Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Retróhogyvolt: Éden Hotel - 1x01

2013. február 05. 18:00 - sixx

Két éve került adásba az Éden hotel, az újkori magyar tévézés egyik legjobb realityje, aminek sem a menetébe, sem a kimenetelébe nem szóltak bele a nézői sms-ek, a játékosok egymás között döntötték el, kivel tolnak ki az adott pillanatban és hagyják pár nélkül, azaz zavarják haza a kolumbiai édenkertből. A Viasat elkezdte ismételni az első évadot, mi meg előkaptuk a klasszikus hogyvoltokat, tessék kommentelni az adás alatt és után, ingyen van.    

Na, kérem szépen, itt a nagy nap, a Viasat3 is elindította valóságshow-ját, amit úgy reklámoztak be, hogy világsikert aratott stratégiai játék, ez olyan eukakofemizmus, mint a Való Világot Kelet-Timor kedvenc szappanoperájaként eladni. Az ÉH a skandináv országok kedvenc reality-je, a dán, svéd és norvég piacokon szeretik nézegetni, mert sokkal több csöcs, fasz és dugás van benne, mint bármely más formátumban, és igen, a Viasat3 is ezektől a műsorelemektől reméli, hogy a nézettsége emberesebb legyen a kilencórás sávban.

Helikopteren nyitunk, Kolumbia partvidékét látjuk, majd zoomolunk a hotelre, ami valóban jól néz ki, és kurva jó helyen van, szívesen elnyaralgatnék én is itt, csak fürdőgatyában nem vagyok kameraképes, mert hiába mondom, hogy kockahasam van nekem is, csak jó mélyen, kiröhögnek. Megjelenik a műsorvezető Horváth Éva is, aki a teraszon poroszkál a kamera felé, óvatos, kimért léptekkel, közben úgy konferálja fel a műsort, mint egy kezdő robotnő, kicsit csikorog a szoftver, a hangsúlyokkal és tagolással komoly bajok vannak, sebaj. A szereplők következnek, meg jelenetek a botrányosnak ígérkező műsorfolyamból (minden nap lesz összefoglaló), ezt majd amikor értelme van, akkor vesézzük, legyen elég annyi, hogy szép, színes képeket kapunk. Első hv, hosszú lesz.

Az Android elmagyarázza, hogy itten a szerelem gyűlöletbe fordulhat bármikor, mert ez a Éden Hotel, és ismerteti a szabályokat: tízen kezdik a játékot, párt kell választani a hét végére, akinek nincs, az kiesik, a helyére meg jön valaki. Namármost, ha a tízet elosztom kettővel, akkor nem marad ki senki, csak Vicus, őt meg csak nem zavarják haza, szóval lesz valami csavar is menet közben, de ez csak a kisebbik dilemma. Mert ha hetente kiesik valaki, de annak a helyére meg azonnal jön egy másik fröccsöntött szereplő a dzsungelben felállított babagyárból, akkor mikor lesz ennek vége? Sose? Kissé kusza a dolog egyelőre. Jön a főcím, egy slágernek szánt nótával, ami első hallásra pont olyan tré, mint a Való Világ-nóta, csak többet nyögnek benne.

Első körben a csajokkal ismerkedünk meg, egy dzsippel érkeznek, és nagyon jól érzik magukat, csókokat dobálnak és pajkosan cicáznak a homokban. Éva egy teraszon fogadja őket, két szőke, egy fekete, egy barna meg egy vöröses jön, leülnek, és jön az obligát bemutatkozás. Éden Kata modell, húszéves, babaháj van a hasán és a csípőjén, a fogai között meg átfér egy IFA. Éden Alíz 22 éves, sötét fiúkat kedvel, és animátor, ő az, aki a nyaralás alatt a medencében abajgatja a részeg orosz turistákat, hogy aerobikozzanak a víz alatt. Éden Kriszta 25 éves újságíró, a Motörhead-főnök Lemmy egyik zabigyereke lehet, legalábbis az arcán éktelenkedő bibircsókból ítélve, izmos, szép fiúkat szeret, markáns tekintettel.

Miközben a csajok mondogatják a mantrát, a fiúkról készült tengerparti filmeket játszanak be a készséges szerkesztők, izmosak, szőkék, barnák és feketék, sokat szaladnak és lassított felvételben hullik a szemükbe a hajuk. Éden Jennifer húszéves, kicsit szigorú feje van, és csíkszeme, fodrász lesz egyszer, és vidámnak tartja magát. Az ötödik csaj Éden Niki, aki a plasztikai sebésznél az Oroszlán Sonja-csomagot kérte, csak a csöcsei nagyobbak lettek, az orra és a szeme viszont stimmel. Partizással és fiúkkal foglalkozik hivatásszerűen, saját magát jónőnek tartja.

