Az elmúlt részben Sherlockék egy kórházi sorozatgyilkos után nyomoztak, aki haldoklókat segített át a túlvilágra törvénytelenül, Watsonról pedig kiderült, hogy bár még mindig jó orvos lenne, jobban bejön neki a drogfüggők — főképp Holmes — pesztrálása. Az eheti részben Watson arra ébred, hogy Sherlock már megint üvölteti a rendőrségi frekvenciákat. Olyan bűntényekre vadászik, ahol szükség lehet rá. Hideg zuhanyként éri a hír, hogy az apja bejelentkezett Watsonnál, és meghívta őket vacsorázni. Ismervén az apját, Holmes meg van győződve arról, hogy a vacsorából semmi sem lesz, de mielőtt az okokat megosztaná a partnerével, befut a régóta várt rádiójel: lezuhant egy repülőgép, Sherlock pedig kéretlenül is segíteni indul.

Gregson már ott van a baleset helyszínén, de a nyomozást — emberölés hiányában — nem ők végzik, hanem egy másik csapat, akik nem kérnek Sherlock következtetéseiből és lepattintják. Holmes azonban nem az az ember, akit csak úgy haza lehet küldeni, megvizsgálja a helyszínt és az egyik holttesten található természetellenesen kevés vér alapján megállapítja, hogy a pasas, akinek a koponyáját egy csavarkulccsal zúzták be, a gép becsapódásakor már jó ideje halott volt. Sherlock örül, Gregson a plussz munka miatt kevésbé: az ürgét, Hank Gerrardot meggyilkolták. És a gépben talált homokkal sincs rendben valami.

A gépen négyen utaztak, egy pilóta és három ügyvéd, akik egy cégnél dolgoztak. Sherlock szerint valamelyikük leütötte a másik hármat a csavarkulccsal, majd lezuhantak. Ebből arra következtetek, hogy az lesz a gyilkos, akit nem ütött le senki. Bár ennél azért valószínűleg csavarosabb lesz a történet. Holmes szerint logikátlan, hogy valaki előre kiterveli, egy kisrepülőn fog gyilkosságot elkövetni, ami után várhatóan ő maga is eltávozik az élők sorából. Erős felindulás esetén viszont mit keresett a gépen egy nagyméretű csavarkulcs.

Sherlockék kihallgatják azokat, akik utoljára beszéltek a gépen utazókkal. Elsőnek a repülőcég tulajdonosát, aki a pilóta barátja volt. Biztos benne, hogy nem a pilóta, Joe támadta meg az ügyvédeket. Ennél nagyobb segítség, hogy átad egy videofelvételt az érkező utasokról. Mielőtt kiderülne mi van rajta, Watson tájékoztatja Holmes-t, hogy a papa megerősítette az esti vacsit. W. arról győzködi Sherlockot, hogy az apja törődik vele, pénzt és energiát nem sajnálva befizette elvonóra, lakást és még egy csajt — Watsont — is adott mellé, hogy vigyázzon rá. Holmes szerint az apját egyáltalán nem érdekli, a fiával kizárólag családi kötelességből foglalkozik és mivel ígéreteit soha nem tartja meg, úgysem lesz ott a vacsorán.

Bell időközben kiderítette, hogy az ügyvédek Martha's Vineyard szigetére, egy New Yorktól nem messze fekvő turistacélpontra repültek, hogy ott együtt dolgozzanak a Carmanto Foods nevű cég, állítólag rákot okozó cukorpótlójának ügyén. Az ügyvédek között vita volt azzal kapcsolatban, hogy hogyan célszerű intézni ezt az ügyet: Gerrard tovább akart harcolni, a főnöke, Devlin — aki ugyancsak a gépen utazott — hajlott a megegyezésre. Egy ilyen vitát az ügyvédek viszonylag ritkán oldanak meg csavarkulccsal, de Gregson ezt fenntartások nélkül el tudja képzelni. Holmes kételkedik.

A gép fekete dobozában talált hangfelvételből annyi derül ki, hogy Devlin és a harmadik ügyvéd, Ellie veszekedtek, aztán a gép lezuhant. Ettől nem lettem okosabb, de Holmes tisztán látja maga előtt mi történt: a pilóta csak három személyt — két utas és ő — jelentett a toronynak, az áldozat, Hank szokásával ellentétben egy szót se szólt és a gyilkos fegyvert sem találták meg. Logikus: Hanket nem a gépen ölték meg. Már korábban kicsinálták, a hullát pedig felvitték a gépre és lerakták a raktérben. Amikor pedig a másik két ügyvéd hátrament körülnézni, a gép elvesztette az egyensúlyi állapotot és lezuhant. (Repülőgéprajongó kommentelőktől kérdezem, ez egyébként lehetséges?) A fekete dobozról hallott veszekedés pedig nem más, mint egy Hanknek hagyott hangüzenet. A gyilkos tehát nem volt a gépen, úgyhogy ideje megkeresni.

Watson továbbképezte magát dedukció művészetében: Sherlock reggeli furcsa viselkedéséből — bár nekem nem tűnt fel, hogy furcsább lenne, mint szokott —, nem tette ki a balesetről készült fényképeket, stb., arra következtet, hogy a detektív fél a repüléstől. Holmes nem hajlandó elismerni, hogy ez a helyzet. Talán a vacsin kiderül. Eközben előkerül a repülős cég videofelvétele, amiből kiderül, hogy az áldozat és egy kövér pasas a gép felszállása előtt a parkolóban vitatkoztak. A manusról Sherlock annyit derít ki, hogy a Carmanto Foodsnál dolgozik — akiket Gerrardék pereltek — és egy régi csipogót hordott magánál. (El se tudom képzelni, hogy létezik még ilyen személyhívó-szolgáltatás.) Watson megint rápirít Holmesra: a kütyü a kövér fazon övén nem csipogó, hanem inzulin-adagoló. Bukta!

Holmesék ezek után könnyen megtalálják a videón látott személyt, Ed Hairstont a Carmanto-nál. A pasas elárulja nekik, hogy információkat adott át neki a perhez, és azért veszekedtek, mert nem volt hajlandó tanúskodni. A vállalat tudta, hogy a cukorpótló halálos, de eltüntették az erre vonatkozó bizonyítékokat. Ezeket adta át Hairston az ügyvédnek. Sherlock a kövér ürgét kizárja a gyanúsítottak köréből: 2-es típusú cukorbetegként nem lett volna elég ereje, hogy egy csavarkulccsal agyoncsapja az áldozatot. Holmes szerint nem maradt más nyom, csak a homok, bármit is jelentsen ez.

Egyvalamiben nem volt igaza Sherlocknak, idősebb Holmes mégis megjelenik a vacsorán, amit Watsonnal fognak elkölteni. A papa elmesél egy viccesen rémisztő sztorit Sherlockról: kisfiú korában az apai figyelmeztetés ellenére magas oszlopokon ugrálva játszott. Ahogy az lenni szokott, lezuhant és úgy összetörte magát, hogy egy csont átszúrta a bőrét a csuklóján. Ahelyett azonban, hogy sírva szaladt volna a mamához, helyrerakta a törött testrész és bekötözte a sebet. Soha nem ismerte el, hogy hibázott. Ezek szerint Sherlock már gyerekkorában is egy önérzetes disznó volt. Watsonnak nagyon bejön a bácsika, olyan kedves, olyan visszafogott... Egész addig, amíg meg nem kérdezi, hogy milyen a fiával kufircolni. Állítólag azt mondták neki, hogy Watson szolgáltatásába a szex is beletartozik, de én azt is el tudom képzelni, hogy csak trollkodik az öreg. Hahaha, tévedtem, nem az öreg trollkodik, hanem Sherlock: az öregúr nem az idősb. Holmes, hanem egy színész, akit a detektív bérelt fel, hogy Watsont megszívassa. Az igazi papa tényleg nem jött el. Ilyenkor sajnálom Dr. W-t, mert egy igazi szemétládára kell vigyáznia.

