Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Szellemekkel suttogó 5x19 – Halálos kombináció

2012. december 13. 13:00 - leeann

Melinda és Jim elmennek randizni, és egy bébiszitterre bízzák Aident. Ahogy sejthető volt, a randinak gyorsan vége szakad, mert az „idegenre bízzuk gyermekünket" móka rendőrségbe torkollik. Gyakorlatilag az igen veszélyes, bújócska nevű játék fajul el. Történt ugyanis, hogy Aiden bebújik egy falból nyíló kis lyukba, és az ajtón lévő rigli rázáródik, a gyerek bennragad, a bébiszitter pedig hiába húzza-nyúzza a zárat, az nem nyílik. Azonnal hívja a rendőrség – mentő – tűzoltó triót, ha Magyarországon történt volna az esemény, akkor a kékvillogós triót követően még a katasztrófavédelem is helyszínre vonult volna, és este a híradóban vezető hír lenne, hogy egy gyerek bújócska közben beszorult egy kis helyiségbe, majd a különböző szóvivőktől is meghallgathatnánk a történetet.

sze 5x19-1.jpg

Szóval Aiden kiszabadul, nincs semmi baja, de egy szellem óva inti Melindát a bébicsősztől. Jim csak jót akart, és nyugodt szívvel ajánlották neki a lányt, aki nem tűnik egy vadorzó szitternek. Azért Melinda hallgat a szellemre, és elkezd nyomozni a lány után. Másnap elmegy ahhoz a nőhöz, aki ajánlotta a lányt Jimnek. Melinda nem tud meg semmi hasznosat a lányról, de Delia a segítségére siet egy ötlettel. Delia szerint a játszótéren a többi dadustól mindent meg lehet tudni, ezért Melinda Eli-t küldi le Aidennel a játszótérre dadus-lesre. Annyit megtud, hogy Kelly felügyelete alatt több gyerek is szenvedett kisebb-nagyobb baleseteket.

Melindát visszahívja az egyik referencia, és Jimmel elmennek hozzá. A férfi elmeséli, hogy akkor vigyázott a lányára Kelly, amikor a felesége beteg lett, azóta az asszony meghalt, és a férfi otthon dolgozik, így nincs szükség dadára, de ő nagyon meg volt elégedve a dada munkájával. Azóta kiderült, hogy Aiden alkoholszagot érzett Kelly körül, így most éppen iszákosnak tartják. Persze az is hamar kiderül, hogy a referencia férfi halott felesége a szellem, aki szerint Kelly egy szörnyeteg. Jim megtudja, hogy a szellemnő alkoholista volt, és túladagolás miatt halt meg.

sze 5x19-2.jpg

Alighogy ez kiderül, máris egy újabb baleset történik. Kelly leparkolja az autót, a kisbaba a babaülésben van, de az autó sebváltója üresbe kerül és az autó gurulni kezd ki az útra, ahol egy teherautó közelít. Szerencsére a gyereknek semmi baja nem történik, de az eddig vakon hiszek Kellyben anya már nem hisz annyira vakon Kellyben. Melindának nem stimmel a dolog. Aiden alkoholszagot érzett Kelly körül, de Mel nem érezte rajta, a szellem alkoholista volt, és most Kellyt ivással vádolják. Este megjelenik a referencia pasi Melindáéknál.

sze 5x19-3.jpg

Csak látomásként jelent meg Gil, de Melinda igazinak érezte. Gil mutatott begy tetkót, ami egy összetartozást jelképező szimbólum. Mel azt gondolja, hogy ez a feleség karján van, és az ivás abbahagyására vonatkozik. Másnap az üzletbe beviharzik Kelly, nem érti, hogy Mel miért kürtöli tele az utcát azzal, hogy ő megbízhatatlan dada. Mel megsajnálja a lányt és már majdnem elmondja neki az áldását, amikor a lány karján pillantja meg a szimbólumot, visszavonja a dolgot, és nem mondja el az áldást. A közös tetkó azt jelentheti, hogy Gilnek és Kellynek viszonya lehet.

