Itt a második elődöntő, a három házigazda még mindig nem tette túl magát azon, hogy egyikük sem beszél franciául, továbbra is lelkendeznek egymás mondataiért, egészen addig, amíg bele nem csapnak a mára rendelt fellépők. (A második elődöntő fotóit nem rakták fel Eurovízióék, úgyhogy többnyire a jelmezes főpróba képei láthatók alant.)

Željko Joksimović: Nije Ljubav Stvar (Szerbia) – A kelet-európai népek, ha nem mulatoznak, akkor sok hegedű kíséretében énekelnek kesergőst, leggyakrabban feketében. Ez meglepő módon néha még egész jól is sikerül, mint most.

Kaliopi: Crno I Belo (Macedónia VJK) – Mintha az előbbi szerbiai dal folytatódna egy szintén feketébe bújt, Papadimitriu Athina-hangú és -korú nővel, de aztán bedurran az elektromos gitár és egy tucattermék dobalap. Basszus, nekem ez tetszik.

Joan Franka: You And Me (Hollandia) – Az megvan, amikor Cher még Sonny Bonóval nyomta a tévékomédiákat? Na, Cher a mai epizódhoz indiánnak öltözött, hogy tábortüzes gyerekszerelemről énekeljen, gitárral.

Kurt Calleja: This Is The Night (Málta) – A máltai versenyzőnek annyira szétmorzsolták a füleit, hogy az általa hozott eurodiszkóban nem is találja meg az összes hangot. Álegyüttes kíséri a színpadon, akik egy ponton a műzenélés helyett tánccal próbálkoznak, de minek vannak ott, ha ez se megy nekik?

Litesound: We Are The Heroes (Fehéroroszország) – Öttagú együttes érkezik, akiket így ránézésre Minszk legmenőbb buzibárjából szalajtottak a rocknak álcázott diszkódalukkal. A frontember nyomokban tud énekelni, viszont az arcán egy, az Eurovízió tiszteletére félbehagyott drogelvonó kúra jeleit vélem felfedezni.

Filipa Sousa: Vida Minha (Portugália) – Amennyit tudok portugálul, ez a nő talán az életéről bazsevál itt, és ha a dal jól közvetíti a tematikát, akkor eléggé szar élete lehet. A ruha aljától a hónaljáig tartó kivágás kiválóan alkalmas az Angelina Jolie-s legendás csülökkirakós mém életben tartására.

Gaitana: Be My Guest (Ukrajna) – Ukrajna Onyutha Juditja fekáktól elvárt hanggal dalol dance-es alapra, a mikrofont viszont úgy cibálja a szája előtt, mintha még a szereposztó díványon kezelne egy hasonló formájú testrészt. Egy kék, egy rózsaszín, egy lila és egy narancssárga szamuráj trombitál neki mindehhez. A kép már a Green Roomból (ördögnórásan: lihegőből) származik.

Sofi Marinova: Love Unlimited (Bulgária) – Hirtelen a salgótarjáni „Ki tud jobban utánozni Innát, a román egyslágerest?” versenyen találjuk magunkat, az egyetlen indulónk rendkívül jól érzi magát a szeletelős melódiák hátán, az sem zavarja, hogy még egy féllábú táncost sem tettek mögé – úgy fest az egész, mintha zárás után ottfelejtette volna magát a dizsiben. A fenti kép még a nem-fellépőruhás próbán készült.

Eva Boto: Verjamem (Szlovénia) – Minden keleti szenvedős lassú szám a második elődöntőre jutott. Szlovénia prezentációjában 4-5 elhagyott menyasszony kesereg a sanyarú sorsán az oltárhoz illő hófehér outfitben, az egyiket annyira magával ragadja a bánat, hogy szöveg helyett csak különböző magasságokban elhelyezett „á” hangokat tud abszolválni.

Nina Badrić: Nebo (Horvátország) – Igen, ha Kelet-Európa, akkor ma továbbra is lassúzunk. Az énekes hölgy állítólag egy karóramárka (rendkívül szögletes) arca volt kontinensszerte, de szerintem mégis inkább énekeljen, nem olyan rossz ez. A két szoknyás, lakkcsizma-fétises fiatalember jelenlétének támogató mivolta ugyanakkor erősen megkérdőjelezhető. Kép még a jelmeztelen próbáról.

Loreen: Euphoria (Svédország) – Ez is valami dance, ráadásul az idei verseny legnagyobb esélyesének tartják. Ehhez képest a művésznő átlagos napindításába ad betekintést a jelenet: a hölgy kócosan, éjszakai ún. slafrokban taichi-zik a színpadon, valószínűleg tényleg nemrég ébredhetett, mert az angol szavak kicsit galuskásan potyognak ki a Svédországból delegált ajkakon. Egyszeriben zuhogni kezd rá a reggelire szánt zabpehely, és ráront Morpheus is a Mátrixból, de őt legyakja.

Anri Jokhadze: I’m A Joker (Grúzia) – Tbiliszi véres verejtékkel akarja bizonyítani, hogy felnőtt a könnyűzene történetének múltjában és jelenében számon tartott legnépszerűbb előadókhoz. Ehhez kiállítottak egy szőke wannabe Freddie Mercury-t és melléhelyeztek egyenesen 5 Lady Gagát is. Mindhiába: a dal egy musicalrészlet és egy Queen-szám tökönrúgott egyvelege. A fenti képet még egy korábbi próbán lőtték.

Can Bonomo: Love Me Back (Törökország) – Fordítási hibából kifolyólag Rejtő Jenő művének török kiadásában Piszkos Fredet serdülőkorában megrontotta egy bakkecske. Más magyarázat nincs a „tengerészeknek de sok nője van” gondolatvilág köré épülő dalban feltűnő matrózcsíkos pólós, kapitánysapkás, háromnegyedes-bőrkabátos fiatalemberre, aki eszméletlen orrhangon, mekegős vibrálással tolja a refréneket. A díszlet négy Jack Sparrow hasonmás, akik a köpenyeikkel hajóvá tudnak összeállni időnként.

Ott Lepland: Kuula (Észtország) – Bizonytalanul indul az érzelmes ballada, de a végén azt mondom: Puskás Peti a legnagyobb pattanásait is odaadná, ha csak feleekkora hangja lehetne. De bocs, egyszerűen nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy ez a srác végülis állandóan a kuláról énekel.

Max Jason Mai: Don’t Close Your Eyes (Szlovákia) – Papíron ez metál volna, de valójában természetesen eurótakony mázzal. A szlovák legény külsőleg jól hozza David Coverdale-t a lobonccal és a szemfestékkel, ellenben hogy a produkciót dalként lehessen értékelni, legalább egy hangot a gyárilag kijelölt helyén kellett volna kiénekelni. Külön lúzerség, hogy az énekkel átfedésben nem lévő metálhörgéseket is az egyik gitáros nyomja hátulról, amíg ez a (fel)vidéki glamrockparódia elöl piperkőcködik.

Tooji: Stay (Norvégia) – Gundel Takács Gábornak itt telik be a pohár, és összegzi, hogy egyebek mellett a fekete ukrán és a marokkói svéd után még egy iráni norvég is kijutott nekünk. A dal és az előadó is kábé egy-az-egyben felcserélhető a tavalyi svéd Eric Saade-dal úgy, hogy senki sem veszi észre a turpisságot.

Maya Sar: Korake Ti Znam (Bosznia-Hercegovina) – Az utolsó káeurópai énekesnőnél azért már csak megjegyzem, hogy idén meglehetősen öregecskedő kotlósokra bízták rá a régió nemzetei az összeurópai lelki húrok pöngetését. Ez a szám egyébként konkrétan olyan hihetetlenül unalmas, hogy inkább azon gondolkozom, az előadója helyet kaphatna-e ebben a szerkóban Cersei beugrójaként a Trónok harca második szereposztásában. Egyébként majdnem.

Donny Montell: Love Is Blind (Litvánia) – Az már rég kiderült, hogy nem értek a zenei műfajokhoz, úgyhogy lazán merem azt mondani, hogy mintha ez ilyen funky-s, diszkós izé lenne. A „ha nagy leszek, Hugh Grant leszek” arcú kisember belead apait-anyait mindenféle hajlításokkal és technikákkal, közben egy kézzel hány cigánykereket a színpadon, itt a teljes utazó nagycirkusz. Ja, a bohóc is, mert a szmokingját a jelen gazdasági helyzetben úgy vehették meg a litvánok, hogy „majd belenő”. Ez volt a mai 18, az eredményhirdetés előtt megmutatom még a Kristálypalotát, ami olyat is tud, hogy mindig a soron következő előadó zászlajának színeiben világít.

A keddiekhez ebből a körből csatlakozik Litvánia, Bosznia-Hercegovina, Szerbia, Ukrajna, Svédország, Macedónia VJK, Norvégia, Észtország, Málta és Törökország. Azt nem mondtam, hogy az első elődöntő végén extra produkcióként valami szuperhíres-sosemhallottamróla azeri dobos csávó adta elő magát, most meg az előző 5 dalfesztivál szupersztár-azótasemlettbelőlüksenki győztesei énekeltek. Szombaton döntő.

Képek: eurovision.tv / Thomas Hanses, Andres Putting, Elke Roels