Évike komolyra fordul, és Stohl Andrásos hangon közli a nőkkel, hogy itten most fontos döntést kell hozni, mert jönnek a fiúk, és ha valakinek megtetszik az egyik, akkor határozott kézfeltartással jelezze, ez többször elhangzik, mármint a határozott, biztos voltak bajok a próbafelvételen a nyegle, hányaveti, ne adj isten, nemtörődöm jelentkezéssel, kardinális kérdésnek tűnik, hogy a kiválasztás egyenes háttal, merev karral történjen, és ez így van jól, rendnek köll lennie. A lányok a kézfeltartásra összehúzott szemöldökkel reagálnak, Kata nagyon koncentrál, hogy megjegyezze az utasításokat, drukkolunk.

Az első faszi Hotel Kristóf, a szegény ember Antonio Banderas, barna és izmos, az állával ki lehetne faragni egy Semjén Zsolt szobrot gránitból. Futballedző, és Katának kell, de nem azért, mert tetszik neki, hanem mert taktikázik, attól tartva, hogy nem jut neki majd senki, vagy nem tudom, Kristóf ezt sztárallűrnek véli, az értelmi szint stimmel. Hotel Norbi 19 éves, kétnapos borostája van és csúcsos frizurája, szakiskolában tanul, de nem kell Nikinek, mert fiatal. Vízilabdázott, ebből Kata azt szűri le, hogy beképzelt, mert a tipikus vízilabdás ilyen. Határozott kézfeltartást kér Éva, Krisztától megkapja. Norbi a farka szerint Jennifert vitte volna, szopás.

Hotel Dani 32 éves személyi edző, a környezet jobban érdekli, mint a húspiac, és ezt meg is mondja, de egyébként is látszik rajta, hogy leszarja ezt az egész baromságot, ő nyaralni akar, punktum. Nem kell a kutyának sem, kissé égő a helyzet, így Daninak kell választani, izzad is, mint a ló. Rábök Nikire, te leszel az én babám, höjj. Azt itt jegyezném meg, hogy a vágóképekkel, az ún. reaction shotokkal különösen kurva nagy bajok vannak, valahogy nem sikerül az istennek sem eltalálni a grimaszokat, egy vicces megjegyzésre például sírós fej jön, stb. A negyedik csávó Hotel Ádám, bróker Budapesten, kockahasa van és nagy szája. Alíz nagy morogva kiválasztja, annak ellenére, hogy Ádám nem lojális. Alíz egyszerű, mint a faék és vastag a lába, ez eddig nem is látszott. Az utolsó pali, Hotel Levi egy szőke, kékszemű, ostobenkó futballista, aki Jennifernek jut.

21 perc telt el a műsorból, és istenigazából semmi nem történt, csak Éva ismételgeti a határozott kéztartást és a taktikát, a szereplők kicsit megilletődöttnek tűnnek, a faszik meg töketlennek, ebből így nem lesz baszás sose. A hotelben rengeteg felfedezni váró meglepetés várja őket, mondja gépies hangon Éva, de ezek a meglepetések majd csak nagyon váratlanul lepik meg őket, jó kis mondat volt, tényleg. Kristóf szerint a társaság beteljesedett a lányokkal, ezt nekünk nem mutatták meg, tízfős tömegorgiát vizionálok, ezt majd a péntek esti erotikus összefoglalóban láthatjuk, gondolom. Mindenkinek van szobája, benne ágy, éjjeliszekrény, rajta a párja képe, nehogy eltévessze, mert van ám párcsere is, a lényeg az, hogy a hét végére akinek nincs párja (mindegy ki), az szopott. Arra azért kíváncsi lennék, hogy fiú fiúval vagy lány lánnyal párosodhat-e.

A párok a szobákban dumálnak, Kristóf nem bízik Katában, Ádám leszarja Alízt, pedig az minden kívánságát lesi. Levi szerint Jennifer nagyon okos, Kriszta máris házisárkánykodik, és Norbit baszlatja. Ádám jó nagy paraszt mellesleg, a csaja háta mögött hörög Kristófnak, hogy mennyire szarul érzi magát vele, de a szemébe meg kedveskedik, ezt a készséges szerkesztők menten illusztrálják is a képernyőn egy szétszakított fotóval, dráma van, csókolom. Megvan az első csöcs is, Niki rakja ki a szilikont, miközben Dani zavartan téblábol a szobában. Éva bejelenti, hogy estére felkavarják az állóvizet, és jön egy új csaj, aki majd beköltözik a szingliszobába, és az lesz a dolga, hogy megszerezzen magának egy faszit. Amelyik csajnak hét végére nem jut csávó, az költözhet haza.

