbeszéltük. Niki, úgy bepuncsoltál Pókmajomnak, hogy ő lett a legjobb havernőd, ez kóser? Mert hát szidtad, mint a bokrot, ugye, - már amikor nem a budit hánytad tele zsinórtangában. Felség, te meg állandóan vitázol Szilikonnal, mi lesz most? Nem vág ki, mint macskát szarni? Á, nem, nincs vele baj, mondja a király, csak sokat iszik mostanában. Niki arcán kényszeredett vigyor, engem meg itten lealkeszoztak, bazdmeg?

Na, választunk. Kristóf megy Alíz mögé, Lotti csak néz és megdöbben, mert ugye nem ez volt megbeszélve. Akkor most mi lesz? A pápa megy Lotti mögé? Vagy tényleg beáll a Pókmajomhoz? Ennyire nem lehetnek ostobák. Prosztó továbbra is TökösBulázik, a csaj úgy vigyorog, mint aki megnyerte a hajdúbagosi gumijavító szépségversenyének különdíját, egy VIP-belépőt a Kula zenekar kamuti biulijára, pedig csak egy hegyesorrú cipőben menőző jampec állt be mögé. Szent Dani elindul, és beáll Pókmajom mögé, eszem-faszom megáll, azon meg pláne, hogy a király magabiztosan nyilatkozza, ő biztos abban, hogy Pókmajom nem baszik ki a pápával. Édes jó istenem, ebből akkora pofáraesés lesz, mint a magyar EU-elnökség.

A király megy Niki mögé, Laci meg Lottihoz, más hely ugye nem volt - Nyikhaj nem választhatja Lottit. Megy is Pókmajom mögé, a fekete démon meg röhög önfeledten. Szent Dani nem érti, mi van, illetve de, csak nem tudja felfogni. Pókmajom célja, hogy felbosszantsa a királyt, asszem ez most sikerülni fog. Ki mennek hárman Aura María Fuentes színe elé, na akkor mostan elválik a szar a májtól, Pókmajom, beszéljél. Hát, Szent Daniban nem bízom, Nyikhaj szimpatikus viszont. A feszültség tapintható, a király szemére úgy esik a fény, mintha lenne egy kellemes lila mokesz a szemhéján, de hát ki merné megütni az uralkodót? És Pókmajom Nyikhajt választja, amin a választottnál jobban csak a király és Kristóf lepődik meg, Szent Dániel arca ugyanolyan egykedvű, mint amikor Bigfoot távozott.

Margarita Sáenz de Mendoza is meghökken kissé, de mindez lófasz a király tehetetlen dühéhez képest, mi lesz itt, ha megtudja, hogy a puccsban Niki keze könyékig benne van. Rosa Margarita Guerrero azt kérdezi Szent Danitól, hogy ennyire bízott Pókmajomban (értsd: te teljesen hülye vagy, fiam?), nem bíztam én benne, csak egy kicsit, oszt ezt dobta a gép. Pókmajom szerint némi erőfeszítésébe belekerült a kis manőver, de nem hugyozott véreset az erőlködéstől, a király meg még mindig nem érti, mi történt. Eltaktikáztátok magatokat, az. 

Patricia Fernández de Brickman viszont tartogat még meglepit az ujjatlan lajbi alatt: még nem dőlt el semmi. Kitöltöttetek egy irkát, és párbajsegédet, oppardon, szövetségest neveztetek meg rajta. Na, Szent Dániel Kristófot és a királyt írta fel, ők most mennek oda Nyikhaj mellé. Lassúbeszédű sima ceremóniára számított, erre tessék, megint nincs egy nyugodt éjszakája. Pókmajom elkezd röhögni, Nikinek kezd leesni, hogy a nagy összeesküvés most akár rajta is csapódhat. Kristóf vagy a király most feláldozhatja magát Szent Daniért. A pápa folyamatosan rázza a fejét, nem, nem, mondja, jelezve az uralkodónak és Lassúbeszédűnek, hogy eszükbe ne jusson 25 milliót veszni hagyni.

A szünetről visszatérve Julia Solano Galindo de Pinzón széttárja a karjait, na, akkor mi lesz, bevállalja valaki? És bazdmeg, a király bevállalja. Hihetetlen, a faszi egy hete megmondta a holtrészeg Pókmajomnak, hogy ha úgy hozza a sors, akkor ő feladja a játékot Szent Dani kedvéért, de hát könyörgöm, ez csak egy játék, és eleve, Pókmajomnak mondta, az nem számít! A királyt viszont nem ilyen fából faragták, hanem egyenesből, és nem csinál segget a szájából. A pápa arcán én félmosolyt vélek felfedezni, ő tuti nem áldozta volna fel magát a királyért, és sajnálom, de Kristófról sem tudom elképzelni, hogy megtenné. Niki és Alíz sír, és még Pókmajom arcára is valami döbbenetféleség ül ki. Nyolc nap volt hátra a 25 millióig, mondja Sofía de Rodríguez, ez a szopás, királyom. Szent Dániel üresnek érzi magát.

Niki kiborul, Szent Dani a lóvéra utazik, ő nem áldozta volna fel magát, mostantól én nem fogom vissza magam. A király csóválja a fejét, Niki tovább mondja a magáét, bezzeg engem nem néztél, egy percig nem gondoltál arra, velem mi lesz! Csak a pápa! A király bízik abban, hogy Niki észhez tér, és nem baszik ki Szent Danival, mert akkor felesleges volt az önfeláldozás. Niki és a pápa egymásnak megy elég durván, a király szerint Nikinek nincs igaza, mert Szent Dani sokkal erősebb, mint ő maga. Na, ezt hívják patthelyzetnek. Martha Isabel Bolaños jelzi, hogy na akkor most el lehet húzni haza, húszórás repülőút, de legalább nem Pittike mellett. Nikinek a király most bezzeg adna egy puszit, de már nem kell. Mindenki sír, ölelkezik és férfiasan lapogatja a mellette álló hátát, kemények leszünk. Pókmajom még egy szevaszbazdmeget sem kap. Edelmira Carranza de Guerrero elbocsátja a bandát.

Este természetesen a sírás az úr a hotelben, Szent Dani egy törölközőbe temeti a fejét, Kristóf, a hortobágyi Highlander (igen, tudom, mit jelent, nyugi) már azt emlegeti, hogy belé költözött a a király ereje. Bezzeg Niki, Pókmajom meg TökösBula nem sír, sőt, Szilikon röhög, bazdmeg Pókmajom, majdnem hangosan felnevettem, amikor ott állt melletted a pápa, mekkora szopás lett volna. Pókmajom azonnal a fejére teszi a koronát, na akkor Alízt és Lottit nem vagyok hajlandó a társaságomban elviselni, és elvárom, hogy ti se beszéljetek velük. Aztakurva, ez a nő nem szarral gurigázik, nem irigylem azt a török kamionsofőrt, aki felszedi az Éden hotelből hazafelé menet. Alíz meg is jelenik az ajtóban, Pókmajom meg elhajtja a gecibe. Niki máris párt cserélne, Laci kell neki.

Alíz megy Kristófot vigasztalni, illetve saját magát is egy kicsit. Kristóf erősebbnek tartja magát, mint korábban. Pókmajom, aki eddig a szabadságharc élharcosa, a király megdöntésére irányuló összeesküvés feje volt, menten rátette a seggét a trónra, Niki meg udvarhölgy lett mellette. Alíz azt kéri Kristóféktól, hogy ne mondják el Pókmajomnak, hogy tudott a cseréről, mert letépik az arcát, és megetetik vele. És mintegy mellékesen megemlíti, hogy azt az utasítást kapta Nikitől, hogy ha Kristóf és Laci áll mögé, akkor Lacit válassza. Kristófnak leszakad a pofája, ott előttünk, bazdmeg, ezt nem hiszem el. Szent Daninak mindezt kétszer kell elmondani, mert annyi esze van, mint egy hóembernek.

Pókmajom a trónszékben ülve közli Nikivel és TökösBulával, hogy ő tudja, hogyan kell kicsinálni Kristófot (fel kell idegesíteni, mert akkor nem gondolkodik) és Alízt (ki kell zárni a játékból). Alíz csak kijön a terasz hányásmentes részére, ahol TökösBula közli, hogy vele csak az időjárásról lehet társalogni, a Belső Körben nem vesz részt innentől. Odalent Kristóf és Szent Dani az Ugye, mi jóbarátok vagyunk című szerzeménnyel búcsúzik a királytól, amit az egyik kamerába adnak elő. Még nyolc nap, és vége a kalandnak.

Címkék: éden hotel
817 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.05.16. 22:30:05

"választania fog kelleni" - sírok komolyan mondom.

Kivétel 2011.05.16. 22:31:12

@mocskosmacska: valamikor csak leesik nekik, hogy egymás ellenségei... mostantól majd a haverok ejtik ki egymást

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.05.16. 22:31:14

No de most mi lesz? Ádám dönt ki megy vissza? Vagy Ádám visszamegy valamelyik helyett? Vagy Nikit közösen lelökik a szikláról? Micsoda izgalmak kérem, micsoda izgalmak!

foxglove (törölt) 2011.05.16. 22:32:01

ez az Ádám-bábu a Charlie bábura emlékeztetett a Mac és Charlie Die c. részből (It's Always Sunny in Philadelphia)

*jinx* 2011.05.16. 22:33:06

@Benyeszke: Az állt a levélben, hogy Daninak fontos szerepe lesz holnap... aztán taliznak Ádámmal.

???

foxglove (törölt) 2011.05.16. 22:33:12

Mit is mondtak pontosan a Pápának, mire készüljön holnap?

yilane 2011.05.16. 22:33:22

Lassúbeszédű ma gyorsítót vett be az biztos. :) Ma végig remekül alakított. Tényleg beleköltözött Ádám jedi-ereje.

A lányok öngólt rúgtak, az idegesítsük fel Kristófot-tervvel, mert Niki akadt ki a végére, ráadásul azt is nagyon jól csinálta Kristóf, hogy tudatosította Robiban mekkora csicska. Ez tény, ugyanakkor nagyon nem illik Robi önmagáról kialakított képébe.

A sminkes pedig tuti, hogy utálta Szandrát, azért festett nagy piros foltokat az arcára.

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.05.16. 22:34:17

@*jinx*: na akkor ezek szerint csak lehajítják a csajt valahonnan. Egyébként hogyan lehetne fontos szerepe? Az áldozd fel magad te hülye nem lehet még egyszer.

candyperfumegirl 2011.05.16. 22:34:34

@Benyeszke: Pókmajom és a magyar nyelv kapcsolata nem a legfelhőtlenebb, hogy finoman fogalmazzak...

Holnapi izi lesz, szerintem Korleóne elbeszélgethet egy kicsit Nikivel és Szent Dániellel, aztán útjukra bocsátja őket. Vagy megkérdezik Danit is, hogy nem akarod most te feláldozni magad a barátodért? :)

Amúgy szeritnem Kristófnak és Daninak folytatnia kéne azt, amit elkezdtek, egy percig nem hagyni az asszonykórust szabadon gajdolni, Póknak szétdurranna az agya tőle, annak a két ostobenkónak meg nem ártana minél többször hallani, hogy igenis a Dög agymosott csicskái lettek, ami nemcsak szánalmas, de rájuk nézve veszélyes is.

foxglove (törölt) 2011.05.16. 22:34:44

@foxglove: de pontosan mi volt a levélben, hogy döntenie kell valamiről? Mert ha igen, akkor... (hadd ne folytassam a gondolatmenetet!)

yilane 2011.05.16. 22:34:48

@Benyeszke: Ádám átprogramozza Nikit.

