Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Bűnös Miami 1x04 - Atonement

2012. június 27. 08:40 - sixx

Az előző rész végén látott holttest Mike Strauss volt, a szakszervezetis ügyvéd, aki keménykedett, és megszívta. A temetés az ilyen eseményeknek megfelelően szomorúan kezdődik, a gyászolók ülnek a padsorokban és igyekeznek komor arcot vágni, Ike különösen, hiszen tudja, hogy ebben az ügyben ő is sáros. Aztán minden szarni megy, de hirtelen, megjönnek a rendőrök az ügyészséggel megtámogatva, visszük Mike-ot, mondják, s lőn, aztakurva, ilyet tán még Pintér Sanyi bácsi sem merne bevállalni, mármint zsinagógából holttestet einstandolni. Sírás, felállás, mellveregetés, keménykedés, mindhiába, a rendőrök viszik Miskát, mert boncolni kell, gyilkosaág gyanúja végett. Ike, csinálj valamit, mondja az özvegy, fogok is, mondja Ike, csak először a homlokomat ráncolom egy kicsit.

Screen Shot 2012-06-27 at 5.38.02 AM.png

Ike az ügyvédjével beszélget a hotelben a következő jelenetben, ne a diót törjed bazdmeg, hanem a fejedet, üvölt a nasizó faszira, a holttestet meg szerezd vissza, de gyorsan. Olyan ez, mint egy videójátékban, megvolt az intró, most jön a küldetés. Az ügyvéd nem tud mit tenni, az államügyésznek joga volt a hullarabláshoz, mondja, ez van. Ike persze ebbe nem fog belenyugodni, de egyelőre nem tud mit tenni. Stevie is részt vesz a megbeszélésen, az ő dolga az lesz, hogy valami újságírót abajgasson, Ike lejárató kampányba kezd? Victor a konyhában egy kubai pincér segítségét kéri, akinek vannak alvilági kapcsolatai, hozzuk már ki a nejemet a Castro-vidámparkból, mert nem jó neki ott. És Ike? Ő nem segít? Ike kicsit lassan intézi a dolgokat, mondja Victor, én meg idegbeteg vagyok. Jó, válaszolja a pincér, akkor beszélek a borbéllyal, az tud ilyeneket.

Screen Shot 2012-06-27 at 5.46.42 AM.png

Vera három beképzelt picsával ebédel, akik osztják, mert Ike még nem csinált neki gyereket. Van itt minden, a terhescsíkok emlegetésétől a pénzéhes kurvaságig, mindez szépen becsomagolva bókokba és finom odaszúrásokba, nagyszerű a dialógus, az ember talpa is ökölbe szorul tőle. Vera le is lép, mert nem bírja hallgatni, ahogy baszogatják, az egyik nyomorult naccsasszony meg a háta mögött megjegyzi, hogy jól bejött az élet a cigánykurvának, nahát. Vera ezt követően a hotel bárjába megy, ahol meglát valami faszit, és menne tanácsért Ike-hoz, de Ike nincs itt, ojvé. A faszi Jack Kennedy embere, és Vera kénytelen egyedül megbeszélni vele azt, hogy jó lenne, ha Jackie Kennedy csak eljönne arra a bálra, amit már korábban leszerveztek, de a nő lemondott. A faszi segíteni fog, mert azt hiszi, Ike így akar JFK közelébe kerülni, vagy mittudomén.