Este buli van, az eseményt a képek alapján a Marlboro és a Lucky Strike szponzorálja, meg valami piagyár. Elég hamar bebasznak a szereplők, Ádám rá is pusztul Katára, és szárazbaszást imitálnak egy oszlop mellett, és belevágja a medencébe, szerelembűl, persze. A csaj kimászik, majd a kanapén heverésző srácra veti magát, és közben a nyakáig húzza a szoknyáját, a képernyőt betölti a tangás segg, köszönjük.

A párválasztás nem tűnt annyira tutinak, mert szinte senki nem a választottjával kokettál, Ádám szerint mindez csak taktikázás, esküszöm, többet emlegetik, mint a VV4-ben, félelmetes. Egy pincér üzenetet hoz, jön az új nő, felbolydul a buli. Rea egy szőke, élő barbie-baba, iszonyú buta fejjel, akit Éva azzal enged be az arénába, hogy neked most nehéz dolgod lesz, hiszen felfokozott a hangulat.

A buli után mindenki elvonul a kis szobájába, Levi máris szerelmes Jenniferbe, Kristóf szerint Kata egy kígyó, és menekülne előle, Niki úgy véli, Rea Norbira cuppan majd rá, taktika, hangzik el ismét a szitokszó. Alíz a csajok körében nem túl népszerű, fúrják ezerrel. Kristóf Nikiről is úgy gondolja, hogy egy szemét kurva, Ádám meg pöcsöt villant a végére, bele sem merek gondolni, mi lesz a péntek esti összefoglalóban.

Na, ennyi lett volna a bemutatkozó epizód, semmi nem történt benne, attól rettegek, hogy a műsor továbbra is ilyen lesz, mármint csajok és pasik ülnek egy medence mellett holtrészegen, és egymást fúrják.

Pöcs - Csöcs: 1-1

Címkék: éden hotel
150 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nazarin 2011.03.08. 11:28:18

Kolumbia? Lehetne egy olyan ütős fordulat, hogy marxista gerillák megtámadják őket?

vegteleneskeptelen 2011.03.08. 11:30:06

Eleinte nem értettük hogy miért ilyen ,khm, kevésbé esztétikus nőket válogattak be a kezdőcsapatba (milyen modell az, akinek ekkora lapos feneke van, és öt szál spagettit is be tud szívni egyszerre a fogai között található szünetek okán?), aztán megláttuk a veszedelmes csábítónak szánt szinglit. Hát azért a többségnél jobb nő, meglesz a "tragédia" csütörtökre.
Szvsz ez egy rendkívül vicces műsor lesz, nem az a sirám ami VV néven fut, így, hogy hogyvolt is lesz semjénzsótos beszólásokkal, jó lesz mindennapi butítónak.
Értékeket meg kár keresni benne. Nem is arra van.

gastro vazze 2011.03.08. 11:42:51

@csorsza: még én is ki szoktam tárgyalni a faterral, hogy akkor most mit fog lépni Szandika és magasról leszarjuk, ha egy ilyen kis buzika, mint te estleg fitymállóan néz ránk emiatt, akár a hátunk mögött is! Szerencsére téged is szét fognak rágni a bogarak a földben, miután megdöglöttél, hacsak el nem égetnek, és ki nem fűtenek a belőled nyert energiával egy nappalit...

gastro vazze 2011.03.08. 11:45:23

Egyébként nagyon jó írás az Oroszlán szonjás hasonlat akkor nyert igazán értelmet, mikor megláttam a csja képét itt :D
A műsorból az utolsó 10 percet kaptam el, lehet ezt is nézni fogom, olvasni itt viszont biztos:D

gastro vazze 2011.03.08. 11:57:13

@Lasombra: taktika lehet az is, ha ez a Levi - Jennifer duó meg tudná beszélni egymás közt, hogy minden körülmények között (itt nem mmkk-zok) kitartanak egymás mellett a pénz reményében, még akkor is, ha ennek a vége az is lenne, hogy addigra megutálnák egymást. Persze később lehetne párcsere, de mi van, ha az "új jövevény" pártag, csak átbaszni akarja Levit, vagy Jennifert (a név behelyettesithető bármelyik véglényével)?
Az első időben lehet kialakítani ilyen szövetségeket szerintem, később nehezebb..

kej 2011.03.08. 11:59:36

@sixx: ez nagy volt. mármint az írásod.

mint nagy realityguru: emlékszel egyike azon kevés trashnek, ami szintén a viasaton ment és hat (vagy akárhány) pasinak kellett egy nőt megszereznie, akiről csak épp azt nem tudták, hogy shemale és 20 centis fasza van. na az kurva jó volt. a vége meg egyenesen katartikus.

ha emlékeim nem csalnak százezrek voltak fontban feldobva a győztesnek, meg egy világ körüli luxus hajóút. csakhogy ehhez el kellett volna feleségül venni a "csajt". aki egyébként nagyon szomorú volt, mert szemmel láthatóan belehabarodott a nyertesbe. ráadásul egész szériában csak egy kis szeretetre vágyott. ez volt az egyetlen ilyen trash, amit néztem, de komoylan mondom megérte.

magyar realityt majd akkor, ha lesznek ennyire "tökösek". egyébként meg elég a hogyvoltod.

kej 2011.03.08. 12:00:20

@kej: egyike a kevés nézhető realitynek

Olikincs · http://onlinepszichologia.hu 2011.03.08. 12:00:40

kíváncsi vagyok, ez is egy ujabb IQ bajnok fos lesz mint a VV ?! www.onlinepszichologia.hu/hirek/intelligencia-a-valo-vilagban

ma tuti megnézem...

Sleepy Gonsales 2011.03.08. 12:02:27

"Ádám meg pöcsöt villant..."
Eeez? Ez nem pöcs.
A plébános úré! Aaaz igen!
(idézet egy régi viccből, mielőtt valaki megkérdezné)

manes 2011.03.08. 12:10:21

A szart a müsorra értettem természetesen és nem az irásra. Az nagyon jó mint mindig!!

gizdacsavo 2011.03.08. 12:11:31

Király HV. :)

A műsorról:
- szerintem első adásnak a tegnapi vállalható volt, lássuk, milyen lesz a többi
- nem teljesen értem az alapkoncepciót. :) Ha egy párosnak van egy kis esze és a 25 misire mennek, akkor simán együtt maradnak akkor is, ha a másik felet végigdugja a medenceparton a Viasat teljes stábja plusz a kolumbiai hadsereg. Úgyis az összes a zsé miatt ment be.

Myta · http://www.stylebyme.blog.hu 2011.03.08. 12:14:37

Amelyik lány kiesik, az küldjük be Alekosznak (Hotel Érden)! Cserébe adja oda nekik Jerzyt az RTL! !!!

Trafóházy Timót 2011.03.08. 12:16:03

Végig sem olvastam, és már is hányok!

Senkifia 2011.03.08. 12:16:28

azt nem értem,mikor online már élő webkamerás b.szást is nézhet az ember, 24/24, 7/7,ha az a szíve vágya, akkor ki a rossznyavalya tölti az idejét ezekkel az rémísztően szar realiti mű sorokkal,meg mű emberekkel? Olyan "vagy lesz qrás,vagy nem(VV4). Na ebben legalább biztosan lesz. De attól még valószínűleg szar,így a promókat elnézve....
na mindegy,mindenki azzal lopja Isten drága napját,amivel jólesik nékije :)

Senkifia 2011.03.08. 12:17:41

@Sleepy Gonsales: ja...vagy a királylány a hercegnek:"EEEz? Láttad volna a sárkányét!!! " :)

apuska · http://kocsma.blog.hu 2011.03.08. 12:19:07

Francba, hogy lemaradtam, holmi béna kocsmázás miatt...
Viszont megnéztem a Viasat oldalán a bemutatkozó kisfilmeket, azt így se tudom eldönteni, hogy melyiket ütném, melyiket rúgnám, melyiket dugnám. A Comment:comra beágyazott nyali-falis videó viszi eddig a prímet, és előrejelzi, hogy néhány homoerotikus pillanattal és igazi nagy TAKTIKUS szarkavarással a műsor még kecsegtet.
Persze, hogy elmennék ide bohócnak én is! Viszont a nagy csöcs, kockahas, távolba révedő tekintet, modellalkat, mint alapkövetelmény, komoly IQ szűrő lehetett, csá, kiestem.

Llew 2011.03.08. 12:19:08

@Trafóházy Timót: közben foghatjátok egymás haját @littlerock:-al

Advanced Flight 2011.03.08. 12:21:05

Na, én le merem írni, hogy néztem a műsort. És megalol volt, remekül szórakoztam.
Főleg az tetszett, hogy "be fog jönni egy bombázó este", azt megjelent egy totál beszart fejű, hájas kiscsaj lógó, tacskófül alakú cicikkel, nyihihi, bombázó, persze.
Mondjuk az megdöbbentő, hogy egy tűrhető alakú nőt is alig bírtak összeszedni (Kriszta), még az úgymond modell csajnak is akkora bele van, hogy nekem kisebb, pedig most szültem és már elmúltam 30.