Bubba Rogowski 2011.05.16. 22:35:57

@yilane: "beleköltözött Ádám jedi-ereje." :D még a hangját is felemelte a kis Speedy Gonzales.

énszóltam 2011.05.16. 22:36:14

Én azt nem értem Ádámék, hogy a francba tudták ennyire elbaszni
Kristóf már lebeszélte Lottival, hogy mellé áll Dani mehetett volna Aliz mellé

de még ez az Ádám féle önfeláldozás is szarul jött ki, ha Ádám maradt volna Niki nem áll ennyire a Szandra mellé

amúgy tényleg nevetséges amit Szandra csinál, ez a hét nap már csak szenvedés lesz

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.05.16. 22:36:32

@candyperfumegirl: én kérek bocsánatot, a cherry on top of the cake biztos könnyebben ment volna mint ez. Hiába na nyelvésznek születni kell aztat nem tanítsák (jaaaj) a kamionparkolóban (csak törökül)

Azért vagyok ilyen gonosz mert többen néztük a műsort méghozzá piásan és gyűjtöttem az ötleteket :DD

foxglove (törölt) 2011.05.16. 22:36:40

@*jinx*: az utolsó hozzászólásom neked ment (nem magammal akartam beszélgetni:))

tigger2 2011.05.16. 22:37:30

Arra a szervére gondolsz,amit bőszen vakargatott a múltkor észosztás közben...??:P Hát már mondtam a múltkor is,hogy én már láttam csodapuncit,és annak nem ilyen kerete volt...ez egy büdöszsák:D
Amúgy tényleg gáznak találom,hogy ilyen emberek kapnak nyilvánosságot,ezeket kell felmagasztalni,akarom mondani leminősíteni...és hogy vannak,akik szerint nem az a baj,hogy vki beszart,és kakaszag terjeng a levegőben,hanem az,hogy ezt vki szóváteszi...:S...:D:D:D

*jinx* 2011.05.16. 22:38:11

@foxglove: ennél több nem állt benne :(

yilane 2011.05.16. 22:38:24

Azt, hogy Szandra és Niki miért fúj Danira, még csak-csak fogom, de Linda eszelős, Dani iránt érzett ellenszenvét egyáltalán nem értem. Ez a lány nagyon sötét. Ügyesen lavírozhatnának Robival, ehelyett egyszemélyes rajongótábort alakít magából Szandrának, akinek tréfásan tiszteleg is..

tigger2 2011.05.16. 22:38:55

@GL-581 g: bocsánat,ezt neked szerettem volna válaszul:
Arra a szervére gondolsz,amit bőszen vakargatott a múltkor észosztás közben...??:P Hát már mondtam a múltkor is,hogy én már láttam csodapuncit,és annak nem ilyen kerete volt...ez egy büdöszsák:D
Amúgy tényleg gáznak találom,hogy ilyen emberek kapnak nyilvánosságot,ezeket kell felmagasztalni,akarom mondani leminősíteni...és hogy vannak,akik szerint nem az a baj,hogy vki beszart,és kakaszag terjeng a levegőben,hanem az,hogy ezt vki szóváteszi...:S...:D:D:D

yilane 2011.05.16. 22:41:03

Ez a fogpiszkálós húzás a szerkiktől nagyon gonosz volt. Ők is biztos kikavicsozták előtte, hogy mi várható. :)

GL-581 g 2011.05.16. 22:45:12

Kavicsoztunk. Nyikhaj megy.

nyílegyenes labirintus 2011.05.16. 22:50:28

nu, nagyon úgy tűnik, hogy a Don visszatér . Ő az egyetlen aki önként távozott, ilyen még nem volt, úgyhogy a szerkik nagyon jó érzékkel visszahozzák. Dani dönthet, ő vagy Ádám. kibaszott jó csavar lenne...

yilane 2011.05.16. 22:59:19

@nyílegyenes labirintus: Ádám nemes áldozatának értéke kissé megcsappanna, ha holnap kiderülne, hogy csak 2 napra szólt. :)

yilane 2011.05.16. 23:00:11

@GL-581 g: Én azt szeretném ha Linda is menne. Mondjuk úgy, hogy Robi rakná ki. És akkor kiegyenlítődnének az erőviszonyok is.

beacska 2011.05.16. 23:02:47

akkor mi történt? Niki hazaküldte a leendő párját Lottistul??

nyílegyenes labirintus 2011.05.16. 23:04:07

@yilane: Dehogy is. Miért? Ő nem tudhatja, hogy végleg vagy csak 2 napra szól a döntése, ha szerkesztők beleszólnak és csavarnak egyet a sztorin.
Józan paraszti ésszel végig gondolva,neki vissza kell térnie. A műsornak is jót tenne...

yilane 2011.05.16. 23:04:29

@beacska: Igen, Lotti és Laci páros ment haza, Niki döntése alapján.

Répatorta 2011.05.16. 23:04:59

Nem igazán tudok napirendre térni Pók azon kijelentésén, hogy ő már letett valamit az asztalra (az ősi mesterséggel). Mert ugye ez semmi más nem lehet, csak a pénz. Márpedig ez egy jókora szegénységi bizonyítvány. A civil életben emberileg nagyon defektes lehet a csaj, amit nagy pofával kompenzál. Megérne egy szociál tanulmányt a csaj eddigi élete.

yilane 2011.05.16. 23:06:23

@nyílegyenes labirintus: Az kétségtelen érdekes helyzetet teremtene. Mondjuk azzal a feltétellel jöhetne vissza (Daniért cserébe), hogy nem lehet Niki a párja. Keressen magának másikat.

beacska 2011.05.16. 23:09:22

...és mit mutattak Ádámmal?

candyperfumegirl 2011.05.16. 23:10:18

Azon a "beszélgetésen" meg csak röhögni tudok, aikor a nőegylet elhatározta, hogy most majd ról felbosszantják Kristófot, de a vége az lett, hogy Niki kapott hisztériás rohamot, Pók meg bőgve álfölényeskedett az interjúszobában, miután kijelentette, hogy élete legnagyobb teljesítménye ("letettem valamit az sztalra") az, hogy kurválkodott. :D

yilane 2011.05.16. 23:10:51

@beacska: Háttal állt valami meredély szélén.

