Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Éjjel-Nappal Budapest 1x27 - Anikó on the loose

2013. március 21. 17:00 - szétcsapott kozákkucsma

Ott tartunk, hogy Vivi elérte élete álmát és ribanc lett és Marci és Rita végre összejöttek, ennyit tudunk, ha mindez megmarad az emberiség elpusztulása után, már megérte! Reggel Marci ő ébred fel előbb, és egy kőművesdekoltázs-igazítás után próbál kioldalazni Rita szobájából, viszont a parketta nem a dugás után kióvakodók barátja, úgy recseg, mintha fizetnének érte neki. Erre Kampós reménykedve felébred, de rögtön rájön, hogy itt biza nem kóser valami! Marci rádönti Ritára a bullshittározó gátját, azt emelném ki, hogy „sokat kell még tanulnia”, erre Qui-Gon is büszke lenne, ifjú padawan!

1.jpg

Dzsót már megint legszebb álmából verik fel, el is nyom egy bazmeget magában, kívülről halljuk, hogy Marci próbálja a húgát megrendszabályozni, hogy mi a bús fenéért kell hajnalban kipakolgni Anikó szobáját, dehát Vivikében még dolgozik az eki, szó sem lehet alvásról! Kristóféknál is reggel van, SzilikonSzandi olyan szerelésben jelenik meg, ami után a legszőrösszívűbb neandervölgyi is elégedetten csettintene, ráadásul reggel nyolckor már magassarkúban, ez a hölgy nem tudja az irodában hagyni a munkát. Anikó már megint kérdezés nélkül használja mások cuccait, de persze ki tudja, hogy Vasban mi a módi, én amúgy se nagyon ragaszkodnék hozzá, hogy Szandika cuccait használjam, nem akarnék valami arcrákot elkapni tőle. Anikó nem tud telefonálni az albérlethirdetésekre, mert lemerült, Tudjukki azt javasolja, hogy lopózzon vissza, Szilikonszáj meg le is igénytelenezi, ezt már VVAnikó se hagyhatja szó nélkül, és hőbörögni kezd, okos dolog azokkal, akik szállást adnak neki és nem kell mennie a Fedél Nélkült árulni.

2.jpg

Mire Regi felébred, a többiek már nagyban lootolják Anikó cuccait. Regi viszont Rita estéjére kíváncsi, de ő annyira nem nyitott a beszélgetésre, izgalmasabb, hogy Lali Kimberly-vel (igen, a görényével) hempereg és Playboyt olvasgatnak, már kezdek félni, hogy Pumukli magához nyúl főműsoridőben, de szerencsére megcsörren a telefonja, a főnök most sajnos/szerencsére nem énekelni hívja, hanem meló van! Lali fizikumával én se a cipelőiparban próbálkoznék, ráveszi Regit, hogy menjen már el vele cigölni, mert ha nem segít, akkor nem tudja visszafizetni neki a pénzt amivel tartozik. Ki tudna ennek ellenállni?

3.jpg

Anikó James Bond és Batman ötvözeteként lopakodik, nyomában csak a sötét éjszaka marad, de a titkos beslisszolás terve teljesen összeomlik, mert a következőkkel találkozik össze: Lali, Dzsó és Pornós Vivi, Lófej kisasszony, aki megpróbál csúfondáros vigyort vágni, de csak még inkább póninak néz ki és még Marci is kinéz, igazi dzsembori kerekedik. Anikó nem bírja a feszkót, de Joe utánarohan, mi lesz, most még ő is meghempergeti? Remélhetőleg a pincében, a csatornázásból maradt üveggyapotban. De csak bocsánatot kér és finoman letapizza, lassú víz partot mos, Dzsót amúgy se nagyon merném a baráti zónába rakni.

4.jpg

Laller és Vörhenyes hasítják az utakat, lőjetek le, megint mulatós megy és Pumi megint énekel. Nem hittem volna, de Lali képes olyan bonyolult műveletet végrehajtani, mint az autóvezetés, de igazi férfiként nem engedi, hogy Regi beleszóljon, akinek a nyakán lassan elpattan egy ér. Lallert először látjuk agresszívnek, amikor Regi le akarja kapcsolni a zenét, érzékeny pontra találtunk! Amúgy a szerkesztőnek tájékoztatásul, mielőtt holnap is belekeverik a cuccot Pumukli reggeli kávéjába: Btk. 188. § (1) Aki [...] a vezetési képességre hátrányosan ható szer befolyása alatt [...] közúton gépi meghajtású járművet vezet, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Közben Marci bekukkant Ritához, de csak azért, hogy a Velvet kamugyűjteményét ledarálja neki, a kevencem a „túlságosan fontos vagy nekem”, teljesen lényegtelen.

5_1.jpg

Laliék törés nélkül megérkeznek a célponthoz, a boltos néni a leghitelesebb szereplő eddig, pedig csak két mondata van, lehet, pont éppen ezért. Megint megmutatkozik Lali úriembersége: tartja az ajtót Redzsinek, amíg a nő cipel, ilyen egy igazi emancipált férfi, ugyanannyi joga van nem pakolni, mint a nőnek pakolni, végre igazi értéket közvetít a kereskedelmi tévé!

5.jpg

Anikó egy hónapon belül másodszor költözik, az Ikeába is volt ideje beugrani egy vadonatúj nagy kék táskáért, mert még a hajtások is látszódtak rajta. Pornós Szandi hőbörög neki egyet, hogy mi a pélót keres itt, de inkább elmegy „dolgozni”. Ani panaszkodik a kamerába, hogy itt mindenki ellenséges vele, valamiért déja vu-m van. Vacsi közben is Anikó a téma a villában, a csajok egymást hergelik, hogy mekkora fasz, de ez már túl sok Joe-nak, a legszebb kövér lászló-i stílusban fakad ki, hogy fejezzétek már be! Meg Anikó amúgyis elég talpraesett, és úgyis talál helyet, most is Tudjukkinél alszik. Lófej most tudta meg, hogy hol alszik Anikó! Mivaaaaan? Mikó’? Mooost? Snitt és Lalit látjuk pancsikolni a kádban, az arca alapján most vagy beleszart a kádba vagy pedig csípi a szemét a sampon. Valakiii, kiáltja elfúló hangon és már várom, hogy belépjen Dr. Pongrácz és a két kezében vigye be a Csillagvirág Klinikára, de csak Dzsó siet Pumuklink segítségére. Az bazmeg, hogy a két doboz miatt meghúzódott a háta, mindegy, Joe kihúzza a kádból, hála a jó égnek, nem kell semmit se kikockázni.

6.jpg

Lófej nagyon érzi a karaktert, ilyen jó hupákolást még nem láthattunk tőle! Vagy pedig csak simán alapból egy affektáló liba. Redzsi az autószerelés előtt viszont valószínűleg Soma mamagésa tanítványa lehetett, ömlenek belőle az önsegítő tanácsok, higgyé’ a karmában, Anikó a múlté, dobjuk ki az ablakon, de Zsófi absztrakciós képessége nem terjed eddig, és szó szerint ki akarja dobni őt, fel is pattan, hogy most jól elmegy és jól beolvas neki! Najó nem, inkább menjünk bulizni, mit szednek ezek, hogy bírják ezt a hajtást? Bár napközben a lófasz és a köldöknézés között terjedő intervallumban van a tevékenységi mutatójuk, így végülis könnyű.

7.jpg

Anikó dühödten telefonál, végülis legyen megtisztelve az a halandó, aki megoszthatja a lakását a híres villalakóval. Tudjukki megjelenik, akinek Ancsi elpanaszolja, hogy nincsen egyetlen normális lakás sem, mindenki hülye és én vagyok a propeller, ráadásul Szandika is utálja! Már elkezdeném vizonálni magamban, hogy Anikó Rettenthetetlenként visszafoglalja a barbárokkal a szobáját, de nem, csak Tudjukki ráncigálja ki a szobából ő és SzilkonSzandit is, „najó, elegem van, ezt most beszéljétek meg szépen”, azt hiszem Dzsó módszere mindenkit megérintett. Ahogy elsőre se működött (és szerintem még a világon soha), most is csapkodás lesz a vége, mindenki elviharzik, azt is kisípolják, hogy Tudjukki mit mondott Szandinak: „Te is olyan vagy, mint egy ...”. Nyereményjáték: a legkreatívabb jelzőt beépítjük a továbbiakban! Anikó megint nagyon szomorú, a felhúzott láb lassan a védjegyévé válik.

8.gif

Pumuklit egy fazon kezeli, „DOCTOR” feliratú pólóban, akinek igazi orvostáskája is van, szóval tuti, hogy igazi orvos! A diagnózis: deréknyilamlás. Doki el, Mónikabarátnő hív, Pumi férfinak akar tűnni, és nem vallja be a reumát, ehelyett az egészet Jessicára (igen, a görényre) keni, de még tudatánál van annyira, hogy másnap estére egy randit szervezzen le vele, villog a szexfaktor! A gonoszok lakásában Anikó csak résnyira nyitotta a szemét, Tudjukki már nyitja az ajtót, most ő vagy telepata vagy pedig a sarokban van egy kamera. Boldogsághormonokat hoz tálcán, becsokiznak, de megint megtudjuk, hogy ez csak a Taktika része, hiszen Tudjukki mindig tudja, hogy mi kell a nőnek.

9.jpg

Vivike a munkaköri leírásában nem feltétlenül szereplő módon egy kant hoz fel, aki már a gangon felkeni a falra, ezért korábbi részekben már ütöttek! Úgy smárolnak, mint két döglött hal, de olyan, ami már két hete kinn van a tescóban, Regi nálam is jobban megdöbben, inkább bulizni megy, de előtte még csendre inti a fiatalokat. Vihar előtti csendre. A buli teljesen lényegtelen elem, csak azért vették bele a részbe, mert milyen lett volna már, hogy egyszer nem buliznak. Címszavakban: lámpalázas srác rámozdul Lófejre, a lányok hergelik egymás a fasz pasikon, Marci reméli, hogy nem bánja meg Ritát. Uncsi! Vissza a lakásba, ahol nagyban dübög az RnB. Joe felszívja magát, átváltozik Super Saiyan Joe-vá, ráront Pornós Vivire, aki a hímje előtt vonaglik bikinben, ez egy tisztességes munka, kérem!

10.jpg

Először azt hittem, hogy meglesz az első verekedés a lakásban is, de Dzsó csak a csávó ruháit dobja ki a gangra, „te gyúrmen, ne méregessél engem!”. Vivi is megkapja a sárga lapját, remélem a héten megkapja a másodikat is, és elhúz ő is a kan után, nem is tudom, hogy hol találják ezeket a senkiháziakat.

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

egyemakisszíved 2013.03.21. 17:32:11

A görények egész jól elvannak már a lakásban. Kezdetben Lali mindig kézben fogta őket, a földhöz szorítva kisautózott velük. Borzalom! Gondolom, nehogy egy óvatlan pillanatban eltűnjenek egy bútorrésben, mint egykor a hörcsögöm. Aztán nem jönnének elő, mikor jelenésük van és leállna az egész forgatás. Most már néha látni őket szabadon mászkálni is. Remélem, egyszer majd igazán biztonságban érzik majd magukat és eljutnak arra a szintre, hogy a lakást otthonuknak, Lalit meg gazdájuknak tekintik. Akkor így játszanak majd:

www.youtube.com/watch?v=ftkLID7ZSCs

blackpuma 2013.03.21. 18:36:51

Joe nagyon respect volt a végén, azt hittem telibevágja a gyúrment.

kozi001 2013.03.21. 18:57:06

:)
Kellett is Lali röhejes jelenete, hogy elviseljen Zsófi századik (mű)felháborodását megspékelve az emós_szöszi kommentjeivel.

@egyemakisszíved: Én azt nézem h Lali néha úgy fogja a görényeket mintha azoknak gumiból lenne a gerincük.

Ken Adams79 2013.03.21. 20:15:01

talán ebben a részben volt, hogy amikor nem bírt reggel aludni Lali, akkor a mellette lévő rádiós óra 14:17-et mutatott asszem :-)

egyemakisszíved 2013.03.21. 21:40:28

@kozi001: Nem gumiból van, de rugalmas, össze is lehet hajtogatni őket. Úgy jobban tudnak vadászni, minden lyukba beférnek.

Akármi Áron 2013.03.22. 08:48:35

Tetszett, szórakoztatott a poszt...emelem kalapom:)

Mazlee 2013.03.22. 10:49:24

Az animgif FAIL! lécci olyat máskor ne.

isten biza Lali és Joe a két értelmes az egész sorozatban. a többi össze-vissza vonaglik/nyavalyog/siránkozik/óbégat/műbalhézik

pornóst kár volt visszahozni. rém béna egy csaj.

mézescsók 2013.03.22. 12:11:06

Nagyon jó volt a hv!!!
Megjegyzés: a nők közül egyedül Regi mondható viszonylag normálisnak. Ennyi bőgő, hisztiző, pikirt hp-t eddig életemben külön-külön sem láttam, nemhogy egy rakáson.

shimizu 2013.03.22. 12:25:39

Lali fürdőskurva jelenetén sírva röhögtem! XD
Amúgy azt a részt nem kellett volna kihagyni a hvból, mikor a könyvesboltban osztja, aztán oktatja a csajt, h hogy kell cipelni....miközben pont a csaj csinálja jól. Aki olyan hülye, h derékból emel, az meg is érdemli a becsípődött ideget.....

Grabbe · http://www.hirstart.hu/ 2013.03.22. 13:11:24

Vivi elérte élete álmát, és ribanc lett :-D
süti beállítások módosítása