A faszik pedig említésre sem méltóak, az egyetlen elfogadható a zsidógyerek, aki végig a tengert bámulta a luvnyák helyett, igaza is van neki ebben.

Lasombra 2011.03.08. 12:21:08

@gastro vazze: vágom, de ez kb annyira dörzsölt taktika, mint síkfutásnál, hogy "lesz, ami lesz, igyekezni kell végig". szóval ez ilyen alap dolog, amit mindenki megjátszik. ami ehhez képest húzást vagy csavar, az volna nálam a taktika.
vagy túl sokat várok? :)

Sleepy Gonsales 2011.03.08. 12:21:40

@Senkifia:
Illetve egy másik variáció:
"szóval a pöcs az olyan mint a f@sz, csak sokkal kisebb"

Altatódal 2011.03.08. 12:22:42

mutatkozzál be?! csak az én fülemet bántotta vagy másét is?
kíváncsi leszek, mi lesz ebből a műsorból,a Levi gyerek nem ratyi?

nasie 2011.03.08. 12:28:41

Gratulálok sixx, zseniális vagy! a kommentjeid... :-) eddig "csak" vv4-es hv rajongó voltam, de mostantól téged is minden nap epedve foglak várni!

Elképesztően imádom ezeket a trash reality-ket, rendszerint annyira buta, hogy már szórakoztató.

biker_kolee 2011.03.08. 12:35:28

Nem olvastam el a kommenteket.

@Sixx: a beszámoló valóban jóra sikeredett. Valószínűleg maradok ennél, a műsor meg bekaphatja.

Ja, és a pöcs-csöcs kombó is csak TAKTIKA. :DD

sixx · http://comment.blog.hu 2011.03.08. 12:36:45

@_fű a szénakazalban: az a cc volt, ez egy másik blog, ne baszogass.

Edward Nygma 2011.03.08. 12:41:40

Hábazz, az invitel meg kicsapta a csomagjából az összes Viasat-os csatornát!
Szóóóval Sixx, jöjjenek majd a hogyvolt-ok, számítok rád!

beacska 2011.03.08. 12:41:40

figyeltétek? volt, aki az egész nevét mondta a bemutatkozáskor, és volt olyan, akinek csak keresztnevet adtak a szülei...nnna, ezek szocializálódtak HB-kon

suggest 2011.03.08. 12:42:21

A műsort nem láttam, de a cikk nagyon pofásra sikeredett. Köszönöm sixx!!!

Artie 2011.03.08. 12:42:50

@MissMarple: Nem, nem vagy vele egyedül.:)

Én is ezekből a hv-kből tájékozódom, de pl. VV-vonalon már nagyon le vagyok maradva, pedig nekem kb. két hónap után tűnt fel, hogy van ott egy Anikó nevű szereplő is.

suggest 2011.03.08. 12:43:32

@Lasombra: "Nem kell ide taktika,
Villanjon a fasz, pina." na aztán ez is 10 pontos ám!

Artie 2011.03.08. 12:44:36

@Senkifia: Azé', vazze, mert vannak, akiknek a zinternet még mindig a 22. század teknikája.:S

gentry 2011.03.08. 12:44:38

@sixx:
Kicsit mintha túlérzékeny lennél. :)

A beszámolód egyébként zseniális, gratula!
De az ilyen realityk tényleg nagyon sz.rok, tényleg csak itt (vagy a cc-n) érdemes követni őket.
Amúgy a VV4 indulásakor nagy összegben mertem volna fogadni, hogy tuti bukás lesz, hisz kit érdekel néhány iskolázatlan ember akkor, amikor a neten heti 168 órán keresztül lehet p.nát és csöcsöket látni. De tévedtem, mindig van lejjebb...

Kabbe (törölt) 2011.03.08. 12:47:44

akinek nem tetszik, az miért nézi? mazochista?

ott az m1, m2, duna ---tele ájtatos szűzmáriákkal meg vonyító, nyüszítő életuntakkal.

én azt kaptam tőle, amit vártam(nem gondoltam, hogy az arisztotelészi etikáról vagy a kvantumfizikáról fog szólni). arra jó, amire való. szórakozni.

sixx · http://comment.blog.hu 2011.03.08. 12:50:19

@az újdonság garázsa: és már jön is a menetrendszerű személyekedésed. na, hesspicsába.

átlátó 2011.03.08. 12:51:05

Operatőr jóismerőseimnek legalább volt munkája és ezt pozitívumnak tudom be akkor, amikor az országban a biztonságiőrök létszáma, a szépségkirálynők és távjósok-energia küldők számával vetekszik. Csak ennyit akartam mondani erről a remek tévésórol.

Nina Skye 2011.03.08. 12:57:26

@sixx: tetszik ahogy megirtad, penge

A Horvath Eva meg megdisznosodott, ki az a hulye aki egy jo belferges dieta elott kepernyore teszi?!

sixx, tudtad, hogy kurva az anyád? 2011.03.08. 12:58:41

@sixx:
Semmi személyeskedés nem volt benne, te büdös tahó.

Ebben már van.

sixx, tudtad, hogy kurva az anyád? 2011.03.08. 12:59:32

Irkáljam tele ehhez hasonló nickekkel a netet?

Nina Skye 2011.03.08. 13:01:29

@nasie: le ne szopd feszt, annyira ujjongsz, hogy behanyok.

Dallie 2011.03.08. 13:01:33

Hehe, ex-csoporttárs a nőnemű szereplők között :) .

sixx, tudtad, hogy kurva az anyád? 2011.03.08. 13:02:51

@Nina Skye:
Itt csak ezt lehet, ha kritizálsz, sixx letilt.

beacska 2011.03.08. 13:04:49

trollokat kéretik nem etetni!!

sixx · http://comment.blog.hu 2011.03.08. 13:05:32

@sixx, tudtad, hogy kurva az anyád?: látod, pont ezt akartam kiprovokálni, sikerült. gratulálok, a kiszámíthatóan gyökér trollnál nevetségesebb nincs is. és nem, nem tiltalak ki ezzel a nickkel, tedd magad nevetségessé nyugodtan.

beacska 2011.03.08. 13:06:41

@sixx: :))) gratula! látszik, hogy nem először csinálod ;D

nasie 2011.03.08. 13:06:50

@Nina Skye: mindössze tetszik, amit írnak, ennek adok hangot. és én paraszt sem vagyok... de ha neked így könnyebb, nyomás hányni

sixx, tudtad, hogy kurva az anyád? 2011.03.08. 13:08:15

@sixx:
Inkább állítsd vissza a másik hármat, amit letiltottál.

Én a múltkori pengeváltásunk után próbáltam normálisan viszonyulni hozzád, csak ugyanezt vártam volna el viszont.

Egy darabig úgy tűnt, megy is.

És tényleg olvasd már el még egyszer, mi miatt tiltottál le.

sixx, tudtad, hogy kurva az anyád? 2011.03.08. 13:09:25

(szerintem azzal, amit én javaslok, mindkettőnk jobban jár)

Nina Skye 2011.03.08. 13:10:21

@nasie: blöa

@sixx, tudtad, hogy kurva az anyád?: nem sixxel van bajom, hanem a tularado felesleges szeretettel, es imadattal-Jezus is mire jutott vele.

nasie 2011.03.08. 13:12:31

@Nina Skye: remélem mostmár akkor minden kijött belőled

Kozomago 2011.03.08. 13:14:48

Ha már a VV-nél befürödtek a szex terén, legalább lesz ilyen is. Arra meg én is nagyon kíváncsi vagyok, hogyan fogják csinálni ezt a mindig jön egy új szereplő dolgot, meg mi lesz, amikor párosan vannak, de mindegy, majd kiderül. Amúgy nem kicsit rossz lesz új szereplőként belépni, miután a többiek már ismerik egymást meg kialakulnak a párok. VV-ből is hogy kipaterolták Ildit, pedig ott nincsenek ennyire egymásra utalva a játékosok.

sixx, tudtad, hogy kurva az anyád? 2011.03.08. 13:16:23

@Nina Skye:
Jó, de ezt miért nekem írod?

Különösebb bajom egyébként nekem sincs vele, attól eltekintve, hogy nem bírja a kritikát.

Most pl. azért tiltotta ki a másik nickemet, mert megemlítettem, hogy helyesírási hibák vannak a cikkben.

Mivel tudom, hogy érzékeny, nem fikáztam, nem anyáztam, nem szidtam, semmi...