GL-581 g 2011.05.16. 23:11:54

@yilane: Ha Nyikhaj megy, akkor - Ancien Régime: 2 fiú 1 lány. Pókista lázadók: 1 fiú 3 lány.

Valaki itt nagyon rá lesz szorulva a másikra. :D

beacska 2011.05.16. 23:13:03

@yilane: és beszélt is, vagy csak nézett a messzeségbe???

Benyeszke · http://besbe.blog.hu/ 2011.05.16. 23:13:34

És mi van ha Ádám egy távoli öbölből szemlélte Dani és Niki randiját? És nem szólhatott bele csak szuggerálni tudta őket? Meredek de én bármit el tudok képzelni. Ha Ádám tényleg fontos szerepet kap miért lőtték volna le a poént az előzetesben?

*jinx* 2011.05.16. 23:13:51

@GL-581 g: Akkor Robi lesz a mérleg nyelve?

lentilky 2011.05.16. 23:13:55

prosztó&p(óke)rosztó megérdemlik egymást...

Lotti (aki amúgy egy szimpatikus lány, de az) étkezési stílusa döbbenetes volt, nem is tudtam koncentrálni arra, amiről beszéltek, mert egyre csak Van Gogh krumplievőit láttam megelevenedni...

yilane 2011.05.16. 23:14:11

@beacska: Hűha, állt és nézett. És talán Dani/Niki érkezésére kezdett megfordulni...:)

bpetya75 2011.05.16. 23:14:28

Én már most sajnálom a következő széria szereplőit. Az első rész alapján fogalmuk sem lesz majd arról, hogy egy távozó játékos tényleg távozik-e, vagy csak pihen egyet a közelben. Vagy hogy egy feladatnak az lesz a következménye, hogy a nyertes védettséget kap, vagy fagyit, esetleg hazaküld valakit. Tiszta stressz. Max akkor mennék, ha fizetnének minden ott töltött napért egy kilót ;-)

Bocs a rajongóktól, de én Kristófon nem csak röhögni, de szánakozni is tudtam ma. Az ő triumvirátusuk istenkirály volt, a csajoké ovis. Nem látom a különbséget.

Úgy néz ki, hogy nem várt értelmet kaphat a Don önfeláldozása. Pm nyögött valami olyat, hogy nem akar lemaradni tőle, és ő meg feláldozza magát azért, hogy a szentember eltűnjön. mondjuk azt nem tudom hogyan lenne ez lehetséges, de micsoda jellemfejlődés lenne ez Póknál!

De ha visszahozzák a Dont, akkor mégsem fog önfeláldozni (ha ugyan...). Vagy lehet, hogy Dani kap egy esélyt az önként távozásra a Don helyett?

nyílegyenes labirintus 2011.05.16. 23:14:32

@yilane: Az volt a levélben, hogy Daninak nehéz döntést kell meghoznia holnap. Nem? Lehet nem pontosan emlékszem.
Szerintem ez lesz a nehéz döntés. Visszaküldi-e maga helyett Ádámot. És nem kétséges a döntése.
Kivéve ha tévedek...
És vajon akkor mi lesz Nikivel? Mennyire marad Pók pártján?

yilane 2011.05.16. 23:15:34

@GL-581 g: Niki és Dani titokban kezdhetnek összebékülni a szobájukban. Mert más esélyük nem nagyon van.

beacska 2011.05.16. 23:15:49

@lentilky: prosztó&p(óke)rosztó

hát ez király!!!+1

GL-581 g 2011.05.16. 23:16:00

@*jinx*: Pontosan. S tegyük hozzá: nem biztos, hogy Műfog mögé áll... ;)

*jinx* 2011.05.16. 23:16:51

@bpetya75: Én azt nem értem, hogy folyamatosan röhögtek meg gúnyolták a csajokat, főleg mikor azok hárman ölelkeztek, h ez milyen ovis, közben a fiúk meg folyton buzultak, már elnézést! :P Na jó Kristóf nem volt benne, csak mikor lehúzták róla a gatyát. Az nem volt ovis, ÁÁÁÁÁÁ!

yilane 2011.05.16. 23:17:37

@nyílegyenes labirintus: De, valami ilyesmi.
Esetleg Niki is dönthet úgy, hogy helyette menjen vissza Ádám. :)

yilane 2011.05.16. 23:19:34

@*jinx*: Kristófék most ugyanúgy nem bírják a Nőtanácsot, ahogy korábban nem bírták az ő triumvirátusukat a többiek, ez szerintem érthető.

A lányoknak egyébként szerintem nehezebb dolguk van, ugyanis nekik sokkal ügyesebben kell(ene) a párjukat veztetni, hogy ne sérüljön azok önérzete.

nyílegyenes labirintus 2011.05.16. 23:20:28

@yilane: Nem hiszem, hogy egyesével hullanak már tovább, inkább párosával. Mint is...

beacska 2011.05.16. 23:21:15

@yilane: áááá, Ádám azt tanácsolja nekik, hogy játsszák tovább ezt a játékot és ejtsenek ki mindenkit ;)

beacska 2011.05.16. 23:22:31

@nyílegyenes labirintus: aha, úgy látszik. De akkor még 2 napig senkinek nem kéne mennie.

ill. holnap párválasztó, hogy tudjanak helyezkedni, és aztán párosával mennek.és így felváltva

bpetya75 2011.05.16. 23:24:41

@candyperfumegirl: Nem tudjuk honnan jött. Ahol kevés a zsé, ott nagyon komoly teljesítménynek számít, ha valaki mondjuk 18-20 évesen több kilót keres havonta. Ha rúdon pörgéssel, akkor azzal, ha mással, akkor mással. Nekem ez a veszekedés, meg az utána mondottak azt sugallta, hogy nem arra büszke, hogy mivel kereste a pénzt, hanem arra, hogy mennyit keresett.