Screen Shot 2012-06-27 at 5.52.49 AM.png

Az államügyészi hivatalban nagy nap van, Ike Evans személyesen teszi tiszteletét, az államügyésznek ettől közepes erősségű merevedése lesz, de nem ránt rá egyelőre. Ike nem szarozik bemutatkozással, mert minek, aggyad vissza Miklóst, de izibe', nem fog beszélni senki attól, hogy elvittél egy hullát, fogod? Jó napot, mondja az államügyész, maga meg húzzon vissza a rém giccses hoteljébe, oszt rendezzen valami partit, ne engem baszlasson, na, jónapot. Ez itt, mutat maga mellé Ike, nem az ügyvédem, hanem egy újságíró. A firkász menten mondja is az államügyésznek, hogy akkor az, amit most el teccett mondani, az megy a Miami Heraldba, valami kiegészítés esetleg? Ike azt javasolja, hogy kérdezze meg az államügyészt, mit tud kiszedni egy kétszer felboncolt hullából, mire a kicsit meghökkent arcot vágó államügyész azzal vág vissza, hogy vajh kinek állt érdekében Miklósból haledelt faragni.

Screen Shot 2012-06-27 at 5.44.11 AM.png

Victor elmegy a borbélyhoz, ahol találkozik pár olyan fazonnal, akik pár évvel később mintha a Watergate-betörésben is részt vettek volna, igen, arra célzok, hogy CIA-szaga van ennek a kis akciónak. Victor is bizonytalan, az újcsávók is, de beszélgetnek egy kicsit a feleségről, és felenged a jég lassan, hol az asszony? Hát Kubában bujkál, mert fél Castrótól. Ja, kihozzuk, nem gáz. Nem volt valami kapcsolata Batistához? Hát izé, a faterja 30 éven át volt a borbélya. Ja, az nem jó, Fidel egy kicsit háklis az ilyenre, a rendszer ellenségeit meg fejjel ássa bele a földbe, de majd igyekszünk. Ennyi, kérdezi Victor, ennyi, mondja a megnyerő arcú ügynökember, éppen csak azt nem teszi hozzá, hogy majd egyszer kérünk magától valamit, Pelikán elvtárs. Danny és Mercedes a szállóban dumálgat egymással, és Danny végre kiböki, hogy Mercedes a csaja, aki ennek annyira megörül, hogy előtte kezd el átöltözni, közben szuggesztív (értsd: gyere, dugjál meg) arcot vág. Victor persze pont ebben a pillanatban ront be az öltözőbe, és majdnem botrány lesz, de mégsem. Victor nem örül annak, hogy a lánya Ike fiával hetyeg.

Screen Shot 2012-06-27 at 6.02.22 AM.png

Gyémánt Benny a saját stégjén horgászik, mert neki olyan is van, és mert megteheti. Fogni ugyan nem fog semmit, de ez nem is lényeges, mert nem is azért megy ki a stégre, hanem azért, hogy a sameszeivel beszélgessen, komoly témáról. Benny azt szeretné, hogy Judi Silver is a bányató mélyére kerüljön, erről egy Cipős Jimmy nevű bérgyilkos gondoskodik majd. Stevie pont ezzel a Silverrel hetyeg a bárban, és megbeszélik, hogy kúrnak, de hamarosan, bár egy kuncsaft pont hatra már be van táblázva Judi pinájába. Majd átveszi valaki, mondja a nő, ugyan már Stevie ne légy beszari inkább dugjál meg. Stevie aszongya, jólvan. Ike közben Gyémánt Benny emberétől megtudja a butik hátuljában vezetett szerencsebarlang mélyén, hogy a kormányzó kabinetfőnöke ma este kártyázik a hotelben. Veszítsen, mondja Ike, sokat.

