Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

VV5 - 1X66

2011. november 19. 17:30 - Hódos Hajnalka

Hát kérem, ma újra bebizonyosodott, egy zseni vagyok. Teljesen egyedül megtanultam képernyőfotót csinálni és egyszer sem basztam közben földhöz a laptopot. A szükség nagy úr, ugye, Sigiském, hű társam az agybajban? Más csoda is történt, megemeltem a seggem és elmentem futni, gondolkodtam is a névváltoztatáson, a Baltás Démon, alias Paula Radcliffe. Úgyhogy már csak egy restanciám maradt (ööö….heló, Főnök!), de elolvasom a Metro 2033 c. könyvet, rohadjak meg, tényleg, ha már a fejébe vette, hogy kiművel szkifibűl. Páran már próbálkoztak vele, egészen az Én, a robot c. filmig jutottam. Mit meg nem tesz az ember, tavaly képes voltam habkarikával szopatni magam, és megígértem idén karácsonyra is. Nem örülök.

Veronika sem, a Mamma miára diszkót kéne táncolni. Nincs kedve. Szerette volna egy komolyabb oldalát megmutatni. Meg azt is, tud szenvedélyesen táncolni. Shadi fogja be, ha nincs kedve, nem csinálja. Vagy ilyen fejjel csinálja. Shadi próbál érvekkel jönni, nem lenne jó, ha ugyanolyan tánccal készülnének, mint Gergőék, mert nekik az nem áll jól, de Veronika érve sokkal többet nyom a latban: erre a számra táncoltak Cristofellel, ez nagyon jó! Iringó elrettentésül levág egy parádés mozdulatsort a tükör előtt, de pechjére Veronika még lelkesebb lesz, ez az, ez nagyon jó, csak Shadi ne dirigálna állandóan, az okostojás. Szerivolték is gőzerővel készülnek, hogy tökéletes legyen a döntő, na, Serinek most tetszett meg igazán a tánc, hogy megtudta, a nőt kell hangsúlyozni. Seri visszaszól, Gergő szerint azért, mert még mindig bejön neki. Attila szokás szerint nyavalyog, bízott Andiban, mindent elhitt neki, erre jön a csacsával, ami túl gyors. Nem lehetne lelassítani? A riportban megnyugtat minket, a hozzáállása megváltozott, de félreértés ne essék, most is utálja a táncot. Kinga szerint, bár Attila úton-útfélen azt hangoztatja, hogy inkább aludna, örül a továbbjutásnak. Andi indul, holnap jobbak lesznek. Attila, fektesd le ezt a lányt. Próbáltam de nem akarja. Remélem, mindenki kinevette magát, máson nem nagyon tudunk öfi közben, legfeljebb kínunkban.

Tovább
Címkék: vv5
komment

True Blood 4x07 - Cold Grey Light of Dawn

2011. november 19. 08:31 - sixx

Az előző részben túl sok lényeges nem történt, Marnie testébe beköltözött egy igen mérges spanyol banya szelleme, Jézuskát meg kígyóval maratta a sajtá nagyfaterja, ja, és Eric megcsinálta Sookie-t, akit ha jól számolom, már három szereplő is megdugott, és hol van még a sorozat vége. Arlene háza leégett, mert a démoni gyerek szemmel verte. Pam egyre arcátlanabb, Jason meg továbbra is egy idióta, de ezzel nem mondtunk újat. A legkeményebb napja Samnek lesz, akinek a nőjét a saját testvére pocsíkolta meg. Ha ez nem lenne elég, itt bővebben is írnak az eddigi eseményekről.

Tovább
Címkék: true blood
komment

VV5 - 1X65

2011. november 18. 17:35 - Hódos Hajnalka

Hihetetlen, anyám még mindig letagadja az ismerősöknek, hogy a VV-t hogyvoltozom, hát szülő az ilyen? Nem elég, hogy mínusz három van, még ez is. Persze vannak esetek, mikor megértem őt, a legutóbbi esetre csak az a mentségem, fiatal voltam és bohó. Jó, már a Góg és Magógból sejthettem volna, hogy. De megígértem, beugrom helyette, elmondom, fenn, a színpadon, há. Késtem, igen, ezért sem néztem körül. Honnan tudhattam volna, hogy a Munkáspárt nagygyűlésén vagyok?! Otthon meg hallgathattam, az is milyen szégyen volt, mikor nyolc évesen hittanról is kirúgtak. Hagyjuk, minden csoda három napig tart. Hogy a mai posztból mi lesz, fogalmam sincs, most iszom a második bögre forralt bort, kénytelen vagyok, az előbb lavórban áztattam a bábókat, tisztára, mint valami nagypapa, aztán magamhoz tértem és húztam két gyapjúzoknit, mert rádöbbentem, még húsz perc, és vadásztörténeteket kezdek mesélni, vagy ami annál is rosszabb, bejelentkezek prosztatavizsgálatra. Bezzeg a kurva kutya Pötyike nem fázik.