Lehet emberi értékekről beszélni. meg hogy milyen sz@r ember, akinek a pénz a mindene, de akinek vinné a bank a házat a feje fölül, annak bizony az lesz a legfontosabb, hogy ezt hogyan tudja megakadályozni. Na hogyan? Pénz szerzéssel. Aminek bizony van sokkal sötétebb módja is a qrválkodásnál. Persze lehet, hogy csak abortuszra, vagy arcpakolásra kellett neki a nagy lé, nem akarok én belőle mártírt csinálni, csak bírnám, ha kilépnétek a fekete-fehér világból és látnátok más színeket is.

yilane 2011.05.16. 23:25:09

@nyílegyenes labirintus: de ha holnap is kettő és így tovább, akkor csütörtökre nem marad senki

nyílegyenes labirintus 2011.05.16. 23:26:55

@beacska: biztos, hogy lesz párválasztó? ha párosával hullanak, akkor nincs már rá szükség, nem?
De lehet, hogy a mai Lotti-Lacika kiesés csak kivétel volt, és marad minden a régi szabályok szerint...

nyílegyenes labirintus 2011.05.16. 23:27:38

@yilane: nem biztos, hogy holnap is kiesik valaki...

beacska 2011.05.16. 23:27:49

@bpetya75: egyébként én úgy éreztem, Dani is ilyesmire célzott, amikor azt mondta "32 évesen mire vittem", hogy nincs semmi pénze. De lehet, hogy csak belemagyarázom...

bpetya75 2011.05.16. 23:29:37

@*jinx*: Egyetértek. Ezért írtam, hogy egyszerre vicces és szánalmas is a srác. @yilane: Ezzel is egyetértek. De ő nem hiszem, hogy egyenlőség jelet tenne a két hármas közé, hiszen a csajok ovisok, mert megölelték egymást :-D

A bejegyzésed második felével meg különösen egyetértek. A nemi szerepekből eredő eltérések is nehezítik a dolgukat erősen. Ráadásul a hajba kapás sem várathat sokáig, ennyire közel a végéhez...

beacska 2011.05.16. 23:29:57

@nyílegyenes labirintus: én biztosan tennék bele. Mert különben, mire van a "bizalom", meg az "együtt visszük végig". Mert ha nincs választás, akkor mivel töltik a napjaikat? hogy vigyáznak, milyen tálcát emelnek fel, nehogy boríték legyen alatta?

yilane 2011.05.16. 23:31:16

@bpetya75:
Szerintem se csinálj belőle mártírt. Fiatal lány, kevés gátlással aki gyorsan akart pénzhez jutni. Semmi tiszteletreméltót nem látok ebben.

yilane 2011.05.16. 23:34:49

@bpetya75:
Azt észleltétek, ahogy a hármas lánycsapat megölelte egymást és utána Szandra a pénz elosztásáról beszélt a másik két lánynak? De olyan homályos és megfoghatatlan célzást tett, hogy azt biztatásként lehetett értelmezni, de igazi ígéretnek nem. Ügyes. :)

bpetya75 2011.05.16. 23:34:49

@beacska: Én úgy érzem, hogy a szentember azzal akarta fényezni ott magát, hogy anyagi javak megszerzése helyett másra helyezte a hangsúlyt. hogy pontosan mire, az számomra nem derült ki. Minden esetre a műsorban eddig sem komoly szellemi teljesítményt sem érzelmi cizelláltságot nem láttam tőle, szóval nem tudom hogy ő mire büszke.

Na jó, a Balcsi átúszás meg az álldogáló rekordra lehet, de ez azért elég kevés (ráadásul l'art pour l'art dolog) egy 32 éves embertől.

beacska 2011.05.16. 23:37:40

@bpetya75: volt egy cikk, vmi mezőgazdasági vagy milyen lapban, ahol a Dani csak meg volt nevezve, hogy a szülei a Balaton-felvidéken városiként biofarmot vagy mit hoztak létre, és hogy a 2 fiú keményen dolgozik (mezőgazdasági munkát) a farmon. Csak ezt nem mondta a riportban.

bpetya75 2011.05.16. 23:38:46

@yilane: Jajjj! Hát nem láttad a Sztriptíz című filmet? Vagy a Chokito reklámot? :-D

Össze-vissza beszélt. Előbb a pénzosztás, aztán hogy akkor ő is feláldozza magát, csak a pápa repüljön. Node aztat meg hogyan? Nem is olyan ügyes. Sokat beszél, annak meg sok az alja ugyebár...

nyílegyenes labirintus 2011.05.16. 23:41:01

@beacska: Nme tudom. Minden lehet.
Még valami.
De Ádám távozásával lényegében "kinyírták" a főszereplőt a filmben.
Ez nagyon nem szerencsés, annak ellenére, hogy hőst faragtak belőle. Szerintem visszahozzák...
Azért az elég elképzelhetetelennek hat, hogy pl. Műfog nyerjen 25 misit vagy egy escort ribanc...

beacska 2011.05.16. 23:42:57

@nyílegyenes labirintus: hát, én is abban reménykedem, hogy a Divinyi Réka ha már ott volt, írt nekünk egy jó befejezést...;D

yilane 2011.05.16. 23:46:01

@bpetya75: A Sztriptízt nem láttam, ott valami nemeslelkű asszony aki vetkőzik? Erről spec. a Függetlenség napja jut eszembe..:)
Chokito? Ronda és finom. De hogy jön ez ide? :)

bpetya75 2011.05.16. 23:46:37

@beacska: Ha Ő az, akkor megadom neki a nagybetűt. Ha valóban közösen viszik családilag a földművelést, akkor kijár a tisztelet.

