Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Trónok harca 2x10 - Valar Morghulis

2012. június 05. 20:39 - sixx

Utolsó epizód idénre, basszus, pedig igazán elnézném még, de ne legyünk telhetetlenek. Maradunk a helyszínekre bontott hogyvótnál.

Screen Shot 2012-06-05 at 5.25.03 PM.png

Királyvár

Véreres szemmel nyitunk, Tyrionnak szar napja van megint, az látszik, még jó, miközben a várat védelmezte, Ser Mandon olyat húzott az arcára, hogy kis híján kettészakadt a feje, azt meg ki lehet bírni röhögés nélkül ám. Nem elég, hogy az Ördögfiókának a fején egy koszos kötés fertőzi a sebet, az első dolog, amit meglát, nem Shae csöcse, hanem Pycelle mester önelégült feje, ez a legszarabb az egészben szerintem. Az apródját elküldeti Bronnért, közben Pycelle hogyvoltol egyet, apád leverte Stannist, mint jobboldali járókelő a Népszabadság riporterét, már nem te vagy a Segítő, és ja, ez meg az új lakhelyed. Aztán odavág valami rézfityinget és lelép.

2012-06-05_1716.png

A vár felszabadítója, Tywin közben odaszaratja a lovát a trónterem elé, és beléptet Joffrey trónja elé. A kis pöcsfej most élvezkedik, hiszen a hatalom továbbra is az övé, és osztogatja a címeket, Tywin lesz a Segítő, Kisujj megkapja Harrenhalt és egyben a vele járó nemesi címet, és Ser Lorasnak is van egy kívánsága, az, hogy Joffrey ugyan dugja már meg a tesóját, Margaeryt, (aki ugye a Loras farkát orálisan kényeztető Renly kamufelesége volt) és ha már így alakul, vegye nőül. De hát nekem van menyasszonyom, mondja megjátszott döbbenettel Joffrey, miközben az arának kinézett Sansa a karzaton minden ujját keresztbe teszi, és drukkol, hogy történjen valami isteni csoda.

2012-06-05_1720.png

Történik, mégpedig a Cersei-Pycelle utazó komikus duónak köszönhetően, akik egy nagyszerű színjátékot előadva megállapítják, hogy Sansa az áruló Robb tesója, és mivel Ned Stark (dettó áruló, ugye) a frigyre vonatkozó üzletet még az árulás előtt kötötte, így semmis. Mindenki mosolyog, Sansa igyekszik úgy tenni, mint aki nagyon sajnálja a dolgot, pedig nem is, sőt, a szadista gyökér mellől alig várja, hogy elszabadulhasson. Ezt a karzatra siető Kisujj is észleli, és kicsit lehűti, azt hiszed hazaenged Joffrey? Lófaszt, ütni verni fog, mint eddig, és mindenféle gusztustalanságot tol fel a lábad közé, bizony. Sansa ettől menten kurva szarul érzi magát, de Kisujj felajánlja neki, hogy majd ő kimenekíti innen, mert Catre emlékezteti. Na, cseberből vederbe.

Screen Shot 2012-06-05 at 5.21.43 PM.png

Varys először elmegy Roshoz, a kurvához, akinek a szemét alaposan beverte Joffrey vagy valamelyik másik szadista kuncsaft. A nő nem ismeri meg az eunochot, aki azzal nyit, hogy dugás itten nem lesz, bízz bennem. Hát, akkor majd szájjal, mosolyog a csöcsét azonnal előkapó kurtizán, és benyúl Varys lába közé, mire az csak sóhajt egy aprót, de olyat, amiben a világ összes fájdalma benne volt. Ros rádöbben, kivel kokettál éppen, és olyat ugrik hátra, kis híján beleesik a sminkes tükörbe. Nyugi, mondja Varys, neke szövetséges kell, nem hulla. Joff ver még? Ros kiakad, ezt meg honnan tetszik tudni? Varys mindent tud, csak Kisujjról nem eleget, így beszervezi Rost kémnek. Ebből még baj lehet.

Screen Shot 2012-06-05 at 5.29.19 PM.png

Sűrű napja van töketlennek, megy beszámolni Tyrionnak, és hát van miről. Bronn már nem a városi őrség parancsnoka, Tyrion vademberei hazamentek a hegyekbe, ja, és a merényletet maga Cersei tervelte ki ellene. Tyrion egyedül maradt, mint az ujjam, de hatalma, se barátai, csak Podrick van mellette. Varys megköszöni Tyrionnak, hogy megmentette a várat, de csendesen megjegyzi, hogy ezt persze senki nem fogja elismerni, de ő soha nem felejti el. Ekkor lép be Shae, akit Varys minden óvintézkedés mellőzésével felhozatott a toronyba. A csaj leveszi a kötést Tyrion arcáról, hát, elég nagy a seb, a forradás is szép lesz, majd ha meggyógyul. Adom a pénzed, mondja Tyrion, mehetsz utadra. A csaj nem azárt van vele, hanem mert szereti.

Screen Shot 2012-06-05 at 7.11.33 PM.png

A folyóparton

Brienne és Jamie megunta a csónakázást és kiszállnak pihenni egy kicsit, közben a Királyölő folyamatosan a nőiességével, illetve annak hiányával szopatja Brienne-t, aki kezdi már unni egy kicsit a dolgot. Az úton meglátnak három akasztott nőt, nyakukban tábla, Így jár, aki oroszlánokkal hál, nahát, akkor még mindig a Starkok által ellenőrzött területen vagyunk. Jamie nem szakad le Brienne-ről, szar lehetett neked gyerekként, volt egyáltalán barátod? És dugtak is később? A hullákra biccentve azt még megjegyzi, hogy nesze neked a Stark szabadságharcosok. Brienne megjegyzi, hogy ő Cat majma, nem az északi hordáké, szóval kuss.

Screen Shot 2012-06-05 at 6.29.56 PM.png

Erre megjelenik három legény, akik menten nagyon szimpatikusak lesznek Brienne-nek, hiszen kiröhögik, amikor közli, hogy foglyot szállít, és azért imbolyog az erdőben talpig vasban, mint valami nagyon elbaszott gólem, illetve az is kiderül hogy ők akasztották fel a három nőt, akik közül kettővel gyorsan végeztek, de egyet alaposan megkínoztak. Jamie-t eleinte nem ismerik fel, de aztén az egyik rájön, mekkora kincs van a kezében, így Brienne kénytelen kettőt nagyon gyorsan kinyírni közülük, egyet meg meglehetősen lassan, a gyomrát (pöcsét?) átszúrva. Jamie is csak pislog, de kemény ez a nő baszki.

Screen Shot 2012-06-05 at 6.30.41 PM.png

Robb tábora

A király éppen háziőrizetes muterját látogatja meg és szerelemről meg hasonlókról beszélgetnek, sajnos a jelenet nem től izgalmas, a két színész között pedig semmi összhang nincs. A lényeg, hogy Robb nem azt a Frey-lányt akarja elvenni, akit a muter szervezett le, hanem a szanitécot, akit az előző részben dugott meg a sárban, de Cat szerint ez igen nagy hebehurgyaság lenne, mert a Frey-klánt nem jó ötlet felbosszantani. Robbot ez nem nagyon érdekli, és este elveszi a csajt.

Screen Shot 2012-06-05 at 7.12.11 PM.png

Stannis vacka

Stannis valahogy hazakeveredett (érdekes, eddig hetekig hajózott Királyvár felé, a visszaút tán két nap, ha volt), és most sír-rí a vörös rébéknek, hogy bazdmeg az istenedet te nyomorult, aszontad, láttad a lángokban, ahogy győzedelmeskedek az ellen fölött és ráülök a keletnémet ipari dizájn diadalát hirdető vastrónra. Láttam is, vonogatja a vállát Mellisandre, ezt mutatta nekem az isten, Na, az még szép egy piskóta, mondja Stannis, én meg olyan lettem, mint egy barbár, mert bekajáltam a hülye egyistenhitedet. Mellisandre nem érti a dolgot, egy csatát elbuksz, oszt annyi a háborúnak? És a küzdőszellem? Stannis erre elkezdi fojtogatni, na, most küzdj, az anyád úristenit. Kis híján kiszorítja belőle a szuszt, de meggondolja magát, és milyen jól teszi, mert Mellisandre egy lángnyelvet mutat neki, nesze, itt van a jövőd, nézz bele. Stannis megvilágosodik.

Screen Shot 2012-06-05 at 6.41.44 PM.png

Deres

Theon nagyon idegbeteg, mert a várat körülvették az északiak, és sportot űznek abból, hogy nem hagyják aludni: valami kürtöt fújnak ezerrel a fülébe, és ettől kezd nagyon morózus lenni. Letépem a tökét ennek a faszfejnek, üvölti kínjában, persze a kürt tovább szól odakint, valóban idegesítő lehet. Luwin mester ezt a pillanatot választja arra, hogy finoman közölje Theonnal, ez a csata bezony elveszett, a várat megtartani nem tudja, amint az északiak betörnek, a beléből készítenek hurkát, a fogait meg belehajigálják egy koponyába, oszt csörgő lesz belőle, szóval le kéne innen lépni, de hirtelen. Theon nem tudja mit tegyen, meg eleve, nem lehet csak úgy kilógni a várból, de Luwin ismer pár alagutat, amin keresztül összejöhet a menekülés.

Screen Shot 2012-06-05 at 6.59.31 PM.png

Na ja, de akkor egy kis pöcsnek fog tartani apám, és kiröhög, durcáskodik Theon, erre Luwin azt tanácsolja neki, hogy ne haza menjen, hanem a Falra. Á, ott meg Jon Snow vágja el a torkomat, szopóágion vagyok, öreg, de permanensen. A kürt meg egyre szól. Theon másnap a "legyünk hősi halottak közösen, mert úgy bevonulunk a történelembe" című beszéd egyik variánsával hergeli húszfős seregét, kifejezetten lelkesítő a beszéd, de a katonái nem sietnek meghalni, így a végén Dagmer unott arccal fejbe kólintja a lándzsájával, aminek másik végével laza mozdulattal hasba szúrja szegény Luwin mestert, hogy bűr hűlne rá a rohadt geci kalózára. Az ájult Theonnak zsákot húznak a fejére és elindulnak.

Screen Shot 2012-06-05 at 7.00.22 PM.png

Osha, Hodor, Brann és Rickon másnap mászik elő a pincéből, és látják, hogy Derest bezony porig égették, kaját alig bírnak összeguberálni. Lassan szedelőzködnek és elindulnak a farkasokkal együtt. Az erdőben rálelnek Luwin mesterre, aki persze haldokik, de úgy tesz, mit aki jól érzi magát. Irány észak, utasítja Oshát, menjetek a Falra. Ez valami mánia lehet errefelé, és öregkorban kapja meg az ember. Hodor elindul a két gyerekkel, Osha marad még egy kicsit és megnézi Luwin sebeit, hát, elég durvák, na. Az öreg mester rámutat Osha késére, gyorsan csináld, ha lehet. Mármint vágja el a torkát, ha valaki nem értené. Kínkeserves egy sorsa van ezeknek a kölyköknek.

Screen Shot 2012-06-05 at 7.39.19 PM.png

Qarth

Dany, Ser Jorah és Kovarro mennek a Szellemek házába, hogy elhozzák Dany sárkányait, mert hát mit keresnek a gyerekek ilyen messze az anyjuktól, meg minden. A ház egy torony, amibe eleinte úgy tűnik, nem nagyon lehet csak úgy bejutni, de Dany-nek csak sikerül, miközben két testőre ott álldogál kint és nem ért semmit. A Sárkányon anyja odabent fog egy fáklyát, majd elkezd bolyongani folyosókon át, míg nem talál egy termet, amiből nyílik pár ajtó, ő meg kagylózik, hogy melyik mögül is hallja a sárkányokat.

Screen Shot 2012-06-05 at 7.12.50 PM.png

Az egyik termet belepte a hó, hatalmas oszlopok állnak benne, a teteje viszont hiányzik, égett. És ott áll benne a vastrón, helló, éppen Királyvárba hallucinálja magát Dany. A terem végében ajtó, azon túl a Fal mögötti világ, hideg, jég, tél. A hóban egy sátor, és benne Drogo baszki, hát csak visszahozták egy jelenetre? Dany persze tudja, hogy haluzik, de Drogo ölében ott egy gyerek, az ő gyerekük. Dany kicsit kikészül, és majdnem megcsókolja Drogót, közben hallja a sárkányok nyivákolását, menni kell az igazi kölykökhöz. A sátorból kilépve egy terembe jut, ahol a három kis sárkány várja, egy oltárszerűséghez láncolva, ejnyemár.

Screen Shot 2012-06-05 at 7.47.45 PM.png

Pyat Pree jelenik meg, menten több példányban is, ezt a trükköt már láttuk kétszer is, nincs valami másik kunsztja? Mondja Danynek, hogy a sárkányok akkor igazán erősek, ha az anyjuk is itt van, és ez fordítva is igaz. Tudod mit, Dany, maradsz itt velük, ezer éven át, míg világ a világ, és erre eddig láthatatlan láncok jelennek meg és kötik béklyóba Dany-t. Ez nem lesz jó szerintem, Dany ideges lesz, ránáz a sárkányokra, akik elkezdenek tüzet okádni, és Pree nagyon-nagyon megszívja a mai napot, mert konkrétan szénné ég.

Screen Shot 2012-06-05 at 7.57.48 PM.png

Dany kiviszi a sárkányokat a toronyból majd kíséretével ellátogat Xaróhoz, aki mellett ott találja az őt eláruló Doreah-t is. A hazug kereskedő nyakából letépik a kincstárát nyitó medált, és már mennek is rabolni, de hoppá, a kincstár üres. Sebaj, bezárják mindkettőt, hadd tanakodjanak életük végéig, majd lerabolák a palotát. A berendezésből egy kisebb flottát meg lehet venni, alakul Dany hadjárata.

Screen Shot 2012-06-05 at 8.09.57 PM.png

Valahol Westerosban

Arya, Meleg pite meg Gendry Harrenhalból elmenekülve mennek valamerre (északnak?), útközben meg rájuk lel Jaqen, aki elvinné magával Aryát, hogy kitanítsa az orgyilkosság mesterségére. Arya menne, de nem tud, mert meg kell keresnie a családját. Jaqen vállat von, na akkor elválnak útjaink, és ezzel ad Aryának egy pénzérmét, illetve a lelkére köti, hogy ha még egyszer találkozni akar vele, akkor majd vegye elő, és mondja azt, hogy Valar Morghulis. Ne menj, Jaqen, mondja Arya, az megfordul, Jaqen meghalt, mondja, és mire visszafordul, az arca már teljesen más. Hoppácsak.

Screen Shot 2012-06-05 at 7.35.34 PM.png

Screen Shot 2012-06-05 at 7.37.18 PM.png

A Falon túl

A Jont és a Félkezűt fogyva tartó karaván lassan elér oda, ahova indultak, azaz mance Rayder táborába. Ygritte útközben Jont baszogatja, de az eleinte nem ül fel a provokációnak és csak megy előre összekötözött kézzel. Aztán egyszer csak elege lesz, és visszafordul, a sor megbomlik, amit a Félkezű menten ki is használ, és elvesz egy kardot valamelyik Vadtól, amivel Havas Jonra támad, mert ugye az a terv, hogy elhitessék a Vadak királyával, hogy Jon már nem lojális az Őrséghez. A Csontok Ura hagyja, hadd essenek egymásnak a foglyok, aminek a vége persze az, hogy a Félkezű hagyja, hogy Jon leszúrja. Jont befogadják, legalábbis úgy tűnik, Ygritte legalábbis megmutatja neki egy dombról, hol székel Rayder.

Screen Shot 2012-06-05 at 8.07.40 PM.png

Kicsivel visszább Sam és két társa szart keres a hóban, de megszólal a kürt, ami ugye azt jelenti, a felderítők visszatérnek. De jön a második kürtszó is, tehát jönnek a Vadak. A harmadik is megszólal, ami a Mások eljövetelét jelzi, ajaj. Sam csak áll, mint hímtag a falusi lagziban, a másik kettő viszont hanyatt-homlok elrohan. Sam szegény elbújik egy kő mögé, és csak nagy óvatosan vesz levegőt, a zombik meg jönnek egyre, hát, nem szép piskóta egyik sem, és rohadt sokan vannak.

06.png

 

Ezzel vége is a második évadnak, köszönöm a kitüntető figyelmet, jövő héttől jön a Magic City azaz Bűnös Miami hogyvoltja, csöccsel, gengszterekkel és rengeteg cigarettafüsttel. A blogon van mág kismillió hogyvolt, jó böngészést hozzá!

Múlt héten jártunk az SDI szinkronstúdióban, a Trónok harca magyar hangjának felvételein, de az csak a jéghegy csúcsa volt, itt van a folytatás is:

Minden, amit a sorozatról tudni érdemes, itt elolvasható.

A Trónok harca a comment:com-on:

Címkék: trónok harca
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

(त्वष्टृ) (törölt) 2012.06.06. 14:28:53

@sixx: Kérlek arra reagálj, amit írtam. Miért lenne etalon? A LOTR könyv nem giccs, hanem nyelvész, szocio-fantasztikum. De én a mozgóképről beszéltem. Nem könyvekről. A LOTR stábja mérföldekkel profibb a szakmában, mint a Trónok HArcának az alkotói. Ezen fenem nyelvem.

@Bikli néni: Nem is kétlem, hogy tovább folytatja a sorozat a történteket. De én csak erről a két részről írtam. Nem azt mit várok, hanem, hogy mit láttam. Mivel nem olvastam a könyvet a film nekem nem mondott eleget. Visszatért a nyögvenyelős történetmeséléshez, nem érzékeltette eléggé, hogy olyan fontos csatát láttunk volna. Amúgy a csata közben is csak statikus csöcsözönben és csacsi szócsatákkal próbálta kitágítani a műsoridőt. Mond utánam! :)

@Knapp: Mondtam, hogy ne sértődjetek meg. Amúgy úgyis látjuk még egymást a kommentek vagy egy blog mezején, nem probléma, hogy most gúnyolódsz rajtam. Legyen. Legalább véleményem van, amit te negatívumként tüntetsz fel.

Knapp 2012.06.06. 14:28:58

Engem egyetlen dolog zavart, hogy Tyrion arcjátékában nem éreztem, hogy fájna neki a legújabb sminkje...

Olyan, összes arcizmot megmozgató grimaszokat mutatott be, hogy szét is repedhetett volna a sebe. (amely nekem kicsit csalódást okozott. hehe)

cyd 2012.06.06. 14:32:39

@Knapp: Abból a szempontból a LOTR stáb gyengébb, hogy míg a LOTR (film) az egy jó fantasy-nak elmegy, de LOTR-nak gyenge.
Ezzel szemben a GOT jobb.

Knapp 2012.06.06. 14:33:31

@(त्वष्टृ):
" Legyen. Legalább véleményem van, amit te negatívumként tüntetsz fel."

Neked negatív véleményed van, ehhez nekem semmi közöm. ;)

Nagyon szurkolok, hogy minél előbb elinduljon a blogod, és az önkielégítés szintű véleményosztást nyugodt körülmények között gyakorolhasd! :)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.06.06. 14:34:12

@Knapp: Lehet azért grimaszolt, mert fájt neki. :D

Knapp 2012.06.06. 14:36:13

@cyd: Ezt szerintem nem nekem akartad írni...
Nem vagyok annyira hülye, hogy egy LOTR szintű mozifilmet egy tévésorozathoz hasonlítgassak.

Knapp 2012.06.06. 14:40:55

@önigazolók kíméljenek (Picicsibe):

Lehet, de a fogászati rendelőkben sem nagyon látni Emmy-díjra esélyes alakításokat. Valahogy ha fáj, inkább nem mozgatom a pofámat.

Lezuzius 2012.06.06. 14:44:14

@(त्वष्टृ): Egy Gyuruk Ura film (2-2,5 ora jatekido) szazmillios nagysagrendbol keszul, itt 10 ora keszult kb 50bol, ami sorozat mercevel nezve nagyon sok, filmeshez kepest meg semmi.

Nem mondja senki, hogy tokeletes, de az tulzas amit te irsz.

cyd 2012.06.06. 14:45:44

@Knapp: Jahh tényleg! Az indonéz Machete volt a címzett.

svéd 2012.06.06. 15:15:41

egy dolog érdekelne, valahogyan nem stimmelt: Deresben szopatják azt a pár északit, Theon csipog, hogy pár métert nem tud megtenni mert lecsapják Robb-ék, sehova nem tud menni, marad a dicsőséges halál... aztán lecsapják, megy a zsákba. Viszont a gyerkőcök másnap szimplán, minden kontakt nélkül elsétálnak a füstölgő várból, városból... szóval, ki fújta azt a kurva kürtöt, hol, és miért tűntek el másnap reggelre?

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2012.06.06. 15:21:04

@svéd: Ja, sok ilyen van... Gondolom a következő részből kiderül. :D

(त्वष्टृ) (törölt) 2012.06.06. 15:25:21

@Emmett Brown: Kezdem látni az utóbbi időben, hogy mennyire nagy szükség lenne homlokegyenest más nézőpontok bemutatására már csak a szórakoztatás végett is. Eddig azt gondoltam, hogy ha rajzolok és történelem dokumentumfilmen dolgozom az megteszi, de mégis lenne mit mondanom még, sajna a kommentelés keretein belül nem fejthetem ki bőven, hogy mire gondolok. Pedig te is fáradtál azon, hogy klaviatúrát ragadj és írj nekem, tehát biztosan szeretnél vitába szállni, megismerni érveimet, érvelni saját szavad mellett.

Nem gegeket, nem határozott látványvilágot hiányolok a sorozatból. Ha már úgyis a LOTR vs GT mezsgyéjén evickélek, úgy megint az előbbi filmes példájával jönnék.
Biztosan emlékszel a Gyűrűk Ura 1 végén arra a részre, mikor Frodó majdnem elveszíti a gyűrűt Boromir által, sőt jönnek az orkok túlerőben. Aragorn pedig haláltmegvető bátorsággal hívja a gyűrű megmaradt szövetségeseit végsőnek látszó csatára.
A meghatározott világítás, a tökéletes hanghatások a lassított-és normál felvételek briliáns játéka, a plánok érzékletes váltakoztatása, a különféle ügyes vágási technikák, a színészek testbeszéde mind egy célt szolgálnak:
Impressziók keltése a nézőben. Pl.: Félelem, elesettség, veszély, tisztelet, tragédia átéléséhez nem elég csak beszélni a tragédiáról vagy pőrén bemutatni.
Az eszközök adottak, bármilyen mozgókép képes ezekre, a mozi még annyit hozzá tud tenni a dramaturgiához, hogy a szélesvászonnak köszönhetően epikus és részletes felbontású pl. csatajelenetekkel tudja a nézőt a székbe szögezni. Noha ez manapság sokszor öncélúvá fajul.

A dramaturgiával kapcsolatban felhoznám viszont minden idők egyik legjobb könyvét, Homérosz Iliászát. Amiben szinte vég nélkül ontják egymás belét, nincs annál látványosabb mozi, mint amit az a könyv nyújt. De ott is minden fontos csatát megelőz egy olyan jelenet, ami fenntartja az érdeklődését az olvasónak, és a változás és dráma ígéretével kecsegtet. Ilyen pl. amikor Akhilleusz elutasítja a harcot, majd Patroklosz felölti vértjét, és helyette hal a csatamezőn, ezért viszont Akhilleusz később kegyetlen bosszút áll Hektóron. Ami újabb borzongató eseményeket szül.
Ha egy alkotó egy csatát részletez az azért történik, mert valami drámai, valami földmozgató, a jövőt meghatározó kimenetelt tartogat számunkra.
Én elhiszem, hogy fontos csatát mutattak be 50 percen át a Trónok Harcában, de a következő részben semmi komoly kimenetelt nem ÉRZÉKELTETTEK a készítők. Nem láttam, nem éreztem semmit, mert talán az alkotók sem akartak mesélni.
Filmes és minden szempontból rengeteg probléma van ezzel a sorozattal, a világítástól kezdve a legtöbb színész játékán át (többségük nem is ismeri a könyvet, nem is olvasott megformált karakteréről) egészen a kínosan lassú történetvezetésig.
Akarod, hogy a hibákat részletezzem egy külön kommentben? Folytatáshoz dobjon be egy Y-t.
Csak remélni tudom, hogy nem fognak nagyképűnek nézni amiért különvéleményem mellet próbáltam érvelni.
Egyébként megértem, ha egyesek megsértődnek azon, hogy kritizálom kedves sorozatukat, mert úgy érzik őket éri kritika. De szeretném leszögezni:
Attól, hogy valaki szeret egy rossz filmet, nem válik rossz emberré, ahogyan attól sem válik senki jó emberré, hogy szeret egy jó filmet.
Személyesen ismerek egy jó filmízléssel megáldott pszichopatát. Tehát tudom miről beszélek.

egyenlítő 2012.06.06. 15:25:42

@Knapp: A való világban minden a logika szerint történik?

Lezuzius 2012.06.06. 15:35:32

@(त्वष्टृ): ha mar ellenvelemeny kell neked, ime: miert kene befolyasolja egy szinesz jatekat az, hogy olvasta-e a konyveket vagy sem. Vannak jo es kevesbe jo szineszi alakitasok ez teny (bar szerintem el vaguynk kenyeztetve ezen a teren), de szerintem nem vezethetok vissza arra, hogy olvastak-e a konyveket hanem inkabb tehetseg, a nekik megirt jelenetek, rendezes.

Emmett Brown 2012.06.06. 16:15:02

@(त्वष्टृ): azt elismerem, hogy nem tökéletes a sorozat, főleg a könyvek részletessége után.
DE: elbeszélünk egymás mellett: te a csaták technikai kivitelezéséről, és a harc látványán lovagolsz, meg hogy mindez milyen érzést kelt a nézőben. Szíved joga, de eközben én azzal érvelek, hogy számomra nem az újszerű látványvilág/színészi játék/dramaturgia miatt tetszik a sorozat, hanem azért mert az általad számtalanszor példaként hozott LoTR-gel szemben teljesen más jellegűek a karakterek valamint a konfliktusok, és nem mellesleg azok feloldásai!

Nekem az sokkal jobban számít hangulat szempontjából, hogy nem totálisan irreális az egész: nem a Jó harcol a Rossz ellen, akikről ráadásul fingunk nincs, hogy mit akarnak, azonkívül, hogy ártsanak a másiknak, nincsenek egyértelműen fekete-fehér karakterek, mindenkinek vannak motivációi, ráadásul az egész nem zsinóron van húzva: kételkedtél egy pillanatig is, akár a Helm szurdoknál, akár Pellenor mezején, akár Vasudvardnál, hogy mi lesz a csata végkimenete? Mert teljesen egyértelmű volt, a Jó le kellett győzze a Gonoszt, hogy a Világot meg lehessen menteni. Királyvár ostromát amikor olvastam a könyvben, számomra az egész teljesen kétesélyes volt. Igen, lehetett tudni, hogy Tyrionnak van vmi terve, de hogy ez beválik-e vagy sem. nem ám: nicsak-nicsak, van itt egy út, akin senki nem tud átmenni, de a Holtak pont a Kiválasztottra várnak.

A csatákra visszatérve: nem igazán érdekelnek a hősök, sokkal izgalmasabb, ha normális emberek harcolnak, akik közül még a legkeményebbeknek is vannak gyermekkori traumái, ami miatt akár döntő pillanatban is csődöt mondhatnak az idegei (Véreb). De nem, az valóban többet számít, hogy szépen van lefilmezve az, hogy vmi szőröslábű csóka legyakja az ellenfél mágikus képességekkel gazdagon megáldott vezérét, csak mert 1000 oldallal korábban elvett egy kardot, ami mit tesz isten a legfaszább kard szinte egész Középföldén. Tudom, hogy fantasy, és nem kellene a valósághűséget számon kérni, de ezek akkor is nevetséges dolgok, amiket semmilyen effekt, vagy fényképezés nem hoz rendbe. Apropó Hősök: Theon lelkesítő beszéde, és utána a hidegzuhany az valami félelmetesen nagy volt. Most képzeld el ugyanezt Aragornnal a Holt lápnál: menjetek pusztuljatok el értem! nem, puff agyonverik. És ez nem azért nem volt, mert Aragorn annyira karizmatikus lenne. Ennek pusztán annyi az oka, hogy ott mindenki birka, itt meg még az utolsó kalóz is képes felmérni a saját esélyeit.

Összefoglalva: olyan vagy, mint aki egy bonyolult gasztronómiai csemegéről értekezik, és leírja, hogy milyen szépen bodorodik rajta a reszelt és pirított sárgarépa, valamint a balzsamecetből milyen szép mintát rajzolt a szakács arra a 1/8-ad csirkemellre. Értem én, hogy számodra ez fontos, de azt is értsd meg, hogy vannak olyan emberek (én), akiknek nem ezek a külsőségek számítanak, hanem egyszerűen élvezni akarják az ízeket, és ezért egy ízletes lecsót pl. elébe helyeznek a fenti nyilvánvalóan mesés kreálmánynak.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2012.06.06. 16:48:31

Ha esetleg a kedvemben akarnának járni az írók, egy felnőtt sárkányok a Whitewalkers had elleni meccset szívesen megnéznék. Hanyadik évad lenne az? 8.? Mindegy is, mert a látvány az ütne. Most is padlót fogtam a sok végtagját vonszoló, foszló CGI statisztától.

Peter Dinklage-t pedig igenis tessék megtartani. Hatalmas kincs!

finom_rakottkrumpli 2012.06.06. 17:31:05

@neccharisnyás útonálló: Valami hasonló biztos lesz az uccsó könyvben.

(त्वष्टृ) (törölt) 2012.06.06. 17:54:31

@Emmett Brown: Nem külsőségekről beszéltem, amit mondani akartam ott van leírva, nem fogom ismételni magam.
Örülök, hogy felhoztad a karaktereket, mert ez az egyik legnagyobb probléma a sorozattal, amiről persze még nem írtam.
Fejben tartva azokat amiket leírtam a mozgókép sajátosságairól, amikre minden filmesnek figyelnie kell és a lehető legjobb tudással ujja köré kell csavarnia, kiteljesedik mondanivalóm lényege amint leírom a következőket:

Először is amint említettem a fényképezéstől kezdve szenvednek a karakterek. A színek és a fénybeállítások a filmben szinte egyáltalán nem a szereplő személyiségére van szabva, de még csak nem is egy cselekmény köröli atmoszférára, hanem csak pusztán a távolságokat igyekszik bemutatni. A sárkánykirálynő világában meleg színeket használnak, ugyanolyan fényekkel, északabbra haladva pedig egyre hidegebbeket. Ez igazából abban merül ki, hogy egy konstans kék filterrel letudják. Soha nem a cselekmény vagy egy szereplő karakteresítésére használják. Ez egyszínűvé, színpadi beállított jelenetté degradálja a mozgóképet. Ez a negatív példa, pozitívként hozhatnám Joss Whedon Firefly filmjét.

Tehát a jelenetek statikusak, a kamerabeállítások és fények és egyébként még a párbeszédek is egyfajta színházi játékba taszítja a színészeket filmes játék helyett. A készítők igyekszenek kendőzni- ez jó- de rendkívül unalmassá beszélgetések váltakoznak, és ezért is próbálják feldobni sok meztelenkedéssel, csúnya szóval a helyszíneket.

A helyszínek közti átjárás nincsen megoldva. Ahelyett, hogy azt érzékeltetnék a készítők, hogy az egyes karakterek tettei hatással vannak egymásra, csak tovább atomizálja a kalandorokat, újabb és újabb kereszteződések után még több utazás lenne a műben. De éppen ez az! Az csak egy dolog, hogy a Crow Havas gyerek a falon túl 3-4 részen át csak két napot eltöltve ölelkezett egy lánnyal (értelmet sem akartak ennek mutatni, majd a következő évadban biztosan !!!),
Túl sok a karakter, alig tudnak egymásról a szereplők, hogy ki mit csinál, ezért elmarad a dráma (pl, Cat nem tudja meg, hogy állítólag kinyiffant a gyereke Winterfellben szénné égetve), elmaradnak a cselekedetek, csak csúnya beszéd és fenyegetőzés az egész évadon át! Tettek helyett. említsem-e a Battlestar Galacticát? ott is sok szereplő volt, ugyanakkor mindenkinek volt egyfajta karakterfejlődése. Amit itt nem látok.
Nincsen senkinek sem karaktere, csak egy előre megírt statikus örökkön stagnáló személyisége, megírva egykor a könyvben, de képtelenek arra a forgatókönyvírók, amit már az ókor óta művelnek a nagy drámaszerzők. Iliász!!!
A Trónok H-ban Van egy-két jó vagy rossz döntés egy-egy szereplőtől patikamérlegen kimérve, de nem tudjuk végigkövetni személyisége torzulását vagy fejlődését. Mert ezzel nem is foglalkoznak.

És csak megy mindenki a maga útján már olyan sokan vannak, hogy alig bírja érdemben követni a sorozat őket, nem érnek el semmit, nem ismerjük meg őket, mert annyira egyszerű karakterek, hogy nincs mit megismerni bennük.

Az, hogy jelenetekkel bombázol engem illetve összehasonlítod őket a LOTR-val, az itt nem lényeges, mivel én alapvető dolgokról írok. Ha kiemelek egy jelenetet, azt azért, hogy illusztráljam mondanivalómat, ne csak a levegőbe beszéljek.
Az, hogy a TH véresebb és káromkodó beszéddel emberibbnek látszódik az nem külön érdem a LOTR ellenében. Fent is érveltem emellett, de még egy érv: Szophoklész Antigonéja is érthető és minden karakternek megvan a helye továbbá komoly és örök emberi problémákat mutat be csöcsök és csúnya beszéd nélkül. Amit ebből a sorozatból hiányolok az a mondanivaló, és az egyediség. Egyszerűen könnyen emészthető klisékkel teli üres világ.

Üres a világ, mivel még csak arra sem jut idő a sok karakter unalmas történetvezetése mellett, hogy legalább a vidék és a világ társadalmát, sokszínűségét be tudja mutatni. ezért is folyamodik ahhoz a fránya kék illetve narancs filterhez.

Továbbá nem hiszem hogy két levelemet elolvasva személyiségemre vonatkozó axiómákat lehetne megállapítanod.

(त्वष्टृ) (törölt) 2012.06.06. 17:57:35

@Lezuzius: Színész játéka. Egy színész elméletileg hozzáad egy darabhoz. ehelyett sokan főiskolai berögzültségeiket viszik tovább színészi karrierjük során.
Elgondolkodtató, hogy a blogon posztolt videóból is kiderül: Sem a szinkronszínészek nem ismerik a filmes karaktert, de a filmszínészek sem ismerik a könyvbéli karakterüket. Persze páran azt hazudják, hogy kedvenc könyvük a Trónok harca, azzal alszanak párnájuk alatt is.
De ezt látjuk, amit az egész stábtól.
Tömegtermelést.

(त्वष्टृ) (törölt) 2012.06.06. 18:00:33

@Knapp: Megérte még egyszer semmit sem hozzátenni egy vitához, és a személyemet sértegetni most már szexuálpszichológiai szinten?

Kritikájj Mást! 2012.06.06. 18:02:12

@Knapp: Valóban nincs igazi "szála" Robb-nak. De a Westerling vár, csata, sérülés, csata a sorozatban törölve lett. Erre értettem a megváltoztatást.
A könyvben tényleg nincs kidolgozva, de ahogy megpróbálták kidolgozni az eléggé nyálas és gyengére sikerült. Akkor talán még mindig jobb lett volna könyv szerint megcsinálni, csak hát a pénz...

Dike 2012.06.06. 18:05:22

@Emmett Brown: valamikor az első évad idején olvastam vagy itt vagy a commentcom-on egy meghatározást: a GoT a LotR felnőtteknek és heteróknak készült változata :-)

(त्वष्टृ) (törölt) 2012.06.06. 18:09:05

@Lezuzius: Akár kevés akár sok pénzből készítik a filmet, a filmes iskola szabályai szerint teszik. Ez a szabályrendszer nem pénz kérdése. Erről írok.

Nem azt róttam fel A TH-nak, hogy miért nem szupersárkányokon lovagolva húszezer amazon pörköl alá tízezer lovagnak.

Hanem a szabályok gyenge teljesítését.

gunsmoke (törölt) 2012.06.06. 18:15:37

Nem tudom, hogy jön A gyűrűk ura a Got-hoz (talán, mert merítettek belőle egy kicsit), azt viszont végképp nem értem, hogy képes Sixx egy gyermekkönyvet egy felnőtteknek szóló fantasy-vel egy lapon említeni és az előzőt valami giccsnek kikiáltani. Rendben van, hogy a cikkírónak nem tetszik valami, de akkor ne hülyézze már a többit, mert azoknak más az ízlése.

Ráadásul a hogyvolt is elég kényszeredettre sikerült, az erőltetett poénokkal együtt. Pedig kifejezetten kedvelem Sixx írásait és humorát, és azt is elhiszem, hogy mindent beleadott az írásba, de ezt most egy kicsit benézte. Természetesen eszembe se jutott volna ezeket a sorokat leírni, ha Sixx nem sértődött kisgyerekként reagált volna a hülye kommentekre.

A második évadot meg asszem, nem csak én egyedül kifogásolom, hanem vagyunk vele jó páran. Pedig az első évadhoz nem kellettek cgi farkasok, sárkányok, "epikus" csaták, meg zombik (sic!) sem, mégis jobban működött, mint a második.

fran7 2012.06.06. 18:19:11

@Dike: Ez azért úgy igaz, ha már mondjuk a negyedik könyvet is olvastad, ami tele van Westeros vallásairól szóló szövegekkel. Martin indított egy tinédzsereknek szóló fantasyval. Majd mivel sikere volt hozzáillesztette a szövegeit az időközben felnövő olvasóihoz. Pesten járva nem gimiseknél látod a könyvet, hanem egyetemistáknál illetve azoknál, akik már megkapták az első állásukat. Másrészt Martin megkapta azt a lehetőséget, hogy sorozattal hirdesse a könyveit. Abból lesz ám nagy pénze meg a jogutódainak. Amit nem sajnálok tőle.

Kritikájj Mást! 2012.06.06. 18:23:07

@cyd: Szottyadt árja lovasok tudnak egy trükköt: hosszú éjszaka. Ha sokáig nem süt a nap rohadt hideg lesz, akkor aztán nem olvad el a jég.

Knapp 2012.06.06. 20:25:30

@(त्वष्टृ):

Azt áruld már el nekem, hogy mi a fenét szenvedsz egy sorozat 20. részével is, ha ennyire nem tetszik?
És utána még kommentelsz is...
Tényleg nincs más öröm az életedben?

Vagy nem tudsz hol a Gyűrűk uráról monologizálni?!
Ha a megvalósítás nem tetszik, akkor olvasd el a könyveket!
(bár a kommentjeid hossza mutatja, hogy legszívesebben magadat olvasod...)
Ha a sztori sem jön be, akkor meg minek nézed?

Lezuzius 2012.06.06. 20:45:13

@(त्वष्टृ): azt nem ertem minek nezel valamit ha ennyire szar. Nekem az Iliasz nem tetszett. Valami szakmabeli lehetsz, hogy ennyi karaktert pazarolsz arra ha valami _szerinted_ nem jo. Ehhez kepest szerintem profi stab dolgozik a sorozaton, ruhatervezotol kezdve a rendezokig, senki nem mondta, hogy tokeletes.
Azt meg mindig nem ertem, mitol lenne jobb egy szineszi alakitas ha olvasta a konyvet, tobben is mondtak, hogy nem olvassak a konyveket, vagy csak azt amit eppen forgatnak, gyerekszineszeknek a szuleik olvassak es mondjak el ami rajuk tartozik, meg hasonlok.

@fran7: ez nem Harry Potter, hogy egyutt no fel az olvasotabor a fohossel, nem gyerekkonyv es nem is indult annak. 16+ (18+) minimun az elso konyvtol kezdve. Meg pont a vallastol lenne egy konyv felnoteknek szolo?!

Emmet Ray 2012.06.06. 21:51:40

Az megvolt már mindenkinek, hogy egy ponyváról (jóvanna, eufemisztikusan lektűrről) vitatkoztatok itt 150 és néhány kommenten keresztül? :) Ahhoz képest a televíziós adaptáció egész kellemes lett.

