Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Négy esküvő 2x10 - Borsó a hajón

2011. december 21. 13:00 - sixx

Eljött az utolsó epizód is, már csak két hisztis picsa, és vége a második évadnak, ami nagyon erősen indított, de az utolsó két négyesre kicsit ellaposodott. Sebaj, ez is azt mutatja, hogy nem az elmebetegek vannak itthon többségben, legalábbis ami az esküvők szervezését illeti. A mai két ara kamionos és hajós esküvővel kedveskedik nekünk, az elsőt úgy tudom elképzelni, mint a Konvoj című film egyik jelenetét, a másikat meg egyfajta titanicos dolognak, mínusz a jéghegy. Az első mai versenyző Noémi, a Nő, Akinek Eddig Semmi Nem Volt Jó, a hústól és a borsótól állandó rettegésben tartott asszisztens vagy miafasz, (oppardon, koordinátor) aki kamionok között megy hozzá a faszijához, de előtte egy hegyoldalban mutatja a kamera.

Tovább
Címkék: négy esküvő
komment

Nyerj dedikált Walking the Amazon könyvet a Discovery Channel-lel!

2011. december 20. 13:10 - Nico Tindeath

Nyereményjátékal próbálunk még segíteni a karácsonyi önajándékozási lázon így last minute, a Discovery Channelen látható Gyalogszerrel az Amazonas mentén című kétrészes filmben megismert felfedező, Ed Staffort dedikált, eredeti nyelvű könyvét nyerhetitek meg.

Ed Stafford és barátja, Luke Collyer elhatározták, hogy belevágnak egy nagyszabású vállalkozásba: végiggyalogolnak az Amazonas mentén a folyó teljes hosszában, annak dél- perui forrásától egészen a folyó brazíliai torkolatáig. Úgy gondolták, ehhez egy évre és 4000 mérföld megtételére lesz majd szükség. Két és fél évvel és 6000 mérfölddel a háta mögött végül csak Ed jutott el a célig. Útközben megmászott egy 5500 m magas hegyet; filmre vett még sohasem látott törzsi szertartásokat; kaktuszt, teknősbékát és tapírt evett; összetévesztették egy szervkereskedővel; Luke távozása után pedig Chó személyében lelt nagyszerű helyi kísérőre. Ed Stafford egy rendkívül színes ember, aki a józan észt határait feszegetve mindenre kész azért, hogy elérje célját. A Gyalogszerrel az Amazonas mentén az ő kalandjait meséli el.

Aki lemaradt a fickó túrájáról, az december 28-án pótolhatja majd: 10 órakor egyben vetíti a csatorna a túráról készült kétrészes filmet. A kérdés pedig, amire a válaszokat várjuk:

Melyik országot nem érintette Ed Stafford a túrája alatt?

Lehetséges válaszok:

1. Argentína
2. Brazília
3. Peru

A helyesen válaszolók között 5 db dedikált, angol nyelvű Walking the Amazon (Gyalogszerrel az Amazonas mentén) könyvet sorsolunk ki, Discovery Channel jóvoltából. A válaszokat erre a címre (hogyvoltKUKACgmail.com) várjuk.

Címkék: játék discovery
komment

13-as raktár 2x10 - When and Where (Hol és mikor?)

2011. december 20. 09:00 - Gabba

A szokásos vicceskedő hangvétel helyett kicsit komolyabbra vett epizódot kaptunk ezúttal, de pörgőset és a raktár múltjából újabb infókat feltárót, lássunk is neki. 1961-ben kezdünk Wisconsin államban, ahol a Green Bay nevű kisváros egyik utcáján vörös ruhás szőke nő, Roxanne menekül valakik elől. Hirtelen egy csuklyás alak állja el a nő útját és hasba szúrja valamivel, amitől a szőke teste üveggé változik. A merénylő a járdára löki a testet, ami széttörik. A nő nyomában rohanó két ügynök, Jack Secord és Rebecca Sinclair későn érkezik, a gyilkosnak sikerül elmenekülnie.

