Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

VV5 - 1x162 - A DÖNTŐ

2012. február 27. 22:15 - Hódos Hajnalka

A posztot Dorothy, a Vörös Cipellős - Lady N-nek ajánlom, aki egész nap azért rítt, mert még nem szerepelt egyetlen posztban sem.

163 nap után győzött a Rossz a Jó felett - ezek szerint mégis elbasztam a posztok számozását - kicsit tartottam is tőle, mikor kezd hullani a mennydörgős istennyila az égből, vagy ne adj Isten vérré válik a folyók vize. Az Érdi Őr után a Gyomai Darth Vadernek változott meg az élete, és vitt mindent, tegye fel a kezét, aki meglepődött. Na, hát nulla, kezdi Lilu a műsort az ÉN ruhámban, felkaptam a fejem, nocsak, máris minősíti a Döntőt? Nemnem, csak elérkeztünk az utolsó pillanathoz. Amíg én a Velveten kommentáltam az eseményeket, addig drága kommentelőink tűkön ülve vártak az eredményre, rendhagyó poszt következik, azaz Így Kommenteltek Ti. Nem szaroztunk, azaz dehogynem, mindenki a maga módján kifejezte együttérzését amiatt, hasmenésem volt egész nap - izgultam, há, hogyne izgultam volna. Jadebulgari annyira megrendült esendőségem láttán, hogy versbe foglalta anyai aggodalmát: "mi tűkön ülünk, te meg a wc-n,/És majd együtt örülünk a végén!" Meghatódni nem volt időm, mert recsegni kezdett a vókitóki mellettem: Sasfészek, jelentkezz, itt a Torcsvúdos Gyerek! Száguldó Riporterünk a helyszínről jelentkezett: "Szép estét mindenkinek, innen jelentkezünk az Országos Agysebészeti Klinika recepciójáról. Hihetetlen tömeg gyűlt össze, hölgyeim és uraim, ezen repkénnyel befuttatott ódon falak tán a török ostrom idején láttak utoljára ennyi embert nyüzsögni itt! Mint azt bizonyára mindenki tudja, a Seri 4 President mozgalom ide hirdette meg a szimpatizánstábor nagygyűlését, nem is véletlenül. A legfanatikusabb rajongók között már hónapokkal ezelőtt terjedni kezdett az a metódus, hogy a Klinikán átszabatják magukat, na nem az arcukat, vagy a mellüket, ezek csak külsőségek. Nem, az igazi fanok az agyukat kisebbíttetik meg, illetve egy speciális belégzést akadályozó titángyűrű kerül beültetésre a garat felett, így mind gondolkodásmódban, mind pedig nevetés terén hasonulhatnak kedvencükkel.Ez a kettős beavatkozás természetesen nem olcsó, de ha megnézzük, hogy például a Batman képregény eredeti első száma mennyiért kelt el nemrég, nem is olyan sok egy hobbiért. Dr. Prof. Med. Hassthyány Aurél Randolf, a Klinika igazgatója elmondta, a Való Világ gyakorlatilag megnyolcszorozta a kórház "forgalmát", úgyhogy a sima életmentő műtéteket áttették a jövő hétre. Hozzátette, hogy ma, csakis ma minden műtét féláron van! Természetesen sokan szeretnék összekötni a kellemest a hasznossal és megműttetni magukat a szurkolói fesztiválon, így tulajdonképpen még a mellékhelyiségekben is operációk folynak, de előtte kitakarítottak, úgyhogy ISSZONYÚ tisztaság van, nem kell aggódni a higiénia miatt. A Professzor titokban azt is megsúgta, ő is Serinek, a mi Serinknek drukkol, így együtt izgulhatunk a neves gyógyítóval! Ééééés STÚDIÓ! A Villában a három döntős, Sehi nagyon izgul és ÍGY dobog a szíve, Attila pánikroham-sorozatban ül, szárad is, Balázs felhördül, mikor meglátja Csaba kezében a pezsgős poharat, jézusom, már megint? Bár Olivér még nem bődült el - büntessetek! - megkezdik, első kisfilm, miben újult meg a VV5.

Mivel az Arénát láttuk eleget, újabb helyszíni kapcsolás, a Csaba tábornál atandora kommentelő állta a sarat: "Torcsvúdos kolléga bejelentkezését köszönjük, kapcsoljuk a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Tujatani tanszékét, ahol a Csaba rajongók gyülekeznek. Mivel a tanszék tuja állománya korlátozott, így a korábbi felhívásnak eleget téve mindenki hozott magával még egy tuját. A rajongók most a növények társaságában várakoznak, beszélgetnek egymással, a tujákkal, a tuják is egymással. Várhatóan nagy buliba fog torkollni az este, már időnként felcsendült gitáron pengetve a börtön ablakában is, melyet az összegyűltek harsány ovációval fogadtak. A tujatani tanszék vezetője elmondta, hogy a VV kezdete óta gyűjtik a tujákat, így szerették volna elkerülni azt, hogy kedvencük esetleges fináléba kerülése esetén kevesen legyenek a szurkolótáborban. Ééééés STÚDIÓ!"

Tovább
Címkék: vv5
komment

Luxusdoki 1x1 - Új élet (Pilot epizód)

2012. február 27. 19:00 - m*kkk

Nyitó kép: amerikai idill, a sport nemes egyszerűségével átszőve. Fekete srácok fehér srácokkal kosaraznak az utcán. Az egyik gepárd testű játékos megindul, ugrik – fehér srác a földön – és zsákol. Taps, majd a játék megy tovább. Vagyis menne, ha a pontszerzőnk szeme nem árasztana hirtelen teljes ürességet. Közelítő kameramozgás, homályosodó kép, szédelgő Dzsordenünk egyszercsak összeesik. Már-már azt hihetnénk, jön az új House, amikor az földön fekvő, ájult fickóhoz (stílusosan a kosárpálya rajzolatának közepén) odaugrik egy fiatal, lendületes fickó (Mark Feuerstein) – bot nélkül – és megállapítja, hogy „nincs pulzusa!”.

Hirtelen, kézbevéve az irányítást, képzett ápolóknak tekintve a révedő hobby játékosokat, kiosztja a feladatokat. Előkerülnek a stabilizáló sporttáskák, majd pontos instrukciók alapján elindul az újraélesztés. Kicsit elkezdek aggódni, hogy jön a Vészhelyzetből oly jól ismert kérdés: „Van valakinél egy toll?” és jönnek a véres részletek, de hál’ Isten nem. A5-s drogos zacsi elő, kézre felhúz, fekvő emberünk nyelve torokból előkap, és láss csodát már lélegzik is a szegény pára. A telefonon rendelt mentők úton vannak, de az késő ad hoc (?) dokinknak (?), így viszik is a beteget a legközelebb parkoló pick-uphoz. Vágás, steril kórházi környezet, nővérke érdeklődik a pulzust szorosan tartó fehér – eddig okosakat mondó – sráctól „Ma nem szabadnapos Dr. Lawson?”. Most már biztos, hogy meg van a főszereplőnk.

Tovább
komment

Pan Am 1x02 - We'll Always Have Paris

2012. február 27. 17:00 - CYR

Az „előző rész tartalmából” blokkban felemlegetjük, hogy kedvenc légiszemélyzetünkből Címlaplány egy önállótlan fruska, aki az anyja erőltette esküvőről a nővére hivatásába menekült, Franciska akaratán kívül belekurválkodott egy házasságba, Szőke Kapitány eljegyezte, majd elvesztette szíve stewardessét, Vöröskét meg beszervezte a hírszerzés.

01.jpg

Szőke Kapitány ragyogó napfényben Frank Sinatrára autózik kabriójával a New York-i reptér felé, tökig uniformisban. Az út mentén egy lerobbant taxi mellett találja Franciskát, akivel egy ál-ismerkedős párbeszéd után arra jutnak, hogy mindketten Párizsba tartanak, ezért szükségszerűen együtt mennek tovább. Ahhoz képest, hogy SZK a múlt héten veszítette el élete Bridgetjét, most eléggé rámoccan Franciskára, ez biztos a kabriózás, a napsütés és Sinatra hatására van így. A franciaajkú (és egyéb testrészeiben is francia) leány addig kavarja, amíg a szívességből az lesz, hogy ő vezetheti SZK járgányát, aki ugyancsak elfehéredik, amikor Franci két egymást követő mondatban kérdez rá a verda végsebességére és közli, hogy nincs jogsija.

Tovább
Címkék: pan am
komment

Kaliforgia 4x03 - Home Sweet Home (Otthon, édes otthon)

2012. február 27. 15:00 - Gabba

Hank ismét valami ágyon tér magához, de mennyire más ez, mint a múltkori ébredés Marcy kézimunkájára! Hősünk ugyanis kórházba került, szerencsére még épp időben, és már túl is van egy alapos gyomormosáson, így hát az előző rész végén beszedett nagymennyiségű altató mindnyájunk szerencséjére nem tudott végzetes hatást kifejteni. Karen érkezik aggódó arccal, nyoma sincs rajta haragnak, látszik, nagyon megijedt, hogy elveszíti ezt az őrült fazont, gyermeke apját. Az aggodalmaskodó beszélgetést az idősödő szobatárs érkezése szakítja meg: az öregúr infúziós állványt tologatva araszol a klotyó felé, hátul nyitott korházi köntösben, erőteljes bélgázmeghajtással. A látvány és a kísérő hanghatás felszabadult nevetést vált ki kedvenc párosunkból, és rég látott viháncolásba kezdenek a kórházi ágyon.

Tovább
Címkék: kaliforgia
komment

Barátok közt - 5983-5964.

2012. február 27. 13:00 - villanella

Ha valakit érdekel, milyen, amikor Aliz úgy néz ki, mint egy szocialista munkásasszony, illetve, hogy áll Szabolcsnak a zuhanyzósapka, akkor az most figyeljen. Egyébként meg közeledik a nagy dráma, egyre több a vészjósló zene a Ritás jelenetekben, és Szabó Győző karaktere is vért kíván. Ja, és Zsófi csúnyán rácsúszott a vásárlásra. Na. Ez.

Tovább
komment

Grimm 1x03 - Lépre csalva

2012. február 27. 11:00 - nyauuuuu

Vészjósló zenére kezd el egy nagy csapat ember beszállni egy villamosba. Van köztük egy igen tetszetős lábú latin szépség, és egy gyanús arcú, hatalmas táskát szorongató vörös fickó is. A tömegből az emberek sokatmondó pillantásokat váltanak egymással, a borzongató aláfestő zene már-már idegőrlővé fokozódik, majd a fickó előránt a táskából egy hatalmas… magnót, és megszólal a Y.M.C.A., amire a szép nőcit kivéve mindenki táncikálni kezd. Nőcskénk először elmosolyodik, de aztán egyre kellemetlenebb neki, hogy össze-vissza lökdösi a tömeg. A villamos fékez a következő megállóban, a vezető nagy méltatlankodva leszállít mindenkit a járműről, majd felfedezi, hogy a szépség bizony fennmaradt, minden felszólítás ellenére, hiszen halott szegény.

Nick és társa, Hank érkeznek a bőven túlbiztosított helyszínre. Az ott lévő egyenruhás zsarutól megtudjuk, hogy az áldozat Serena Dunbrook, aki épp a munkahelyére, egy ügyvédi irodába igyekezett. A hulla viszont, amit megmutatnak, még távolról sem emlékeztet arra a szép nőre, akit felszállni láttunk: teljesen felpuffadt és elformátlanodott. Valószínűleg anafilaxiás sokk, amit egyetlen méhcsípés okozott, biztosan allergiás volt szegény. Ám Nick mást gondol: szerinte gyilkosság történt, amit az áldozat nyakán talált szúrt sebbel gondol bizonyítani. Ennek eldöntése a bonctündérke dolga. A felvezetés után valami gyönyörű nőre számítottam, de a boncorvos kövérkés és eléggé brutál modorú. Viszont ért a szakmájához, gyorsan meg is mondja: bár a halál oka tényleg anafilaxiás sokk, amit méhméreg okozott, de a nyakon valóban szúrt seb van, és a méreg koncentrációja ötszázszorosa egyetlen méhcsípésének, azaz gyilkosság történt.

Tovább
Címkék: grimm
komment

Megasztár 6x03 - Válogatás/3

2012. február 27. 09:00 - candyperfumegirl

Harmadik, és egyben utolsó válogató, ez fordulópont, mert ez után már csak és kizárólag jó hangokat fogunk hallani, legalábbis a műsorstruktúra alapján, na majd meglátjuk. Most válik a 24-es mezőny teljessé, próbálja egymást túlharsogva informálni a nézőt Clau és Trilla, hosszú főcím régi arcokkal még egyszer, és már kezdjük is. Elsőként egy brazil (származású?) fiúka jön, aki nem ismeri a –ba,-be és a –ban,-ben közötti különbséget, de neki van erre mentsége, nevezetesen, hogy csak egy éve tanul magyarul, így fogvicsorgatva elnézhető a dolog. Thiago Bertoldinak hívják, de szép feladat lesz ezt a nevet megjegyezni, ha továbbjut, márpedig továbbjut, hiszen kisfilmmel vezették fel. Azt mondja, hogy az And I’m Telling You-t fogja énekelni a Dreamgirlsből, vagyis a refrén nélküli, erőszakos „figyeljetek rám, ha beledöglötök is” dalt, amit Mariann annyira szeret, hogy azzal fenyegetőzik, hogy beszáll. Halljuk, Mariann és Bochi egyszerre csap a zöld gombra, a végére Bereczki is beszáll, Mester csak azért nem, mert nagyon orrhangon volt az egész, talán náthás vagy? „Igedd, dagyod bedeg vagyogg” –hangzik a rutinos válasz, bár az elején ez ennyire nem volt hangsúlyos a beszédhangjában, na nem baj, 3 gombnyomás=továbbjutás.