Hát Balázs olyan kis cuki volt tegnap a huncut frizkójával meg a csibészes mosolyával, hogy alig tudtam a csizmáskandúr lábbelire figyelni, persze elkövettem azt a hibát, hogy kommentben hangot adtam ennek, máskor hallgatok, mert az összes némber kedves hölgy kommentelők mindegyike lecsapott az ÉN Balázsomra! Hallatlan, nem elég, hogy fél éve öldöklő harcban állok beebeer kommentelővel Denis Leary miatt! (Aki az enyém, ugye.) Hiába húzom az időt, csak neki kell állnom elmondani, szeri 2.0 van. Tényleg, nem viccelek. De először folytatódik Veronika „micsinájjak” gyötrődése, második rész, igen, még mindig azon nyűglődik, kit vigyen randira. Seri szerint nézzék meg a pozitívumokat és a negatívumokat, szóval Cristofel tegnap színházat adott elő. Seri, Seri, nem nézted az előző szériát, most lebuktál! Az vígszínház! Veronika nem akar vele randizni, nem véletlenül zárta le. Basszus. Majd ha kimegy, beszélnek. Seri Petit vinné, hogy beszéljék meg a drámát. Rémülten rázom a fejem, ne, ne! Vagy Shadit, mert a táncpárja. Vagy egy abszolút semlegest, akiből semmiféle probléma nem lenne. Az a Csabi. Azért is, mert aranyos és cukipofa. Na jó. Veronika eredményt hirdet, szót fogad Serire és tesz bele csavart is. Csabiiii, ez de durvaaaa! Péter gratulál Serinek a zseniális ötletért, Csabi örül. Nem sokáig, mert Veronikában szörnyű kétely támad, mely lelkét emészté.

Tovább
Címkék: vv5
komment

Barátok közt 5871-5872

2011. november 18. 15:00 - cybergreg

A parkolóházban Miki mindent bevet, hogy Karolina rábízza a kiszúrt kerék kicserélését. Ezek a huligánok, hogy mik vannak, próbál bizalmaskoni. Ez persze abszurdum, úgy látszik, senki sem szólt neki, hogy egy fiatal nőnek egy mélygarázsban egy váratlanul felbukkanó kopasz ember nem éppen a legbizalomgerjesztőbb jelenség, pláne ha telefonálni se hagyja. Karolina nyer, egy közelben lakó szerelő haverja már repül is, mint a sárga angyal. Esetleg akkor meghívhatom egy kávéra addig? Kösz nem, épp most ittam, és még véletlenül magára hívom a szálloda verőembereit. Miki koppan. Peti és Linda épp az üres kéró előnyeit élvezik a kanapén, de nem sokáig: a vártnál sokkal hamarabb beállít a nagy ho-ho-horgász és horgászné. Ahogy ezek kinéznek, szerintem ők lesznek a következő Sony Bravia reklámban az egymillió színű valami, olyan jól bírnak felöltözni egy horgásztúrára. Linda kiakad. Anyu, nem megmondtam, hogy ne gyere be meg ne gyere erre? Hát hogyhogy nem vagytok az ótvar faházban még egy pár napig?

Vilibá meséli a borzasztó hírt: csőtörés volt a faházban, a mennyezet repedezett, ezért ki kellett költözni végérvényesen. Úgyhogy így jártam anyátokkal, pedig nagyon jó volt a horgászat, amíg tartott, fogtam egy egész halat! No akkor tedd be a hűtőbe szépen azt a pontyot, nehogy megbüdösödjön, utasítja Gizi. Amíg Vili a jégszekrénybe préseli az óriáspontyot, Gizi bevallja a gyerekeknek, hogy neki csak szenvedés volt az egész, mert tízezer szúnyoggal osztoztak a hálószobán, a régi katonazenekarnak pedig a többi tagja is eléggé elkopott zeneileg, ami csak tetézte a borzalmakat. Így hát kapóra jött, hogy ezeket a régi csöveket olyan könnyű szétverni egy villáskulccsal. Linda elszörnyülködik, az öregeknek rohadtul nem egyezik az ízlése, csak nehogy szétmenjenek ilyen hülyeségeken. A Rózsa frissen alakult pincérszakszervezetének három tagja Kingának könyörög, hogy hadd jöhessenek vissza. Kinga megkegyelmez a kétharmaduknak, Ádámnak viszont útilapu, avagy lapát, szóval továbbra is ki vagy rúgva. Otthon panaszolja Aliznak, mit történt, a leányzónak pedig, ki hinné, ötlete támad, hogyan tudna neki melót, és nem mellesleg magának piros pontot szerezni.

