Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Szégyentelenek 1x10 – Nana Gallagher Had an Affair

2012. május 10. 11:00 - kicsipm

Három résszel az évad befejezése előtt bizony komolyabb vizekre evez a sorozat, amit az előző rész vége már előre vetített. Bobbal és Monicaval kezdünk (mindkettő nő, ugye), a kamion helyett a Gallagher villa lett a székhelyük, a fürdőben szövik a tervet Liam elhurcolására, A terv a DNS teszt. Lip hallgatja és lesi ki eme bájos csevejt, majd rágyújt így este lefekvés előtt, fogmosás helyett, szokás szerint. Fiona a szomszéd házban Istivel, aki valójában Jimmy (puszipacsi, tündérborsó), minimál berendezés és csend, ami a lánynak furcsa. A babafigyelőt használva parancsolja ágyba Debbie-t és Carl-t, és még a falakon is átlát sokkal jobban ismeri a kicsiket, mint az anyjuk.


Reggel van, a srácok indulnak a suliba anyjuk feje a szokásosnál is leharcoltabb, Bob szerepére jól lett választva a színésznő, mert ahogy Liamot az ölében tartva ül az asztalnál tényleg úgy néznek ki, mint egy gorillákat bemutató kisfilm. Monica össze-vissza kapkod, a fiúk meg pénzt kérnek erre-arra, de Boberta nem ad. Fiona mindezt továbbra is a szomszéd házból próbálja megfigyelni, és szapulja az anyját, hogy semmit nem tud. Látványosan az őrületbe kergeti a szitu, aminek a produktumát István kapja a nyakába, avagy színes kívánságcsokor Monica anyaként elkövetett hibáiból. Biztos nehéz lehetett neked mikor elment, mondja Steve a csajára nézve, éleslátásáról tanúbizonyságot téve. Javasolja azt is, hogy kérjen tanácsot egy ügyvédtől, majd ad neki egy saját mobilt és pénzt, hogy vegyen kanapét. Mert a nőket vásárlással lehet a lelki békéjükhöz visszavezetni. (Ámen)
Lip, mint otthon maradt rangidős tesó közli a két nővel, hogy Liam nem megy ám sehová, mire Bob megindul felé, problémánk van, csávókám? Erre a srác röviden vázolja neki, hogy igen, van és mik azok. Monicanak végül közéjük kell állni, nehogy tettlegesség legyen. Ennek jutalma pedig, hogy futhat a nagyfia után a hóban, de csak könnyes szemeket és egy jól megérdemelt beszólást kap. (Kedves nővérem most kezd megkeményíteni magad, mert ezentúl kevesebb lesz a mókakacagás.)


Karenéknál családi idill van, mert apuci szemefénye hajlandó elmenni a megtisztító bálra. Sheila tovább folytatja hasztalan hadjáratát, hogy Frank elé tárja a világ ízeit, ma belga palacsinta van málnával, csorog a nyálam, de Frank rohan a városházára találkozni a feleségével (emlékeztetőül: Monica), és felmarkolni a pénzt. Az utcára kilépve egy kocsi lesz az árnyéka, kíváncsian várom megint mibe keveredett főhősünk. Monica kezd észhez térni, mert nem akar elmenni, de ami még jobb ötlet, nem akarja elszakítani a legkisebb tesót a többitől. A párja nem támogatja ezt a pálfordulást, sőt, jön az érzelmi zsarolás, aminek a csókolgatós végére ér oda Frank, és egy vicces monológot nyom le nekünk. Hoppá, itt a baj, Bob azt mondja, csak akkor van Monica-aláírás és ezzel együtt Frank-nek pénz, ha Fiona és a testvérei elengedik Liamet a régi meg az új anyjával. Monica nem nagyon szól semmit, Boberta a szóvivő, és Frank már megy is a szomszédba rábeszélni a nagylányt a deal-re. Mivel a lánya nincs otthon, be is tör hozzájuk, de előtte még kiderül ki követi: az ember aki rá akarja bizonyítani, hogy csal a rokkantsági járulékával.


A suliban Ian Mandy-t faggatja arról, hogy van Mickey. De aztán megjön a bátyja és ellógják a harmadik órájuk. Én mindig csak olaszról lógtam a gimiben, de azt is csak azért mert a tanár úgyis kiküldött volna. Szomorúszemű Tony Fionáék új szerelmi fészke előtt ácsorog. Mikor a lánytól megtudja, hogy a házat Steve vette meg, nagyot sóhajt és görénykedik egyet, remélem ki tudtátok szellőztetni a többnaposhulla-szagot. Veronica és Fiona a két emancipált nő az új kanapét izmozza be a házba, ahol Frank éppen ejtőzik, és szól, hogy zárat kellene cserélni. Ezután kiabálnak egy sort a rész főkonfliktusa (Liam felügyelete) miatt, majd Frank becsapja maga után az ajtót, Fiona meg kicsit megijed, hogy mi lesz a legkisebb ugrifülessel.
Végre a jól megszokott kocsma, Frank tántorog be, Kevin átadja neki Sheila üzenetét, és hogy az árnyéka, Jasper itt is kereste. Frank vázolja hol tart a pénzéhez jutási folyamatban, és áradozik, hogy Monica (az ő lelki társa) még mindig milyen szép. Ezalatt Fiona és Veronica ügyvédet keresnek a nagylánynak a neten, Lip pedig Ian-nal figyeli a saját házukat egy Steve-nek lopott kocsiból. A bratyós beszélgetésből kiderül miért nehéz Iannak, dióhéjban: az anyja megjelenése hagyján, de a meleg szerelmi háromszög plusz Kashné, az kicsit sok(k). Ezután a leszbi párt követik. Fiona máris az ügyvédnőnél, ám a rettenet kockás mintás blúzos néni nem sok jóval kecsegteti. (A Frank részegen kidől összeállítást hatszor néztem végig, nagyon jó!) Vagyis leginkább semmi esély arra, hogy Fiona legyen a gyámjuk. DNS labor, éééés, meeeegleepiiii: Liam apja Frank. Bob kiakad, Monica inkább örül. Új terv: Monica aláírja a papírt Frank-nek, ha az lemond a szülői jogairól. Lip és Ian bemennek a laborba és készülnek valamire. Ahogy Carl is, valami rámpát ácsol és hozza a bicikliét, sok szerencsét kishaver… Frank elbeszélget a nagyon makacs Jasperrel, aki most addig fogja követni, míg el nem kapja, mert a biztosítónak elege van abból, hogy fizet. Na, akkor ezt vedd fel Jasper komám:


A kicsi Carl-nak vannak szuicid hajlamai, és/vagy kevés az esze, mindesetre jól elfikál a bmx-ével, bravó. De, öndiagnoszta is, szerinte eltörte a karját. Az apját addig nem is érdekli a fia szenvedése, míg ki nem talál valamit, és utasítja gyermekét, hogy üljön vissza a biciklire. A két nagyobb fiú nyálmintát vesz magából az emeleten, mert ahogy Ian mondja: csak mert Liam Franké, még nem biztos, hogy a többi gyerek is. A jelenet szövege nagyon vicces, remélem láttátok, mert ezt így visszaadni nem igazán lehet. Frank okos ötlete: elkezd futni Jasper elől, aki követi a kocsival, és Carl elébiciklizik a törött karjával, majdnem a térdemet csapkodtam a nevetéstől, csak pont hétfőn ütött el egy bordó autó, mikor tekertem a Karolina úton, szóval inkább nem vicces nekem most ez, de Frank szemszögéből kétség kívül zseniális, mégha a gyermekbántalmazás fogalmát kimeríti is.
Karen apu öltöny-nyakkendőben, szaglászik a konyhában, és belerúg egyet Sheilába, a „Frank már nem jön vissza, a feleségével van” mondattal. Karennek az anyja habcsók ruhát varrt, amiben meseszép és ettől az apja büszke rá, Sheila pedig megenyhül, és együtt vacsorázik a család. Serpenyős rostélyost. Én a fájdalombanánoscsoki zacskóba fogok belefulladni, meg az E442 és 476-ba, de sebaj, vessetek az autók alá a bringámmal. Ian meglátogatja Mickey-t akinek hónaljmankója van, és sántikál, mert Kash szerelemféltésből (olyan sokat hallottam már a hírekben, gondoltam akkor használom) lábon lőtte. Vagy a Snikers miatt (ki-vagy-ha-éhes-vagy?). Nem lehet tudni meddig kell a böriben lenni ennek a szegény lábonlőttnek, pár hónap, akár egy év is, de Kash tett a számlájára pénzt cigire. Vagy csokira. Hehe. Ian benyög egy „miss you”-t, és Mickey nem dühös, inkább örül. Nocsak.
Egy újabb Steve-Tony csörte, a szőke fiú igen messziről indítja a támadást, gratulálok az új házadhoz. Hát, izé, kösz, válaszol Isti, meg még poénkodik a szomszédokon, aztán elköszönnek. Steve elgondolkodik mi volt ez. Sheila a vacsora maradványai fölött kérdezősködik a megtisztító bálról, apa vázolja, hát erősíti a köteléket apa és lánya között, meg ígéretgyűrű és szüzességi ima. Szerintem szarul hangzik, Karen ne menj el inkább. Frank visszatér a kocsmába és rettentő boldog, hogy kibaszott Jasperrel. Fiona rontja el az estéjét, mert megérkezik a gyerekekkel (mínusz Ian és Liam), megint a Monica-aláírás-Liam-marad a veszekedés fő csapásiránya, aztán Lip-nek is van csapás iránya, jobb ököllel apa bal arcába. Fiona távozóban megfenyegeti a földön fekvő Frank-et, ha Liam-ot elengeded egyedül maradsz.


Na, végre, ez a remek megtisztító bál. Valami visszataszító fószer beszél arról, miért vannak itt, és ez milyen jó. Aztán Patty mesél nekünk arról mi a bűne. Majd Elaine is elmondja mi van (csak egy péniszt fogott meg-Karen itt kezd aggódni). Szerintem a körben ülő apuciknak ezektől a történetektől áll fel. A Steve-Fiona-lakban válságstáb van sörrel meg füves cigivel, Lip is érkezik az anyjuk vacsorameghívásával. Ja, és egy óra múlva lesz eredménye Lip és Ian DNS tesztjének. Karen a vádlottak padján emelkedik szólásra, és a szemét gyerekmolesztáló fejű pacák unszolja, hogy részletezze csak mi minden rosszat csinált. Karen feszeng, de azért szépen lefesti az elmúlt kb. 4 évét (valljuk meg, azért nem átlagos a felsorolás, de nem is annyira durva). Az apja felpattan és ribancnak nevezi. Akiknek nem jár kocsi.
Fagyos hangulatú vacsi Monica-val, aki erőlteti az evést, de mindenki más a Liam témát hozza fel. Megy vagy marad? Lip befut az eredménnyel, Ian nem Frank fia. Hoppá. És Sheila is megijed, mert a habcsók kislánya beront az ajtón és őrjöng, káromkodik és szétzúzza az apja pinceszobáját. Megérdemli a mocsok. Monica magyarázkodik mi volt ’95 nyarán, Ian meg azt próbálja átütni a szülein, hogy Frank egyik bátyja lehet az apja. Sűrű rész ez is, sok fordulattal. Franknek van 2-3 bátyja, lehet válogatni, Lip egyet már látott is régen. Monica nem emlékszik, Debbie aggódik. Frank és Monica veszekszik, Boberta beleszól néha, például felszólítja Franket, hogy váljon el Monica-tól, mert ők össze akarnak házasodni. Frank megcsókolja Monica-t, mindenki üvölt, hogy Liam-ot nem vihetik el, Monica Fionának magyarázkodik, végül a nagylány „zárja be az ülést”: ha szeretsz minket egy picit is, itthagyod Liam-et, és elhúzol a fekete leszbi pároddal a nagy kamionjában. És soha nem jössz vissza.
Karen apja is hazaért, Sheila hisztérikusan lökdösi ki a házból és közli, hogy soha ne merészeljen visszajönni. Egészen az utcára lökdösi, és maga is kijön, ahogy a megérkező Frank erre fel is hívja a figyelmét. Sheila nagyon megörül annak, hogy kijött a házból. Cuki. Újra Fionáéknál mindenki, az ablakból figyelik, ahogy Monica és Bob pakolnak a kamionba és készülnek menni. Kiözönlenek a hófoltos utcára, sírós szemekkel. Monica átadja Liam-et Fionának majd sírva, megtörten elindul a kamionhoz. Valamelyik lánya utánaszól, hogy anya. Monica visszanéz. Fiona bólint. Az elhajtó kamion ablakában Monica zokog. Zseniális befejezés, és nagyon eltalált alatta a zene!


Ezúton is gratulálok az U19-es női floorball válogatott tagjainak a múlt heti teljesítményért a VB-n, szép volt Életkék!

Címkék: szégyentelenek
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Caddy 2012.05.10. 13:41:16

Fordulatok voltak benne, ez nem is kérdés,bár inkább lelkizős mint szórakoztató, mint eddig.
Sheila még mindig a kedvencem. Viszont Fiona nagy volt ebben a részben. Még megszeretem. :)

Utolsó képsor, mikor Frank álmónikával megy aláírni???? Nem is értem miért nem ezzel kezdte? :)

tündérborsó 2012.05.10. 13:46:26

Nem láttam, NEM LÁTTAM!!! Rajtam van vmi dögvész, úgyhogy korán ágyba lettem parancsolva. Persze alig aludtam, a gyerek meg üvöltve keltett hajnali 6-kor, alig kaptam idegsokkot. Wehehe.

Majd jól elolvasom ha végeztem a teendőimmel.

Az ott egy Frank-segg? :D

kicsipm 2012.05.10. 14:36:27

@Caddy: bázz, elfelejtettem a végét megírni... pedig mekkora poén az álmonica, ja :D
@tündérborsó: Frank-segg, ja :) fehér és szottyos. Amúgy jobbulást!

tündérborsó 2012.05.10. 15:11:31

@kicsipm: kösz :)

Lehet nem vagyok jó biológiából, bár abból érettségiztem,hehe, de hogy lehet Frank Liam apja?

Boberta? Először azt hittem elírás, de nagy poén. Az a nő tényleg egy Boberta. :DD

kicsipm 2012.05.10. 17:06:58

@tündérborsó: a válasz a rész címében, és magában a részben (Frank el is mondja :)
Örülök, hogy a Boberta átment, reméltem hogy nem kell odaírom külön, hogy nem elírás :)

Caddy 2012.05.14. 14:34:32

Frank-segg talán minden részben van.:D
süti beállítások módosítása