Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

VV5 - 1X136

2012. január 31. 21:00 - Hódos Hajnalka

Hát itt. Örülök hát, annak pláne, hogy nem láttam a komédiás hetet, de örömöm rövid és velős, ugyanis hallottam azt a mondatot, "örülök, mert az aranyhalat végre rendeltetésszerűen tudtuk használni, mert a funkcióját betöltötte". Akklimatizációm pár másodperc alatt megtörtént, bár ebben sokat segített Lilu is, aki ebben a kutyaszarbarna ingruhában megszólalásig egy általános iskolai takarítónőre hasonlít, akit kényszerzubbony híján úgy szállítottak be az elmegyógyintézetbe, hogy a saját ruhájával kötözték össze. Az összeomlás oka a fiúvécé felmosása lehetett. Netán rányitott a szertárban recskázó fizika tanárra. Az, hogy Vera nyerte a párbajt, már nem is hatott meg, egy alig hallható nabazmeg hagyta csak el a számat.

Báthory Bözse a következő percek főszereplője, akitől lehet kívánni, előtte Kinga nyíg egy kicsit, szóval Attilával megint bazmeg van, miért is csodálkozom? Attila most azért gyökér egyébként, mert baszik harmóniára törekedni és provokál. Jól van, megnyugodtam, Attilánk kényszeres szereplése semmit nem csökkent a távollétem alatt, hát ilyen egy vicces fiút, Attila-Kinga Kinga-Attila nagyszótárt kér, a végén tényleg inkontinenciában fogok szenvedni, úgy meggyöngül a hólyagom a sok nevetéstől. Kinga barmira nem szeretné, amit Attila leművel vele. Azt pláne nem, ha Attila elővenné. Azt mondjuk én sem. Kinga nem tudja élni az életét egy százkilencven négyzetméteres, a külvilágtól elzárt Villában, ezen röhögök kicsikét, utána rögtön bennem szakad a szusz a Haluci hallatán. Az a hal, egyébként. Amíg a többiek Bözse elé járulnak, Kinga és Csaba párbeszédét követhetjük egyre lankadó figyelemmel, értelme nincs sok, Kinga energiája elmegy, mert leflegmapicsázzák, pedig ő annyit sírdogált és kesergett, hogy csak na. Csaba valami miatt úgy döntött, mindent bepótol, amit eddig elmulasztott, most rögtön, és a kurva, valamint a szar szavakat annyiszor használja egy mondaton belül, ami még engem is főhajtásra kényszerít, pedig.

Vera azt kéri, hogy ne legyen Attilával konfliktusa, egészen pontosan nenenenenene. És a hal lesszíves megmanipulálni az Attilát ennek érdekében. Most veszem észre, Haluci nem teljesen arany, nagy fehér foltok vannak rajta, nem értek hozzá, de biztos vagyok benne, hogy a sokktól megőszült. Eszter párbajgyőzelmet kíván és emlegeti a sorsot, én is, mert a következő percekben Kingával ekézik a konyhában Verát, na most kurva gyorsan le kéne szállni a munkalapról, mert leszakad, jobb esetben csak pattanás nő az ügyvédnő becses seggére, legalábbis annak idején engem ezzel riogatott a mama. Meg a rézfaszú bagollyal, de azt vártam. Nagyon. Lilu baljósan figyelmeztet minket, most aztán, a búcsúzáskor egészen meglepő suttogást hallhatunk, én nem hallottam, csak Seri bamba arcát láttam, ahogy nyafogva nyíg, a legjobb barinő ne mondjon olyat, hogy barizzon össze a Verával, ha ő kiesik, mert kihullik a frissen felvarrt haja.

Az előadás után - amiből láthattunk ugyan jeleneteket, de ép elmém megőrzése érdekében elfordultam a monitortól - Attila viszonyt rendez a két párbajhősnővel, jó, akkor fordítok, Attila megint felismerte azt a lehetőséget, hogy még háromszor két percig biztosan mutatják a tévében és ma még csak kétszer mondott kurva vicceset, a napi penzumot meg teljesíteni kell, még a végén nem tudja meg ország-világ micsoda egy faszacsávó ez a gyomai gyerök, márpedig a vévének mindjárt vége, karrier köll, most rögtön, az, hogy dógozni kéne, gondolom, fel se merül. Az, hogy Attila menjen ki egy szivarra, Vera szájából elég mókásan hangzik, képzeljétek csak el, mit írt volna erre sixx, én el se képzelem. Fú, Attila nagyon tudta ám gyűlölni, bassza meg, de ezt így kell a ValóVilágban. Nincs cinkosa, ajjajjajj, Vera örül, mert Attila kedves szavai lejjebb olvasztják benne a jeget, biztos arra gondol, mikor azt mondta neki, de te egy hülye vagy bazmeg, nem vagy normális. Eszter is kimegy, csak felveszi a kabcsit. Fura, hogy vele Attila nem tud beszélgetni, az Idiótával meg milyen jókat. Nem fura ez, aranyom, mondás is van rá, két hülye egy pár.

Párbaj után jön Vera, a szinte kötelező pörgetés és nyihogás Fecóval, úristen, 49-51, hűha, Seri meg nyugodjon meg, olyan kevés idő van hátra, higgye el, még Vera is harmóniára fog törekedni, ezek szerint Kinga beleőrült abba, Vera jött vissza. Seri olyan teátrálisan és hosszan zokog Eszter elvesztése miatt, hogy pontosan tizennégy kameraállásból láthatjuk kínlódni és szenvedni, el se tudja képzelni, hogy mi lesz reggel, sehunsenki, kéne neki szólni, hogy Esztert senki nem gyilkolta meg különös kegyetlenséggel, hanem még él. Jönnek a titkok, hát Eszteré olyan, amilyen, a Fecó nem is igazi barátja a Verának és nem mondta ám azt, hogy a Verát ne vigye párbajra. Na hogy vót ez, ködösítőbajnok? Fecó hebeg, nemisúgy, a szokásos, haladjunk. Vera titka az, Kinga fantáziálgatott egy Villafijjúról, és elmesélte Verának, hogy legszívesebben kikötözné elenül az ágyhoz úgy, hogy a fiú villanyszerelőnek van öltözve, Kinga BKV-ellenőrnek és egy vesszővel véresre korbácsolná, miközben azt üvölti, hogy mutasd a bérletedet, aztán dugjál meg, te férfiállat. És ez a személy nem volt más, mint Fecó. Á, nem is, vicceltem. Kinga nem emlékszik, kiről fantáziálgatott három hónapja, engem meg kurvára nem érdekel, sajnos mindenki mást igen. Igen, a cselekmény igaz és Csabi volt az, hihihi. Attila rögtön keseregni kezd a riportban, mér nem ő, aztán Verával turbékol az ágyban, azok voltak a legszebb VillaNapok, mikor Kingu mellett aludt, egyrészt mert akkor még elfért a hatalmasra nőtt segge mellett, másrészt ÍGY aludtak el, tényleg, csak az volt, hogy Kinga kurvára nem akart hozzábújni. Vera se akar kurvára odabújni, Attila se bújjon kurvára oda, én meg azt gondolom, belebújhatnának pedig valahova. Mondjuk a seggembe, a VV végéig. Öfi végén Lilu bejelenti a Nemes Célt, megint lesz Minden gyerek lakjon jól! gyűjthettek ti is, örülnek, Kinga bőg, holnap jövök, terveim szerint kicsit korábban.

 

Kíváncsi vagy Sixx exkluzív videóira, ajánlóira, kritikáira? Csatlakozz a UPC Magyarország Facebook-oldalához!  

Címkék: vv5
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kamarti 2012.02.01. 11:55:32

@nosce: hányszor mutatod meg a gyereknek, hogy kell bekötni a cipőfűzőt, míg megtanulja?
hány évig kell tanulni egy szakmát?
nem azt mondom, hogy ez nem jó. egynek. de attól, hogy leraksz az udvarban két nyúlketrecet, nyúllal, még nem lesz nyúltenyésztő az emberből, akkor se, ha falun élt és az ősei vére (és tudása) folyik az ereiben. ez a probléma (a hurrámegoldottuk, pipa, mellett)

@MagasMacska: falun nőttem fel, mindennapos volt a háztáji munka, némi szőlőnk is volt. De ha most nyernék a lottón egy szőlőskertet, nem állnék neki metszeni pl.

@mocskosmacska: persze, ez így van. és súlyosbítja a dolgot, hogy a legfiatalabbak közt a legmagasabb a munkanélküliség aránya - sokan tehát így (nem) kezdenek a "munka világában". és erre nem megoldás se az egykulcsos adó, se az, hogy az alkotmányban benne van, hogy ha már egy gyereked van, nem kell adggódnod, mert neki kötelessége eltartani...

eltorzult valóságérzékelés 2012.02.01. 11:56:02

az volt már, hogy a filmben amit megnézettek velük ugynaz a lány kért segítséget, aki tavaly is? Az a Liv Tylerre messziről félhomályban hasonlító lány

mocskosmacska 2012.02.01. 11:58:28

@Lotyóbridzsida: Emlékszem még a bb első szériájában pár játékos azon háborgott, hogy milyen kevés diákhitel, abból nem lehet kijönni, hiszen semmire sem elég, hiszen csak kajára ők havonta, fejenként (ez 10 évvel ezelőtt volt ráadásul) 40 000 forintot is elköltenek és nem tudják elképzelni, hogy kevesebből ki lehet jönni. Akkor már ledöbbentem, hogy ezek a valósáshow szereplők hol nőnek fel.

az én rózsám vasutas 2012.02.01. 11:58:42

@eltorzult valóságérzékelés: Az a múltkori lány a felültápláltak nevében kért most segítséget az alultápláltak részére.

mocskosmacska 2012.02.01. 12:00:53

@kamarti: Most off leszek egy kicsit, de ebben a gyerek tartsa el a szülőket az a legrosszabb, hogy legtöbb gyereknek nincsen annyi pénze, hogy a szülőjét és a saját gyerekét is eltartsa.
VAn ismerősöm, aki eltartja az apját és a nagyanyját is (mindketten betegek). Ezért van csak egy gyereke, pedig szeretne még.

ős kaján 2012.02.01. 12:01:11

@IrisG: hát én is így vagyok ezzel, Sixxx sokkal szórakoztatóbb volt, ez a poszt meg tiszta erőltetett nyögvenyelős műmájerkedés - meg hogy aki gyalázza aa jótékonysági hetet az ki lesz baszva? Érdmes utánanézni mi trtént a tavaly vett álatokkal meg a kökémnyszedőkkel - Anikó számai köszönő viszonyban sem voltak a valósággal

MagasMacska 2012.02.01. 12:01:27

@ladyandhenk: Valóban. És előtte hányszor próbálkozott?? Egy-két generáció még nem evett halat... Valaki kitalálta, és megtanította a többieket.

kamarti 2012.02.01. 12:02:46

@ladyandhenk: ironikus próbáltam lenni, de csak óvatosan.
ami meg az ősember tanulási folyamatát illeti, hát volt is rá ideje, meg kellett is hozzá nem kevés.... :)

@mocskosmacska: sztem élnének a lehetőséggel. Hallottad Csabit, megemeli a kerti asztalt 20x, ha azt mondják, az segít :)
de viccen kívül, már amikor Ani elment, azon morfondíroztak, mit kell majd csinálniuk és még Kinga is mondta, hogy jó lenne, ha már akkor este kapnának feladatot. Szóval maguktól talán nem jut eszükbe (bár fene tudja), de ha nem főzniük kéne (amit nem tudnak, tehát jó az esély, hogy elbasszák és azzal pazarolnak), vagy nem csak, biztos megtennék, legalább 1 hétig. Sőt, talán későbbi életükben is eszükbe jutna.

kamarti 2012.02.01. 12:07:57

@mocskosmacska: én sem akarom ezt nagyon továbbvinni, mert le- vagy ki leszünk baszva, de az én alapproblémám meg az, hogy nyilván az ismerősöd sem az alkotmány hatására teszi ezt. hanem mert megteheti és mert ezt diktálja a lelkiismerete. szóval a problémát nem a nagykönyv fogja megoldani se rövid, se hosszú távon.

Brr · http://mindenamino.blog.hu/ 2012.02.01. 12:09:48

www.valovilag.hu/video/157123

Attilának
Január végén

Setőfi Pándor verse

Még szenvednek tőled a villában a lányok
még ott áll a tuja az ajtó előtt,

de látod amottan a buszmegállót?
az jelenti számodra a közeljövőt.

agyad még mindig gonoszságra jár
nyomod ezerrel a kötözködőt,

de nézőezrek lélekben kiszavaztak már,
a csíkot húzzad hát, ne az időt!

genevieve 2012.02.01. 12:12:15

@kamarti: az egészhez annyit tennék még hozzá, hogy aki adni akar annak nem kell hozzá egy ilyen jótékonysági hét.....

és azt gondolom mindenki tudja, hogy a film levetítése előtti napokban, hetekben, hónapokban, években is voltak alultáplált gyerekek...nem most kell rácsodálkozni, hogy jééé ilyen is van..

kamarti 2012.02.01. 12:19:09

@genevieve: ebben egyetértek. sőt, talán a gyerekét is úgy neveli, hogy természetes legyen, hogy a levetett ruhákat-játékokat tovább adjuk annak, aki rászorul stb. mindenütt vannak hajléktalanok, Vöröskereszt, alapítványok, meg lehet találni a módját, hogy oda jusson, ahová szánod.
és általában ugyanazok (és nem a leggazdagabbak) teszik ezt rendszeresen.
akkor is, ha az iskolákban összegyűjtött százasok végül nem az iszapkárosultakhoz jutnak....

Brr · http://mindenamino.blog.hu/ 2012.02.01. 12:19:26

@genevieve:

a program működése viszont megkérdőjelezhető, a legtöbb családnak nem volt felszereltsége az állattartáshoz, és aki nem ette meg rögtön, amit kapott, annak megették a rókák és egyéb ragadozók a kisállatokat, mert nem volt megfelelő kerítés és ketrecek sat. sat.

az alapelképzelés romantikus, csak épp nem kapták meg a megfelelő segítséget, támogatást a családok a kivitelezéshez, és a végeredmény lényegében pár napi koszt volt, ami persze nem semmi, csak épp a szervezőknek nem kellene enyhén szólva csúsztatni..

tudtommal a 80%-os siker egy nagy hmb.

Lotyóbridzsida 2012.02.01. 12:24:03

@mocskosmacska:

sok évem tapasztalata, hogy alig valaki spórol a kaján. pedig rengeteget lehet, akár úgyis, hogy nem eszünk "szart" (chips, kóla, előregyártott ezmegaz stb)

tegnap 5 percet néztem a házonkívült, és egy eladósodott családról volt benne szó. a kisgyerek a kamerának tömte magába a túrórudit, ezen a ponton elkapcsoltam.

nosce 2012.02.01. 12:25:07

@kamarti:
"falun nőttem fel, mindennapos volt a háztáji munka, némi szőlőnk is volt. De ha most nyernék a lottón egy szőlőskertet, nem állnék neki metszeni pl."

én meg biztos vagyok benne h menne neked, ha másnem meggoogliznád h hogy kell tucat videót találsz róla, nem kell a mezőgazdaságot misztifikálni, lehet h nem aranyérmesz szőlőt termelnél de alapfokon lenne szőlőd meg paradicsomod is....hamar

Hódos Hajnalka 2012.02.01. 12:34:24

@ős kaján: akkor nem olvasod, baszod. ilyen egyszerű. na szevasz.

lac64 2012.02.01. 12:39:23

Szép napot mindenkinek!

@kamarti: A bemutatott családnak jobb lett. Teljesen újjáépítették a házukat és be is rendezték nekik. A lány elmondása szerint annyi adományt kaptak, hogy a környékbeli családoknak is adtak belőle. Először azt hittem, hogy azért mutatják megint őket, hogy bemutassák a kontrasztot, ez volt, ez lett.

kamarti 2012.02.01. 12:43:32

@nosce: jó, oké, persze, hogy nekiállnék, igazad van.
arra céloztam, hogy sztem ebben a formában, ahogy csinálják, inkább pazarlásnak, de nagy jóindulattal is inkább tűzoltásnak tűnik a dolog, nem pedig komplex és hosszú távú problémamegoldásnak.

ráadásul voltak, vannak olyan próbálkozások, amelyek nem százmilliókból és sokkal kisebb médiavircsaft mellett ügyködnek ugyanezen, és nem 1 éve.
sőt, kormányzathoz köthető, EU-s forrásokat is bevonó komplex program is volt, ami ment a kukába ezzel párhuzamosan
szóval lehet ezt egy kicsit nagyobb optikával is nézni, mint a villalakók a kupola alatt

kamarti 2012.02.01. 12:45:30

@lac64: ezt te hol láttad? ez volt az öfiben és én vagyok ennyire figyelmetlen?
(bár mondjuk 15ezerből 1 még nem referencia, de nekem úgy tűnt, egy az egyben ugyanaz a film megy, mint tavaly)

Pöttyös Cica 2012.02.01. 12:56:31

Sziasztok!
Valaki tud linket küldeni a tegnap esti online-ról?

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2012.02.01. 12:59:19

@Brr: Meg gyakorlati tudás is szükségeltetik ehhez, amit nem lehet csak úgy pár rövid leírásból megtanulni, csak évek alatt. A mezőgazdasághoz is szakértelem kell.

morgo1229 2012.02.01. 13:00:40

@kamarti: "sőt, kormányzathoz köthető, EU-s forrásokat is bevonó komplex program "
Ez a VV5 is az, tavaly is most is a kormanyhoz kotheto. Kormanytag a szervezo, nem ? Fotanacsado asszem.

En nem fanyalgok ezen a programon. Valamit kell csinalni, Nem ? Egynek ez jo !

Sajat tapasztalat, hogy somogyi kisfaluban elmmennek a boltba sargarepaert.... amit amugy a kaposvari lidl-bol hoz, vagy a pecsi metrobol a boltos.
Vagy mondjuk tojast vesznek es cukrasz sutemenyt. Nem igaz, hogy a sparheltben nem tud megsutni egy kalacsot vagy egy lekvaros piskota tekercset az udvaron meg nem fer el egy par tyuk ?

Gaz van. A fejekben. Es ezert nem csak a politika felelos.

hájdí 2012.02.01. 13:01:04

végre Hajni, köszi.

genevieve 2012.02.01. 13:06:53

@morgo1229: na most ha van rá pénze és megvezeti akkor viszont ne irjuk elő senkinek, hogy mit termeljen és mi kapirgáljon az udvaron:-)

genevieve 2012.02.01. 13:07:50

@morgo1229: te tudnál sparheltben sütni?:-)

morgo1229 2012.02.01. 13:23:00

@genevieve: "na most ha van rá pénze és megvezeti akkor viszont ne irjuk elő senkinek, hogy mit termeljen és mi kapirgáljon az udvaron:-) "

ez ilyen szocliberal duma amitol kiraz a hideg. Egy baromsag. Akiket emlitettem segelyen elnek hisz Te is tudod, hogy a falvakban nincsenek munkahelyek, a kozlekedes pedig rossz, eljutni egy varosba nehez.

Tudok tuzet is rakni, kapalni, asni, par hete disznot oltunk, ugyhogy en country girl vagyok.

lac64 2012.02.01. 13:26:56

@kamarti: Talán egy régebbi fókuszban láttam. Az a család volt az, ahová Anikóék mentek el, a nagylány gondoskodott a kisebbekről és a ház úszott a vízben a rossz szigetelés miatt.

foxglove (törölt) 2012.02.01. 13:29:47

@morgo1229: "en country girl vagyok." akkor tudhatod, hogy a tyúkokat etetni-itatni kell, elkerített tyúkól alap, ahonnan ha kienged őket, mindent teleszarnak, lecsipegetik a zöldségeket-növényeket. azoknak, akiknek a saját házuk is szinte lakhatatlan, nem biztos, hogy ez olyan egyszerű lesz.

morgo1229 2012.02.01. 13:39:17

@foxglove: igazad van, ez athidalhatatlan problema.

ő-szinte 2012.02.01. 13:46:09

@morgo1229: jóvanna, nem basztasd már őket:-D
Igen, valóban sok múlik az akaraton...

foxglove (törölt) 2012.02.01. 13:47:49

@ő-szinte: hadd basztasson. ő egy country girl, neki hiszek.

foxglove (törölt) 2012.02.01. 13:50:02

@ő-szinte: na jó, inkább elvonulok klónozni magam estig:)

kamarti 2012.02.01. 13:50:56

@morgo1229: ja, annyiban köthető a kormányzathoz, hogy HZS megkapja a havi apanázsát a kormánytól, az alapítványa meg az x millát a szerencsejáték alaptól (ami a zemeberek pénze) és a VV-kampányhoz sem a kormány, és főleg nem az EU adja a pénzt, hanem a zemberek.
amiből HZS megveszi a naposcsibét spanyolból... amit nem lehet darával meg fűvel etetni, mert táphoz van szokva, amit viszont nem ad, de még kukoricát se a darához, meg földet se a kukoricához....

hagyjuk már, olvass utána, country girl (ha már egy disznóvágástól az lettél :)

zoltano21 2012.02.01. 13:52:59

Hajni, Attilat a seggedbe??
Ez azert kicsit perverz.
Verat meg inkabb el se akarom kepzelni...

morgo1229 2012.02.01. 13:54:53

@ő-szinte: Jo van, akkor egy huszarvagassal innen elevezve....

Szerintem azert vesztett Eszter a parbajon mert utalnivalo a fufruja. Kesztetest erzek, hogy kicsit elturjem a haját egy kicsit barmely oldara. Nektek tetszik a fufru rajta ?

kamarti 2012.02.01. 13:56:34

@morgo1229: egyébként azzal, hogy egynek ez jó, egyet értek.
csakhogy ez az egyetlennek és mindenhatónak van kikiáltva, és minden másról vagy nem vesznek tudomást (ld. pl Igazgyöngy) és nem támogatják, nem segítenek kiterjeszteni, nem kérnek tanácsot stb., vagy megy a kukába (Ferge Zsuzsa vezette projekt), a lehetséges uniós forrásokkal együtt
erről beszéltem

morgo1229 2012.02.01. 14:01:19

@kamarti: igaz, mar leakadtam a temarol. De hat legyen: ebben a mar altalam emlitett faluban fel lett ajanlva osszel az ovodanak utanna pedig egy ismeros cigany csaladnak egy darab fold ingyen hasznalatra. Nem kellett. Tovabb nem ajanlgattuk. 1500 kilometerrol nemtom muvelni. Ha majd innen kirugnak akkor majd hazamegyek es megmuvelem.

katorna 2012.02.01. 14:06:33

@kamarti: Hello! mesélj már erről a darával etetésről? honnan ez a jól informáltság?

genevieve 2012.02.01. 14:12:25

@morgo1229: én nem tudom, hogy akiket te említettél azoknak milyenek a körülményei..azért irtam oda, hogy "ha"..

MagasMacska 2012.02.01. 14:12:27

@katorna: Há, nm tudom, ötven évvel ezelőtti emlékeimben a nagyiék is darával etették a kiscsirkét, persze lehet, hogy már nem napos volt..

katorna 2012.02.01. 14:17:08

@MagasMacska: igazából az érdekelt volna hogy miért is nem jók még a csirkék sem amiket kaptak :) Bár ahogy látom a kommenteket legjobb lett volna ha mindenki kap egy kertészt is, aki elvégzi a munkát.

kamarti 2012.02.01. 14:18:45

@morgo1229: én nem a te esetedet kommentáltam, mert arról nem tudok semmit, és azt se mondtam, hogy HZS és csapata az ördög, akiken meg segítenének, az mind angyal
ennél azért kissé árnyaltabban látok

@katorna: mért, te mivel eteted a csirkét? oké, mondjuk mi gyerekkorunkban "főztünk" szarvasbogár levest a tikoknak, nem emlékszem, hány csillagot adtak rá, de ők mondjuk tápot sose láttak....

katorna 2012.02.01. 14:23:09

@kamarti: az előbb már jeleztem h arra próbáltam némi iróniával utalni, h azt írtad valami baj van még a csirkékkel is.

kamarti 2012.02.01. 14:23:51

@katorna: mondjuk éppen ebben HZS is módosított, idén nem naposcsibét, hanem előneveltet kapnak, meg tojótyúkot, mert ő is belátta, hogy naposcsibét nevelni (ősszel-télen) nem annyira egyszerű (tán azé is ültetik a tikokat tavasszal falun, a csirkegyárban meg bazi lámpák vannak egy külön teremben). Jó, mondjuk ebben a baszott hidegben a tojótyúk se fog nekik tojni, de tényleg nem akarnék a kákán is csomót, ugye

egyébként normálisan körbejártuk a dolgot. le lehet egyszerűsíteni a nektek semmise jó, b+-re, de minek?

MagasMacska 2012.02.01. 14:23:54

@katorna: Azt nem, de az a nagy garral beharangozott falugazda szervezet és az általuk indított tanfolyam nagyon el van csöndesedve. (Pedig az sem lenne utolsó, ha a fiatalok nem a kocsmában, hanem egy ilyen tanfolyamon ülnének. Tudom, pénzbe kerül, de arra meg lehet pályázno.)

MagasMacska 2012.02.01. 14:24:41

@kamarti: Azt már nem lehet. A szarvasbogár védett rovar!!

genevieve 2012.02.01. 14:24:43

@kamarti: gyerekkoromban nekem kellett a morzsolt kukoricát elvinni a darálóshoz (akinek mellesleg se lába nem volt térdtől lefelés , se keze könyöktől lefele...be is voltam szarva tőle mindig), és miután megdarálták szórt még bele valamit és azt szórtuk ki a csirkéknek:-)

én speciel csak "vidéki" lány voltam:-)

igen, belet is pucoltam disznóvágáskor:-)...és apámnak volt egy fólia picike sátra is...de ennek ellenére, jó pár paradicsom palánta tönkre menne mire kitapasztalnám hogyan is kell csinálni...és ha ezen múlna akkor addigra bizony éhen is halnánk...

genevieve 2012.02.01. 14:26:17

@kamarti: na most egy ekkora projektnél azért nem utólag kéne utánanézni ezeknek a dolgoknak, hanem előre:-D

genevieve 2012.02.01. 14:28:10

@MagasMacska: mi cserebogarakat gyűjtöttünk befőttes üvegbe...tollaslabda ütővel lehetett vadászni:-D

kamarti 2012.02.01. 14:29:32

@genevieve: így jár az, akinek nem volt otthon csak góréja, de darálója nem :) amúgy mit panaszkodsz,ha a kukoricát lemorzsolták helyetted? :)
mi a térgyepléshez is magunknak morzsoltuk, amikor péel büntiben voltunk, mert a fóliasátor tetején napoztunk (ami alatt fel voltak karózva a palánták...)

egyébként tök hiányzik. én elbíbelődnék (jó, belet mosni nem szeretnék, az igaz :)

@MagasMacska: régen volt, tán igaz se volt :)

kamarti 2012.02.01. 14:30:46

@genevieve: hát, erre lehet azt mondani, nem az ő pénze... másrészt legalább ennyiben belátó, ez is valami

katorna 2012.02.01. 14:31:03

@MagasMacska: nekem mondjuk lenne olyan ötletem is, h bekopogok a szomszéd nénihez és megkérdezem hogy csókolom tessék már elmondani hogyan is kell ezt jól csinálni. Faluhelyen azért vannak még sokan, akik tudják hogy kell a földet megművelni vagy állatot tartani. Pont ez a jó a kis közösségekben.

genevieve 2012.02.01. 14:38:35

@katorna: vagy felmenni a netre és létrehozni a témában egy fórumot:-D

genevieve 2012.02.01. 14:41:38

@kamarti: igen, csak ilyen esetben nekem a "hitelessége" (ugye, ugye) kérdőjeleződik meg....

pl. ha nem lenne munkám, a lakásomban áram nem lenne....hiába kapnék egy számitógépet, hogy adatrögzítési munkát végezzek (bármilyen jószándék mellett) nem tudnám elvégezni...

katorna 2012.02.01. 14:48:49

@genevieve: azért kicsit túlzó ez a hasonlat..

genevieve 2012.02.01. 15:00:33

@katorna: oké, akkor kapok fát, hogy faragjak sakkbábúkat és eladhassam, de nincsenek hozzá eszközeim....

katorna 2012.02.01. 15:11:30

Mindenkinek van kiskertje, biztos hogy van otthon egy ásó is. Bekopog a szomszéd nénihez és megkérdezi mikor is jó elültetni ezt a vetőmagot Juliska néni. Hát fiam, ekkor meg ekkor. Köszönöm.. Azért sokuknak sikerült okosan kihasználni a lehetőséget. Többnek mint nem.

Tjuca 2012.02.01. 15:15:26

@kamarti: általában egyetértünk, most hadd írjam le, mit gondolok

az eus komplex program, vagy ami így kezdődik, na az humbug. kb. 20% vagy még annyi sem jut el az érintettekhez, pláne, ha az valami nem túl konkrét-mint foglalkoztatás vagy képzés, 80% megy bürokráciára legalább +projekt költségek, mint konferencia, hirdetések stb.

itt az elv az, hogy öngondoskodáson legyen a hangsúly a segély vagy konzerv helyett. (már magának az egész alapítványnak, most nem a tv-s nagy hacacáréról beszélünk)
ha valamiben az érintettnek is részt kell vennie, akkor a felhasználó gondosabb a jószággal. ha kinyiffan a csirke, nem lesz tojása, nem vagy csak nehezebben lehet elinni stb. természetesen a gyakorlat azért nem ennyire vegytiszta, lévén a csirke sok dolog miatt nyiffanhat ki, és pl. csirkét nem lehet elcserélni hypora vagy cipőre vagy gázszámlára.

a másik elv, hogy a mélyszegénységben élő ember nem hülye, annak ellenére, hogy a köz így tekint rá. :-( erre próbálnak ráerősíteni azzal, hogy képesek elsajátítani a tudást, ami a csirke életbentartásához kell. ez persze megint az elv, hiszen gyakorlatban nem a csirketartás technológiai tudásanyagának felfoghatatlanságában van a hiba, hanem egyszerűen gyakorlatban nem mindig jön össze a csirketartás.

nyilván a munkateremtés lenne a valós megoldás, de a probléma sokkal mélyebb gyökerű. olvasmányos pl. nyomorszele.blog.fn.hu/

itt is, mint ahogyan a törvényhozásban, euban stb. mindenki nagyon okos, sőt. ezer megoldás van, természetesen mind jobb, szebb alkalmasabb, csak...

van számos blog, aminek írója nem a pálya széléről világmegvált, hanem belül próbálkozik, nagyot koppan, és kezdi újra meg újra. nagyon könnyű szuper okosnak lenni kintről, de mint nosce írja (általában vele sosem értek egyet, de most :-)) a ténylegesen éhezőknek nem számít a hogyan, hanem számít a tojás, a csirke, a vetőmag, és maga a lehetőség.

Tjuca 2012.02.01. 15:19:59

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: Hajni!
örülök, hogy a szociálisan érzéketlenekel baltás kézzel bánsz! :-D persze mindig bízom abban, hogy elrozsdásodik a baltád, de... :-(

morgo1229 2012.02.01. 15:42:26

@Tjuca: Nekem azert tetszik nagyon ez a program mert nem vagy kiszolgaltatott teljesen. Ha van egy spajzod amiben van egy kis lesutott lecso, vagy 1 par kolbasz meg befott, krumpli meg hagyma... es mondjuk nincs semmi beveteled, mert befizetted a villanyszamlat mar etc, szoval, hogy legalabb a kaja megvan. Van mihez nyulni akkor is ha nincs egy fillered sem. Mert ehezni tenyleg nem szabadna.

szélfúttahaj 2012.02.01. 15:44:35

@mocskosmacska: Pl. ha a felhasznált smink áráról, sok lóvé mehetne a gyerekekhez. Különben is legyen sminknélküli hét az volt VVéva kedvenc ideje a villában.

MagasMacska 2012.02.01. 15:50:34

@morgo1229: A program nagyon jó. Valóban a lehetőséget kell megadni. De csak a lehetőség a képesség, a gyakorlati ismeretek nélkül nem mindig elég.

mocskosmacska 2012.02.01. 16:22:39

@szélfúttahaj: Ja, és a folyton elővillanó chipseszakcsók és kólák is nélkülözhetőek. Meg kinga esti csokoládénasijai (legalábbis az egyik bulvárlap szerint, nem biztos, hogy igaz) is.

kamarti 2012.02.01. 17:26:29

@Tjuca: Hűha, azért, remélem, amíg az elemekkel küzdöttem (áramszünet), nem lettem végképp szociálisan érzéketlennek elkönyvelve…
mivel ez már tényleg szinte off (meg szívesen maradnék), mostan megpróbálom összeszedettebben, utolszor

Nem mondtam, hogy ez humbug, azt se, hogy ezt nem kéne csinálni, nem jöttem elő se HZS akcionista-médiaközpontú ténykedésével és még csak azzal se, hogy nekem eleve visszás épp a VV-ben csiálni ezt az akciót, bár ez is megérne egy misét (többek közt azért nem, mert érteni vélem az okot, és az elég nyomós)

Azt, hogy minden eu-s projekt humbug, ex katedra kijelenteni nem merném, mert ezzel a logikával akkor ne is próbáljunk eu-s forrást bevonni semmilyen célra (nem arra alapozni!), ráadásul amiről én beszéltem, az az elképzelés Ferge Zsuzsa nevéhez köthető (aki nem egy médiaszociológus, viszont)
A másik példám az Igazgyöngy alapítvány, egy (több éve) működő modell, és mint ilyen, nyilván adaptálható lenne más térségekben is, már némi sajtójuk is van, szóval eléggé szégyen, hogy előbb hallani harlemi modellek magyarországi adaptálásának szándékáról, mint hogy itthon körülnéznénk, ki mit és milyen eredménnyel csinál.
A magam részéről mégis abban bíztam hogy ami felülről jön végre! (és komplex, és hosszú távú – remélem, ezek még nem szitokszavak), meg ami alulról indult (szintén komplex és szintén hosszú távú), az kiegészítheti, segítheti egymást – és főleg azokat, akikért kitalálták azok, akik keményen dolgoznak ezekben a missziókban.

Ehhez képest sztem visszalépés a felülrőlt kidobni, az alulról jövőről meg továbbra sem tudomást venni, nem támogatni és nem használni a tapasztalatokat. És helyette elhitetni azokkal, akiknek tanácsokat adok, hogy ezekkel az akciókkal seperc alatt megoldódik ez a dolog (ld. Anikó „még kétszer megcsináljuk, és megoldódik a probléma, holott most 50ezer család van ilyen helyzetben”), ráadásul a nagykasszából nem is kell beletenni, van még ott, ahol például sms-szavazásra fussa.
És igen, értem, hogy a szegény ember (meg a falusi) nem hülye, és hogy igenis nem lehet segíteni azon, aki nem akarja, kell az ő közreműködésük is – csakhogy ezzel a hurráoptimizmussal ezt éppen vissza is lehet fordítani úgy, hogy ő is arra jusson, hogy ő egy alkalmatlan hülye, mert még egy csirkét se tud felnevelni.
És tudom, hogy sarkítás, de bízom benne, hogy lehet úgy érteni, ahogy mondom: az is a baj az ilyen akciókkal (ha csak ez van), hogy vasárnap mindenki hátradőlhet, ha megvan a 180 millió (villalakó, tévés, sms-küldő néző, politikus), nyilván nem véletlen, hogy itt is felmerült, hogyan megy, mehetne át ez a tudatosság pl. a villalakók hétköznapjaiba, hogy ne egyszeri legyen a dolog stb.

De mindez nem jelenti azt, hogy ez ne legyen. Leírtam már: egynek jó ez. Egyetlennek sztem nagyon nem.

Nem vagyok szakértője a témának, ez igaz, szóval ilyen szempontból tényleg a pálya széléről ugatok, de szeretek veletek eszmét cserélni Attin és Csabin kívül másról is, Fontosabb dolgokról, mint például ez.

Brr · http://mindenamino.blog.hu/ 2012.02.01. 18:01:41

Azt a szélhámos hétszázát a cinkostárs bt-nek! ilyesmikkel akarja megsajnáltatni magát az összeférhetetlen, bevonulás előtt "hajléktalannak" álcázza magát:

www.borsonline.hu/news.php?hajlektalan-lett-vv-attila&op&hid=52693

innen most már érthető miért akarta folyton hazaküldeni pont fecót a villából, hisz a kétgyerekes fecó alapjáraton előnyben van hozzá képest, ő nem tudna vele versenyezni, ha be akarja dobni a sajnáltatási faktort..

mézescsók 2012.02.01. 18:16:27

Akkor lett volna teljesebb kép, ha tudjuk, hogy az alapítvány konkrétan mit is juttatott a rászorultaknak. Nem arra gondolok, hogy be kellett volna mutatni, hogy melyik család mit kapott, hanem pl. azt, hogy ha valakik kaptak mondjuk 1 mázsa vetőkrumplit, még mi járult hozzá. Mert ahhoz föld is kell, amit fel kell szántani, talajelőkészíteni, kapálni, stb. Nem értek hozzá, csak az az érzésem, hogy kevés információt kaptunk. Lehet, hogy ennek valahol utána lehet nézni, erre most sem kedvem, sem időm, de azért nem gondolnám, hogy az alapítvány gazdái nem számoltak azzal, hogy ha odacsesznek 20 naposcsibét némi táppal, azzal megoldódott a gond. Természetes, hogy az adományozottak részéről is kell a fogadókészség, talán az is feltételezhető, hogy többnyire falusi emberekről lévén szó, az alapvető gazdálkodási ismeretekkel rendelkeznek, ha pedig nem, akkor az azért helyben ingyen megszerezhető. Szóval a tájékoztatás nem mindenre terjedt ki, talán nem is a VV-re tartozik.
A tavalyi filmet adták le, ez hiba volt.
Anikó nagyon szép volt, inkább elegáns, de modoros, merev, szerepet játszott. Az általa mondott szöveget nyilván nem Ő írta, csúsztatott, hibás volt: pl. ha a program folytatódik, akkor két éven belül nem lesz éhező gyermek Mo-n. Ez baromság. Szóval véleményem szerint voltak bőven hiányosságok, és ha a alapítvány további támogatásokat szeretne, akkor jobban tenné, ha korrektebb és teljesebb körű tájékoztatást adna. Nem a pénzügyi elszámolásra gondolok, azt tegye meg azon szervek felé, amelyikekre tartozik. Természetesen ránk, adományozókra is tartozik, de nem vagyok biztos abban, hogy azok, akik hozzájárultak a programhoz, a filléres elszámolásra lennének kiváncsiak.
Egyébként nem hiszem, hogy az idei akció is olyan sikeres lesz, mint a tavalyi. Nem azért, mert rosszabb a gárda, hanem mert nehezebben élünk, kevesebben tudják feláldozni akár azt az 1000.- Ft-ot (ez sajnos ma már nem kicsi összeg). Nem az együttérzés kevesebb, hanem a nélkülözhető összeg. Politikai-gazdasági síkra nem terelném a témát, ezért lógva hagyom a magam részéről.

mézescsók 2012.02.01. 18:30:19

Kár, hogy a hv és az öfi időcsúsztatásban szenved, ezért másról olvasunk, mint amit látunk. Biztos vagyok benne, hogy Hajni egyszercsak utoléri magát, de meg kell jegyeznem, hogy bármennyire is szeretem az írásait, Sixx-ét valamivel jobban. Ettől függetlenül mindig várom, mert élvezem.
A téma: Vera visszatérése, legalábbis szerintem, ha a tárgynál akarunk maradni. Ha nem, akkor persze más.
Személy szerint nem örülök ennek, de valahol várható volt. Nem hiszem, hogy a csaj alapvetően megváltozott volna. Magabiztosabb lett, mint volt, ettől nagyobb is lehet a képe. Vagy kisebb, mert elérhetőbb közelségbe került a nyeremény.
Attilával kibontakozó jó kapcsolata kamu. A két taktikázó végre felismerte egymást. Érdekesebb lett volna, ha erre előbb jönnek rá, mármint a lelki rokonságra. Én, mezei néző, egyszerűen nem hiszem el. Ha még a játék elején lett volna a szövetségféle, akkor elfogadom, de most, a finisben, pont azok részéről, akik tudják, hogy ez a nyeremény egyéni, hát nekem nem jön be.
Attila egyre szerencsétlenebbül adja elő a Kinguci féle szerelmi vonalat. Korábban is hangot adtam annak, hogy ez kamu (annyira nem volt érdekes, hogy több hónap elteltével érdemes lenne emlékeznie bárkinek is rá), most már jobban lejön az, hogy mintha szakadna erről a szálról, de úgy, hogy Kinga legyen a ludas. És ezt Kinga pont úgy látja. Fecónak igaza van, lesz még ennek hozadéka, szerdára ki is békülhetnek, de szerintem a régi rajongásnak látszó izé nem jön vissza és nem azért, mert Attila magába mélyedt és megvilágosodott, hanem azért, mert ebben ennyi volt.
Vera szerintem jobban észnél van, mint Attila és tudatosabb.

Más: még Csicserikának (és talán Karmatinak?) lesz igaza. Én Csabáról feltételeztem tapintatot, kultúráltságot, stb., empátiát nem. Vera visszatérésekor Ő ölelgette át Seherezádét (a háttérben jól látható), mert az összezuhant. A reggeli is neki jutott eszébe. Az kedves gesztus volt. Ha valami vonzalma lenne is a lány iránt, akkor lehet, hogy késő. Ez a hajó elment - szerintem.

mézescsók 2012.02.01. 18:32:21

@Brr: Én is olvastam és valahol felszaladt bennem a pumpa. Most mi van, ez Attila promója, nehogy véletlenül ne nyerjen már, hiszen hajléktalan!!!
Még szerencse, hogy feleségkereső műsora nem lesz.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.02.01. 18:40:08

Mellettetek meg sem merek mukkanni, mert ide mindenki kisregényt ír, de én meg nem tudok és nem akarok:D

ő-szinte 2012.02.01. 18:52:15

Anikó tökéletesen lemásolta Lilu műsorvezetési stílusát. Kár...
Jövőre ő lesz Lilu helyett???

ő-szinte 2012.02.01. 18:53:12

@ladyandhenk: hál istennek:-) van már inaf:-DDD

ő-szinte 2012.02.01. 18:55:22

És valaki említette, hogy mint ha a tavalyi promó filmet láttuk volna... hát igen, azt!:-DDDD

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.02.01. 18:57:45

@ő-szinte: igen, igen, erre próbáltam utalni:D

Én nem gondolkodom ilyen sokat:D:D:D:D

ő-szinte 2012.02.01. 19:03:59

@ladyandhenk: hááát e van... hogy is mondták a villalakók?: "ez kemény hét lesz"... hát az, faszomatbazdmeg, kemény!:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

csicserierika 2012.02.01. 19:04:07

@ő-szinte: na, az b@szna be.
A belevalót is pörgetem, mikor ő van.
NEM bírom a nyávogást és a műmosolyt.
Ahogy olvastam tegnap többen is hasonlóan vannak ezzel, csak ezért mertem leírni,mert úgy látom, hogy életben hagyták őket az Ani rajongók.
Vagy tévedek ? Jaj, korán pofáztam ? :)

kamarti 2012.02.01. 19:05:23

@mézescsók: "Ez a hajó elment"
azért az életük nem ér véget azzal, amikor kijönnek a villából...

@ladyandhenk: bocs, tényleg, mindenkitől, be is fejeztem

@ő-szinte: hát merevnek elég merev volt és távolságtartó is. De azt nem hinném, hogy felsőbbrendűségből, hanem inkább így oldotta meg, hogy a téma is komoly, meg nem is bratyizni ment be. De majd látjuk, jövőre

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.02.01. 19:11:55

@ő-szinte: én nem tudhatom, h ők miket mondanak:D

@kamarti: engem nem zavar, csak képtelen lennék ennyit írni:D:D:D:D:D

ő-szinte 2012.02.01. 19:12:05

@csicserierika: hát sztem nagyon gáz ahogy műsort vezet, én sem bírom nézni. Annyira mű, hogy ledobja a képernyő magáról:-) Csak akkor van benne vmi természetesség, ha volt lakótársaival beszélget a stúdióban. Pedig szép lány... de a szépség nem minden:-)
Most majd minnyá köveznek, de Éva erre 100x alkalmasabb lenne. Neki van egyénisége. Anikóka csak másolni tud. Monnyuk az egész jól megy neki,hehehehe

ő-szinte 2012.02.01. 19:13:37

@kamarti: Ez nem a téma miatt volt... egyszerűen egy Lilu klónt láthattunk:-(

ő-szinte 2012.02.01. 19:14:55

@ladyandhenk: én vagyok akit zavar, de én meg átpörgetem:-D

kamarti 2012.02.01. 19:25:09

@ladyandhenk: de engem igen :) (már az enyim, úgy értem)

@ő-szinte: hát, Éva sajnos inkább a BBÉvi úton kezdett el haladni, attól tartok.
Ani nekem sem a favoritom, kicsit túl gyakran szalad fel a szemöldöke :)
de még nem tudom hogy ez valami követendő sztenderd-a a csatornánál vagy csak a gyakorlatlanság
lehetnél türelmesebb : :)

kamarti 2012.02.01. 19:26:23

@ő-szinte: ezt még nem is olvastam úgy válaszoltam :) (alant)

csicserierika 2012.02.01. 19:32:43

@ő-szinte: múltkor volt vele riport szerelmi élete apropóján, és normális hangon beszélt. Akkor majdnem szimpi volt :)

ő-szinte 2012.02.01. 19:34:57

@csicserierika: igen, addig tűrhető, amíg nem kezdi el mórikálni magát, onnantól viszont kifejezetten zavaró hatással van az idegrendszeremre:-DDDDDDDDDD

kozi001 2012.02.01. 20:06:43

@ő-szinte: Azért rúgták ki azt a szerencsétlent a Belevalóból...!

