Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

El Barco - A Bárka 2x12 (spanyol LOST)

2013. január 19. 10:00 - Sigismundus

És most kezdődjék az egyik legjobb része az El Barco két évadának. Tündibündi tanmesével nyitunk, van úgy hogy két kisgyerek úgy hasonlít egymásra mint két tojás. Az ilyet ikreknek hívják a tanítónéni szerint. De aztán kiderül hogy különböznek mégis. A tanmese apropóját az adja, hogy egy rózsaujjú hajnalon, nem az éber őrség vagy a sokféle műszer, hanem Valeria veszi észre hogy velük szemben egy másik Sarkcsillag horgonyoz.

Barco212 (1).jpg

Nosza meg is kezdi a hajósnépség az átkelési készülődést, mert nem jelez vissza a másik hajó. Buborék távcsövön leolvassa, a neve Zvezda Szira, azaz Sirrah Csillag, az Andromeda csillagkép legfényesebbje. Kérdik, honnan tud oroszul, csak vállat von, eddig nem tudta hogy tud.

Julia amúgy arra szavazna inkább menjenek a kacsa irányába, hagyják az elhagyott hajót. Montrero azonban hajózási információkat akar, a kacsát meg 24 órája elvesztették. Doktornő ideges is lesz, és Gamboával is szóba áll. Aki amúgy szintén átkel, és egy pisztolyt is magával visz titokban. Utalásokkal teli beszélgetésük arról szól, ha Montreroék valamit megtalálnak odaát, az az életükbe kerül. A kolumb továbbáll a Hídra, ahol Ulisses ad őrséget. Kissé összevitáznak megint, a borostás megpendíti hogy nem csak ő jött ám okkal a hajóra.. Bizony bájgunár ugye, egy szál igazolás nélkül jelent meg, csak állítva hogy az Elsőtiszt fia? Na ez neki gyanús, de van is ám kis titka Ulissesről amit az nem akarna Ainoa elé tárni. Majd távozik elégedetten.

Barco212 (2).jpg

A srácnak nincs sok ideje ezen töprengeni mert jelentkezik Ainoa és sejtelmes beszélgetésbe kezd Arról hogy az orosz hajón ha van két ugyanilyen fiatal akkor azok szeretni tudják vajon egymást? Na de csak megindul a tengerészkommandó. Kapitány, Gamboa, Buborék, Piti és Ramiro. No meg DellaGuadra is, aki elég rossz bőrben van, mégis elvállaja hogy ő viszi szegény beteg Montrero ebédjét. Előbb motorcsónakról szemlélik körbe a Sirrah Csillagát. Hát úgy néz ki, elhagyatott, de utasai korábban sok ponyvát, meg hálót kifeszítve próbáltak védekezni valami ellen. Nos behatolnak a belsejébe is, nem nehéz eligazodni ennek a hajónak ugyanolyan a beosztása mint a Sarkcsillagé. Ahol az Ebédlő van, ott sietősen otthagyott reggeli nyomai régről, meg kis zászlócskák, Buborék lefordít egy feliratot. A hajó utasai valakiknek az érkezését üdvözölték éppen, ami aztán durván félbeszakadt. (csak szólok, láttunk már hasonlót..) 

Barco212 (3).jpg

Pitinek sikerül levernie egy csomó edényt, nem sérül senki sem. De a hirtelen zajra Gamboa is előrántotta pisztolyát, hoppá, lebukás. Montrero elkérné tőle, hisz ő a Kapitány, borostás persze nem adja. Kissé kénytelen kimutatni foga fehérjét a fegyverrel fenyegetőzve, mindjárt el is oszlik a maradék bizalmuk feléje. Inkább csoportokra oszlanak, a két tiszt a Hídra megy, Piti és Buborék a kabinokhoz, Ramiro és a kolumb, Gépházba. Csak használható dolgok, üzemanyag, dokumentumok, amit keressenek.