Vissza a jelenbe, a panzióban Artie továbbra sem tudja megemészteni, hogy a Régensek visszaengedték Helenát az ügynökök közé. A feszült hangulatot az idős Rebecca Sinclair, nyugdíjas ügynök belépése szakítja meg (vele először az 1x06 Burnout c. részben találkoztunk), aki hírt hoz St. Louisból: meghalt Jonah Raitt, aki a 60-as években újságkiadóként működött és aki után ő is nyomozott annak idején Jack-kel. Raitt többszörös gyilkosság gyanúsítottja volt, három titkárnőjét és a feleségét is megölték – és mindegyik áldozat üvegszoborrá változott. Bizonyítékot azonban nem sikerült találni Raitt ellen, akinek nem sokkal azután nyoma is veszett. Artie máris indul St. Louisba, hogy átkutassa Raitt lakását, így aztán lemarad Rebecca következő kijelentéséről. Eszerint nyomozásuk utolsó napján Rebecca és Jack valamitől elvesztette az eszméletét és mindketten öntudatlanok voltak 22 órán és 19 percen át. Ezt hallva Helena felkapja a fejét: 22 óra 19 perc, azt mondja? Akkor ez azt jelenti, hogy valaki használta az időgépemet!, jelenti ki általános megdöbbenést keltve. Főcím.

Tovább
Címkék: warehouse 13
komment

VV5 - 1X96

2011. december 19. 17:15 - Hódos Hajnalka

Na akkor az van, hogy azok a kommentelők, akik a Napoli-Romával savaztak tegnap, most szépen sorokba rendeződnek, a lábam elé hevernek és megbánják bűneiket. Ma kegyes hangulatban vagyok, és megbocsátok. Itt ragadom meg az alkalmat arra is, hogy köszönetet mondjak mindazoknak, akik, miután W. kommentelőnk aggodalmát fejezte ki elsősorban orális kielégületlenségem miatt, felajánlották, hogy a segítségemre sietnek. Kár, hogy mindannyian nők voltak. Ha már elég volt a csillámporból, az angyalhajból, meg a tolakodó, lávalámpát cipelő gyökerekből, tegyék azt, amit én, hallgassák meg a Prosecturától a Karácsonyt, csináljanak forró kakaót, és ígérjék meg, hogy este csinálnak hóangyalt, mert az romi.

A ritka szar öfi vihar a biliben jelenettel indul, Attila éppen olyan állapotban van, hogy lehet vele normálisan beszélni, ezért Csaba megragadja az alkalmat, hogy elmondja neki, nem tud rajta kiigazodni, mert egyszer tök normális, egyszer meg tapló. Hát, igen, mert Attila ilyen. Csaba sok olyan dologba is taplóságot lát bele, ami nem is az, viszont azt, hogy gusztustalan és undorító, nem tudja megcáfolni. Beleszörcsög az ember pofájába, úgy iszik. Seri ma igazságszérumon van, felkapja a fejét a lakkozásból, a Dya se lett oltva amiatt, hogy csámcsogott, mint egy disznó, és most komolyan ilyenekkel kell baszogatni szerencsétlen Csabát, hogy fingik?

Tovább
Címkék: vv5
komment

X-faktor 2x19 - A finálé

2011. december 19. 15:00 - candyperfumegirl

Hát akkor itt a vége kedves olvasó– és kommentelőtársaim, 2011-es X-faktor finálé, minden eldől, heves érzelmi megnyilvánulásoktól átitatott hogyvolt következik. Tegnap este (hú, de kevés alvás volt azóta) ott hagytuk abba, hogy Muri-Kocsis döntő lesz, vagyis kiderül, hogy a természetességet vagy a színpadiasságot díjazza jobban a nép. Gyors összefoglalóval indítunk, néhány flashback segítségével megnézzük, hol is kezdtük ezt az idei szériát. Mi, nézők valamikor szeptemberben, amikor még napozni lehetett hogyvoltírás közben, az énekesek meg valamikor nyáron, amikor hetekig esett az eső, és haldoklott a szezon a Balatonnál, és közben tízezrek hömpölyögtek a Camponánál. Volt azóta rengeteg könny és visítás, mentorfight és kiesés, de csak eljutottunk 4 hónap alatt oda, hogy ketten maradtak. Érkezik már Nóri, a finálét megtisztelve szép ruhában, borzas hajjal, seprűs műszempillákkal és ezüst cipellőkön, na erre megérte várni! Mentorok is ragyognak, fiúk elegánsban, Ildi meg arany testhezállóban feszít, ha esetleg valaki kevesellte volna az arany színt a színpadképből. Van tűzijáték, füstgép meg óriás csillagszóró is, amiket a mai show folyamán többször bevetnek, mint az indokolt volna, tekintve, hogy nem sokkal mutatósabb, mint egy átlagos, szülinapi tortára applikálható játék tűzijáték, ellenben büdös, de nagyon, a stúdió meg rosszul szellőzik.

