Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Világvándor 1x07 - Kasmír

2012. augusztus 20. 14:00 - Szencsike

Egy rádiós műsorvezetővel kezdünk, bizonyos Tyler Timson-nal, műsorának meghívott vendége pedig Teddy. Izgalmas szópárbajnak lehetünk majd tanúi, mert Timson nem szívleli túlságosan Teddy-t. Szerinte régen a férfi az amerikai kapitalisták mintapolgára volt, most meg megmenti a világot, és csúnya harcokat szít maga körül a cselekedeteivel. Mi is történt Kasmírban, kedves Teddy? Egy esküvő után néhány terrorista majdnem kivégezte őt, így volt? Teddy szerint ez tévedés, puszta nézeteltérés a helyi lakosokkal. Sőt, a farkasoktól jobban félt, mint tőlük. Eközben megmutatják nekünk a helyi lakosokat, akik fegyverrel a kezükben üldözik Teddy-t egy lepusztult raktárhelyiségbe. Egyik oldalról a helyiek, a másik oldalon a farkasok zárják el Teddy útját. Főcím.

pic1.png

Teddy elmagyarázza a Timson-nak a részleteket. A cége vizet szállított volna a kasmíri határvonalon a lakosságnak. Ez a határvonal osztja ketté az országot, már több évtizede, egyik részében őrült indiaiakkal, a másikban pakisztániakkal, akik lehetséges, hogy nukleáris fegyverek birtokosai. Veszélyt jelenthetnek mindenkire, kontráz rá Timson. Teddy szerint a helyi lakosság életét pont ez a két ország keseríti meg. Timson felhozza, hogy valami nőcske miatt sikerült kirobbantani a nemzetközi balhét. De ez a nő nem csak egy nő a sok közül, ő különleges Teddy számára. Rhada Shivpuri Phil és az ő főiskolai barátnőjük volt, és ez a barátság máig megmaradt. Történetünk kezdetén ő az ázsiai Telekom igazgatója. Most épp sütit készít a kislányainak, közben videóchatel Phil-lel és Teddy-vel. Lefutják a szokásos „hogy van a család" köröket, majd rátérnek az üzletre. Rhada-nak van egy kiváló ajánlata barátai számára, amivel mindenki jól jár, beleértve az ő szülőföldjét, Kasmírt is. Phil erre elhúzza a száját, rázós ügynek tűnik. Rhada a vízben látja meg ezt a nagy lehetőséget.

pic2.png

Teddy Timson-nak magyarázza el a miértet. India és Pakisztán bizonyos részein iszonyatos szárazságok jellemzőek, de Kasmír  nagy mennyiségű vízkészletekkel rendelkezik, csak a szállítást kellene megoldani. Ehhez meg kellett győzni az illetékeseket. Így hát ő és Phil hat hónapja elutazott Indiába a barinőhöz, aki sok-sok fontos embert hívott meg egy kerti partival egybekötött tárgyalásra. Teddy dolga volt a figyelemfelkeltés: egy üres úszómedencét mutat meg a meghívottaknak. Ilyen állapotban semmi értelmes sincsen, csak akkor, ha feltöltjük vízzel, mint ahogy ezt a medencét is feltöltik a munkások. Az MR és a helyi vezető cég együttműködésében szabályozni fogják az Indus-folyó vizét, Pakisztán és India közösen fog együttdolgozni.  Teddy sétálni kezd a medence partján és elmagyarázza a részleteket. Amíg a vízszállító-csövek megépülnek, addig a két ország kinyitja a határait, és azon keresztül lesz a szállítás. A tömeg zúgolódik, hatalmas lépés lenne ez mindenkinek. Először csak egy határátkelőt nyitnának ki. Nagyot kell ugrani mindenkinek ezzel. Végszóképp Teddy, habár megígérte Phil-nek, hogy nem ugrik a medencébe Armani öltönyöstül, drága karórástól, beleveti magát a vízzel teli medencébe. Az eredmény: mindkét fél aláírta a megállapodást. Igaz volt egy-két buktató.

pic3.png

Buktató? Buktatónak nevezi Teddy a katasztrofális sajtótájékoztatót? hitetlenkedik Timson folyamatosan. Teddy megpróbálja neki elmagyarázni, hogyha béke van, az mindkét fél számára jó, mert munkahelyeket teremt, bevétele lesz az államnak. A sajtótájékoztatóra megérkezvén Teddy flörtölni kezd egy lánnyal, Reema Kirmani-val, aki a rendezvény egyik szervezője: ő felel a vendégek akkreditációjáért. De mivel Teddy Rist, a milliárdos playboy miatt a lány nem figyelt oda a munkájára, néhány szélsőséges bejutott a terembe, gúnyolódik Timson. Önteltséggel vádolja Teddy-t, saját magán kívül másokra nem is figyel. A tájékoztatón Rhada kezd. Kiemeli, hogy mennyire örül, hogy itt van férje és gyermekei, milyen jó lesz a szülőföldjének, Kasmírnak ezzel az üzlettel. Teddy folytatja, aki ismerteti a terv részleteit, hogyan zajlanának le a fejlesztések az eddig elzárt ország területén. Eközben valahol egy fiatal srác dühösen figyeli a tévében a sajtótájékoztatót, köp egyet, mikor Teddy az együttműködésről, a határmegnyitásról beszél. Rhada átveszi tőle a szót, és egy fegyvermentes időszakot jelent be. New York-ban Olivia a neten keresztül nézi a konferenciát, de egyszer csak megszakad a közvetítés. Timson szerint hála Teddy felelőtlenségének egy merénylő operatőrnek kiadva magát bejutott, és megpróbált egy bombát felrobbantani. Viszont a helyiek még idejében észrevették a robbantót és senkinek sem esett semmi baja.

pic4.png

Timson úgy véli, hogy a kis hölgyike talán összejátszott a merénylővel. Ez egy bődületes baromság, mondja Teddy, mert a lány Rhada legjobb embere, sosem tenne ilyet. Teddy és ő egy étteremben megbeszélik az eseményeket. A lány szintén kasmíri, ő is a békét reméli ettől az együttműködéstől. Muszlim nagyapja az indiai ellenőrzésű területen él. Reema az édesapját egy pakisztáni-indiai tűzharcban vesztette el, nagyapja küldte el őt onnan, hogy megvédje a folyamatos villongásoktól. A papa már öreg, de reméli, hogy megérheti a határnyitást. A közeli asztalnál hangos szóváltás zajlik le az indiai, pakisztáni felek  és Rhada között, valószínű arról, hogy a határok zárva maradnak. Szerencsére Rhada jó hírekkel szolgál Phil-nek és Teddy-nek. A felek készek tárgyalni, és reméli, hogy barátai is folytatják tovább a közös tervet. Phil inkább nem vállalna ekkora kockázatot sem pénzügyekben, sem emberéletekben. Rhada férje Phil-t támogatja, gondoljon a gyerekekre. A végső szó Teddy-é lesz. Irány Kasmír! Rhada megtart egy rögtönzött sajtótájékoztatót, ahol kiáll terve mellett, és folytatja a megkezdett utat.

pic5.png

A műsorban Timson a hallgatókat is bevonja a beszélgetésbe. Egy hölgy rákérdez, hogy miért ment Kasmírba, ami még veszélyesebb, mint a másik két ország együtt. A válasz a Rhada-nak tett ígéret volt. Míg ő Kasmírba utazott, addig Phil Islamabadba, Pakisztán fővárosába ment és ott sikerült meggyőzni a vezetőket, hogy nyissák meg a határokat. Közben Rhada Új-Delhiben ücsörgött a hivatalban, nem foglalkoztak vele. Teddy, Dax és Reema kíséretében Kasmírban az indiai haderők parancsnokával tárgyal. A parancsnok is kasmíri, ő is nagyon szeretné a határnyitást, a békét, de az indiai kormány a főnöke, tőlük kapja a parancsot. Ez mind rendben van, de a kormány még vár, jobb lenne, ha ő tenné meg az első lépést, javasolja Teddy. Még csak az út elején járnak, nem kell sietni, de a kezdő lépéseket valakinek meg kell tenni. A parancsnok megvárja a kormány utasításait, mondja végszóként, majd távozik. Teddy úgy véli, hogy megnyerték őt is. Timson szerint Teddy nem látta jól a helyiek helyzetét, csak ment a maga feje útján. Teddy megpróbálja elmagyarázni a műsorvezetőnek, hogyha kettéosztják Kaliforniát, akkor Los Angeles Mexikóé, San Fransisco Kanadáé lenne, a helyiek nem hívhatnák magukat amerikainak. Timson szerint ez nem igaz, mert továbbra is amerikaiak maradnának. Teddy viszont a kormány engedélye nélkül cselekedett és meg akarta nyitni a határokat. Várakozás a határnál, még semmi hír nem jött Új-Delhiből, Rhada még nem járt sikerrel. Reema elhozta nagyapját, hadd lássa ő is ezt a fontos pillanatot. Hamarosan jó hírek érkeznek: az indiai kormány engedélyt adott a határnyitásra. Phil és Teddy nagyon örül, a parancsnok alig hiszi el, ami történik, felnyitják a kapukat, így elindulhat az első teherautó-konvoj. A pakisztáni oldalt is nyitják, indulnak az első kocsik ott is. Ám ekkor szinte mindenki, aki rendelkezik telefonnal, megcsörren a masinája, és értesül a gondokról. Le kell azonnal állítani az egészet, mert terrorista robbantások történtek Új-Delhiben. Reema is rossz híreket kap: a kormányépületben fegyveresek lövöldözésbe kezdtek, Rhada meghalt.

pic6.png

Timson a stúdióban Teddy-re hárítja a felelősséget Rhada és más ártatlanok meggyilkolásában. Ha maradt volna a fenekén Amerikában, senki nem hal meg. Teddy-nek már tele a töke ezzel a hapsival, semmivel nem tudja meggyőzni. Ő segíteni akart a helyieken, nem indulatokat szítani. Rhada azt tette, amiben hitt, vállalta a következményeket. Rhada még halála után is ugyanaz a határozott nő volt, mint életében: pontos utasításokat hagyott hátra a temetésére vonatkozóan. A hagyományok szerint megtartott temetésen nem lehettek volna ott a leányai, sem pedig a nő muszlim, keresztény vagy zsidó barátai, de most nem a hagyományokat kell követni.  Mialatt Rhada elsőszülött leánya meggyújtja a halotti máglyát, Teddy teljesen összetört jó barátja elvesztése miatt. Phil-t is nagyon megviselte a nő halála, komoran üldögélnek a kocsiban a temetésről hazafelé tartva. Phil már hazavágyik, de Teddy maradni akar, befejezni azt, amit Rhada-val elkezdtek. Rendben, de biztos nem mostanában lesz befejezve, mondja szomorúan Phil. Teddy ideges lesz, hiszen csak annyit kéne tenni, hogy a vizet egyik helyről kellene átvinni a másikba, mit kell ezen annyit agyalni. A kocsi megáll, tehenek vannak az úton, Dax javasolja nekik, hogy szálljanak ki, amíg a tehenek arrébb sétálnak, legalább lehiggadnak. Teddy és Phil kiszáll, dühösen csapják be maguk után a kocsiajtót. Phil ismerteti a helyzetet Teddy-vel: atomháború van készülőben, a két ország meg akarja támadni egymást, ezzel kéne törődni, nem a vízzel. Phil biztos fél, megfutamodik a feladat elől. Egyáltalán nem erről van szó, de Phil kimondja a végszót: Neki van egy gyereke. Na ez beteszi Teddy fejében a kaput, nem mond semmit, inkább tesz pár dühös lépést, hogy lehiggadjon. A tehenek elmentek, a fiúk visszaszállnak a kocsiba, Phil kér bocsánatot először, majd Teddy is megteszi. Sőt, Phil-nek tényleg haza kellene mennie, majd ő itt marad és tesz valamit, bármit.

pic7.png

Teddy csak segíteni akar a helyieknek, magyarázza Timson-nak, de a riporter elég negatívan áll Teddy segítségéhez, vakmerőnek, egoistának nevezi a férfit. Teddy próbálja megértetni vele, hogyha Kasmír és az ehhez hasonló helyen béke van, akkor az Amerikának is jó. Közben láthatjuk, ahogy Teddy visszatér Kasmírba, és a hegyoldalon a köpködős srác társaival együtt figyeli az érkező Teddy kocsiját. Teddy-ék a pihenőben várakoznak Reema-val és nagyapjával. A papa figyelmezteti őt, hogy nem olyan egyszerű a terv megvalósítása, mint ahogy gondolja. De Teddy szájából még ez is egyszerűen hangzik, beszélni kell a határ menti városka tanácsával, akiket meggyőzhet. Közben folyamatosan mennek el mellettük a hadsereg autói, mert a kormány a határ mellé vezényli ki őket, magyarázza Reema. A papa a családjáról kezd beszélni, kereskedők voltak sok generációig visszamenőleg, de a határvonal megváltoztatta az életüket. Teddy-t is a családjáról kérdezgeti, ez már érzékeny téma a férfinak, így inkább tovább indulnak, elég a várakozásból. A faluba megérkezvén a papa bemutatja Teddy-t egy volt osztálytársának, akinek a gyermeke aznap házasodik, és mindenki jelen lesz az esküvőn, Teddy-t is meghívták rá. Nagy szerencse az ügy szempontjából. Teddy az utcán sétálva még odaint a köpködős srácnak és haverjainak.

pic8.png

Az esküvőn a papa magyarázza Teddy-nek az eseményeket, miként zajlik náluk a jeles alkalom. A szertartás alatt Reema-val is beszélget, és elmeséli a lánynak, hogy volt feleségével Las Vegas-ban házasodtak össze. Szép is a szerelem. Az ünnepségen már a vének tanácsa is összeül, ahol a papa Nund Rishi-ről, a híres filozófusról mesél, aki szintén kasmíri volt. Teddy elég fogékony a filozófiai  dolgokra, így ennek a szellemében kérdezi meg a tanácsot, belemennének-e, hogy a falujuk vízkészletéből adjanak a határ túloldalán élőknek, ezzel is bizonyítékot adva a területi egységről a kormányoknak. A véneknek ez elég nehéz döntés, mert eddig semmi jó nem származott abból, ha Kasmíron segíteni próbáltak. Az öregek felállnak, ezzel vége a megbeszélésnek. Timson szerint nem akarnak a helyiek békét, a gyűlöletből táplálkoznak. Teddy szerint meg pont az ellenkezője, békét akarnak ők, csak a körülmények nehézsége miatt akadályokba ütköznek. Teddy-nél vége lett az esküvői ünnepségnek, kissé már kapatosan indul vissza a szállására, de jön Reema. Beszélgetnek,  a lány mekkora erőt kapott Rhada halálából, maradni akar és segíteni a népén. Még figyelmezteti Teddy-t, hogy ne kószáljon el hazafelé. Timson úgy véli, hogy itt volt a pont mikor Teddy Rist eltűnt. Nem egészen, mert köpködős srác még leszólítja Teddy-t az utcán, és meginvitálja őt egy-két pohár italra, a haverjaihoz a helyi night club-ba. Ez a klub lényegében egy fészer, ahol rádióból szól egy helyi repper muzsikája, a srácok nagyon lelkesek, tukmálják Teddy-re bitang erős innivalójukat, Teddy két korty között kérdezgeti köpködőst, hogy hol lakik ilyesmik. A srác Islamabad-ban él az apjánál, aki nemrég szabadult a börtönből, aki katona volt. Vagyis inkább merénylő, de a srác nagyon büszke rá, Teddy rosszat sejt. Che Guevara-ról kezd mesélni nekik, a felkelés alapeszköze a készpénz. Teddy a nála lévő összes pénzt nyomban el is hajítja, a srácok rögtön kapnak is a lóvé után, Teddy elmenekül, srácok fegyverrel a kezükben utána mennek. Be az erdőbe, menekülés közben sikerül eltalálniuk Teddy mobilját, már segítséget sem tud hívni. Eljut a lepukkant raktárig, ahol a farkasokkal találja szemben magát, de még ezt is sikerül megúsznia, úgy hogy elrejtőzik, viszont a srác már nem ilyen szerencsés, mert a farkasok őt veszik üldözőbe.

pic9.png

Másnap reggel Phil bejelenti a sajtónak, hogy Teddy Rist eltűnt, nagy erőkkel keresik. Otthon New York-ban Gerard tájékoztatja A.J.-t és Oliviát, hogy megvan a telefon és egy golyó volt benne.  A kasmíri faluban teljes erőbedobással zajlik Teddy kutatása, az egységek hamar találnak egy hullát, aki a srác. Utolérték őt a farkasok. Olivia biztos benne, hogy Teddy nem halt meg. Ezt érezné. Timson újabb telefonálót kapcsol be az adásba, aki rákérdez, hogy elég drága mentőakció volt ez, tényleg  megér Teddy ennyi pénzt? Timson is kíváncsi a válaszra, mire Teddy azt feleli, hogy nem, de abban, hogy megmenekült nagy szerepe volt szerencsének. Az éjszakát a kis rejtekhelyén töltötte a raktárban, egy elhagyatottan álló fáskamrában. Mikor visszasétált a faluba új tervet talált ki a víz-ügyben. Phil és ő  ismét tárgyalnak a parancsnokkal, aki csak rossz hírekkel tud szolgálni: a határvonal teljes szakasza le van zárva. Teddy az ellenállásra buzdítja őt, hiszen akkor örök időkre lezárt terület marad Kasmír. Sokan lennének, akik besegítenének, igaz a létszám csak lassan bővülne, de jönnének segítők, nem kell félni. Teddy Nund Rishi-t olvas a katonának, akit megérintenek a filozófus szavai. Teddy csak egy teherautót kér, meg kell próbálni mindent. A katona aggódik, hogy kirúgják és ezzel elveszítené az állása mellett a családja megbecsülését is. Teddy úgy véli, hogy nem veszítené el, sőt inkább csak erősödne a kapcsolat közöttük. A katona belemegy az egyezségbe.

pic10_1.png

Mialatt a teherautót töltik meg vízzel, Dax tart egy fejmosást Teddy-nek, nem kéne többet egyedül kószálnia, hiszen ezzel az ő hírnevét is elrontja. A határnál nagy az izgalom, mindenki kíváncsi mi sül ki ebből az akcióból. A pakisztáni oldalon is figyelik az eseményeket, Reema és a nagyapja meghatottan üdvözlik a teherautóval érkező Teddy-t és Dax-et. Teddy vált pár szót a parancsnokkal, senki sem tudja, mi lesz ennek az akciónak a vége, de induljon a menet. A papa is jönni akar, már nagyon régóta várt erre a percre, de ha a papa megy akkor Reema is megy. Vita nincsen, a kis csapat elindul a Pakisztáni határ felé. A pakisztániak vörös zászlóval figyelmezetik őket, hogy álljanak meg vagy lőnek, magyarázza Reema, mire a kocsi megáll. A papa és az unoka  kiszáll, odamennek tárgyalni a pakisztániakhoz. Ugyanazokat a feltételeket kínálják nekik is, mint az indiaiaknak. Az egyezkedés elég sokáig tartott, de sikerült meggyőzni a másik felet is. Indulás, nehogy meggondolják magukat. Teljes siker! Az emberek megrohamozták a kamiont a vízért, mindenki boldog, így ha részlegesen is, de meg van oldva egy kényes kérdés. Kivéve Timsont, aki felhozza, hogy Amerikában is vannak szárazságok, miért nem azt oldja meg először a híres Teddy Rist. Teddy a kasmíri tapasztalatokból kiindulva a hazájában is alkalmazta azt a technikát, ami Kasmírban működött. Könnyebb lenne magasról letojni a világ többi részt és boldogulni egyedül, de ha tanulunk másoktól és  alkalmazzuk, akkor a gyerekeink életét könnyítjük meg ezzel. Timson KO-val kiütve. Indiában, Rhada-éknál Phil és Rhada férje egy pohár vízzel koccint a nő fényképe előtt, míg Teddy boldogan focizik kint a hráom kislánnyal. Megvalósult mindaz, amit Rhada elképzelt. Vége.

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása