Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Borgiák 2x10 – A vallomás (Évadzáró)

2012. szeptember 13. 09:00 - igenapu

Mi is történt ebben az évadban? Jó sok minden, összefoglalni is nehéz. Sándor a pápa továbbra is küzd Savonarola ellen. Szövetségeseket próbál szerezni, van, aki csak ideig-óráig áll mellette, van, aki sehogy. Szövetségest próbál szerezni lánya, Lucrezia kiházasításával, ez sem egyszerű, mivel a hölgyemény elég makacs. A Borgia fiúk még mindig nem szeretik egymást, Cesare egyre csak harcolna és levetné a bíborosi palástot, Juan viszont ellenszenvesebb, mint valaha, hadvezérnek pocsék, húguk lovászfiúját kinyírja, többek között ezért is utoléri a vég, a bátyja végez vele. És ne feledjük Della Rovere egykori bíboros, aki a pápa életére tör, legújabb terve szerint a fiatal Antonello bejut a pápai palotába, mint ételkóstoló és ott majd jól megmérgezi Sándort. Lássuk, mi lesz ebből az egészből.

10x1.jpg

Sötét pince képével nyitunk, Savonarola szenved, nem önszántából, kínozzák, Micheletto minden áron vallomásra akarja bírni. Ezért még a kínzást is abbahagynák, de Savonarola az elé rakott papírt, amit alá kellene írnia, nemes egyszerűséggel, és egy erőtlen, ámde annál sátánira emlékeztető kacaj kíséretében, leönti tintával. Vissza minden, szenvedjen csak tovább.Sándor Cesarét faggatja, hol van Savonarola vallomása és hol van Juan. Előbb meglesz az az aláírt papír, az biztos, Juant illetően Cesare ködösít, az igazságról pedig mélyen hallgat. A kereső ember egy Balázs Pali frizurás fickó, Cesare színészkedik egy sort, majd elviharzik, Sforza bíboros azt tanácsolja Palinak, hogy nézzenek be a halottasházakba is.

10x2.jpg

Újabb kérő érkezik, nem tűnik nagykorúnak, és elég alacsony, Lucrezia összefut vele a folyosón. Gyorsan kapcsol a lány, le is szólítja a fiút, kiderül, hogy ő Alfonso D’Arragona herceg, közelről és több fényben az is látszik, hogy majdnem össze van nőve a szemöldöke, komolyan nem találtak egyetlen sármos fickót sem a castingon?! Lucrezia azzal a felkiáltással, hogy elviszi saját magához, amit persze a herceg nem tud, bevezeti a hálószobájába és közelebbről is megszemléli a kérőt. Lehet, hogy mindjárt fel is próbálja. De nem, csak megemlíti, hogy az úrnőnek sok udvarlója van, némelyik búza, itt muszáj felröhögnöm, némelyik ocsú. Ja, hogy úgy értette. A fiú odáig van az ismeretlen szőke lányért, nem is sejti, hogy az ő kezét jött megkérni, ráadásul úgy lelkesedik az előtt megpördülő Lucrezia látványáért, mintha legalábbis bikiniben lenne, pedig esküszöm, van a csajon vagy 15 méter anyag, nem látszik belőle semmi, akár csápok is lehetnének a lábai helyén, vagy kerekek, annyi hely van a ruha alatt.

10x3.jpg

Antonello gyónni megy Della Roverének, elmeséli eddigi kudarcait, majd kap még egy adag mérget az elkótyavetyélt helyett. Savonarola egy ketrecben ül, de még itt is tökös legény akar maradni, inkább MIchelettóra köpköd, hogy az ő fajtáját már kiirtották Firenzében, vagy elüldözték onnan, és hogy egy ilyen szodomitának ő ugyan nem fog vallani, csak a gazdájának. Lucrezia és a spanyol herceg sétálnak, a fiú megkéri a lányt, hogy úrnőjének nem mondjon róla semmi jót és inkább szökjön meg vele. Olyan naiv és édes, hogy Lucrezia meg is csókolja, majd lelép. Machiavelli almahámozás közben vitatja meg Cesaréval, hogy nem elég, hogy kiderült, hogy Savonarola gyúlékony, s így a tömeg is ellene fordult, kell a vallomása, amit nyilvánosan tesz meg. Machiavelli sokat mondóan néz Cesaréra, tán csak nem azt akarja sugallni neki, hogy nem kell hozzá Savonarola…?

10x4.jpg

Sándor unokázik, közben Lucreziával beszélgetnek állami és családi érdekekről, szóba kerül az új vőlegényjelölt, Lucrezia meglepően jól fogadja a dolgot és hajlandó vele találkozni. Ennek örömére mindenki összegyűlik, várják, hogy a pápa lánya végre bevonuljon. Némi időhúzás után megjelenik Lucrezia, a spanyol kérő köpni-nyelni nem tud, amikor meglátja. Összefoglalnám a lánykérés jelenetét, a kerek mondatok Lucrezia száját hagyták el:

-      Nahát, ő lenne Arragóniai Alfonz, hetedhét határ és üveghegyalja hercege?

-      Ehh, öööö, ehhh, iiii-

-      Csak ilyen, hangokat ad ki?

-      Ehh, öööö, eeeh, iiii-

-      Igen, hozzámegyek, olyan cuki!

A pápa alig hisz a szemének, fülének, de azért örül, mindenki boldog, jöhet a lagzi, akár másnap is. De jaj, megérkezik Balázs Pali, találtak egy holttestet. Sándor egyből elkomorul. Sforza segít azonosítani, a hulla nem Juané. Sándor meglepődve veszi tudomásul, hogy hullaházakban is keresik kisebbik fiát.

10x5.jpg

Ismét előhúzták a fiókból Giuliát, szegénynek nem sok szerep jutott mostanság, most például holttesteket megy nézegetni Sándorral. Cesare aláírást akar kicsikarni Savonarolából, de az csak haldokolni akar, egy pillanatra úgy is fest, neki annyi, Cesare már éppen puszta kézzel leborotválná a haját idegességében, de Micheletto észnél van és figyelmezteti gazdáját, hogy Savonarola még életben van. Cesare megelégeli a kínlüdást, fogja és aláírja a papírt, majd odasúgja Michelettónak, hogy erről a kopasz nem beszélhet, kedves bérgyilkosunk esetében ez tudjuk mit jelent, s lőn: Savonarolát megszabadítja a nyelvétől, ne pofázzon többet. Sándor és Giulia a hullaházakat járja, egy darabig úgy tűnik, hiába, aztán persze szembesülnek a szomorú valósággal. Sándor kiakad, haza akarja vinni fia földi maradványait.

10x6.jpg

Cesare diadalittas arccal rohan apjához, kezében a szignózott vallomás, annyira lelkes, hogy majdnem el is hiszem neki, hogy nem ő írta alá. Apjához érve aztán lehervad a mosolya, látja, hogy Sándor gyászol, és ott van Juan holtteste is. Sándor értetlenkedik, ugyan ki akart ártani az ő kicsi fiának, Lucrezia megjegyzi, hogy nagyon sokan. Apja elismételteti vele, nem akarja elhinni, hogy mit hall. Lucrezia kiborul, elege van, hogy apja vaknak s hülyének tetteti magát. Sándor Cesarét is kérdőre vonja, de ő sem gyászol, viszont előadja sérelmeit. Jó kör volt, a pápa ki is küldi a szobából a hűtlen gyermekeket. Később Sforza bíboros utasítja a sminkeseket, hogy csináljanak Jézus Krisztust Juanból, ami nem kis feladat, hiszen a szóban forgó megboldogult mégiscsak vízi hulla.

10x7.jpg

Sándor kétségbeesve faggatja Vanozzát, hogy nem vették észre a gyerekeik közti gyűlölködést. A nő az apai vakságot emlegeti, majd miután Sándor kérdezi tőle, hogy kívánta-e valaha Juan halálát, Vanozza azt feleli, hogy azt nem, de azt igen, hogy bárcsak meg sem szülte volna. A pápa végképp kiakad, még temetést sem akar, meg akarja találni a gyilkost. Viszik a főtérre Savonarolát, a tömeg utálkozik, máglyára kívánják. Micheletto segédkezik a rögzítésben, Cesare türelmetlenül várja apját, hogy az végre megjelenjen. Sándor azonban még Juan teste fölött szomorkodik. Cesare szól neki, hogy eljött az idő, mindjárt meggyújtják a máglyát Savonarola alatt. A pápa annyira maga alatt van és annyi emberséget mutat, hogy még egy esélyt adna Savonarolának, ha megbánja bűneit, nem kell égnie. Savonarola nem szól egy szót sem, viszont Sándor kap tőle egy nagy adag véres köpetet, egyenesen az arcába, ez már a pápának is sok, nem húzza tovább az időt, kiadja a parancsot a tűz meggyújtására. Mínusz egy ellenség, Cesare láthatóan megkönnyebbül.

10x10.jpg

Lucrezia bátyjával hever az ágyon, majd megkéri Cesarét, hogy vezesse az oltár elé. Cesare kicsit elkapatja magát, egyből terveket sző, hogy megszöknek, nevet változtatnak és eléldegélnek valahol egy halászfaluban. Húga leállítja, Alfonsóhoz kíván férjhez menni. Cesare amúgy nem adhatja őket össze, ugyanis megválik bíborosi gyűrűjétől, palástjától, rangjától, túl sok vér tapad már a kezéhez. El is viharzik apjához. Vitatkoznak egy sort a temetésről, ami már időszerű lenne, de Sándor nem akarja, hogy Juan a purgatóriumban égjen, hisz nincs meg a gyilkosa. Sándor bárhonnan előkerítené a tettest, Cesare gyónni akar és le akarja tenni lantot, mint bíboros. Felsorolja erényeit és tetteit, amit mind a család és Róma érdekében tett. Majd megvallja bűnét is, anno megfogadta, hogy végez azzal, aki szégyent hoz a családjukra, itt esik le Sándornak, miről beszél. Feloldja Cesarét esküje alól, arcán a végtelen kiábrándultság látszik. Cesare immár civilben és jókedvűen látogatja meg anyját és húgát, megszervezte a temetést és minden áron meg akarja tartani az eljegyzést. Vanozza hisztizik, hogy még idő kell, Cesare viszont döntött, nem is értem, hogy működik ez. És az apja? Vagy ő nem beszámítható?

10x8.jpg

Este mulatság veszi kezdetét, mindenki tűrhetően szórakozik, egyedül Sándor nincs jelen, ő még mindig halott fiával tölti az időt. A karjába kapja Juant, mintha csak egy kisfiú lenne és tényleg, mi azt látjuk, hogy egy gyermeket cipel ki a kertbe, közben nagyon szép zene szól. Sándor sírva kezdi ásni a sírt, mintha nem is lenne magánál. Persze fehér ruha van rajta. Kisvártatva megjelenik a táncteremben, úgy, ahogy van, csüdig sárosan, Cesaréval akar beszélni. Elvonulnak valahova, ahol csak ők vannak.

10x9.jpg

Sándor Antonellóval hozat magának bort, a méregkeverőnek is eljött a nagy pillanat, egy percig sem késlekedik. Megkóstolja először a bort, majd szemrebbenés nélkül közli a pápával, hogy minden rendben, és háttérbe vonul. Cesare tudni akarja, mitől ilyen koszos apja, mire Sándor azt feleli, eltemette Juant és tisztában van azzal, hogy ezt a bajt ő hozta a fejükre, saját magát hibáztatja mindenért. Közben jóízűen kortyolgatja a bort. Tudja, hogy Juannak kedvezett sok mindenben, Cesaréban saját magát látja viszont és így nyilván máshogy viszonyul hozzá. Fia a bocsánatát szeretné elnyerni, Sándor nagyon mondana erre valamit, de nem jönnek a szavak elő, ellenben egyre rosszabbul érzi magát. Basszus, most már mutatják Antonellót is, vér folyik a szeméből, majd mindenhonnan, Sándor is hörög, Juan segítségért kiáltozik. A kóstolófiú már kinyúlt, a pápa még szenved, Jeremy ne hagyj itt minket, nélküled ez a sorozat fabatkát sem ér, a családtagok és néhány bíboros beszalad, mindenki sír-ri. Cesare az ég felé néz, vajon fohászkodik, és ha igen, miért? Forgatják a harmadik évadot, abból talán megtudjuk. Köszönöm a figyelmet, szép őszt kívánok mindenkinek.

Címkék: borgiák
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kéremszépen 2012.09.13. 13:00:40

Az egyik legnagyobb bajom ezzel a sorozattal az az, hogy a készítők előzetes koncepciójukat, -vagyis, hogy a Borgiák egy erkölcstelen bűnöző brigád, akik minden aljasságra képesek,- skrupulusok nélkül használják a történelmi tények, egyébként teljesen céltalan és fölösleges, meghamisítására.

Miért kellett például Cesarénak megölnie Giovanni Sforzát Forliban, mikor közismert, hogy az említett úriember túlélte CB-t? Ennek mi az értelme? Semmi. Azt egyébként is tudjuk, hogy CB "szerethető" gonosz.

Emanuelle 2012.09.13. 21:30:40

Amit Jeremy Irons ebben a részben csinált, az parádés volt. Nem tudom mi lesz, de nélküle egy rakás majomkakit fog csak érni a sorozat.

Vicsu 2012.09.13. 21:45:37

Amikor Sándor eltemeti Juant, hát az a szimbolika vmi fantasztikusan megható volt. egy apának, akármekkora faszkalap is lesz a gyerekéből, akkor is az ő kisfia marad.

Abszolút elégedett vagyok ezzel az évaddal, a finálé, szerintem nagyon jó volt, Jeremy Irons hatalmasat alakít, pontleszarom a történelmi hűséget, felőlem aztán meg is koronázhatják Sándort, nem történelemóra ez! :P

Jövőre várom vissza a hogyvoltot! :)

kéremszépen 2012.09.16. 14:55:05

Kiváló fantasy sorozat lenne egyébként, csak ehhez túl sokat történelmieskednek. :-)

Persze attól még megnézem majd a következő évadot is, de ez amolyan egyszer nézhető sorozat.
süti beállítások módosítása