Na, nem baj, ma ilyeneken nem nyafogok, ez volt az utolsó, várom már én is, hogy mi lesz, ez az igazság. Nóri azonnal színpadra szólítja a döntősöket, örömteli, hogy nem szaroznak, Tibor és Enikő elnyom valami magyar dalt duettben, amit most hallottam életemben először, de legalább a közönség máris gyakorolhatja a sikítozást. Ezek után Nóri bejelenti, hogy kapcsoljuk Nyíregyházát, Enikő már reflexből visít. Itt tegnap óta buli van, valami rejtélyes okból kifolyólag tűzoltók és mentősök részvételével, bár lehet, hogy csak ki kellett vezényelni őket a helyszínre, ha már ennyi ember zsúfolódott össze egy kis helyen, még szükség lehet rájuk, a műsorvezető meg behívta őket kampányolni. Alakul a hangulat már Lajosmizsén is, ahol egy KOCSIS-sms-ért adnak egy teát, és előkerült az őshonos teve! Sőt, tettek a hátára is egy meglepetést, méghozzá a rajongótábort vezénylő Janicsák Vecát, aki még kiskutyát is hozott, marketingzsenik világvárosa Lajosmizse. Nóri szerint csúnyán le fognak aljasodni ma mindkét városban, na de addig azért még hátra van egy s más. Mentorok is beköszönnek, Feró azt ígéri, ma bőgni fog, nehogy már mindig csak Ildi zsebelje be a kommenteket meg az internetes meme-eket az alakításaiért, most ő is fog alapanyagot szolgáltatni bőven.

Tovább
Címkék: x faktor
komment

Gengszterkorzó 2x05 - Vér, halál, indiánbosszú

2011. december 18. 23:31 - szabóZ

Quentin Tarantinónak biztos kell mostanában a pénz, és titokban az HBO-nak ír gebinben, mert ebben a részben annyi az erőszak, hogy a stáblista után érdemes száraz törlőkendővel végigmenni a képernyőn, még a végén foltot hagy a vér, és amúgy sem tesznek jót egy tévének a rászáradt agydarabkák és zsigerek.

A megemlékezés napja van, Nucky beszédet mondd, és a világháborús hősökre emlékszik, ami azt jelenti, hogy benyal a Kapitánynak, Jimmynek és még a demokráciának is. Vagyis minden ellenségének. Váratlanul felrángatja Jimmyt a pulpitusra, mint igazi hőst, Jimmy zavarban van, mondogatja, hogy ő aztán semmit nem tett, csak megpróbált túlélni. A háttérben kéz nélküli emberek tapsolnak, és láb nélküli veteránok ugrálnak örömükben.

Messze-messze, egy másik elme galaxisában ugyanekkor Richard egy erdőben bolyong, metaforának sem rossz a helyszín, de a félarcú bérgyilkos inkább csak azért jött, hogy fejbe lője magát. A cső már a szájában, amikor egy kopott, molyette szőnyeget idézően megviselt kutya tűnik fel, felkapja a műarcát. Richard pedig rohan, mintha az életéért futna, pedig ugye ha cafatokra robbantana egy sörétes puskával az agyát, akkor az a maszk már semmire sem lenne elég. összefut egy erdőkerülővel, meg egy öregemberrel, akik éppen mókusokat húznak nyársra. Ott morog a lábuknál a kutya is, feszült a helyzet, három puska, meg egy csattogó állkapocs, de aztán a házi pálinka mindent megold. Richard visszakapja az arcát és elücsörög az ismeretlenekkel, miközben a nyitott szájú mókusok csendben köröznek a tűz felett, és szemmel láthatóan már az sem zavarja őket, hogy egy pálcika áll ki a seggükből.

Jimmy a megemlékezés után találkozik a város hatalmasságaival, aka vén, dúsgazdag köcsögök, akiknek hetvenezer dollárral lóg. Fogalma sincs, hogy hogyan adja meg a pénzt, mivel ugye nem sikerült leszállítania Philadelphiába a kölcsönből vett italt, miután Nucky felrobbantotta a titkos raktárát.

A jól szabott öltönyben és elegáns rattantolókocsiban ücsörgő köcsögök azt kérdezik, hogy él-e még egyáltalán a Kapitány, Jimmy meg nem éppen tisztelettudóan válaszol, mire az egyik öregember korát meghazudtoló gyorsasággal jól arcon vágja egy mívesen kidolgozott bottal. Ilyen lehet, amikor elszabadulnak az indulatok egy öregek otthonában, már csak az hiányzik, hogy valaki más elkezdje Jimmyt fojtogatni a lélegeztetőgépe zsinórjával. A harmadik meg támadhatna egy teli éjjeli edénnyel.

Jimmy persze dühösen távozik, az öregek pedig megállapodnak arról,hogy a mai fiatalok nagyon udvariatlanok, bezzeg ők, még tudták, mi a jó modor, és még a rohadt indiánokat is kiirtották, és közben nem nyavalyogtak, mint a maiak a világháborús emlékeken rágódva.

A Kapitány szívrohama miatt Nucky öccse is pánikban van, annyira, hogy elmegy meglátogatni Nuckyt, elmondja, hogy a Kapitány már alig él, és egyébként is legyen már olyan kedves és bocsásson meg, hiszen a testvéri szeretet, ugyebár. Az, hogy börtönbe akarta küldeni a bátyát, az meg csak egy vicc volt. Nuckynak egyetlen egy aprócska feltétele van csupán: hogy az öccse térdeljen le, és csókolja meg a cipőjét. Persze Eli nem tartja alkuképesnek ezt az ajánlatot, így egymásnak esik a két testvér a téli kertben a pálmák közt. Mondhatnám azt is, hogy a paradicsomban, de ma nem vagyok a metaforákra hangolva.

A családi pofozkodásból élet-halál harc lesz, Eli a pisztolyáért nyúl és Nuxkyt fojtogatja, szerencsére jön Margaret egy bazi nagy puskával. Nucky pedig még csak meg sem köszöni, hogy a nő megmentette, csak annyit közöl, hogy legközelebb töltse meg a mordályt, mielőtt valaki ráfogja. Mintha csak azt mondaná, hogy legközelebb jobban süsse át a steaket.

Eli kiborul a veszekedéstől, meg attól, hogy nyertes összeesküvőből hirtelen jövő nélküli szerencsétlen lett, ezért mi mást is csinálhatna, minthogy elbújik a fészerben és piál. Megjelenik George, az egyik túlsúlyos összeesküvő, és arról érdeklődik, hogy mégis mi van a Kapitánnyal, mert a városban már azt pletykálják, hogy meghalt. Eli tagad, de George nem hisz neki, ezért egy ponton a sheriff agyonveri egy csavarkulccsal. Miután meghalt, még pépesre zúzza a koponyáját is, hogy kiengedje a gőzt. Erre mondják a Kékfényben, hogy hirtelen felindulásból, meg az esti italozás közben összeszólalkoztak, mondjuk aztán általában nem egy rendőr házát, hanem egy lerobbant tanyát mutogatnak a vágóképeken.

Richard hazaér az erdőből, annak is a legmélyéről, és Jimmy rögtön új munkát ad neki. Elmennek ahhoz a dúsgazdag, vén faszhoz, aki betörte Jimmy orrát, és bosszút állnak rajta a lemészárolt indiánok nevében. Lágy zene szól, miközben az indiánok büszke mészárosát megskalpolják. Mondom, hogy Tarantino írja a forgatókönyvet, főleg, hogy ellenpontozásként ezután azt látjuk, hogy Nucky szobalányát megdugja Nucky ír terroristája. Mert neki olyan is van ám.

És már csak a lezárás marad hátra, amint Eli elássa a kövér hullát a Ford T-modell lámpájának fényében a nagy büdös, kietlen és reménytelen semmi közepén. Szomorú stáblista.

Ilyen lesz a Gengszterkorzó második évada

Interjú a sorozat rendezőjével

2x01 - Magyarország egy gengszterkorzó

2x02 - Kurvából úrinő

2x03 - A gengsztereknek is van szíve

2x04 - Kurvák mentik meg a történetet

komment

VV5 - 1X92 - 1X95

2011. december 18. 18:05 - Hódos Hajnalka

Hát, Villatörténelmet írtunk, hiába minden. Fecót férjül adták, sírt, hogyne sírt volna, de csak sorjában, egyelőre ott tartunk, hogy lázban ég a Villa, nem, nem járvány tört ki, készülődnek a Nagy Napra. Már, aki, Gergőnek például dagad. Az orra, meg más is, gyanítom, de Seri csak odatolja magát, egyébként stop van. Jó, most megint kitört belőlem a röhögés, csak annyit mondok, szólítsatok ezentúl LEKI-nek és ne kérdezzetek semmit, de hogy ez a poszt így nem lesz kész, az biztos, mert vagy sms-eket kapok „lekike” megszólítással, vagy e-mailt, ami rosszabb, ma már elhangzott a „Balti” is, és nem a tengerre gondoltak. Na jó, nem vagyok gyökér, szóval az van, írtam már sok posztot, írtak már rólam sok mindent, vagy ahogy anyám mondaná, voltam már minden, csak nacsasszony nem, de tegnap ma reggel nyolc óra után pár perccel erre a kibaszott erős kezdésre, mint első komment, még én sem számítottam: SAJNÁLOM, HOGY A CIKK ÍRÓJA LEKI ÉS ELMEBETEG. Így, csupa nagybetűvel. Jaj, hol tartottam? Ja, tudom. Szerivolték nem dugtak ugyan, de Seri jól aludt.

Attila és Péter is, ők egy teljesen más Villára ébredtek Vera azonosíthatatlan hulladékdarabkái nélkül, ez annyira felvillanyozza őket, hogy elhatározzák, hadat üzennek a kuplerájnak és a kosznak. Egy élhetőbb világért fognak tevékenykedni. Söpörnek, porszívóznak veszettül, vasalni jöhetne hozzám is valaki, ha már. Vera nagyon büszke, hogy Malacka végre nekiállt takarítani, Attilának meg jól is esett. Mielőtt a Villa Gedeon nénije, Ronika megcsinizi Seri haját, Kingáét vasalgatja, közben pletyi. Hát Kingának Attila, mint férfi nem. Elmondja neki többször viccesen, de egyik fülén be, a másikon ki. Egyébként, nem érthető félre ez az ölelkezés? Ohhát Veronika ezt az utat már megjárta, aztán csak belesült a saját faszságába. Nem mindegy ám, hány centi van köztük. És hihihi, velük is így kezdődött. Petike, Attika és Esztike vicceskednek az udvarban, azt a tuja nagyon kiszáradt, ki kell rakni a házon kívülre, ez is hozzátartozik a karácsonyi nagytakarításhoz. Miután kiröhögték magukat, a Cinkostárs Bt. Ünnepséget tart az udvarban, megszerezték ugyanis a Tiszta udvar, rendes ház minősítést, de Verát hagyták a faszba. És szóltak Fecónak, hogy ő is hagyja ugyanott.

Tovább
Címkék: vv5
komment

X-faktor 2x18 - 10. döntő

2011. december 18. 09:00 - candyperfumegirl

Ez a hétvége az igazán kemény, 10. döntő, utolsó kieső, utolsó X-faktor döntők, és még csak szombat este van! Még egy menet hátra van vasárnap, én addig egész biztos, hogy meg fogok süketülni, mert a stúdióközönség vadabb minden eddiginél, de most már igazán felhevültek a kedélyek, mert már csak hárman vannak, mindjárt vége, és mehetünk karácsonyi ajándékokat bontogatni. Igen, ez most a szombat esti döntő hogyvoltja, a vasárnapi nagydöntőről külön hogyvoltban fogok megemlékezni, az is eseménydús lesz, megérdemli. Vágjunk bele, jön már Nóri az eddigi legrövidebb ruhában, és ha szépen fejben végigpörgetjük mik voltak eddig a repertoárban, akkor értékeljük csak ezt a teljesítményt, és ki lehet tenni a 18-as karikát is, itt villantások lesznek, keményen. Nárai műkorcsolyabajnokra vette a figurát, Hajas most finomabban bánt a zselével, mint legelvetemültebb pillanataiban, DevilNóri fülében karácsonyfadíszek csüngnek az alkalomnak megfelelően, a lábai meg felérnek Svédországig, remélem, van olyan kamera, ami be tudja fogni egy képbe.

Mentorok is jönnek, a kék a mai egyenszín, Gesztit kivéve, de lehet, hogy csak azoknak kell összeöltözni, akiknek van még versenyzőjük a mezőnyben. Szokatlan módon rögtön egy közös produkcióval indítunk, mind a 12-en benne vannak, akik döntőbe jutottak, Kocsistól Gyurcsíkig, és mindenki karácsonyfadísznek öltözött. What A Feelinggel nyitnak a már kiesettek, majd a döntősök hoznak egy-egy szösszenetet a verseny során előadott egy-egy számukból, jó hangulatú ez a kis nyitány, még akkor is ha az egyes dalok közötti kapcsolódási pontokat kereshették volna tovább is, mert nem találták meg. A végére a kiesetteket leterelik a színpadról, marad a triumvirátus, és Nóri rögtön a kezükbe nyom egy-egy CD-t (azt hiszem, az eddigi döntős dalaik vannak rajta), és Muri Enikő akkorát visít, mintha nem lett volna előre megbeszélve, hogy ez jön. Nóri nagyon kihangsúlyozza ma, hogy mennyire fontos a szavazás, „nyúljanak a telefonok után, MOST!”- üvölti a mikrofonba, és olyan mozdulatot tesz közben, mintha alsó madárfogást venne éppen valakin, és az a legszebb az egészben, hogy ugyanezt a mozdulatot egy reklámblokkal később is megismétli.

Tovább
Címkék: x faktor
komment

True Blood 4x11 - Soul of Fire

2011. december 17. 18:09 - sixx

Azzal a mozdulatsorral folytatjuk a történetet, amivel abbahagytuk, a sötét nindzsáknak öltözött, négyfős vámpírkommandó elindul Marnie kicsiny bótja felé, kezükben gépfegyvert és RPG-t lóbálva. Odabent Marnie konstatálja, hogy odakint mi van, de nem különösebben izgatja magát, talán azért, mert Antonia korában még nem ösmerték a rakétagránátot. Az egyik tanonc, valami Casey elmenne, ha lehet, mert nem akar felrobbanni, de AntoniaMarnie egy laza csuklómozdulattal a mellkasába varázsol egy rozsdás kést, és jöhet a főcím, aminek zenéjét az egyik X-faktoros is megpróbálta elénekelni.

Tovább
Címkék: true blood
komment

Bűbájos Boszorkák 3x04 - Minden boszorkányok éjszakája

2011. december 16. 10:17 - szösznibaba

Halloween. Bár Piper nem tudja, mit ünnepelnek, Phoebe pedig személyes sértésnek veszi, hogy egy seprűn repkedő rusnya vénasszonnyal azonosítják őket, mindenki várja a bulit, és be is öltözött: Piper puncsos habfelfújtnak, Phoebe sátánista utcalánynak, Darryl az újonc ruhájába préselte bele magát (micsoda fantázia), Leo a második világháborús ruciját vette fel, de a legvagányabb szerkója Prue-nak van: Heroes V, egy sprite függöny aljal. Óriási, tényleg vagány. Indulnának a klubba, de Cole még nem érkezett meg. Persze, hogy nem, mivel éppen két kék fejű grimlockot pattint le egy kisfiúról a ház előtt, de nem azért mert jófej, hanem mert nem akarja, hogy beleköpjenek a levesébe, ő akarja levadászni a boszorkákat. A két grimlockot már kinyírták a csajok, de mivel Halloween van, vissza tudnak jönni kicsit, mivel ilyekor a könnyebb az átjárás. Vagy valami ilyesmi.

Eközben otthon megy a nagy készülődés, amit két dolog is megzavar: megérkezik a két grimlock, és egy átjáró is nyílik, ami be is szippantja a boszorkányokat, így a rendőrre, meg az angyalra marad a két freezelt kék izé. Darryl agyába a rendőrök éleslátásának hírét öregbítő „Ugye ez nem jelent jót?” mondattal fészkeli be magát a szitu. A lányokat elnyelte egy varázsörvény, és ő ottmaradt két, már megölt, majd visszatért lénnyel a házban egy második világháborúban meghalt (ma már) angyallal. Lehet, már volt jobb napod is.

Tovább
komment
süti beállítások módosítása