Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Barátok közt - 5989-5990.

2012. március 01. 16:00 - Mésza "Abdul" Jani

A tegnapi nap után nagy várakozással ültünk a képernyő elé, ehhez képest csalódás volt a mostani két rész. Ahogy azt sejtettük, Attila bennakadt Juliban, Novák egyre bunkóbb lesz, Gabit még mindig utálják, a nagyi kosarában lévő csirkék pedig komoly szerepet kapnak.

5989. rész

Szabi a csirkéket simogatja, amik a nagyi kosarában vannak. A mama épp a palacsintához keveri a tésztát, kénytelen lesz majd teflonbevonatú sütővel beérni, amiben szerinte gofri ízű lesz a finomság, de hát csak ez van otthon. Aliz kíváncsi, a mama miért nem telefonált, hogy jön, de kiderül, a nagymama rég leszereltette, ebből is látszik, hogy milyen sűrűn keresték az unokák. Megtudjuk, a mammer azért ment pestre, mert fáj a lába, és ott ajánlottak neki egy orvost, akivel még csak nem is beszélt, de majd most, az unokák számlájára. Alizból kiindulva tuti kamuzik. Nagyi szerint kb egy hét alatt lezavarja az egészet, ami nagy kár, persze süt az irónia. A háttérben a tyúkok folyamatosan kotkodálnak, ezzel is hangsúlyozva nagymama vidéki származását, és ez valószínűleg így is lesz, amíg nem a kotlában végzik.

Úgy néz ki, a mocskos szexről lemaradtunk – a férfinézők legnagyobb bánatára-, Juli és Attila már öltözködik. A beo már kezdi kéretni magát, ez őrültség volt, de a kufircolás meg fantasztikus. Kopognak, Júlia kamutelefonál, Miklós jött bejelenteni, hogy csak ő megy Timikéért. Megy az aggódás, észrevette a harisnyát? Már tudnánk róla.

Ügyfél Claunál, a fogásza megérdemelne egy tockost. Csörög Novák telefonja, Claudia titkárnőt játszik. Majd megint csörög, és megint. Ügyfél ezért kiakad, hogy szarnak rá, el akar menni. Üzletasszony kihúzza a telefonból a kábelt. Problem solved. Ügyfél újra boldog, most már csak övé Claudia figyelme, senki nem fogja őket zavarni. Ahogy ezt kimondta, kopognak, a futár is Lacit keresi. Ügyfél bepöccen és lelép, a csomagot meg csak Novák veheti át.

Már megint Juli hisztizik, hogy biztos nem vett észre semmit a Miki? Attis nyugtatgatja, hogy Miklós amúgy is azzal volt elfoglalva, hogy a lábát törölje bele, külön kihangsúlyozva, hogy ő Timi apja. Aztán András miatt hisztizik, utána meg azért, mert annyi esze sem volt, hogy védekezzenek. Juli tablettáért szalad. Fasza lesz, ha most meg ezt a rinyát nyomják le a torkunkon fél évig. Ha teherbe esik, akkor még tovább. Andrásnak meg mindegy, hozzászokott már más zabigyerekéhez.

Tolják befele a palacsintát, Luca és Géza is betoppan, nagyi örül. Gézu bemutatkozik, és megtudjuk, az idős hölgy a Bözsi nénire hallgat. Kertész is szereti a palacsintát, a túrós a kedvence, ha kezet mos, kaphat is párat. Aliz előtte megkóstoltatja vele a lekváros, mmmm, ez valami isteni.

Juli szalad, de az anyja megállítja. Szerencsére Clau a saját problémáival van elfoglalva, így egy valami baj v an kérdéssel letudja, hogy a lánya elég ideges, és le se tojja, amit magyaráz neki. Nagy nehezen lerázza, de amikor indulna, a fiába botlik. Peti kölcsönkérné a kocsit, Juli bekamuzza, a piacra megy és neki is kell, így Peti felajánlja, sofőrködik. Nem tudja lerázni. Pech Juli, ebből sem most antibébi.

Bözsi néni faggatózik, mióta udvarol Géza Aliznak, de amikor megtudja, hogy csak 1-2 hónapja, és már össze is költöztek, kicsit kiakad. Persze azért próbálja tettetni, hogy modern gondolkodású. Ehhh, Bözse néne, ha tudnád, hogy manapság lepippantással kezdődik az ismerkedés, még kezet is csókolnál Gézunak. Házasság? Nevetés, de Géza szereti az unokát. Géza megy, nem visz magával palacsintát. Nagyi örül, hogy végre egy rendes embert talált Aliz, akinek melója is van. Addig biztos, amíg nem valami rablással akarják feldobni a sorozatot, akkor úgyis Gézát veszik elő, esetleg Zsoltot. Szóval megy az ajnározás meg az exek fikázása, majd rátér a piszkafa alakra, hátha ezzel rábírja venni még egy palacsintára. Hát nem, ezért a nagyi estére rántott csirkét ígér be.

