Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Spartacus 00x4 - A maszk mögött

2012. november 15. 09:00 - 9Kitti2

Apa és fia együtt mennek gladiátor küzdelmeket sasolni, ami elég nagy hiba, csak újabb nézeteltérésekhez vezet a családegyesítésnek induló program. Veszekednek ezek mindenen, mi a szar az a retiárius és mire jó, mért kék az ég, meg különben is és egyáltalán. Ashur és Dagan végre homokra léphetnek, először ugyebár, rendesen be vannak szarva, bár ügyesen leplezik. Doctore rezzenéstelen arccal készíti fel őket, hogy most meg fognak halni, bár úgyis érdemtelenek voltak a Batiatus ház jelére. Ashur megint félre fordítja társának a dolgokat, ezzel és Doctore beszólásaival együtt epic jelenet.

ScreenShot-8.png

Kint a homokon már persze Ashurnak sem olyan nagy a pofája, egyetlen szerencséje, hogy kettő a kettő ellen küzdenek Dagannal, és miután az megöli az ellenfelét, leszúrja a másik gladiátort is. Kár, pont mire levágta volna Ashur fejét. A félholt rabszolgán egy kicsit még produkálja magát Ashur, illetve éltetni kezdi magát a közönséggel, hogy megölte ellenfelét. Dagan kérdően néz rá, de gondolom nem nagyon érti, hogy mit üvöltözik a közönségnek a másik szír, Titusnak pedig nem tetszik, hogy Ashur mások érdemeivel kérkedik. Vettius emberei következnek, marha uncsi az a kölök. Quintus és apja tovább veszekednek, ezúttal Tulliusról, szerintem egyetlenegy dolgot sem találnánk, amiben ezek egyet értenek.

ScreenShot-13_2.png

Gaia és a domina az utcákon portyáznak, Titus nem engedte, hogy a nők is velük menjenek a küzdelmekre. Gaia ezt nem nagyon bánja, legalább nem kell az öreg unott képét bámulnia, Lucretia pedig komolyabb dolgokról is beszélgetne barátnéjával, de az meglát egy gazdag férfit az utcán, szóval ennyit a meghitt eszmecseréjükről. Sebesen odanyargalnak Petroniushoz, aki nem ismeri fel Gaiát, de Lucretiánnak annál inkább örül, mert rájön, hogy ő annak a villának a dominája, ahol fülledt éjjeleken orgiákat szoktak rendezni az urak mulattatására. Paff neki.

ScreenShot-25_2.png

A szírek visszatérnek a ludusba, Ashur úgy adja elő a délelőtti küzdelmet, mintha a győzelem az ő érdeme lett volna. Gannicus a cellájában „bár jőne a halál" című egyperces kisfilmjét forgatja, Doctore sem tudja edzésre bírni, ha nem harcolhat, nem is edz. Titus végül magához hívatja Gannicust, személyes elbeszélgetésre. A fater felidézi Gannicusnak a ludus egykori bajnokait, és azok számos erényeit, a kelta pont leszarja ezt, gyorsan elhadarja, hogy a Batiatus ház dicsőségéért akar ő is harcolni, csak had mehessen már. Mehet is vissza a zárkájába, Titus meg jól kibeszéli a háta mögött, hogy sose lesz belőle bajnok.

ScreenShot-34_2.png

Gaia megint sziporkázik, ezúttal „visszafogott bájaival" nincs megelégedve, mert Petronius tudomást sem vett róla a piacon. Lucretia meg azon parázik, hogy már a római főurak is arról beszélnek, bordélyként üzemel a Batiatus ház esténként. Még a végén Titus fülébe jut a dolog, aztán karóba húzatja a fehérnépeket. Batiatus becsatlakozik a végszóra, Gaia gyorsan beavatja a dolgokba, Quintus nem habozik egy percig sem, jöjjön csak ez a Petronius meg a haverjai, apámat meg bízzátok rám. Szegény Quintus, és mindezt miért?, mert támogatást remél a római gazdagoktól, semmiből sem tanul.

Gannicus Melittát ostromolja, tudja, hogy gondolni sem szabadna neki a köztük történt afférra, de na, há mégiscsak meg vót, ami meg vót, és a férfi ezt nem tudja kiverni a fejéből. Melitta szépen leszereli a férfit, aztán rohan a férjéhez, mielőtt meggondolná magát, és viszont imádná Gannicust. Oenomaus csendben szenved asszonyának, senki sem tartja többé gladiátornak, doctoreként pedig még egyáltalán nem tisztelik, Gannicus sem, mindenki két jó nagy ívben szarik a kiképző fejére. Melitta kegyelemszexszel vele, de közben végig arra gondol, hogy Gannicusszal milyen jó volt a múltkor dugni, szegény Oenomaus, life sucks.

ScreenShot-36_1.png

Az udvaron Doctore közli Gnaeusszal, hogy mostantól ő lesz a ludus retiáriusa, kap hálót meg szigonyt, a gladiátor földhöz bassza a pajzsát, egy kibaszott háló? nemáár Oenomaus. Doctore egy pillanatig megfeszült arccal néz, majd úgy dönt, kipróbálja, tudja-e már használni az ostorát, tudja hát, Gnaeus meg rácseszett a személyeskedő megjegyzése miatt. Ezen felbátorodva Oenomaus gyorsan kiosztja a párokat, hátha most figyelnek rá a többiek, Gannicus menjen Barcához, és ne az árnyékban henteregjen.

ScreenShot-45_4.png

Titus és a sleppje az erkélyről figyeli a gladiátorokat, feltűnik neki, hogy Gannicus ma szokatlanul ingerült, persze, mert nincs hozzászokva, hogy valaki nemet mondjon neki. Titus közben majd' megfullad, jöhet a mézesbor, de azt sem segít, nem bírja a tata a helyi klímát meg a port. Batiatus sietve megjegyzi, hogy talán jót tenne neki egy kis kiruccanás, Titus hallani sem akar róla, végül mégis kötélnek áll, fiával együtt elutaznak a nap folyamán Neapolisba, legalább megnézik az ottani rabszolga felhozatalt is. Az öreg tehát ma este mindenképp házon kívül lesz, jöhet Petronius a haverjaival orgiázni, férfifelügyelőnek meg idehívják Soloniust.

ScreenShot-48_2.png

Doctore odaadja a pénzjutalmat a szíreknek a győzelmükért, Dagan kétszer annyit kap, mint Ashur, utóbbi ezt nehezményezi, de Doctore felvilágosítja, hogy mindenki annyit kap, amennyit ér, ha nem lenne szükségük fordítóra Dagan mellé, már rég a bányában lenne. Amíg a többiek esznek, Crixus fogja a kenyér fejadagját és beviszi Barcának, aki csendben üldögél a megmaradt madarakkal. Nyújtja neki az ételt, hogy a galamboknak hozta, de Barca nem veszi el tőle, némán ül és simogatja a madarakat. Crixus elmeséli neki, hogy amikor gyerek volt, végig kellett néznie, amint megölik az apját, testvéreit, őt meg eladták rabszolgának, ezért megfogadta, hogy vérrel emlékezik meg rájuk az arénában. Auctus volt az első, akit megölt, ezt nem fogja elfelejteni, Barca erre sem reagál, Crixus megfordul, hogy távozik, erre megszólal a karthágói, ezek Auctus madarai, sosem szerettem őket, de úgy babusgatja közben az állatokat, hogy még. Crixus otthagyja neki a kenyér darabot. Ha még emlékszünk rá, az első évadban Barca „távozása" után Pietros, majd Naevia fogja gondozni a galambokat.

ScreenShot-49_3.png

Neapolisban folyik a rabszolga mustra, Quintusnak senki se jó, egyiknek sérült a lába, a másik meg trák, azt azért nem veszik meg, szerinte csak bosszantaná a gallokat, újabb zseniális utalás. Eközben a villában zajlanak az előkészületek az esti kéjelgéshez, Naevia próbál Dionával beszélgetni, de a lánynak mennie kell fürödni, megint szükség lesz rá az este.

ScreenShot-59_1.png

Lucretia leadja a gladiátorok névsorát, akiknek este olajos és illatos testtel kell majd feljönni a házba. A domina megígéri Melittának, hogy ezúttal nem kell majd dugnia senkivel, cserébe győzze meg Oenomaust, hogy tartsa a száját az éjszaka látottakkal kapcsolatban. Megjelenik Gaia teljes harci díszben, most először beszélgetnek Lucretiával úgy, mint két igazi barátnő, nem pedig, mint valami elcseszett lányszövetség leszbi vezetői. Megérkezik Solonius, minden adott az orgia kezdetéhez.

ScreenShot-62_1.png

Rhaskost és Dionát feltosszantják egy emelvényre, aztán tessék dugni, mi meg majd nézzük, címszóval kezdődik a parti. Lucretia a szokottnál is idegesebb, túl sok idegen előkelőség van a villában, rossz előérzete van a dominának. Naevia fájdalmasan nézi az asztalon szenvedő Dionát, egy férfi megsimítja a karját, ezt Melitta is észreveszi, és azonnal leküldi a pincébe a lányt, addig maradjon ott, amíg minden vendég el nem megy. Doctore szeme szikrát szór a látottak miatt, feleségének panaszkodik, hogy szégyent hoznak erre a házra, de nincs mit tenni. Lucretia rögtönzött beszédet tart, a házon belül lévő összes rabszolgát a vendégek kegyeibe ajánlja, ma este ők parancsolnak a villában. E szóra belép a kapun Tullius, hogy ezt öröm hallani, majd igyekszik kihasználni minden lehetőséget. Ezt meg ki a faszom hívta meg..?

ScreenShot-65_2.png

Batiatus és apja felkeresi a helyi vendéglátó egységet, bor mellett őszintén beszélgetnek sérelmeikről. Titus legnagyobb fájdalma, hogy fia rangon alul nőt vett el. Aztán kiböki, hogy ő nem olyan ostoba ám, mint amilyennek gondolják, tudja, hogy nem a semmit érő rabszolgák miatt utaztak el egészen Neapolisba... hanem, mert fia szeretett volna vele kettesben eltölteni egy kis időt, kapcsolatuk rendezése miatt. Hát kedves Titus, mégsem vagy olyan okos, mint azt te hiszed. Az ellentétek tisztázása után Titus azonnal nyargalna is vissza Capuába, hogy saját (illetve fia) ágyában aludhasson.

ScreenShot-70_2.png

Lucretia sík ideg, hogy ez a Tullius itt pofátlankodik a titkos pajzán estélyükön, továbbra is az epizód kérdése, hogy kiazisten hívhatta meg?? Solonius társalgásba merül vele, amiből végre választ kapunk, hogy meghívást ugyan nem kapott ő senkitől, de Solonius elkotyogta neki, hogy este lesz ez a party meg minden, szóval helyben vagyunk ez a lényeg, a lanista megint rosszat szólt, már nem sokáig fogja Batiatus barátságát élvezni. No de haladnunk kell kérem, hosszú még az íccaka.

ScreenShot-76.png

A domina bevezet egy csokornyi rabszolgát, arcukat álarc fedi, meztelen testüket aranyszínű testpermet és egyéb fura dolgok díszítik, kezükben tálca, a tálcákon maszkok. Aki már látta az első évadot, annak ez ismerős lehet, és tudja, hogy ezek a motívumok sosem jelentenek jót. Ettetek, ittatok, itt az ideje, hogy keféljetek is, mondja Lucretia és a Jupiter maszkot átnyújtja Petroniusnak.