A vicc az, hogy pont 7végén megy (asszem) hozzájuk tanulmányútra egy csapat a falunkból. Itt is lesz egy hasonló "piac" mint náluk.

beacska 2011.05.16. 23:47:39

@bpetya75: hááát, azt írják Vöröstó...betettem a cikket...

yilane 2011.05.16. 23:48:30

Szandra tényleg összevissza beszél. Nagyon gyorsan mondja, és szereti a hasonlatokat is (pl. gerenda/szálka)de mintha a mondatok között nem lenne összefüggés.
Attól még a 25 millióról mondott sejtelmes mondata nekem tetszett.

bpetya75 2011.05.16. 23:49:23

@yilane: A gyereke miatt kell neki a pénz, és azért vetkőzik. Naon megható. Hüpp...

Egészen pontosan: Ne ítélj elsőre! Chokito! Ronda és finom.

yilane 2011.05.16. 23:52:02

@bpetya75: Ó meg kell a szívnek szakadni. :)

bpetya75 2011.05.16. 23:54:40

@beacska: Összeraktam. A Liliomkert egyik kofája a Pápa anyukája. Emlékeztem, hogy más nevű asszony szerepelt a Nők Lapja cikkben, aki összehozta az egészet a szokásos mo-i hivatali ellenállás ellenére. Ezzel együtt azoknak, akik ma földművelésből próbálnak megélni, maximális tisztelet.

yilane 2011.05.16. 23:59:40

Még egy dolog:
Kristóf és a szintek: eleinte kifejezetten irritált Kristóf "nem vagyunk egy szinten" szövege, kifejezetten arrogánsnak és nagyképűnek tartottam. Később jól mulattam rajta (merthogy annyira kétféleképpen is érthető megjegyzés ez), de most már nem zavar, inkább hasonlóan nosztalgikus hangulatot ébreszt bennem, mint Levi hányása korábban. :)

Alízt meg azért kedvelem, mert nem olyan közönséges, mint a többi lány.

bpetya75 2011.05.17. 00:03:30

@yilane: 40 napos nosztalgia. Ez aranyos :-D

Alízzal kapcsolatban egyetértek veled. Mondjuk szerintem simulékonyabb, mint kéne, de lehet, hogy ez lesz a nyertes taktika. A Niki-Lassú döntő béli párosításom borulni látszik, remélem Pocok bejut (igaz rá elsőre nem tippeltem)

mosoly73 - a Lila Cipellős Mosoly Ani 2011.05.17. 00:04:13

Nem hiszem, hogy Ádám visszajön. Szvsz csak kap egy esélyt, hogy Nikit és Danit összebékítse.
HÉ: "egy fontos TALÁLKOZÁS, ami megváltoztathatja az életet a hotelben"

Pók szerintem arra célzott Nikinek, hogy cseréljenek párt és ő majd kiesik Danival együtt.

Kristóf tevékeny volt ma, végre vicces volt ahogy mentek a trió után és nem csak a veszekedés töltötte ki a műsort.

Szegény Aliznak már nem maradt barátnő, de remélem kitart, hajrá !! :))))

Kürosz 2011.05.17. 00:11:25

@bpetya75:

Egyetértek.

Bár nem ismerem Kristófot, ő tipikusan az a jó családból származó úrigyerek, aki sohasem tapasztalta az élet árnyékos oldalát.
Tipikusan erre utal a "nem vagyunk egy szinten" - beképzelt szavajárása.

"Értékrendet", "eszméket" képvisel, sohasem kellett megküzdenie semmiért, így aztán könnyen tőr pálcát egy lepukkadt bányászvárosból származó lány felett, aki azért mégiscsak kivakaródzott onnan, úgy-ahogy, de kivakaródzott.

Szóval bármennyire is Kristófot illik jófejnek tartani nyárspolgári körökben (és Kristóf hozzám is sokkalta közelebb áll, mint Szandra, hiszen hasonló lehet a családi hátterünk), nekem mégiscsak Szandra a szimpatikusabb.

Tordas 2011.05.17. 00:33:12

@Kürosz: "nem vagyunk egy szinten" Ezt szerintem ő értelmi szintre érti :)

Veder1 2011.05.17. 00:37:38

@Kürosz
"Ráadásul nekem nagyon nem jön be, ahogy a fiúk a lányokkal bánnak, mégha netán tényleg kurvák is a lányok. És akkor mi van? Akkor már nem kell megadni a nőnek a tiszteletet?"

Nem, nem kell megadni. Rohadtul elegem van már ebből az ultra toleráns, ultra relativizált szemléletmódból, ami egyre inkább egyeduralkodóvá válik. Igenis vannak határok. Ha valaki (Szandra) még büszke is erre, azt nem kell elfogadni.

deltaTheEnd 2011.05.17. 00:38:18

parádé volt a ma esti rész!!!

első részben Kristóf meg Dani hogy szétszedték a két ribi védelmét :DD mesteri!!! önként bemondja az egyik hogy ki akarta szórni a fiúkat, a másik meg h egy pénzért baszó kurva volt :D nice job fellas

aztán niki választ... látom a kifejezéstelen buta fején,hogy fingja nincs, hogy a kiesését írja alá mikor hazaküldi a leendő párját... istenem hogy valakinél a 2+2 az gyökpí, és akkor még észjátékot akar játszani :DDD

amit sajnálok, hogy Daninak már megint kifelé áll a rúdja :S (pedig jó arc, szegedi borfeszten tegnap paktáltam vele össze)

deltaTheEnd 2011.05.17. 00:43:31

@Vödör: egyetértek, az emberi természet sajátja hogy ítélkezik a másokkal szemben, én azt vallom, hogy az adottságokon kívül (pl. rassz), nem kell mindenki minden faszságát tolerálni

@Kürosz: ha te azt hiszed h egy bányavárosi szegény családból csak kurválkodással lehet kitörni akkor szurkoljál csak a majomnak... de azért megsúgom van másik út is, csak akkor sajnos keményen kell dolgozni....

