Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

A célszemély (Person of Interest) 1x22 - Jó tett helyébe...

2013. március 05. 11:00 - AaannnaaA

Így az évad vége felé közeledve, egyre több szereplő múltját ismerhetjük meg. 2009-ben kezdünk. A Gép elkészült, Nathan Ingram és Főncsi a gépteremben vannak. Nemsokára át kell adni a kormánynak a gépet - épp arra készülnek. Nathan örül, hogy megszabadulnak tőle, Főncsi szerint viszont jó, hogy van a gép, sok életet megment. Igen, a terrorcselekmények szempontjából relevánsakat, a hétköznapiakat viszont nem, vitatkozik Nathan. Főncsi úgy gondolja, jól van ez így. Ezek szerint ekkor még máshogy látta ezt a kérdést, mint manapság. Nathan azt ajánlja Főncsinek, élje végre a magánéletét, keressen egy társat. Miből gondolod, hogy nincs? Mert akkor csak arról beszélnél. Ja, Főncsi. Persze. Visszatérünk a jelenbe. Délelőtt van, Főncsi épp egy magazint vásárol, John követi. Ezek szerint nem bírja abbahagyni, hogy utána nyomozzon. A kis kíváncsi. Fuszkó hívja, hogy ideje lenne a hr tökére lépni, de John lerázza, hogy most dolga van. Ja, Főncsit figyeled, igaz? Aham. Nem jutsz messzire, jósolja Fuszkó, de John vitatkozik. Főncsi üzenetet kapott a mobiljára. Felnéz valahová, majd egy nyilvános telefonkészülékhez lép, felemeli a kagylót, hallgat egy kicsit, ezután hívja Johnt, hogy új szám jött. Nocsak, nocsak. John persze mindezt végignézi, és csak les. Maga is végigcsinálja a tortúrát, odakolbászol a készülékhez, de nem lesz okosabb. Mi sem.

1.jpg

Az irodában aztán együtt tárgyalják ki az új célszemélyt. A neve Henry Peck. Pénzügyi elemző a csávó, és mellesleg nagyon zárkózott. Főncsi nem tudta feltörni sem az emailjét, se egyéb digitális cuccosát. Hm. John szerint a srác magányos, mint Te, Főncsi. Amúgy hogyan érkezett a szám - kérdi a kis hamis - de Főncsi terel. John nem tágít: hogy folytassam a munkát, ha veled esetleg történik valami? Főncsi szerint erre is van terv, úgyhogy nyugi. John el, Henryt figyelni.

Főncsi nem tudott újabb információt szerezni a srácról, mert az irodai gépét sem tudja feltörni. John a munkahelyén figyeli Henryt - persze tisztes távolból - de észleli, hogy semmilyen mobil jelet nem fog az épület környékén. Henry távozik a munkahelyéről. Johnnak nem lévén jobb ötlete, poloskát tesz a csávóra. Már halljuk is telefonálni őt, valamilyen Aliciát akar mindenáron elérni. Az ki lehet? Barátnő? Ex-barátnő? Még nem tudjuk meg, mert egy kollégája Henryhez lép, hogy nem törölte a mobilját, mielőtt távozott a melóból. Johnéknak kollektíve felszalad a szemöldöke: milyen cég lehet az, ahol törölni kell a mobilod tartalmát nap végén? John úgy dönt, bemegy a céghez. A recepción azt hazudja, találkozója van valakivel, de miután nincs előjegyezve, be sem jut. Kiszúrja, hogy a recepciós csaj a pult alatt stukkert fog rá, így eloldalog. Távoztában megosztja gondolatát Főncsivel: ha ennyire védett a hely, a cég a kormánynak dolgozik, Henry pedig talán valamiféle kém.

2.jpg

Mivel arccal előre nem tudtak bejutni, Főncsi találja meg a megoldást: beküld egy kávégépet, ami rejtett kamerával van felszerelve, és már látnak és hallanak is. Henry tehát elemző hírszerző, méghozzá profi. Valószínűleg az NSA (a helyi nemzetbiztonsági hivatal) lesz, akiknek dolgozik. John mindenesetre otthon is figyeli. Látja, amint kopogtatnak a srácnál, a gondnok az két rendőrrel. Mert bejelentés jött, hogy a lakásban ipari mennyiségű gyógyszer van - és tényleg. Be is viszik menten. Johnék közben rájönnek, hogy másik poloska is van Henrynél, más is figyeli őt. John kiszúrja a tagot, aki a másik figyelő lehet, utána ered, de az lerázza. Profi. John szerint Henryt felültették a rengeteg gyógyszerrel. De vajon miért?

