Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

CSI:NY 8x3 – Cavallino Rampante

2012. április 05. 09:00 - vavyanquinn

A harmadik rész is újabb szőke nővel kezdődik, lehet ez az évad tematika, na, mindegy, Szőke rúzsoz, szempillát fest, csipke felsőt ölt meg seggig érő bőrcsizmát, majd a belépő társa, aki a változatosság kedvéért egy brunette, elszólítja, keressenek egy megszelídíthető vadlovat, ami jelen esetben egy Ferrarit jelent, amit faszán el is kötnek, irány a new york – i éjszaka.

Messer közben eligazítást tart a köz rendőreinek, szépen elmagyarázza nekik, hogy sok autót loptak el mostanában, napi 28 – at, a mostani banda azonban csak az olasz kocsikat viszi, azon belül is a Ferrarikat. Fene a gusztusukat, ez olvasható le Danny arcáról, akit az egész dumázás alatt méreget egy csini kis rendőrnő. No, a tolvajok ketten vannak, ez kitesz egy bandát, egy szőke meg egy barna, a többi a ti dolgotok, húzás gályára, semmi lelkesítés, hát hogy lesz így csapatszellem?

Egy mélygarázs a köv. kép, Messer meg a fent említett rendőrnő egy autóban, aki azt firtatja, hogy miért szereti Messer annyira a mélygarázsokat, nekem lenne tippem, de azután nem hívják ki a helyszínelőket, Danny viszont profi mód visszatereli a kicsikét a melóhoz. Az autókban van vmi izé, ami jelez, meg az aksi is lemerül, azért mélygarázs, mert csak leteszik ide, aztán csá. Ne már, múltkor a punk hangzás, most meg az autók, nem értek én ehhez, mért nem ölnek meg vkit egy könyvesboltban vagy cipőboltban? Követelem! De aztán meglátnak egy piros sportkocsit, benne fekszik a Szőke autó tolvaj, ahogy a közben megérkező Mac bölcsen megállapítja.

Aztán a szokásos vakuözön a hulláról, az autóról, mai ügyeletes helyszínelőnk Jo. Talál valami port meg egy összetört elektromos kütyüt (sic!), de ez a legtisztább Ferrari, amiben ült valaha, mondja Mac – nek. Miért, mennyibe ültél? Jo illegeti magát egy kicsit, utcaira gondolsz vagy versenyautóra? De nem tud kibontakozni, Flack jön a hírekkel, az autó két órája még nem volt itt, ezt állítja a biztonsági őr. Tartanak egy kis kupaktanácsot, vajh mi történhetett, a por drogra utal, vagy a tulaj ölhette meg, mert lenyúlta a negyedmilliós kocsiját, mit keres itt az autó etecera, haladjunk, aztán Don sajnálkozva megjegyzi, kár, hogy a csaj már nem mondhatja el, hogy mi történt, és Mac szájából elhangzik a CSI sorozatok tízparancsolatának első tétele: a holttest majd elmondja. Bravó. Gusztustalanság fog következni, érzem.

Köv. képben az arcunkba tolják Szőke belső szerveit, aztán Sid – et, ahogy elmélyülten fogdos valamit, én nem vagyok boncoló, hogy tudjam, tippem szerint a szív az, Sid meg olyan kielégült arcot vág, én mondtam, hogy szabira kellene küldeni, nem egészséges ez. Csatlakozik hozzá dr. Sheldon, akivel Sid megosztja a kétségeit: a nő full egészséges, és fingja sincs, mibe halt bele. És a szívét is megvizsgálgatják még egyszer, hadd érezzem jól magam. Kár volt belém a reggeli.

Don, Mac és Lindsey a volt Ferrari tulajdonosokat faggatja, az egyik rossz környéken parkolt, és a kulcsot benn hagyta a kesztyűtartóban, nehogy elveszítse. Hát rossz ötlet volt – mondja kínosan mosolyogva, ja ám, válaszol Flack, kábé annyira, mint biztosítási csalást elkövetni, az ürge meg vizet nyeldekel, mi mást tehetne. A Mac – nél lévő pasek saját bevallása szerint kapuzárási pánik miatt szerezte be a Ferrarit, arra ilyet ír fel az orvos. Megtaláltuk a kocsiját, uram – mondja Mac, nincs rajta sérülés, a csomagtartóban lévő hulla a probléma. Höhh. Lindsey meg egy csajt faggat, aki az apjától nyúlta le a kocsiját, emiatt pedig nem örökölhet, Lindsey arca meg felragyog: itt az indíték.

A Don – nál feszengő csávóról kiderül, hogy csak bérelte az autót, hogy nőket szedjen fel vele, de azok nem jöttek, a cédák, viszont adósság igen, hát nem olcsó egy Ferrari, úgyhogy hagyta, hadd lopják el, a biztosításból meg majd kifizeti az összeget. Don megmutatja Szőke képét, a faszikám nem látta. De sajnos nem mehet sehova, Flack int egy rendőrnek. A csajt a zavart kapuzárásos pasi sem ismeri.

