Zihál. Nem tudjuk, kicsoda. Kép sötét. Kép megjön, valaki menekül. Zaklatott zene, zongora, vastaghúros, jazzkamara zenekarrá nő, izgága dobbal. Öltönyös, jól szabott, jól fésült, bár épp kissé zilált. Naná, mit várjak egy menekülő embertől?

Mindenesetre a környezet megnyugtatóan konszolidált, valami Nagyon Fontos Emberek (gyengébbek kedvéért VIP) gyűjtőmedencéje, nagy valószínűséggel Washington a fallosszal, neoklasszikus timpanonnal (igazság, jog), kupolával-oszlopsorral, (hatalom-kormányzat) nyírt gyepes parkkal, ápolt, lezser, de mégis guszta turistákkal, akiket bizony ez, a törvényhozó atyák (és kisebb létszámban a szépen sminkelt karvalyok, azaz az anyák) mindennapos törődésének helye érdekel (ilyen van?!), szóval azért locsogok, mert úgy izgi, ha az üldözés jó hosszú, és nem értünk semmit.

Pont, mint ebben a pilotban. Na, a 9. másodpercben meglátjuk, ki az: Josh Lucas, azaz Mitch. Nem mintha egy villanás alatt felfognánk, de Ő az. A Főszereplőnk, mit Főszereplőnk, a Főhősünk! Képbe kerülnek az üldözők is. Azok is öltönyösök. Hú, nagyon izgalmas, az öltöny a legjobban álcázó uniformis, ráadásul mert csupa jót sugall, megbízhatóságot, korrektséget, szabálykövető magatartást, rendet, fegyelmet, tisztességet, tiszteletet, kemény kenyérkereső munkát, és tessék, szimpatikus hősünk is öltönyös, meg az üldözők is! Teljes a zavar! Akkor most ki a jó, és ki a rossz? Bár van, akinek jobb támpont az arc, de ezt csak halkan és félve mondom, nehogy én legyek itt a bomlasztó, szabálytalankodásra felbujtó rendetlen. Hősünk feláll, az üldözés változatlan hevülettel folytatódik. Még szép, a film még el se kezdődött, mire fel ne kapcsoljak el, ugye? Üldözés, zongora, hangsúlyos zene a parkon át, még több üldöző tűnik fel. Összeszorított pertli ajkak, senki nem akar közönséget, nincs itt semmi látnivaló, oszoljanak, emberek! Valami nagyon titkos dologról lehet szó, de mekkora disznóság lehet e mögött! Minimum egy összeesküvés.

Hősünket szinte sarokba szorítják. Festői háttérkép, az Állam, a Biztonság, a Jó megtestesítője: a Capitolium. De valahogy olyan távoli, nemigen lehet rá számítani. Mindegy, most már biztos, hogy Washingtonban vagyunk. Hősünk előtt hatalmas vízfelület, ne mondjam, szőnyeg, mögötte a rosszfiúk. Mi legyen? Ússzon? Vagy adja fel? Ajjaj, nagyon elszántan és mérgesen néz vissza a válla felett. Eszerint nem is szeret úszni? Vagy csak a papírok áznának el, és azért mérges? De egy hős mindig helyesen dönt. A vizet választja. Láb átlendít, és… tessék, lehet futni, nem süllyed el! Akkor most ez Jézus öltönyben? Annyira disbelief vagyok, hogy simán elhiszem.

Aztán csak visszatérek a racionalitás mezejére, fenét Jézus, csak két ujjnyi a víz a medencében. És egy Hős nem sajnálja a 400 dolláros topogóját. Elvégre az Igazságról van szó! Legalábbis feltételezhetően, mivel ő a Hősünk. Egyértelművé válik, hogy az üldözők a rosszfiúk: sajnálják a cipőjüket, inkább kerülnek. Hős medencéből ki, üldözők kerülve ugyanolyan közel, mint a vízenjárás előtt. Forgalmas kereszteződés. Találékonyság: Hősünk felugrik egy kisplatós furgonra, lihegő rosszfiúknak távolodóban integet kicsit. Pá!

Újra gyalog. Futás, nyilvános telefon. Zihálva hívja az asszonyt. Aki nem érti, miért nem a mobilról. Hősünk a lényegre törne, de inkább vicces, Vörös Kód! mondja a hitesnek. Aki persze nem érti. Viszont túl sok nekem az értetlenkedése, mintha nem tudná, hogy a zura nem hétköznapi csávó, meg hogy nemrég ugrott ki a tanúvédelmi progiból röpke 10 év után. Ki emlékszik még A cég-re? Na most azt akarják beadni nekem, hogy ez ugyanaz az ügyvéd, aki Tom Cruise volt akkor. Nagyon nem fog menni, legalább idegrendszerre lenne olyan. Nekem az kevés, hogy ugyanúgy hívják. Végülis Kovács Jánosból is sok van. Szóval az a régi olyan volt, mint egy foxi, ez meg ahhoz képest egy leszedált bernáthegyi, még menekülés közben is. Milyen lesz elmélkedés közben? Mint a gleccserek? Amúgy szimpatikus. És játszott már mindenfélében, kimondottan jó filmekben is, mint a Leharcolt oroszlánok, meg A kanyaron túl, esetleg Az egy csodálatos elme, meg kevésbé jó, de tisztességes filmekben, mint Az amerikai pszicho - persze nem ő volt a kis baltás darabolós, hanem Christian Bale -, meg az Életben maradtak.

A telefonbeszélgetés kulcsmondata: „Már megint az történik”. Vagy valami ilyesmi. De olyan drámával, mintha az amerikai sorozatokban nem mindig ugyanaz történne. Na jó, de legalább típus szerint. Szadizós-gyilkosos, klasszikus krimis – ilyen egyébként szinte már nincs is, aki ilyet akar, nézze újra a Columbot és a Poirot-t -, nevetős, sírós, mélydrámás, hullaturkálós, kiabálós, rendesen kérdezgetős, akciós, kontra béna, szinglis, családos, meg ilyenek. Na, szóval kulcsmondat. Aztán zihálás, csak a rend kedvéért, hogy érezzük a dolog súlyát.

Hősünk elmegy valahová. A jelszó a neve. A beengedő ember jelszava: az ő neve. Eszem megáll. Zene feszült, hallhatjuk, most nem üldözés van. Azaz de, csak szóban. Most Hősünk üldöz. Hézagosak az infók, aggodalmas társalkodó partner, kis felelősségre vonással, mire Hősünk teljes erkölcsi fölénnyel: halott nő, a te céged, hol az Igazság? Tudni akarja az igazságot! Vajon ő lesz olyan baromira szerencsés, hogy legalább egy részét megtudhatja? Mert én is szeretném tudni, és még csak nem is a nagypályás Amerikában, csak szerényen, itt, kis hazánkban, de nekem A) nem sikerül, B) ha igen, bár ne sikerült volna, mingyá a kardomba dőlök! Szóval ezek ott csevegnek kedélyesen, a kis szemüveges azt meri állítani, hogy szörnyűségeket tett, és azokkal élt együtt, de már nem bír. Ki nem nézném belőle, de hát ilyen az élet, mindig színesebb, mint a forgatókönyvírók fantáziája. És ekkor bezörgetnek!

Tudjátok, nem az a „Megint jőnek, kopogtatnak: Csendesebben vigadjanak, Isten áldja meg kendteket, Szegény édesanyám beteg” kopogás, hanem erőteljes, alfahímes, éppcsakbenemszakítomazajtótkisköcsög dörömbölés. Nyomnak valami kamudumát, persze hülyék, mint a segg, egyből elárulják magukat, ráadásul fogalmuk sincs róla. Ez a nagy, erős és magabiztos emberek sorsa. Hogy az erő mellett hülyék, de ezt nem tudják, senki nem meri nekik megmondani, ezért sose nem is tudják meg. Kicsit diszkonform, hogy ez is csak a filmekben van így. Én azt látom, hogy tökjó hülyének, de erősnek lenni. Sőt, hülyének és erősnek. Azok itt ma sikeresek. És celebek is akár. Szóval áll a zászló, szerencsés esetben még a farok is.

Dörömbölnek az erős üldözők. A kis szemüveges szörnyűségtevő nem bírja. Elindul az erkélyajtó felé. Szimbolika, költészet, az operatőr a hátára mér fényt, a fehér függöny túlexponált, ragyog is, vakít, mint az istennyila, megyünk a fény felé, ugye, értjük, mi lesz, most szoronganom kell, és tudni, hogy jön az öngyilok, de csak olyan szépen, sallangmentesen, mert úgy hiteles. És tényleg! A kisszemüveg csak úgy átfordul a korláton, csak a bokáján, a zokninál libbenő nadrágszárat látjuk. De aztán! Zoom, zoom, zoom! Nem, ez nem a Mazda reklám. Kamera közelít, szakaszos zoomban, kisszemüveg nagyon komolyan gondolta, már csak fekszik a földön, nagyon csendben csinálta, nagyon meghalt, nagyon békés. Sok vér, főcím.

6 héttel korábban. Ja, már vártam, jön a magyarázat, mi is ez az egész? Torta, a gyertya 10, Hősünk a konyhában felköszönti a kislányát. Születésnap. Kicsit zavar, hogy a kiscsaj úgy játszik, mintha felnőtt lenne, a mondat végére már rendkívül irritál. A tévéújságból meg már tudom, hogy ez az ügyvéd az az ügyvéd, csak 10 évvel később, úgyhogy nekem kettős jelentőségű a szülnapi torta, csak ezt a kislány nem tudja. De a filmesek igen, naná, ők csinálták, ezt akarják, mert szerintük így izgalmas. Nem mondom, van benne igazság. De akkor lenne teljesen igaz, ha minden elemében állat lenne.

Ó, jaj, idilli család, idilli kép! Fehér konyha, szép, enyhén szűrt-szórt napfény, kicsit laposan, higgyük már el, hogy reggel van, ragyogás, de más, nem öngyilkosos, ebbe érkezik a feleség, ő is ragyog, alhason-fenéken feszes, konszolidáltnak tűnő, mégis szexi szoknya, őrületes harmónia és egy hullámhossz a férjjel, tündér gyerek, fapultos, természetet idéző bútor, ez igen, csettintek a nyelvemmel. De mégis, a gondok kis repedéseket okoznak a harmónián, bár csak akkorákat, amiket még el lehet takarni a gyerek elől. De megnyugodhatunk, az asszony gondja csak a pénz. Fogalma sincs, amit mi már tudunk, mert mi láttuk a mozifilmet. Akkor. Na, ő nem látta, nem is aggódik. Csak a pénz miatt. Azt meg értjük. Mert melyik asszony nem aggódik? Pláne ma, ilyen válságos időkben! Kis asszony nyugtatás, aztán indulás a melóba. Kinn az utcán gyanús kocsi. Mitch laposan néz rá, persze mi azt hisszük, a rosszfiúk, csak egyelőre visszafogottabb kiadásban. De átverés! Mitch odaslattyog, kedélyes csevely kezdődik. Szép ház, asszony hogy van?, majd jelentőségteljes kézfogás. Vágás, zongorabillegetés. Jön a flashback a flashbackben, és hogy biztosan ne érezzük magunkat értetlennek, ez kékben úszik, újra ugrunk, most 10 évet. Hoppá, tulajdonképpen most értünk oda, ahol annak idején elvesztettük a fonalat! Vagyis közvetlenül a mozifilm végefőcíme utáni feketénél vagyunk.

Olvashatjuk is, Boston, mínusz 10 év. Hangtompítós puskás lassítva. Megint izgulhatunk. Persze igazából nem, mert ez már rég elmúlt. Nyugodtan nézhetjük, de azért kicsit izguljunk, hogy Mitch feje a fonalkeresztben. De nem őt lövi le a puskás, hanem a rend rendíthetetlen őrét. A béna! Valami irodában kiderül, hogy Mitch volt a célpont. Mitch meglepődik, pedig nem kéne, ő azért tudja, hogy miben kavar. Mi nem, de emlékszünk a régi filmre, úgyhogy nem vagyunk teljesen fogalmatlanok. Óriási döbbenet, a békebíró közli, hogy nem csak ő – Hősünk – van a célkeresztben, hanem az asszony, ergo az idill is.

Gyorsan felvázolják a régi film témáját. A Cég, ahol Mitch dolgozik, túlszámláz, pénzt mos, és hasonló csacskaságok. Nem tudom, hogy műfaji kérdés-e, talán mert sorozat, sok időt kell kitölteni, és attól döcögős ez, hosszú snittek, lassú párbeszéd, mindent jól szájba rágnak - a mozi pont attól volt jó, hogy feszes volt. De azonosítjuk a másik beszélgető felet, ő száll ki a kocsiból, és bizalmaskodik 10 év múlva Mitch háza előtt. Ő lenne a maffia bérgyilkosa elleni védelem. Mitchnek nem kell a védelem, ő már kitalálta a tutit. De az asszonynak kell. Mitch szinte kéjesen idézi fel, hogy eddig is együtt menekültek – náluk ez lehetett az előjáték, istenem, miről maradtunk le, mi szürke egerek! Egy kiadós kis adrenalinbomba után milyen jókat dughattak, nem is merek belegondolni… - hát, meg is volt az eredménye, az asszony terhes.

