Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Barátok közt - 6115-6118.

2012. június 08. 17:00 - Mésza "Abdul" Jani

Ismerős élethelyzet, valaki mond valamit, a harmadik ember már teljesen kifacsarja. Gizi is így járt, már újra iszik és hallucinál, sőt, azt sem tudja, mit beszél. Végül azért itt is tisztázódik minden, ettől függetlenül Bartha csak erőlteti, költözzön vissza hozzá Linda. András jót dubajozik, Juli már kevésbé, viszont ráfázik, elvileg még sokáig kint maradhat. Miklós talál valamit Zsoltnál, amiből aztán szintén hülye pletyka kerekedik, nehéz lesz lemosnia magáról. A gyerekcsere program nem túl sikeres, legalábbis szülői szemszögből, de azért kihozzák belőle a legjobbat, amit tehetnek. Mátyás nőnemű rokonai tülekednek, hogy felajánlják a veséjüket, ami Ádámnak nem tetszik. Ja, és úgy néz ki, Aliz újra melózni fog, amit Timikének köszönhet.

6115. rész

Nyílik az ajtó, miközben Miki a dobozt szuggerálja. Gyorsan zsebre is rakja, nehogy lebukjon. Kinga az, Zsolt már lelépett. Miklós fúj egy nagyot, majd ő is elmegy.

Papagáj nyomkodja össze-vissza a billentyűzetet gépelést imitálva, majd hangokat hall. Keresi, honnan jöhet, Zsófi meg kopogás nélkül ráront, meg is ijed Gizike. Szentmihályi együttérzéséről biztosítja, mert újra iszik? Mi van? Linda bekavart, lesz ebből még csetepaté.

Hogy vagy Zsoltikám? Öregesen? Bartha nem érti, és egyelőre nem is fogja, mert jön Zsófi és belerondít Miki mókatervébe. A csaj felett mintha megállt volna az idő, bezzeg neked Zsoltikám össze kell kapnod magad, ha lépést akarsz tartani. Az ex maffiózó nem érti, nem baj, később majd összeáll a kép.

Luca élvezte a kézműves szakkört, Nóráék örülnek is ennek, bár nem felhőtlen az öröm. Lucus kajálna, Nóri beszabályozná, végül köztes megoldást találnak. Luca elrohan, Dr. Balogh meg a lányára gondol, vele vajon mi van?

Nos, jelentem, jól érzi magát a semmittevésben. Tévét néz, közben falja a junk foodot. Aliz is szereti ezt a dél-amerikai sorozatot, Timike meg beszámol a friss történésekről. Izgalmas. Nagyon csini Aliz, bulizni megy? Nem, állásinterjúra. Hát tuti felvesznek, biztos elájulnak tőled. Hoppácska, akkor inkább átöltözik valami visszafogottba.

Partytime, kezdődik a buli. Linda megkapja a lebaszását, persze ekkor is hárít, biztos a Zsófi értett valamit félre. Anyuci sem veszi be, kap egy sajnálomot. Nem erőltette meg magát a kicsi lány.

Clau összefut az udvaron a Rózsából kijövő Attilával meg Lucával, csodálkozik is. Nem sok ideje marad kérdéseket feltenni, mert jön Aliz is, boldogan meséli, hogy interjúra megy. Aztán észreveszi a kesztyűt, nem lelkesedik érte, hogy Attis vett neki egyet.

Nagy rumli Alizéknál, Timike jól érzi magát. Még az anyjára is alig figyel oda, úgy leköti a nassolás meg tv nézés. Úgy látszik, anuta még mindig csőlátású, répával tömné a gyereket, neki az a rendes kaja. Egyszer talán az írók is megenyhülnek, és megtalálják neki az arany középutat.

Ejha, még Linduska van felháborodva, mert beégette az anyját. Zsófi kivételesen szimpatikus, kiosztja, hogy szálljon magába és ne mást hibáztasson.

Miki, gond van a raktáraddal, valakit ráküldhetnél, ha már az András nincs itt, ő csak egy hét múlva jön. Gyorsan Timikére terelődik a beszélgetés, Miklós fel van háborodva, hogy még nem otthon lakik, ki is osztja Nórát. Miklós elmegy vizet önteni, addig Nórának pont a doboz körül kell valamit csinálnia, és pont észre kell vennie.

