Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Éden hotel - 2x19

2012. április 05. 06:00 - sixx

Tegnap jött két újnő, az egyik azzal a lendülettel távozott, még a nappali sokat látott párnájára sem tehette le a picsáját, a másik, a hamuszürke bőrű, állandóan félig álmosnak tűnő Petra (tényleg, orvos látta már?) pedig maradt, de a Terrorral és Omárral közösen eltöltött randi után lehet megirigyelte a távozó Nonszit. Broki este vagy megdugta Naivát, vagy nem, T69.2 meg kezd állandó bútordarab lenni a hotelben, mint egy különbejáratú busójárás. T69.2 ma kékben, kék gladiátorszandálban, mondja a mantrát, romantikus költészet csal majd könnyeket Naiva szemibe, nahát. Ez a nyár csakis Dér Henit várja.

Omár egyedül és sokkal kisimultabban ébred, mint Terror mellett, aki szerintem éjjel ritmusra csikorgatja a fogát és álmában fél budapestnyi ismerősét sorolja, van limit a facebook-barátokon? Műanyag szerint Petra nagyon kemény, mert Brokival akar összeállni, ezt el is meséli Meláknak, aki csak röhög, azon meg pláne, hogy Petra szerint Hiper egy undirító féreg. Ez megvezetett minket, de naggyon, mondja Melák így, két gyével, mert az a menő autószerelő körökben. Pokahontasz a kamerába aszongya, már várta, mikor jön valaki, aki olyan, mint ő. Hát, Voksán Virág most nem ér rá asszem, szóval erre még várhat, bár Geronazzo Mária a legutóbbi faszszopás óta nem nagyon csinál semmit, szóval reménykedhet.

Terror a reggeli végén, amikor már csak Melák van az asztalnál és a maradék pusztul a tányérokról a rettentő bélbe, szépen kezd éket verni Omárba, az a geci, az már tudja ki az a két ember, akivel kibaszhat, de nem mondja ki a nevüket. Terror szerint Omár nagyon fog bukni majd amikor nem lesz védett, mert akkor senki nem nyalja majd a seggét. ÚjPéter és Elemző a teraszon beszélget, Hiper odabent fekszik, de beleszól a beszélgetésbe, mert neki mindenről tudnia kell. Omár, legalábbis ÚjPéter szerint vagy érzelmi alapon dönt, és akkor szevasz Terror, vagy taktikai alapon és akkor erős párt ver szét. Hiper le is volna a következtetést, Omár sunyigeci, és eleve idegesít a humora, faszom.

Juan hozza a reggeli levelet, uraim, tessen egy romantikus költeményt írni valamelyik nőhöz, muhaha, csak próbálna meg valamelyik faszi egy másik nőhöz írni ilyet akár még csak játszásiból is, a heréjét Chiléig rúgná a párja. A legromantikusabb pár kap jutalmat. A csajok élvezik, a faszik már nem annyira, kínrímeket vizionálok, Geszti Péter országában nem is lehet másra számítani ilyenkor. Melák jó viszonyt ápol a rímekkel, nem nagy kaland összedobni 1-2 sort. ÚjPéter kezdi, Ostobenkónak mondja, rejtély vagy, megfejthetetlen, kulcs hozzád nincsen. Mondtam. A vers egyébként aranyos, Műanyag szerint egy szava nem volt igaz, de asszem a feladat nem is az volt.

Broki Naivának mond verset, és azzal nyit, hogy szeretlek, mint férfiak a melleket. Nabazdmeg. A stílus és a tartalom is marad, Broki vagy nem vette komolyan, vagy nem érti, mennyire belegázol a nője lelkébe, ezt már sose(?) tudjuk meg. Naivának szarul esik a költemény, asszem joggal. Terror Petrának írt, virágot ad neki és térdre rogy, szőke hajad lebben a fényben, ha rád nézek, érzem, hogy végem. Lapozzunk. Elemző Hiperhez egy szabadverssel fordul, meglepetés volt számomra az Édenben egy olyan lánnyal találkozni, mint te vagy, mondja, és innen csak a lejtmenet jön, komolyan.

Melák a rímek és a kardánboksz faragásának szakavatott mestere Pokahontasznak a következő remekbe szabott költeménnyel kedveskedik (igyekszem szöveghű lenni): Öööö, mikr szmdbe nzek, megll a vlág, amit átnyjtk nekd az egy virg. A végén pedig még egy 300 köbcentis csöcst is beígér neki, Ostobenkónak be is jön a dolog. Melák parádésnak tartja a teljesítményt. Omár az utolsó, Ostobenkónak rakott össze egy verset, kérdéseid keszekuszák, vicceid kissé furák, tűzpiros hajadnak párja nincs, az hogy itt vagy, maga a kincs. A produkció után Naiva a teraszon szomorkodik, Broki megy érdeklődni, hogy mi a baj, hát a vers, mert van Naivának egy rossz tulajdonsága, az, hogy ha valamit elképzel és nem azt kapja, akkor szomorú lesz. Broki szerint nem egy versben kell bizonyítani a szerelmet. A csajok szavaznak, ÚjPéter a legfaszább, ő kapja a jutalmat, egyelőre nem tudni, mit.

Juan hozza a pandora-kellékeket, Elemző olvas hadarva, mert mindenki tudja már miről van szó, Petrának meg magyarázhatják napestig. Elmennek, írnak, öltöznek, pandorázzunk mán. Na, leülnek végre, Terror rózsaszínű ingétől és a Műanyag fejibe betolt kibaszott szponzorvirágtól kiég a szemem. Omár, nem érzed úgy, hogy a fiúk csak a védettség miatt rendesek veled? De, Terror például a meleg szarig benyal, oszt hiába. A többiek őszinték. Terror védekezik, azt hiszed ez érdekbarátság? És az együtt alvás? Az smafu? Jesszumpepi, én értem, mit akart mondani, de nagyon nem az jött ki belőle. Igen, mondja Omár. A kérdést mellesleg az általam eddig csak "meth előtt és után" képsorozatok "után" szekciójában látható delikvensekre emlékeztető Petra tette fel.

Ostobenkó, mit puncsolsz te itten Omárnak? Nem tettem semmi ilyet. ÚjPéter kijelenti, hogy jobban bízik Omárban, mint Ostobenkóban, ezt megértem valahol, ráadásul Ostobenkó lemegy Petrába, és hozzáteszi, hogy hiába áll be mögé Omár, nála ÚjPéter a námbörvan. Na, oszt kenheti a hajára, hiszen Omár VÉDETT, te szerencsétlen. Ostobenkó, öribari vagy Pokahontasszal? Ja. Omár, felmérted már az erőviszonyokat? Ki a legnagyobb taktikázó? Hát Hiper. Az meg erre kiakad, nem is beszéltünk, baszom a szájadat. Broki halkan hozzáteszi, hogy az előző párválasztó alapján igaza van Omárnak. Sajnos a kérdés után Hiper és a beleugató Naiva is a taktikázó szót használja, amitől a víz kiver, a taktikussal mi a fasz baj van? És az ebben az esetben legmegfelelőbb, jó öreg szarkavaróval?

Petra, kivel lennél együtt legszívesebben? Még nem tudom ki adja önmagát. Ostobenkó szerint Petra egy kivert lány, ez új, kivert faszról, sőt kutyáról is már hallottam már, de milyen a kivert lány? De akkor ki a legszimpatikusabb, folytatja Ostobenkó, hát ÚjPéter, hazudja a Brokira vágyó Petra szemrebbenés nélkül. Lehet, tényleg nem olyan hülye, mint mutatja. ÚjPéter azért beszól, hogy tegnap még Broki volt. Terror, nem gondolod, gáz minden nap konfliktust generálni? Nem generálok ln semmit, de bejöttem egy elánnal, és abból vissza kell venni tízet. Eh. Krisztián, nem gondolod, hogy túl sok érzelmed van Műanyag felé? (Így, ahogy írom, vélhetően Ostobenkó tollából.) Melák aszondja igen viccesen, hogy nem érzelem ez, még csak barátok sem vagyunk, üzlettársak maximum. Terror rápirít, komolyabban, kisfiam, nem otthon vagy. Melák ennél nem tud komolyabb lenni, mondja, majd kijelenti, hogy halálosan szerelmes Műanyagba. A kamerába hozzáteszi, hogy mivel odakint is ilyen női vannak, Pokahontasz nem egy hűbazdmeg.

Terror a nappaliban megkérdi, milyen konfliktust generál, mire mindenki vonogatja a vállát, fasztuggya, gyökér vagy, oszt annyi. Beesteledik, Carlos hoz egy társasjátékot és levelet, Pokahontasz látatlanban nemet mond mindenre, faszom, nem ezért gyöttem ide. Love Sex VIP Club a játék neve, tényleg borzasztó, ebben igaza van Műanyagnak. Elemző olvas, közben a nők nyüszítenek, hogy neeeeee mááááááár, neeeeeem jááááátszuuuunk. Párban kell tolni, ÚjPéter és Ostobenkó nyit, egy ruhadarabot kell levenniük, teniszcipő lerúgva, oszt jó. Melák felhorgad, na ne már, minden este ott sztriptízelsz az asztalon, oszt ennyi? És, kérdez vissza Ostobenkó, és igaza van. Petra és Omár a következő, Petra valami síkosító zselével gyúrja tessék-lássék Omárt. Petra Terrornak is párja, valami kérdésre kell felelni, nem érdekes, de Terror itt is bepipul, miért is ne.

Van még feladat bőven, Melák csöcsére Műanyag nyom csókot, ÚjPéter kamusmárol Ostobenkóval, Naiva erotikusan táncol Brokinak, Műanyag hasát jéggel izgatja Melák, majd elfenekeli, érdektelen faszságok. Aztán egy pillanat alatt kiborul a szaros bili, most Műanyagon a vetkőzés sora, két szandacipőt levesz, és ezzel lerendezettnek véli a dolgot, de Ostobenkó - jogosan - lázongani kezd, hogy akkor neki mér' nem volt elég ugyanez, az egyre ittasabb Melák meg odaszól, hogy bazdmeg minden este levetkőzöl az asztalon, ne add itt a szűzkislányt. Ostobenkó füstölög, Melák felcsattan, A SZEMEMBE MONDJAD BAZDMEG, mondja oda is, megoldás nincs csak üvöltözés, aztán Ostobenkó megsértődik és elrongyol, pedig sem a faszszopó, sem a szlovák, sem pedig a kurva nem hangzott el semmilyen kombinációban. ÚjPéter szerint ez így kicsit erős volt, Melák meg üvölt, VEGYEN VISSZA A MELLÉNYBŐL, KÉT HETE ITT PARÁDÉZIK MINT EGY KIRÁLYLÁNY, FASZOM. Hiper olyan aggodalmas tekintettel rohan Ostobenkó után, mintha attól félne Dunának megy, vagy benyel egy skorpiót.

A nappaliban megy tovább a társalgásnak álcázott racsítás , Terrornak is be kell szólnia, mire Naiva leoltja, te ebbe ne pofázz bele, semmi közöd hozzá, de van közöm és beleszólok. Rád tartozik, Terror, kérdi Naiva, mire az csak hajtogatja egyre, hogy rá is, hiszen itt lakik. ÚjPéter is beszáll legyél inkább férfi, Terror, ez most burkolt buzizás? Broki meg rámutat, hogy pont ezekről a konfliktusokról és azok generálásáról volt szó a pandorán. Terrorban elszakad valami, üvöltözés és kivagyteittezés megy pár percen át, Broki és Terror kis híján egymásnak megy, senki vagy, Terror, mondja ÚjPéter. Terror a kamerába aszongya, ez egy színjáték volt. Melák megy canossát járni, de nem sikerül, mert Ostobenkó felpattan és otthagyja, Melák erre vállat von, leszarom, nem megyek utánad.

Odalent Terror csak nem nyugszik, Broki gyere csak ide, utasít, mire az visszaszól, hogy megy a faszom, ki vagy te és mit ugatsz nekem? Leszarlak, konkrétan. Eddig normális voltam veled, oszt meg ez van. Terror ettől még jobban kiakad, és kiabál, de ez mind semmi ahhoz képest, amit Melák meg Ostobenkó kezd el megint, nekem nem volt a kezemben a cicim, üvölti a csaj, de vetkőzöl feszt, válaszol Melák felemelt kézzel, ez menten megüti baszki. Hiper eddig bírja, elég már, üvölti, kussoljatok a gecibe, nincs üvöltés, béke van. A lefekvés elég eseménytelen, Petra meglepetést vizionál, Naiva meg szájjal szereti Brokit egy kicsit, majd jön egy hevesebb kufirc, ezúttal már kétség sem fér hozzá, Broki révbe ért.

Címkék: éden hotel
776 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cathcart_ezredes 2012.04.05. 22:36:34

Újpéter hogy keveri a fost Broki ellen:)) Igazi meglepetés...
Jövő héten vagy Edina vegyen vissza a közeledésből és húzzon haza, vagy Ostobenkó (ő megesketi Újpétert, hogy ha új csaj jön be, akkor hozzá sem szól, nehogy veszélyeztesse, aztán mit csinált már Omárral.)

Veder1 2012.04.05. 22:37:53

Ez a Műanyag hogy kifogja készíteni Melákot :)

Vadkörte82 2012.04.05. 22:37:54

@Cathcart_ezredes: neki is kell egy B terv ha már Noncikának van..amúgy jól beszélt.szerintem.

hideg kéz 2012.04.05. 22:37:57

Mi van a koalákkal? Lemaradtam, amíg néztem a műsort:) Mért nem a dögevő madarakról van szó, ha már állat?

wondorog 2012.04.05. 22:38:03

Melák Műanyagnak: "Napi 10-15-öt szopatok le a te fajtádból" :DDDD

Madár Fokker 2012.04.05. 22:38:39

A továbbfejlesztett verziója: ökörsütés, tapsra csere

Cuddy 2012.04.05. 22:38:45

Én örülök, hogy lelki síkon is egyre közelebb kerül Edina Mátéhoz. Már a kinti barátnőjéről is beszélget Máté Naivával:)

LoveMy 2012.04.05. 22:39:02

@Cathcart_ezredes:
Csíra jön be, aki vagy a Hernyós Petrát, vagy Anikót vagy a Műanyagot küldi haza.
Mert Edina és Noémi közel álltak hozzá!

Miliana 2012.04.05. 22:39:33

Edina ezekkel a "nem beszélgetünk eleget, szerintem, vagy nem tudom, én így érzem"...megőőőrülök:) felmerül benne a kérdés hogy ő jobban szereti a mátét, mint a máté őt?! húha, felmerült benne, miután legépelte, aztán most még bevallja azt is, hogy barátnője volt kint...nem tudom hol él aranyszive:)))

GL-581 g 2012.04.05. 22:39:33

@wondorog: Kavarnak az agyhalottak? Van valami érdekes?

@hideg kéz: És Elemző kérdezett rá, vagy Hiper? Egyik opció viccesebb, mint a másik. :D

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: Sajnos egyik kislányos Disney-vattacukorban sem volt ehhez a szituációhoz hasonló, így sajnos hiányzik a viselkedésminta. :D

hideg kéz 2012.04.05. 22:40:11

Ha jól értem, ez a Broki gyerek már robbantott egy erős párt nem is olyan régen:) "a kinti csajom.. ööö.. elvált"

kerdesek05 2012.04.05. 22:40:12

viasat 6 online nem fogható valahol?

GL-581 g 2012.04.05. 22:40:39

@wondorog: Fú, ez elég durván hangzik! Nem vágta még képen a csaj?

független sorozatfüggő 2012.04.05. 22:41:35

@dennis rodman:

Broki kínjában kitalált egy otthon hagyott barátnőt, látva, hogy Edina már az esküvőt tervezgeti...

Cuddy 2012.04.05. 22:41:39

Azt észrevettétek, hogy Máté és Edina már lelki síkon is egyre közelebb kerülnek. Broki milyen szépen beszél a kinti barátnőjéről, szerelméről Naivának :)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.04.05. 22:41:47

@genevieve: te ezt csakis a filmmúzeumon tanulhattad:D

@GL-581 g: már van, büszke vagyok rád, fijam:P

@Dr. Cuddy: igen, a beszélgetés nagyon fontos, minden problémát meg lehet oldani:D

genevieve 2012.04.05. 22:41:49

@sogeking: ne mond, hogy meglepő újdonságot mondtam neked:-D

wondorog 2012.04.05. 22:42:08

@GL-581 g: Nem csak Műanyag részeg, Melák szokásosan részeg, nyalakodja Pokahontasz nyakát, meg beszéli a faszságokat.
Előtte Edina hülyítette Pítet hogy itt még Noémi meg ő, és Melák-Műanyag is közelebb vannak egymáshoz, mint ő Brokival. Az elején meg Melák mesélte, hogy valami rossz arcú emberek elől bújkált 1 évig külföldön mert nem engedték kiszállni, pontosan nem tudom mi volt.

hideg kéz 2012.04.05. 22:43:09

@GL-581 g: Sajna nem volt komoly a dolog. Pedig most a skandik hesszelnének minket. Hova lesz így a megtisztelő pornófőváros cím?

kerdesek05 2012.04.05. 22:43:19

@wondorog: ááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá:)

dennis rodman 2012.04.05. 22:43:40

Omár milyen undorral nézte Melák és Niki produkcióját.. Lehet , hogy féltékeny Nikire

Cuddy 2012.04.05. 22:44:33

Egyébként régen mutatták az ormányos medvét. Alexa hazavitte vagy hol a francban van?

wondorog 2012.04.05. 22:45:18

@Dr. Cuddy: Lehet Melák megette reggelire mert nem volt elég kaja :D

sogeking 2012.04.05. 22:45:50

@genevieve: pedig igen, már az egyik nap én is kérdeztem :)

aggyistenbrittudós (törölt) 2012.04.05. 22:45:55

@dennis rodman: én is az lennék :D
van stílusa :) mármint nikonak.

Miliana 2012.04.05. 22:46:00

Krisztián most tényleg azt kamuzza, hogy lesz.pta a niki???

kerdesek05 2012.04.05. 22:46:25

ez a sorozat ugye már véget ért?
azaz el lehet menni MELÁK apukájához a garázsba autót szerelni és kérdéseket feltenni Meláknak, hogy vagy öcsém?:)

wondorog 2012.04.05. 22:46:39

Melák: eddig csak smár volt Műanyaggal, pipa az még kb. 1,5 hét :D:D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.04.05. 22:47:11

Párom azt szokta mondani, hogy a pasik nem beszélik ki a nőket SSKK!!!! Ezek mit csinálnak?:D

genevieve 2012.04.05. 22:48:26

@sogeking: kezdem kényelmetlenül érezni magam:-D

Cathcart_ezredes 2012.04.05. 22:48:56

@Vadkörte82:
B-terv rendben lenne, de nyilván azért elég sokat dumálhatott vele, ha már a többieknek is feltűnt, Újpeti is érzi a lávát a lába alatt, ráadásul előzetesben mondta Ostobenkó, hogy féltékeny, mert neki Omár kéne. Utóbbit akkor csak nem titkolta olyan nagyon...

Amúgy vajon melyik mondat hangozhatott el többször: Nikitől a "Krisztián NE!", Naivától a "Kérlek", vagy az "egyre közelebb..."?

hideg kéz 2012.04.05. 22:49:15

@kerdesek05: Én nem bíznám erre a srácra max a szánkómat. De kérdezgetni biztos lehet.

hideg kéz 2012.04.05. 22:51:33

@Cathcart_ezredes: Műanyag: Leszaróóm! Krisztiááán!

kerdesek05 2012.04.05. 22:52:02

MŰANYAGot hol lehet elérni hétvégente? melyik partira jár?
vagy van valami tiltás nekik amíg megy a műsor?:)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.04.05. 22:52:40

@genevieve: nem az a gáz, h te ilyeneket tudsz, hanem az, h ők nem:D

Jó éjt Mindenkinek! Boldog Húsvétot!

sogeking 2012.04.05. 22:53:01

@genevieve: már csak azt nem értem, hogy lehet forgatni az ökröt

genevieve 2012.04.05. 22:53:54

@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: én is csak elméletben tudom:DD

buék neked is:-)

Vadkörte82 2012.04.05. 22:54:52

@Cathcart_ezredes: Pít-Naíva páros jó lenne..Broki takarodjon haza a tanítómesteréhez..meg egyébként is történjen már vmi!

Cathcart_ezredes 2012.04.05. 22:56:14

@Vadkörte82: Csak a mondatod utolsó részével tudok maradéktalanul egyetérteni:)

hideg kéz 2012.04.05. 22:56:55

Rájöttem, hogy mi hiányzik. Nem lehet fogadni a játékosokra. Mennyivel őszintébben szurkolnék a Műanyagnak:)

Vadkörte82 2012.04.05. 22:59:34

@Cathcart_ezredes: a tööbin nem fogunk összeveszni :)

sogeking 2012.04.05. 22:59:40

@genevieve: és ez egy jó pozitúra?

hideg kéz 2012.04.05. 23:01:21

És Terror is kaphatott volna a Csíra mellett egy retúrjegyet:) Jajj, most hallom, hogy a Fletó szakdolija sincs meg:)))

ZuzuPetals 2012.04.05. 23:01:49

@Cathcart_ezredes: én még ide benevezném Hiper "levéééééél" óbégatását is.

ZuzuPetals 2012.04.05. 23:02:30

@hideg kéz: Akkor jövő héten ő megy Mexikóba.. :))

hideg kéz 2012.04.05. 23:08:12

@ZuzuPetals: Belegondolva, tehetségesebb szarkavaró bármelyik bentinél. Lenne itt rend, meg ÚjKirály:)

független sorozatfüggő 2012.04.05. 23:08:18

Máté azért az elején is közölhette volna Edinával azt az aprócska tényt, hogy van valakije.
Lehet akkor nem vállalta volna be anyu és a fél világ előtt az ágyjeleneteket.

kerdesek05 2012.04.05. 23:08:59

hipeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeer
levééééééééééééééééééééééééééééééééél

Cathcart_ezredes 2012.04.05. 23:09:18

@Vadkörte82: ezt én is megígérhetem:)

Jövő hétre a tippem: 1 napra kötelező párcsere lesz, és a nők választhatnak, hogy kit akarnak. Mivel Pokahontasz utálja Edinát, ezért tuti lenyúlja Brokit, hülyéskedik vele, direkt provokálja Naivát, mert annak amúgy sem kell sok.
Edina Újpétert fogja választani, mert az langyos víz, és Petra pedig Elemzőt (innen a bevágás Hipertől, hogy el akarja tőle venni). Noémi Omárt, és Anikónak marad majd Melák.
Ha bejön, akkor a nyereményem legyen egy 4-5 hetes nyaralás a hotelben (nekem a holt szezon is jó, majd küldök képeket a maciról:) )

ZuzuPetals 2012.04.05. 23:10:27

@hideg kéz: és a riportban mondaná, hogy hazudtunk reggel , éjjel, meg este. :))

nosce 2012.04.05. 23:10:46

@független sorozatfüggő:
"Máté azért az elején is közölhette volna Edinával azt az aprócska tényt, hogy van valakije."

de akkor nem tudja megreszelni :), majd most rárebben az újlányra :)

kerdesek05 2012.04.05. 23:11:13

@nosce: nem, de ha lennék, tuti a viasathoz mennék gyakorlatra.

ZuzuPetals 2012.04.05. 23:12:06

@független sorozatfüggő: Ez nekem is fura volt, de Naiva részéről is. Annyit nem beszélgettek, hogy kiderüljön ki honnan jött és mit hagyott otthon? Akkor mit szeret rajta, ha nem is ismeri?

ZuzuPetals 2012.04.05. 23:13:05

@Cathcart_ezredes: öööö...ha szükséged van tolmácsra, csak szólj! Én biztos mondanám a szolgáknak, hogy grasziasz. :)

kerdesek05 2012.04.05. 23:13:05

azt mondjátok meg, szombat MŰANYAG ÉS MELÁK hol lesz?!:)
hol érdemes keresni a éccakában!

Vadkörte82 2012.04.05. 23:13:46

@Cathcart_ezredes:..és + 1 v 2 csaj..pölö Csíra..lehet ő mozdul rá LMZ-őre.

nosce 2012.04.05. 23:13:53

@sogeking:
az ökröt se kell tekerni közben mint a biciklit :)

nosce 2012.04.05. 23:15:03

@kerdesek05:
de pl. az előzeteseket nem a filmekkel együtt veszik ?

ZuzuPetals 2012.04.05. 23:15:55

@ZuzuPetals: azaz itt pont nem, mert ez az ÉH1, bocs.

Cathcart_ezredes 2012.04.05. 23:18:09

@Vadkörte82:
Mindig hétfőn küldenek be újat? Mert ez a játék lemehet hétfőn, aztán kedden raknák be csírát meg még valakit, miután ezek már mind összevesztek. Lehet védettség se kéne Csírának, annyira állna a bál.
Vagy épp Csíráékkal menne ez az egész, és valamelyik régi addig menne egyedül a szingliszobába (kicsit meglep, hogy a chrome helyesírás ellenőrzője nem húzza alá a "szingliszobát", és ismeri. Pokol..:) )

hideg kéz 2012.04.05. 23:21:29

@ZuzuPetals: Ja, nem is értettem, ki az a Kata meg a Norbi.. De nem baj, ott a helyünk!! Vagy már volt ez, csak nem figyeltem eléggé?

tvsc 2012.04.05. 23:21:30

Ez a Tomi mekkora pofa, azt mondja Krisztiánnak, hogy a francba lehet, hogy ők nem találkoztak a pesti éjszakában?? Hát bazz Tomikám, csak fél Budapestet ismered.

Cathcart_ezredes 2012.04.05. 23:22:52

@ZuzuPetals:
A nickedből ítélve hölgy vagy, így csak akkor jöhetsz ha:
- tudsz olyan hangosan ordítani, mint Hiper
- úgy táncolni mint Ostobenkó
- olyan bambán nézni magad elé, mint Petra
- egyre közelebb kerülnél hozzám folyamatosan
:)

hideg kéz 2012.04.05. 23:23:57

Erre a bulira regelni kell, és messzebb is van, mint Szolnok. Szervezzünk partibuszt. Hiper biztos segít.

Vadkörte82 2012.04.05. 23:24:31

@Cathcart_ezredes: hát Hernyós Petra is később jött be, de ugye Omár be- és Alexa lelépése bekavarhatott. hétfőig várnunk kell..

sogeking 2012.04.05. 23:26:51

@genevieve: eltűnt, amit erre írtam :)

Cathcart_ezredes 2012.04.05. 23:27:02

@Vadkörte82: Az sok idő... Hideg kéz addig telepakolja a hűtőt szeméttel az idegtől:)

Vadkörte82 2012.04.05. 23:29:41

@Cathcart_ezredes: menjen locsolkodni, igyon sokat..az oldja a feszkót!

független sorozatfüggő 2012.04.05. 23:30:24

Amilyen közlékeny és becsületes ez a Máté, valószínűleg a kinti szerelme is csak ma, a Tv-ből tudta meg, hogy volt egy benti is... :D

független sorozatfüggő 2012.04.05. 23:31:33

Vagyis nem ma, de a lényeg, hogy a tv-ből:)

hideg kéz 2012.04.05. 23:31:53

@Cathcart_ezredes: :DD
Megyek is, megnézem az extrát, most itt van minden a közelemben:)

f.fredericks 2012.04.05. 23:32:51

@kerdesek05: ahol bélyeget árulnak, mert mint Meláktól megtudtuk Műanyag tuti bélyeges. :)

hideg kéz 2012.04.05. 23:39:02

@f.fredericks: Asszem, máig az LSD a legolcsóbb drog, az A kategóriások közül mindenképp, úgyhogy kétlem, hogy a Műanyag ezt szedné. Nem elég trendi, na.

hideg kéz 2012.04.05. 23:42:55

Jee, Matyesz megint ManU polóban volt, sixx ki fog akadni:)

tvsc 2012.04.05. 23:50:46

Ha Csíra ezen a héten sem jön, akkor szerintem már csak a döntőbe küldik vissza :)

2012.04.05. 23:57:49

@f.fredericks: Miért gondolja, hogy bélyeges? Niki nem néz ki drogosnak, a csodálkozó tekintetek arzenálját felvonultató Melák annál inkább.

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.04.06. 00:04:37

@genevieve: amoda ELPazaroljuk tehetségünket ha esetleg arrajársz... :)

Pácsó Ármándó 2012.04.06. 00:07:16

@szerivan: Csak fűzte az agyát poénból

anne.shirley (törölt) 2012.04.06. 00:16:48

Valaki legyen már olyan cukor h leírja mi volt a mai párválasztón, mert lekéstem róla, neten nem bírom kivárni míg beolvassa, reggel meg elutazom még mielőtt kész a hogyvolt.

kösziii

Pácsó Ármándó 2012.04.06. 00:18:49

Ha röviden kell, akkor mindenki beállt a párjához, Omár meg Petra és Tomi mögé, ezért Tomi ment haza.

kerdesek05 2012.04.06. 00:19:15

@anne.shirley: omar odaállt terror mellé, így terror kiesett:)

anne.shirley (törölt) 2012.04.06. 00:22:40

Akkor megint papírforma... mosmá követelem hogy hagyják abba ezt a védettséges dolgot, unooom.

Kösz h felvilágosítottatok :)

anne.shirley (törölt) 2012.04.06. 00:25:20

@Pácsó Ármándó: Kösziii, jóéjt mindenkinek!

Kolombusz 2012.04.06. 00:53:22

Véget ért a terror, juhéjuhé!

Kolombusz 2012.04.06. 00:55:51

Pít beállhatott volna Petra mögé, és akkor biztosra mehetett volna, és ő is, Omar is egy kicsit boldogabban folytathatta volna, de így se rossz.

Kolombusz 2012.04.06. 01:07:47

Azért ebből a szériából Petike balsorsa óta hiányoznak az olyan igazi zsínórtangában/erkélyről hányós nagy csapatások, lassan lehetne újra vmi nagyobb buli. Hétfőn jön vissza Csíra?

TapOut 2012.04.06. 01:23:29

Most látom, hogy mégis Terror ment :-/ hülye Omar.

A honlapon nem jönnek töltődnek a videók!!!! Intézkedjen valaki pls!!!!
süti beállítások módosítása