Sherlock elmagyarázza Bellnek és a másik nyomozó csapat jónőjének, hogy mi a jelentősége a gép roncsai körül talált különlegesen tiszta homoknak. Long Island környékén nincs ilyen homok, az tehát máshonnan került a gépre. Holmes elmélete szerint valaki homokot szórt az üzemanyagtartályba, ami azt fokozatosan eltömítette a szűrőt, és ez okozta végül a gép zuhanását. Aki a homokot odarakta, az a gyilkos. Sherlock azt is valószínűsíti, hogy az áldozat, Hank Gerrard észrevette, hogy valaki homokot szór a tartályba és ezért intézték el.

Watson hazaér a vacsoráról, duzzog. Holmes még utólag is azon röhög, hogy milyen jól átverte. Ő már túl van az egészen és szeretné megbeszéni az ügyet Watsonnal, aki azonban tényleg berágott és nem hajlandó foglalkozni vele. Sherlock szerint a lánynak el kellett volna hinnie amit mondott, hogy a papa úgysem jön el. Watson kiakad: miért kellene megbíznia Holmes-ban, hetek óta együtt élnek és Sherlock semmi személyeset nem osztott meg vele, olyanok, mint az idegenek. Ez most komoly kiakadásnak tűnik, bár az a tippem, hogy Watson az epizód végére valahogy kiengesztelődik.

Sherlock időközben talált egy gyanúsítottat, akit Bell-lel együtt meglátogatnak. Ez a srác, Barts, a lezuhant pilóta, Joe Newell kollégája volt és állítólag a zuhanás előtt veszekedtek valamin. Barts szerint semmiség volt az egész, de Holmes nem ért egyet. Feltűnt neki, hogy minden alkalommal Barts Miamiból visszarepült New Yorkba, harminc kilónyi extra rakományt tüntetett fel a hajónaplóban. Sherlock elmélete szerint az extra rakomány kokain volt, a balhét közöttük pedig az okozta, hogy Newell rájöhetett a csempészésre. Ez szép elmélet, különösen, ha van rá bizonyíték. Sajnos azonban úgy tűnik, Barts-nak alibije van, mert a gyilkosság napján reggel a főnökének elromlott a kocsija és érte kellett mennie. Időközben Sherlock megpróbálja kiengesztelni valahogy Watsont, még azt is bevallja, hogy valóban fél a repüléstől és talán ez az első személyes dolog, amit elárul magáról. Watson azért nem ájul el a beismeréstől, de mielőtt Holmes belekezdene a zaftos részletekbe a koszos zoknik iránti perverz rajongásáról, folytatnia kell a nyomozást. (A zoknikat csak kitaláltam.)

A főnök nem pont úgy meséli a sztorit a rendőrségen, mint Barts. Falfehéren vallja be, hogy a pilóta előző este felhívta őt, bevallotta, hogy drogot csempészett és azt kérte, hogy igazolja a gyilkosság idejére hamis alibit. Ez a történet nekem nem tetszik, túl kerek, de úgy tűnik mégis lehet benne valami, mert mire Gregsonék odaérnek Barts házához, az ürge már lelépett és csak egy véres csavarkulcsot — a gyilkos fegyvert — hagyott maga után. Ez is elég gyanús, miért pont ezt hagyná ott. Vagy már túlkombinálom? Ez olyan alapvető butaság, hogy még Gregsonnak is feltűnik. Holmes pedig egy fényképezős telefonnal villámgyorsan bebizonyítja, hogy nem így történt. A csavarkulcson talál egy növénydarabot, ami azt igazolja, hogy a szerszám nemrég még vízben volt, vagyis nem lehetett a gyilkosság óta Barts garázsában. Sherlocknak ennél sokkal grandiózusabb elmélete van: Barts-ot megölték, ezt onnan tudja, hogy a fickó kocsijához illőnél sokkal jobb minőségű motorolaj flakonját találta a garázsban, ami ráadásul tele volt pénzzel. Életszerűtlen, hogy valaki elmenekül és pont a legfontosabb dolgokat — a fegyvert és a pénzt — hagyja otthon.