sze 5x19-4.jpg

Eli szerzett egy szülinapi videót, ahol a szellemnő látható még életében és igencsak józanul, akkor vajon mitől halt meg ilyen hamar? Jim elkezd nyomozni a patológián a nő kartonja után. A nő nyelőcsövét szétmarta valamilyen gáz. Este Mel át is éli azt, hogy milyen körülmények között fulladt meg a napi szellemünk. A nő azt mondja, hogy Kelly áll a halála hátterében, mert magának akarta a férjét. Melinda és Jim azt gyanítják, hogy Gil és dadus együtt ölték meg anyut, hogy a közös életüket ne zavarja. Kelly úgy dönt, hogy elmegy innen, de Gil nem engedi, és miközben a pár veszekszik, Laura, a napi szellem csúnya dologra készül a pár ellen.

sze 5x19-5.jpg

Mindeközben Delia kiszúrja egy fényképen, hogy Laurának is van szimbólum tetkója. Mi ez, egy 3 tagú szekta? Melinda poligámiára gondol, ha Gil mindkét nőt feleségül vette, akkor nem is csalta meg Laurát. A szellemnő szólt Melnek, hogy most van épp a bosszú órája. A páros már megérezte a szagot, és próbálnak ablakot nyitni, meg feltakarítani a vegyszereket, de úgy tűnik, Laura jó munkát végzett, és a pár kezd nagyon rosszul lenni. Melinda már úton van feléjük. Gil még próbál kijutni, de Kelly már nagyon komolyan fuldoklik.

sze 5x19-6.jpg

Szellem Laura gondoskodik arról, hogy a pár ne tudjon kijutni, így hamarosan mind a ketten súlyos állapotba kerülnek, és elveszítik az eszméletüket. Mire Melinda odaér, a pár már nem mozdul, és Kellyből már kiszállt az élet és a szelleme is. Mel riasztotta Eli-t meg a mentőket is. Eli megérkezik, és hamar bejutnak a házba, ahol Kelly és Laura már trécselnek egymással. A két szellemes kimenti a házból a haldoklókat, de Kelly nem lélegzik, Gil még él. Melinda szívmasszázzsal próbálkozik, miközben a mellette térdelő Kelly szellemet arra kéri, hogy küzdjön és ne adja fel.

sze 5x19-7.jpg

Mel látja, ahogy Kelly szelleme visszamegy a saját testébe, és a nő is hamar magához tér, de feldúlt, mert rájön, hogy Laura őt hibáztatja a halála miatt. Kelly a kórházban elmondja Melnek, hogy baleset volt Laura mérgezése. Kelly megtalálta őt a fürdőszoba padlóján ájultan, a lány azt hitte, hogy Laura megint a hányását próbálta feltakarítani, de a sok ital miatt beájult. A lány kivitte őt a fürdőből, de a vegyszereket nem pakolta el, és a szobaajtót is rácsukta. Kelly nem tudta, hogy ez a két tisztítószer együtt mérgező gázt fejleszt, az ő feladata elsősorban a gyerek felügyelete volt, így Laurával nem foglalkozott tovább. Ő csak azt szerette volna, ha a gyerek nem látja ennyire rossz állapotban az anyját.

sze 5x19-8.jpg

Mel a tetkókra is rákérdez, amit a megérkező Gil válaszol meg. Ahonnan ők jönnek, ott elfogadott a poligámia, de Laurának és Gilnek ebből sikerült kiszabadulnia. Egyik alkalommal Gil anyja meglátogatta őket, elhozta Kellyt, akinek egy olyan pasihoz kellett volna hozzámenni, akinek már 3 felesége volt. Gilnek kellett a segítség, és a tetkóval az otthoniak is megnyugodtak, hogy nem fordítottak hátat a közösségnek, de közben Gil csak Laurát szerette, Kelly pedig segített a gyerek és a háztartás körül.

sze 5x19-9.jpg

Laura nem fogta fel, hogy a férje soha nem mondott le róla, és Kelly is csak segíteni próbált. Most, hogy tiszta víz került minden pohárba, Laura próbálja jóvátenni a dolgot, de nem kell semmit tennie. Kellynek nincs semmi baja, és örül, hogy Gil és Laura példáját, az igaz szerelem példáját követheti, és nem kell visszatérnie a kommunába, ahol felnőtt. Laura békében elmegy, és azt kéri, hogy Kelly maradjon a férje és a gyereke életének része. Este Mel és Jim bepótolják az elmaradt randit, de ma otthon randiznak, ahol Aiden is velük randizik, ez a családi randi.

Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása