Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

VV5 - 1X160 - 1X161

2012. február 26. 19:52 - Hódos Hajnalka

Hát akkor megragadnám az alkalmat és SZÍVEM összes szeretetével küldeném Fecónak az alábbi SZÍVküldit. SZÍVből, SZÍVesen.

 

Egyben szerényen jelezném az illetékesek felé, ha már úgyis lebontják az egész kócerájt ma, a Kutai lány ágya melletti fehérre festett utazóládát és az egyik fekete babzsák fotelt kinéztem magamnak, köszönöm szépen, a szállításról sem kell gondoskodni, és hazudhatnám, hogy nem kérem ingyé, DE NEM! Megegyezünk, na.

A Dyás sztoriért ennyi nekem jár. Azért, hogy megírom, pláne. Előtte rendesen elaltatnak minket, a stáb olyat tesz, amit csak ritkán, mert óriási a tét. Fényképes állást mutatnak. Ezek asziszik, nem emlékszünk a Kazal-Gigi párbajra, hogyne emlékeznénk, és nem csak emiatt:

Szóval, Fecó 63-37-re vezet, Attila meg az ágyban dünnyög a Bütyöknek, milyen nehéz is volt és hogy egy kicsikét még szereti Kingut. De már engedi, hadd menjen, szaladjon kifelé a Villából, gondoltam. Egyetlen. Alkalomnál sokkal, de sokkal többször. Az van, hogy Attila azt mondta, hogy de ezen túl kell lépni, nekem meg erről az jutott eszembe, hogy menj, a zúton menj tovább, ne nézz, ne nézz vissza már, de ha ezt is meghallgatjuk, sose tudjuk meg, miről álmodott Dya. A rémálomarcú lány. Jó, befejeztem. Szóval Dya azt álmodta, hogy így mentek és fogták egymás kezét. És olyanjóvót. És akkor utána, nem tudja, hogyan, de nem hallottam, mit csináltak, csak sejtem. Hánemtom, tényleg. Én se vagyok egy matyóhímzés, mondjuk én a legutóbbi álmomban úgy összebalhéztam valakivel a velős pacalon, de úgy, csak úgy zengett, de én nem is vagyok pléjmét. És ha ez együtt jár az idegrángással meg a muslincák hajkurászásával, és a két szál zsíros hajjal, akkor nem is akarok az lenni. Dya nem tudja egyébként, hogy mit, én sem tudom és nem is akarom tudni. Már kinn is sírt. És egyedül? Ezt Kinga kérdezte, ennyit fűznék hozzá. Azt is, hogy miért, miatta? Tudja Kinga, hányszor nézte onlájn? Nagyon sokszor! Nagyon! Kinga azt hitte, azért van ez, mert itt be vannak zárva a váááááááááuááááááááá. (nőies ásítás) Na jó. Most csak azért nem mondok semmit, mert én is smároltam már Angus-szal a tévé előtt térdepelve. Jóvan, igen, le is köptem már a tévét, kicsúcsosodva, három méterről, aki elkötelezett drukkernek tartja magát és nem tett még ilyet, az ne nevezze magát drukkernek. Hátra is szívtam, ja, hogy máshogy?

Mielőtt Dyusdyus fasírtkát enne, megtudjuk, minden Ekszvévés titoklevelet írhatott. Dyusdyus feláll az asztaltól és szipogva elrohan, Fecó hiába kérdezgeti, ennek meg mi a fasz baja van, Kinga nem árulhatja el. Dyuskát szerelmi bánat emészti, még szerencse, hogy nem ő maga emészt valamit, úgyhogy picsog az ágyon, minden egyes percben az jár a fejében, hogy tök megölelné. Így. Nagyon szerivan, el se tudjuk képzelni. Tényleg minden egyes percben ő jár a fejében. Juj, most írja meg névtelenül? Há, de Anna pajti már felhívta a figyelmem, hogy egyéb helyeken szocializálódott emberek az igen szót használják, úgyhogy IGEN. Nagy izgalom támad, van egy lány, aki többet kezdett érezni Fecó iránt, a neve titok, Fecó gondolkozzon. Na, itt tört fasza a dolognak. A következő levél egyes szám első személyben íródott, nagyon szerelmes vagyok még mindig Fecóba, nagyon és egy ilyen szmájli lefelé. Ki ez? Cris szerint egy szarkeverő fiú, egy férfihang a háttérből: én nem, köszönjük. Tehát akkor egy kiesett. Itt felsikoltok, korán, mert a többiek is találgatnak. Egyébként szmájlit csak lány tehet. Az általános vélekedés az, vagy Kinga, vagy blöff, de Dyuska és Kingu már a fürdőszobában vannak. Hát nem tudom, én végignéztem és hogyvoltoztam az Alekosz feleséget keres c. műsort, de. Jó, mondok súlyosabbat. Jegyeztem már meg tizenhét fős társaságban egyedüli nőként meccs közben, hogy nem CSINI ez a mez és Nedved haján lenövés van. De hogy ezt a párbeszédet én képtelen vagyok idézni, mert ádegy lefoglalt a vinnyogó röhögés ádkettő mindennek van határa ádhárom Dya arcmimikája és gesztusai miatt még mindig nem találok szavakat, kimondtam, na, szóval, nem és nem. Ma egyébként másfél órát töltöttem azzal, hogy képet keressek az Alien-ből, azt, amikor Ripley hadnagy a falhoz simul és az anyakirálynő egészen közel hajol hozzá és nem a csorgó nyál miatt. Nem találtam, de mutatom. Előbb azt, hogy Dyusnak és Kingunak nem rezeg a hasa, cserébe viszont: 

 

Na, az van, hogy Dyus ne legyen már ovis, most úgy viselkedik, és ha elmondja Fecónak, hogy szerelmes belé, akkor max az van, hogy Fecó aszongya, förevör Ándzseline, de jaj, ilyet nem akar hallani és Kingu se mondjon ilyet, és Kingu se mondjon neki ilyet. Odáig nem jutunk el, hogy megmutatom a puncim a homokozó mögötti bukszusbokorban, mert Kinga füttyent az Ügyeletes Hülyének, majd a Csabi elmondja, ha kimentek. Veronika közben hüledezik a hálóban, ki az a nő, aki bele tud zúgni a Fecóba?! Mondom, Veronika kérdezi ezt, értitek. Jajmá, Attila négy mondatból kideríti, be is hívják a Muslincaidomárt, jajmá, Atti, nem én írtam, futás vissza a fürdőbe, juj, tudjáktudják, de a Csabi megmondja, ugye? Csaba nem érti, miért jó ez, de Csaba férfi, hagyjuk is, de később felteszi a kérdést, SMITÉREZ Dya? Dya azt érzi, hogy hát mintha szerelmes lennél bazmeg. Csaba elmondja Fecónak, jóvan, akkor Dya nézi az onlájnt, éde faszom. És ezt érzi: Érdekes feladat, mi a véleményük a párbajozóknak egymásról? Ha Fecó az eszére hallgat, Serit viszi, ha a szívére, Attilát. Gergő felteszi a költői kérdést, te, barátom, három nappal a döntő előtt megengedheti magának bárki, hogy ne az eszére hallgasson? A választ tudjuk, játék nem határok nélkül, ezt is tudjuk.

Attila szerencsétlen pózba nyomorítja magát egy pléd alatt, aztán Petivel beszélgetnek, Fecó nem veszi észre, hogy nem azt kell bebizonyítani az ellenfélről, hogy rossz ember. Kibaszottul kíváncsi vagyok, mikor gyullad ki Attila mellett egy csipkebokor, de legalább húznák le a izét a medencéről, merthogy annak a vize ketté vált, az kurvaisten, azt meg se kérdezem, honnét volt Fecó lagziján a bor. Búcsúznak az exek, űr támad, bazmeg, sietnem kell, Atyaúristen II. most hívott telefonon, hogy mivanmá. SZERIVAN! (Szmájlit nem merek tenni, pedig azt csak lányok tesznek, hihi, azt meg hogy igyekszemfaszomatbazmeg elmondtam a telefonban.) Na. Fecó nem omlik össze a hírek hallatán, nem is szaggatja meg a selyemüngöt, aszongya, hogy DEMÉR? Meg hogy MIVAN?! Beléje, a Dija? Jéééézus, Csabi! Jó, hát Csabi közölte az infót, fasz tud kiigazodni a nőkön, jó, tényleg befejeztem a dalszövegeket, de az megvan, hogy "nem tudom, hogy mitől vagyok neurotikus? Kuss!" Kihi előtt Fecó kokettál, ez azt jelenti, hogy Sehit viszi, mert nem néz rá. Meg pont Fecó minősít másokat, mikor kétszer kúrt félre? Ez kihi közben volt, egyébként. Csaba is elmondhatja a véleményét? Igen, de Fecó tartja magát ahhoz, amit Csaba még el sem mondott. Hát, Csaba szerint Fecó rohadtul nem azt mondta, amit majdnem elmondott, Attila meg picit padlóra került Kinga miatt, oszt tessék, még fel sem ocsúdott, megint mehet párbajozni a Szívkirállyal. Ez az én szövegem, nem Attiláé, mondom azoknak, akik nem nézik a műsort.

Utolsó párbaj, Attila rogyjon le, kócos kis romantika. Csaba beállt, mint a gerely, tejfogával a szívébe harapott és Fecót meg minden veri Serin kívül, a víz is. A tiszteletteljes napon. Kócos kis romantika. Csaba finoman megalakult, de ez nem baj egyébként. Attila arra számít, hogy sokat kell védekezni és magyarázni a dolgokat, Fecó meg sokat sírt. Na, Fecó, búcsúzás van. A Dumagép nem a szavak embere, úgyhogy inkább sír. HÁT KELLENEK SZAVAK?! Felröhögök, nekem igen, bazmeg, másként nem olvasnák a hogyvótot bazmeg. Ha nem jönne vissza, zsámoly és medicinlabda, legjobb pillák, most úgy hívják őt, hogy a Lelőhetetlenül Udvarló Fecó, nem tudom, ki adta a nevet, de úgy érzem, most kell megismételnem: fehér láda és babzsák bazmeg! Tánc, tánc még mindig tánc, nyugodjon meg, a szerettei néhány ezren itt vannak és a tánc is tetszett. Fecó úgy érzi, szoros lesz és nem készült, mert a kortesbeszédekbe is mindig belesült, aki a kategóriákat osztotta, szeretném neki üzenni, láda, babzsák. Kapcsavillába, Attila is besült, a halnak holnap vízcsere. Mire felocsúdunk attól, Csabi bebaszott, Attila már a stúdióban van és úriember ilyen kérdésre nem válaszol. Hát én is kerestem az úriembert, elhihetitek. Nézzük meg, Fecó milyen érzelmi mélységeket és magasságokat élt át, azaz csurog a könny meg a takony a tévéből. Cakli-pakli ő Csabival meg Kingával került hozzá legközelebb. És a Dyás történet? Hát nagyon meglepődött, hogy egy pléjmét, meg minden, ha húsz évvel fiatalabb lenne, hívná Dyuskát pisakását kevergetni a homokozóba. Attilának is vannak érzései, úgyhogy nézzük. Megnézzük. Utána meghallgatjuk az öt perces egotripet arról, Attika milyen sokat változott és hogy ő csak itt, csak nekünk, csak most és mer élni és mer róla beszélni, hogy az ő lelke, hagyjuk. Fecó mindig ott volt. A barikádokon. Tizenkét dühös ember ellen védte meg Attilát és ő ott volt. SZÍVvel lélekkel, kötőjellel. És Attila eldobta őt. Azután jeleket rakott rá. Megrakta, jó, nem tudok erről lejönni, elnézést. Nemúgyvana', aztán rakta meg, hogy Fecó kijelentette, nem barátok! A jel a játék eleme, nem sértés. Fecó mindig a SZÍVére hallgatott. Ő ezt az életből hozza. Mi is és mások is mismásolnak. Elvonul inkább és gondolkodik, ha nem érti, odamegy. Ja, három hét múlva összehalmozva minden vélt és valós sérelmet. Kérdezzék meg a Geszler Dorottyát, van-e játék határok nélkül, ő is megmondhatja! Attilának volt a legtöbb konfliktusa a Villában és összebeszélte a jeleket is! Nem, nem jó játékos Attila, nem tudja, ha kiejt egy szót, az milyen hatással fog az emberre rátelepedni kint. Kint a Tujának igenis súlya van. A faszt, mondanám, de elfogulatlan vagyok. Az állás 23-77, mutatom Attila fejét, hihi:

Fecó megijedt, nem kap szikrát. Csaba kellemesen bebaszva, Balázs hányat mutat? Melyik kezével? Felemelem a tíz pontot, szép volt, Csabi, így kell ezt. Sehi Attit várja, és reméli, nem sehizte össze. Egyértelmű, hogy Csaba Fecót. Ennyit arról, hogy részeg ember mondja meg az igazat. Kortesek, mindenki magáért, egy magukért. Fecó mindigmindigmindig a szívére hallgatott. Könyörög, könyörög, nem hiszi, hogy ennyire rossz ember lenne és könnyezik. Attila szerint Fecó nem rossz ember, a százalékok magukért beszélnek és aki akar szavazni, most tegye meg. De előtte tegyük zsebre a kezünket, mert az menő. Meg laza. Attila vagy Fecó? Attila. Bármi is volt, Attila piszkosul csípte Fecót és az csak a szépre emlékezzen, Seri örül, mert nincs Sehi-átok, dehogynem, most is írom, Fecó Csabitól búcsúzok, nyerd meg a játékot, mert bízok benned nagyon, ezek szerint Fecó-átok is van. A Gigantikus és Feledhetetlen Fináléról nekem már vannak fogalmaim, Balázs sírásó-zakójáról is, lesznek fellépők is, ezek szerint megint volt X-Faktor, amit nem láttam. A finálé előtt menjünk a PöcsiTerminálra, mert az nekünk jó lesz, én maradok itthun, nekem itt is jó, gondoltam ekkor, még nem tudtam, hogy föltétlenül most kő fúrni öt lyukat. Vannak ilyenek, hogy száguldó riporterek, milyen jó, hogy én egy döglő bloggerina vagyok, faszom futkározik ilyen hidegbe'. Esne néhány szó arról, mi történt reggel, de van egy kis hangprobléma, amibe én kvázi belesüketültem a füles miatt, mondom megint, láda, babzsák. Úgyhogy érdekes feladat van. Sírok.

Seri és Csaba kérdez, aki válaszol, Attila és Fecó. Fecó levág egy rossz szöveget, ő a gyerekeiért jött be, 160 napig és megváltoztatná az életüket, nem mondok semmit, a végén saját magamat ki kell innét tiltanom, az meg milyen már. Attila is patetikus, ő magát mutatta meg élt a játék kínálta lehetőségekkel, szándékosan, rosszindulatból ő sohase, mingyáhányok. Kicsit összeugatnak, mert Fecó belepofázik feszt Attika szívfacsaró monológjába, amit gondolom, szarás közben (pszichológiai könyvek híján) szépen felépített, de semmi különös. Ja, de. A szerelme volt ez a játék a vévéjelenség az élete részévé vált. Összeolvadt vele. Már elnézést, de ha valaki megmondaná, hogy kell kutyákat megtanítani arra, -ha már azt a kurva kilincset le tudják nyomni a legnagyobb sajnálatomra egyébként, akkor hogy a picsába kell rávenni őket, - becsukják maguk mögött az ajtót, a javaslatokat az ímélcímemre kérném, köszönöm, most megyek, elbeszélgetek kicsit a Pöcsössel. Fecó inkább most esne ki, minthogy második helyezett legyen, remélem, ezen nemcsak én röhögtem. Megjött a hang, nem, nem Seri kezdett énekelni és nem is Frank támadt föl, megnézhetjük, mit jósoltak egymásnak, kit merre sodor a történelmi forgószél és megnézhetjük, ki milyen bambán bámult a visszaszámláló órára. Nem tudom, ki volt hitelesebb színész, mintha nem látták volna velem együtt az előző szériában, hogy volt ilyen.

Csabi Attila szerint meglovagolja a zenei vonalat és gennyesre keresi magát, muhaha. Ja, és végig fogja dugni Magyarországot. Hát engem meg Pötyit nem, az biztos. A pasimat csak akkor, ha nem hagyja abba a fúrást. Seri belekezdhetne egy nagyon komoly dologba, a gogót hagyja a fenébe. Erobik, fitnesszguru. Esetleg színészet. Ja, kezdetnek javasolnám egyből azt, lenn délen édes éjen édent remélsz. Jut eszembe az édenről, egy hét múlva ÉHkettő sixx-szel, sorokba rendeződj! Fecó Győzikekettő lesz. Igazi celeb, egy sztárvendég. Fecó szívesen tanítana gyerekeket táncolni, mondjuk, ezt támogatom, tényleg jól táncol, Fecó, szevasz. Attila után rohanni fognak a nők esküvői ruhában. És elkapják a grabancát. Attila szerényen normális életre vágyik, most olvastam a Velveten, hatalmas tehetségnek tartják, saját maunikasót kap, bazmeg, itt tényleg nem olvas senki engem?!

Párbaj előtt búcsúzkodnak, Attila és Seri a D-matracon, na ez az a hely, ahol Attinak nem termett babér, hihihi. Ha kiesne, Seri Fecóval szemben vegye fel az ő stílusát, egyébként meg dőljön hátra, és röhögjön mindenen, szarjon le mindent. Ha mégse, szexi fehérneműben várja az ágyban. Fecó odaadja a kétkisangyalt ábrázoló képet Csabinak ajiba, Csabi egy pengetőt ad neki, szintén ajiba. További fontos info, hogy Bözse magyarul beszél. Seri picsog egy kicsit, ő a legesélytelenebb és nincs semmi önbizalma, ez így van, Sehi, javaslom Csernus dokit, Csaba meg megváltozott, most is a hasát nézi a tükörben. Attila olyan normális, hogy lassan tizenhatodik beni is felfigyel és módosítja a dolgokat, hogy szentté avassák, Attila pironkodik ő mindig is ilyen áldott volt, csak muszáj volt játszani. Párbaj után az volt, hogy Attila jött vissza, Seri ugrabugrált, mert megtört a Sehi-átok, és felolvasták a titkokat. Fecó titka, hogy Kinguli-Fingulinak csillogott a szeme, mint a csillag, mikor Csabira nézett. Csillog a csillag, Fecó reméli, hogy Csaba érti, hogy mondja. Attila titka, hogy felállt a farka Serire, mikor az narancsszínű bugyikában átlépte a dzsakut, előtte persze leírta, hogy mindig Kingához vonzódott, de tudja, hogy ez unalmas. Nem is sejted bazmeg, mennyire! Juj, Seri irul-pirul, a boldogságos, aztán felfogja, hogy ez kamu, mert Atti biztos rá akar még pirítani a Kutaira, hadd kapjon kinn is idegrohamot. Új információ, Seri azért beszél úgy, mintha mindig turha lenne a szájában, mert fogszabályzója van, úgyhogy most akár Atti meg is ölelhetné, kislányos a pizsi is rajta. DE NEM!

Kíváncsi vagy Sixx exkluzív videóira, ajánlóira, kritikáira? Csatlakozz a UPC Magyarország Facebook-oldalához!  

Címkék: vv5
843 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nathalie 2012.02.27. 22:13:17

@foxglove:
soriban most claire a nyerő :D

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.02.27. 22:13:49

Külön köszönöm h. bele vok írva a posztba.

Ja, de.

:D köfi :))) én vok :)

foxglove (törölt) 2012.02.27. 22:13:54

@nathalie: most akkor atibogyó kivételével tulajdonképpen uolyan az ízlésünk?:O

nathalie 2012.02.27. 22:14:09

@foxglove:
ha a vv végére kiderült volna,hogy tudathasadásom van és Te is én vagyok, nos,meg se lepődtem volna :D

nathalie 2012.02.27. 22:14:43

@foxglove:
gondolom én vagyok a gonoszabb kiadás,azért jött be atesz :D

foxglove (törölt) 2012.02.27. 22:15:02

@nathalie: ez elég para. és nekem is claire, hogy még parább legyen:)

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.02.27. 22:17:52

@genevieve: Oscarról én is... de megnéztem kik nyertek, korrekt - nem ismétli valahol angolul lehetőleg? :)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.02.27. 22:18:00

@jadebulgari: h Vera volt az egyik legnagyobb játékos most a szériában!

Na, te meg be vagy írva?:D

@inmemancsi:
mi az a vc?:) A sárga nagyon jól áll nekem, ja:D

genevieve 2012.02.27. 22:19:39

@jadebulgari: mivel az hbo közvetitette, szerintem megismétlik még párszor

nathalie 2012.02.27. 22:21:42

@foxglove:
mondjuk azt hiszem, felesleges is volt feltenni ezt a kérdést :d

inmemancsi 2012.02.27. 22:22:52

@Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: veraaaa???!!!ááá

azt tök jó, szeretem a sárgát is:))

a vc:)) az vs csak elírtam:))

foxglove (törölt) 2012.02.27. 22:24:14

@nathalie: hát igen, valami nehezebbre számítottam:)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.02.27. 22:26:13

@inmemancsi: mennyibe tartott volna kiírni, hogy Victoria"s Secret?:D

ÉS igen is Vera meghatározó volt!:)

foxglove (törölt) 2012.02.27. 22:26:51

az új posztra hadd mondjam azt, hogy aztakurva. jó értelemben.

foxglove (törölt) 2012.02.27. 22:29:58

@ő-szinte: most rakja fel hajni a dolgos kezeivel.

nathalie 2012.02.27. 22:30:47

@foxglove:
írd le a sorozatos faszi top 10-et, én meg majd bólogatok :D

ő-szinte 2012.02.27. 22:33:24

@foxglove: @gyvy: kíváncsi leszek:-)
De ti honnan tudjátok, hogy van és hogy milyen ???:-O

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.02.27. 22:34:04

@JOKKA21: áááá, ilyen késő este???????:) Már csak a posztot várom, de nem jön, pedig lassan bealszom, nem mindenki volt fent olyan sokáig, mint a vv-finálé vége:D

inmemancsi 2012.02.27. 22:34:17

@gyvy: na sziu mér nem jötté tegnap a kiscsoportba

2012.02.27. 22:34:50

@ő-szinte: Mert okosak vagyunk, mert nem csak írunk hanem olvasunk is. Olló forever!

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.02.27. 22:35:09

aki még nem látta honnan az avatar íme Simon macskája

www.youtube.com/watch?v=4rb8aOzy9t4

mindjárt odaérek a kommentekkel és válaszolok is

JOKKA21 2012.02.27. 22:36:57

@Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: Én fent voltam, még a belevalót is megnéztem.:) Miért ne vehetnéd fel este?:)

Hurri Kán 2012.02.27. 22:37:46

@ő-szinte:
Szóltak. ;-)

@inmemancsi:
Itt a nagycsoportba rosszalkodtam. :)

Hódos Hajnalka 2012.02.27. 22:38:25

lehet menni másodikozni az új posztba! :P

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.02.27. 22:41:07

@Binbir gece: @pushpang: remélem teCCettek látni h a két legnépszerűbb kommentelők voltatok tegnap a kis belterjes szavazásunkon

inmemancsi 2012.02.27. 22:51:47

@jadebulgari: nah hozzám mint szavazatnélkülihez már nem is szólsz?:))

foxglove (törölt) 2012.02.27. 23:06:18

@nathalie: hát itt nem lesz egyetértés szerintem, mert elég sajátos. de ötöt mondok azért:
- Brody - ez ugye alap
- Norman Reedus- TWD
- Callum Keith Rennie -minden, de főleg Leoben
- Timothy és Boyd, de együtt:)
- T-Bag a Prison Breakből (igen, perverz)

ő-szinte 2012.02.27. 23:16:21

@szerivan: te mért itt tobzodsz ?:-D

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.02.27. 23:21:43

@inmemancsi: eridj már dehogynem csak eddig tartott ezt visszaolvasni most meg kezdem a zújat, beszavazlak gyere :D (az új posztra ha még nem alszol oda is)

@ő-szinte: te könnyen beszélsz :)
@Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N: kéccer is :D

2012.02.27. 23:23:39

@ő-szinte: Mert itt volt hozzáfűznivalóm. Te megakarod mondani nekem, hogy mit csináljak??? Ki vagy te?

nathalie 2012.02.27. 23:24:08

@foxglove:
jézus :D Norman Reedus és Callum Keith Rennie nagyon-nagyon!!! :D
voltak pillanatok,amikor T-bag nekem is :D de azért a top10-be nem férne be :D
de ők igen:
-Jonathan Rhys Meyers (tudors első évadából)
- Henry Cavill (tudors végig)
-Kirk Acevedo (oz)
-Dean Winters (oz)
-hugo silva (balfék körzet)
-Denis Leary (bárhonnan)

és az én perverzitásom: Omar (drót) :D:D

2012.02.27. 23:25:45

@foxglove: :( Unom, hogy tegnap óta megkérdőjelezik a szavahihetőségem itt.

foxglove (törölt) 2012.02.27. 23:26:51

Megkönnyebbültem:) a Learyt és D.Winterst átemelem a listámra. Kilerkellerrel kiegészülve. JRM meg az egyik legszebb pasi.

Kis aji:

youtu.be/oQ8beObFx-c

youtu.be/kP74UHnVvrc

foxglove (törölt) 2012.02.27. 23:28:40

@szerivan: ne haragugy. itt ember embernek alfafarkasa.

2012.02.27. 23:33:10

@foxglove: Fasírtka van? Hogy tudott enni Kingu, ki fog nekünk enni?

foxglove (törölt) 2012.02.27. 23:35:20

@szerivan: megnézem, maradt-e töltött káposzta. hozd a merőkanalat.

2012.02.27. 23:37:19

@foxglove: Csak merőkanalam van :DDD

nathalie 2012.02.27. 23:40:50

@foxglove:
köszi. jóvolt :D meg is nézem majd a testvérbosszút :D imádom.

foxglove (törölt) 2012.02.27. 23:43:05

@szerivan: maradt még egy kis szalonna a hűtőben, ha gondolod.
@nathalie: :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2012.02.28. 08:38:53

@jadebulgari: igen??? nahát... :)
nem is láttam, hol lehet ezt megnézni?

Tjuca 2012.02.28. 09:56:10

@nosce: ezt érdemlem a jóságomér'?

szóval, nem érzem, hogy beszóltam volna neked, ellenben...
nem kockáztatok, mert ez nem a vállalkozásom. ha vállalkozok, akkor kockáztatok, annyit, amennyit akarok, és rajtam áll, hogy bukok vagy sem. ott akkor én vagyok a góré, de a vevőim véleményét a portékámról nem én határozom meg. ugye? ha van eszem igazodom a vevőm kívánságaihoz.
jelen esetben én vagyok a vevő/fogyasztó. fogalmam nincs te ki vagy. ha másik vevő, akkor nem tudom miért nem tudod elfogadni, hogy ízlések és pofonok, és miért minősítgetsz engem (kezdik megérteni, nem értik stb.) ha pedig te vállalkozó vagy, akkor szintén nem értem miért engem minősítgestz engem.egy véleményt fogalmazok meg, ami neked visszacsatolás számokban, statisztikában, pénzügyi mutatókban.

akkor még egyszer, sokadszor. nem az észt osztottam, leírtam egy véleményt, a sajátomat, hogy képzeld van olyan ember, aki el tudna tengődni csupa tuját nézve.te pedig folyamatosan minősítgettél, hogy nem ÉRTEM a lényeget. akkor megint sokadszor, az ért és az egyetért nem szinonimák. nézhetsz hülyének, sőt én is tarthatom magam hülyének, ez a dolgon nem változtat, itt nem az értelemről van szó, hanem ízlésről. és finoman szólva is ízléstelennek tartom, hogy pusztán azért mert más az ízlésem, folyamatosan indirekte lehülyézel.

de mint mondtam, nem ér ennyit SEm ez az egész. jó lenne kulturált mederben elviccelődni egymással, mert ez az egész erről szólNA.

genevieve 2012.02.28. 10:52:46

@Tjuca: pedig egyszerű a dolog:-)

itt mindenki kockázat nélkül oszthatja az eszet és szólogathat be másoknak:-)

amit a "való világban" nem tehet meg, itt kiengedi a fáradt gőzt:-)

a stílus meg maga az ember:-)

van aki tujáskodik, van aki agresszív, van aki mantrázik...

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.02.28. 10:57:32

@pushpang: a döntős posztra posztoltam valamikor éjfél környékén :)) gratulálok :))

@genevieve: tegnap már nem válaszoltam de bepótolom: szal sajnos nincs hbo-m mert feketén fogtam én is meg a szomszéd is de amikor a szomszéd nem fizette be a tv-jét és jöttek nála kikötni látták hogy jé ezek meg lopják a hbo-t és jól kikötötték :( azóta nincs... tavaly még ott néztem idén már nem... de skynews-on láttam részleteket meg majd neten utánajárok :)

na jó reggeleket, itt maradtatok v az utsó posztra is felnéztek? :)

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.02.28. 10:58:39

@pushpang: úgy értem a nézzétek velünk a döntőt posztban

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2012.02.28. 11:00:56

@jadebulgari: ha lesz időm visszanézem, mindenesetre köszönöm, köszönjük. :)

genevieve 2012.02.28. 11:04:47

@jadebulgari: is-is...egy darabig aztán ki tudja...

tujáskodom mint Csabi, nincs kedvem az 5 hónap alatt rágott gumicsontot tovább rágcsálni:-)))

csak majd ha lesz valami új téma:-)

pl. most olvastam, hogy ati és sehi elutazik rómába visszaszerezni sehi kutyusát...mert ati egy grál lovag:-)
aztán majd ha megcsinálják egymást lesz megint szenzáció:-))

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.02.28. 11:06:21

@genevieve: na szerintem is ez lesz a vége :) én azt várom Kinguci mikor jön rá h ő tul.képp Atit akarja... :)

@pushpang: csak neked még egyszer

Végetért a VV5. Attilának gratula, mert így illik.

De amíg elér hozzánk a VV6, közkívánatra egy VV5,5-et tartunk, beköltözés még ma estétől, a beszavazottakat kérjük egy egy bugyi-gatyát hozzanak amiben gombásra fürödhetik magukat, minden mást a sponzor cég majd úgyis ad.

Tehát a komment társak által benyújtott szavazatok alapján a következő beköltözőket látnánk szívesen a VV5,5-ben, a beérkezett szavazatok sorrendjében:

binbir gece
csicserierika
pushpang
genevieve
jadebulgari
gyvy
nosce
sogeking
nathalie
Brr (egyesek szerint alias fény az éjszakában)
Peter_Cs
Eu Bigottság (egyesek szerint alias plagibá)

és természetesen Hajni, aki ezúttal bentről közvetíti az eseményeket

köszönjük a szavazatokat - valaki gondoskodjon a kamerák működéséről és az onlányról (pl kozi), a többiek meg remélem jókat röhögnének egy ilyen virtuális brigádon

genevieve 2012.02.28. 11:15:00

@jadebulgari: hát, ahogy a felhozatalt nézem egyértelműen én vagyok a tuja:-DDDDD

na, de ki lehet a nagy manipulátor?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2012.02.28. 11:16:43

@jadebulgari: :D:D ja, hogy erről van szó..
Hát köszönöm, de én inkább kintről szeretnék kommentelni RÓLUK. :D

Zsoofka 2012.02.28. 11:17:11

Szasztok. Most óvastam el az öfit, imádtam.
A kommentekre nem volt még időm, de ezt láttatok?

www.origo.hu/teve/20120228-vv5-egyutt-utazik-seherezade-es-attila.html?olvastamar

genevieve 2012.02.28. 11:19:36

@jadebulgari: szerintem kinga nem fog ati felé nyitni...nem volt a kedvencem a csaj...de ennyire nem pénzéhes:-)

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.02.28. 11:21:04

@genevieve: azzal járatná le magát igazán...
a nagy manipulátor csak gyvy lehet, végig ő irányította a szálakat a háttérből :D
@pushpang: ez esetben Dorothy-nak felszabadult egy hőn áhított hely :D
@mokamini: minci tegnap éjjel még felköszöntöttelek de már aludtál :(

Zsoofka 2012.02.28. 11:24:00

@jadebulgari:
Aranyos vagy. Még csak nem is aludtam, csak próbáltam aludni, de nemigen sikerült :)

genevieve 2012.02.28. 11:25:53

@jadebulgari: hmmm, nem is tudom...a nagy manipulátornak elég gonosznak és parasztnak kell lennie....
szerintem ő nem ilyen:-)

Zsoofka 2012.02.28. 11:27:35

@jadebulgari:
inkább a raffaellos torta.... isteni.... küldök neked privibe :)

genevieve 2012.02.28. 11:28:10

@jadebulgari: irnod kellene egy olyan listát, hogy a kommentelők milyen karakterre hajaznak a vv5-ből:-D

nagyon kiváncsi lennék, ki, milyennek látja magát:-)

Zsoofka 2012.02.28. 11:30:17

@genevieve:
Háááát ma reggel asszem Kinga voltam FB+ :)Szerintem a zuram szerint is :)

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.02.28. 11:30:19

@mokamini: kérném szépen!! egy szeletkét ha lehet Zsöninek is kérnék :)
@genevieve: igazad van, de a leírás alapján nem írom le kire gondolok :D legalábbis nyilvánosan nem idézek szellemet ha nem fontos :))
gondolkodom a listán :D csak lehet hogy sértődés lenne :)))

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2012.02.28. 11:30:41

@jadebulgari: ja, szívesen átadom neki és legalább nem fog utólag reklamálni vagy nem kell kisírnia ezt is. :D

csicserierika 2012.02.28. 11:47:03

@jadebulgari: sziasztok ! Én azt hiszem, hogy jól tudnám hozni a vera féle karaktert :) Értitek ? Akinek nem tetszik, annak CSITU VAN !

genevieve 2012.02.28. 11:49:47

@csicserierika: hehe, kb. én is erre gondotlam:-D

genevieve 2012.02.28. 11:50:40

@csicserierika: bár brr is elég jól hozza a mantrás karaktert:-DD

nosce 2012.02.28. 12:00:29

@Tjuca:
"akkor még egyszer, sokadszor. nem az észt osztottam, leírtam egy véleményt, a sajátomat, hogy képzeld van olyan ember, aki el tudna tengődni csupa tuját nézve.te pedig folyamatosan minősítgettél, hogy nem ÉRTEM a lényeget. akkor megint sokadszor, az ért és az egyetért nem szinonimák. nézhetsz hülyének, sőt én is tarthatom magam hülyének, ez a dolgon nem változtat, itt nem az értelemről van szó, hanem ízlésről. és finoman szólva is ízléstelennek tartom, hogy pusztán azért mert más az ízlésem, folyamatosan indirekte lehülyézel.
"

Nem hülyéztelek le, egyáltalán, csak azt akartam levezetni h másképpen dönt valaki ha a döntésért anyagi kockázatot vállal, és másképp ha ilyet nem vállal csak elmondja h ö személy szerint mit nézne szivesen. Egész más nőzőpont. Ebben semmi másikat lebecsmérlő vagy lehülyéző nincs, szerintem.

nosce 2012.02.28. 12:09:22

@csicserierika:
" sziasztok ! Én azt hiszem, hogy jól tudnám hozni a vera féle karaktert :) Értitek ? Akinek nem tetszik, annak CSITU VAN !"

a castingjára gondolsz ? :)

csicserierika 2012.02.28. 12:11:05

@jadebulgari: azt hiszem hogy nati is ezt szeretné, de majd lefájtoljuk :)

csicserierika 2012.02.28. 12:11:49

@genevieve: a jó oldalon meg ugye Kingu és Dyus áll :) Khm... :)

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.02.28. 12:11:55

@csicserierika: legyen két Vera vagy az egyik legyen Kazal Éva :)

csicserierika 2012.02.28. 12:15:07

@nosce: itt most csak a villabéli dolgok számítanak, a külvilágot kizárjuk. :)
Különben is rajtam kívül mindenki ribizligizi :)

csicserierika 2012.02.28. 12:16:43

@jadebulgari: nekem a kuka borogatás jobban megy, mint az ivás :)

jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.02.28. 12:18:49

@csicserierika: nosce biztos megkasztingolna titeket a szerepre :D

csicserierika 2012.02.28. 12:19:59

@jadebulgari: mi meg lecsapatnák a zuhany alatt, mint a lovakat szokták :)

genevieve 2012.02.28. 12:38:46

@csicserierika: ööö, mindkettőjüktől elhatárolódom:-)
süti beállítások módosítása