Sforza bíboros és egy másik excellenciás vihorászva lépnek be a pápa dolgozószobájába, Sándor kíváncsian várja, hogy mégis mi az, ami ennyire felvidította őket. Nos, a hír az, hogy Károly király jobblétre szenderült. De nem is a halál ténye az, ami jókedvre derítette őket, hanem hogy beverte a fejét egy ajtófélfába, és gyakorlatilag lehetetlennek tűnt, hogy létezik nála alacsonyabb ajtónyílás, eddig. Sándor mostanában erős jellemfejlődésen ment keresztül, így jól lehordja alattvalóit, Károly több erélyt és erőt hordozott kis testében, mint Sforzáék ketten együttvéve, lehet térdelni és a francia uralkodó halhatatlan lelkéért imádkozni.
Juan szerencsésen hazaérkezett, mert már tolókocsiban tolják, gondolom, apjához készül, a lépcsőn sem boldogul segítség nélkül, úgyhogy ordítva követelőzik, sosem volt egy udvarias gyerek, na. Sántikálva, mankóra támaszkodva érkezik meg a papához, a dolgozószoba lassan úgy néz ki, mint egy könyvtár hurrikán után, mindenhol könyvek hevernek nagy kupacokban. Juan előadja, hogy mindenki mennyire küzdött Forlinál, de hátba támadták őket, aztán eltalálta egy nyílvessző, az emberek Istenért és a pápáért harcoltak a végsőkig, majd Juan elvesztette az eszméletét, mire magához tért, már nem volt mit tenni és az éjszaka leple alatt elmenekült. Mi persze tudjuk, hogy a történet több helyen sántít, nem volt ott eszméletvesztés, sem sötét, amikor Juan megpattant, reméljük, hamarosan a pápa is tudomást szerez erről. Most viszont még csak a Juantól kapott információk vannak a birtokában, ezek is eléggé elkeserítik, győzelmet vártak, fényeset. Juannak sem kell több, valakire muszáj rákennie a felelősséget, Cesare ott volt Firenzében, Machiavelli társaságában, akinek kémei is vannak szép számmal, biztos hallotta a híreket, szólhatott volna neki.
Cesare és Micheletto követik Don Hernandót egy sötét helyre, amiről kiderül, hogy Sforza bíboroshoz tartozik, itt tartják fogva Benito Sforzát. Cesare felismeri, nem érti, hogy kerülhetett Rómába, a spanyol tábornok erre felvilágosítja, mi történt Forlinál, és a Sforza fiú tudna mesélni, többek között arról, hogy Don Hernando mentette meg, aki csak férfiak ellen harcol, és hogy Juan milyen gyáván menekült. Micheletto vágyakozva nézi az ifjút, ezúttal gyilkolási szándéktól vezérelve, de nem tudja kiélni magát, mert szükség lesz még Benitóra. A két testvér összetalálkozik a folyosón, Juan a fogát csikorgatja, és kiguríttatja magát a jelenetből.
Cesare is meglátogatja apját, a téma természetesen a Forlinál elszenvedett vereség, Sándor számon kéri fiát, vajon tényleg tudott-e Ludovico Sforza várható támadásáról, és ha igen, miért nem értesítette Juant. Cesare azt feleli, valaki olyat kellene kérdezni, mi történt Forlinál, aki ott volt. Még egy kérdés foglalkoztatja a pápát, hogy bíboros fia hadvezérként vajon győzelmet aratott-e volna, mire Cesare csendesen azt válaszolja, hogy ő végig ott harcolt volna, Sándor veszi a lapot, meg akarja tudni az igazat. Gyorsan átveszik, mi volt még Savonarolával, eretnekséggel fogják vádolni következő lépésként, a pápa kiállítja a hivatalos iratot, Cesare mint Isten földi helytartója fog fellépni, a fiú láthatóan unja már ezt a huzavonát, de nincs mit tenni, mehet vissza Firenzébe. Sándor nagyon keres valamit egy könyvben, körülbelül olyan megszállottan, mint Törpapa a megfelelő varázsigét Hókuszpók soron következő gonoszsága ellen.
