Egy utolsó felvonás van még hátra a 2011-es X-faktorból, a „zene jövőjét” képviselő 12 döntős a Budapest Sportarénában koncertezett, én meg megnéztem őket, hogy még egy utolsó búcsúhogyvoltot rittyenthessek nektek, mert így teljes a kép, és így nem maradtok le erről a ráadás-etapról ti sem. Az Arénában úgy gondolták, a nagymama meg a kisunoka nem tudna/szeretne egy több mint két órás koncertet végigállni, ahol jobb esetben 10 percet szerepel a családtagja, a többin meg úgyis halálra unja magát, úgyhogy a biztonság kedvéért telepakolták székekkel a küzdőteret is. Furcsa így látni egy koncerthelyszínt egyébként, nem ehhez vagyok szokva, bár én az vagyok, aki soha nem bírta felfogni az ülőjegy fogalmának létjogosultságát, egy koncert arra való, hogy tomboljunk, és pont. Nem várattak egyébként minket sokat a szervezők, a döntősök egy elegáns fél órás késéssel kezdték meg a programot, pont jókor, mert már úgy voltam vele, hogy ha még egyszer meghallom Alicia Keys-től, hogy New Yooooork, felvágom az ereimet, tényleg nem hozott magával a DJ más számot?

Na, végre sötét lesz, pont azután, hogy kiszúrom, hogy Baricz, Muri meg Rocktenors hasonmások álldogálnak tőlem nem messze a lelátón, aztán persze rájövök, hogy ilyen cseles lesz a kezdés, a döntősök a 2 lelátó közepéről indulnak el a színpad felé, közben lehet pacsizni meg nagyokat mosolyogni a közönség fülsiketítő hangorkánja (nem) közepette. Amilyen gyorsan feltűntek, olyan gyorsan fel is szívódnak, majd egy ismerős sziluett jelenik meg a színpad közepén sejtelmes fényben, és szól a Feeling Good a nyertestől, jó választás kezdőszámnak. Kocsis Tibor nincs megszeppenve a helyszíntől meg a közönségtől, bár az utóbbi fel sem tűnik az embernek, ha nem nagyon figyel oda, mert olyan kussban ül mindenki, mintha valaki rájuk parancsolt volna, ezeknek senki nem szólt, hogy egy koncerten tapsolni, kiabálni, hangos tetszésnyilvánítások eszközeivel élni szabad, sőt kimondottan ajánlott? Na majd meglátjuk, megjön-e a kedvük később, lehet, hogy csak be kell melegedni, most csatlakozik Tiborhoz a többi 11 produkció is, és elnyomják az első közös számukat, majd egy kis Party Rock meg ugrabugra/csápolás, mármint a színpadon, közönség továbbra is csak néz, mint hal a szatyorban.

Ezek után ki nem találnánk, mi jön: X-faktor főcím és Nóri! Hirtelen összezavarodok, még egy döntő hátra van, és most a mentorokat kell majd kiszavazni, vagy mi lesz itt? Semmi ilyesmiről nincs szó, DevilNóri csak azért jött, hogy tájékoztasson mindenkit, milyen rendezvényen van, és beindítsa a bulit, hát a tömeg passzivitását elnézve sok sikert Nóri, remélem, hoztál alkoholt. Jön még egy közös dal, egy Black Eyed Peas Gringo Star, amiben vannak füstgépek is, ezeket sikerült átmenteni az RTLKlub stúdióból, a szereplőkön meg recyclingolt fellépőruhák vannak, ott egy mellény, itt egy flitteres felső, ott egy bőrnadrág, ami már vagy negyedszer kerül elő a szekrényből. Haladjunk a műsorral, olyan sorrendben lépnek színpadra az énekesek, ahogy kiestek, vagyis Gyurcsík kezd, méghozzá új (saját) dallal. Jó jel, hogy akkor ezek szerint nem csak újrafelhasznált/agyonhasznált dalok lesznek ma a döntőkből, legalább megmutathatják azt is, kinek milyen zeneszerzőt dobott a gép. Ez a szám amúgy egészen rádióbarát popsláger-gyanús, még ha kicsit nyers is egyelőre, majd meglátjuk, mi sül ki belőle.

Jön Demes Tomi, Let It Be-vel, nem mindenkinek volt még idő új dalt írni ezek szerint. Külön poén egyébként, hogy a kivetítőkön a műsorokhoz hasonlóan a versenyzők neve úszik a színpadra lépésük előtt, kivéve, hogy eddig mindkét fellépőnél Kocsis Tibor neve volt olvasható, kíváncsi vagyok, ezt mikor rakják majd rendbe. Az Ikreknél még semmiképpen, mert ők is Kocsis Tiborként lépnek a színpadra, pedig kétségtelenül a Hajdú ikrek állnak a színpadon, Tibor nem hiszem, hogy így nézne ki farmershortban és tűsarkúban, meg dekoltált felsőben. Ők is saját számot hoznak, ami két jó hangú énekesnőtől akár sikeres magyar popdal is lehetne, persze Keresztanyu annak idején szájába rágta mindenkinek a műsorban, hogy egy élő koncerten mindenki hamis, még ő is (!!!), úgyhogy ezen nem akadok fenn, egyetlen versenyzőnél sem, ezt most megígérem.

Most egy kicsit megállunk a tematikában, mármint ami a színpadra lépés sorrendjét illeti, mert jön a két finalista, de sajnos a szarabbik duettjükkel, a magyar dallal, ami közben kiderült számomra, hogy eredetiben Takács Nikolas, nocsak. Muri Enikő összeszorított fogakkal vicsorít a győztes mellett a színpadon, hasznos dolog a kivetítő, így erről sem maradtam le. És most veszem csak hasznát igazán, hogy annak idején a művészettörténet előadásokon megtanultam vaksötétben jegyzetelni (vetítés mindig prioritást élvez a látáskárosulással szemben), mert így végig tudom írni a dalokat meg az eseményeket. És még mondják, hogy a főiskolán semmit nem tanul az ember, nekem máris megérte az a 4 év. Főleg úgy, hogy most még egy darabig marad a töksötét, Muri Enikő így kezdi a Because Of You-t, ami egyébként kimondottan sokat használ a produkció élvezeti értékének.

Kicsit furcsa úgy X-faktort nézni, hogy nincs Spar, nincsenek mentorok meg Táblagépek, és Nóri sem tér már vissza a színpadra, de pörgetjük tovább a műsort, tini-visítópróba következik, mert jön Kocsis Tibor az Apollo 23. (valaki csináljon már valamit azzal a kivetítővel, könyörgöm) Ők az első olyan fellépő, akik már 2 dalt is énekelhetnek, értem már, minél hamarabb esett ki valaki, annál jobban sajnálták tőle a műsoridőt. Három mikrofonállvány a színpadon, ami azt jelenti, hogy a Patience-t hozzák a srácok, na most kell nagyon szépen belenézni a kamerába, hadd csöpögjenek a kivetítőre a leghátsó szektorban ülő tinilányok is. Helyenként sikolyokat vélek felfedezni a közönségben, szóval vannak itt rajongók, csak elvesznek ebben a hatalmas térben, lehet, hogy szerencsésebb lett volna ezt a rendezvényt egy kisebb helyre bepakolni, olcsóbb és álló-jegyekkel - persze egy olyan világban, ahol a jegybevétel mint olyan nem tényező. Nekik is van ám (félig) saját számuk, azért csak félig, mert egy részében megidézik az X-faktor első számú rocklegendáját, Nagy Ferót, a Gyere kislánnyal, meg van benne pár új versszak valami tüctüc alapra, találjuk már ki, milyen büntetést érdemel az, aki bemutatta a fiúkat DJ Dominique-nek.

Most jön Bagosi Alexa, aki annyira megörült a frissen meggyógyult, nemrég még törött lábának, hogy ugrál is egy nagyot a színpadon, mert már megint a Jumpot adja elő. Nem ez volt a legsikerültebb száma már a műsorban sem, ellenben most kap egy farmer forrónadrágot ő is az Ikrekhez hasonlóan, hogy valami értékelhető legyen már benne a férfi nézőknek, és bebizonyítja, hogy gyógyult lábbal is tud olyan ritmikusan egy helyben táncolni, mint töröttel. Nem felejtette el szerencsére azt sem, hogy a legjobb dala a műsorban a Mizu átdolgozása volt, így elhangzik ez is, bár most kissé műanyag és elsietett, jobban hatott ez a kis 300 fős stúdióban, családiasabb közegben – a zongoráról nem is beszélve. Mondanom sem kell, hogy élőzenekar itt sincs, és ami szomorú, hogy ezen már a legkevésbé sem lepődök meg.

Természetesen a nagykoncerten sem maradhatnak el a kötelező Tóth Gabi percek, az ő dalát adja most elő a 10 (vagy 9, mit tudom én már, hányan voltak akkor éppen) döntős, én meg azt várom, mikor lesz már végre valaki vicces kedvében, és énekli úgy a dalt, hogy „törj ki a kibaszott keretből”. (a fejemben mindig így hallom) Közös produkció végén Baricz Gergő elfelejt lemenni a színpadról, és ha már így ott maradt, el is nyom egy számot. Hajolj bele a hajamba, és ezt legalább nem lehetett 100%-ban recyclingolni az élő adásokból, mert ott ugye maximálisan a kézi kamerának volt kitalálva a koreográfia, itt legalább lehet egy kicsit újítani.

A vezérlőben meg szorgalmasan dolgoztak, így, a koncert felénél kb. helyére is került a kivetítőre nyomott grafika, LilCé az első, aki nem Kocsis Tibor neve alatt lép a színpadra. Fehér trikóban feszítve nyomja az Usher számot, lehet találgatni, meddig marad rajta ez a kis ruhadarab. Második dalnak természetesen MJ-t hozott, vége is lett volna az Univerzumnak, ha nem. Mindenki megnyugodhat, felcsendül a Give In To Me, meg pár félig magyarul, félig angolul elmondott bíztató szó a közönség felé, de kár beléjük, ezek kb. ugyanilyen fapofával ülnének végig egy gregorián hangversenyt, meg egy death metal koncertet is. Na LilCé annak rendje és módja szerint széjjel szakítja az atlétát magán a dal egy alkalmas pontján, újabb szponzortrikó megy a szemétbe, ezt is kipipálhatjuk.

Jön a Rocktenors, a Santana dalukat hozzák első körben, lássuk, ekkora közegben mennyire hat majd visításnak a produkciójuk. Kb. ugyanannyira, mint a 300 fős stúdióban, viszont értékelendő, hogy ezeken látszik, hogy nem életükben először vannak a színpad innenső oldalán koncerten, még akár hangulatot is csinálhatnának, ha nem aludtak volna már régen be a nagymamák és unokák a legdrágább szektorokban ott elöl. Van ám nekik is saját daluk, ezt is elnyomják promóciós jelleggel, majd nagyon úgy néz ki, hogy ráéreztek a dolog ízére, és ha már egyszer betették a lábukat erre a szép nagy színpadra, ők ugyan el nem hagyják, inkább behívják még Tarány Tamást is, hogy előadják a Rasmus duettjüket. Közben a küzdőtéren a széksorok mögött egy kb. 20 főből álló táncoló kis csapat alakult ki, nem tudom, hogy érték el, hogy ne ültessék vissza őket a helyükre (állítólag ez a csúnya sors várt arra, aki fel mert állni), de ügyesek voltak, én drukkolok nekik.

Rocktenors továbbra sem tágít, kicsit emlékeztet ez engem a műsorra, onnan is csak kínkeservesen lehetett elbúcsúztatni őket. Van még egy közös dal, amiben benne vannak, Az én órám másképp jár, jön a többi 5 döntős is, akik olyankor még versenyben voltak. Verácska következik, aki láthatóan nagyon meg van szeppenve a hatalmas színpadtól és még hatalmasabb csarnoktól, persze nem emiatt totál hiteltelen tőle a kis fodros szoknyácskában előadott Highway To Hell. Hoz még valami amerikai tinipopot is, meg nem mondom, melyiket, mert nekem minden ilyen szám tök ugyanaz, talán a műsor eleje felé énekelte ezt, de az is lehet, hogy nem. Ezerwatt most az egyedülálló szónoki képességeit bizonyítja, amikor kötőszóként használja a magyar nyelv egyik legcsúnyább vadhajtását, az öööööö-t. Baricz Gergőt valahogy így konferálja fel a duetthez: „a következő öööö számot ööö nem egydül öööö fogom öööö előadni, hanem ööööö….”, és van benne még pár hatásszünet meg funkciótlan vihogás is a teljesség kedvéért. Valahogy túlesünk a Time After Time-on is, amiben Verácska érthetetlenül visít, Baricznak meg továbbra sem illik ez a dal a hangjához, persze nem ez a lényeg, tudom, hanem hogy sasolja mindenki az űbercukiságot a kivetítőkön.

Tarány Tamás a színpadon, hoppá, már itt tartunk? Mindjárt vége a műsornak! Tarány a Best Of You-t hozza első körben, ami mintha jobban szólt volna tőle a műsorban, de Ildi anyutól tudom, hogy az ilyesmi az élő koncertek velejárója, úgyhogy kussolok. Tarány azért még így is nagyon jól tolja, utána előadja az első párbajdalát is, a Second Chance-t, róla azért el tudom képzelni, hogy nagy hangulat lenne a koncertjén, mármint ha nem a hallássérült nyugdíjasklub foglalna helyet a nézőtéren, mint pl. itt. Ami vicces, hogy a biztonsági őr reflex visszatér, Tarány ütemesen ballag fel és alá a színpadon, de igaza is van, be kell járni az egészet, hogy jól lássa, fegyelmezetten és nyugodtan ül-e mindenki mindkét oldalon, és senki nem tesz gyanús hirtelen mozdulatokat.

Top3 következik, elsőként Baricz, a Use Somebody-val, de hova tűnt a zongora? Már a látszat kedvéért sem hozzák be? Valószínűleg naivitás reménykedni egy Wicked Game-ben, második dalnak a Csak a szívemet teszem elédet hozza, ez nem ment neki túl jól a versenyben sem, most sem. Némi hangulatkeltés végett lemegy a közönség közé, nagyobb koncerteken ilyenkor szoktak az első soros rajongók életveszélyes helyzetbe kerülni és bordatöréssel hazamenni, most néhány baráti pacsi és diszkrét sikoly van, azért ez is valami. A kordon mögött meg Keresztanyu lesi párás szemekkel kedvenc mentoráltjának tevékenységét. Persze hogy nem érte be azzal, hogy ennél messzebbről nézze, méltatlanul hanyagolt férje is megmondta, hogy egy ilyen karizmatikus figurát közelről kell nézni.

Jön Muri Enikő, engem csak egy dolog foglalkoztat: vajon fog Beyoncét énekelni, vagy nem? És hihetetlen, de nem, imáim meghallgatásra találtak. Sőt, ami ennék is meglepőbb, hogy 2 magyar (!) dalt hoz, pedig saját bevallása szerint azokkal nehezen tud azonosulni. Első a Magányos csónak, megvan a giccs-csillagos háttérvideó is, de mintha a szájbarágós csónak eltűnt volna róla, vagy csak én nem látom, mert a reflektorok belevilágítanak a szemembe? Még előadja a Március végétőlt, majd beszél egy kicsit, hogy röhögjünk egy jót, mert olyanokat mond, hogy „jópár idő eltelt ennek a koncertnek a kezdete óta”, zseniális. A végén meg felkonferálja a Nyertest, és előadják az As-t Kocsis Tiborral közösen. Na ez már egy jó duett, csak Enikő üvölt indokolatlanul, úgy tűnik, félredobta a duettnél előírt udvariasságot, ha már az élőshow-ban engedte érvényesülni partnerét, most kompenzál egy kicsit.

Jön még a közös karácsonyi szám, majd égre elérkezünk Kocsis Tiborhoz is (és végre indokolt a kiírás a kivetítőn!), és sok piros grafikát látok a ledfalakon, meg egy piros kabátot, Somebody To Love jön, YES! Az az igazság, hogy ez még mindig üt. Nagyon. Mintha némi mozgást is érzékelnék a közönség részéről, persze lehet, hogy csak a hajukat igazgatják, vagy a pereceket tömik magukba, nem tudhatom én azt. Van még egy Nem adom fel is a repertoárban, és végre egy ember, aki képes összefüggő és értelmes (!) mondatokban beszélni a színpadon, elsőként és egyedüliként, erre is megérte várni 2 órát. Tibor nagyon szépen megköszöni mentorának az egész évados tevékenységet, és MalekMiki a színpadon, ragyog és mosolyog és ünnepel, a közönség meg ünnepli őket, végre valami reakciót is sikerült kicsikarni.

Hátra van még a győztes dala, a Josh Groban szám, ami azt is jelenti, hogy Szauron az Arénában is tiszteletét teszi a ledfalakon, bár most kékben villog, de én felismerem, ő az. A fináléhoz meg bejön a többi 11 döntős is, és eléneklik a búcsúdalukat, jön a tánckar, jön Nóri, kisfilmek, Táblagépek, mosolygó arcok, integetés. Rutinos koncertező persze tudja, hogy akármennyire is fináléhangulat van, amíg nem kapcsolják fel a villanyokat, és nem kezdik vízvezetékszerelő-dekoltázst villantó rakodómunkások bontani a díszletet, addig tart a show, tehát tessék már nyugton maradni. Na ez nem az a közönség. Még le sem ment az utolsó ember a színpadról, az okosabbja már pattan fel, mintha áramot vezettek volna a székébe, és ész nélkül rombol a kijárat felé, pedig még van egy dal! Hát már hogyne lenne, a Győztes a Csendes éjjel jön, hogy boldog karácsonyt kívánjon, de a türelmetleneket már semmi nem állíthatja meg a ruhatárig, néhányan még megtorpannak, hogy visszanézzenek, de aztán mennek tovább, gyanítom, hogy ezek pontosan ugyanazok az emberek, akik moziból is pánikszerűen rontanak ki az utolsó képkocka eltűnésének pillanatában, még akkor is, ha van még 1-2 végefőcím alá beszúrt jelenet.

Hát így ért véget az Aréna koncert, és a 2011-es X-faktor, köszönöm, hogy velem voltatok, nekem egy élmény volt ez a pár hónap, köszönöm a kommenteket és a figyelmet. Mindenkinek kellemes ünnepeket kívánok, a versenyzőknek meg sok sikert a további karrierjükben.