Tovább
Címkék: barátok közt
komment

Nyerjen posztert, DVD-t, bögrét az HBO-tól!

2011. november 18. 14:03 - sixx

Az HBO az új True Blood-évad örvén hirdetett játékot, amiben a képeken látható cuccokat lehet megnyerni, már ha valaki helyesen válaszol egy nagyon könnyű kérdésre. A nyereményeket ezúttal egy személy nyeri, nem aprózzuk. A helyes megoldásokat erre az emailcímre várjuk, november 20-án 11:42-ig, utána lezárjuk a bulit.

És akkor a kérdés:

Hogy hívják a Marnie testét megszálló spanyol menyecskét?

Ezt lehet vinni:

komment

Chuck 2x12 - Chuck és a rocksztár

2011. november 18. 13:00 - teardrops

Eredeti epizódcím: Chuck vs the Third Dimension

Joshua Gomez köszönti a nézőket a rész elején és megkér mindenkit, hogy vegye fel a 3D-s szemüvegét (és ezzel meg is van a cím). A magyar verzióból ez kimaradt, de valahol, valamikor, talán meglátjuk mi is a csodát, amelyhez még a főcímet is aktualizálták.

Chuck egyenlőre nem a szemüvegét keresi, hanem a 'Sarah hidegvérrel lelövi a fulcrumos embert' c. felvillanó képekkel teli álommal küzd, de Sarah szerencsére felébreszti. Kombiné, kombiné, egy csipkés kombiné van rajta és a csábítás trükkjeivel nyomul barátja felé és fölé, aki még itt is, nyakig betakarózva udvarias és kedves a lányokkal, különösen, ha az a barátnője és hidegvérű gyilkos. Ezt persze bátran a szemébe is mondja, majd igyekszik meggyőzni magát, hogy ez csak álom, de Sarah megnyugtatja, hogy nem, nem az… ez egy rémálom és már veszi is elő a nagykést, éppen készül lecsapni, Chuck pedig ordítva ébred és ijedten néz körül a szobában. Üres, ezt megúsztuk! Reggeli közben aztán Devon turmixolásátol is összerezzen, az már nem is érdekli, hogy sógora az ő ijedt ordítását, női sikítozásnak titulálja, inkább hebeg-habog és a stresszel magyarázza az esetet. Devon hitetlenkedik, hisz' mégis mennyire lehet megerőltető egy Buy More-beli munka? Mindenesetre megvan az orvosság: szabadnapot kellene kivenni.

Chuck ezzel a recepttel érkezik munkahelyére, ahol hosszú tömött sorokban ácsorognak az emberek, eltévedtünk? Morgan jön a magyarázattal: kaptak egy szabadnapot, mert Tyler Martin érkezik (igen, AZ a Tyler Martin, a rocksztár, a költő, a legenda), ugyanis a konkurens áruház lemondta a bulit, Big Mike pedig lecsapott a lehetőségre és felajánlotta a Buy More-t. Morgan épp azon örömködik, hogy a sok ember miatt tuti senkinek nem tűnik majd fel, hogy semmit sem csinálnak, sőt, ott sem lesznek, amikoris megszólal az úr hangja, Big Mike hivatja az irodába. Egy nemes feladattal bízza meg kedvenc "fiát": régi focis haverja, bizonyos Jimmy Butterman nemrég szabadult és a nevelőtiszttel megbeszélte, hogy itt, a Buy More-ban kaphat egy második esélyt, úgyhogy Morgannek nincs más dolga, mint figyelni a jóemberre és megtanítania mindent, amit tud, de legalábbis amit kell, na'iszen.

Tovább
Címkék: chuck
komment

Castle 2x15 - Havannából jöttem...

2011. november 18. 12:00 - Zenóbia

Rögtön a közepébe vágunk, nem mintha nem így szokták volna, de most a szokásos fél perc elővezetés helyett öt másodperc van, és máris láthatjuk a hullát. A hullát, aki egy baseball pályán fekszik a hátán, és a labdakilövő gép labdákkal bombázza, de ez őt már nem zavarja. Castle-nál Alexis és Martha gondolatolvasóst játszik, mivel Alexis családfás leckéjéhez kellenek érdekes sztorik, Martha szülei pedig elég érdekesek voltak, gondolatolvasóknak tetették magukat, így kopasztották meg a jó népet. A labdás hullánk Cano Vega a baseball játékos, akit mindenki ismer New Yorkban. Most már csak ismert, persze. Mindenkinek van is egy története róla vagy valamelyik meccséről, csak Castle-nak nincs, akit nem hordott az apja baseball meccsre, mert nem is volt neki apja egyáltalán. Hogy hová lett azt nem tudjuk meg, mert jön Perlmutter, Lanie szabin van. Vegat egy ütővel csapták tarkón stílszerűen, nem is egyszer, hogy tutira menjenek. Ráadásul mindezt a róla elnevezett pályán.

Esposito nekiáll poénkodni Castle apjával kapcsolatban, ez mondjuk elég necces, ilyenkor szokott kiderülni, hogy apu meghalt valami iszonyú szerencsétlenségben és akkor az ember néz hülyén, hogy öööö bocsi. Most ez nem derül ki, még semmi sem derül ki, csak hogy Castle nem örül a viccnek. Vega felesége tök jó nő, de szerintem ha 12 éve házasok tényleg, akkor maximum 16 lehetett mikor férjhez ment így ránézésre. Tommy Zane, Vega volt csapattársa támasza a bajban, tőle tudjuk, hogy Vega mielőtt megölték a klubban járt, amit együtt üzemeltettek. Most végre nem azt a választ kapjuk, hogy neeeem, Veganak nem voltak ellenségei, őt mindenki szerette, blabla, hál istennek neki voltak. Na jó, azért régen mindenki szerette, csak aztán a Kubai Turisztikai Hivatal felkérte, hogy legyen ő az új Kuba reklámarca. Emiatt odautazott, annak ellenére, hogy anno az élete kockáztatásával lépett le az országból. Most visszatért, a Kubaiak pedig hősként ünnepelték, még Castroval is kezet fogott. Ezt pedig az itteniek nem nézték jó szemmel, árulónak nevezték, szemen köpték, fenyegették, a végén pedig ugye fejbe vágták baseball ütővel, csak hogy újra érzékelje Fidel kegyetlenségét, amiről látszólag elfeledkezett.

Tovább
Címkék: castle
komment

VV5 - 1X64

2011. november 17. 18:50 - Hódos Hajnalka

Hosszan elgondolkodtam a zöldbableves kevergetése fölött, amit egyébként egyáltalán nem kellett volna kevergetni, de elgondolkodtam. Igen, szoktam. Arra a kérdésre kerestem a választ, akarom-e, hogy bármely férfiú, aki gyengéd érzelmeket táplál irántam – aki a hátsó sorban nyüszítve felröhögött, az nem a barátom többé – rányomtassa a fényképemet egy kispárnára, majd azt a feje mellett tartva egy ujjal simogasson, miközben gügyörészve beszél hozzám. A válaszom határozott nem, és nem pusztán azért, mert sejtésem szerint rajtam kívül vannak még olyanok, akiknek folyik a nyáluk alvás közben. Másért sem. És igazat kell adnom MegLepke Szakmai Tanácsadó és Fő Libamájkonfitáló kolleginának abban, ez jócskán túlhalad a „lerajzollak és széttéplek” fenyegetésen is. Ízlelgessük csak a mondatot: rányomtatlak a kispárnámra és földhöz baszlak! Ugye, hogy ugye? Mielőtt kilyukadnék a „tegye fel a kezét, aki szurkálta már ki az exe szemét körzővel hajdanában-danában készült fényképeken” témánál, nézzük, hogyvót.

Éjszakai jelenettel nyitunk, Veronika és Péter összebújtak, mint a malacok, exCrisné hátát vakizni kell, ami jézusmária, de jó. A kerti asztalnál a szent család elfelejtve, azt se tudja, hogy mondja Serinek. Az van, hogy tökjó hozzábújni a Petihez, hogy ne érezze magát egyedül, mert itt bent basszus, kell, hogy megöleljen valakit. Erre a problémára Bruce Willis az általam imádott Az utolsó cserkész c. filmben igen egyszerű módszert javasolt a feleségének: tartsál kutyát! Miközben aludtak Péter elkezdte csókolgatni a nyakát! De ÚGY! Seri arcán döbbenettel vegyes iszonyat, Veronika ennél nagyobb szarban nem is lehetne! Ha a Péter rámegy, nagyon meg fogja szívni! Veronika újabb megdöbbentő dolgot árul el arról, mi történt az éj leple alatt: Péter a seggét is megfogta! De hogy állítsa le? Ezentúl ne nyúljon hozzá? Vagy ne menjen ki vele aludni? Veronika nem elégszik meg az események szóbeli ecsetelésével, a fürdőben el is mutogatja, mit csinált Péter. Így csinált a szájával. Aztán meg így. Végül cupp-cupp-cupp! Seri szörnyülködik, nem lett volna Veronika helyében. Biztos, hogy ott hal meg szívinfarktus gyanúban! Veronika bólogat, ez ilyen izgulj-már-föl csókolgatás volt!

Tovább
Címkék: vv5
komment

Kántor 1x05 - Az ellopott vonat (SOROZATZÁRÓ)

2011. november 17. 12:00 - Gabba

Az epizód címéről természetesen eszünkbe juthat az 1979-es A nagy vonatrablás (The First Great Train Robbery) c. kitűnő film Sean Conneryvel és Donald Sutherlanddel; nézzük, hogy négy évvel a hanyatló Nyugat fenti produktumának elkészülte előtt hogyan sikerült abszolválni egy hasonló témát Magyarhonban. Férfiolvasóknak előrebocsátom, hogy az utolsó egy perc kivételével az epizódban egyetlen egy női szereplő sem látható, ez még a kor viszonyait ismerve is mindenképpen szokatlannak tekinthető. Szempillán rezgő könnycseppel írt hogyvolttal búcsúzunk a sorozattól.

Nyugalmas sakkpartival nyitunk, a főkapitányságon éppen pihi van, Sátori főhadnagy és Csupati főtörzs tologatja a bábukat, Kántor főkutya asszisztál. Csupati csak egy nyitó lépést ismer, mindig azt játssza meg, Sátori kellően ki is akad ezen, szerinte Kántor is jobban tud sakkozni, mint a gazdája. (Ez a sakk dolog amúgy többször is előjött az epizódokban, nyilván Portisch Lajos nagymester és a szovjet sakkozók Szpaszkij, Karpov, Korcsnoj akkori sikerei miatt.) A békés civódást a telefon csörgése zavarja meg, újabb nagy ügy van kibontakozóban: Az ötös határkörzetben kiraboltak egy vonatot, gyerünk!, közli Sátori Csupatival. Hű, azannya, nyomás Tyutyukám!, közli Csupati Kántorral. Most mennem kell, de majd később számolunk, vérszívók!, közli Kántor a bolhákkal.

Tovább
Címkék: kántor
komment

Jersey Shore 4x08

2011. november 17. 09:06 - adamsék

Szükséges az önmérséklet az olyan napokon, amikor valami nagy öröm éri az embert, ezt tanulja éppen Snooki, aki úgy gondolta, hogyha mindenki előtt megmutatja a pináját Jionninak, akkor abból hatalmas összeborulás lesz, hogy de cuki vagy. Egyébként baromi fárasztó lehet minden este beöltözni a bulihoz, amikor általában valami ordas botrányba keveredünk a végén.

Visszatekintés, Snooki elgázol egy rendőrautót. Egy rendőr a hordágyra kerül, Snooki szájában szonda, ami szerencséjére nullát mutat, iratok persze sehol, mert a törpe szerint azt ebben az országban nem kell magunknál tartani. Hívják a fiúkat, akik nem érnek oda időben, mert dugó van, veszettül káromkodnak, hogy ebben az országban nem lehet közlekedni, pedig a dugó most azért van, mert Snooki nekiment egy rendőrautónak. Snookinál van egy kis hüppögés, egy kis nem akarok kiszállni a kocsiból, kínos, hogy már megint elvisznek a rendőrök. Két óra múlva már újra szabadon, Snooki nem bánja, hogy elvették a jogsiját, mert úgysem vezetne többet.

Tovább
Címkék: jersey shore
komment
süti beállítások módosítása