Gabi takarít, majd Clau lebassza, mert nem ment be sem ő, sem Laci dolgozni. Ő még nem tudta, hogy szakítottak és Laci kirúgta, de nem is érdekli, oldják meg, hogy valaki legyen bent és intézze az ügyeket. Erről ennyit.

Attila Juli telefonszámát nézegeti a telefonjában. Csöngetnek, megörül, de csak Nóra az. Timi hol van? A kedves papa megy érte.

5990. rész

Luca az erkélyen van kint, a pipiket zaklatja. szomorúan, mert megfáznak. Attól sem lesz boldogabb, hogy megtudja, hamarosan meg melegük lesz, az olajban. Fel is csap gyorsan állatvédőnek, az anyjával együtt igyekeznek majd megmenteni az életüket.

Novák szokásos önsajnálatába merülve sörözik, Clau meg próbálja rábeszélni, hogy csináljon valamit, mert nem a titkárnője. Laci leszarja az egészet, az sem érdekli, ha ez miatt más kapja meg a melót. Bravó, így beszél egy üzletember. Claudia a telefonkihúzással fenyegeti, így megígéri, akkor átirányítja a telefont. Claunak kiadja az útját, ő meg megy meccset nézni.

Mama vacsorát készítene, de a „Save the chickens” mozgalom keresztülhúzza a számításait. Á, inkább pihenj nagyi, majd mi csinálunk kaját, mind a tíz ujjad megnyalod utána. Remélem is, hogy nem másét, mert amilyen konyhatündér a mami szerint Aliz…

Peti és Juli jön vissza a piacról egy halom zöldséggel. Ajj, tejet nem vettem, Juli iszkolna az antibébi tablettáért. Ez most sem jön össze, András meg Máté is most ért vissza az oviból, és meg is mutatják a szívecskét, amit ott készített a – most még- legifjabb Berényi. Fúj, fogat sem mosott, úgy puszilgatja Mátét, nemrég meg még más járt a szájában. Andris szerint ki is kellene tenni a szívet, így megy fel az egész család a lakásba. Tényleg, ki az a Szabó Zoltán, akinek az ajtaja előtt beszélgettek?

Clau telefonja csörög, Lacit keresik. Azt hiszi félreértés, pedig nem. Novák átirányította a számát. Dühösen próbálja vezetékesen hívni, de az sem jön be. Durca. Nem tudom, milyen számot hívott Clau, de vagy nem magyart, vagy összevissza nyomkodta a gombokat, viszont vicces volt 33%-os sebességgel hallgatni a beszédét, mielőtt próbált volna tárcsázni.

Andrisék Máté művében gyönyörködnek. Juli elzavarja a kicsit Petivel együtt kezet mosni. Mérnök úr ki is használja, hogy kettesben vannak, megint a feleségét magasztalja. Peti neki is adhatna PUA tanácsokat, mert szerencsétlen férfi még mindig nem jött rá, hogy az ilyen fokú imádat már káros, és inkább taszítja a nőket, mert túl könnyű préda. Juli menekül is, bár most inkább az antibébi mozgatja.

Laci disznó módjára zabál, mondjuk ittasan senki sem nyerne evésszépség versenyt. Clau csönget türelmetlenül, nagy nehezen bebocsátást nyer. Jól szórakozol? Laci tetteti a hülyét, pedig nem is kell neki, Claudia legszívesebben a fejére öntené a levest. Novák szerint vicces, hogy átirányította a számát, szerintünk meg nem. Remélem nem jut el addig a dolog, mint amikor Orsival szakítottak, mert akkor elég tapló volt, bár most sem sokkal különb. Szóval Clau befenyegeti, hogy addig a nyakára jár, amíg össze nem szedi magát.

Mami viszi a csirkéket kivégzés céljából, de a lányok inkább salátát csinálnak. Nagyi szerint éhesek maradnak, de ők akkor is maradnának a hideg kajánál. Bözse néne is szokott olyat, jó kis tokaszalonnát töm az orcájába. A falusi csárda hangulatot a rezes csirkebanda csak fokozza. Végül is sikerül holnapra halasztani a húsevést. Nagymama biceg vissza az erkélyre a pipikkel, csak épp a rosszlábát húzza, Aliz ezt ki is szúrja.

Újra ott az ügyfél Claudiánál, prospektust lapozgat, a Berényi özvegy vízzel kínálja. Laci lép be otthoni szerkóban (papucs, póló, rövidnadrág), és csirkecombot majszolva ül le. Úgy néz ki, ma ilyen csirkenap van. Egyértelmű, hogy Novák csak kibaszásból ment be, ezt nyomatékosítandó a megrágott hússal kínálja a vendéget. A két nő elhűlve bámulja.

Juli veszi be a gyógyszert, Attila meg aggódott érte. Julika megint hisztizik egy sort,Atti szerint nem érdemes magukat vádolni. A végén még kiderül, hogy csak Andris és Nóra tehet az egészről, és ők lökték egymás karjába a hűtleneket. Egyikük sem bánta meg, amit tettek. Végül sokatmondó pillantások. Juli a gyógyszeren kívül mást is bevesz? Ez már csak a következő részből derül ki.

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Johnny336 2012.03.01. 16:09:14

Szabó Zoltán gondolom a Szabó-ikrek apja.
A Szabó-ikrekkel szokott az abortusz szökevény Bandika focizni a Rózsa teraszán, gy.k. udvar :)

hannamontanna 2012.03.01. 16:17:51

Köszi, jó volt... ezt a részt nem láttam, legalább képben vagyok...
Vajon Novákot meddig bunkósítják?
@Johnny336: ..abortusz szökevény... ez tetszik..:-DDD

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2012.03.01. 16:34:11

A tegnapi rész után, amit sikerült megnéznem, meg kell állapítanom, hogy ez a BK egyre szürreálisabb.

A kusza szerelmi szálakon és a konzekvensen egymás zabigyerekét nevelő házas- és nem házas társakon már meg se lepődök, de a két számmal nagyobb méretű, a '82-es trendet követő válltöméses foszöld kínai műselyem ingben orosz kaviárt rendelő röcsmeteg ronda menyasszony, az asztalon hagyott bepállott nájlon harisnya, a kosarában két élő tyúkkal hadonászó vidéki nagymama és a diétázó csontsovány 8 éves, már kicsit sok. Lássuk be.

A poszt azért jó.:)

janeausten 2012.03.01. 19:30:46

Andrisnak azért nem mindegy, mert bár hozzászokott a zabigyerekekhez, de korábban kiderült, hogy egy ideje steril, úgyhogy tuti a lebukás.

Úgy látom, nem csak engem idegesít a BK egyre szürreálisabb volta....

felka 2012.03.01. 20:50:45

jaj de jó jönnek a hogyvoltosok át ide feldobni a posztot..:D

csak nekem nem jut eszembe attiláról (meg juliról sem mondjuk..) a mocskos szex?

Mésza "Abdul" Jani 2012.03.01. 23:56:32

@Johnny336: Basszus, tényleg, nekem le sem esett. Azt hittem, némi kultúrát próbálnak csempészni a sorozatba

beszelo.c3.hu/cikkek/baratok-kozt

Gondolom következő vérfrissítésként a Szabó családod üdvözölhetjük, ha már néhányszor szóba kerültek. Rá fél évre meg kiderülne, hogy az "abortusz szökevény" haverjai pedig petri csészében izmosodtak :)

Ajj-jajj 2012.03.02. 08:23:59

Bözsi mama két öreg tyúkból akar rántott csirkét sütni. Adtak azoknak enni, inni? Összekötött lábbal senyvednek a kosárban, ettől a megsülés is jobb.

hannamontanna 2012.03.02. 08:40:38

Amúgy Bözsi mama alighanem Magdi nénit jött pótolni, mert kell egy kis kotnyeleskedés.... megbánták, hogy lelökték a lépcsőn.

belekotyogok 2012.03.02. 08:44:04

@Ajj-jajj: szegény tyúkok, biztos be vannak nyugtatózva, hogy tűrjék a forgatást...:(

Jegkoko 2012.03.02. 09:20:46

Szerintem meg az öreglány azért jött mert elvesztette a a házát.Nem tudom hányan emlékeznek arra a részre amikor a szabi mutterja előadta hogy a szabit abortálni akarta mert még milyne fiatal volt és nem akart gyereket, de meg gondolta magát.Namármost ez egy baromi nagy logikai bukfenc ,ugyanis később találtákki, hogy van egy nővére.

nigara 2012.03.02. 09:46:41

Már jó ideje fontolgatom, hogy kihagyom a tévét ls csak a HV-t olvasom - magasan színvonalasabb... Egy hete konkrétan semmi nem történt, na jó leszámítva az Attila+Juli beteljesülést - amit szerintem jobb lett volna kihagyni a sztoriból, mert így qva idegesítőre sikerült... és már tényleg nem fogom nézni az idegbeteg szereplőket.
A HV-t is csak azért fogom olvasni, hogy milyen baromságokat írnak bele ebbe az egyre gázabb sorozatba.
süti beállítások módosítása