A Sherlock című sorozat 2010-ben indult a BBC-n, évadonként mindössze három, egyenként másfél órás résszel. A sorozat újdonsága, hogy most, a 21. században játszódik, és ehhez mérten alakították át a karaktereket, Holmes eszköztárát és a történeteket is. Utóbbiak tulajdonképpen önállóak, nem épülnek szorosa Sir Arthur Conan Doyle írásaira, inkább motívumokat, kikacsintásokat tartalmaznak. Az alkotók kényes határvonalon egyensúlyoznak Holmes modernizálásával, szerintem azonban sikerült eltalálniuk - látszik, hogy a detektív történetein nőttek föl. Noha a sorozatnak van magyar szinkronja (itthon az AXN adta), én az eredeti angol szöveggel néztem - az esetleges fordításbeli eltérésekért előre is bocs. Lássuk hát.

Háborús jelenettel nyitunk, lövések, akna robban, de rögtön ki is derül, hogy ez csak álom, rémálom, melyből Dr. Watson zihálva ébred. Ezután egy kényelmes székben látjuk viszont, vele szemben komoly nő, aki aziránt érdeklődik, hogy halad a doki blogja. Watson rávágja, hogy remekül, amiből a nő simán leszűri, hogy nem írt egy büdös szót sem, majd pszichiáterhez illően igyekszik meggyőzni a férfit, hogy ha már katona volt, és most a civil élethez kéne hozzászoknia, a blogírás nagy segítség lehet. Watson szerint vele nem történik semmi. Főcím. A következő jelenetben egy nő telefonál egy fickóval; vágás, fickó kapszulát vesz be, majd toronyház ablakában haldoklik; feleség sírva beszél férje öngyilkosságáról. Két srác fut az esőben, egyikük hazaindul esernyőért, majd üvegcse, benne kapszulák; újsághír, 18 éves fiú öngyilkos lett. Diszkó, bulizó nőt a társai ott hagyják; konténerek, síró nő üvegcsével-kapszulával; rendőrségi bejelentés, miszerint vélhetően öngyilkos lett. Igen, ez egy sajtótájékoztató, ahol rém bölcsen megállapítják, hogy a legutóbbi esemény nagyon hasonlít a korábbiakhoz és feltehetően összefüggenek. Az újságírókat ez a magyarázat csodák csodájára nem hatja meg, pláne, hogy a kérdéseikre Lestrade felügyelő csak habog és azt a következtetést vonja le, hogy hát akkor van olyan, hogy sorozat-öngyilkosság. ( - Jó, de ha mégis sorozatgyilkossal állunk szemben, akkor hogy védjük meg magunkat? - Hát, ne kövessen el öngyilkosságot.) Itt érhetjük először tetten a sorozat egyik (szerintem) zseniális megoldását, miszerint a telefonokra beérkező sms-eket kiírják a készülékek mellé (engem idegesít amúgy, amikor bármilyen üzenetet a küldő/kapó 'felolvas', narrál nekünk). Watson egy parkban sántikál a botjával, összefut egy régi évfolyamtársával (továbbiakban ÉT). Megtudjuk, hogy a dokit meglőtték, viszont nem igazán tudja Londonban finanszírozni magát a katonai nyugdíjából. ÉT felveti, hogy költözzön össze valakivel, ez olcsóbb, mire Watson - Ugyan, ki akarna engem társbérlőnek? ÉT vigyorog, ma már másodszor hallja ez a szöveget.

Cipzárhang, egy fej néz velünk fejjel lefele szembe, majd látjuk, hogy ez egy hullaház, és az előbbi nézőpont a hullazsákból kifele volt, hát. Patológus lány, plusz civilben levő fiatal pasi - utóbbi a hullát üti egy lovaglópálcával, mondván, hogy meg kell tudnia, milyen sérülések jönnek elő 20 percen belül - igen, ő Sherlock Holmes. A csaj el is hívná kávézni rögtön, de Sherlock nem veszi a lapot, közli, hogy feketén kéri, két cukorral és amúgy az emeleten lesz. A fenti laborba ÉT + Watson érkezik, Holmes egy pillantással végigméri őket, majd kölcsönkéri Watson mobilját. ÉT bemutatja a dokit, mire Sherlock oda se nézve annyit reagál - Afganisztán vagy Irak? A következő kérdése az, hogy mit szól a doktor a hegedűszóhoz, illetve ahhoz, ha ő esetleg napokig meg se szólal - merthogy leendő lakótársaknak tudniuk kell a legrosszabbat egymásról. Watson csak néz, ÉT röhög a nemlétező bajusza alatt. És különben is, honnan tud Afganisztánról. Holmes nem felel, viszont ő már ki is nézett egy jó helyet a belvárosban, ott találkoznak másnap este. Watson kijelentésére, miszerint nem is tudnak egymásról az égadta világon semmit, elkezdi sorolni: a másik katonai orvos, sérülten Afganisztánból, van egy öccse, aki aggódik érte, ám a doki nem fordul hozzá segítségért, mert az valószínűleg alkoholista és otthagyta a feleségét, hogy a terapeutája szerint a bicegés pszichoszomatikus. Ja, és a neve Sherlock Holmes, a cím pedig Baker Street 221B (természetesen). Sherlock el, Watson arca külön tanulmányt érdemelne, de otthon azért ráguglizik Holmesra. Vágás, rózsaszínbe öltözött nő üvegcsényi piruláért nyúl, ennek nem szokott jó vége lenni.

És már a Baker Streeten is vagyunk, ahol megismerjük Mrs. Hudsont, a lakás tulajdonosát (megjegyzem, főhőseink itt kezdik keresztnevükön szólítani egymást, ami az eredeti Conan Doyle történetekben véletlenül sem fordul elő - hiába, bő száz év nem múlik el nyomtalanul). Szép az összhang, ahogy a doki megállapítja, hogy jó a hely, csak a sok lomot kell kihajítani, miközben Sherlock épp közli, hogy ő már be is cuccolt - a kandallópárkányon levő koponya pedig a barátja mondhatni... Mrs. Hudson megemlíti, hogy ha netán kell, van fönt még egy hálószoba - némiképp buzinak vélvén őket, nem ő lesz az utolsó a sorozatban.

Lestrade érkezik sietve és Holmes segítségét kéri. Sherlock végre boldog, négy sorozatöngyilkosság, jippí, karácsony van. Sherlock balra el, mire Mrs. Hudson megállapítja, hogy Watson bezzeg nyugisabb fajta. Természetesen erre Holmes vissza és nem is nagyon kell rábeszélnie a dokit, hogy tartson vele. A taxiban Holmes felhomályosítja kicsit Watsont az esetről, és arra a megjegyzésre, miszerint a rendőrség nem kér tanácsot amatőröktől, elsorolja, kicsit sem kíméletesen, hogy miből mi mindent tudott meg a doktorról - valóban, a rendőrség nem kér tanácsot amatőröktől. Watson szerint ez lenyűgöző, Holmes szerint az emberek általában nem ezt szokták neki mondani - Miért, mit szoktak mondani? - Kopj le. Én meg kb harmadszor állapítom meg, hogy mennyire eltalálták a zenét a készítők, csak mondom.

Tetthely, ahol egy nyomozónő illetve egy rendőrségi helyszínelő doki fogadja őket, enyhén szólva sincsenek elragadtatva hőseink jelenlététől. Cserébe Sherlock két pillantásból megállapítja, hogy azok ketten egymással kavarnak, (kapunk hozzá magyarázatot is persze) és már bent is vannak az elhagyatott épületben hullát vizsgálni. Csak sorolom: a nő a bal kezével írt a porba (Rache) -> balkezes; a kabátja vizes, az esernyője száraz, de nedves a gallér alatt is -> esőből jött + nagy szélből, hisz nem nyitott ernyőt, de a gallérját fölhajtotta; az ékszerei tiszták, kivéve a jegygyűrűt -> boldogtalan, legalább tíz éves házasság; igen ám, de a gyűrű belül tiszta -> tehát gyakran leveszi -> szeretőket tart (egy szerető esetében nem tudná hosszú ideig titkolni, hogy házas). Egy napig akart a városban maradni (sárpöttyök a lábszárán a kisméretű gurulós táskától), mielőtt hazatér Cardiffba (Sherlock telefonon megnézte, hol volt a fentieknek megfelelő időjárás a közelmúltban). Lestrade és Watson csak néz - Egek, milyen lehet ott a vicces kis agyukban, nagyon unalmas lehet... És a porba persze nem azt írta, hogy Rache (bosszú németül), hanem a Rachel név elejét. Viszont kiderül, hogy nem volt a test mellet bőrönd, akkor viszont valaki más is ott volt és elvitte a táskát, vagyis sorozatgyilkosságról beszélünk és Sherlock csapot-papot-Watsont otthagyva elrohan. A nyomozónő búcsúzóul még figyelmezteti a dokit, hogy tartsa magát távol Sherlock Holmestól, mert az amilyen pszichopata, egyszer nem lesz neki elég, hogy egy gyilkosság mellett álljon, hanem majd jól elkövet egyet.

Watson hazafelé tart, közben amerre elhalad, álhatatosan csörögnek mellette az utcai telefonfülkék. Végre felvesz egyet és egy férfihang meggyőzi, hogy ne akadékoskodjon, hanem szálljon be a mellette megálló fekete autóba. Egy kihalt raktárba érkezik, ahol a hang gazdája várja, egy öltönyös, sima modorú fickó képében. Öltönyös Sherlockról kérdezi kedvenc dokinkat, majd felajánl neki egy nagyobb rendszeres összeget, információ-szállításért cserébe. Pusztán mert folyamatosan aggódik Sherlockért, aki amúgy őt (öltönyöst) az ősellenségének tartja. Watsont nem érdekli a dolog, viszont közben sms-t kap, miszerint jöjjön a Baker Streetre, ha alkalmas. Öltönyös kéri Watsont, hogy mutassa meg a bal kezét, amit az vonakodva meg is tesz, mire a fickó megállapítja, hogy a doki pszichiátere téved: szerinte ugyanis a kézremegést poszttraumás stressz okozza, viszont most semmi baj a kezével, noha stressz épp van bőven - Watsont tehát nem kísérti a háború, hanem hiányzik neki. (Második sms: Ha nem alkalmas, jöjjön akkor is... Harmadik: Veszélyes lehet...) Watson hazamegy, közben elugrik a revolveréért is - öltönyös csak tud valamit, na.

Sherlockot a kanapén fekve találja, enyhén elszállt állapotban, amint az alkarját szorongatja - nikotintapasz van a karján, három is (az eredeti könyvekben Holmes kokainozott, ezt most az alkotók úgy tűnik, nem szerették volna megjátszani, nem is értem, miért). John kérdésére, hogy miért is hívta, kölcsönkéri a doktor telefonját, aki erre enyhén ideges lesz. Elküldet vele egy sms-t a halott rózsaszín nő telefonjára, és találkára hívja az ismeretlen címzettet. Watson közben elmeséli, hogy épp találkozott a másik ősellenségével, Holmes szerint el kellett volna fogadnia az ajánlott pénzt és felezhettek volna. Előkerül egy rózsaszín bőrönd, amit Watson némi megrökönyödéssel fogad - Sherlock megnyugtatja, hogy nem, nem ő nyírta ki a csajt, hanem találta a táskát. A gyilkos nyilván kocsin vitte a csajt a tett helyszínére és a koffert pedig bent felejtette a csomagtartóban. Amint erre ráébredt, gyorsan megszabadult a feltűnő bőröndtől, Holmes tehát megnézett minden zugot a helyszíntől öt percnyi sugarú körben és így meg is találta. Csak mert tudta, hogy rózsaszínnek kell lennie a nő ruhái alapján. Most meg Watson állapítsa meg, mi hiányzik a táskából. Hát a nő telefonja, hisz tutira volt neki. Vagyis az még a gyilkosnál van. Ők meg most írtak neki. - És beszéltél erről a rendőrséggel? - Négy ember meghalt, nincs idő a rendőrségre. - Akkor miért beszélsz velem? - Mrs. Hudson elvette a koponyámat. - Vagyis a kedvenc koponyádat helyettesítem tulajdonképpen? - Nyugi, jól csinálod. Watson azért megemlíti még, hogy a nyomozónő szerint Holmes ezt élvezi, mire az azzal vág vissza, hogy ő meg azt mondta, hogy a dolog veszélyes, és lám, a doki itt van. Így hát ketten indulnak a találka helyszíne felé. Közben olyan izgalmas kérdések vetődnek fel, hogy mivel a gyilkos nyilván az utcákról rabolta el leendő áldozatait, vajh ki lehet az, akiben így megbízunk, noha nem ismerjük, aki bárhol észrevétlenül tűnhet fel, aki a tömeg közepében vadászik? Válasz nincs, hőseink pedig egy kis olasz étteremben kötnek ki, aminek a tulaja Sherlock egy régebbi ügyfele (hármas gyilkossággal vádolták, Holmes meg bebizonyította, hogy nem tehette, mert épp a város túlsó végén tört be valahova). Tulaj persze úgy véli, randin vannak, hoz is egy gyertyát az asztalra, noha Watson szeretné lebeszélni erről. Közben kiderül, hogy egyiküknek sincs kapcsolata, amiből újfent némi félreértés adódik, majd tisztázzák, hogy nem, nem buzi egyikük sem. A szemközti potenciális találkahelynél egy taxi lassít, Sherlock persze úgy gondolja, hogy a gyilkos ezzel jött álcázásképp. Utána is veti magát, Watson pedig botját feledve követi. Árkon-bokron, tetőkön át rohannak a taxi után, végül elcsípik, ám abban egy amerikai turista ül. Előadják neki, hogy ők rendőrök, csak vigyáznak a külföldiekre, Sherlock még egy igazolványt is villant. Erről utóbb kiderül, hogy Lestrade felügyelőé, akit Holmes ki szokott zsebelni, amikor különösen idegesítőnek találja, így aztán van is még otthon pár hasonló igazolvány.

A vendéglő tulaja hazaszállítja Watson lemaradt botját, aki így ki is veheti Mrs. Hudson emeleti szobáját. A tulajdonosnő amúgy kissé szétesve fogadja a két férfit, mert az emeleti albérletben a rendőrség vert tanyát és házkutatást tart Lestrade vezetésével, ám ott találjuk a Holmest nem túlzottan kedvelő nyomozónőt és rendőrorvost is - a felügyelő szerint igen sokan önként és dalolva jelentkeztek átkutatni Holmas lakását. A razzia amúgy drogkeresés címen fut, és noha Watson megdöbbenve próbálja megmagyarázni Lestrade-nak, hogy kizárt, hogy barátjánál drogot találjanak, Sherlock arca mást árul el, bár váltig bizonygatja, hogy ő tiszta. A razzia valódi oka, hogy Holmes nem segít a nyomozóknak “rendesen”, lám, ott a rózsaszín bőrönd is, amit kedvenc pszichopatájuknál találtak meg ( - Én nem pszichopata, hanem jól funkcionáló szociopata vagyok, nézzenek utána alaposabban.) Kiderül közben, hogy a rendőrök megtalálták Rachelt, aki a halott nő egyetlen, amúgy tizennégy éve halvaszületett lánya. Holmes nem igazán érti, miért írná valaki a halála pillanatában a tíz éve halott lánya nevét, mire kap néhány sokatmondó pillantást és elhiszik neki, hogy tényleg szociopata. Mrs. Hudson felbukkan, hogy megjött Sherlock taxija, de ő elhajtja, mert épp megvilágosodik (érdekes megfigyeleni közben, hogy amikor Holmes beindul, Lestrade hagyja, és sokkal inkább az ő pártján van, mint a saját emberéin): szóval Holmes rájön, hogy a nő direkt hagyta a gyilkosnál a telefonját, merthogy abban van GPS, amivel utóbb meg lehet határozni a helyét, a Rachel név pedig a keresőprogramhoz való jelszó. Neki is állnak, ám hatalmas meglepetésre kiderül, hogy a telefon jelenlegi helyzete a Baker Street 221B. Kiesett volna a kofferből? Mrs. Hudson közben megint felbukkan, a makacs taxisofőrrel együtt, és ha jók vagyunk, mi is rájövünk Sherlockkal egyszerre, hogy a telefon bizony a taxisnál van, aki észrevétlenül elvegyülhet bármilyen tömegben, és akihez ismeretlenül is beszállnak az emberek. Kap is egy sms-t megerősítésül: "Jöjjön velem." És Sherlock megy, persze Watsonnak és a rendőröknek nem szól.

A taxis pedig ismeretlenül is ismeri annyira, hogy tudja, Holmes nem fogja hívni a rendőröket, mert akkor sosem tudja meg, hogy beszélte rá a négy embert, hogy megöljék magukat. Sherlock pedig beszáll a taxiba és elmegy a gyilkossal. Kiderül, hogy már a kergetőzéskor felismerte őt a sofőr, és amúgy is felhívta rá Holmes egy rajongója a figyelmet. A nyomozónő közben rádumálja Lestrade-ot, hogy az egész időpocsékolás, hagyják a fenébe, idegesítő egy nőszemély. Lestrade amúgy meg azért fordult Holmeshoz, mert kétségbe van esve, és mert az egy nagy ember - sőt, ha rendkívül szerencsések, akkor egy nap akár még jó ember is lehet belőle. De vissza a címszereplőhöz, aki egy nyitott továbbképző központhoz érkezik a taxissal (nálunk mondjuk első éjjel lopnák szét a berendezést, de ez más történet). Watson sikeresen megtalálja a neten a telefon helyzetét. Holmesék elkezdenek beszélgetni, a taxis kisöreg pedig kitesz egy számunkra ismerős üvegcsét egy kapszulával az asztalra - majd mellé egy másik ugyanolyat. Az egyik méreg, a másik nem, Sherlock pedig válasszon egyet, cserébe a taxis lenyeli a másikat. Előre is tolja az egyik üveget - de vajon csak blöffölt? Vagy duplán blöffölt? Háromszorosan esetleg?

Watson közben úton van és kétségbeesetten próbálja elérni Lestrade-ot telefonon. Odaérve berohan a hatalmas épületbe és keresgélni kezdi a barátját. Aki közben megállapítja a taxisról, hogy egyedül él, hisz borotva hab maradt a füle mögött, amire senki sem figyelmeztette; van egy gyerekekről készült fotó a kocsijában, ám azok anyja ki van vágva a képről, tehát a nő elhagyta és elvitte a gyerekeket; hogy a ruhái tiszták, de legalább három évesek, vagyis ad magára, de nem tervez előre; és most itt ül egy kamikaze gyilkosságban - vagyis a taxis haldoklik. És valóban, a kisöregnek aneurizmája van, ami bármelyik percben elintézheti, nincs hát vesztenivalója. Sőt. Szert tett egy rejtélyes szponzorra, aki annál többet fog a gyerekeinek fizetni a halála után, minél több embert intéz el apu addig. És hogy ki támogatna egy sorozatgyilkost? Ki lenne Sherlock Holmes rajongója? Holmes felveti a logikus kérdést, miszerint mért is kellene neki gyógyszert választani, ha ki is sétálhat, erre a kisöreg a képébe nyom egy revolvert - vagy a bogyó, vagy a puska - Sherlock pedig teljes lelki nyugalommal az utóbbit választja. Feszültség, izgi zene, az öreg elkattintja a pisztolyt, amiről persze kiderül, hogy csak egy öngyújtó, viszont eddig ezt Holmeson kívül más nem ismerte fel. Távozna is, ám a taxis ügyesen visszatartja a kérdéssel, hogy akkor hát rájött-e, melyik üveg a jó üveg? És Sherlock elveszi az egyik üveget, az öreg meg nyomja a szöveget, hogy Holmes elég ügyes-e, rátenné-e az életét az ügyességére... Watson felbukkan, ám balszerencsére az udvar túloldalán levő ablakban, ahonnan csak azt látja, hogy a barátja, amilyen idióta, mindjárt enged az öreg rábeszélésének és beveszi a kapszulát. Az utolsó pillanatban lövés dördül, a taxis összeesik, Holmes odaugrik hozzá és megpróbálja a haldoklóból kiszedni a szponzor nevét. Ez némi fájdalomokozás árán sikerül is, az öreg elkiáltja magát "Moriarty", majd meghal.

Lestrade utóbb elmeséli Holmesnak, hogy nem találták meg a lövöldözőt, nem tudnak róla semmit, dehát ilyen embernek biztos sok ellensége volt. Sherlock elkezdi mondani, hogy ugye a golyó kézifegyverből van, ami ilyen távolságból nagyon jó lövészt feltételez, aki hozzászokhatott az erőszakhoz, ám az illető nem lőtt addig, amíg ő közvetlen veszélyben nem volt, tehát komoly morálja lehet - ekkor a távolabb álldogáló Watsonra téved a tekintete és befogja, megpróbálja rábeszélni a felügyelőt, hogy felejtse el, amit itt összehordott, biztos sokkos állapotban van az eseményektől. Figyelmezteti a dokit, hogy szedje le a puskaport a kezéről, majd el is indulnának hazafelé, ám ekkor egy utolsó csavarral befut a korábban megismert sima modorú fickó, és megállapítja, hogy Sherlock megint mennyit tett a közjó érdekében - bár soha nem az a motivációja. És amúgy aggódik Holmesért. Kis szóváltás, hogy egy oldalon állnak-e tulajdonképpen, hogy mennyi a közös bennük, és hogy ez a civakodás mindig is bántotta Mamit. Watson csak néz, milyen Mamit - az anyánkat, ugyanis a sima modorú öltönyös nem más, mint Sherlock bátyja, Mycroft. Aki amúgy a kormánynak dolgozik. És ezzel hőseink tényleg haza is indulnak, Mycroft pedig megállapítja, hogy emelni kell a páros megfigyelési szintjét. Sherlock Holmesét és Dr. Watsonét.