Közben, a Sarkcsillagon Ulisses is behatol, mégpedig a távollevő Gamboa kabinját vizsgálja átt. . Julia doktornő belekezd az anyukaszerep tanulásába, szemészeti vizsgálatot tart Valeriának, és kiderül, a kislánynak szemüvegre van szüksége. Aztán Montrero jelentkezik be a rádión. Hajónapló nincs meg, de pár irat azért eligazít. A Zvezda Szira két héttel a Sarkcsillag elött indult el Szent-Pétervárról. Fedélzetén Vlagyivosztokból 40 térképészeti kutató és a minszki egyetemről valami geológiai műszer. (Vlagyivosztok a messzi Csendes-óceánnál van Minszk pedig Fehéroroszországban, mit kerestek ezek Petrográdban, nincs ott elég kutató meg egyetem? Na mindegy, nem csak az amerikaiak tudnak logikátlan földrajzi ismereteket produkálni, spanyolék is) Csak az a furcsa, hogy ők egyenesen erre a koordinátákra hajóztak, és az elmúlt két hónapot itt is töltötték... Doktornő mit gondol? Julia persze semmit sem tud, de ideges. A további kérdésektől Salome menti meg, aki lead Juliannak egy rendelést, hogy keressen az orosz hajón női szőrtelenítőkrémet, meg borotvát meg ilyen fontos dolgokat.

Barco212 (5).jpg

Na jöjjenek az érzelmek. Vilma töpreng és kérdez, lehet-e egyszerre két férfit szeretni? Ennek szakértőjét Ainoát kérdezi, de más válaszol rá. (A diák háttérszereplők többségét már arcról meg lehetett jegyezni eddigre, főleg a lányokat, aki most közbeszól, na őt viszont még soha nem láttuk. Jegyezzük is meg, az ilyenek vagy hamar látványos halált halnak, vagy főszereplőnek lépnek elő. Mivel a Barco írói eddig sem voltak vérengzők, inkább az utóbbi várható) . Szóval alamuszin megszólal ez a Sol, kéretlen véleménye szerint Ainoa sem tudta eldönteni kit is szeret, innen a kettősség. Majd távozik. Miután a két lány magához tért, Nagylány elismeri hogy igaz lehet, nem is tudta hogy érez. Vilma erre bevallja, Piti néha nagyon szerethető, de néha nagyon idétlen, mindig lesz egy válaszvonal kettőjük közt.

Barco212 (6).jpg

Na vissza a kísértethajóra, de itt is szívügyek kerülnek elő. Julian teszi szóvá hogy de hűvös volt a szépséges Juliával a kommunikáció. Ne totojázzon Ricardo, csókolja már meg! Kapitányunk magyarázná hogy sokat titkol a nő, de ez nem érv. Hiszen DellaGuadra is titkol Salome elől valami súlyosat, mégis isteníti a nőt. Tovább nem folytatják az érdekfeszítőt, mert észrevesznek egy töltényhüvelyt a földön, a hajó falán meg jó pár lövés nyomát.

Másik akciócsoport, az Ész-kommandó a kabinsoron kutat. Piti ideges, mert a filmekben is mindig a családost küldik előre felderíteni, és ő kapja az első lövést mindig. Aztán belesnek egy kabinba és egy alakot látnak háttal űlni. Na gyorsan pucolás lenne innen. Hülyegyerek inkább átadná a felfedezés dicsőségét Gamboának, de Buborék a kapitányi parancsra hivatkozik, hogy övék a kabinsor és kész. Behatolnak hát.

Barco212 (7).jpg

Harmadik alegység a Gépházban jár. Ramiro kissé ideges meg Gamboa jár mögötte pisztollyal, de az csak mosolyog biztatóan. Aztán rádión hívják a borostást, Esmelácska az. Aki nem biztos benne hogy helyesen cselekszik, de jelenti hogy Ulisses tényleg bement a 9-es kabinba.. Gamboa köszöni szépen a hírt, de nem látszik bosszúsnak, sőt. És egy másik csatornán hívja is bájgunárt. Gúnyosan közli, segít neki hogy találjon nála érdekeset. Ulisses bosszús, megint lefőzte a másik, de megnézi az ajánlott fiókot. És talál is benne egy fényképet, melytől kis sokkot kap. Sajnos nem látjuk mit ábrázol, de Gamboa szerint Ainoa nagyon nem örülne ha tudna róla.

Barco212 (9).jpg

Kapitányék is tovább kutatnak. Az Ebédlő korlátjain kötelek, mindegyikhez kikötöztek valakiket, és vér is van rajtuk, kínzás nyomai. Találnak egy kis gyerekbiciklit is, durva. És Julian is kezd rosszul lenni, vért köhög. Sarkcsillag, feszültségoldó cukiságjelenet tündércukorral jó vastagon hintve. Julia elkészítette a szemüveget Valeriának, abból amiből lehetett. Hát szörnyű egy darab, Sawyer a LOSTban rosszabbat érdemelt volna, de jobbat kapott ennél. Még szerencse hogy ő az egyetlen kislány a világon, mert az iskolában ezért halálra cikiznék. De mert jó kislány és szereti Juliát, jó képet vág hozzá.