Screen Shot 2012-06-27 at 6.15.43 AM.png

A bárban Judi helyén egy platinaszőke parókás kurva ül, jön a kuncsaft, aki még sose látta Judi Silvert, csak hallotta, hogy jól dug és szőke haja van. Menjünk, mondja a ribanc, hol a kocsid? Kint. Mennek. Közben az igazi Judi Stevie-n lovagol, és nem bánja, hogy a faszi Gyémántnéra gondol folyamatosan, aki viszont otthon csábítja Benny-t, aki egyrészt istennek, oppardon Istennek hívatja magát a nejével, másrészt vannak szexuális perverziói bőven, ezek közül az egyik éppen az, hogy miközben a neje egy pinceszobában maszturbál, ő fentről, a szoba üvegablakos (befelé tükrös) mennyezetén keresztól kukkolja, és közben vagy veri a farkát, vagy nem, már nem is tudom a nagy izgalomban. A szállodában közben egy pókember-wannabe besurranó tolvaj a falon mászik fel és tör be egy szobába, Stevie-ébe persze, ahonnan pénzt, ékszert, és úgy minden mozdíthatót lenyúl, de megzavarja Mercedes és Danny, mire a tolvaj fejbe vágja a fiút, aki elájul.

Ike és Stevie a kórházban van Danny-nél, aki majd jól lesz, ehhez biztos hozzájárulnak a könnyes szemmel előadott családi emlékek is, amikhez Ike sógornője is hozzájárul, hiszen bemegy ő is a kórházba. Verát Ike hazaküldi, hogy a hotelt vigye. Stevie hazamegy vele, és beszélgetnek egy kicsit, amiből kiderül, hogy Stevie egy pénzsóvár (cigány) kurvának hitte a mostohaanyut, de aztán megbékélt a helyzettel, mert Vera rendes asszony. A Judy Silver-hasonmás kurvát közben a kuncsafttal együtt lövi fejbe Cipős Jimmy egy parkolóban. Nahát. Stevie reggel a kórházban elmeséli a kurvagyilkosságot Ike-nak, igencsak Judi Silvert akarta valaki kinyírni, nem tudod, mi a fasz van? Ike tudja, de nem mond semmit, viszont elmegy Benny Gyémánttal tárgyalni. Még mielőtt ez összejönne, a kormányzó kampányfőnöke elkapja Ike-ot egy körre, te Ike, buktam 20 000 dollárt, segíts. Van az államügyésznél egy hulla. Szólj a kormányzónak, hogy hasson oda az államügyészre, ha visszakapom Mike testét, pár hét haladékot elintézek, A faszi sírógörcsöt kap az örömtől.

Screen Shot 2012-06-27 at 6.33.39 AM.png

Ike Gyémántnak mindja, hogy egy Judy Silver ez nem veszélyes, nem kell kinyírni. Én nem tudom, miről beszélsz, mondja Benny, de ha tudnám, akkor sem érteném, hogy te mostan itt kérsz tőlem valamit, de nem adsz cserébe semmit. Jó, akkor mit akarsz cserébe? Részesedést a szálloda boltjainak napi bevételéből. 10 százalék, mondja Ike, 15, mondja Benny. Oké. Mike családja visszakapja a holttestet, és eltemetik végre, a besurranó tolvaj pedig a Stevie szobájából elcsaklizott cuccok között mire lel? Pár házipornóképre, amin Stevi éppen Gyémántné szilikoncsöcsei között hever édesded mosollyal az arcán. Nagyobb meglepetés lett volna ez, ha vagy két résszel ezelőtt nem lengetik be a fordulatot, de mindegy.

Screen Shot 2012-06-27 at 6.42.32 AM.png

Minden, amit a sorozatról tudni érdemes, itt elolvasható.

A Bűnös város a comment:com-on:

Címkék: magic city
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kullancs1983 2012.06.27. 08:56:46

Benny emlékeim szerint(és a későbbi részek fényében) csak a szemét legelteti. Elég beteges egy alak, de ez az ő szakmájában inkább előny...

regent123 2012.06.27. 10:02:30

Bennynek már nem megy a szekér, ezért kell neki kukkolni. Ez biztosan frusztrálja, ezért olyan morózus. Masszázsblogot tudnám neki ajánlani...

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.06.27. 12:28:27

az egy jó kis jelenet az biztos, de az egész sorozatnak nagyon jó hangulata van.

Főleg az van neki mondjuk, mert története nem nagyon száguld előre, de ez nem is baj sztem.
süti beállítások módosítása