És! Drámai ellentmondás: Mitch egyik szeme sír, a másik nevet. Flashback vége, hogy biztosan értsük, visszavág a kézfogásra. Alatta nagydobütés effekt, jó visszhangos. Hogy értsük, mi a pálya.

Vége, Mitchék kiszálltak a tanúvédelemből – tudjuk meg. A már szinte baráttá, bútordarabbá vált őr résen van, figyelmeztet, a veszély soha nem múlik el. Folyik egymás győzködése. Meglepetés! A maffiózónak is vannak gyereke, aki szintén maffiózó, és hiába halt meg apu, a gyerek nagy lett, és folytatja apukája foglalkozását. Sefttel, bosszúval együtt. Mi ezt már a Keresztapában megtanultuk (mit nem?), Mitch biztos nem látta, mert megdöbben. Aztán lerázza a kérdést, régen is volt, meg biztos van a kölyöknek jobb dóga is, mint vele vesződni. Pedig ha látta volna a Keresztapát, nem lenne ilyen magabiztos! Őrbarátnak ráncos a homloka, ő tud valamit, aggódik. Zene fel, kép le, nagy dobeffekt.

Új nő! Juliette Lewis! Az jó csaj! Az a kéjjel dohányzó fajta. De lehet, hogy ezt az unalmat még ő sem tudja feldobni. A lába állati, izmos, kellően formás, a ruhája kellően ízléstelen. Remek! Hah! Ő Mitch cserfes titkárnője! Hurrá, nem lövik szitává ebben a részben, lehet, még sokat láthatom! A főnöke azt mondja, hogy bajban vannak, ő meg libbenés közben a körömlakkot lesi, hogy megszáradt-e. Gyönyörű!

Újabb szereplő! Callum Keith Rennie, őt is ismerjük, jó filmekből is, Existenz, Mementó, Claire életre-halálra, Kaliforgia, és Budapesten is járt a Painkiller Jane-nel. Meg volt a rettenet Pengében is, meg a CSI Miamiben, de ezeket inkább felejtsük el. Itt magánynyominger, Mitch tesója és jobb keze. Vagy a bal, még nem tudom. Mindenestre lusta dög lehet, Mitch munkára noszogatja. Tájékoztatásul közli, hogy dolgozik ő. Munkába kis magánéleti vonal, pötty feszkó a titkárnővel, mert még nem kérte meg a kezét. Ez valószínűleg örök konfliktusforrás lesz, mint Petrocelliben a házépítés.

A vázlatok után kezdődjön az Ügy. Nő a rácsok mögött. Nő érdeklődik, hogy miért Mitch védi. Mert neki nincs rá pénze. Nem baj, a gépezet fizeti, diszkontban. Nő fennakad, az meg milyen lehet, tán csak nem gagyi? A vád gyilkosság. Elkezdik kicsontozni a történteket. Megbeszélik, nem védekezhet szabadlábon. Megbeszélés vége.

A bíró nagyon szigorú. Újdonság, hogy nem a nő gyilkossági ügyében rendelte meghallgatásra Mitchet. Új ügy, Mitch vakarózik, az ügy nem akarózik. Bíró kompromisszumot ajánl, beszéljen az ügyféllel, aztán dönhet, viszi-e, vagy sem. Az ügy és ügyfél egy fekete kölyök, riadt képpel, kissé véres pólóban. Sejtelmes zene.

Újabb megbeszélés. Mitch hétköznapi dolgokat kérdez, a srác mintha nem lenne ott. Mintha sokkos lenne a vértől. Nemigen akar beszélni arról, mi történt. Pedig Mitch nagyon okosan és erősen néz. Szuggesztív: nem ellenség vagyok, nem ellenség vagyok. Lassan kibontakozik, mi a konfliktus. A srác összekapott egy osztálytárssal, az meg már halott. A konfliktus oka mi lenne, hát persze, hogy egy lány, féltékenység. Osztálytárs szekálta, kapott egy sallert, elővett egy kést, srácunk – Danell – elvette tőle, és leszúrta. Persze nem hideg vérrel, kellően megindult miatta. Mindent tudunk, ennyi. Ügy tovább boncolódik, apuka is beszélget Mitch-csel, itt lapul az elásott kutya, az ügyész nagykorúként akarja kezelni a 14 éves kölyköt. Na, ez lesz az epizód tétje, mert a késelést a srác bevallotta, azon nincs mit rugózni. A védelem dolga, hogy fiatalkorúként kezeljék.

Meghallgatás, a rács mögötti nő áll a bíró előtt, aki érdeklődik, Mitch hogy döntött. Vállalja. Mindenki boldog, bíró, apuka, meg a srác és Mitch is, csak ők még nem tudják. Nőt a rács mögött már el is felejtettük.

Új szál: a független Mitchet csábítják egy ügyvédi irodába. Egy Céghez. Már megint. Kevés a pénz, hajlik a szóra. Várjunk csak, nem volt már ilyen helyzetben? Ja, nem itt, a moziban. De úgy látszik, csak mi emlékszünk. Neki bele kell másznia, mert tuti bele fog, ha józan lenne, nem lenne izgalom a későbbiekben. Persze előbb még kéreti magát, de nyakam rá, hogy a pilot végére be fogja adni a derekát.

Bratyó nyomozni megy, a késelés helyszínére. Okosan néz, billegeti a fejét, és igen, már látja is, mi történt. Fotózna is egyet, biztonsági őr be, nem szabad! Laza, kötetlen beszélgetés, bratyó szeme éles, tetkóról egyből elmondja, hogy egy banda, meg egy börtön jele. Biztonsági őr megenyhül, még mesél is, mit látott, mit nem. Máris nem passzol a sztorihoz, amit eddig tudtunk. Új elem, még egy srác. Összesen kettő, már az áldozaton túl. Irodában tesók ötletelnek. Hogy az ügyész mit akar, értjük, de az elkövető miért nem beszélt a harmadik srácról? Még a végén kiderül, nem is ő szúrt, hanem a másik. Még a végén. Addig is beszélni kell vele. Mitch és Danell, az elkövető a cellában. Tisztáznak mindent, kiderül, hogy nem az áldozattal verekedett, hanem a harmadik sráccal, mert az megalázta az iskolában. Az áldozat közbelépett, és dulakodás közben Danell leszúrta.

Tárgyalás. Porondon a harmadik fiú. Mindenkinek leesik a tantusz. Mitch csűri-csavarja, kétséget ébreszt. Teszi a dolgát. Ügyész ágál, Mitch erősködik. Bíró leint. Még alszik a dologra, menjen mindnenki haza.
A folyosón az anyatigris – az áldozat anyja – Mitchre ugrik, látszólagos morális fölénye vitathatatlan, ám mi tudjuk, a dolgok nem kétbitesek. Apu rángatná elfele, Mitch nem jut szóhoz, a végén az anyatigris letorkollja azzal, hogy mi lenne, ha az ő gyereke lett volna az áldozat. Mitch elmereng… nagydob, visszhang.

Otthon szülinapi buli. Mitch kiszúrtja, hogy egy kocsiból figyelik. Majd a homlokát árnyaló felhőket elhessentve visszamegy a babazsúrra. A buli után, úgyszolván mosogatás közben elmondja az akvizíciós sztorit az asszonynak. Neki persze nem tetszik, szabadság, függetlenség, tisztaság, ilyesmik, meg persze az emlékek, ugye. Mert a múltkor is ráfaragtak, mikor egy Céggel ügyködtek. Közben telefon, azonnal be kell menni az irodába, Mitchet ott várja valaki. A valaki kemény tökű csávó, de az az öntudatos, jellemes fajta. Öl, ha kell, megbízásból is, na de amire most kérték, az azért már több a soknál. Előadja, hogy az áldozat apja meg akarja öletni a vádlottat. Amúgy az apa a munkaadója, mármint polgárilag is. Tehát most erre kell gombot varrni.

Mitch otthon elmeséli a dolgot anyunak, aki csodálkozik. A háta mögött meg jé! Ugyanolyan színes Ikea poharak, mint amilyenek nekem vannak! Fene a kellékes gusztusát! Befut a hisztis titkárnő, aki cigi nélkül nem bír többet 42 percnél. Meg a pasija, a bratyó. Nem elég az eddigi feszültség, ami a gyomorszájamat szorongatja, újabb dráma bontakozik ki. Mitch kislánya kiborul, mert ezek már megint négyen sutyorognak a konyhában, ergo családi kupaktanács. Az meg mindig akkor van, ha másnap lelécelnek a városból. Beolvas apunak, neki itt barátai vannak, egyebek, apu megnyugtatja, gyerek még naiv, elhiszi, persze miért ne hinné, apu is ezt hiszi, nem hazudik. Meg mi is, ha tipliznek is majd, nem a pilotban teszik.

Mitch a kocsiban, bratyó a kocsmában. Rádióznak, locsognak. Csapdát állítanak az áldozat vérre szomjazó apjának. Be is fut, kis huzavona után bratyó le is tárgyalja vele az üzletet, mint új, kritikátlan bérgyilkos aspiráns. A megrendelés késre szól, az ár 10 rugó. Dezsőben, persze. Randi és fizetés másnap. Apu el, de a hangja marad, Mitch mindent felvett. Adu a kabátujjban.

Háztűznézőben a csábító Cégnél. Puccos iroda. Még ovira is futja a léből, meg az empátiából. Legyen hol letenni a kicsiket, míg gályáznak a robotok. Mindenki kedves, mindenki mosolyog. Ölelnék Mitchet, ha megtérne kebelükbe. A főnöknő egy droid, csinos szexgépnek álcázva, és mindig olyan, amilyen éppen lenni akar, kedves, vagy metsző, mint a penge, nem az az ember, aki reagál a dolgokra, itt rend van, kérem, itt ő irányít. Beesnek egy kis délutáni fogadásra, szép hidegtálak, kellemes zene, a nehézfémekkel teli búvópatakot fedő lábvíz. Mitch diszkrét párbajba keveredik az egyik helyi menő csávóval, aki a szeme láttára akarja körbehugyozni a termet. Jelöl, itt ő az alfa. Mitch finoman, mint John Malkovich Vicomte de Valmontja, rámutat, hogy a hőzöngő egy farok. Jó belépő az új Cégnél. Aztán asszonyra néz, aki pontosan tudja, ez az „Indulunk, szívecském” nézés.

Otthon az asszonynak már nincs is annyira ellenére ez a csupa kedves emberrel kibélelt Cég. Majd a teljes egyetértés jegyében Mitch magáévá teszi kívánós asszonyát. Újra.

Új szín: Chicago.

Egyetem, diákok jönnek az előadás után. Könnyed csevely, jóképű srác, helyes lány. Jóképű srác körül hurkás tarkójú hegyomlások tűnnek fel, mégis mintha a gyerek irányítana. Úgy is van, kicsit pipa, hogy a gorillák belerondítanak az akolmeleg polgári közegbe, de csak hogy tudjuk, fontos dolgok vannak készülőben. A moziban lebuktatott maffiózó, Poroltó gyereke ő, mindegy, a lényeg, hogy megtalálták Mitchet. Kis Poroltó jelentőségteljesen néz. Közjáték vége.

Egy fotón megint előbukkan a nő a rács mögül. Annyira jelentéktelennek látszott, fix, hogy ebből még lesz valami. Mesél is róla Mitch az asszonynak. De a beszélgetés az égető dillemára, a gyilkosságért lihegő apára terelődik. Feljelenteni, vagy nem feljelenteni, ez itt a kérdés.

Kuszálódnak a szálak. Az irodában egy kolléga, abban az általunk eddig még meg nem ismert ügyben, amit még a pilot elején pár hívószóval belengettek, aztán jegelték az ügyet. Most kiolvadt. A párbeszédből kiderül, egy gőgös, pöffeszkedő, kivagyi, és nagyon gazdag, nagy hatalmú Cég – nem a csábító, egy másik – képviseli Mitch ügyfelének ellenfelét. Az ügyfél meglehetősen szarul van, nyomja az ágyat, kicsit kómában, valami elfuserált orvosi műszer, pacemaker, vagy mi a szösz miatt. Perlik a gyártót. A gyártó passzátot fingó ügyvédi irodája belenget 800 dollárt Mitchnek, hogy kopjanak már le. Mitch persze agyfaszt kap, kirúgja a teuton fickót, még hogy 800 dollár?! Talán 800 ezer! Mindegy, a kaland végképp a csábító cég karjaiba löki, mert tudja, egyedül nem lesz se elég pénze, se elég embere a perre. És akkor lehúzhatja a rolót, pá, édes álmok függetlenségről, tisztességről, felzabálták a cápák.

Újabb találkozó a Cég droid főnöknőjével. Kis huzavona, Mitch úgy látszik kell nekik, mert jó, a Cég palettáján nincs bűnügyi jogász, és hozná az ügyfeleket. Kis homokszem a gépezetben, hogy nem akar beolvadni, partnerség kell neki, meg a régi linóleumos irodája az ízléstelenül öltözködő, harsáyn titkárnővel és a zavaros múltú bátyjával, akiket fellengzősen „az én személyzetemnek” nevez. Már majdnem kipaterolják. De belengeti az orvosi ügyet. Ráharapnak, kompromisszum születik, minden sínen. Utálom azt mondani, hogy megmondtam, de megmondtam, hogy be fog dőlni. És még nincs is vége a pilotnak. Azért a nő leszögezi, hogy ő itt a nagyobb kutya, tehát ő baszik nagyobbat, még farok nélkül is. Mitch feje valahogy furcsán rezeg.

Vissza a kispályára. Bratyó másnapi randija a vérszomjas apával. Apu átadja a zsetont. Bizonyíték megvan, pénz visszatol, bratyó el. Apu megrendül, de még nem tudja, semmi ez ahhoz képest, ahogy meg fog rendülni 5 perc múlva. Mitch jelenik meg, ki-ki a magáét tolja, megtárgyalják a dolgot, apu begazol, nagy érzelmek, szinte könnyek, nagy zene. Közben telefon, a bíró megszülte a verdiktet. Fekete, nagydob.

Tárgyalóterem. Bíró szabódik kicsit, aztán csak alőáll a farbával, ő inkább reménykedne az elkövetőben és annak jövőjében, és még ha kisebb is a büntetés, inkább fiatalkorúként folyjék majd az eljárás. Mitch az indignálódott ügyésznőhöz lép. Segítség kell – mondja. Ezt a pofátlanságot! Ügyésznő arcán a döbbenet.

Rendőrök a már inkább begyulladt, mint vérgőzös apáért jönnek. De nem a fogdába viszik, hanem egy tárgyalóasztalhoz. Megérti, al kell írnia a vallomását, ha meg akarja úszni. Meg persze attól kezdve nagyon jófiúnak kell lennie, ha nem akar a kaptárban rohadni 25 évet. Naná, hogy aláír. És kiderül, hogy nem az ügyésznő volt a jó fej, hanem – kitaláljátok, ki volt az? Hát persze, Mitch!

Mitch az irodában. Könnyed beszélgetés keretében elmondja bratyónak és titkárnőnek a dolgok állását. Majd jön a fekete leves. Kitudódott, hogy beadta a derekát a Cégnek. Ez nem tetszik a „személyzetnek”, de Mitch rávilágít, hogy vagy ez van, vagy mehetnek hot dogot árulni a sarokra.

Kórház. A kómás nő lánya nagyon hálás. Hát igen, ezért érdemes ezt szarlapátolást csinálni. Nem adjuk fel, küzdünk! A lány szeme ragyog.

Temetés. Anyatigris kiborul, de apu megmondja, hogy ő hívta Mitchéket. Meg kell a szívnek hasadni. Ám Valaki figyeli, fotózza Mitchet. A csábító Cég embere? Vagy Poroltóé? Kis cliffhanger.

Na végre, egy kis összeesküvés! Papírok, semmi duma, nagy piros pecsét, tisztára mint a Napfivér Holdnővérben a hatalmas bíborosok. A kocka el van vetve. Tárgyaló, mindjárt jön az ügyfél. Droid főnöknő bejelenti, hogy megfogták Mitchet. Aki azt hiszi, az orvosi műszergyártós per miattt, de mi megtudjuk, hogy a rács mögötti nő az igazi ok. Ugye, hogy amit agyonhallgatnak, az kibukik, mint az a bizonyos nehézfémekkel teli búvópatak? Ügyfél befut, jé, emlékeztek még, ugye, a kis szemüveges szörnyűségtevő az. Röcög a feje az idegtől. Itt még él. Tudjuk, már nem sokáig.

Vissza a kezdethez: újra a hotelszobában vagyunk. Erősek dörömbölnek, kis szemüveges szörnyűségtevő már a földszinten pihen, Mitch le-föl szaladgál kicsit, aztán sarokba szorítva megáll. Ajtó betör, zárókép: Mitch kikerekedett szemei.

Fekete, nagydob, A Cég.

Kezdődik.