Aztáán, a labor garázsában kiderül, hogy az autó nem a kapuzárásos paseké, más az alvázszám, ezt az autót egy szalonból lopták el. Adam megdicséri Jo – t, aki kezeslábasban nyomul, és ettől nagyon boldog, meg bemutatót tart az összerakott kütyüvel, előtte jó messze elkúrja Mac autójának a kulcsát, és az is megvan, ki rakta össze a szerkezetet, Arthur Noonan, akit a 70 – es évek óta folyton tolvajláson kapnak, plusz tettlegesség, szóval ígéretes. Na, menj a kulcsokért – int oda Mac Adamnek. Aztán Don kopogtat egy ajtón, Arthur Noonan – t keresve, aki tolószékben gurul elé, a lányaim miatt jött, igaz? Micsoda fordulat, majd leestem a székről.

Az őrsön kiderül, hogy az egész család autólopásban utazott, leszámítva a legkisebb lányt, ő jogot tanult, vajon milyen indíttatásból, de ezt a kérdést senki nem teszi fel, a halott lányt Michelle – nek hívják, a nővérét Nicole – nak, és megesküsznek mindenre, hogy egyikük sem tudja, hol laknak. Utoljára a húg találkozott velük egy brooklyn – i kávézóban. Jo el is küldi Don – t a csajok képével, Mac meg Danny – hez sétál, akihez pont akkor lép oda a kis rendőrcsaj, büszkén, hogy elkapott egy csávót a parkban egy fél joint – tal, itt a jelentés, alá kell írni. Messer meg szép akkurátusan lebassza, hogy ilyenekkel cseszi el az idejét, miközben a drogkartellekre kellene utaznia, szegény csaj meg csak hápog, Danny meg pattog, most túlóráznia kell, és nem tud hazamenni időben a családjához. Aztán Mac megdicséri, milyen profin kezelte a helyzetet. No comment.

Nu, itt az idő, hogy Lindsey – vel is eltöltsünk pár percet, a kocsiban összeszedett port vizsgálja. A végére kimondottan kétségbeesett lesz az arca. Mac – nek referál, a por egy sejten kívüli anyag, orvosi csoda. Rostos proteinekből áll, név szerint kollagénből. Úgy tervezték meg, hogy gyors szövetvisszanövést eredményezzen. WTF? Mac azt akarja tudni, honnan származik az anyag, Lindsey pedig leszűkíti neki a laborokat, ahol ilyen kutatással foglalkoznak. 

Mac tovább sétál, meglátogatja Adamet és dr. Sheldon – t, és látja ám, hogy az utóbbi fojtogatja az előbbit. Aggódnom kéne? – kérdi Mac, de nem, mert rájöttek, hogy hogyan halt meg Michelle. Mac arca kérdőjel. Krav Maga – krákogja Adam, ami szó szerint annyit jelent: közelharc, és Magyarországról ered, ad felvilágosítást a doki. Mac erről is hallott már, kíváncsi vagyok, tudnak e neki vmi olyasmit mondani, amire végre elhangzik az a mondat, hogy: google, Mac, your friends. Szóval Krav Maga, a Michelle – en talált zúzódás a combján és a hasán található, ebből mindenki le tudja vonni a megfelelő következtetéseket, ugye, Mac mindenképp, mert olyan arccal siet el, hogy biztos vagyok benne, megoldotta az ügyet.

Látjuk is, hogy egy mikroszkóp fölé hajolva vizsgálja Michelle szívizomsejtjeit, amiből aztán kiderül, hogy áramütés érte, Sid olyan meglepett arcot vág, mintha tegnap fedezték volna fel az áramot, és neki nem szóltak. Mivel az áramot Michelle bőrdzsekije vezette, ezért nincs égésnyom, a gyilkos fegyver egy bénító pisztoly, amit megpiszkáltak, hogy hatékonyabb legyen, és itt Sid végre megkérdezi, amit én már kábé 5 perce akartam, hogy hogyan jött rá? És tényleg, hogyan? De Mac csak annyit mond: azt hiszem, tudom, ki ölte meg. Minek ide ez az álszerénység, azt nem értem.

A gyanúsítottunk Dominik Janos – mondja Mac, akit az FBI és az Interpol a 90 – es évek óta keres, akit a drogkereskedésen át az embercsempészetig mindenért keresik. Hát nem vagyok túl büszke, pláne azután, miután megmutatják a képét, egy kimondottan ocsmány színészt láttunk, susogós melegítőben. Biztos azt gondolták a készítők, ez a magyar a bűnözői lét védjegye. Azt mondja Mac, hogy 14 évesen közel öt évet töltött Janos egy Budapest közeli börtönben, ahol megtanulta a Krav Magát. Ezen itt szégyentelenül röhögtem, ekkora baromságot, már elnézést. Haladjunk. A szereposztás itt a következő: Jo és Mac löki az infókat, dr. Sheldon pedig a polgárt játssza, olyanokat kérdezve, hogy lehet még szabadlábon, szemtanúk csak vannak meg hasonlók. De Dominik Janos olyan, mint a kísértet, szóval lássuk a medvét, hogyan kerítik elő. Hát így: pár éve megégett egy hajón, és mivel a szöveteit növesztgeti vissza, a port elhullatta a Ferrariban. Huhú, itt aztán most mindenki nagy veszélyben forog, Nicole és családja legfőképpen.