Nem marad más gyanúsított, mint a főnök. Miközben a zsaruk kihallgatják, sokkal őszintébbnek tűnik a sápadtsága. Holmes szerint ő a gyilkos, Watson viszont azt mondja, a pasas haldoklik. Aztán meglát egy furcsa sebhelyet Sherlock csuklóján — a felismerést csilingelő zene jelzi, nehogy elkerülje a figyelmünket —, ami Holmes szerint egy gyerekkori kéztörés eredménye. Ezt a sztorit az álpapa — a színész, akit Sherlock felfogadott — is elmesélte. Watsont ez a fejlemény sokkal jobban izgatja, mint a gyilkos személye és le is lép, hogy utánanézzen. A főnök egyébként nem hajlandó bevallani a gyilkosságot, makacsul ragaszkodik a meséjéhez. Sherlocknak feltűnik, hogy a manusnak nagyon erős ragasztószaga van és irgalmatlan mennyiségű vizet iszik. Ennek biztos, hogy lesz még jelentősége.

Watson egy elejtett blokkból kikövetkezteti, hogy a színész melyik könyvesboltban dolgozik (fejlődik a nyomozótudománya), és szembesíti a csuklótörős sztorival. Kell, hogy legyen valami szorosabb kapcsolata is Sherlockkal, ha tud erről. A pasas — Alistair — elmeséli, hogy ő igazából Sherlock régi barátja, tízéves kora óta ismeri. A barátságuk ugyanolyan extravagáns, mint Holmes maga: a detektív néha megjelenik és kér valami nagyon különleges dolgot, Alistair pedig örül, hogy segíthet. Elmeséli Watsonnak, hogy tudott Sherlock drogfüggőségéről, ő maga is próbált segíteni neki. Egy alkalommal, amikor Holmes annyira betépett, hogy nem is tudott magáról, öntudatlanul egy nevet ismételgetett. Mielőtt azonban megtudnánk mi az (vajon tényleg Moriarty lesz?), visszatérünk a rendőrörsre, mert a gyilkossági ügyünk még nincs teljesen megoldva.

Erre nem kell sokat várni, amíg Watson Alistairrel Holmes lelkének mélységeit kutatta, a detektív már kitalálta mi történt: a főnök és Barts dulakodnak, amely során a főnök is megsérült, a vérveszteség miatt olyan sápadt és iszik olyan sokat. A ragasztóval pedig a sebet zárta be. (Sebbe ragasztót, biztos, hogy van ilyen? Várom a kommenteket.) A főnök tagad — ki hinné? —, de azt azért elismeri, hogy valóban megsebesült, amit a szokásos "leestem a lépcsőn" jellegű hazugsággal magyaráz. Holmes azonban mindent tud: a növényke, amit a csavarkulcson találtak félig sós, félig édesvizes területről származik, amiből nincs olyan sok. Továbbá, ha nem vallja be a bűntényt, az ügyet szövetségi üggyé nyilvánítják és őt ki fogják végezni. A halálbüntetéssel fenyegetés egy szörnyen gusztustalan és természetesen törvénytelen dolog, de általában beválik, ahogy most is. És ennyi, ügy lezárva, mehetünk piálni, de előtte Watson még megkérdezi Sherlockot, hogy mi újság Irene-nal. Igen, ő lett volna a másik tippem, az eredeti történetekben Irene Adler Holmes szerelme. Nyilván Alistair beszélt róla Watsonnak. Sherlock ezen a kérdésen annyira kiakad, hogy meg sem tud szólalni és mellé olyan vicces, "kisgyerek mindjárt elsírja magát"-pofát vág, amit kénytelen vagyok betenni ide alulra. Érzelem, könnyek és dráma, valld be, erre nem számítottál.