6116. rész

Ilyen sem sűrűn van, hogy az első rész rövidebb, mint a második. Ennek örömére Gizike újra hallja a lépéseket. Biztos Patrik vette fel Juli egyik magas sarkúját, és azzal kopog a padláson. Jön Nóra meg Aliz, az előbbi szintén egérre tippel, csak ő komolyan is gondolja. Úgy tűnik, ehhez sem sok köze van. Gizit elküldi, majd Ali kitör, hogy elkényeztetik a lányát, hogy fogja ezt bírni, ha hazaköltözik. Nóra elmondaná, hogy ezzel az a célja, hogy a lánya jobb legyen a többieknél, de befejezni már nem tudja, mert Aliz panaszáradata belefojtja a szót. Végül azért csak kiderül, hogy mivel Nóra apja roma, biztos abban, hogy a lánya előbb-utóbb ezért szívni fog. Aliz bocsánatot kér.

Papagáj már azt hiszi, hogy megőrült, hogy zajokat hall. Linda szerint lehet, csak pakolnak a padláson, de Vilmos ezt kétli, hisz mostanában senkinek nem adta oda a kulcsot. Igen, de amikor kopogott a padlásajtón, senki sem nyitotta ki. Végül ráveszi Vilit, menjenek fel szétnézni.

Timi, pakolj, megyünk haza. A kislány nem örül ennek, ahogy Luca sem, de Alizék a felnőttek, ők meg azt csinálják, amit mondanak. Szép hozzáállás. Nóra meg Aliz kölcsönösen dicshimnuszt mond a másikról, hogy a gyerekeik megbecsüljék őket. Végük összemosolyognak.

Semmit nem találnak a padláson, de sem Vilinek, sem Gizinek nem tűnik fel az ágyikó, még ha részben le is van takarva. Vili bá szerint innen nem jöhetett a hang, inkább mindenki menjen a dolgára.

Nóra nem találja az irodában a krapekját, így Claunak újságolja el a gyerekcsere programot és ennek eredményét. Utána meg afelől érdeklődik, hogy a volt férjének van a nője. Nem tudja kordában tartani a lepcses száját, és elmeséli Claudiának, hogy egy potencianövelőt látott Mikinél. Hajjaj, majd pont Miklós témában várhatsz diszkréciót az özvegytől.

Aliz szinte kiugrik a bőréből, úgy tűnik, felveszik a magánklinikára. Elmeséli, hogy Timikének köszönheti, mert miatta öltözött át. Innen egyenes az út a gyerekcsere témához, Luca bent duzzog a szobában, mert nem járhat franciára. Erről Bözsi mamának egy másik kislány jut eszébe, aki történetesen az előbb említettnek az anyja. Szabi az ingyenes netes franciát ajánlja.

Clau nem tud másról sem beszélni, csak Mikiről és a tablettákról. Vajon hogy tarthatta karban Ritát. Megérkezik Attila is, és ő is megtudja Claudiától a dolgot. Most már ketten nevetnek. Az üzletasszony már kombinál is, lehet, amikor ráomlott a ház és kerekesszékben volt az ellensége, akkor más is sérülhetett. Attis meg elég gyengén játssza el, hogy jót szórakozik ezen.

Mikié nem akarják semmire sem kényszeríteni a lányukat, majd az anyjával megbeszélik a francia kérdést, de azért addig gondolkozzon el rajta, tényleg ezt szeretné-e. Igen, mert semmi szabadideje sincs. Miklós azzal próbál magyarázkodni, hogy ilyen korban a legfogékonyabb az agy.

Gizi már azt meséli Kingának, hogy kísértet van a házban. Biztos Magdika szelleme. Ugye Kingának sem kell több, emlékszünk még rá, hogy miközben Szabi igyekezett volna gyömöszölni, a pletykafészek ott bámulta őket. Vilmos elhajtja, majd Kinga megkérdi, hogy tényleg elképzelhetőnek tartja-e a dolgot. Hát nem.

Miklós és Attila összefut a folyósón. Természetesen előbbi nem tudja magában tartani a töcsitablettás infót. Még névjegykártyát is ad, meg kéretlen tanácsot, hogy ha nem orvos írta fel, előtte vizsgáltassa ki magát. Persze Miki mondja, hogy nem az övé, de Attis nem hiszi el.

Nem kell csalódnunk. Zsolt már azt hiszi, Gizike megint iszik, mert látta Magdi anyus szellemét. Biztos jó infókat kapott. Zsófi hiába magyaráz, Bartha nem hiszi el, hogy véletlen ivott a piából, Kinga még rá is kontráz, hogy a múltkor sört vett, és azt mondta, Lacinak lesz. Persze, amikor jön Gizi, Zsolti is elkezdi csesztetni. Bármint mond, az hazugság. Azt akarja, költözzön vissza Linda.

6117. rész

Attila nem tud mit kezdeni magával, Claunak fel is tűnik, hogy csak bámul bele a semmibe. Attis kihúzza az alsó fiókot, meglátja benne Juli korcsolyáját, és vigyorogva emlékezik.

Így jutunk el Dubaiba, ahol Andrásék kocsiban ülve nézik az elsuhanó várost. Nos, nem épp az Industrial Light & Magic (Lucasfilm) lett megbízva a technikai megoldással, ami egyből észrevehető, és magyaroktól is láttunk már jobb megoldást, de egy BK-hoz képest azért elmegy. Miközben ezen gondolkozom, le is maradok néhány dologról, de a lényeg, hogy már házakat is mennek nézni, legalábbis az elöl ülő hölgy ezt állítja. Julinak gyors a tempó, András meg csodálkozva bámul kifelé. Máté meg Máté. Júlia nem tudja, hogy bírná a nyarat, 40-50 fok van (hétfőre 35 fokot jeleznek előre, az átlaghőmérséklet is nyáron 30 fok felett van néhány fokkal, és a 45 is már magasnak számít ott is, szóval nem jó helyen tájékozódtak az írók, vagy én néztem rossz honlapot), de semmi baj, mindenhol van légkondi. András síelni is elmenne, de ez sem tetszik az asszonynak, inkább a főnökével dugatná magát.

Clau is észreveszi a korcsolyát, furcsállja is, hogy még mindig ott van Attila lányának a holmija. Legalábbis ő így tudja. Attis Juliról érdeklődik, de az anyja se tud semmit. Jön Nóri is, Claudiát érdekli, van-e már valami ötlete, ha Andris kint szeretne maradni? Az özvegy szerint erre jó esély van. Attis csalódott.

Zsolt már Kertészéknél ordít, hogy a pia miatt hallucinál Gizi, és pakolja össze Linda holmiját. Gizike nagy nehezen elmondja a valós sztorit, de Bartha ebbe is beleköt, biztos tőle örökölte az alkohol szeretetét. Zsófi és Vili is próbálja védeni Papagájt, de Zsoltnak elgurult a gyógyszere, és nem a potencianövelője.

Aliz Gézának meséli, hogy talált a neten Lucusnak ingyenes francia anyagot. Erről Kingának az jut eszébe, hogy neki is fel kellene tennie a netre, hogy szoba kiadó. Jön Ádám, Géza meséli neki, hogy Gizi megint piál. Ádám nem hiszi el, Kinga szerint azért, mert nem érdekli a családja. Az apja is beteg, mégsem segít rajta.

Végre hazaért Linda, Zsolt neki is szegezi a kérdést, de a lány elpoénkodja. Apucinak nem tetszik, így elmondja, néha megiszik egy két pohárral. Erre Bartha kiakad, hogy a törvény szerint ő nem is adhat alkoholt 18 év alattinak, erre Linda rávágja, hogy még jó, hogy ilyen törvénytisztelő. Végül a lány elmondja a teljes igazságot, és kéri az apját, ne az anyját hibáztassa.

Miklós szól Nórának, hogy a bogyók tényleg nem az övéi, meg Timikét is milyen szépen összehozták, holott elvileg Dr. Baloghnak nem is lehetett volna gyereke. Nórát nem érdekli a téma, és építészt is kell keresnie, mert Clau szerint András el fogja fogadni a melót.

Zsolt felhívná a lányát dumcsizni, de az nem akar megint veszekedni. Pedig amióta az anyjával él, azóta iszik és romlanak a jegyei, bezzeg Zsoltnál milyen jó volt neki. Azonnal költözzön haza. Ez sem jött be, ellenben Lindának az az érzése támad, mintha Bartha annak drukkolna, hogy Gizi rontsa el az életét.

Ádi nem tudott beszélni Gizivel, mert épp családi dráma volt Bartha főszereplésével. Aliz észreveszi, hogy baja van a selyemfiúnak, a Kinga a lelkébe gázolt, de szerinte igazságtalan volt. Ali nem ért vele egyet, szerinte rendes srác. Senkinek semmi köze hozzá, hogy milyen a kapcsolata az apjával.

