Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Így jártam anyátokkal 1x01 - Pilot

2012. augusztus 07. 11:00 - sawyer_15

Az előző heti kóstoló után folytatjuk, ezúttal hagyományosan, a hogyvoltozás misszionárius pózában: az első résszel, az elejéről. Vagyunk vagy hét évnyi késésben a hogyvolttal, cserébe nem ígérhetek mást, csak verítékes erőfeszítések között kiizzadt ingadozó színvonalat, rendszertelen megjelenést, esetleg újabb késést. Végülis a történelemben egyszer már bejött hasonlóan csábító ajánlat, mondjuk egy nálam sokkal faszább fickónak, ráadásul ő komolyabb műfajban utazott, nekem meg még csak a vér ígérgetése sem adatik meg ennek a sorozatnak a kapcsán. Mondjuk legalább süti csajok lesznek a múltkori rész alapján, lehet értékelni. Na, kezdjünk. 2030-ban járunk, egy kiscsajjal és egy kiscsávóval nyitunk, egy kanapén ülve nagyon figyelnek. Most, még az elején szólok, hogy nem tudom, hogy a nemakarommegtippelnihányéves kiscsaj milyen minőségben jelenik meg a sorozatban, de ha Tedhez köze lesz és emiatt értékelnem kell (ezt megfogadtam), nagyon kényelmetlenül fogom érezni magamat. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne tenném meg. Az élet egyik nagy tanulsága, hogy csajokat pontozni még kényelmetlen érzésekkel teli lélekkel, sőt, a legmostohább körülmények közepette is lehet és érdemes.

1x01_1_Kids.png

Ja, az aktuális rész. Megnyugodtam, Ted lányáról van szó, az lesz a keret, hogy apu elmeséli a tinédzser gyerkőcöknek (továbbiakban Kids), hogyan ismerkedett meg anyuval sok évvel ezelőtt. Mondjuk az, hogy a fia ezt büntetésként értékeli, szigorúan véve számunkra sem jelentene túl sok jót apu szórakoztatás gyanánt használt retorikai képességeiről. Szerencsére már tudjuk, hogy jó pár évad után sem kaszálták el a sorozatot, szóval bizalmat szavazunk Ted szavainak: Kids, higgyetek nekem, hasznos lesz ez még nektek valamikor. Kids erre olyan fejet vágnak, mint anno én, amikor ugyanezen kísérőszöveg mellett 11 éves koromban a kért legokészlet helyett megkaptam Dosztojevszkij összest karácsonyra. (Ezúton üzenem a nénikémnek, hogy kösz az olvasnivalót, de ’88-ban még szívesebben építettem volna űrhajót!) Apu 2005-ben kezdi a történetet, indításképpen kapunk egy fényképes enumerációt, csak a főszereplőink bemutatásánál Homérosszal szemben az amerikai forgatókönyvíróknál nagyobb hangsúlyt kapnak a piásüvegek és a random szőke csajok, mint a hősi ősök, a fegyverzet és az állandó eposzi jelzők. Ez így is van rendjén, azt gondolom.    

1x01_2_randomgirls.png

Ted-apu 2005-ben 27 éves és a kezdő építészekről kialakult képhez méltóan csajozással és bulizással tölti víg mindennapjait New Yorkban, főiskolás haverjával, Marshallal együtt. Egészen addig, amíg utóbbi el nem rontja ezt az idilli állapotot azzal, hogy meg akarja kérni a barátnője kezét. (Velem együtt biztosan sok nézőből szakad most ki halk, bánatos szisszennés, amint fájó sebhelyként sajog fel a baráti társaság első ledőlő bástyájának emléke…)  Ez, ha nem is sokkal, de azért valamivel mégiscsak nagyobb sokk Ted számára, mint elsőrandin beülni a Visszafordíthatatlan című francia filmre. Már lányként, ahogy hallottam, mert fiúként király a film akár elsőrandin is. Így, míg Marshall élete nagy lépésére készül, Ted zavarában – surprise, surprise – elmegy inni, méghozzá Barney haverjával, aki öltönyfetisizmusa mellett éppen most kattan rá a libanoni csajokra, a régi kedvenc ázsiai lányok helyett. Csak halkan írom, mert késő van és alszanak mellettem, hogy Libanon is Ázsiában van, a tengerentúlról meg még inkább. Ted nyavalygására, miszerint mi lesz most, hogy Marshall, Lily és ő három helyett 2+1 lesz, Barney felidézi, hogy mivel kezdte Tedet tanítani az életre, amikor megismerkedtek pár évvel ezelőtt: Ted, 30 éves korodig a házasságnak még csak a gondolata se jusson az eszedbe! Csak egyetérteni lehet vele, újabb pont Barney-nak. És persze, hordjál öltönyt! Ennek a tanácsnak a hitelességét némileg csökkenti, hogy olyan ing-nyakkendő kombinációban hangzik el, amihez hasonlót utoljára talán az Ablak műsor ’89-es adásaiban láttam.  

1x01_3_Barney.png

Ted nem a legjobb tanítvány, öltönynek azóta sincs híre-hamva sehol, és nem tud leszakadni a „meg kell találnom életem párját” témáról… 27 évesen… piha… Barney is inkább elmenekül, de előtte kimenti az „Ismered Tedet?” játékkal haverját és bemutatja egy random csajnak, aki tökrandom módon libanoni. Barney szerintem mindjárt szétszaggatja az öltönyét. Persze Ted a random libanoni #1 csajnál is a képzeletbeli esküvőjéről hadovál, bár legalább enyhítő, de nem mentő körülményként leitatja, mielőtt a férfiak egyik fontos kérdésével belefut az első elcseszett randipróbálkozásba. Volna kedved? Bocs, a csapossal járok. Hiába, na, sokszor éreztem, hogy életem legalább egy kis részét a pult másik oldalán kellett volna töltenem. Na, nem akkor, amikor a tökrészeg önmagamat kellett volna kiszolgálni.

1x01_4_Haveyoumet.png

Eközben a közös albiba Marshallhoz hazaérkezik a barátnője, Lily, az egyik legígéretesebb belépővel, már ami a sorozatokat illeti. Festékes kéznyom a mellén, átkozott vásott kölkök az oviban. Szerintem meg csak didiizmusnak értették a dadaizmust, előbbinek több értelme is van speciel. Majd megfelelő mértékű stresszelést és némi szerencsétlenkedést követően Marshalltól elhangzik a másik fontos kérdés. Hozzám? Hozzád, persze! Jöhet az eljegyzési szex, a konyhapadlón. (Ezt a tevékenységet állítólag hollandul a „nőken inde kőken” mondattal fejezik ki, eddig jutottam a nyelvben, mert a „Bocsánat, merre találom a postát?” fordítása már nem hangzott ilyen dallamosan és izgalmasan.) És persze a korhatár-besorolás követelményeinek megfelelően ez egyetlen ruhadarab levétele nélkül történik. Marshall a biztonság kedvéért egy üveg pezsgőt is eldurrant, fejbe is találja Lilyt a dugóval, nehogy már teljesen jó napja legyen a csajának, még követelőzni fog később.     

1x01_5_Lily.png

A bárban Ted a „Kész vagyok állapodni, vagy mégsem” gondolatkörbe kezd begolyózni végleg, amikor mindannyiunk szerencséjére meglátja Őt. A nagyot. Az igazi nemrandomot. Filmes zenei aláfestés, barna haj, szép arc, remek alak, túl sok jó ez, Ted rögtön kezdi túlkombinálni, Barney viszont gyorsan lép: „Ismered Tedet?” Na, innen már megy a dolog. Barnaszépremek csaj riporter, vagy valami ilyesmi, kis színes hírekről tudósít a helyi Bors tévés változatában, és alakul a kémia kettejük között. Így le is dealelnek egy randit másnapra, mielőtt nemrandomlány pofánönti Tedet a piájával. Persze, csak a szimpátia jeleként, és a látszat kedvéért, mivel nemrandomlány társaságának egyikét épp most dobta ki a pasija, így szolidarítani kell férfiutálatban a halálra vált arcú lánykollektívával, hisz ők a legjobb barátnői. Akiket feltételezem, soha többet nem látunk majd a sorozatban.  

1x01_6_Girls.png

Hála Marshall bénázásának, egy kissé perverz taxisofőrnek és annak a furcsa gondolatnak, hogy a szemkötő (vagy hogy hívják) vicces jelenetekre ad lehetőséget, Lily kap egyet a bal szemére, és már ebben hallgathatja végig másnap Marshallal együtt a randiról hazatérő Ted beszámolóját. A randi tökéletes volt, az étteremben kék vadászkürt lóg a falon, a barnaszépremek lány élvezi, ha ezzel kapcsolatban Ted törp-péniszeket emleget, emellett szereti a kutyákat, a whiskey-t és tud idézni a Szellemirtókból, mi kell még? Hát, Ted, ha ezek a legfontosabb kritériumok, ezt fiúk gyakrabban teljesítik. Ja, még egy szempont, a legfontosabb, az oliva-elmélet is stimmel. Kettőtök közül csak az egyik szeresse az olivát, a másik utálja, mert így jól kiegészíthetitek egymást. És persze, mert akkor az egyik fel tudja hívni magához a másikat az évek óta ott porosodó oliva elfogyasztása ürügyén. Mondjuk szerintem ez működik kávéval, mentolos cigivel, sárgadinnyével, sőt, még „nem tudom, hogyan kell torrentezni”-vel és székelykáposztával is, szóval az oliva-elmélet akár mindegy-elméletnek is nevezhetnénk…

1x01_7_Bluehorn.png 

Nade, mi ez a korai hazaérkezés, ha megvan a jövőbeli Mrs. Mosby? Hát, nemrandomcsaj számára a hazakísérés végén, éppen mikor a törp-péniszre hajazó kék kürt iránti igényét taglalja az ajtóban, az utolsó pillanatban jön a remek kiugrási lehetőség, hogy tudósítson egy öngyilkosjelölt hídmászóról. Ez legalább két embernek rossz hír, és Ted köztük van. Úgyhogy viszlát, nincs csók, nincs oliva, nincs csoki. Persze otthon mindenki ezzel szívatja Tedet. Miért nem csókoltad meg, jelre vártál? Milyenre? En Garde? Ready-Steady-Go? Morzézza le neked fénykürttel? Nincs is jel, ráfókuszálsz, stabilan tartod két kézzel az arcát és megcsókolod. Ezt bizonyítandó Barney még Marshallt is lekapja. Hát, ez rossz kezdés, de innen megfordítom, gondolja Ted, mint egyszeri maláj kardvívó az első öt kapott tus után. Amikor meglátja barnaszépremek csajt a Metro News One csatornán szélgéptől lengedező hajjal a hírekben (mellesleg nem ugrott Ted randijának tönkretevője), főleg úgy érzi, hogy neki viszont ugrania kell azonnal, nem pedig tervezgetni. Dugovics Titusz se mondhatta volna szebben, bár az ő hőstettéből poénszegény sitcomot lehetne csak fabrikálni.

1x01_8_Barney_Marshall.png

A csapat elindul támogatni Tedet a szerelmi bázisugrásban, viszont Barney csatlakozásának van egy feltétele. Így Ted öltönyt vesz, Lily marad eye-patch-ben. Barney, tudsz te ennél jobbat is! Ted útközben még ellopja a kék vadászkürtöt, virág helyett megteszi ez is, majd érkezéskor felcsöngeti a kutyákat. Basszus, de hülye ötlet volt, gondolja, mint Belmondo, amikor a Bolond  Pierrot-ban dinamitot kötözött a fejére. De az öltöny, a kék vadászkürt és a többiek támogató cseszegetése erőt ad, így magabiztossága az „Én csak ööööö” frappáns nyitómondatban tör felszínre, mindenesetre sikeresen bejelentkezik az üveg olivára.

1x01_9_Horn.png

Amíg Ted a bogyókért küzd, lent megtudjuk, hogy Ranjit, a taxisofőr, bangladeshi, a felesége képe alapján azonban ez az ország nem fog felkerülni a Barney-féle Ázsia térképre és megdől az olivabogyó-elmélet is. Marshall csak a szűzessége elvesztése érdekében vállalta fel vagy 10 éve, hogy átadja a oliváit Lily-nek. Hmmm, hallottam néhány lényegesen kedvezőtlenebb forgatókönyvet is ezen nemes cél elérése kapcsán, ezzel a hozam/áldozatvállalás kombinációval elég jól áll Marshall. Közben fent minden a legnagyobb rendben alakul, a fiatalok még hisznek az oliva-elméletben, néhány visszafogott bók, kezd kialakulni a Laokoón-csoport kétszemélyes romantikus változata, egészen addig, amíg Ted következő mondatával lapot nem húz a húszra. „Azt hiszem, szerelmes vagyok beléd.” Mit mondtál, mi van?!?! Hirtelen annyi „What?!”-ot kap erre, hogy az egy részre jutó Whatok száma veri a Lostot, pedig ugye.

1x01_10_What.jpg

Ted szerelmi vallomása cunamiként söpör végig a randin, még a martini, az olivabogyók, és az asztalra kirakott nászútkatalógus (hogy kerül az oda?) sem csillapítja a pusztítást, amit ezzel az egy mondattal véghezvitt. Csak a csend maradt és a romok. Riportercsaj arcán félelem, kétségbeesés és értetlenség viaskodik. És ezt így hogy? Kérdezné, ha magyar politikusi felmenőkkel rendelkező médiamunkás lenne, így azonban alapvetően helyesen összerakott mondatokkal beszélik meg, hogy Tednek most haza kéne mennie inkább.

1x01_11_Ruins.png

Búcsúzáskor Tedből még előtör egy nagymonológ. Tudod, miért ne lehetne első randin szerelmet vallani? (Lehet, Ted, lehet, ha lehet kongó művészmozikban elborult francia filmeket nézni, akkor ezt is lehet.) Én ebben vagyok jó, a szerelmet vallásban, meg abban, hogy párkapcsolatban éljek, meg majd abban, hogy férj legyek és apa, meg a csókokban, meg a kézfogásban. Szép mentés, a munkások szüneteltetik is a kapcsolat temetését, Ted visszajön a sírból. Hosszú, érzéki kézfogással ér véget a találkozás, éééés ismét nincs csók. Pedig bizony ez a hosszú kézfogás volt A JEL, THE SIGNAL, konstatálja később mindenki a bárban, még Ranjit meg a csapos is is. Ted megint elszúrta (2/2), mert amint azt évekkel később megtudta a lánytól, ekkor már valóban megcsókolhatta volna. De hát ekkor még nem értette a lényeget, és túl közelről nézte a kirakóst…  

1x01_12_handshake.png

Narrátor-Ted szövege közben a végén még visszaugrunk 2030-ba. Kids, ez volt az igaz története annak, hogyan ismertem meg… …Robin nénikéteket. Kids lehidal, Robin nénikét? Ne már, azt hittük, anyuról mesélsz. Hát, majd jön az is, de hosszú történet lesz ez, úgyhogy mára ne tervezzetek korai alvást. Úgy érzem, sok csajozást és piázást fogunk még itt látni, király.

A lányok értékelése nálam:

Random libanoni #1: 7/10

Robin: 9/10

Ha jól értettem, akkor a rész tanulsága a következő. A lányok nem szeretik, ha egy ideális flörtölős, összejövős randi közepén váratlanul kitör belőled a szerelmet vallani vágyó modern lovag. Tedd a dolgod, kavarjatok, gyűjtsd be a pontokat, és legfeljebb utána vágd haza a még el sem kezdődött kapcsolatot egy „Szerelmes vagyok beléd” vallomással.

8 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zitoka 2012.08.07. 14:27:57

Szia sawyer! Tök jó kis hogyvolt, de ha elfogadsz egy kritikát: túl sokat foglalkozol,példálózol magaddal.Te így, Te úgy, amikor Te jártál így,a sorozatról eszedbe jutó poénok dobálása, pedig van elég poén a sorozatban is ...túl sok a kitekintés ,néhol hosszan, így az olvasó kiesik a cselekményéből, és már itt is hagyja a hogyvoltot. Mivel ez a pilot, még nem késő egy kicsit átgondolnod az észrevételeimet. Aztán vagy beszólsz és elküldesz a sunyiba, vagy titkon egy kicsit megfogadod a tanácsomat, de azért elküldesz a sunyiba. :) Bocs, hello!

jog-ász 2012.08.07. 15:56:29

hol kezdték előlről?megy valahol elejétől?

sawyer_15 2012.08.07. 17:09:27

@zitoka: Vagy kicsit megfogadom és nem küldelek el sehova. Normálisan megfogalmazott kritikára figyelek.
Mindenesetre kitekintések lesznek továbbra is, mert sok asszociációm van, és amúgy sem akartam semmiképpen csak úgy "simán" történetet mesélni, de majd kicsit erősebb szűrőt teszek fel. Kösz egyébként.

@jog-ász: Nem tudom, de a Cool-on eléggé összevissza megy, múltkor második évados részbe futottam bele.

mirage1 2012.08.07. 22:53:24

Szia sawyer! szerintem pont jó így a hv-d, ahogy van, nekem nagyon tetszik, remélem bírod erővel a összes részt! :-)

refakcia 2012.08.08. 08:20:01

Szia! Nagyon jó lett a hv. A "libanoni nem ázsiai" kérdéssel kapcsolatban szerintem az lehet a helyzet, hogy Barney nem a földrajzi, hanem a "rasszista" értelemben vett ázsiai lányokat kedvelte korábban, a libanoniak viszont a kaukázusi típusba tartoznak.

Csont Lady 2012.08.11. 11:55:53

Szerintem is nagyon jó lett a hv!
Gratula!
Ja, én még arra a "Barney lesmárolja Marshalt" jelenethez, azt hozzá tenném hogy a Barneyt alakító színész meleg.
(na persze ez annak új aki még nem tudta)

fofofo 2012.08.13. 18:10:01

jó a hv, én is random nézem, jó lesz mellette olvasgatni az elejétől. szóval részemről várom a folytatást!

scottish 2012.08.27. 16:09:59

Végre!!! Lehet én vagyok az egyetlen, de próbálom a CC-n leadott részek alapján kitalálni a sztorit, esélyem sincs. Pláne, hogy random ismételgetnek vagy 12 részt, aztán annyi.

Köszi, hogy írod!
süti beállítások módosítása