Bikli néni 2012.06.06. 21:59:24

@(त्वष्टृ): Szerintem ezen a ponton még a könyv olvasásakor se mondott eleget a történet. Megértem, hogy hiányérzeted van, de ezt most úgy kell felfogni, hogy további 4-5 szál, amik a harmadik évadban (könyvben) bontakoznak ki és jutnak el a megoldásig (vagy épp nem jutnak el), itt, ezzel a csatával kezdődtek, még ha most látszólag nem is volt értelme.
Én pl. kifejezetten örültem, mert nyilván a könyv olvasásakor elkerülte a figyelmemet az az apró részlet, hogy Loras páncélja, ugyanis csak pislogtam, hogy a fenébe nézték Stannis katonái Lord Tywint Renly-nek, hát erre a filmből (meg az itteni kommentekből) legalább választ kaptam.
Ilyen szálakkal és függőben maradt dolgokkal tele van a történet, pl. mi értelme volt latrinaásás közben obszidiánt találni? A történet jelen állapotában semmi, a harmadik évadban meg majd nyilván kiderül, valószínűleg nagyobb jelentősége lesz, mint pl. annak, hogy Joff egy aberrált pöcs, aki szereti nézni a verekedő nőket.
Értem egyébként a problémádat, de nem akarok se spoilerezni, se a könyvet reklámozni, mert sixx kivág, azért írok ilyen ködösen.

Tempus-Anh 2012.06.06. 22:03:37

Azért a Mások és Holtak jól megválasztott , a maszkmesterek által kellő rénmségűre karikírozott alakok...
Konkrétan majdnem bepiszkoltam, amikor a vezérük a lovon megjelent:)

panka 2012.06.06. 22:06:40

@Knapp: Ez engem is zavart. Azt persze sejtettem, hogy nem fogják bevállalni, hogy levágják az orra háromnegyedét, és totál eltorzítsák az arcát, de ez szerencse is valahol, a franc akarná azt nézni további négy évadon át, akármilyen uncsi is lesz ez a vonal később sztem.

Tempus-Anh 2012.06.06. 22:08:27

Jamie pedig annyira jól alakítja a disznótolvajt, hogy majdnem el is hisszük neki, hogy nem Királyölő...:)
Brienne-l pedig ritkán tudnék elképzelni egy nászéjszakát...:D
A miskárolva ölő némberek nem tartoznak a szívszerelmeim közé...:)

fran7 2012.06.06. 22:10:29

@Lezuzius: 1996-ban jelent meg az első könyv az ötödik 2012-ben. 16 év alatt már elég fel lehet nőni.
Másrészt a főbb szereplők: Robb, Dany, Jon, Sansa, Jeoffrey, Bran, Arya még nem múltak el 16 évesek. Közben hadsereget vezetnek, udvari kritikák közepette jön meg az első menzeszük, tesznek életre szóló esküket. Hollywoodi forgatókönyvíró Martin biztos véletlenül csinálja ezt. Akinek nyilván a LOTR a mintája. Mindezek nem véletlenek. S ha USÁ-ban élnénk még feltűnőbb lenne.

Lezuzius 2012.06.06. 22:47:34

@fran7: attol mert szerepelnek benne gyerekek meg nem gyerekkonyv.

cyd 2012.06.06. 23:07:04

@(त्वष्टृ): Cseppet demagóg és leegyszerűsített kérdés egy ilyen bő kommenthez, de remélem érteni fogod: Ha ennyire rossz szakmailag ez a sorozat - színészek, kellékesek, stáb stb - akkor vajon miért nyertek (szakmai) díjakat?

HüvelykPanna 2012.06.06. 23:42:54

Sziasztok!

Néhányan említettétek, ehhez pedig csak csatlakozni tudok, hogy felemás érzéseket keltett bennetek ez a rész és úgy az évad. Engem sem kötött le annyira most ez a 2. etap, mint az előző, és nem csupán azért, mert előbb olvastam a könyvet, mint ahogy néztem az adaptációt (az előzőnél pont fordítva jártam el.De sokszor éreztem, hogy túl sok eseményt akarnak összenyalábolni, ettől viszont inkább szétesett az egész. Viszont bekerült néhány jelenet, aminek nem igazán láttam értelmét és funkcióját (pl. Robb és a csajszi szex jelenete előtti majd' 5 perces cseveje), bár ki tudja, lehet, később lesz szerepük.

Ettől függetlenül várom nagyon a 3. évadot, kíváncsi vagyok, hogyan kapják össze a szálakat.
Egy kérdés: rosszul rémlik, hogy az 1. évad 1. részében a Mások teljesen emberszerűek voltak? Nem igazán értem, miért kellett zombikat csinálni belőlük :(

HüvelykPanna 2012.06.06. 23:44:26

Nah, csak kifelejtettem. Köszönjük Sixx a munkát, szuperek voltak a hogyvoltok! :)

kerikak 2012.06.06. 23:44:50

csak most néztem meg és nem értem a fanyalgókat, nagyon jó kis rész volt, kár hogy vége és megint várhatunk jövő tavaszig

stoppard · http://forint.blog.hu 2012.06.07. 00:01:58

kicsit vékony volt ez befejező résznek, (látszik, hogy nagyon szenvedtek az alkotók, hogy újrakovácsolják a könyvet), de annyi baj legyen.

szerintem viszont két dolog van, ami feleslegesen maradt homályban:
1. az még okés, hogy mondjuk Deres felégetőjének/lerombolójának személye ismeretlen maradt, (és majd a következő sorozatban kiderül), DE ezen ismeret hiányában teljesen értelmetlen a gyerekek viselkedése és Luwin tanácsa is. vagyis legalább nekik tudniuk kellett (volna) hogy mi a pálya, akkor meg nekünk is. mert az, hogy valamiféle felszabadítók ostromolják a várat, aztán a pincében páran felébrednek a kómából, és hanyatt-homlok rohannak észak(!) felé - hát ez így nagyon nem kerek sztori.

2. az őrség két tagjának (ál)csatája a 9. rész egy apró mondatától eltekintve teljesen érthetetlen, az itteni kommentek nélkül ez egy wtf szál lenne. pedig nem szeretem különösebben a szájbarágós sztorikat.

(त्वष्टृ) (törölt) 2012.06.07. 00:02:32

Köszönöm mindenkinek a válaszát, a beszélgetést. Némelyik hónapban csinálok egy ilyen komment-beszélgetést, többször pedig élő emberekkel kerülök szóváltásba. A kommentfelület behatároltsága ellenére Ebben próbálom mérni a Magyarországon élők vitakultúráját, szövegértését.
A későbbiekben a tapasztalatot felhasználni fogom.

@cyd: Az filmpolitika. Az, hogy a szenny a trendi még nem jelenti azt, hogy jó is. Ez egy másik téma. De sok pénzhez van köze.

@Lezuzius: Megmagyarázom neked. Nem kunst leülni a TV elé és dögleni egy órácskára. Akkor inkább megnézem a legtöbb részt, hogy véleményt alkothassak. A rohadt Star Wars újabb részeit is megnéztem. Ezért van jogom kritikát megfogalmazni róluk. Mert nem látatlanban érvelek.
A színészkedést nem ripacskodásnak, hanem művészetnek tartom. Ezért lenne fontos, hogy minden magára adó színész elmélyedjenek egy újabb karakterben, újat mutasson, a többit már leírtam.

@Knapp: Azt áruld már el nekem, hogy miért bámulsz bele soraimba, hogy aztán kijelentsd érveim hosszú sora csak azt bizonyítja mennyire rossz ember vagyok.
Kibicnek semmi sem drága.
Nem, hogy nem tudsz vitatkozni, de még bele is ütöd az orrodat más dolgába. Többet nem válaszolok neked annak ellenére, hogy úgy tartom mindenki megérdemli válaszomat.

@Bikli néni:
Az nekem tévénézőnek kevés, hogy értelmetlen dologgal töltik meg a részt, amire majd egy év múlva adnak egy jelentéktelen választ. Tudod nekem nem a könyv számít most, hanem a filmről beszéltem.

Még egyszer köszönöm a beszélgetést. Többre nem áll módomban válaszolni, de küldhettek üzenetet, majd elolvasom.

Smile64 2012.06.07. 00:09:43

@HüvelykPanna: Igen, rosszul rémlik. Az 1. évad 1. részében ugyanis nem szerepeltek Mások (mármint a filmben). A "zombik" pedig nem Mások, hanem a Mások által életre keltett halottak. Ilyenek szerepeltek az 1. évad elején is.

beacska 2012.06.07. 07:56:49

@(त्वष्टृ): ezek szerint már nem olvasod el, de nem baj, IDE írom: egyetértek veled. Írhatnám hosszabban, is , de így sikerült ;D

Aszusz 2012.06.07. 09:29:06

@Smile64: Bár nagyon nem volt egyértelmű, szerintem az 1. évad első részében is szerepeltek a Mások, legalább egy. A zombik nem mozognak túl gyorsan, mint azt láttuk, a Mások viszont elég fürgék, és az egyik kergette is az éjjeli őrséges fickót. Tény, hogy nagyon nem így nézett ki, szóval lehet, hogy zombinak szánták, de szerintem akkor még nem volt eldöntve, hogy is nézzenek ki, és nem fektettek bele különösebb energiát.

egyenlítő 2012.06.07. 09:35:18

@Smile64: Legjobb emlékezetem szerint szerepeltek. Arcról csak egy zombi látható, de a 6-7. percben ők ölték meg a járőr két tagját.

www.youtube.com/watch?v=gyFxA496hjg

amorph 2012.06.07. 09:37:34

segítenétek kibogozni azt, hogy a rész legelején, amikor Tyrion felébred egy istenhátamögötti szobában őrök és minden barát nélkül teljesen elfelejtve, és csak Prycelle van ott vele, akivel finomanszólva sem csípik egymást, akkor az öreg miért is nem csinálja ki Tyriont? Vagy miért nem mérgezte meg amíg kómában volt? Nem felejthette el ilyen hamar, hogy a törpe mit tett vele, plusz ugye Cersei-jel is puszipajtás, aki szintén el akarta tenni korábban láb alól Tyriont.. szóval többféle szemszögből is ez lett volna logikus, megszabadul egy ellenségtől s még Cerseinél is szerez pluszpontokat egycsapásra.. de így futni hagyja s ki tudja, három évad múlva megerősödve tér majd vissza Tyrion s megint levágja a vén kecske szakállát :o)

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.06.07. 09:39:01

@Oxigén: "jaja, a korai Árpádoknál is volt mindenféle móka."

És amikor Dózsát megégetik és felkajáltatják a többiekkel? Szép kis wirtsaft. ;)

"Tyrion kegyvesztését nem értem."
No azt én sem... :) De nem ez az egyetlen. Pl. ott a Schrödinger egyenlet. :)

@egyenlítő: "Nekem is a napokban jutott az eszembe, amikor elolvastam Beatrix és II. Ulászló házasságának történetét. Kíváncsi vagyok, hogy megemlítik-e a Borgiákban :-)"

Miért említenék meg? Jelentéktelen mellékszál! ;)

Smile64 2012.06.07. 10:12:03

@Aszusz: @egyenlítő: Annak a figurának, akiről beszéltek, egy pillanatra sem mutatják az arcát, de tök sötét fazon, és egy hót közönséges kard van a kezében. A Másokat úgy is nevezik, hogy White Walkers, ez a fickó meg minden, csak nem White, ezért bennem soha egy pillanatra sem merült fel, hogy ő egy Más lenne.

Smile64 2012.06.07. 10:16:37

Szerintem Tyrion nem lett kegyvesztett, mert eleve nem is volt semmiféle kegy. Tywin azért küldte Királyvárba, hogy szedje ráncba Pöcsfejet, takarítsa össze, amit össze kell, hozza rendbe, amit lehet. Aztán amikor Tywin személyesen is megérkezik, Tyrionra már nincs szükség, a mór megtette a kötelességét, a mór mehet.

Felagund 2012.06.07. 10:17:16

@fran7: Jézusatyaúristen, te honnan veszed, hogy ez tinédzsereknek volt szánva akár csak egy pillanatig is? Csak mert történetesen vannak a főszereplők között gyerekek is? Nemár...

@amorph: Ez Tyrionnak is eszébe jutott rögtön, ezért ugrasztotta Podrickot, hogy menjen tanúkért ;)
Pycelle meg gyakorlatilag kézivezérlésen működik, Cersei meg valószínűleg az apja jelenlétében már nem akarja olyan vehemenciával kinyírni Tyriont... ;)

Felagund 2012.06.07. 10:20:47

@Smile64: De, szerepeltek, aki megölte Garedet (a legidősebb felderítőt), az egy Más volt...

Smile64 2012.06.07. 10:21:38

@Felagund: A könyvben igen. A filmen szerintem nem.

Smile64 2012.06.07. 10:23:58

Ezt megbeszéltük. :)

Felagund 2012.06.07. 10:35:09

Egyébként nekem nem tetszett az, hogy premier plánban megkaptunk az arcunkba egy Mást, ezerszer félelmetesebbek voltak, amíg csak nagy , sötét alakokat láttunk, világító kék szemmel, az alatt a kb 4 másodperc alatt, amíg a kamera rajta volt az arcán, magamban odáig jutottam, hogy "hát, végső soron ez egész humanoid...".
Meg mondjuk azt sem értettem, hogy miért van egy szál gatyában, sokkal jobb lett volna valami "futurisztikus" teljes vértben, hogy szintén cska a kivillanó kék szemét lehessen látni a sisak mögött...

Andal 2012.06.07. 10:43:27

Esetleg a Mások sem egyenklónok, hanem van köztük ilyen is, olyan is.

Aszusz 2012.06.07. 11:20:03

@Felagund: A vértet én is hiányolom. Viszont a Mások nem azért annyira ijesztőek, mert nem humanoidok, vagy valami (még Waymar Royce sem csinálta azonnal magát össze tőlük a könyvben), hanem mert gyorsak és a sima kard nem bír el velük (eltörik). A Másoktól akkor kezdenek el majd igazán félni, amikor rájönnek, hogy a rendelkezésre álló eszközökkel (sima acél pl) nem lehet őket legyőzni. Mormont is nagy arccal ment ki a Mások ellen, de mikor veszítettek, ő is rájött, hogy igazából fogalmuk sincs, hogyan győzhetnék le őket.
És van még valaki (kisebb spoiler lenne, azért nem írom a nevét), akit már többször emlegettek, szintén elhatározta, hogy harcol, amíg rá nem jött, hogy nincs megfelelő eszköze. Na, akkor ő is menekülni kezd.

Turambar 2012.06.07. 11:20:42

@Emmett Brown: Mindketten szélsőséges álláspontot képviseltek.

A két történet egyszerűen nem egy műfaj, a LotR szándékoltan mű-mítosz, Tolkien egész irodalmi munkássága a Szilmariloktól a LotR-ig pedig mű-mitológia létrehozására tett kísérlet (oké, A hobbit csak félig-meddig), mégpedig ezidáig legjobb kísérlet a világirodalomban, míg a Tűz és jég dala egy kis misztikummal feldobott, de alapvetően középkori, kvázi-reális, cselszövésekkel tarkított háborús regényfolyam.
Kb. mint almát a körtével.

Az egyik erősen helyszínalapú, szándékoltan lassú tempójú, hisz a hangsúly folyamatosan a múltbeli legendákba való visszarévedésen van, a másik karakterközpontú, az "itt és most" jelentőségével.
Mások a megfogalmazott céljaik.

Műfajában mindkettő remekmű, ettől függetlenül a Tűz és jég dalában bizony érezhető némi színvonalingadozás, főleg ha a 4. kötetre gondolok (bár, most kezdem az 5-et, remélem, az helyreteszi a renomét), és még sok víznek kell lefolynia a Dunán, amíg a LotR-el egy lapon lehet emlegetni az irodalomban beöltött jelentőség szempontjából.

Turambar 2012.06.07. 11:22:38

@Emmett Brown:
"Apropó Hősök: Theon lelkesítő beszéde, és utána a hidegzuhany az valami félelmetesen nagy volt. Most képzeld el ugyanezt Aragornnal a Holt lápnál: menjetek pusztuljatok el értem! nem, puff agyonverik. És ez nem azért nem volt, mert Aragorn annyira karizmatikus lenne. Ennek pusztán annyi az oka, hogy ott mindenki birka, itt meg még az utolsó kalóz is képes felmérni a saját esélyeit. "

Nem, nem azért.
Ha Aragorn (vagy bármelyik Tűz és jég dala előzményének nevezhető irodalmi műben szereplő) lelkesítő beszéde nem lenne jelentőségteljes, és fontos, akkor a Theon féle jelenet sem jöhetett volna létre, az ugyanis egy parafrázis.

Felagund 2012.06.07. 11:24:28

@Aszusz: Azt én tudom, de a sorozatban ezt vizuálisan kéne megoldani, mivel ezt könyvben így könnyű leírni három sorban, de filmen visszaadni csak hosszú jelenetekkel lehet...

Turambar 2012.06.07. 11:25:17

@(त्वष्टृ):
"Túl sok a karakter, alig tudnak egymásról a szereplők, hogy ki mit csinál, ezért elmarad a dráma (pl, Cat nem tudja meg, hogy állítólag kinyiffant a gyereke Winterfellben szénné égetve)"

Mondjuk speciel Cat a könyvben úgy tudja, hogy a fiúknak annyi, ezért is hoz egy ott logikusabbnak ható döntést Jamie szabadon engedésével.

Aszusz 2012.06.07. 11:28:11

@Felagund: Na itt a probléma: hosszú jelenetek: nincs idő. Vizuálisan: nincs pénz.
Nekem amúgy nem volt bajom a Mással, bár azt még nem döntöttem el magamban, hogy jó-e hogy úgy van megvágva a film, mintha látná Samet, pedig nem is (hiszen még oda sem ért a kőhöz).

Turambar 2012.06.07. 11:28:14

@gunsmoke: A GYU mitológia nem gyerekkönyv attól, hogy gyerekek is képesek élvezni. Ahogy gyerekkoromban valószínűleg élveztem volna a Trónok harcát is.

fran7 2012.06.07. 11:32:27

@Felagund: Azért én azt gondolom, hogy nem ezt mondtam. De tartom a véleményem. Az első kötetben és később is olyan főhősök vannak, kulcsszereplők, akik fiatalok, s ezért a tizenéves olvasók könnyen tudnak azonosulni velük. Mellesleg a fantasy valahogy nem a felnőttek műfaja. De ezt csak halkan mondom.

Felagund 2012.06.07. 11:35:12

@fran7: És pontosan ezért reklámozzák úgy, hogy "fantasy for adults" - Martin pontosan ebben úttörő ;)

A Harry Potter - na az tizenéveseknek való. Vagy te szívesen adnál egy olyan könyvet a tizenéves gyereked kezébe, ahol fejezetenként ölnek és/vagy erőszakolnak meg valakit? :D

Turambar 2012.06.07. 11:36:43

@fran7: Azért tizenévesek a könyvbeli hősök, mert a középkorban tizenévesen már nagykorúnak számítottál. A mortalitási mutatók kicsit rosszabbak voltak, mint ma.

Turambar 2012.06.07. 11:38:35

@Felagund: Nekem gyerekkoromban egyik kedvenc könyvem Az északnyugati átjáró volt, egyszerűen kezembe akadt. Pedig gondolom, ott is volt néhány dolog, amit nem feltétlenül úgy értettem, mint ma értenék.
De ott pl. az angol csapatok megbuggyant káplárja egy levágott indián fejét hurcolgatta hazafelé a vadonon, és időnként elővette szopogatn, nyalogatni. :)

Felagund 2012.06.07. 11:39:35

@Turambar: Gondolom ezt is stikában találtad a könyvespolcon, nem a szüleid adták a kezedbe :D

fran7 2012.06.07. 11:45:54

@Felagund: Te hiszel reklámszövegeknek? Mert én nem. Martin kb. annyira úttörő mint bármelyik drámaíró Shakespeare óta. Hiheted azt, de nem úgy van. De szerintem feloldhatatlan ellentét van közöttünk. Én elfogadom, hogy másképp gondolod, mint én. S biztos igazad is van.

Turambar 2012.06.07. 11:46:27

@Felagund: Nem adták a kezembe, de nem is dugdosták előlem. Otthon volt a bazinagy könyvespolc, és azt vettem le róla, amit akartam.
Olvastam én 12 évesen a Tövismadarakat is, pedig annál részletesebben még nem olvastam dugást szépirodalminak szánt műben. :)
Én úgy vélem, a gyerek szűrője szépen működik, ami kell, átmegy rajta, ami meg nem, azt úgysem érti. :)

Felagund 2012.06.07. 11:54:39

@fran7: Hát, ha tudsz mást, aki ennyire sztereotipikus high fantasy settinget írt meg ilyen minőségben, részletességgel és árnyalt jellemábrázolással, akkor ne tartsd magadban, mert azt nekem bizony el kell olvasnom :)

Smile64 2012.06.07. 11:55:45

Akármilyen jól is működik a gyerek szűrője, én nem örülnék neki, ha a gyerekem tizenévesen olvasná annak a részletes leírását, hogy a nagydarab, izmos vadember hogyan dugja meg hátulról a tizenhárom éves leányzót.

egyenlítő 2012.06.07. 12:11:06

@TrueY: Azért Beatrix és II. Ulászló házassága nem annyira jelentéktelen mellékszál. A pápa tíz éven át a markában tartotta Ulászlót (egy középhatalom uralkodóját), aki e házasságának (és egy másik házassági szerződésnek) a felbontására várt és itáliai hölgyek is voltak a várakozólistáján.

Tempus-Anh 2012.06.07. 12:35:03

És persze mindent nagyon köszönünk sixx, várjuk türelmetlenül a harmadik évadot...

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.06.07. 13:24:53

@egyenlítő: "Azért Beatrix és II. Ulászló házassága nem annyira jelentéktelen mellékszál."

No már attól függ, hogy kinek. Egy történelmi drámában az. Azt sem tudják, hogy hol van Magyarország.

chrisred 2012.06.07. 14:20:51

@fran7: Elvileg azért fiatalok a főhősök, mert ennek a "téli" generációnak a beérését akarta nyomon követni a sorozat. A tervek szerint már a Kardok vihara után lett volna egy öt éves ugrás időben (ami nem valósult meg, mert Martin rájött, hogy a két időszak közti események flashback elbeszélése nem megoldható).

2012.06.07. 14:27:09

@cyd: ő. lemaradtam. tehát adják az original mellett szinkronnal ism ár csak én vagyok a bambabéna és nem vettem észre? vagy még nem kezdték el a 2x01-et hundub?

Felagund 2012.06.07. 14:44:18

@➊: Vasárnaponként (asszemeste 11-től) adják, most vasárnap már a 9. rész lesz...

2012.06.07. 15:03:17

az gázos :s remélem fent van torrenten XD

2012.06.09. 11:25:57

nincs türelmem visszaolvasni az összes kommentet, de lehet már tudni (vagy legalábbis sejteni), hogy mikor jön a folytatás?

Old-dimer 2012.06.10. 00:33:36

@Jé: az imdp 2013-t mond.
@TrueY: Nem baj, a Rómát se a történelmi pontosság miatt nézték:)

Game of Crowns!

tkgabor 2012.06.10. 20:18:49

Kár, hogy ez a Doreah kikerül a soriból, lehetett volna még szerepe :)

Lezuzius 2012.06.10. 23:06:41

@Jé: igy van, jovo tavasszal.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.06.11. 12:44:41

@Oxigén: "Nem baj, a Rómát sem a történelmi pontosság miatt nézték:)"

Ja. L. még a Radiátor! ;)

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.06.18. 12:47:17

@Oxigén: Szerintem főleg a jelmondat nagyon jó lett! :)

Alpha Wolf 2012.09.28. 21:18:53

A huje munkatársam is erröl a szarrul bir beszélni. Soha nem lesz barátnöje, az Alkonyat az jó film, én ebbe belenéztm, na eben sincs semmi akcio. Az Alkonyat a mai fiatalok próblémáiról szól.

Kullancs1983 2012.09.29. 04:17:47

@Alpha Wolf: Hogy sok a félanalfabéta buzi? Hogy a trónok harca nem felel meg a te kényes ízlésednek, az nyilván azért van, mert nem a hülyéknek szánták. Te meg nézzél csak alkonyatot...

Kullancs1983 2012.09.29. 15:54:43

@Alpha Wolf: Te meg tanulj meg írni kutyuli... Idejössz, (jó szar helyesírással) elmondod hogy a Trónok harca szar, bezzeg az alkonyat, de ha valaki kifejezi az ellenvéleményét megsértődsz? Ugyanmár cicabogár..:P

afazekas 2012.12.06. 13:45:05

@Felagund: Ez sehol nem high fantasy.
Ez biza low fantasy.
süti beállítások módosítása