És korábban egy másik cikknél azt mondta, csak anyázásért tilt.
Elhittem.

beacska 2011.03.08. 13:17:02

@Kozomago: igen, én is ezen filóztam. Mert az első héten még vannak elégedetlenek, de azután...majd meglátjuk...

cicccccc 2011.03.08. 13:17:51

@beacska: nézd meg, a tanga "csíkja" van a bal oldalán, annak kellene a seggében lenni :D

beacska 2011.03.08. 13:19:18

@cicccccc: szerintem az egy tetkó. de nem tudok rázummolni

Plumper_ 2011.03.08. 13:20:07

ilyenekből az ember 25 év kora fölött kinő, nem?

gibson 2011.03.08. 13:21:32

@Kozomago: azért a VV4 egészen más tészta, ott szándékosan nem szexelnek a kamera előtt, mert mindenkinek, aki tehetné, van /illetve már csak volt/ barátnője kint, Gigi játssza az ártatlan szűzlányt, Anikó frigid, Éve elmebeteg, Szandika meg ronda.
Ide egész tűrhető csajok jöttek, plusz a szereplőktől el is várja mindenki, hogy dugjanak, szerintem fognak is, csak meg kell szokniuk a kamerákat, ennyi.
Mondom mindezt úgy, hogy a tegnapi adásból egy percet sem láttam, csak gondolom :)

Holabög Rém 2011.03.08. 13:25:35

...csába Ez tegnap volt??? Elfelejtettem, pedig nézni akartam. Na mindegy, majd ma. Hánykó kezd?

Rebuild 2011.03.08. 13:27:01

Ez a cikk halálos volt.

gibson 2011.03.08. 13:27:11

@Holabög Rém: 18:25-kor ismétlik asszem, amúgy meg 21:15, de csekkold a port.hu-n azért.

Holabög Rém 2011.03.08. 13:28:10

@gibson: 18.25?? na elmennek ám a búsba!! Hogy látom akkor a VV-t?? :D

gibson 2011.03.08. 13:28:31

@Holabög Rém: na, lecsekkoltam neked, akkor van, boldog nőnapot! ;)

baliquez 2011.03.08. 13:30:19

Pucérpöcsű gyeröknek mi történt az alhasbundájával? Lerágta a lapostetv? Vagy ennyire szükséges az a fél centi optikai tuning amit a babafasz-lookkal nyer? Szegíny.

Holabög Rém 2011.03.08. 13:31:26

@baliquez: babafasz-look (vinnyogok) :DDD

beacska 2011.03.08. 13:41:18

@Holabög Rém: állítólag:
Minden epizód az adást követő napon 20:00-tól megtekinthető!" ez van az oldalukon.

Ryo san 2011.03.08. 14:38:39

Gratula a cikkhez,haláli volt!Végigröhögtem az egészet. :D A műsorhoz nem tudok szólni mert nem láttam.

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2011.03.08. 14:53:28

A cikk ott van a szeren!

H. "koksz" Évának ki a párja?

rianna 2011.03.08. 15:18:59

Első adásnak nem volt rossz. Viszont, ahogy már írtátok, a szőke démon kissé visszafogott volt ehhez a szerephez, kicsi, félénk, meghúzódott a sarokban.
Arra nem találok azóta sem magyarázatot, hogy a másik szőke miért húzta fel a szoknyáját :D (neveket még nem jegyeztem meg)

saturnalia 2011.03.08. 15:54:44

@rianna: jaja, ez egy jó kérdés
Az oké, hogy marha idegesítő vizes ruhában lenni, ami tapad az emberhez, de attól nem lesz jobb, ha a derekunkra húzzuk az egészet. Valószínűleg így próbált szexi lenni, csak nem jött össze.:D
Engem az is nagyon zavart benne, hogy folyton rángatta magán a ruha felső részét - ami pánt nélküli volt -, ez az állandó cici-helyrepakolás szerintem inkább taszító, mint nőies. Persze lehet, hogy a pasikat az ilyesmi nem zavarja, nem tudom:D

Kajakóma 2011.03.08. 16:52:30

Én is lecsúsztam az első adásról :(

Lehet, hogy azért ilyen bénák (értsd csúnyák) a lányok, mert a végére tartogatják a tuti csajokat? Az első csábító csak a beetetés volt :)

rianna 2011.03.08. 17:00:23

@saturnalia: Pontosan, ha szexi akart lenni, ennyi erővel le is vehette volna az egészet, bár lehet, h nem lett volna jobb :D Ráadásul, egy egész estét betöltő feneket így az ember képébe tolni :)
A felsőről nem tudok nyilatkozni, roppant kényelmetlen lehet, ha csúszkál, és egy ilyen bármilyen mellmérettel csúszkál. Engem taszít, de hogy a pasik mit gondolnak, az szerintem attól függ, h mennyire szimpatikus nekik az illető. Vagy mittudomén :D

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.03.08. 18:25:42

Na, ezt is HV-ként fogom "nézni".
Első kép PRICELESS!! Köszönöm, Sixx! Amúgy is kaparom a falról a tapétát ettől az Évanémbertől. Még anno sikeredett pár du.-i kúltévés adást elkapni..... hát nem a médiaszakos diplomájáért rakták be oda se.
A szereplők meg..... hát maradok inkább a Las Vegasnál. Ott azért több az eyecandy plusz kaland is van.

Sheeva 2011.03.08. 18:34:24

már a Lost-os HV-kat is imádtam, de az "Éden Kata" és "Hotel Norbi" jelzők ezt is felvitték a magasba. köszi, Sixx, hogy ma is jóízűen nevethettem.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.03.08. 18:38:33

@kej: Hú, az tényleg nagyon komoly volt! Britek remekelnek az ilyenekben: volt 1, amiben felkészítették a bandát, hogy a nyertes űrturista lehet. Letolták a komplett Anettka-Bajkonur űrprogrampakkot, majd végül bedobták a nyertesnek a tutit, hogy az egész műsor tulképpen kamu volt.

Sheeva 2011.03.08. 18:55:07

@neccharisnyás útonálló: és a nyertes reakciója a végén: "oké, űrturista nem leszek. de baltás gyilkos igen!"?

besamel 2011.03.08. 19:37:35

@sixx: ezek szerint nem sikerült hv-írót találni? vagy mégis inkább magadra vállaltad? bár láttam, hogy a "hivatalos honlap" is ide mutat összefoglalóként - grat! :D

besamel 2011.03.08. 19:39:22

sztornó, megtaláltam az okot

ő-szinte 2011.03.08. 22:30:40

Sixx!
Szerintem jó lesz ez! Kár, hogy a Való világot nem te kommentálod... Szeretek visítva röhögni.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.03.09. 12:34:28

@Sheeva: Hát én a helyében gond nélkül felrúgtam volna 1-2 seggfejet.

kerdesek05 2011.03.09. 23:59:41

melyik csajt dugták először seggbe a forgatáson az édenbe?

kaptak minden héten a csajok gyantát meg beretvát?:)

womanestomen 2011.03.10. 10:30:07

én nem nézem, nem látom, de besírtam a beszámolón. eztán sem nézem majd, de tiuti idejárok óóóóóvasni.XDXDXDXD.

AK76 2013.02.05. 20:42:18

Az ifás dumán felröhögtem,beszarás ez a felhozatal,van valami tenyészet ahol ezeket a nyomorultakat lombikból kikutyulják?
Nézni nézze a hóhér,de ezeket az összefoglalókat ki nem hagyom ezek után.:)

micsoda? 2013.02.05. 22:31:42

Láttam a műsort, az nem volt olyan jó, mint ezek a poénok:)))))))))

zaphodbeeb 2013.02.06. 00:21:07

sixx: ahogy egy bölcs barátom mondta, hagyd az idiótákat a büdös francba. Én csak ennyit tudok javasolni. Szerintem töröld őket továbbra is.

Kulmar 2013.02.06. 12:03:31

most milyen évet írunk?

sixx · http://comment.blog.hu 2013.02.06. 12:11:27

@Fan....: na, játsszuk végig, bár tudom, mire megy ki a játék. 2013-at. van kérdés?

Kulmar 2013.02.06. 12:13:43

@sixx: basszus pedig elolvastam az elejét és nem fedeztem fel azt, amit kerestem, bocs!

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2013.02.06. 12:54:24

Nabasz, én meg el kezdtem olvasni az elejétől a kommenteket és nem érettem, hogy senki nem utal arra, hogy ismétlés, stb.,blabla, mire úgy a vége felé megnéztem a dátumokat is.

Mondjuk nekem mindegy is, mert ezt az évadot én nem néztem, így ÉH-szűzként tudom elolvasni a Hv-kat. Vagymi.

Horváth Éva azóta viszont egen csak megasszonyosodott és beszédtechnikája és mozgáskultúrája azóta se lett "olajozottabb" (biztos típushiba), viszont már akkor is szeretett erős színű, fényes drapériákban mászkálni.

sogeking 2013.02.06. 14:52:27

most is lehet szavazni?
Kata fenekére nyomok egy SMS-t :)

aggyistenbrittudós (törölt) 2013.02.07. 19:21:31

@pushpang (univerziális határeset): jó, akkor már ketten vagyunk. ÉH1-et én sem láttam élesben, amikor kezdték adni a kettediket, azt már néztem, és az egyet HV-ban olvastam vissza. Évit ne bántsuk, életben az emberileg kedvelhetők közé tartozik.
süti beállítások módosítása