Az apjuktól kisétáló Cesarét megállítja Juan és kérdezősködni kezd, mit mondott neki Don Hernando, illetve bátyja mit mondott apjuknak. Cesare azt válaszolja neki, amit akkor szeretne Juan hallani, ha hülye is lenne, nemcsak gyáva, de ennél többet nem tud kicsikarni belőle, Cesare meg van annyira bölcs, hogy magában tartja az igazi véleményét, na és az igazat is. A pápa és a bíborosok még mindig böjtölnek, már csak két hét van vissza, az étel tiszta, a kóstoló letesztelte, nem történik semmi különös. Della Rovere és Silvio testvér a kamikáze fiú fölött tanakodnak, hogy igaz ugyan, hogy a pápát ki akarják nyírni, de ehhez a kóstolójától, Bernardino atyától is meg kell szabadulni, ő viszont a légynek sem ártott, mennyire etikus vagy tisztességes eljárás ez, de a szent cél érdekében most ez is megengedett. Antonello egyébként megúszta a legutóbbi mérgezést is, így mehet bevetésre. Juant szemlézi az orvos, túl jó hírei nincsenek, se a hímtagja, se a lába nem javul, úgy tűnik, legellenszenvesebb hősünknek kaszáltak. Az orvos vaksággal, tébollyal, halállal kecsegteti, szépek a kilátások, azt meg kell hagyni. Ja, és még a lábát is lehet, hogy le kell vágni. Egy megoldás létezik, az ópium, így legalább nem érzi a fájdalmat.
Sándor magából kikelve keresi fel Vanozzát, aki éppen unokájukat ringatja, hogy mi az, hogy még nincs eljegyzés, a Pallavicini fivérek már mióta itt tanyáznak, mindezt persze a pápa költségére, Lucrezia meg húzza az időt, mintha annyira ráérnének. Vanozzának sem fűlik már a foga a kerítéshez, temetést szívesebben rendezne, mert lánya nehéz eset, de megígéri exurának, hogy erélyesebb lesz az ügy előremenetelének érdekében. Emlegetett Lucrezia a rajzoló Raffaelo körül legyeskedik, és susog a fülébe, mint Mariann Robin Hoodnak a híres nyilazós jelenetben.
Sándor végre számon kéri Juant, Cesare is jelen van, és felemlegeti a most már mindenhol hallható sztorit, miszerint amikor Juan elfogta a fiát, Caterina Sforza kiállt a várfalra, nyakig felhúzta a szoknyáját és azt ordította Juannak, hogy még tíz fiút fog szülni, és emiatt mindenki a Borgiákon röhög. Juan azt a részét elismeri, hogy elfogta Benitót, de állítása szerint a csatában életét vesztette. Ezután megmutatja a sebét és hősnek állítja be magát, majd bátyjának esik, hogy miért nem küldte az infót, hogy hátba fogják támadni, erre egy ideillő passzus jut eszembe, a Valahol Európából: „könyörgöm, akasszuk fel!”. Cesarét sem kell félteni, a válasza végén még beszúrja a „még tíz fiú” rigmust, amitől Juan teljesen elveszti az eszét, az orvos jól mondta, hogy téboly várható, úgy fest, már meg is érkezett. Sándor nyugtatja kisebbik fiát és óva inti, hogy nevetségessé váljon.
Lucrezia tiszteletét teszi a Pallavicinieknek berendezett lakosztályban. Calvino fogadja és újságolja a lánynak, hogy hússal eteti a párducot, de Lucrezia igazából Raffaelot szerette volna látni, így képzelhetjük, hogy ez mennyire hidegen hagyja. Csalódottságát úgy palástolja, hogy illemtudóan visszavonul, hiszen nekik nem illik kísérők nélkül találkozni, egymás külsejére tett bókokkal búcsúznak. Della Rovere és Antonello a piacon sétálnak, egyben a pápai ételkóstolót is figyelik, aki maga vesz meg mindent a szentséges étkezésekhez. Don Hernando Cesare gondjaira bízza a fogoly Sforza fiút, elege van az olaszok színjátékából, haza akar menni Spanyolországba, mielőtt még a Tiberis kivetné valahol a holttestét. Antonello az ételkóstoló után érdeklődik, Silvio testvér elmondja, amit tud, hogy Bernandino atyát irgalmas embernek tartják, gyakran oszt ételt a szegényeknek. Mielőtt azonban Antonello sajnálni kezdené, Della Rovere levezet egy könnyű filozófiai gyakorlatot arról, hogy vajon a jó továbbra is jó marad-e, ha a gonosz szolgálatába áll.