Barco212 (8).jpg

Az Ész-kommandó behatolt hát és egy női próbababát találtak. A kabin amúgy elég ijesztő így, gyerekjátékok mindenütt. Buborék szépen végigpróbált minden játékot, talált is egy citromsárga gyerekszemüveget is, de egy mappát is rajzokkal. Ezt tartja legérdekesebbnek, ezt viszik hát magukkal.

Barco212 (11).jpg

Kapitány Juliával értekezik Julianról, sajnos a rák új stádiumába lépett, mostantól gyakoribbak lesznek a görcsök. De DellaGuadra nem akar visszatérni a Sarkcsillagra, nem így. Így hosszas kérlelésre Ricardo beleegyezik hogy itt töltik az éjszakát az orosz hajón. Míg csak lábra kap kissé barátja. Így is lesz. Szundi előtt a Hídon két haver még megeszik Salome kajáját, közben az első csók pontos megtervezését tárgyalják. A három srác meg az Ebédlőben végignézi a mappában talált gyerekrajzokat, mert azok voltak benne.

Barco212 (12).jpg

Gyerekpszihológusok szerint a gyerekrajzok nem hazudnak. Ha ez igaz akkor bizony furcsa dolgok történtek a Zvezda Szira-n, szinte minden rajzon a központban szerepel egy szőke néni. Aki hol a kapitánnyal van hol egy telefonnal a kezében, és egy kisgyerek figyeli titokban. De legmegdöbbentőbb rajzon emberek esnek le a hajóról egy tengeri szörny szájába.

Barco212 (10).jpg

Gamboa rendeli el végre a takarodót, persze őrséget nem állítanak, mert spanyolok. Illetve Gamboa, ő ébren fekszik. Pedig érdemes lett volna őrködni mert egy fénycsóvát tartó valaki kezdi bejárni a Zvezda Szira-t.

Nagy izgalmak után menetrendszerint érzelmek. Vilmácska nagyon nem tudja eldönteni na akkor kit is szeret, úgyhogy eldönti hogy beszél Andressel egy őszintét. Ulisses és Ainoa is akarnának beszélni egymással, be is kapcsolják a rádiókat egy időben, de csak nem jön ki hang a torkukon. Csak gondolkodnak a kamerába nézve erősen. Vilma és Andres beszélgetése csak megtörtént hát. A lány elmeséli, hogy sokáig nem volt komoly kapcsolata vagy elhagyták vagy elmenekültek tőle. De most Piti, valamiért nagyon belezúgott és a tenyerén hordozza. Ő viszont Palomaresbe zúgott bele, remegni kezd a közelében. De ez így nem megy kétfelé nem szerethet úgyhogy azt kéri a sráctól legyen újra pap, hogy minden a régiben legyen. Andres arca kissé hasonlatossá válik a Könnyező Fekete Krisztuséhoz, Madonna Like a Prayer klippjében.

Barco212 (15).jpg

Zvezda Szira. A titokzatos valaki sikeresen felrúgott valamit ami éktelen zajt csapott. Fel is ébred rá mindenki, Kapitány eligazítt. Buborék marad Juliannál, ő Pitivel a kabinokhoz, Ramiroék a Gépházba. Találják meg ők elöbb az ismeretlent. Nekiállnak hát kommandózni, a kísérteties fényeknél mindenki olyan mint a naavi-k. Valahol a raktárak táján hallják meg az egyikből Gamboáék a zajt, borostás hát előreengedi sántát, aki szigonyt szegezve behatol. A következő pillanatban a kolumb hátulról leüti Ramirot.

Közben a Hídon, Salome hívja Juliant holmi újabb női dolgokat rendelve tőle. Majd egy szép érzelemdús vallomás következik tőle, mely szerint nagyon vigyázzon barátjukra Ricardora. Egyen az jól, és ne erőltesse magát túl, hogy a lányai is még sokáig szerethessék. Mindezt DellaGuadra a ráktól kábán hallgatja, és tekintete rátéved egy kiborult dobozra. Egy orvosi készlet az, benne több ampulla morfinnal.

