Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Született feleségek 8x20 - Lost My Power

2012. október 25. 17:00 - Zsoofka

Lynette és egy tenyér bemászó "énvagyokittazigazgató" pasi szellemesnek tűnő társalgásával nyitunk. Emberünk nyomul ezerrel, nincs baj az önbizalmával. Ráadásul Tom főnöke, ő is nemrég vált el. Van közös téma rakásra.

1.jpg

Eközben Tom édeleg Tarzannal, Jane-nel. Kirándulni készülnek a hétvégén, bár Jane inkább dugni akar. Valami nagyon nincs rendben azzal a kapcsolattal, még a mézeshetekig sem jutottak el, máris baj van a vízszintes frontokon…. És akkor – mintegy kifogásként - Tom a sok munkára hivatkozik, hát komolyan mint egy ezüstlakodalmára készülő pár. De Lynette csak a búcsúcsókot látja az iroda ablakából és máris megy hányni…. Vagyis inkább a főnök úrhoz, panaszra. Kihasználja annak nyomulását, és megfúrja (még több munka kiosztva Tom-nak) a hétvégi lamúrt.

Carlos új, csóró munkáját prezentálandó, egy lepukkant irodába látogatunk. Van még innen lejjebb? Ja, igen. Egy börtöncella, esetleg, amire ugye jó sansza van. A Solis lányok kínosan őszinték, különösen az anyjuk. Kit áltat Carlos? Egy bőrfotel, egy merci vagy egy üzleti vacsora sokkal jobban áll neki…. Megint beindul a huzavona: most Gaby a nagymenő a családban, tessék Carlosnak babysittelni, Gaby ideje drága. Carlos dühöng, érvel, a jótékonyságról papol, de megnyeri a gyerekfelvigyázás nemes feladatát.

2.jpg

3.jpg

Susan lekvárterápiája óta nem láttuk M.J.-t. Most épp a suliból érkezik. Kicsit hallgatag, de azért egész rendben lévőnek tűnik. Aztán kiderül, mégis gondja van. A suli valami amerikai hülyeség-versenyt rendez, ahová minden gyerek az apja által épített járgánnyal nevezhet, és hát ez neki nemigen fog menni. Nem tudja, hogy neki egy univerzális anyja van, aki mindenben helyettesíteni akarja az elvesztett apát és majd ő, Susan Delfino, személyesen fel fogja építeni azt a kocsit. Én egy kicsit szkeptikus vagyok, M.J. is az. Mi lesz ebből?

Bree és a nagymenő ügyvédje ebédelnek. Érdekfeszítő társalgást folytatnak a nagyvilág dolgairól, mintha egy jachtklub világjáró túráján lennének és nem a nő tárgyalás előtti meghallgatása lebegne a fejük felett. Bree, aki 3 résszel ezelőtt még a falu kurvája volt, el van képedve, hogy ügyvédje praxisában a fegyver és dohánygyárak mellett a prostik is helyett kaptak. Prostik. Fúj. Egy úrinő ilyen szavakat ki sem ej a száján.

Gaby Solis dógozik. Épp valami köpönyeget próbál rásózni egy vevőre, amikor a felségterületére érkezik egy idős hölgy. A hölgy elég elesett a gardróbok világában, Gaby nem tekinti kifizetődő kuncsaftnak, igyekszik kidobni. Társalgásuk alatt azonban rájön: a nő egy gazdag özvegy (a neve Mrs. Hammond), aki most veszítette el smucig urát és alig várja, hogy elszórja a megboldogult pénzét. Gaby teljes erővel azon van, hogy ez mihamarabb sikerüljön neki.

4.jpg

Renée és Ben – igen, kitaláltátok – az esküvőt tervezgeti. Most épp a zenénél tartanak. Jazz vrs. ausztrál zene. Háááát nem tudom lesz e ebből valaha közös nevező. Miközben a még fel nem használt és a nászéjszakára tartogatott szexpózokról tárgyalnak, a napi postából előkerül Ben bírósági idézése Bree tárgyalására. Renée, aki talán az egyetlen a Lila közben, akinek még mindig nem mesélték el a teljes sztorit, végre szagot kap és nem tágít: Tessék elmesélni mi folyik itt, mert Ben, Bree meg a többiek rejtegetnek valamit, az tuti. Ben azonban hárít, nem vall. Renée megharagszik: elvált az előző urától, mert az folyamatosan hazudott neki, most menjen hozzá egy másik pasihoz, aki még nem is a férje, de máris becsapja? Mi lehet ez az őrült titok? Ki az a hulla, akit hol Ben, hol Bree háza táján keresnek? Nincsenek válaszok, a nagyasszony elviharzik.

Soliséknál családi vacsi van, +1 fővel. Meghívottként ugyanis tiszteletét teszi Mrs. Hammond is. Gaby kihasználja az idős hölgy magányát, igyekszik elbájologni vele, hátha az még több nagykabátot fog venni tőle. Carlos egy kicsit szüttyög, nem akar részt venni ebben, de aztán mégis beadja a derekát. Gaby - ahelyett, hogy hálás lenne a részvételért - cikizni kezdi az ura jelenlegi tevékenységét, kigúnyolja jótékonykodását. Pechjére azonban az idős hölgy vevő a témára. Kiderül, az örökölt hatalmas vagyona épp elköltőre kezelőre vár. Carlos szemében fény csillan, felülkerekedik benne a befektetési szakember. Valami azt súgja, Gaby és Carlos össze fognak veszni a prédán…


5.jpg

Bree meg az ügyvédje már az elő-meghallgatáson ülnek. Pont olyan a hangulatuk, úgy évődnek, mint egy operabál résztvevői. Aztán, mintegy mellékesen az ügyésznő előáll a tanúlistával. A lista meglehetősen hosszú, tartalmazza Bree „ügyfeleinek” teljes körét. Igen, mindenkit, akit összeszedett a bárban, majd tökrészegen otthon kielégítésben részesített. (Most már egyértelmű számomra, miért húzódott el ennyire a nyomozás: mire azt a sok retek embert összeszedték a zsaruk….) Szóval az ügyész vázolja a „feledékeny kurva” elméletet: Bree, a többi jóemberhez hasonlatosan, Gaby mostohaapját is a bárban szedte össze. Egy röpke numerán kívül nem is volt más kapcsolat közöttük és talán Bree annyira részeg volt, hogy tényleg nem is emlékszik rá, mint, ahogy a többiek nagy részére sem. Ügyvédünk épp fölényes mosollyal készül félresöpörni ezt a képtelen vádat – amikor Bree-re pillantva megáll a szó a szájában. Valamit nagyon eltaláltak ott, az ügyészi hivatalban. A gyilkossági vád talán nem igaz, de a kurva-lét, az talált, süllyedt. Bree habog, Mr. Ügyvéd Úr új stratégia után kell, hogy nézzen. Az erkölcs szobra, az erény példakép összedőlt. Trip szünetet kér, felteszi a kérdést: „Bree! Lefeküdt Sanchez-zel?” A válasz: „Nem”. (Azt bezzeg nem kérdezi meg, hogy megölte-e a férfit. Persze a válasz erre is „nem” lenne.)

6.jpg

Gaby bajban van: az idős hölgy jobb belátásra tér, mégsem kótyavetyéli el a vót ura vagyonát. Nem hogy nem vesz új rongyokat, még a régieket is visszahozza. Mrs. Solis kétségbeesése haragba csap át, amikor kiderül: Carlos az, aki felhomályosította az öreg hölgyet és csábította át a jóoldalra. A kedves özvegy a dőzsölés helyett ezentúl a jótékonyságért fog élni, hála Carlos szép szavainak. Gaby is „szép” szavakat vág Carlos fejéhez. Az özvegyet az aranytojást tojó tyúkhoz hasonlítja, Carlost tettét rablásnak minősíti. Aztán, amikor Carlos arról beszél az özvegynek, milyen sok szerencsétlent fognak megmenteni a pénzéből – és közben benyit a saját irodájába (ami immár egy milliárdos ízlését és pénztárcáját tükrözi), kiderül, nemcsak Gaby, hanem Carlos is elveszti ezt a tyúkocskát.

Gaby ugyan bosszút állt, de ettől neki sem lesz jobb. Rátapint ugyanakkor a lényegre: Carlos nem a jótékonyság miatt csapott le a vénasszonyra, hanem a nagy vagyon reményében…. Gaby cápaként jellemzi Carlost, és egy cápa az cápa is marad. Carlos hárít. Most magát áltatja vagy minket?

Susan közben elkészült a brumával (=autó, a’la kisfiam). M.J. kétkedéssel vegyes izgalommal nézegeti. Szerintem egész pofás lett. M.J. szerint nem. Az első adandó alkalommal kigurítja ugyanis az aszfaltra, hogy az érkező autó telibe kapja és tűzifává aprítsa. Most már Susannak is leesik: a gyereknek nem igazán tetszik a felállás. M.J.-nek hiányzik az apja. Az APA, akit akárhogy is igyekszik, Susan nem lesz képes pótolni. 

7.jpg

Tom hozza haza Lynette-nek Pennyt. Közben panaszolja: ugrott a Jane-nel töltendő hétvége, neki menni kell dógozni. Lynette igyekszik meglepett arcot vágni. Mikor Tom közli, tud a felesége és a főnöke együtt töltött estéjéről, sőt még számon is kéri azt a nőn. Lynette hárít: nincs közöttük semmi, csak igyekszik kikapcsolódni és ezt most egy közös ismerősükkel tette, aki történetesen Tom főnöke.

Renée megint tanúbizonyságot tesz nagyszerűségéről. Kiokoskodja, hogy mégsem akarja ő tudni Ben titkát. Legalábbis egyelőre nem, addig míg nem lesz belőle Mrs.Ben. Amikor ugyanis elhangzik közöttük a boldogító igen és ők örök hűséget esküdnek egymásnak, akkor már férj és feleség lesznek és mint ilyenek, nem kell, hogy tanúskodjanak egymásra. Akkor már tudhat a titokról, anélkül, hogy abból bajuk esne. Majd elmeséli Ben a sztorit később, kifelé jövet a templomból…. Na azt azért megnézem.

8.jpg

Bree-hez váratlan esti vendég érkezik, az ügyvédje. Jön, hogy lelket öntsön a nőbe, eltöltse vele az utolsó vacsorát éjszakát a tárgyalás előtt. A nő szabadkozik a múltja miatt, a férfi mégis arra kéri, meséljen szexuális életéről, egészen az első urától fogva. Enyhítendő a feszültséget, a saját elcseszett aktusaival szórakoztatja. Meg a megnagyobbodott prostatájával. Ez segít: Bree hajlandó vallani, legalábbis ami a szexuális és az alkoholista kicsapongásait illeti. 

Lynette megint Tom főnökével tölti az estét. Röhögnek a markukba, hogy milyen jól kicsesztek a pasival és Jane-nel. A főnök újabb extramunkát „ígér” Tom-nak, cserében Lynette társaságáért. Jaj lesz a szőke feleségnek, ha ez a tenyérbemászó pasi egyszer benyújtja a számlát, cserébe a „kedvességéért”.

Bree a tárgyalás részleteit taglalja a nőegyletnek. Elmeséli, hogy a piszkos múltja miatt van bajban. Az ügyésznő a „feledékeny kurva” elmélettel fogja dutyiba záratni. Bree nem attól fél, hogy ez sikerül neki, hanem attól, hogy csalódást okozott az ügyvédjének, oda az úrinő státusz, marad a részeges kurva állapot. Gaby rögtön vágja a diagnózist: Bree beleszeretett az ügyvédjébe. A múltkor,amikor egy nyomozóba zúgott bele, hát abból is csak a baj lett….

Susan újra lendületben: próbálja a garázsba csalni a nem túl lelkes M.J.-t. A fiú meglepett: nem a Susan-féle kocsit találja ott, felújított állapotban, hanem a Lila-köz válogatott férfilakóit. Kicsit mókás, hogy a nő Bob-ot és Lee-t jelöli ki apa-pólónak a fia számára (ott van azért Ben és Tom is), de az mégis hálás a gondoskodásért.

9.jpg

Susan megkönnyebbül, sikerült megint tennie valamit a fia lelkéért. Én meg ámulok: Mire véget ér a sorozat Susan megtanul anyának lenni?

Lynette szövetségese, Tom főnöke túllő a célon. Ezúttal egészen Mumbai-ig küldi a férfit Jane elől, ott jelöl ki számára munkát. Erre még Mrs. Scavo sem számított. Mindezt azért, mondja a főnök, hogy Széplak csak az övé és Lynette-é legyen. Miért? Van olyan, hogy ő és Lynette?

Háááát sokkal ma sem jutottunk előrébb. Talán majd a jövő héten. Elvégre már csak 3 rész van hátra…

4 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ditti82 2012.10.25. 22:21:47

Már csak 3 rész? :O :(

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.10.27. 20:55:29

Tetszett a poszt, úgysem láttam a részt, mostanában nem megy ébren maradni addig :)

Zsoofka 2012.10.28. 06:43:17

Örülök, hogy tetszett, már tényleg a végét járja a dolog, még nem láttam a hátralévő részeket, remélem nem okoz (túl nagy) csalódást :)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.10.28. 09:56:26

@mokamini: elkezdjem elölről, hogy képben legyek mindennel?:D

Sebaj, valahogy le kell zárni, az esküvő meg már uncsi, pedig még meg sem volt :D
süti beállítások módosítása