GL-581 g 2011.05.17. 00:43:54

@mosoly73: "Szegény Aliznak már nem maradt barátnő, de remélem kitart, hajrá !! :))))"

Ebben a játékban nem barátnő kell, hanem egy pasi, aki mögé beállhatsz. Erre nem jött még rá a három csekély értelmű grácia... :DDD

Pocok meg elég kemény ahhoz, hogy 8 napot kihúzzon csajbuli nélkül a srácokkal. Főleg, ha tényleg beüzen I. Szent Ádám király a hotelbe. :)

deltaTheEnd 2011.05.17. 00:57:37

@GL-581 g: a király szilikont és a pápát hívja rapportra, és amilyen megdumálható niki feje azon se csodálkoznék h ennek hatására kitartana dani mellett :)

egyébként daninak reggel lesz egy döntése ugye. nem tartom kizártnak h most visszacsinálhatja a dolgot vagyis önmaga helyett niki visszaballaghat ádámmal a hotelbe. ezzel jobban járnának a liblingjeim, mert niki ádámot csak nem árulná már el

GL-581 g 2011.05.17. 00:59:37

@Kürosz: ""Értékrendet", "eszméket" képvisel, sohasem kellett megküzdenie semmiért,"

... ééééés a maffiának beillő LassúKristóf-Család hátszelének és befolyásának köszönhetően gyerekeket tanít focizni, és a hotelbe bevallottan a pénzért jött, mert rászorul. Ugye érzed, hogy hol sántít?
("Tisztes szegénység" - nem ismerem ugyan Kristofóró családi hátterét, de ez a kategória bizony létezik, olyannyira, hogy Mikszáth Kálmán és Illyés Gyula ilyen családból érkezett)
Annyira azért ne kutyázzuk Kristófot azért, mert nem olyan szülői hátteret kapott, amivel az ember 18 évesen már kurva, és 21 évesen élete legnagyobb győzelme, hogy nem olcsón, hanem drágán adhatta el magát évekig (ugye ennyi idősen hivatkozik több éves múltra, tehát a 18 lazán állhat, és az escort témát felejtsük el, mivel megnyílt - aztán meg is bánta).
Ja, és én nem nézném le Pókmajmot, ha nem ezzel jönne folyton. A megtaposás, meg a tapasztalata, meg hogy ő drága prosti volt, nem olcsó. Köszönjük. Ebből még nem lesz ép ember. Ahhoz kéne valami több, valami más, különben elnyeli örökre ez az élet.
Nem rokonszenves Pókmajom, mégis sajnálom Ökrös Szandrát, és drukkolok neki, hogy sikerüljön szakítania azzal, amiből (feltehetőleg) jött, azzal, amivé vált, és azzal, ahogyan a játékban a világot és az őt körülvevő embereket szemlélte. Remélem, hogy sikerül/sikerült neki, mert volt már eddig is pár olyan villanása, amikor kicsit elengedte magát és kiesett a szerepből, ami alapján kiderült, hogy őt ennél többre, jobbra szánta a sors.
Lehet, hogy csak egy rendes és hűséges férfi kéne mellé. Egy olyan, aki hajlandó eltűrni, hogy kapcsolatuk elején 2-3 alkalommal bejátssza az átbaszós-kiforgatós-pénzremenős csuklógyakorlatát, mire rájön, hogy ez most valami más, és most végre kezdődhet valami szebb és jobb, és nyugodtabb, és le lehet engedni végre a kezébe csontosodott pajzsot.

Szandrának (most NEM Pókmajmozom) talán ez lenne a játék fődíja.

Kristóf és Aliz pedig remélem, hogy a finisig masírozik. :)

Jozeph Pelikahn 2011.05.17. 01:00:15

Jajj, ne csináljunk már a kurvákból példaképet! Bármennyire ez a divat és ezt nyomja a média, prostinak lenni nem dicsőség!
Az így keresett pénzzel dicsekedni, majd (az amúgy elszórt) pénzt valami elért eredménynek nevezni meg a teljes erkölcsi lenullázódás. Akinek meg ez még szimpatikus is, annak csak Kristóf szavait tudom idézni: "nem vagyunk egy szinten". És akkor így talán megértitek mit jelent.

Meg hogy azért kellene járjon valakinek tisztelet, mert puncija van??? A tisztelet pont olyan dolog amit ki kell érdemelni, nem jár (járhat) alapból.

GL-581 g 2011.05.17. 01:12:27

@Vödör: Annyit mondanék széljegyzetként én, mint ultratoleráns ember, hogy az, amit Te sérelmezel, az nem ultratoleráns attitűd, hanem nettó hülyeség.
Elismerni az eredményt kell, valamint az utat és küzdelmet, amin/amivel az illető az adott eredményt elérte (nem ugyanonnan indulunk, ugye).

Egyébként egyetértek, ha a fentiekből nem derült volna ki. :)

@Jozeph Pelikahn: Ezzel is egyetértek, csak fentebb próbáltam árnyalni és a való életre vetíteni. :D

Tényleg drukkolok Ökrös Szandrának, remek ember válhat belőle, tudtán kívül ugyan, de megmutatta. És ez a játék, bármi legyen a vége, s bármi történjen a végéig, nagyszerű lehetőség volt.
S remélem, hogy olvas minket...

(A Blikk valami tettlegességet emlegetett. Ma nem volt. S az feltűnt, hogy Póki még egy(?) ÉH-talin sem jelent meg? Lehet, hogy a héten nekimegy valakienk és megtépi? :S )

CSÉ 2011.05.17. 01:17:46

Aslan bakker semmi ehhez az Ádám fiúhoz képest. Ő még nála is nagyobb király és szebb volt az önfeláldozása, aztán most jött ez a feltámadás...
Kéváncsi vagyok, hogy békítő show lesz-e avagy helycserés támadás.

Veder1 2011.05.17. 01:21:01

@GL-581 g értem mire gondolsz, de ez a túlzott relativizálás attól még áll. Igenis határokat kell szabni, persze nem túl szűkeket ("arany középút", ugye). Ez a "sanyarú gyerekkorom volt, húszan laktunk egy cipősdobozban a csatornában, ezért én mindent megengedhetek magamnak" valóban nettó hülyeség.

CSÉ 2011.05.17. 01:23:19

(Aslan, az oroszlán a Narniából.)

Veder1 2011.05.17. 01:25:32

@GL-581 g Szerintem, ha valaki, akkor a pókeres csaj lehetett, mert Ádám mondta az interjúban, hogy kérte Nikit ne hívja oda. Ha őt tiltották volna el (egyébként egy pofozkodás miatt, gondolod a Viasat bárkit kihagyna?), akkor ez fel se merült volna.

Jozeph Pelikahn 2011.05.17. 02:35:08

Azért három emberen kívül a többieket sajnálom:

- Szandra: egy dolog ha a falu tudja, hogy címeres kurva vagy, de amikor már az egész ország...

- Niki: kellemetlen lehet visszanéznie, ahogy szinte hetente beégeti magát

- Lotti: fő szerepe, hogy úgy evett mint akit hibernálásból ébresztettek a beköltözés előtt

- Linda: behódoló talpnyalása teljesen lealázó, a totális agyhelymosás példaképe

- Attila: fenyegetőzve beköltözött, hogy aztán beállhasson egy ribi mellé papucsnak

- Robi: alázva van, pedig nagyon nem szeretné

- Laci: a naiv statiszta aki elhitte, hogy van esélye a főszerepre, pedig sose volt

Alkaline 2011.05.17. 03:43:59

lehet, hogy tényleg egyszerű és lassú beszédű Kristóf, de ember tud maradni, ami Szandráról nem mondható el. Az pedig, hogy gyerekekkel foglalkozik még egy pozitív dolog.
Ma pedig hatalmasat alakított :D Én szét szakadtam ahogy kiosztott a két kurvát.
Ja és nem hiszem, hogy azért el kéne ítélni, mert ő bevallja, hogy szegény családból való, és a pénzért jött.

Britte 2011.05.17. 05:49:11

@GL-581 g: Az a durva hogy még így a vége felé sem jöttek rá és folyamatosan vágják maguk alatt a fát nagy büszkén. :)))

bpetya75 2011.05.17. 07:42:03

@GL-581 g: Tetszik ez a hozzáállás. Egyébként mit villantott amire ezt a véleményedet alapozod? Lehet lemaradtam valamiről...

Feanor_ 2015.07.06. 23:48:30

Nem tudom, hogy bárki is olvassa-e majd ezt a hozzászólást, mert mégiscsak régen íródott ez a post, de:
Az Éden Hotel 3. évada után gondoltam megnézem az első etapot, amire olyan sokszor hivatkozott sixx, (ki a fene az a Pókmajom, Király, Lassúbeszédű, stb stb?!?) No meg érdekelt az is, hogy mit tudott az az első széria, amivel olyan sokan hasonlítgatták össze 2015 tavaszán folyamatosan a TV2-n futó műsort. (A második évadot, anno csak a felétől néztem, de azt hiszem, hogy az első felét is hamarosan pótolni fogom.) :)
Sokszor akartam már írni valamit, de aztán a részek darálása közben nem jutott rá időm. A 40. epizódnál viszont nem bírtam megállni, hogy ne írjak le ezt-azt, de csak röviden.
1. Pókmajom az valami hihetetlen! Ilyen velejéig romlott embert még csak filmben sem láttam. A beérkezése óta az volt a célja, hogy "felszabadítsa" az embereket, amit csak úgy érhet el, ha a Királyt kigolyózza. Ma Ádám végül távozott (még ha nem is a tervek szerint), és erre rögtön elkezdett basáskodni és kiosztani mindenkinek a feladatokat. Pedig hányszor elmantrázta, hogy ha Ádám repül, akkor mindenki azt csinál, amit csak akar... És ha nem mondtam volna még, akkor: rettentően gonosz és rosszindulatú. (Igyekeztem minél szofisztikáltabban fogalmazni.)
2. Ádám sokszor nem volt szimpi, sokszor viszont nagyon is az volt. Ez az utolsó húzása viszont számomra igencsak pozitív irányba billentette azt a bizonyos mérleget. Remélem az utolsó nyolc részben még felbukkan. :)
3. Alíz egy jelenség. Az első héten éppen hogy bennmaradt, aztán viszont nagyon jól evickélt egészen idáig. Igaz sokszor meghunyászkodott vagy ennek vagy annak, viszont mindentől függetlenül szimpi maradt.
4. A többieket most nem jellemzem, majd inkább később. Annyit megjegyeznék, hogy ennek az évadnak az első két hetében több csavar volt, mint a TV2-s harmadik szériának az egész pályafutása alatt. Nagyon jól szerkesztették és vágták össze utólag az anyagot, és így az esetek többségében nem az történt a párválasztón, amire az ember számított. Eddig csupán pár részt tartottam unalmasnak, és már most izgatottan várom, hogy mi fog következni. Az idei szériánál ezt sajnos egyáltalán nem tudom elmondani, mert már nagyon vártam a végét.
5. Egy dolog zavart engem nagyon: A párválasztó ceremóniák alatt bevágott interjúk sokszor már előre lelőtték a poént (vagy az adott személy által elbeszélt dolgok miatt, vagy pedig azért, mert ha az interjúalany a ceremónián hordott ruhájában szónokolt, akkor már sejthető volt, hogy az illető továbbra is bennmarad, kivéve persze ez alól Ádám...). Ezt a hibát a TV2 is rendszeresen elkövette.
Van még pár más észrevételem is, de azt majd inkább egy következő kommentben fejteném ki. Most pedig megyek, nézem tovább a sorozatot.
süti beállítások módosítása