Piros hajú lány jön, kisfilm nincs, csak egy kis beszélgetés a zsűrivel, majd egy viszonylag hallgatható éneklés. Két gomb nyomódik le, Mariann csak óvatosan birizgálja az övét, de nyomóerőt nem fejt ki rá, Bochi meg azzal sokkol, hogy szakmai jellegű véleményt próbál formálni énektechnikát illetően, jobban járnak, ha a kiesett versenyzőt most azonnal leterelik a színpadról. Ezek után összekötő funkciót betöltő mini Bikicsunáj-blokk következik. Van itt olyan delikvens, aki összekeveri a Megasztár válogatót egy kívánságműsorral, prózamondó versennyel, vagy éppen csippendél castinggal, de hát ettől lesz színes a mezőny.

Tovább
Címkék: megasztár
komment

VV5 - 1X160 - 1X161

2012. február 26. 19:52 - Hódos Hajnalka

Hát akkor megragadnám az alkalmat és SZÍVEM összes szeretetével küldeném Fecónak az alábbi SZÍVküldit. SZÍVből, SZÍVesen.

 

Egyben szerényen jelezném az illetékesek felé, ha már úgyis lebontják az egész kócerájt ma, a Kutai lány ágya melletti fehérre festett utazóládát és az egyik fekete babzsák fotelt kinéztem magamnak, köszönöm szépen, a szállításról sem kell gondoskodni, és hazudhatnám, hogy nem kérem ingyé, DE NEM! Megegyezünk, na.

Tovább
Címkék: vv5
komment

Róma 2x01 - Húsvét

2012. február 26. 19:00 - G_Norton

Salve mindenkinek, aki eme hogyvótot olvassa – Róma második évad, tulajdonképp már kétszer is lement az ertéelen, jól becélozva a hajnali 1 órás kezdést, nesze hülyék, nézzétek. No de sebaj, lássuk a Barátok közt mintegy kétezer évvel ezelőtti verzióját, kopasz Berényi Miki, meg a helyi Vilibá’ helyett Octavianusszal, Antoniusszal, és a többiekkel.

Ugyanott kezdünk, ahol az első évad véget ért: Caesar halott, oda az igazság, Posca siratja elhunyt urát. Antonius gyorsan tágulna a szenátus épületének környékéről, sokat már nem tud tenni Caesarért, hacsaknem ő az orvosok MacGyvere, vagy maga House, hogy a Vicodin, vagy valami flash segítségével megmenti a több tucatnyi késszúrást szenvedett Caesart. A túlbuzgó kis Quintus, Neptunusz ex-ostora, a Charlie Adam-hasonmásverseny harmadik helyezettje azért megpróbálja megölni, biztos ami biztos alapon.

Tovább
Címkék: róma
komment

VV5 - Nézzétek velünk a döntőt!

2012. február 26. 18:16 - Hódos Hajnalka

Hát, drágáim, belecsapunk, innentől kezdve lehet hörögni, ki nyerje a vévéötöt, este nyolctól élőzünk a Velveten, de igényünk van az akolmelegre, meg azt is tudjuk, ahol meleg van, ott büdös is, és hát az anyai öl ringatása, ugye. Az este nagy kérdése, a Lelketlen Gonosz Genya, a Tuja, vagy a Nyihogi, megragadom az alkalmat utoljára, Balázs, szeretlek, tudod, hányszor nézted miattad az onlájnt? Nagyon sokszor! 

Jöjjön, aminek jönnie kell, mindenki szedje elő a ruhásszekrényben rejtegetett mogyit és kezdődjön a tánc. Rajta, cin-cin! Én most befekszem egy oxigénsátorba és lemegyek zenbe', egyúttal újra leküzdöm a városi picsa a tanyasi aszfalton frusztrációmat, meg húzok egy narancssárga bugyikát. Éjfélkor jövök, és seggest ugrok a dzsakuba. Pezsgőt hagyjatok, a kócos kis romantika miatt.

FÉLSZERZETEK, ITT ÉLŐZÜNK, NESZTEK!

Címkék: vv5
komment
süti beállítások módosítása