Tjuca 2012.02.01. 20:19:37

@kamarti: sajnos az eus programok, hm, ezt preiváte inkább. nem a racionalizmus a vezérlő elv, és igen, én eljutottam oda, hogy tán jobb lenne, ha ez kimaradna, mert... nem hasra ütök, érdekes lenne, ha kiderülnének a valós elszámolások.

mézescsók 2012.02.02. 00:58:46

@kamarti: Vannak hajók, amikről nem olyan nagy baj, ha lemarad az ember.
A korábbi Vv-k után nem emlékszem, hogy tartós barátságok alakultak volna ki, netán szerelmek. Lám, még Olivér és Alekosz országos barátsága is hova lett.

@ladyandhenk: Vannak emberek, akik nem érnek rá egész nap a gép előtt üldögélni és minden baromságra irogatni. Akadnak, akik máshol is társaságra és elfoglaltságra találnak. Viszont érdekli őket a Vv, ezért bepillantanak ide és naponta egyszer írják le a véleményüket, ritkán többször.
Pörgesd át kedves, én is azt csinálom a pár soros és többnyire igen belterjes bonmotokkal!
Ha a megjegyzésed apropója nem az én hsz-m volt, akkor tudd be annak, hogy üldözési mániám van, aztán annyi.

kozi001 2012.02.02. 09:16:00

@mézescsók: Ameddig megcsinálták a feleségkeresőt, addig tartott a nagy barátság...!

szélfúttahaj 2012.02.02. 14:47:48

@mézescsók: Van munkahelyem mégis halálra unnám magam, ha nem lennének öfik, sajna ritkás a commenteken jól szórakozom, néha hangosan felnyerítek, dehát nem zavarok senkit.Ez a mgazdasági vonal nekem nagyon uncsi.Más: Tegnap nagyon úgy tűnt, h. Attilának előre kiosztotta retek a lilát.Sehi azt mondta Kingára nem gondol, mert ő a legerősebb,sztem Fecóval megy.

mézescsók 2012.02.02. 18:35:23

@kozi001: A Vv nem a nagy barátságok és szerelmek keletkezésének színtere. Lehetne éppen az is, de az eddigi BB-k és Vv-k még egyetlen ilyet sem termeltek ki. Ezt csak a Csaba-Seri sejlő vonallal kapcsolatban fejtettem ki, amiről kb. az a véleményem, hogy inkább néhányan szeretnék látni, de nem látják, mert nincs. Lehetett volna, mert szép emberpár, de nem volt, különböző okok miatt, amik most nem érdekesek. Erre céloztam azzal, hogy ez a hajó elment, foglalkozni vele nem érdemes, egyébként sem a villa az a hely, ami erre alkalmas terep lenne. Mindezt bizonyítja az Alekosz-Olivér páros esete, ami tényleg csak addig tartott, amíg Alekosznak össze nem jött a második műsor. Alapjában véve úgy látom, egyetértesz velem, ez jólesik.
Ha rosszul látom, akkor nem.

@szélfúttahaj: Tulajdonképpen Ladyhank megjegyzését tartottam pikirtnek kicsit azzal kapcsolatban, hogy egyesek regényeket írnak, bár nem kellett volna. Szerencsére nekem is van munkahelyem és abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy kötetlen a munkaidőm. Vannak feladatok és vannak határidők, amiket be kell tartanom, vannak kötelező megjelenéseim, amiket nem mulaszthatok el, de senki sem kap a szívéhez, ha reggel nyolckor nem ülök az asztalomnál. Ebből akár az is jöhetne, hogy egész nap a hv-n lóghatnék, de annyira nem érdekes. Úgy látom, vannak komm.társaink, akik szinte egész nap a hv-n vannak, amivel nekem az ég egy adta világon semmi bajom nincs, közöm sem hozzá, de a zömében magánjellegűnek tekinthető csevegésük nem igazán érdekel. Néha eltűnődöm azon, hogy miért nem más helyet keresnek maguknak a közös témák megbeszéléséhez, de bizonyára meg van annak a diszkrét bája, hogy pont itt teszik. Nem olvasom vissza, mert nem érdekel, legfeljebb annyiban, hogy kiváncsi vagyok azok véleményére, akik tényleg az öfikhez szólnak hozzá, ezért aztán kénytelen vagyok végiglapozni pár számomra érdektelen hsz-t, mondjuk Ladyhank fenekéről.
Megtehetném, hogy munkaidőben olvasok vissza, de ritkán teszem, mert van dolgom elég. Általában estefelé érek rá jobban, ekkor áldozok rá pár percet. Egyszerre írok - többet. Ennyi. Van, aki naponta ötvenszer egy-egy sort. Ezzel nincs semmi baj.
A jótékonysági hét pokolian untat. Szoktam adakozni alapítványoknak, egyesületeknek, de bevallom őszintén, szivesebben áldozok az állatokra és a környezetvédelemre, mint az emberekre. Talán nem vagyok szociálisan érzékeny, nem tudom, de azt igen, hogy míg a rászorult emberek megsegítésének több formája van, addig az állatok maguknak kiharcolni semmit sem tudnak, lévén állatok. Mint ahogy az erdő és a folyó sem sikítozik, hogy ne bántsatok, értetek vagyok.
Tudom, hogy vannak éhező gyerekek, sajnálom. Tudom, hogy meg kellene oldani a gondjaikat, de a módját nem tudom és egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy ez az évi jótékonykodási akció megoldja a problémákat. Főleg, ha ennyire szerencsétlenül tálalják.

A tegnapi öfit nem láttam. Seri a kiválasztott? Kedvelem a lányt, de ideje volt, hogy megmérettesse magát. Ha okosan választ, még vissza is jöhet. Kingát én is erősebb ellenfélnek tartom, mint Fecót, de a szavazók bármire képesek. Elvileg mindkettő ellen visszajöhetne, de ha arra gondolok, hogy a játék megnyerésére tkp. nagy esélye nincs - bár az lenne az igazi durranás, hogy valaki csak úgy besettenkedjen a döntőbe aztán nyerjen és már volt rá példa, igaz férfiban (Milo)-, lehet, hogy nem bent kellene vesztegetnie az időt.
Pokolian hosszú voltam, ma már több időm a Vv-re nincs.
Én élveztem Sixx hv-jait, jobban, mint Hajniét. Ellaposodott. Bár tény, hogy sz...-ból nehéz aranyat csinálni, de a hv-k fele a káromkodás különféle variációiból áll, továbbá egyes, számára ellenszenves játékosok cikizéséből. Azért élvezem, meg nem is könnyű hv-t írni, úgyhogy hajrá.
süti beállítások módosítása