Még mindig Ádám a téma Kinga és Géza között. Gézu szerint ilyenkor nem szabad a régi sérelmekkel foglalkozni, segíteni kell. Hát Ádi nem így gondolja, Kinga szerint meg is fogja majd bánni. Géza meg sötétnek tartja.

Jön Linda nyomtatni, az engedélyt megkapja Nórától. Közben Gizi rákérdez, miről beszélgettek kint az udvaron. Gizike szerint Zsolt nem fogja feladni egyhamar. Lindus örül, hogy muter nem kezdett el újra inni, nem tudná még egyszer végigcsinálni. Papagáj örülne, ha a lánya nem lépne a nyomdokaiba, így is vacak géneket örökölt. Na ja, egy sztriptíztáncosnő meg egy maffiózó gyereke. Gizinek nem tetszik, hogy lefokozta a lánya rúdtáncosból.

6118. rész

Pár percet még várni kell a „sales manager”-re (biztos nincs rá magyar szó), Juli azért reméli, kisebb apartmant fognak megnézni, mint az előző, de Miss 40-50 fok szerint már csak nagyobbakat fognak látni. Húú, mire befejezné a takarítást, már kezdheti is újra. Na azt nem kell, erre van a személyzet. Julinak hiányozna Bp, a másik bige meg próbálja rábeszélni, még korcsolyapálya is van. Több se kell Julcsinak a depihez.

Géza gondolkodás nélkül odaadná apusnak a veséjét, sőt, kettőt is. Bem baj Géza, eddig is inkább motorokat bütyköltél, szerencsére nem embereket. Nem érti, hogy mondhatja ki valaki a halálos ítéletet a saját apjára. Linda felveti, majd felajánlja ő. Na azt ne, inkább Gizi jelentkezik.

Andrásnak tetszik minden, bár be van kissé tojva, nincs még tisztában az amerikai szabványokkal. Kérdezi Julit és a lakásnézést, de Juli mindet nagynak találta. Csörög a mobil, Miklós az, Nóra már az utódját keresi. Az udvaron futottak össze, és ott magyarázta, hogy építészt kell keresnie helyette. Ez legalább megkönnyíti a tesó döntését. Elvállalja a melót.

Megint lépések. Magdi, ha nem maga az, kopogjon egyet, ha igen, kettőt. Két kopogás, de az ajtón, Gizike viszont betojva összekuporodik. Vili az, nem érti, mi baja, Gizi meg kamuzik.

Ha már Papagáj, elmondja Mátyásnak is, hogy odaadná a veséjét, ha jó. Matyi csak pislog.

Vilmos örül, hogy Linda meg az anyja kibékült. A leányzót meg bántja, hogy hagyta, hogy anyuka beleigyon a poharába. Vili bá szerint nem fog újra inni, de oda kell rá figyelni, véletlen se történjen ilyen.

Jön Ádám, kérdi Gizit, mi volt Barthával. Már megoldódott, de most van egy kis dolga. A kitartottnak akkor esik le igazán az álla, amikor az apja jön ki Kertészéktől. Megtudja, mi az a fontos dolog. Jön Vilmos meg Linda is, Vili kérdi is, hogy nem gondolta meg magát? Nem. Mátyásék el, többiek be a lakásba. Linda nem hitte, hogy komolyan beszél az anyja. Kertész is leteszteli a veséjét, egy sörrel. Ádám nem azért nem vállalta, mert veszélyes a műtűt, hanem mert szerinte csak ezért bukkant elő.

Miki jön, hogy Nórával beszéljen a lányról, az sem érdekli, hogy Attilák vacsoráznának. Miért kényszeríti a lányt olyanra, amit utál? Hogy a későbbiekben hasznát vehesse. Nóra már eldöntötte, vita nincs. Ehhez ért, mások helyett dönteni. András is elvállalta a munkát, mert mást keres a helyére. Attila összetör, el is húz az irodába. Miklós bevallja, hogy ő mondta el, Nóra meg rinyál. Mindenkiből ellenszenves karaktert akadnak csinálni?

Végül láthatjuk, ahogy a hős szerelmes Attila, dúl-fúl az irodában, majd magába roskadva leül.

3 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kerdesek05 2012.06.08. 20:06:40

most ezek kimentek forgatni dubajba?nem nézem a sorozatot.

szbszig 2012.06.09. 04:28:11

"András jót dubajozik"

Ezek a huncut arab sejkek már hímprostit is fogadnak?
süti beállítások módosítása