ScreenShot-74.png

Tullius egy igazi seggfejhez méltóan tudja, hogyan kell megölni egy jónak ígérkező bulit, mindenképpen össze akarja mérni magát Gannicusszal, acélkardokkal, természetesen. Gannicus vigyorog, hogy majd most ő akkor megmutatja, ki a legény a gáton, de Doctore hamar letörli a mosolyt a képéről. Ha életben akar maradni, nehogy megpróbálja megsérteni, sebesíteni vagy alázni Tulliust az összecsapás folyamán, viszont neki hagynia kell, hogy vérét vegye az a pöcs.

ScreenShot-78_2.png

Alig megkezdődik a harc, bebizonyosodik, hogy Tullius ugyanolyan nevetségesen forgatja a kardot, mint amilyen nevetséges ő maga. Gannicus azt csinálhatna vele gyakorlatilag, amit csak szeretne, de Doctore nagyon mérgesen rázza a fejét a háttérben, így a gladiátor hülyét csinálva magából, engedi Tulliust, hogy produkálja magát rajta. Összevissza kaszabolja a testét, nagyképűzik kicsit, Gannicus jobb híján kiterül a földön, és felmutatja a missio jelét, csak legyen már vége ennek a megaláztatásnak, aha, csakhogy Tullius úgy dönt, hogy nincs kegyelem, inkább leszúrja Batiatus legértékesebb gladiátorát. Lucretia ordít rá, hogy khm, izé kérem, az ott a missio jele, tiéd a győzelem, aztán kívül tágasabb. A győzelemtől megrészegült Tullius persze nem megy sehova, inkább beleveti magát a pinatengerbe. Utálási faktora az egekben van, csak jelezném. Még jó, hogy Solonius amúgy azért van itt, hogy az ilyen esetleges problémákat kezelje.

ScreenShot-85_1.png

Gannicust Melittával elküldetik a Medicushoz, miután ott rendbe teszik a sebeit, kettesben maradnak, és megint ostromolni kezdi Gannicus a nőt az érzelmeivel. Melitta ezúttal nem sokáig küzd a férfi ellen, csókot váltanak, illetve megbeszélik, hogy ha ők lennének Oenomaus helyében, akkor megölnék magukat, remélem teccik érteni.

ScreenShot-90_1.png

A villában folyó orgiát szerintem nem kell részleteznem, csak a szokásos, mindenki dug mindenkivel, mert ugye ilyenkor a főuraságok sem bűzlögetik a rabszolgákat. Odamegy egy meztelen, maszkos pasas a szírekhez, Dagant vinné el egy körre, Ashur még a délutáni sérelmek miatt megint félre fordít, így a nagydarab szír nevében beleegyezik mindenbe, csak vigye a férfi, aztán csináljon vele, amit akar. Tullius ingyen pornót néz, sétálgat fel-alá a villában, nem iszik, nem kefél, csak szemlélődik, de el nem megy, ezzel pedig az őrületbe kergeti Lucretiát, aki a nyomában lohol. Gaia felajánlja, hogy leköti egy kicsit a férfit, úgyis van pár lezáratlan ügyük, értsd, még nem dugtak.

ScreenShot-100_2.png

Gaia gyorsan az ujja köré csavarja Tulliust, ám amikor már az ágy szélén ülnek, túl hamar tér a tárgyra a nő, megkéri, ne szóljon senkinek arról, amit ma itt látott. Tullius egyből bedurcizik, rájön, hogy nem azért akar vele Gaia lefeküdni, mert olyan hihetetlenül jóképű, hanem, hogy betapassza a férfi száját. Tulliusnak ez nem tetszik, persze azért nem által megdugni Gaiát, és megígérni, hogy kussolni fog, abban az esetben, ha Gaia átad egy üzenetet a ház dominusának és dominájának.

ScreenShot-105.png

Miután Petronius magáévá tett minden mozgó embert és házi kedvencet (csak tippelek) a villában, elégedetten távozik, de előtte még megjegyzi Lucretiának, hogy majd tárgyalna Batiatusszal az épülő aréna nyitójátékaival kapcsolatban. Győzelem, gondolja magában a domina. Solonius is távozik, Lucretia pedig elégedetten nyugtázza, hogy lezajlott az este, már csak Tullius van a házban, de őt lefoglalja Gaia.

ScreenShot-113_1.png

ScreenShot-114.png

Amint Lucretia kicsit fellélegezhetne, megjelenik Tullius, sejtelmesen vigyorogva. Lucretiát kiveri a rossznyavalya tőle, távozás előtt pedig a férfi azt mondja, hogy Gaia kérésére, miszerint tartsa titokban az itt látottakat, megadta a válaszát, keresse meg a nőt, és derítse ki, hogy mi az. Lucretia a hálóba indul, az ajtó előtt a padlón hever Gaia vörös parókája, ami pedig a szobában fogadja... egy kiterített holttest fekszik hason, vérbe fagyva a kövön, szegény Gaiának nincs meg a fél agya. Szemét Tullius, kinyírta az évad nagy felfedezettjét, hát minimum rohadjon meg. Lucretia önkívületi állapotba kerül, bőg, vonyít, sikít.

ScreenShot-120_1.png

Szinte Lucretiával egyszerre nyerítenek fel a lovak, amelyek meghozták Titust és Batiatust a házba. Következő kép, Lucretia ül és bőg, Titus meg ordít, hogy mért kell őt mindig átbaszni. Sárba tiporták a háza nevét, és még jobban felhúzták Tulliust. Quintus is ideges, ő meg azért, hogy mért kell mindig annak a pöcsfej Tulliusnak hajbókolniuk. Titus a holttesttől van teljesen kihűlve, a tivornyáról ezek szerint még nem is tud. Lucretia bosszúért kiáltana, Titus viszont elég rendesen beoltja, hogy nem lesz itt semmiféle megtorlás, hanem ezentúl az van, amit én mondok, bazdmeg.

ScreenShot-126_2.png

Majd mindenkinek azt mondjuk, hogy Gaia megint sokat ivott, a sötétben megcsúszott és a mélybe zuhant, mondja Titus ingerülten. Ezért jó, ha az ember egy tátongó szakadék peremén lakik, ha valaki meghal, vagy nemkívánatos személlyé válik, fogják, és szépen ledobják onnan. Probléma megoldva. Az öreg még üvöltözik egy kicsit a fiával, aminek az a vége, hogy a mihaszna Lucretiának mennie kell a háztól. Se vagyona, se neve, se gyereket nem bír szülni, szépen eltakarodhat innen, ha Quintusnak ez nem tetszik, lehet menni vele együtt.

ScreenShot-127_1.png

ScreenShot-129_2.png

Lucretia az erkélyre menekül, ahol a katonák épp a mélybe hajítanák Gaiát. A domina odamegy hozzájuk, és végső búcsút vesz szeretett barátnőjétől, majd int, hogy ledobhatják. Így elbánni Jaime Murray-el, mondhatom szép. Lucretia gondolatban felesküszik a vérbosszúra, és tanúsíthatom, hogy kevés megrázóbb és ijesztőbb dolog van a világon, mint egy bosszúvágyó nő.

Címkék: spartacus
6 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kandras3d 2012.11.15. 10:47:37

Hát ezt leírtad. Biztos sok időd volt.

neménvagyok 2012.11.15. 11:38:03

Ez a sorozat egy nézhetetlen szar, látens szadistáknak. Élvezzétek.

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2012.11.16. 21:07:27

Öööö... Esetleg valami normális hozzászólás?

Köszi a hogyvoltot Kitti, én olvaslak továbbra is :)
süti beállítások módosítása