John visszatért az irodába, és ismét Főncsi után szaglászik. Felfedezi, hogy a magazinból, amit reggel vett, rengeteg példányt vett már korábban. Eközben Carterrel beszél, aki Henry előéletéről mesél - de nem nagyon van miről. Csupán egy gyorshajtási büntetés, amit megfellebbezett egy laza 78 oldalas beadvánnyal. Na ja, nekem a diplomamunkám nem volt ilyen hosszú. Mindeközben John az iroda szemetesében kukabúvárt játszik, kiszedi Főncsi szokásos teájának a papírpoharát és felírja a kódját. Talán az alapján le tud valamit nyomozni. Mármint a főnökéről. Majd meglátjuk. Főncsi megérkezik, megszerezte a Henry lakására néző kamera felvételét. Ahogy megnézik, látják, hogy betörtek a sráchoz, az a tag, akit John tegnap sikertelenül próbált követni. Profi lehet az ipse. John el is üget Henryt szemmel tartani.

3.jpg

Másnap reggel a Főnöke lép Henryhez az irodájában. Már tud a tegnap esti letartóztatásáról, ezért azonnali hatállyal kiteszi a szűrét. Hiába védekezik, hogy valaki csak felültette, a főnökét nem izgatja, kívül tágasabb. Henry az utcáról a nagyfőnököt hívja, a hivatal helyettes vezetőjét, hátha rajta keresztül vissza tud kerülni. De el sem éri. John szerint bármit tudhatott is meg Henry elemzőként, nagyon el akarják miatta távolítani. Egyelőre sikerrel. A srác hazaér, John követi. Kiszúrja, hogy a ház bejárata felett lévő kamerát valaki hatástalanította, tehát pont az épületben lehetnek. Indul ő is befele.

Már látjuk is Henryt a lakásába lépni, abban a pillanatban ráugrik valaki odabent. A tag lesz, akit John tegnap észrevett, és aki a gyógyszereket ide helyezhette. Szerencsére John is ideért, nekiugrik a támadónak, persze mindeközben Henry elsunnyog. A két férfi verekszik, látszik, hogy a támadó is profi. Ártalmatlanítja Johnt, igaz csak annyi időre, míg lelép a lakásból, de ez elég is, mert hiába fut utána John, a támadó autóba ugrik és elszelel. John szerint a tag kormányzat által kiképzett bérgyilkos, Henryt eszerint holtan akarják látni, mielőbb meg kell találni őt. Még jó, hogy rajta van a poloska.

4.jpg

Látjuk Főncsit, hogy bemérte a poloskát, közelít Henryhez, és hallgatja a beszélgetését. A korábbi nagyfőnökét hívta, végre sikerült elérnie. Henry azt mondja épp, hogy egy jelentésbe, amit ő írt, majd a megfelelő szervnek továbbított, bekerült egy olyan név, amit nem ő írt a jelentésbe, viszont ennek nyomán sikerült egy terrortámadást megelőzni. Feltett néhány kérdést, hogy ez hogy történhetett a háta mögött, és most emiatt üldözik. Főncsinek, ahogy hallgatja, megnyúlik az arca, de nagyon. John is csatlakozik hozzá, így elmondhatja neki: Henry ugyan nem tudja, de a Gép nyomára bukkant, arról kérdezett, ezért akarhatják megölni. Nofene.

2009-be térünk vissza ismét. Egy kávézóban találkozik Nathan Ingram és Alicia Corwin. A nő nagyon ideges. Nathan tájékoztatja, hogy nemsokára egy tehervonatra kerül a gép, ami a célállomásra viszi. 6 vagont megtölt, jókora monstrum. Alicia szerint megépítették a megfelelő fogadó létesítményt, Nathan utasításai szerint. Ott senki nem keresné a gépet, biztonságban lesz. Nathan visszakérdez: és az adatok továbbítása? Arra is kidolgoztuk a megfelelő technikát, mondja Alicia, nem férhetnek hozzá illetéktelenek és nem tudhatják meg a forrást sem. Akkor jó, nyugtázza Nathan. A világon végül is csak nyolcan tudnak a gép létezéséről, maradjon is ez így. Alicia meglepődik: nem hét az a nyolc véletlenül? Elmondtad valakinek, fiam? Nathan elüti a választ. Gondolom ő a kis buksijában Főncsit is a csapatba számolta, de a kormány hivatalosan Főncsiről ugye nem tud, Nathant hiszik a gép készítőjének és a cég fejének. Nathan gyorsan visszakérdez: Alicia a saját embereikben megbízik-e? Jön is a válasz: gondoskodnak róla, hogy senki ne szerezzen tudomást a gépről.

5.jpg

Visszatértünk a jelenbe. Főncsi és John az utcán követik Henryt. Cukik így együtt. Főncsi közben mesél. A gép nem egy törvényes eszköz, és akik tudnak a létezéséről, azok nem feltétlenül jó emberek. Henrynek közben hívása van. Visszahívta őt Alicia, akit a rész elején akart elérni. Aki nem más, mint Alicia Corwin. Basszus!! Henry találkozni akar, de a nő nemet mond. Henry könyörög, így végül Alicia egy szót mond: Sibilance. Hogy ez mi, azt nem tudjuk, még Főncsi sem. Még annyit tesz még hozzá, hogy Henry meneküljön. A srác ledöbben. Főncsi szerint meg kell őt állítani, mielőtt több információhoz jut a gépről. De ők távol kell, hogy maradjanak tőle, mert akkor a fiú újabb kérdéseket tenne fel, és közelebb kerülne a megoldáshoz. Na ez érdekes lesz. Közben azonban Henry megtalálta a poloskát, és olajra lépett.

John és Főncsi visszatér az irodába. John szerint a srác követői profik, és hárman lehetnek. Henryt elő kell keríteni. Miután a pénzét levette a számlájáról, és már este van, olyan szállást kell keresni, ahol megbújhatott. Készpénzfizetős motelt, ahol van net elérés, azt biztos használni akarja. Eközben látjuk a gyilokokat is, amint a főnöküket hívják, hogy Henry lelépett. Azt a parancsot kapják, hogy találják meg és tüntessék el.

6.jpg

Késő este végre Főncsi megtalálja Henryt, egy motelből fellépett a netre. Úgy néz ki, be akar törni a munkahelyére. És tényleg, már látjuk, amint megérkezik és besurran. De John is itt van. Főncsi pedig az egészet a kávégép kameráján figyeli. Henryt meg kell állítani, mielőtt még több információt szerez, anélkül, hogy kapcsolatba kerülnének vele, ugye. Ez azonban nem megoldható, mert lőni kezdenek a fiúra, John még épphogy a földre tudja rántani. Tényleg három gyilkos van, Johnnak ki kell lyukasztania néhány térdet, hogy kijusson. Közben Henry megint elszelel. Kijut az épületből, és meglát egy arra tartó rendőrautót. Felé fut, hozzá is vág valamit, ezért a rendőrök kiszállnak a kocsiból, és letartóztatják. Papírok vannak a kezében, eszerint mégis szerzett információt. John is kiér az épületből, de már csak a rendőrautóba zsuppolást látja.

Visszanézünk 2009-be. Főncsi épp ki akarja kapcsolni a gépet az elszállítás előtt. Nathan jön elmondani, hogy 10 nap alatt szállítják a gépet a végső helyére. Jó hosszú út lehet. Kéri Főncsit, hogy ne kapcsolja még ki, mert talán kellene egy hátsó bejáratot, egy kiskaput csinálni, ha mégis illetéktelenek kezére jutna, vagy a kormány visszaélne a géppel, ők ki tudják iktatni. Főncsi szerint úgy van programozva, hogy senki nem tud hozzáférni, de Nathan szerint bármilyen rendszer feltörhető idővel. Főncsi azonban kikapcsolja a gépet.

7.jpg

Újra a jelen. A rendőrök viszik be Henryt, de rádión azt az utasítást kapják, hogy a srácot már körözik, és Carterhez kell vinni. Még jó. Henry a kihallgatóban a munkájáról és a felfedezett információkról beszél. Főncsi mindent hall, gondolom a kihallgató személy mobilján keresztül. Mindenesetre megnyúlik a képe a hallottaktól. Henry saját magyarázata közben döbben rá, hogy a gép létezik, ez lehet az, ami után kutatni kezdett és ami miatt ki akarják nyírni. Merthogy volt olyan hír, hogy a kormány meg akarta építtetni, de az persze már nem köztudott, hogy tényleg elkészült. A kihallgatója erre a kiselőadásra csak les, egy szót sem ért az egészből. Már látjuk, Fuszkó az. Mikor kimegy a helyiségből, Carternek mondja, hogy szerinte a srác kettyós.

Eközben azonban érkezik John rendőr egyenruhában, lazán besétál a kihallgatóba, leszedi Henry bilincsét, és kivezeti a fiút. A srác kifelé menet az egyik asztalról magához vesz egy mobilt. Odakint John feltör egy taxit, azzal indulnak el. Főncsi mondja Johnnak, hogy meg kell semmisíteni az eddigi bizonyítékokat. Henry azonban a lopott telefonról azonnal tárcsáz, de csak a bemutatkozásig jut, mert John elszedi a mobilját és kihajítja az ablakon. Kit hívtál? Egy olyan ügynökséget, aki az ilyen eltitkolt törvénysértések kivizsgálásával foglalkozik. Főncsi szerint ez nagy baj, mert azok közül, akik tudnak a gépről, egy ember pont ennél az ügynökségnél dolgozik. Picsába. John rámorog Henryre, hogy senkiben nem lehet megbízni. Úgy látszik Főncsi paranoiája ragadós.

8.jpg

Halljuk a rosszfiúkat is, a főnök Henry hívása alapján már tudja, Johnék merre járnak, így ugrasztja a bérgyilokot. Látjuk a taxit, és azt is, ahogy a gyilkos célba veszi és kilövi. Hatalmas robbanás, az autó lángolva áll meg. John és Henry eszméletlen, mindketten kidőltek. Baszki!! A gyilok érkezik az autóhoz, de csak Henryt találja bent, John sehol. Felemeli a fegyverét, hősünk ekkor ugrik rá. Bőszen dulakodnak. Ez most hosszú küzdelem két profi között. John győz, a saját fegyverével böki le a támadót. Még megkérdezi, hogy mit tud, miért akarják Henryt megölni, de a gyilkos nem az a kérdezősködős fajta, így nem tudja miért küldték Henry után. Le is adja a kanalat. Henry mindeközben a változatosság kedvéért eltűnt.

Visszatérünk 2009-be. A leállított géphez Nathan lép oda, és visszakapcsolja a rendszert. Csak kiépíti azt a saját hátsó bejáratot Főncsi akarata ellenére is. 2012 ismét. Henry egy újságíróhoz fordult, hogy mindent kitálaljon - most már kezdem ostobának tartani. Halljuk, hogy az üldözői maguk között beszélik, hogy újságíróstul ki kell iktatni a csávót.

Henry egy kávézó teraszán ül, és Főncsi ül le vele szembe. Te nem az újságíró vagy, mondja Henry. De nem ám. Ő már biztonságban van. Egy darabig nézik egymást, majd Főncsi válaszol a kimondatlan kérdésre: igen, a gép létezik. De több kérdést Henry már ne tegyen fel, a saját érdekében. Főncsi is nagy árat fizetett mindezért. Új iratokat és pénzt ad a fiúnak, hogy tűnjön el, de most már tényleg. Henry kérdi, hogy honnan tud minderről? Főncsiből pedig csak kiszól a büszkeség: én alkottam meg. Ezzel távozik.

9.jpg

Cartert az őrsön tájékoztatják, hogy az elfogott, majd eltűnt Henry ujjlenyomatait egy kiégett taxinál találták meg, de ő maga eltűnt. A taxiban lévő iratokból szinte semmi sem maradt. Csak egy fecni, rajta a felirat: Sibilance. Fuszkó eközben Carter háta mögött Johnt hívja. Megszerveztem a hr-el a találkozót, 3 nap múlva lesz, lecsapunk rájuk? Igen, mondja John, de még dolgom van. Már megint a Főnöködet figyeled? Jaja.

John a teaárusnál van, ezek szerint csak kiderítette, hol tesz rá szert Főncsi. Látja érkezni annak a napilapnak a terjesztő furgonját, amiből Főncsi is kismillió példányt vett. Úgy érzi célhoz ért, mert az autó egy nagy köteg újságot letesz egy ház elé. Megtalálta hát Főncsi lakhelyét. Nem is rest, becsenget.

10.jpg

Azonban egy helyes vörös nő nyit ajtót. John rögtön rendőr jelvényt ránt, majd egy kamu ürüggyel már tület is befele. Kiderül, a nő festi a magazin címlapját, azért kapott ennyi példányt. Ő maga sem érti, a digitális korban miért kap még ilyesmire megbízást, talán lehet egy őrangyala. John meglát egy fényképet a nőről és Főncsiről. Helyben vagyunk. Ez ki? Harold, a vőlegényem. A nő elmeséli, hogyan ismerte meg, látszik, hogy nagyon szereti. Ő is itt él, kérdi John? Nem, válaszolja a vörös, már két éve halott. John távozik, de amikor kilép, egy nem is olyan távoli padon kiszúrja Főncsit, amint a házat figyeli. Odamegy hozzá. Láss csodát, Főncsi kivételesen nem mérges Johnra, hogy követte, hanem mesélni kezd. A nőt Grace-nek hívják. Mesél a fájdalomról, amit a nő elhagyása jelentett. Ezt az áldozatot kellett meghoznia, a gép miatt el kellett őt hagynia, hogy biztonságban legyen. Négy év boldogság jutott csupán nekik együtt. (Én mindeközben csendben mosolygok, mert a színésznő, Carrie Preston, aki Grace-t játssza, a valóságban a Főncsit alakító Michael Emerson felesége.)

11.jpg

Végül ugrunk vissza az időben, most csupán egy napot. Oda, amikor a kávézó teraszán Főncsi beszélget Henryvel, és kiböki, hogy ő készítette a gépet. Vált a kamera, és látjuk, hogy valaki kihallgatja őket. Alicia Corwin az.

12 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Neoprimitív 2013.03.05. 11:50:53

Jópofa ez a hollywoodi szereposztó-világ, már nem ez az első valódi tévés pár. A Castle-ban a Ryan menyasszonyát/feleségét alakító színésznő szintén az életben is a felesége.

AaannnaaA 2013.03.05. 11:59:12

@Neoprimitív: Na ezt meg én nem tudtam, köszi az infót. Most, hogy írod, rájuk keresek, megnézek pár közös képüket. Biztos ők is nagyon aranyosak (a Preston-Emerson páros szerintem nagyon).

AaannnaaA 2013.03.05. 12:01:38

... ja, és aki újra nézné az évadot, tegnaptól esténként napiban adja a Viasat3, egészen az új évad kezdetéig (03.24.)

Neoprimitív 2013.03.05. 12:34:16

@AaannnaaA: Emerson-ék aranyosak, valamikor pár hónapja volt fenn a neten egy forgatáson készült interjú is velük.

Köszi a viasatos tippet, bár én általában inkább maradok az angol nyelvű változatnál.

AaannnaaA 2013.03.05. 12:52:42

@Neoprimitív: Ezt mondjuk én szívesen nézem szinkronosan is (vagy akárhogy), de amikor tegnap megláttam, hogy mennyire meg van vágva, felszaladt a szemöldököm (méghozzá nagyon csúnyán). A késő esti kezdés ellenére úgy indít, hogy amikor pl. az egyik jelenetben John belép egy helyiségbe, szétlő 4-5 térdet, na ebből annyi látszik hogy belép majd elköszön. Csak lestem. El is kapcsoltam.
Ezek után belenéztem a Homeland szinkronos változatába: nulla káromkodás. Kiábrándító :)

Neoprimitív 2013.03.05. 13:08:16

@AaannnaaA: Hazudnék, ha azt mondanám , hogy ezért (inkább a nyelvtudásomat nem akarom teljesen elveszíteni), de ezért sem nagyon nézek magyar tévén sorozatot. Legutóbb a White Collar-t próbáltam be (a feleségemnek akartam megmutatni, ő nem beszél angolul és utálja a számítógépet), de ott is úgy vágták meg a jeleneteket, hogy már az első negyed órában elveszett két fontosabb momentum - elegem lett.

Ráadásul tisztelet a ritka kivételnek, a legtöbb sorozat szinkronja a számomra hangulatában rossz. Először arra gondoltam, hogy tehetségtelenek a szinkronizáló magyar színészek, de (bár biztosan ilyen is van) azt hiszem a nagy részüknél nem ez a helyzet. Csak az eredeti angol-amerikai színész az egész epizódra (sőt a korábbi részekre) koncentrálva fel tudja építeni a játékot, hogy hogyan bánjon a hangjával, ott van a díszletben a másik színész, akitől visszajelzést kap. Itt van mondjuk két órája egy komplett epizód szinkronjának a "felmondására", ráadásul sokszor egyedül, csak a saját sorait mondva. Ha nagyjából passzol a hangsúly, akkor már mehetnek is tovább, közben pont a lényeg vész el.

AaannnaaA 2013.03.05. 13:23:46

@Neoprimitív: Hááát, úgy érzem, rátapintottál a lényegre. Néha tényleg a fíling veszik el a szinkronnal. (Hát még a vágással!!!)
Én először akkor akadtam ki ilyesmin, amikor játszották a mozikban a Gladiátor c. filmet (feliratosan), aztán volt egy riport a szinkronszínészekkel, amikor kész lett a szinkron (!). Russell Crowe magyar hangja (ne kérdezd ki), elmondta a riportban, hogy nem látta egészben a filmet, de lehet hogy megnézi. Micsoda??? Az oké, hogy nem a jelenetek sorrendjében készítik el a szinkront, de hogy egyáltalán nem nézik meg egyben, az számomra nehezen érthető. (Biztos van rá elfogadható magyarázat, nincs rá idő, stb., de akkor is).
Na, ha erről a Junkie-n beszélgetnénk, már olvasnánk vagy öt ellenvéleményt :))

Flankerr 2013.03.05. 14:45:21

Na igen, a jelenetek megvágása orv húzás, és aki csak magyarul nézi, nem is tudhatja, miről maradt le.. Lásd a nagyon sikeres (aminek örülök) Arrow első része, kapásból egy olyan jelentet vágtak meg, ami a főhős motivációjának igen komoly része.. Csak kapkodtam a fejem, amikor olvastam..
Szinkron: én nem nézek így gyakorlatilag semmit, de a minőségi szinkront (Family Guy pl.) tisztelem és elismerem. A PoI pilotjába belenéztem szinkronosan. Besenczi Árpád hangilag óriási tévedés Haroldnak, már a Lostban is az volt. Reese hangja nem rossz, de pont az eredeti hipnotikus, cool, badass dörmögése veszik el. Fuscoé és a rendőrcsajé egész jó volt, de ez kevés.
Vass Gábor nyilatkozta le a Gladiátor kapcsán, hogy az első 20 percben valami borzalmas volt, mert fogalma se volt róla, ki ő, mi ő.. elkeserítő, és azóta csak romlottak a viszonyok.. Szabó-Sípos Barnabás abba is hagyta emiatt a szinkront..
@AaannnaaA: Neked viszont gratulálok, élvezetesek a hogyvoltjaid, örömmel olvasom őket.

AaannnaaA 2013.03.05. 15:01:46

@Flankerr: Örülök, hogy ebben a megvágás/szinkron témában mások véleményét is olvashattam. Az külön öröm, hogy Ti is hasonlóan látjátok. Persze azért nem beszélnék le senkit a szinkronosról sem, inkább csak jelezném, hogy nyugodtan szaladjon fel a szemöldöke és gyanakodjon vágásra, ha logikátlanságot észlel :)
Köszönöm a gratulációt, örülök, hogy tetszik. Nem győzöm ismételni, hogy milyen sokat jelent azoknak a dicsérete, akik maguk is írnak! (A Homeland, a másik hogyvótom kap hideget és meleget is, de akik maguk is írnak, azért általában dicsérik).
De a PoI a nagy kedvenc, nemsokára jön a második évad (az itthoni sugárzáshoz igazodva).

lambofangirl 2013.03.08. 18:21:45

De jó nem csak nekem tűnt fel h vm nem stimmel a viasattal:) A hogyvolt még mindig szuper. és még egy plusz infóval is gazdagodtam :)

Segna 2013.06.26. 18:20:07

Megvédendő a szinkron színészeket,vannak azért jó példák is a sorozatok terén is, pl. a Hawaii Five-0 vagy épp a Holdfény (dettó Alex O'Laughlin) magyar hangja sokat hozzá tett a játékhoz.
Mondjuk attól én is agylágyulást kapok, amikor a kertévé valami reklám-időt beosztó menegere vágja meg a sorozatok részeit. A Csillagkapu egy 7x18 részénél (kulcs rész, Elvarratlan szálak) konkrétan egy egész szálat kihagytak, mert az úgy hosszú lett volna.

AaannnaaA 2013.06.26. 18:34:55

@Segna: Egyetértünk, Alex O'Loughlin magyar hangja tök jó, sőt Scott Caan-é pedig jobb, mint az eredeti :) De tényleg!
A Csillagkapu vágásról nem tudok nyilatkozni, még nem láttam, de az általánosan igaz, hogy néha képesek olyat kivágni, ami a karakterhez vagy pláne a történethez elengedhetetlen lenne. Hogy száradna le a kezük, teszem hozzá halkan.
süti beállítások módosítása