Természetesen Don – t küldik háztűznézőbe, aki nyitva találja Audrey – ék ajtaját, Arthurt holtan találják, a kisebbik testvér nincs meg. A vakuzást dr. Sheldon végzi, talál festéknyomokat, valószínű Audrey akart menekülni, meg az ágy alatt a mobilját, utolsó hívás a 911. Váltunk az őrsre, a rendőrcsaj civil ruhában köszöni meg Messer – nek a lecseszést, Danny meg szabadkozik, hogy talán túlreagálta. De nem, annyira nem, hogy a csajszi elhívja sörözni, mert mindig van egy szabad hely a társaságban, de Danny kemény, haza kell mennie. Ahol tuti nem várja senki, elvégre hites neje a csodapor után kutakodik a laborban.

A laborban kiderül, az elmúl órákban Nicole két Ferrarit lopott el, nem volt szívbajos, csak úgy feszítővassal, kamerák előtt. A porról meg kiderül, hogy egy denveri laborból származik, de még nem forgalmazzák, és több mellékhatása is van, többek között a fényérzékenység. És itt Mac arca felragyog, mint a karácsonyfa, emlékeztek a kapuzárásos pasira? Nahát, ő Dominik Janos, mert amikor a szemébe sütött a nap, akkor hunyorgott egyet, ez fényérzékenység, biztos ő az, és már tudja, hogy keressük. Naná, apám, hogyne, ennyi meg egy bambi.

És csak csavarodik a sztori, kiderül, hogy a szövetségiek is nyomoznak Purdue vagyis Janos után, mert a textilüzlete valójában egy kajmán szigeteki pénzmosó biznisz, ilyen egyszerű ez gyerekek, én itt most már tényleg vinnyogok, hát mi történt itt? Egyébként Purdue tiszta, mint a hó, jól megvolt a helyiekkel satöbbi, miért kockáztatná, hogy egy autó miatt lebukjon? Mert nem a kocsi kell neki, hanem ami benne van, tiszta sor. Közben az autólopási részleg aktiválta a jeladót, de nem tudták Nicole – t elkapni, elvesztették valahol Brooklyn – ban, hát uccu neki, mindenki oda, rendelkezik Mac.

A megtalált garázsban nincs senki, csak szétszerelt Ferrarik, köztük Janos kocsija, az eredeti, remélem mindenki figyelmesen olvasott, én lassan kezdek összezavarodni, annyira megtekerték ezt a részt. Alkatrész listát talál még Mac, és Don – nal összedugják a fejüket, hogy is van ez, én is ezt kérdem egyébként, tehát azok az alkatrészek, amik nincsenek áthúzva, azok kellenek még Nicole – nak, és ha megtalálják azt, aki a Purdue kocsijából kiszerelt alkatrészeket megvette, akkor közelebb vannak a megoldáshoz. Na. Köv. képben Nicole – t látjuk, amint odasétál egy Ferrarihoz, benne a kulcs, de alig indul el, és jönnek a zsaruk, bekerítik, Lindsey – nél konkrétan egy ágyú van, és letartóztatják. Ez gyorsan ment.

Nnna, kérem, tehát a kihallgató szoba következik, el hangzik a stratégiai üljön le! mondat, amitől minden bűnöző kicsire megy össze. Nicole – tól megtudjuk, hogy amikor rájöttek, hogy Janosé az autó, már késő volt, hát gondolták adnak neki egy ugyanolyat, de rájött, és megölte Michelle – t. Aztán felhívta Nicole – t, hogy neki az eredeti kell, és itt van nála a húga, szóval jó lesz igyekezni. Hova kell vinnie az autót? - kérdi Mac, de azt még nem tudja, Janos még nem telefonált. De engedjék el, had mentse meg a húgát. Azt fogjuk tenni – mondja komolyan Mac.

Látjuk suhanni a piros Ferrarit, a női vezetőt nem, itt valami csapda lesz, kérem szépen, Janos a telefonban irányítja a vezetőt, menjen szépen oda a híd alá, ki az autóból, 15 lépést hátra, ahogy elhajtottam, szabadok. Janos beül a kocsiba, de rájön, hogy megint átverték, ez nem az ő autója – de honnan? – és már jönne a sokkolóval, amikor „Nicole” megfordul, és lám csak, Jo az, pisztoly a kezében, és nagyon kárörvendően zárja az autót a pasira, közben meg megérkezik a fél SWAT, olyan érzése van az embernek, komolyan, vagy 10 rendőr fogja körbe a kocsit. Audrey egy másik autó csomagterében fekszik összekötözve, nagy lesz az összeborulás a végére. A kocsi meg azért kellett vissza Janosnak, mert benne voltak az utolsó eltűnéséhez szükséges papírok, komoly, mi? Ja és végülis Danny lement ám sörözni, a kis csini rendőrcsaj legnagyobb örömére.


 

Címkék: csi new york
Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása