Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Castle 5x02 – Cloudy With a Chance of Murder

2013. január 10. 11:00 - Zenóbia

Ez mennyire ismerős, mit vegyek fel, hogy nézek ki, jó lesz így? – kérdi Kate, Castle szerint meg tök mindegy mit vesz fel, csak öltözzön át minél többször, ami azzal jár, hogy jó sokat flangál melltartóban. Az első nap az isiben, Kate szerint teljesen lehetetlen ennyi nyomozó előtt eltitkolni a viszonyukat. A fehér blúz jó lesz, hol a sötétkék rakott szoknya hozzá? Az új első közös ügyükről együtt értesülnek, de külön érkeznek a helyszínre, ahogy azt kell. Castle viszont az első percben hibát vét, csak magának vett kávét, mert Kate már ivott. Szerinte úgysem fog feltűnni senkinek, persze Esponak az első kérdése, hogy mi van, elfogyott a kávé? Tipikus. A mai hullánk Mandy Michaels, tévés időjós, a szökőkút mögött végezte. Kár, mert neki voltak a legjobb mellei, mondja Castle, mert egy egyedülálló férfi mondhat ilyet. Egy egyedülálló igen. Jó mellű időjósunk mintha nekünk is lenne, reméljük ő nem egy szökőkút mögött fogja végezni. Valóban nem lesz egyszerű olyanok előtt titkolni a kapcsolatukat, akiknek az a munkááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááája (beszorult az á betűm), hogy minden apró részletet megfigyeljenek, Lanie egyből kiszúrja Kate-en, hogy valami más a kisugárzásában, bár ez sima női radar is lehet.

5x02_castle1.jpg

Térjünk a lényegre inkább, aki a hulla, egy lövéssel nyírták ki este fél 11-kor, de előtte még meg is verték kicsit, táska, telefon sehol. Espo lenyomozza a telefont, inkább, mint hogy Ryan közelében maradjon, nem az a könnyen megbocsátó típus. Mandy előző este egy órával a halála előtt még időjárást jelentett egy kórház elől, de aztán nem hazafelé indult, hanem az ellenkező irányban fekvő park felé. Vajh miért? A telefonja még élő, a fiúk ellenőrzik a lakást ahonnan jön a jel. A helyszínen egy teljesen elmebeteg pasi ül a szőnyegen Mandy kipakolt táskájával és gyengéden simogatja a cuccait, remek. Jonathan Goodheart. Szóhoz sem jutok. Eddig zaklatás és meztelenkedés, de hát nagyon meleg volt, jogos, most meg egy kukában megtalálta a nő táskáját, szerencsés pasi ez a Johnny. Hazavitte, mert jó puha volt, ő meg szereti a puha dolgokat, az sem baj, ha kicsit véresek is mindehhez. Az ilyenek miért nincsenek bezárva valahova egy akkora lakattal mint a fejem? Ryan talált Mandy táskájában egy cetlit, rajta fenyegető üzenet – ha ebből bármi kiderül, megöllek -, ettől még lehetett sima rablás is, mondja Kate, na persze. Lanie is ezt mondja, mert Mandy-t a megölése után gyepálták meg kicsit, hogy úgy tűnjön, mintha, de hát őt nem lehet átvágni. Emiatt aztán arra is rájött, hogy Kate tutira szexelt, mert ragyog, úgyhogy a kérdés logikus, na de kivel.

Mandy blúzán valaki másnak az alapozója, még pedig valaki szintén tévésnek, mert ez olyan típusú alapozó ami a kamerák elé kell. Irány a stúdió, már van is egy ellenség, Rebecca Fog, ez a vicces nevek része, látom már. Rebecca volt az új meteorológus és pályázott Mandy helyére, tépték is egymás haját, felvétel is van róla, hála a jó égnek. Rettenetes tenyérbemászó fejű Chip Chambers, aki sportriporter, szeretné ha Kate azonnal de rögtön odabilincselné egy ágyhoz. A felvételen sajnos nem jutnak el a véres hajtépésig, csak egy kis lökdösődés meg ribancozás van, aztán az operatőr szétszedte őket, majd magukra hagyta a két nőt, hogy beszéljék meg a problémáikat. Egy óra múlva Mandy halott volt, ez is egy módja a viták lerendezésének. Rebecca nem ölte meg Mandy-t, sejtettük ám. Utálta mint a szart, meg lenézte, mert egy agyatlan szőke volt nagy mellekkel, de simán megkapta volna úgyis az állását, mert ő tényleg ért a meteorológiához, Mandy meg csak a gombok kipattintásához értett. Mandy betört az irodájába és lenyúlta a műszereit, mert kezdte zavarni, hogy Köd Kisasszony jobban átlát a felhőkön, mint ő. Emiatt volt a hajtépés. A vita után ő hazament aludni, Mandy meg beszállt egy ezüst színű autóba.

5x02_castle2.jpg

Míg Kate telefonál, Castle idétlenkedik a kamerák előtt, amúgy jól meg van hízva halljátok. Ettől még szerepelhet Kristina, a pletykarovatos műsorában, mert épp akad egy szabad hely ma estére, Castle meg épp ráér. Kristinának olyan szemei vannak, mint egy vízi hullának, én félnék tőle. Bikiniben szokott interjúkat készíteni, azta. Mandy híváslistájából kiderül, hogy egy eldobható telefonról hívogatták, minden nap 2-4 között, na meg a halála előtti utolsó hívás is arról futott be. Mandy 2-4 között általában a sminkszobában tartózkodott, hogy a műsora előtt kameraképessé varázsolják, ha ehhez két óra kell, akkor az tényleg siralmas. A titokzatos akárki nem maradhatott sokáig titokban, a sminkes lányok hatalmasra nőtt fülei ugyanis mindent hallanak. Szóval a telefon másik végén Reggie Blake volt, aki a helyi kosárcsapat híressége, mellesleg nős, mellesleg olyan házassági szerződése van, hogy ha félrekúr, ledarálják a tökeit, mellesleg van egy ezüstszínű autója is. Ismerkedjünk össze vele, ha már ilyen szimpatikus fiatalember. Ryan és Espo hozzák be, előbb-utóbb majdcsak összeverekednek, és az segíteni fog túljutni a mérhetetlen utálaton, amit egymás iránt éreznek. A verekedés stimmel, csak nem egymással, mert Reggie-t nem oly egyszerű behozni a szekrény méretű testőrei miatt.

5x02_castle3.jpg

Az egyik kopasz benga állat simán leüti Espot, mint egy legyet. Úgy tűnik Ryan sem úszta meg, mindketten szép lila monoklival érkeznek az őrsre, de legalább Reggie-t is hozzák, szép volt srácok. Ráadásul még le sem csukhatják, mert Reggie és Mandy csak barátok voltak, mindkettőjüknek a végét járta a karrierje, így ápolgatták egymás lelkét. Megtudjuk, hogy Mandy attól még, hogy kirakta a mellét, nagyon érzékeny lélek volt, szívén viselte a beteg gyerekek sorsát. Pár napja Mandy felhívta, hogy menjen érte a sürgősségire, de nem mondta el, mi történt vele. Reggie alibije stimmel, Ryan monokliját Jenny lealapozta, egyiken sem lepődöm meg. A biztonsági kamerákon látszik, hogy akivel Mandy a halála napján a lakásában vitázott az nem más, mint Miles Haxton, aki riporter a csatornánál. Kate és Castle kapnak az arcukba egy csodás jövőképet a titkos munkahelyi kapcsolatokról, amik folyamatos hazudozással járnak, reméljük az övék nem így fog véget érni, ahogy Mandy és Miles románca. A kórházban érdekes dolog derül ki, még pedig, hogy Mandy-t asztmarohammal kezelték a sürgősségin, mert felszállt a csatorna helikopterével, amit az asztmája miatt nem tehetett volna. Miért tette most meg mégis?

5x02_castle4.jpg

A pilóta elmondja, hogy Mandy adott neki egy rakat pénzt, hogy vigye fel húsz percre New Jersey fölé, ahol a felszereléseivel mahinált valamit, de aztán rosszul lett, és nem volt nála az inhalálója, miért is lett volna, ugye. Mandy biztosan egy tornádót akart uszítani Köd Kisasszonyra, ez a csodás tippem van. Kate még épp időben ér vissza a stúdióba, hogy hallja a rettenetes bronzbarnára alapozott Castle válaszát Kristina kérdésére, hogy, nem, épp senki különleges nincs az életében, erre a nő meghívja másnap estére vacsorázni, beszarok. Gondolom bikiniben fogja felszolgálni a steaket. Castle elfogadja a meghívást, mert micsoda csodás lehetőség, hogy mindenki azt hiszi majd, hogy Kristinával jár, miközben nem is. Megkérdezik Köd Kisasszonyt, hogy vajon mire használta Mandy a felszerelést, amit tőle lopott. A levegő minőségét vizsgálta, és az adatokból látszik, hogy magas sztirol tartalmat állapított meg, ami légzési nehézséget okozhat, lásd asztmaroham. Mandy lehet, hogy tényleg nem csak két lábon járó mell volt, hanem valóban törődött a beteg gyerekekkel a kórházban. Kiderül, hogy az összes asztmás kölök ugyanott baseballozott, hát persze, hogy New Jersey-ben.

5x02_castle5.jpg

A nyolc gyár közül, ami felett elhaladtak a helikopterrel, csak egy használ sztirolt, a Cazuli Carpeting, és minő véletlen, ugyanaz a logójuk, mint ami a cetlin van, amire a Mandy-t fenyegető üzenetet írták. Nem volt túl okos döntés volt a céges post it, az meg gáz, hogy rendőreinknek ez csak most tűnik fel, de lépjünk túl ezen, mert rendesek vagyunk. George Cazuli, az igazgató, nem egy ártatlan bárány, veri a feleségét, és felgyújtja a konkurens gyárakat. Máris imádom. Ráadásul sorozatokat is néz, így tudja, mire megy ki a játék, szóval nem ül le és nem szól egy szót sem ügyvéd nélkül. Nem baj, várakozás közben Castle és Kate elbeszélgetnek egymással az ügyéről, amivel természetesen annyira felidegesítik, hogy a végén üvöltve bevallja, hogy valóban sok sztirolt enged a levegőbe, és valóban megfenyegette Mandy-t. Mire befejezi, az ügyvédje is befut. De úgysem ő ölte meg, mert még van tíz percünk, az alatt még felvonultathatunk vagy hat gyanúsítottat is akár. Vagy ha mégis ő volt, akkor ez alatt a tíz perc alatt kell bizonyítékot találnunk, mert az egyelőre nincs. Ryan megtalálta Cazuli irodájában a fotót, a sztirolt köpködő gyárkéményről, amit Mandy ott hagyott. A fotón viszont látszik, hogy azt Mandy nem készíthette, mert abban az időpontban éppen adásban volt, tehát volt egy társa. Mondom én, hogy van újabb gyanúsítottunk.

5x02_castle6.jpg

Amíg Kate a fiúkkal dolgozik a bányában, addig Castle elrohan a randijára, de Kristina nagyon kis cseles nő a hullaszín szemeivel, mert nem az étteremben vár rá, hanem megjelenik az ajtóban egy szatyor osztrigával meg csokoládés eperrel. Na de hol a bikini? Áh, szánalom, ez nagyon gáz jelenet és nagyon gáz, hogy ezt megcsinálják, átmegyünk brazil szappanoperába. Szóval miután Kate-et a fiúk behülyítik, hogy Castle és Kristina tutira egymásnak esnek a randin, Kristina valóban rámozdul Castle-ra, és miközben a seggét taperolja, felhívja Kate mobilját, így ő hallja, hogy mi történik a konyhában, a csokis eprek meg az osztrigák között. Az, hogy a nagy védekezésben Castle lever egy üvegtálat a pultról, majd ugye visszahívni nem lehet, mert hangpostán van, tehát Kate a rendőr már rohan is megmenteni. Nem akarom ezt látni, nem akarom, nem akarom. Nem lehetne, hogy ez a mai hogyvolt itt véget ér? Na jó, megnézem a végét, hogy tudjuk ki a gyilkos, aztán kész. Hmm? A nő természetesen bikiniben van a ruha alatt, természetesen ráugrik Castle-ra és ledönti a kanapéra, természetesen Kate épp akkor érkezik pisztollyal a kézben hős szerelmesének megmentésére. Ajtó berúg, Castle homlokig rúzsos, de tudja ki a gyilkos. Most kicsit megyek és ütögetem a fejem a falba.

5x02_castle7.jpg

Nehéz megmagyarázni Kate-nek, hogy miért nem rúgta le magáról a bikinis erőszakolót, nem is megy neki, nem is csodálkozom egy percig sem, nekem is magyarázkodhatna ítéletnapig. A gyilkos mégis Miles lesz, főleg, hogy Kristina elmesélte, hogy Miles volt az egyetlen pasi, aki visszautasította. Ezt nem vette be a bikinis gyomra, így kinyomozta, hogy Miles meleg, ergo hazudott a Mandy-vel való viszonyáról. Nem szerelmesek voltak, hanem társak ebben az ügyben, és Miles csinálta a képet a gyárkéményről. Mandy azonnal a hatóságokhoz akart fordulni, Miles meg nem akarta, mert ez lehetett volna élete nagy sztorija. Tagad, de teljesen feleslegesen, mert lőpornyomokat találtak a ruháin a szennyesben, hát ez tök hülye. Ő csak meg akarta ijeszteni Mandy-t, ami túl jól sikerült. Kate és Castle két perc különbséggel távoznak, Ryan és Espo pedig megnézheti a fél világgal együtt a tévében, ahogy szarrá verik őket Reggie testőrei, mert egy kedves rajongó felvette az egészet. Mégis egy verekedés hozza őket össze újra, mert a felvételen látszik, hogy Ryan bevállalt egy-két ütést Espo megmentése érdekében, így a nagy örömre megisznak egy sört. Kate nagy szájhúzogatva beengedi Castle-t az ajtón, és kitalálják, hogy kezdetnek az is megteszi a szebb jövő érdekében, hogy csak beszélnek a másokkal való randizásról, de nem teszik ténylegesen. Már épp csókolóznának, de Kate-nek még előbb ki kell törölnie azt a képet az agyából, ahogy Kristina mellei belelógnak Castle arcába. Nem csoda, hogy beleégett az agyába, szép jelenet volt, feledhetetlen.     

5x02_castle8.jpg

Címkék: castle
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Neoprimitív 2013.01.10. 17:52:40

"Most kicsit megyek és ütögetem a fejem a falba."

Nekem anno olyan szép nagy púpom lett...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.01.13. 17:05:32

Nem arról volt szó, hogy a hogyvolton a magyar vetítés szerint mennek a sorozatok?

Neoprimitív 2013.01.13. 20:48:45

@Fedor: Ahhoz a magyar vetítésben kellene valami rendszer legyen. Gondolom a HV gazdái örülnek, ha valaki visz egy sorozatot, nem állítják le félévekre csak azért, mert a csatorna éppen leveszi a műsorról. A címben benne van az epizódszám, aki spoiler mentes akar maradni, az el tudja kerülni.

De az is lehet, hogy csak nem figyeltek fel rá. :) A legtöbb sorozatnál inkább az a baj, hogy néhány (tucat) poszt után elhal a lelkesedés és előbb csak pár hetet csúszik a poszt, majd egy "á, úgysem érem utol magam" felkiáltással végleg leáll a szerző.

e.r 2013.01.14. 10:43:08

"Míg Kate telefonál, Castle idétlenkedik a kamerák előtt, amúgy jól meg van hízva halljátok." igen, sajnos és állandóan előnytelen cuccokat adnak rá...ezt komolyan rajtunk kívül senki nem látja??? mármint a stábon belül...szörnyű

Zenóbia 2013.01.14. 12:32:21

@Din29: ugye?:-) durva különbség van a mostani meg az első évados castle között deréktájékon. :-) de nem úgy tűnik, mintha ez bárkit is zavarna.

Neoprimitív 2013.01.14. 15:17:53

@Zenóbia: @Din29: Legalább is a stábon belül nem zavar. Mert amúgy a net tele van a NF súlyfeleslegével, megöregedésével foglalkozó topikokkal. Amiben az a vicc, hogy bár NF sajnos tényleg hirtelen eléggé átlendült az optikai korhatáron, a sorozaton kívül sokkal jobban néz ki. Nekem ott is öreg SK-hoz, de még elmegy.

A sorozatban viszont a ruhák, a világítás, a fene tudja mi minden együtt, de inkább egy idős nagybácsinak tűnik, mint a szeretőnek, akire Beckett azonnal rá szeretné vetni magát.

NB: Fillionnal azonos korúak: Damian Lewis (Homeland), Richard Armitage (Strike Back), David Tennant (Dr Who), Mark Wahlberg vagy Paul Bettany... Nem kellene ennek így lennie :(

Neoprimitív 2013.01.14. 15:28:11

Ja igen: Adam Baldwin 10 évvel idősebb nála... A Headhunters-et nézve nem ezt gondolná az ember.

e.r 2013.01.14. 15:40:22

@Zenóbia @Neoprimitív: igen én is láttam róla olyan képeket, amik nem a Castle forgatása alatt készültek és ott elég jól nézett ki :)

A két főszereplő hatalmas változásokon ment keresztül külsőre: míg az első évadokban Castle nézett ki jól (dögös volt) addig Beckett csak egy átlagos zsaru kinézetű nő volt, semmi extra. Mostanra Beckett-ből csináltak egy szupermodellt, Castle-ből meg valami első ránézésre felejthető külsejű embert (nem egy milliomos playboyt). Még jó hogy nem zsíros hajjal jelenik meg, mert az már nagyon a legalja lenne...

Fillionnal azonos korú és jól néz ki: egy valaki kimaradt és jobban néz ki mint NF: Jason Bateman ;)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.01.14. 16:46:44

@Neoprimitív: "Gondolom a HV gazdái örülnek, ha valaki visz egy sorozatot, nem állítják le félévekre csak azért, mert a csatorna éppen leveszi a műsorról."

Anno még sixx leállt akár félévre is a Lost-tal. Na mindegy. Így kell olvasókat veszteni.

Neoprimitív 2013.01.14. 19:54:36

@Fedor: Ezt nem értem. Ha nem akarod elolvasni, ami még nem ment le, nem nyitod meg. "Castle" a címkék között és feljönnek a régiek is, azt olvasod el, amelyiket akarod. Ha meg sem írja, ugyan így nem olvasnád el. Miért veszít ezzel a portál? Tudom, önfegyelem kell hozzá, hogy ne nézzen bele az ember, ha egyszer lehet, de azt mindenki el tudja dönteni, mi jelent neki nagyobb élvezetet.

AaannnaaA 2013.01.14. 22:44:23

@Fedor: Ne haragudj, de kicsit eltévedtél. Egy hogyvót megírása őrült nagy munka. Nekem pl. egy rész Célszemély kompletten 6-7 óra. Úgy vettem át valakitől, aki 3 rész után abbahagyta. Megírtam a maradék évadot (20 rész) két négy napos ünnep + még két sima hétvége alatt. Miután itthon akkor végződött a sorozat, sixx úgy döntött, hetiben adja le az írásaimat, mert úgysem értük volna utol az itthoni vetítést. Amerikában most egy évaddal előbbre jár a sorozat, mint most a hogyvót megjelenések, itthon is rég vége, a kutya nem kommentel, tán nem is olvassa. De nem is ezért csináltam. Hanem mert imádom a sorozatot, és bizony van, aki sokkal később kezdi nézni, mert mondjuk egy év múlva tölti le. Amikor a Homeland-et bevállaltam, még nem tudtam, hogy itthon is adni fogják, megírtam jópár részt, fel is van töltve, mégsem jelenik meg, mert várjuk a hazai sugárzást. Az ahhoz fog igazodni.
Szóval, azok, akik nem itthon nézzük a Castle-t (vagyunk így páran), igenis örülünk a hogyvótnak, aki pedig itthon követi, és nem akarja előre lelőni a poént, az bírja ki az olvasással. Inkább örülj, hogy van, aki megírja, és el lehet olvasni. Rengeteg sorozatról nincs semmi, mert azért valljuk be, fanatikusnak kell lenni kicsit egy ekkora munkához.
Bocs a hosszú szájkaratéért. :)

Zenóbia 2013.01.15. 21:03:49

@AaannnaaA: "(20 rész) két négy napos ünnep + még két sima hétvége" hát azta, ez egyébként tényleg nem semmi! :) A lényeg, hogy írjuk továbbra is lelkesen, ahogy eddig, nekem is már a mindennapjaim része ez az egész. :)

Courtney (törölt) 2013.01.17. 17:36:19

Imádtam! :) Annál a jelenetnél én is vertem a fejem rendesen...
Végig is röhögtem ezt a részt rendesen főleg az első jelenetet...:)
Ezel a hogyvoltírásos dologgal egyetértek én kritikákat írok hobbiból az ulpius ház kiadó könyveihez és az is rengeteg munka, napi-heti 6-7 óra. A hogyvoltírással is megpróbálkoztam de elcsesztem... na mindegy amúgy sem fért volna bele. :)
Ráadásul volt egy óriási élményem hogy a 10. részt Amerikában nézhettem meg élőben mert pont kint voltam a bátyámnál a két nővéremmel és a húgommal. :)

Neoprimitív 2013.01.20. 11:18:45

@AaannnaaA: Én pl. olvasom a PoI hogyvoltokat is, ne add fel! (Aki pedig nem nézné, az usgyi kezdje el, mára szerintem a legjobb procedural a választékból. Ötletek, sok-sok párhuzamosan futó történetszál [nem egyetlen mombatross öt éven keresztül!] és olyan beszólások, hogy leesik a néző a székről.)

AaannnaaA 2013.01.20. 20:12:28

@Neoprimitív: Jó tudni, hogy nem csak én olvasom vissza, amikor megjelenik :)
A sorozatot tényleg mindenkinek ajánlani tudom, nagyon jó. Azért is vállaltam át az írást, amikor az elődöm feladta.
Amúgy annyira élvezem az írást, hogy nem tervezem feladni. Most, hogy kiköttettem a tévét, pláne több időm lesz írni :)
süti beállítások módosítása