Közben a raktáraknál. Indokolt volt hogy leüsse Ramirot, mielőtt az megláthatta volna, hogy a titokzatos lopakodó az.. Julia... Bizony a gyönyörű doktornő éjnek évadján átjött a kísértethajóra valami keresgélni. Nincs sok kedve beszélgetni Gamboával, megtalálta amiért jött távozik. Borostás segítőkész, annyira is, hogy fedezi a menekülést szívesen. Majd azt mondja többen támadtak, üsse csak meg doktornő őt is. Biztos még élvezni is fogja. Úgy is lesz, kap az arcába párat a pisztollyal, majd Julia elsiet egy ládával.

Barco212 (13).jpg

Menekül is a folyosókon felfelé, de erre jár Ricardo és Piti is, űzőbe is veszik a menekülő árnyat. Aki nem tud mást tenni mint bemenekül a gyerekszobaként megismert helységbe, kiékeli a kilincset. És retteg de nagyon. Igaz Kapitány biztosítja az idegent hogy nem fogják bántani. Biztos ebben szegény Julia is, de lesz bántás helyett rosszabb, nagy csalódás imádott Ricardojának. Ha bejut.

Barco212 (14).jpg

De nem jut be, mert odabotladozik Gamboa és Ramiro is, mondják, megtámadták őket. Montrero dönt, elhagyják ezt a hajót, szólnak Buboréknak is. Átértek hát a kalandorok a Sarkcsillagra, ahol nem történt semmi rendkívüli. Ulisses vállalja továbbra is az éjszakai őrséget, menjenek a tisztek csak aludni nyugodtan. Ő meg a Zvezda Szira-t nézi erősen.

Hajnalodik. Julia és Gamboa nézik az átcsempészett valamit. Egy laptop az, ugyanolyan amilyet Julia is nézett a katasztrófa éjszakáján. És franciája ékes orosz nyelven ugyanazt a biztonsági tájékoztatót mondja el, meg a gyorsító és a Fekete Lyuk lehetőségét. A borostás dönt, ezt meg kell semmisíteni. Nem tudhatja más hogy még hat (!) hajó van az Alexandria projektben.

Barco212 (16).jpg

DellaGuadra megy felváltani fiát a Hídon. És mert megint jönnek a görcsök, beadja magának az első adag morfint. Kell is az erő mert nem találja őrségben Ulissest, csak egy Papá-nak címzett levelet. Melyben az áll hogy fia fogta magát és az éjszaka átment az orosz hajóra és elkötötte azt.. Így is van, üres a tenger, Julian tovább olvas, szép vallomás még hogy mennyire örül a srác hogy megtalálta apját. Aki végül is minden bogarával együtt egész jó fej. De ő most úgy érzi, nincs itt helye. És különben is, két hajó elöbb megtalálja azt a szigetet mint egy.

Barco212 (17).jpg

Reggeli közben Julia egy új szemüveggel lepi meg a kis Valeriát. Egy szép citromsárgával, épp ilyen korú kislányoknak való. Tündibündi nagyon örül, és örül Ricardo is, aki végignézte a jelenetet. Mert úgy érzi sikerült bíznia a nőben, jó anyuka lesz ő. Aztán apa és lánya leülnek reggelizni kettesben, csatlakozik hozzájuk Buborék is. Kislány elújságolja milyen szemüveget kapott Juliától! Félkegyelmű gratulál, tényleg szép darab. Ha tudta volna hogy kell ilyen, akkor ő hozza el az orosz hajóról. Merthogy ez a szemüveg tegnap még ott volt, ebben biztos.. Hoppá.

Barco212 (18).jpg

És akkor a Zvezda Szira fedélzete még egyszer. Ulisses mászkál a folyosókon, felméri a helyzetet. Egyszer csak egy árny közelít feléje, de semmi fenyegető, úgy néz ki mint Ainoa.. Mivel ez nem a Battlestar Galactica, nem is egy cylonmásolat az, tényleg a Kapitány lánya szökött át. Merthogy kitalálta mire készül a srác, és hát segítene. Nagy az öröm, ölelik is egymást boldogan. Mi meg azt látjuk, a hátuk mögött megjelenik valaki fejének az árnyéka a folyosó falán....

Címkék: el barco
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása