Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Kívülállók - Eraser

2013. február 26. 13:00 - LenaNoir

Rudynak rossz kedve van. Nannemmmár hogy neki kelljen levakarni a falról valami hülyegyereknek a mázolmányait. Pedig de. Simonnak mondjuk, bejönnek a graffitik, szerinte ez egyfajta önkifejező művészet. Nem mondom, hogy csodálkozom, hogy neki tetszik. Rudy szerint a csávó nem normális. Mármint nem Simon, hanem ez a firkálósfiú, minek már vagy százszor mindenhová odarajzolnia a nevét, ennek semmi értelme, tudósít hősünk. Ennek örömére, - pusztán elméleti megfontolásból - elvégzi a „lemossa-e a húgysav a graffiti-festéket” kísérletet, melynek kimenetelét sosem fogjuk megtudni, mert Kelly egy „takarodjál máshová hugyozni” instrukcióval látja el Rudyt. Eszes barátunk odébb is áll, és firkálósfiú egy másik becses művén próbálja ki a fent említett kísérleti jellegű kezelést. A kellemetlen ebben csak az, hogy a művész pár méterrel odébb éppen alkot, és meglátja a szintén alkotó Rudyt.

vlcsnap-2013-02-23-14h28m15s73.jpg

Öreg, tájékoztassál már arról, hogy ez miért jó neked, szegezi Rudynak a kérdést. Ja, hogy te csináltad ezt a szart, bocsátkozik kedélyes csevejbe Rudy a firkálósfiúval. Ez nem szar gyökérkém, mondja firkálósfiú-akit Erasernek hívnak, ez művészet. Rudynak mondjuk, más elképzelései vannak e szó tartalmáról, ami Eraser fülét igen érzékenyen érinti, meg is lebegteti Rudy szeme előtt a festéksprayt. Most aztán lesz ne mulass!!! Nem mégsem, mert Rudy már nem használ aeroszolt. Eraser ekkor fogja magát és rajzolgatni kezd dühében a földre, miközben Rudy a „húzzál már máshová firkálgatni, mert ezt nekem kell eltakarítanom kisbarátom” mondattal próbál szimpatikusabbá válni, kevés sikerrel. A többiek viszont felfigyelnek rá, hogy Rudy már megint osztja az észt valakinek, és a „juj, lessük csak meg mi történik” jelmondattal el is robognak. Ezalatt Eraser befejezte a földre rajzolt művét, ami egy fekete kör. Rudy épp belekezdene Eraser illembeli hiányosságainak ecsetelésébe, amikor zsupsz, jól beleesik az immáron lyukká változott fekete körbe. Eraser-gyerek rajztudományát úgy látszik kissé felspécizte a szupervihar.

vlcsnap-2013-02-23-16h51m02s17.jpg

Fiaink épp ekkor érnek oda, így szemtanúi lesznek amint Rudy eltűnik Csodaországba, ezért üldözőbe veszik a futásnak eredő Erasert. Rudy „odaát” ébredezik, és arra eszmél, hogy egy csaj a „ki vagy te”, „Erasernek dolgozol-e” kérdésekkel traktálja. Rudyt kevésbé zavarja a csaj felfedezése, miszerint vérzik a feje, mint azon meggyőződése, hogy megtekeredett a zacsija. Eközben fiaink utolérik Erasert, aki épp egy általa rajzot ajtón menekülne EraserWorld-be, csakhogy Simonka megint elemében van, és megosztja a nagyközönséggel az „amit lerajzol, valósággá válik” felfedezését. Uccu Eraser után, ahol Kelly, aki kvantumfizikus-képességével beközli, az a szitu mazsolák, hogy épp most csúsztunk át egy párhuzamos dimenzióba. Alisha képessége is kapóra jön a „hogy találjuk meg Rudyt”- problematikánál, a közösségi központban - hol máshol - épp valami csajt akar befűzni, mondja kreoljónő.

vlcsnap-2013-02-23-16h52m00s115.jpg

Rudyt eközben leápolja – mármint tényleg – a csaj-akit Suzynek hívnak, hanem ekkor Eraser kiabálását halljuk kintről. Fussunk el, bújjunk el, tanácsolja Suzy, ezért Rudyval a közeli raktárba zárkóznak. Rudynál szerencsére van öngyújtó, így indulhat is a romantikázás, már csak a Ghost betétdala hiányzik a teljes hányingerhez. Ehelyett azonban (megint) az óbégató Erasert halljuk, na meg Suzy sztorizik arról, hogy Eraser majd azt fogja mondogatni, hogy szereti. Rudy nagy nekibátorodva indulna is csajmegmenteni, de a narioverálos Grál lovagot Eraser jól bezárta (Suzyval együtt) a raktárba. Miért csinálod ezt, nyafogja Suzy, mert szeretsz, mondja Eraser, aki egy laza csuklómozdulattal egy kettejüket ábrázoló fotót csúsztat be az ajtó alatt, a „gondolkodjál el kiscsibe” erőteljes ráhatásával. A szándék azonban édeskevés, mivel Suzy még életében nem látta ezt a képet, és ami még szebb, nem emlékszik rá, hogy valaha is olyan bájosan mosolyogva ölelte volna Erasert, mint a fotón.

vlcsnap-2013-02-23-16h53m33s39.jpg

Eraser eközben rajzórát tart, háromdébe rajzol egy ajtórácsot, meg egy ölőkutyát, aki nagy szeretettel készül Simonék fogadására. Fiaink a folyosón Rudykeresnek, amikor kutyamorgást hallanak, és Curtis felteszi a "mi lehet ez" kérdést. Röhögni ér. Simon, Curtis és Kelly bezárkóznak egy (másik) raktárhelyiségbe, Alisha meg az öltözőszekrényekhez szorulva próbálja rávenni ölőkutyát, hogy hozza vissza az eldobott csatját. Sok esélyt látok rá, hogy nyáladzó kiskedvencünk kapni fog az alkalmon. Mostmilesz, meg kell menteni Alishát, rohanna is Simon, hévárj, mondja Kelly, tudom, mit kell tenni.

vlcsnap-2013-02-23-15h56m45s10.jpg

Be is öltöznek permetezőmunkásoknak, hiszen minden raktárban akad pont három szett, hogy az ipari mennyiségű turpentine-ról már ne is beszéljünk. Spricc ölőkutyára, aki szétfolyik, mint tragikán a szemfesték. Hát ez szuper srácok, akkor mehetünk is Eraserteleníti a permettel. Rudyék eközben kettes szintre emelték a nyáladzást a magánzárkában. Rudy hosszú távú kapcsolatban gondolkodik, hiszen ha innen kijutnak, mehetnének diszkóba. Csúcs. Simonék lefújják a rácsokat és abrakadabra, Rudyék előtt szabad az út (a diszkóba). Ez itt Suzy az új madárkám, aki dugni akar. Minden lány ölne egy ilyen kedves bemutatásért. Irány az ajtóhoz, mondja Simonkapitány, csakhogy Erasernek is lesz ehhez pár szava. Vagy rajza.

vlcsnap-2013-02-23-16h11m55s127.jpg

Suzy, te nem hagyhatsz el, mondja firkálósfiú, Kelly pedig verbális képességeinek megcsillogtatása nélkül téríti más véleményre. Rudynak van még egy sürgős dolga mielőtt lelépnének, és rajzol egy hatalmas péniszt a falra. Nagyon lelkes, egészen addig, míg Simon rá nem világít arra az aprócska tényre, hogy ez az "életre kelnek a rajzok" - trükk csak Erasernél működik. Már az ajtónál tobzódnak, mikor Eraser utoléri őket, leveszi a kapucniját és a sálat, hogy jobban lássuk, mint Piroskát. Nemérdekel-mitmondasz, fakad ki Suzy, ez a kép, amit adták nem valódi, én sosem voltam veled, te rajzoltad. Majd egy huszáros mozdulattal ráönti a spécilöttyöt a képre. Csakhogy a kép nem folyik szét, ellenben Suzy kezével.

vlcsnap-2013-02-23-16h23m35s238.jpg

Mostakkormivan, kérdezi, hát az, mondja Eraser, hogy az igazi Suzy elhagyott, én meg nem tudtam nélküle élni, szóval te is rajzolva vagy, szívás mi? Akkor nem mehetek veletek, mondja Suzy, mert nem jutnék át. Rudy szomorú, ebből a numeráról sem lesz semmi. Visszatérvén a valós világba Rudy elnézést kér Erasertől, amiért lepisilte a műveit, Simon és Alisha meg eltüntetik az átjárót a spécilöttyel. Ez is megvolt még sincs este, menjünk sörözni. Azért arra többen kíváncsiak, milyen hasznát vették volna a Rudy által rajzolt ember nagyságú pénisznek. Rudy vizualizációja az, ahogy fut lefelé az utcán, a kis golyóin ugrabugrálva. Agyameldobom.

2 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bütty 2013.02.27. 09:01:47

Zsííííííííííííííííír, megint ezer köszönet, nekem ez is tetszett, azon gondolkodom, hogy mindig képesek azt az egy embert megtalálni, akinek nem kéne arcoskodni, de ezért szeretjük őket és mint múltkor is írtam, pacsi a viasat6-nak :P.

Annyira beteg ez a sorozat, fantasztikus.

LenaNoir 2013.02.27. 21:13:07

:DDD

Igen, van egyfajta elborult bája a sorozatnak, kétségtelen :)
süti beállítások módosítása