Vanozza a lányát próbálja jobb belátásra bírni, különféle étkekkel, meg a nevével, a lényeg az, hogy menjen férjhez Calvinóhoz, de szeresse Raffaelót, mind a kettőt megkaphatja, egyébként meg egy idő után mindegyikre ráun és új szeretőt fog keresni, ismét csak köszönjük meg Vanozzának a mai tanítást. Az orvos bemutatja Juannak Mohamedet, aki elviszi a füstök házába, hogy átmenetileg megszabadulhasson kínjaitól. Benito arra riad fel, hogy nincs egyedül a cellájában, Micheletto ül ott és bámulja. Hamar kiderül, hogy ezúttal sem lesz kínzás vagy gyilkosság, viszont látni akarja valaki Benitót. Sándor a romok között szomorkodik, amikor megjelenik Benito, bemutatkozik a pápának, majd kissé teátrális körülmények között elmeséli neki, hogy mi történt valójában Forlinál.
Juan kora reggel támolyog haza, apja ébren várja. Sándor rövid diskurzus után, ahol kiderül számára, hogy fia hazudott és hazudik neki, Juan pocsék állapota miatt keresne valaki mást a seregek élére, de Juan inkább meghalna, mint hogy átadja valaki másnak a rangot. Apja érző ember, így inkább aludni küldi fiát, és megígéri neki, hogy nem fogja leváltani. Cesare és Micheletto készülődnek, mennek vissza Firenzébe, amikor megjelennek a Sforzák, a bíboros és Benito. Benito kezében olajág, amit a pápa küld Caterinának, ez kissé más jellegű üzenet, mint amivel legutóbb próbálkoztak. Cesare szívja kicsit a fogát, de felülteti maga mögé a fiút.
Lucrezia összefut Raffaelóval, aki ismét rajzolt valamit, nem lévén más dolga. A lány közben leejt egy darab papírt, és mindenféle ravasz célzással próbálja rávezetni ezt az ostoba szőke embert, hogy észrevegye, és végre felvegye, egy süket autista hamarabb felfogná a célzást, mint Raffaelo, akinek a szájába kell rágni mindent, na, sikerül. Remélem, tud olvasni. Itten most szex lesz, kérem szépen, titkos éjszakai találka következik, előjátéknak megbeszélik, hogy Lucrezia férjhez megy Calvinóhoz, hogy ott tartsa Raffaelót, aztán vetkőznek és egymáséi lesznek. A romantika után arcunkba kapjuk Antonellót, aki Bernandino atya nyomába szegődik. Eközben Cesare és Micheletto Benitót figyeli, aki lent a patak partján enyhíti szomját, Micheletto ölne, de hát nem lehet. Hölgyeim és uraim, tanúi lehetünk a világ legnevetségesebb lánykérésének, Calvino szónoklatát még meg is tapsolják, Lucrezia igent mond, a pápa repked a boldogságtól, egyedül Raffaelo vág savanyú képet, bocsássuk ezt meg neki, hiszen még csak most van túl egy forró éjszakán a Borgia lánnyal.
Cesare elengedi Benitót a Forli vártól egy köpésre, csak remélhetjük, hogy ez végre egy jó húzás lesz. Antonello meggyónja Della Roverének, hogy megölte Bernandinót, közben mutatják a gyilkosság képeit, Della Rovere szinte extázisban hallgatja végig a vallomást, már rég nem voltak ilyen közel ahhoz, hogy terveiket megvalósíthassák.
Facebook kommentek